Egy aberrált alak följegyzései

A nemzet pedellusa, tehát Kövér elvtárs már elég régen kiiratkozott az embernek nevezhető organizmusok közül, és szorgalmasan dolgozik azon, hogy soha ne kerülhessen vissza az odahagyott vidékre, de nem is akar igazán.

Ezúttal a jobboldalról mesélt köteles duma 2.0-módján, ami gondolatokat most azzal a használati utasítással teszek közszemlére, hogy előtte csöndesen megjegyzem, a fasiszta-kommunizmust már régen nem szokás annak nevezni, mint aminek a degenerált pedellus érti.

A többit azért szíjuk magunkba, mint lassú mérgeket: „A jobboldal a normalitás világa, a kommunistáktól a zöldeken, szocikon, libsiken át a névleg még konzervatív, de keresztény jelzőjüket egyre inkább rühellő pártokban is teret hódító, a ’68-as, agysorvadást okozó vírussal fertőzött baloldal meg az aberrációé.”

Ezt mondta ő nekünk, szívének minden bölcsességével, és egyáltalán nem mindegy, mit is akart közölni, ha volt mondanivalója egyáltalán az agytörzsi, tagolatlan üvöltésen kívül.

Meghatározza tehát önmagát, és a hozzá hasonló degeneráltakat, mint jobboldal, amely egy annyira monolit massza, hogy egyedül „normális”, és minden kívül áll rajta, az egész kerek világ, ami pedig aberrált. Ez egészen sajátosan elképesztő gondolatmenet, főleg, ha a pedellus logikáját követjük, és ebbe a körbe vonjuk a KDNP-t is, amely alakulat szintén névleg konzervatív és keresztény.

Ezt például én máris kikérem magamnak, hogy egy brancsba tartozónak jelöljön meg semjénekkel, harrachokkal, rétvárikkal meg a többivel. Vagy ők az aberráltak, vagy én – meg te, én nyájasom – más változat nincsen ebben a történetben.

De nézzük még, miből élünk. Ezek szerint aberrált – ha szigorú jelentéstanilag nézzük, „beteges hajlamú, amely eltér az általánosan elfogadott viselkedéstől, különösen a nemi életben”, vagy te is meg én is, meg a zöldek, a kommunisták, a liberálisok, meg mindenki, aki él és mozog a kerek világban, és nem Orbán elvtárs valagában tanyázik. Mondhatta volna egyszerűbben is: mindenki buzi, aki nem a Fidesz-re szavaz. Nem kéne a szavakkal annyit cifrálkodni.

Aztán idekeveri ezt a 68-at is, ami teljesen fölösleges, az egyatábornak fingja sincs arról, mit is akar ezzel mondani a költő, Cohn-Bendit meg nem igazán olvas 888-at, ahol a veretes interjú megjelent, és most elmondom, miről is van itt szó, hogy mi ez a 68-as agysorvadás.

Daniel Marc Cohn-Bendit az a patás alak az Európai Parlamentben, aki permanensen illetlen szavakkal ostorozza Orbán világát, mert meglátta benne a normalitás ellentettjét, magyarán az aljas hülyeséget, s ilyképp régóta vörös posztó ő a fidesznyik bagázs szemében, már majdnem Soros. Ez a Cohn-Bendit a ’68-as francia diáklázadások olyannyira ikonikus alakja, hogy ki is tiltották őt a kakasos földről egészen 1978-ig.

„1968 tavasza új fejezetet nyitott a politika, a kultúra történetében, de a mindennapokban is. A lázadók mára zömében tisztes polgárokká szelídültek, s ma már ők töltenek be vezető tisztségeket. Az egész egy közös álom volt, részben siker, részben pedig kudarc. Politikai mozgalomként a diáklázadásnak nem volt jövője, de megteremtette a kulturális liberalizmus hatalmas lehetőségeit.” – így határozta meg a történések lényegét Gilles Lipovetsky szociológus.

Ez a forrongó tavasz sok egyéb mellett elég hevesen támadta a fogyasztói társadalmat is, így voltaképp legalább annyira nyugatellenes volt, mint most a fideszkommunisták, ám ezt Kövér elvtárs nem tudja, mert nem tanították a pártiskolán, de, hogy Cohn-Benditből elindulva mért lett mindenki aberrált, az is itt búvik meg.

Aki a fennálló rend ellen lázadozik, az aberrált, mert például Kövér elvtársnak kisebbrendűségi érzései vannak. Míg a 68-asok forradalmárkodtak, ő a kollégium langymelegében verte a nyálát, majd onnan kikerülve az MSZMP, a fennálló rend szolgálatába állt, így lett a munkásosztály élcsapatának tagja.

Lebontották a diktatúrát, hogy fölépítsék a sajátjukat, s aki ez ellen beszél akár, az 68-as aberrált köcsög. Ez elég egyszerű világlátás, viszont beszédes.

Voltaképp nem ide tartozik, aztán mégis, hogy Berkecz Balázst, az Együtt politikusát egy kozármislenyi, Hoppál Péter (Fidesz) és ifj. Lomnici Zoltán (CÖF) által fémjelzett lakossági fórumon megrugdosták és leköcsögözték, nyilván azért, mert aberrált.

Azon a fórumon Kövér szellemében ilyenek hangzottak el: „Sokak szerint szélsőséges, de mindenképpen egy nagyon markáns liberális nézetrendszert próbálnak ránk erőltetni, az Európai Unióra és az európai államokra, amelynek sarokpontjai például, adott esetben, a drogliberalizáció, a melegházasság előmozdítása, és hát természetesen a férfiak és a nők egyenjogúsítása.”

Valamint, Berkecz szerint másfél óra tömény gyűlölet volt ott goebbelsi mélységekkel, és, amikor az aberrált Berkecz megkérdezte: „Lomnici úr! Nem ég az arca egy ilyen náci propaganda után?”, na, akkor meggyakták.

Íme, hölgyeim és uraim a fideszvilág foglalata. A rajta kívül állók aberráltak, sorsukat pedig a Berkeczé mintázza. Ha ez így van, és így van, akkor én szívem minden melegével vagyok aberrált, buzi, cigány, migráncs, részeges bölcsész vagy kaftános filozófus, tökmindegy, mire van a rezsimnek gusztusa.

Ezt az egészet pedig miheztartás végett meséltem el, hogy például mi jusson eszedbe a fülke magányában, amikor esetleg gondolkodol, hová tedd azt a nyüves ikszet. Én például az aberráltakkal vagyok, csakis.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.