Azt mondta újévi intelmeiben Áder álamelnök elvtárs: “Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent.” – És ezzel magára szabadította a poklot, mert ezen én elgondolkozok, és tudományos alapossággal bebizonyítom, hogy szaralak, meg a cimborái is, tehát elűzhetők, sőt, muszáj is lesz. Mondhatnád, nyájas olvasó, hogy ne szórakozzak, te ezt már magadtól is tudod. Ez igaz lehet, ámde mennyire örömteli meg hasznos, ha nem csak az érzéseinkre és ösztöneinkre hagyatkozva jelentjük ki, hanem filozófusok és egyházatyák gondolataival támasztjuk meg állításunkat, ugye.
Elsőként a szóhasználatról, hogy álemelnök úr mért egy l-es elnök, és mért nem kettő, mint más, normális országokban. Ezért, mert országunk nem normális, hanem ilyen különleges hely a Föld nevű bolygón, ilyen félfeudális, egészen fasiszta, malomalja, fokos hely. Csak itt érthetik meg az alattvalók az alaptörvény asztalának iszonyatát, s csak mimagyarok tudjuk, mi az a nemzeti konzultáció, ilyen a végtelen Univerzumban máshol nincs. Így, midőn a NER hajnalán az előző államelnök önmagát egy l-el írta be a történelembe, azóta ez így maradt, és így is lesz, míg a NER és még két nap.
Áder álamelnök elvtárs tehát csak egy kicsit nem a snecikre gondolt, meg a pontyokra, és máris belekeverte magát – pedig nem is óhajtotta – a szabad akarat, a liberum arbiturum igazából megoldhatatlan problémakörébe. Ez voltaképp azt vizsgálja, hogy Isten is gonosz-e, vagy ez a félresikerült teremtménye, az ember önszántából az, és nem eleve elrendelve. Nem mindegy ugyanis. A természettudományok és Sheldon felől közelítve azt tudjuk mondani a lökött fizikussal, hogy determinisztikus világban élünk ugyan, mégis van szabad akarat. Szükséges – mint ő mondta – táplálék bevitele az organizmusba, levegő meg víz ezek feldolgozásához, és a salakanyag ürítése, minden más választható.
Szellemi síkon nem ilyen egyértelmű a dolog, mert az okosok mindig mindent túlbonyolítanak. Ám meg kell hagyni, némelyik elképzelés feloldozást ad a hülyeségre, a gonoszságra viszont egyik sem. Arisztotelész szerint például a tudatlanságból elkövetett cselekvést nem az akarat irányítja, mert ebben az esetben az értelem nem figyelmeztet arra, hogy valamit tegyen vagy ne tegyen a delikvens. Ez esetünkben a fideszes választók szemszögéből mérvadó, mert már Jézus is bocsánatot kért azok számára, akik nem tudják, mit cselekszenek. Áderilag előre nem jutottunk a görög segítségével azonban, nézzünk hát máshol körül.
Itt van nekünk mindjárt Hippói Szent Ágoston, aki szerint az emberi akarat szabad, innen ered a világban levő rossz is: az embernek szabadságában áll, hogy ne a jót cselekedje. Tanítása szerint a bűnbeesés után az emberi lélek önállósult, vak akarások színtere lett, így, ha az emberben nem volna meg a választás képessége, akkor nem létezne számára különbség a jó és a rossz között. A jóra való szabadság azonban nem minden embernek jutott osztályrészül. – Mondja Ágoston, és elborzadva látjuk, hogy kies hazánkat kizárólag olyanok irányítják, akik nem részesültek ebben a kegyelemben.
Ezzel szemben David Hume arra tanít, hogy az én létezése mellett nem tudunk meghatározó érveket felhozni, tehát nem beszélhetünk szabad akaratról. Az ész sem előidézni sem megakadályozni nem képes semmiféle cselekedetet; erre csak a személyek képesek. S mivel az ész a szenvedélyek fölött nem gyakorol befolyást, így a cselekvés erkölcsi szabályozása nem származhat az észből. Ilyesmit hadovál Schopenhauer is, amikor azt állítja, az ember, akárcsak a természet dolgai, a természettörvényeknek van alávetve. Cselekvéseink nem szabadok, az ember először megismer és azután akar, nem először akar és azután megismer.
Mivel azonban mi keresztény, magyar középosztálybeli úriemberek vagyunk, nézzük, mit mond erről az egész kuplerájról a katolicizmus. Hát ezt: Ha Isten úgy döntött volna, hogy minden az ő akarata szerint álljon fenn változatlanul, akkor teljesült volna a terve, és a világ máig is teljes lenne szeretettel és békével. Mivel azonban szabad akaratot adott az embernek, az ember döntése által beléphetett a bűn a világba. Ha Isten előre eltervezte és akarta a bűnt, ez teljesen összeegyezhetetlen az ő jóságával, tehát nem állja meg a helyét, ellentmondást szül, mert így Isten lenne a bűn okozója.
Efelől nézvést tehát, amikor Orbán, Áder – meg a többi – elhatározta, hogy gazember lesz, az nem eleve elrendelt isteni sors volt, hanem jól megfontolt döntés. Továbbá – mondja álamelnök elvtárs – “Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent.” Következésképp és az ő olvasatában arra kell igent mondanunk, ami az ő álamelnöksége szempontjából helyes. Ez pedig a NER igazsága, ami azonban antagonisztikus ellentétben áll az isteni jósággal és az általános emberivel, mert az kizárólag neki, a gazdájának és a csürhéjüknek szép és igaz.
Mielőtt azonban tovább haladnánk a szépség és igazság etikai és esztétikai boncolgatása felé, torpanjunk meg egészen. Hiszen, ha Orbán, Áder meg az egész csürhe szabad akaratából gonosz, akkor az alattvalónak is van arra szabad akarata, sőt, kötelessége is, hogy ezt a gonoszt kiűzze. Álamelnök úr szerint rajtunk múlik, mire mondunk nemet. Például rá és a bandájára, amit egyébként a gazdája is jogosnak érzett, amikor ő akarta a hatalmat. Ő is mondta, hogy a rosszul kormányzó erőt a népnek joga van elűzni. Ez például etikailag, esztétikailag és történelmi szempontból is annyira igaz, hogy be is fog teljesülni rajta. Innen nézvést Áder elvtárs a lázadásra szólított fel tehát.
Hallgassunk rá ez egyszer.