Kategória: így jártam anyátokkal

Buszon

A népek idegzete mintha cafatokban lifegne mostanság. Úgy általában mindenki meghülyült, ami bájosan egészíti ki a született taplóságot, s mindettől Neria olyan képet mutat, mint valami elszabadult zárt osztály. Nem biztos, hogy az elhúzódó tél, a D vitamin kóros hiánya vagy a szürke napok okozzák a járványt, hiszen Alaszkában és Szibériában sem belezik ki egymást az emberek január vége felé, hanem inkább csudálják az Aurora Borealist. És az északi norvégok sem ontják egymás vérét, hanem inkább pénzt küldenek a magyar civileknek.

A magyar civilek azonban köszönik, inkább társaik torkát rágcsálják, miközben Orbán meg lenyúlja a norvégok pénzét. Olyan kerek, egész világ lett itt körülöttünk az elmúlt években, úgy babtisilag eláradt a gonoszság. A héten, amit magunk mögé tuszmákoltunk az időben, három elmekórtani eset is történt kies hazánkban. Mindahány buszon abszolválódott, és mindháromtól ordított is a net érzékeny lelkű népe, hogy mára el is feledje, haladjon is tovább. Hiszen mindenki élete annyi mocsokkal terhes, hogy az ilyesmi úgy hull le róla, mint ruha másról a boldog szerelemben.

Ezt csak, hogy dicsekedjek versbéli ismereteimmel, ezen túl pedig mintegy intertextuálisan hódoljak a modernizmus előtt, miközben pofán vernek és leesik a fülem. Ezzel az érzékeny átvezetéssel térnék át mondandóm lényegére, amely a bambaság oder bunkóság dicsérete, vizsgálva a jelenség társadalmi beágyazottságát és annak okait valamint indokait, kiegészítve időjárás-jelentéssel, a vár menüjével meg az anyukám térde kalácsával is. Mindebből kitetszik, hogy szakdolgozat lesz ebből, ha el nem cseszem, következésképp megnyílik előttem az ‘álamelnöki hivatás és a Sándor-palota ormótlan kapuja.

Itt, minálunk, a túlfejlett nyugati végeken is úgy terem a tapló, mint másutt, és buszsofőr alakját ölti olykor. Így lehetett, hogy egy nyolcvan éves nénit nem engedett leszállni az üléséhöz közel eső ajtón – mer’ nem -, s amíg ő szerencsétlen a hátul lévő lejárat felé csoszogott, a tapló pedig nyomta a busz csöngőjét, hogy így tanítsa móresre a renitens utast, aki mindenféle szabadságokat képzel magának. Hogy csak leszállogat, ahol akar meg jól esik. Az ilyesmi liberális elfajzás, és a részeges bölcsészek világnézetével klappol, akik mind azt hiszik, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, és nem azt, amit az állam előír és megenged nagy kegyesen, hogy például levegőt venni azért szabad.

Ugyanígy, kies hazánk más végein például egy tizenkét éves gyereket, aki a jégen elesett, s ettől illetlenül sáros és véres lett, nem engedett felszállni a buszra egy más vidékről származó sofőrszerű gomba. Ott hagyta őt a kemény mínuszokban karakánul, ha már az apja nem nevelte meg nadrágszíjjal, míg például Orbán Viktor Mihályt pedig meg igen, és olyan is lett tőle mindannyiunk legteljesebb gyönyörűségére. Egy harmadik safjőr pedig munkásruhában nem engedett felszállni egy potenciális utast, mert a Gundel tányérsapkás, portás-kidobóemberének hitte magát az égben hordott orrával.

Más cukiságok is történnek a buszokon. Olykor meg akarják ruházni az embert, mert csálén áll a füle, karamelles a bőre színe vagy éppen kendőt visel, ami mindig gyanús minálunk. Minden egyes busz egy kicsinyke Magyarország, ilyen fasisztoid beütésekkel, vagy épp emberszerű lényekkel, és itt jutunk el ahhoz a ponthoz, amikor fel kell tennünk a kérdést, hogy Orbán-e a hibás, és, hogy ezért ő bekaphatja-e. Mindenképp. Erre kell jutnunk, ha belegondolunk, annak ellenére, hogy nem ő az összes sofőr és viszkető kezű, erős utas, viszont, hogy ezeknek ilyen lett a lelke, abban áldatlan tevékenysége szügyig benne van.

Mert guanóként üli meg a népek lelkét az évek óta fröcsögő gyűlölet, a hazugságok áradata, a nyomor és lakhatás gondja, az atomjaira hulló oktatás, s az, ha fáj az ember bütyke, fél év múlva enyhítheti a kínját valami orvos, és még számtalan dolog, ami megeszi a lelket és a testet. De legfőképp ez a létért való taposás, ami elvadítja a népeket, és mindenhová leszivárog. Leginkább ezt az “Így jártam anyátokkal” Barnie-jának ordításlánc elméletével lehet érzékeltetni. Eszerint Marshall főnöke leordítja Marshall fejét, ő emiatt Lilly (a neje) fejét, Lilly óvónőként a gyerekét, a gyerek az anyjáét, az anya a férjét, aki épp Marshall főnöke, és így ér körbe a gyalázat.

A legfőbb helyről származó gonosz így hullámzik az országban, csak az utolsó láncszem hiányzik, hogy valaki egyetlenünket hajtsa el az anyjába. Ilyeneket jelez nekünk, ha egy nyolcvan éves nénit nem engednek leszállni az első ajtón, ilyenektől lesz pokol az ember élete, holott én már attól is órákra ellágyulok, ha a parizert szeletelő boltos rám mosolyog. Azt hiszik, megteszi? Francokat. S ha mindehhez a nap minden percében, hajnali négytől este tízig ömlik az ember képibe Neria minden fekáliája, akkor egyrészt nem is csodálkozik annyira a buszsofőrökön, másrészt pedig elalvás előtt hanyatt fekve legszívesebben elordítaná magát Mel Gibsonba ojtott William Wallace-ként, hogy ‘szabaccság.

Bár akkor sem lenne jobb.

Húgyszag

„..Kirúgták a pécsi városháza hetvenhárom éves biztonsági őrét, mert őt tartják felelősnek azért, hogy Kósa Lajos sofőrje meghúzta a szolgálati autó oldalát, miközben az újságírókat próbálta kikerülni múlt kedden. Molnár József elmondta: megkérték, hogy biztosítsa az épület előtti utat, hogy a városházára érkező Kósa autója elférjen. Negyed 12-ig várakozott kint, de szólította a szükség, így be kellett mennie. Mire visszaért, velük szemben egy furgonból rakodtak, közben pedig megérkezett a miniszter, akinek az autója a furgon miatt nem tudott ráfordulni a kapura, így történt, hogy a sofőr meghúzta a kocsi oldalát. Végül elhajtott, és másodjára tudott befordulni az átjáróba. A biztonsági őrt másnap felettese vonta kérdőre, hogyan történhetett meg mindez, két nap szabadság után pedig elbocsátották…”

Ebben a bájos történetben benne van édes hazánk amúgy is dicstelen történelme jelenlegi meglehetősen zaklatott és nagyon sötét szakaszának minden mocska, amit az sem enyhít, hogy Kósa a nagy nyilvánosság előtt kérte a polgármestert, ne rúgja ki a szerencsétlen alakot. Sőt, még súlyosbít is az ügyön, és még inkább belengi az ammónia szúrós illata az egészet, ami amúgy a légutakat különben meg tiszticcsa.

Milyen ország már az, amelyben a hetvenhárom éves polgárnak dolgoznia kell, hogy megéljen, ugye. Jobb helyeken a hetvenhárom évesek, ha bírják még magukat, társas repülőúton iramodnak Ibizára a lábukat lógatni, minálunk a Párt esze jár csupán oda szippantós kocsinak álcázva magát.

Más helyeken, amelyek nagy vezérünk fenyvesektől ölelt tudatában élnek, a hetvenhárom évesek bölcsen ülnek a hintaszékben, lábukon pléd, és körülzsongják őket az unokák meg a dédunokák, akik kacarászva hallgatják a szájából soha nem is volt régi idők történeteit.

De hagyjuk a cifra nyomort. Milyen ország az, ahol a miniszter behúzott farokkal menekül a népek és újságírók elől, mert a rendszer nem engedi meg neki, hogy lemondjon, holott azt kéne tennie, és akkor mindenki lenyugodna, nem kéne függönyök mögött bujkálni, egyebek.

Milyen ország az, amelyben a munkatárs, mivel el kellett mennie pisálni, röpül, mert miniszter elvtársnak kellemetlenségei támadtak, és nem volt minden flott és tökéletes a nagy menekülés közepette.

És akkor jön rá az ember, hogy itt mindenki fél mindenkitől, amely állapotot J. A. fortélyosnak nevezett, bennem viszont nincsen ilyen festői véna. Ezért csak kataton monotóniával sorolom fel, hogy a bácsi, akinek morcosnak kellett volna lennie a kapuban, mint deli biztonsági őr, fél a főnökétől, az fél a polgármestertől, aki retteg a helyi képviselőtől, az a frakcióvezetőjétől, az meg magától O. V.-től van beszarva.

Hogy a csúcsokon ücsörgő alak mitől retteg, az egyelőre bizonytalan, de ő is tennalédieben jár meg páncélingben, Shakespeare-es álmai vannak boszorkányokról, Putyinról, de legfőképpen attól, hogy porba hull. Nem a feje épp, hanem az elcseszett egója, hogy nem függ tőle a frakcióvezető, attól a képviselő, ettől a polgármester, és a sor végén pedig a bácsika. Tehát az egész nyüves ország.

A félelem O. V.-től indul el, és oda is tér vissza, ami elég áldatlan állapot. Olyan ez, mint az „Így jártam anyátokkal”-ban a degenerált Barney ordításlánca, amellyel azt vázolta, hogyan ér el az üvöltés Marshall főnökétől Lilly óvodásán át vissza a feladóhoz. Próbálkozott ordításpiramis elmélettel is, abba azonban belebukott. Magyarország azonban mégsem egy szitkom sorozat, bár egyre inkább úgy tűnik.

Mert gondoljunk csak bele, kirúgják a bácsit, voltaképp Orbán miatt, mert rosszkor mert pisálni. Ő lógó orral hazabaktat, és máris hozza neki a postás a Bözsi utalványt, hogy éhen ne dögöljön, és szavazzon ennek örömére arra, aki miatt második vénségére az utcára került.

Édes nem? Nem. És mondom, a hab a tortán, hogy ez a Kósa még pluszban nyilvánosan kérleli a polgármestert, hogy mégse rúgja ki ezt a szerencsétlent. Jónak akar látszani, mégis csak egy tetű, így akarja mutatni a szívét, ami nincsen neki. Csak arculat-karbantartást végez, de azt már cseszheti.

És még az is beszédes – hogy rúgjak bele még egyet miheztartás végett -, hogy polgármesternél lejjebb nem lát a lelkem, neki könyörög, és nem a biztonsági cég főnökének, aki kirúgta a bácsit. Ergo, nem tudja, hol él, másrészt úgy beleszokott a feudális hierarchiába, hogy képtelen kikecmeregni belőle. Hacsaknem váratlanul pisálnia kell a húgyszagú országban.