Azzal egyáltalán nem mondok semmilyen újdonságot, ha kijelentem, ezek a mi mostani nagyjaink egészen bensőséges viszonyt ápolnak az ő édes anyanyelvükkel, és ez akkor lesz elborzasztó, ha tudjuk, a nyelv és a gondolkodás között nagyon szoros kapcsolat van.
Ilyképp, ami a szájukon kifolyik, jól mutatja likacsos agyuk tartalmát, valamint azt is, hogy miféle latin-görög kultúrát őrizgetnek itt nekünk, és nem utolsó sorban jelzi, honnan fakad a zsigeri gyűlölet azokkal szemben, akik képesek megalkotni egy összetett mondatot.
Origónk Kósa et. örökzöldje, a kupakokról szóló esszé, amely azért bugyogott ki belőle, mert nem volt fölkészülve kellőképpen arra a kérdésre, hogy az új adójogszabályok hogyan befolyásolják a keményen dolgozó kisember – akiért élnek és halnak – mindennapjait. A választ már röhögve őrzi a történelem, de azért nem árt feleleveníteni:
„Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.”
Ilyen erős kezdés után egészen meglepő, hogy Kósa et. mostanában szemantikával is foglalkozik, amikor így elmélkedik: „Az állítsuk meg Brüsszelt magyar nyelven nem jelent többet, mint hogy Brüsszel bizonyos szándékait állítsuk meg, hiszen ha úgy általában támadnánk Brüsszelt, akkor olyanokat írnánk a plakátra, hogy „le vele!”, vagy, hogy „elegünk volt Brüsszelből”, de az, hogy állítsuk meg, nem ezt jelenti. ”
Igaz, a jelentéstannal a főnöke is birkózott annak idején, amikor a magyarok életteréről szőtt omladozó álmokat, és nem volt képes felfogni, hogy a hanyatló nyugat miért azonosítja ezt a szépemlékű Lebensraummal. Magyarázattal is szolgált rá a maga eccerű módján: “Magyarul kétszer kettő négy. Ez minden más nyelven másképpen van.” Egyetlenünk így oldotta fel a kavargó ellentmondást.
Ám ebből is kitetszik, úgy általában véve halovány fingja sincs arról, amiket permanensen, de legfőképp nagy nemzeti ünnepek alkalmával ordítva összederilál nekünk. Amikor a nagy árvíz fenyegette nemzetünket, és ő óvta a gátakat, pedig nem is volt egy Pelikán Jószef, akkor is felemelő beszélgetést folytatott Bakondi mittudomén mivel, aki most a fő migrációs szakértő, valamint tanácsadó a veszedelmek ellen. Akkoriban így diskuráltak:
„Öblözet – mondja Orbán Viktor
“Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre” – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi.”
Szalacsi Sanyi bácsi kutyafasza ezekhez képest, az igazi baj azonban akkor mutatkozik meg, amikor ez a nívó emelkedett formaruhát kap, mint Semjén et. előadásában, aki szükségét érezte, hogy okos legyen nagyon, aztán ez sült ki belőle: „Ez nem befolyásolja és nem is befolyásolhatja a magyar törvényalkotást. A magyar törvény ésszerű, sőt evidentikus.”
Hát, evidentikus, hogy meglehetősen nagy ökör az ájtatos lovász, viszont megnyugtató az a tudat, hogy ezzel egyáltalán nincsen egyedül. Németh Szilárd is megmutatta, még a „segébe is feje van”, így: „A sajtótudósítások egyértelművé tették, hogy a tüntetők többen, többféle idegen nyelvet beszéltek, ez egyértelművé tette, hogy honnan szervezik ezeknek egy jelentős részét.”
Ilyen felvezetésnél csodálkozunk még azon, hogy Szombathelyen a helyi erők nehéznek érzik az Ivanovot? Egyáltalán nem, viszont majd ők jelölnek ki maguknak színházigazgatót, a jelek szerint teljes joggal és megalapozott bölcsességgel. Egyúttal az is kiderül, hogy ezek mért irtóznak az egyetemistáktól, ezen belül is legfőképp a bölcsészektől. Más az ő elkényeztetett világuk, viszont ha valaki azt feltételezi, a fentiekkel az volt a szándékom, hogy azt sugalljam, ezek bunkók, akkor nem tévedett sokat.
A liberális azért is válhatott szitokszóvá, mert ez rakoncátlan elme. Kérdez, vizsgálódik, matat, és nem elégszik meg a hatalom nyújtotta csukaszürke egyenvilággal. Lám, a Kétfarkúak járdafestései is rendszeresen rendőrért kiáltanak, mert egyre több a házmester, akiknek gyanúsak a színek, mindenféle zsibongó alakok, akik rendetlenséget hoznak a bejáratni kívánt monotóniába, a mindent fölzabáló betontengerbe.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.
A lelki szegénységről a Magyar Katolikus Lexikon is egészen elképesztő dolgokat állít, íme: a lelki szegénység erény, mely arra tesz készségessé, hogy döntéseiben az ember a lélek szempontjaira figyeljen. Kísérő erényei az egyszerűségre törekvés, valamint a pozitív tartalmú igénytelenség és közömbösség. A lelki szegény ember nem érzékenykedő, nem sértődékeny, nem terheli felesleges ötleteivel, túlzott kreativitásával és aggályaival a környezetét, nem követelőző. A lelki szegénységre tudatosan nevelni kell!