Köménymagos leves

Ilyen sem fordult elő vele az elmúlt hatvan évben, hogy elfogyott volna zsír a kamrából, hogy ne lett volna a bödönben – bár ott már emberemlékezet óta nem volt –, ne lett volna a kis zsírosfazékban, se csak úgy a bolti papírjában, hogy ne lett volna sehol se. Most ebből fakadólag Mária néni, mint az szokásában volt az összes hajnalokon, nem tudott köménymagos levest főzni ébredés után, amibe aztán a világ legszárazabb kenyerét is bele lehetett áztatni, és nyammogni rajta aztán akár fogak nélkül is. A köménymagos leves minden napok origója, a bélmozgató és kedvcsináló, gyomormelengető áldás, isteni kegyelem és Jézus irgalma.

Mária néni tehát elveszetten ténfergett a konyhában, odakint sütött a nap és viribültek a madarak. Indulhatott volna, de nem lehetett, mert hiába volt fényes napvilág, a kilenc óra mégis messze volt, amikor utcára mehetett, mint a dolgát végezni katonásan kiengedett kutya, amióta életbe léptek ezek a fura szabályok. Azóta, ha csak a portörlő rongyot rázta is ki az ablakon, ferde szemekkel néztek rá, hogy majd kilenckor rázogassa, egyáltalán, kilenc előtt a dél után ne is legyen. Sőt, olykor az az érzése volt, hogy azt szeretnék, ha egyáltalán nem is volna, pedig ilyet a szemébe soha nem mondtak, csak gondolták. Illetve ő gondolta, hogy gondolják. Körbe volt gondolva minden.

Nem volt messze a bolt, de Mária néni sem volt egy atléta, így hát kilenc előtt tíz perccel útra kelt, hogy épp odaér majd, mire bemehet, és nem kell szégyenszemre toporognia a bolt előtt. Indulhatott volna akár fél órával később is, de máma sürgős volt a köménymagos leves óhajtásából és szükségszerűségéből kifolyólag. A leves kényszere volt, hogy illetlen időben az utcára lépett, fütyültek is utána a suhancok, mint hatvan éve is, de egészen más felgondolásokból. De épp a fütty miatt tán fürgébben lépett, vagy nem tudni, hogy lehetett, de hamarább ért a bolthoz, viszont nem tudta, úgyhogy az ajtóból vissza is fordították, hogy semmi keresnivalója odabenn.

Pedig senki sem volt, aki vásárolt volna, de már olajozottan működött a rendszer, mintha ki lett volna írva, mint másutt, máskor, hogy white only, esetleg cifrább dolgok, de nem, csak a feeling mégis, meg az érzetek. Ott toporgott hát Mária néni, mígnem szabadott mennie a maszkabálba be. Mert sem Irénkémet, sem a huncut Józsit, a hentest nem lehetett fölismerni, csak szemek villogtak hol gonoszon, hol pedig kétségbe esve, világítottak, mint a foszforok, vagy az atombomba pokla, eltűntek az emberek. Hogy nem Irénkém és nem a Józsi volt az ott, abból volt tudható, utánasziszegtek, hogy élősködő meg tizenharmadik havi, így inkább menekült.

Füttyögtek megint a kamaszok, míg vitte a zsírját a leveshöz, meg búgatták az autót, parkoltak veszettül ingyen, tolattak ide-oda, mert nem tudták, hány hét a világ, a bolondok. Csipkelődött a szíve, míg iramlott, az ajtóban kis légszomja volt, de célhoz ért azért. És föltette a tűzre a fazokat, bontotta a zsírt meg készítette a lisztet, paprikát, de megfordult vele a világ, hogy le kellett rogyni a stokira, belenézni a szemből sütő napba, mint a fénybe. S ahogyan a köménymag pergett a földre a keziből, valami másik élete jött elő, mert soha nem látott szavakkal gondolta: ironikus – így vélekedett –, ironikus, hogy most kap infarktust, amikor már készül a leves, és a kórt sem kapta el.

Mélygarázs

Gyurcsány polgártárs bekattant úgymond, mondhatni, elvesztette az önkontrollját, és keresetlen, de egyszersmind míves szavakkal mondta el véleményét Orbán Viktor Mihályról, miután az bejelentette, miként menti meg a komplett nemzetet enkezével. „Itt áll előttünk egy kicsinyes gazember. Politikust játszik. Államférfiúi szerepben tetszeleg, közben csak egy görcsrángatta útonálló.” – Ilyeneket mondott Gyurcsány polgártárs, s ami elsőre feltűnik, hogy ez már nem a „lárifári, miniszterelnök úr” negédes nexusa, s hogy itt már nem is politikáról van szó, ez az utolsó, elnyújtott, rekedt ordítás, hogy életre-halálra, dögölj meg, rohadék.

Pedig ekkor még nem is tudta a vasárnapi örömöket Gyurcsány polgártárs. Ezt a parkolósat, ami a gépjárműadó elvétele után újabb gyomros volt az önkormányzatoknak, s ami után Soproni, momentumos polgármester polgártárs így fakadt ki: „Undorító, nincs jobb szó rá”. Nem tudhatni, a rendeletre értette vagy magára Orbán Viktor Mihályra, mint organizmusra, de nem volt vele egyedül, ordítottak mind a polgármester polgártársak, hogy menne az annyapicsájába ez az Orbán Viktor Mihály. Egybehangzó ez a vélekedés, mert az érintettnek valószínűleg elment az esze, vagy csak lehullt az álcája, ami mindegy is. Mindenképp úgy viselkedik, mint egy eszelős.

De, ami a legérdekesebb, mint egy hidegen számító eszelős, ami kombinációt pszichopatának mondanak véres thrillerekben. Lehet, hogy megvan a diagnózis, de sokra nem megyünk vele, ugyanis teljhatalma van a manusnak, és nem fél használni. Tegnap is rendeletet alkotott, kihirdette és alá is írta egy személyben, ami aktusról posztolt is – szerintem erekciója volt közben spontán magömléssel elegyest –, szóval ezzel a szentháromsággal (törvényalkotás, kihirdetés, hatályba léptetés) megmutatta a diktatúra működésének lényegét. Már csak az kellene, hogy végre is hajtsa, így önmagába visszafordulva el is tűnhetne körüle a világ.

De, hogy mire használja a végtelen hatalmát, az nem mindegy egyáltalán. Tegnap is az jutott az eszébe, hogy a vírus elleni küzdelem egyik sarkalatos pontja, hogy az alattvalók ingyen parkolhassanak. Ilyentől a világ valamennyi vírusa zokogva rohan el, hogy vissza se néz. De leginkább arra jó ez a rendelet, hogy még egy kis zsetont kiszedjen a polgármesterek, kerületek, városok zsebéből, nem véletlenek tehát az illetlen szavak, amiket emiatt kapott. Ez már direkt szopatás, hiszen a bevétel elvétele mellett még káoszt is kialakít, ugyanis ismerjük a magyar mentalitást, miszerint, ha ingyen van, akkor szüret. Mindenki indul parkolni, egy elcseszett mélygarázs lesz az ország.

Olybá tűnik, most, hogy Orbán Viktor Mihály megkapta, amire évtizedek óta várt, teljesen belerészegült a beteljesülésbe, legalábbis ezt mutatják az első tünetek. Persze kisvasutakkal meg stadionokkal mi mást is várhatna az ember, de ezzel, hogy tényleg azt csinál a faszi, amit csak akar, egészen veszélyes vizekre tévedtünk. Mert nem tudható, milyen gyerekkori álma vagy sérelme kerül elő, s most elérkezettnek látja az időt, és módja is van rá, hogy a beteljesületlenségeket kiélje, illetve bosszút álljon. Habitusa most a Faludynál megjelenő recski börtönőr, aki gyermeki örömmel vágta le a szalamandra farkát, és tátott szájjal nézte a vért.

Viszont meg kell hagyni, ez az ingyenes parkolásos húzás ez zseniális abból a szemszögből, hogy egy gesztussal köpi pofán az ellenségnek tartott polgármestereket, s tűnik fel egyben a nép megmentőjének és jótevőjének szerepében. De végül is, ha belegondolunk, Nérótól kezdődően ilyen képességekkel az összes hasonszőrű alak rendelkezett és rendelkezik, de még egyik Arturo Uit sem sikerült megállítani, és ezt a miénket sem lehet. Lám, csak pár napja hirdette ki magát Cézárnak, és máris mennyi örömöt bírt szerezni nekünk, alattvalóknak. És ez így is van. Tegnap, ahogy kiderült, lehet parkolni orrba-szájba, népünk egyként sóhajtott fel: megmenekültünk, csak ez hiányzott hozzá.

Tarvágás

Amikor tegnap Gulyás G. miniszter a cinikus, jóllakott ministránsképével bejelentette, hogy kormányunk, így természetszerűleg Orbán Viktor Mihály kiket akar megsarcolni a járvány elleni védekezés ürügyén, mintegy kétezerhétszáz (2700) magyar település polgármestere kapott a szívéhez, miszerint mi lesz velünk nagymama, éhen fogunk dögölni, mielőtt elvisz minket a kórság. Az önkormányzatoktól olyan harminc milliárdot vár jótevőnk a közös kasszába, mégpedig úgy, hogy elszedi a gépjárműadójukat. S mivel rengeteg olyan magyar falu, község, etc. van, ahol ez az egyetlen bevétel, az történik velük, amit az elébb fölvázoltam nagymamailag.

Ezt az akciót tehát bízvást nevezhetnénk hullarablásnak is, de legyen inkább tarvágás a neve, ezt a budilakó gumicsizmás OVM jobban érti. A nagyobbacska települések ugyan nem válnak működésképtelenné, de elindulnak a lélegeztetőgép felé, hogy nekiálljanak vegetálni. Ez a harminc milliárd ez egy hatod Puskás Aréna, egy vizes világbajnokság töredéke, ennyit Mészáros Lőrinc egy hét alatt, három közbeszerzésen megkeres, így ugyan értelmetlen megnyomorítása a magyar városoknak, falvaknak, de ez oka világos. Mivelhogy soha nem látott balhé lett volna abból, ha szintén a járvány ürügyén elveszi a polgármesterek jogait, a számlát ekképp egyenlíti ki OVM.

Mondván szuszogva, hogy akkor is azt csináljátok, amit akarok, ha lepotyognak is a csillagok az égből, mert, ha erre is azt mondják az elfajzott polgármesterek, hogy azért nem kéne kimelleszteni a városukat, akkor víruspárti sorosisták lennének kapásból. Itt keccsölök értetek éjt nappallá téve – mondaná a kedves vezető –, véremet hullatom, szívemet alélatom, ti meg erre nem vagytok képesek. Ez lenne, és ennél cinikusan aljasabb dolgot nehéz elképzelni is, de OVM-nek sikerült ez is. Az önkormányzatok már régóta a bögyében vannak, a járvány elhozta azt az időt és lehetőséget, hogy különösebb feltűnés és visítozás nélkül le lehessen számolni velük, nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk.

Hasonképp birizgálják a beteges fantáziáját ennek a mi megváltóknak az áruházláncok, ezeket is szereti szopatni, s ha régebben némi erkölcsi és jogi megfontolások aljasan beteges ösztöneit és szándékait kordában tartották, most a vírusra mutogatva minden fék megszűnt, tehát szüret. Ezek is fizetnek, mint a katonatiszt, no, és a pártok. A felére lesz vágva a büdzséjük, hogy csak kipurcannak 2022-ig. Mert ugyan a Fidesz is kevesebbet kap, de ez csak elméleti lehetőség és veszedelem, mert Pártunk és az állam kasszája átláthatatlanul összefonódott, mint ahogyan OVM zsebe is az adófizetőkével, ahogyan közpénz jellegek vesznek el, és szaporodnak a kastélyok.

Íme, nyájasaim, ekként aggódik a kedves vezető szeretett népe nyüves életéért, és még fog is aggódni hasonképp, ameddig a gusztusa tartja. Ilyen hátsó és alantas szándékok olvashatók ki a drámai hangú bejelentésekből, mert miközben a népek az életükért reszketnek, jótevőjük azon morfondírozik, régi, elmaradott számlákat hogyan rendezzen le, s mindeközben gyalulja magának az utat 2022 felé. Az ilyen bűnösökkel cifra dolgokat szoktak csinálni a magukról megfeledkezett alattvalók, viszont ezt az irányt nem viszem tovább, mert a magyar az nem olyan, az olyan sülthal-bávatag. Meg vasárnap is van. Igaz, hogy semmiben sem különbözik akármelyik szerdától vagy péntektől, de azért mégis. Áldás, békesség.

Fogságban

Azt írta tegnap az origo nevű tudományos szaklap, hogy az ellenzéki pártok a Soros-szervezetek fogságában vergődnek. Én már sokféle fogságról hallottam hosszú életem során: Józseféékről Egyiptomban, Edmond Dantes-éről If szigetén, és, amikor a szomszéd Józsi berúgott, összetörte a bútort, aztán egy kicsit elvitték a rendőrök, arról. De, hogy a Soros-szervezetek foglárok volnának gumibottal és cellakulccsal az oldalukon, ez új. Egy ideig úgy tűnt, Gyuri bácsi lekerül az étlapról, mert a vírus formájában új fogás érkezett, de ezek szerint Gyuri bácsi a konyhafőnök örökös ajánlata citrommal a szájában.

Igaz, amikor még nem lehetett tudni kommunikációilag, hogy a víruspártiság lesz az új eposzi jelző, még égették kicsit a tüzet az origóék. Mert tán egy hete még arról értekeztek, hogy ezek a Soros-szervezetek készen állnak arra, amint a járvány lecsengett, migráncsokkal árasszák el a Kárpát medencét. Ugyanis akkor még nem sejtették, hogy Dániel Zoltán jugoszláv békaember, a dumának pedig bojkottja van. Mint látjuk, van téma, ami addig marad címlapon, amíg a kedves vezető jónak látja. Tegnap már belengette, hogy a küzdelem nem egy-két hónapig fog tartani, amiből az következik, ha úgy akarja, 2022 tavaszáig biztosan.

Az lesz ám a delikát fogság. A határok lezárva, körülöttünk egész Európa gyógyultan mosolyog, mi pedig a kerítések mögött vonaglunk a láztól. Ettől kitelik, hogy így legyen. Azért jelesül, mert a kedves vezető a hatalom akarásának fogságában vergődik, ami elég erőteljes személyiségzavarra, hogy úgy ne mondjuk, betegségre utal. Az origo, meg még az a pár száz sajtóipari termék pedig a kedves vezető rabságában van, igazgat a fortélyos félelem. Filozófiailag a fogság és szabadság közt az adja a különbséget, hogy én például azt írok, amit csak akarok, az origós slapaj meg nem.

Most még azt mondják neki, hogy Gyuri bácsizzon, később mást, ezek meg leírják a legképtelenebb dolgokat is. De mégsem ez az elkeserítő máma reggel, hanem a kedves vezető belengetése, miszerint a járvány nem egy-két hónapig fog tartani. Mert lehet, hogy csak az egészen elképesztő tapasztalatok mondatják, de ismerve Orbán nem létező jellemét és hiányzó erkölcseit, plusz bosszúálló és harácsoló természetét, csak megfogalmazódik az emberben – fölvetül úgymond – a kérdés, hogy mi az anyám valagát akar ez?

Meddig húzza és tartja ki a járványt, a taktika része-e, hogy semmi igazi adatot nem közölnek, hogy mindenhová katonák és rendőrök települnek, mintha világháború volna és nem is betegség. Mindent megtesz a faszi, hogy az ember szarul és kiszolgáltatva érezze magát, mintha a kór nem volna önmagában is elég baj, ez az outsiderségével még tetézi is. Azt kell hinnem, direkt, hogy jó sokáig tartson, s ami igazán érdekes ebben a történetben, úgy néz ki, ha ilyesmit egy héttel később írnék le, máris vinnének a zsandárok úgy három-öt évre. Na, az az igazi fogság, nem ám a Soros-szervezetek fenyegetése.

Mindebből, amit itt előadtam, kitetszik, hogy egészen elképesztő világban élünk, és ezt még tudják fokozni az elvtársak. A rendőrség tegnap közölte, hogy lojális és türelmes lesz a kijárási korlátozástól senyvedő néppel. Még szerencse, hogy ilyen jóindulatúak, és nem géppuskázzák le a hetven évest, ha negyed egykor az utcán ténfereg. Ha már a fogságnál tartunk egyébként, szintén a szomszéd Józsi, aki szintén elmúlt hetven, itt óbégat nekem, hogy mi lesz vele, hiszen ki sem teheti a lábát az utcára. Nekem kellett megnyugtatnom, hogy de igen, mert a Kossuth rádió meg az M1, amiken csüng reggeltől estig, erre nem voltak képesek.

Itt tartunk, kedveseim. Félre vagy félig informált emberek nyüszítenek, mert fogalmuk sincs, mi történik körülöttük meg velük, ezek meg a pártközpontban ilyen Soros-rabságokról delirálnak, meg a végtelen hatalomról. Mert, hogy el ne feledjem, mindemellett él a másik vonal is, miszerint miért kell a végtelen hatalom korlátlan ideig. Anélkül tehetetlen, mondta az atyuska, és ehhez képest tiltotta meg a levegőzést az egész elcseszett országban. És ami a legszebb, a gyönyöröknek még csak az elején vagyunk, és az egész addig tart majd, ameddig Orbán akarja és szeretné. Nos, ez a baj, nem az, hogy döglenek a nyulak.

Üzemszerű aljasság

A kiszámíthatóság biztonságérzetet ad. Ha tudjuk, reggel felkel a nap, este pedig lenyugszik, ha megtanultuk, valamit elejtünk, az leesik, a tűz meleg, a jég hideg, és a medve nem játék, akkor nagyobb eséllyel maradunk életben. Olykor még jól is érezhetjük magunkat, ahogyan gépies monotóniával jönnek az ismétlődések, ettől otthonos lesz a vérzivatar. Ilyen alapvetés, már szinte Planck-állandó (ami nélkül élet sincsen), hogy Orbán és a Fidesz lop, valamint tróger aljadék. Ez egy évtized alatt része lett a mindennapoknak, olyan, akár a rigófütty vagy a sóhajtás.

Aztán alakul néha úgy az élet, hogy felborulnak, olykor meg is fordulnak a fontossági sorrendek. Járványban életben maradnánk leginkább, és ezt a szerencsét óhajtjuk embertársaink számára is, mármint azoknak, akiket nem akarunk megfojtani. Járványban a mindennapok kizökkenek a kiszámíthatóságból. Bár a nap ekkor is felkel, de nem biztos, hogy mindenkinek le is nyugszik, járványban azért nyüszög Isten szerencsétlen gyermeke, hogy meg ne fertőződjön, következésképp meg ne haljon. Ilyen körülmények közt az állam is arra ügyel, hogy alattvalói valahogy megússzák.

Ez mindenféle intézkedéseket tételez, a köznapi gyakorlat odahagyását vagy némi módosítását legalább, viszont ehhez képest a Fidesz továbbra is lop, a Fidesz változatlanul aljas, mondhatni üzemszerűen és gépiesen. Tán nem adhat mást, mint mi lényege, de, ha az ellenzéknek a szavakért börtön jár majd az új módi szerint, akkor nekik minimum kivégzés, ha következetesek vagyunk, kínzással elegyest. Azt hihetnénk, naivan úgy vélhetnénk, hogy veszélyben máshová kerülnek a hangsúlyok legalább, de Mészáros Lőrinc most is nyeri a közbeszerzéseket, és másra is szórják a pénzt indokolatlanul és konokon.

Mintha nem most lenne a legfontosabb, hogy a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend a zalaegerszegi iskolájához két és félmilliárd forintért építtessenek tornacsarnokot és vívótermet. Aztán meg de. S mintha az sem az elsődleges teendők közé tartozna, hogy Európával kekeckedjünk, és mégis. Az ET főtitkárának, Marija Pejnovic Buricnak nem tetszett, hogy Orbán nyílt diktatúrát akar bevezetni az Unió közepén a járványra hivatkozva, és aggodalmainak hangot is adott. Ő sem tudja, hogy fölösleges, ahogyan az egész Unió megbabonázva, bávatagon nézi csak a patást.

A trottyos személyesen válaszolt Buricnak, miszerint: „Ha Ön nem képes segíteni nekünk a jelenlegi válsághelyzetben, kérem, legalább tartózkodjon a védelmi erőfeszítéseink akadályozásától”. – Ne cseszmeg, megint betrappolt a szaros gumicsizmában a szalonba. Hogy ez a bájos mondat miért nettó hazugság, azt most nem részletezem, inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy eddig Kovács Himmler szokott levelezni, a kedves vezető viszont úgy érzi, jelen helyzetben mindent személyesen kell intéznie. Azt is, hogy hülyét csinál magából, és a maszkok átvételét is a reptéren. Ezzel azt is igazolja, hogy hullarabló.

Mint kiderült, a maszkokat, meg ki tudja mi volt még a gépen bebugyolálva, sok milliárdért közbeszerezte egy ötvenmilliós törzstőkéjű cég, amelynek két tulajdonosa van, akik biztosan barátok. Megnéztem volna kik is, de pénzt kérnek az információért, azt meg inkább kiflire költöm. Mindenesetre örüljünk, tegnap este is indultak gépek Kínába, hamarosan lesz mit átvenni megint, rövidesen gyarapszik valaki bankszámlája újra. Eshet eső, fújhat szél, tombolhat zivatar, a Fidesz és a kedves vezető aljassága az arkhimédészi fix pont a világban.

Viszont, hogy nem is érdemlünk jobbat, azt a szombathelyi történések bizonyítják. Itt a polgármester kitalálta, hogy a város minden lakosának juttat maszkokat. Legyártatta, csomagoltatta, kiszállíttatta a postaládákba. Azt hiszik, megkapják a népek a nyüves maszkokat? Lószart. Kilopják azokat a postaládákból, mintha az egész ország Orbán Viktor volna. Ezek szerint az is. Orbán a tolvajok fejedelme, de nem a romantikus, Robin Hood-i értelemben, hanem úgy, hogy elkárhozik bele az egész elcseszett Neria. Mindmeghalunk, mert megérdemeljük. Maffiózót választottunk főnöknek, magunk pedig méltóak vagyunk hozzá.

Övék ez a cirkusz

Még egy ilyen helye nincs a világnak, mint Neria, amelynek ura olyan, akár egy infantilis óvodás, uralkodó osztálya galeribe verődött, degenerált maffiózók, népe pedig bávatag szellemi egytálétel szenteltvízzel locsolva. És így egyben mind a Szíriuszról jöttek csodaszarvasháton, mert Szűz Mária ezt mondta nekik a kanyarban. Tegnap megérkeztek a maszkok az egzotikus, messzi Kínából, és a kedves vezető jó gazda módján személyesen ment átvételezni és összetaperolni azokat. Ilyen pitiáner despotát se hordott még a hátán a föld, amint érezni, hogy a maszkok szemrevételezése közben szuszogva számolja magában a szavazatokat.

A maszk az új gumicsizma, a vírus az új migráncs, Magyar György az új Soros. Semmi sem változik, csak Orbán csúszik egyre lejjebb a hatalom-alkoholizmusban, olykor elvonási tünetei vannak, ilyenkor ordít a téren. Putyin, Erdogan se kutya, sőt, ha lehet, még nagyobb sátánok, mint a miénk, de ilyenre azért nem vetemednek, hogy egy Facebook fénykép miatt kivitessék magukat a reptérre csomagokat nézni. Egy diktátor is lehet elegáns, ez a miénk nem az, megőrizte parasztgyerek-jellegét, ilyképp térdünket csapkodva kellene kiröhögnünk, ha nem a mi bőrünkre menne ki a játék, de arra megy. Politika lett a járványból, és ezek a jellemtelen férgek tapicskolnak benne.

Eléggé unalmas volt hallgatni, hogy hónapokon, éveken keresztül az ellenzék, és mindenki, akinek nem tetszett a pofája, bevándorláspárti volt. Most mindenki víruspárti, aki rajtuk kívül áll, és ennek a fele sem tréfa. Mert, míg Jolán néni ugyan rettegett, hogy turbánosok megtosszák és elveszik a keresztény kultúráját, és ezt a félelmet a kedves vezető és aljas csapata szeretettel táplálgatta is, most új alapokra helyezték a játszmát. A közvetlen halálfélelemre játszanak rá, az elemi ösztönökre, miszerint rajtuk kívül az egész tágas világ Jolán néni életére tör, miközben éppen ők szarják keresztbe a legelemibb előírásokat is, mondjuk épp a parlamentben.

Vagy mindenütt másutt. Ez az ő bajuk, viszont tudatlanságra és félelemre alapozni a hatalmat olyan középkorias, de a gondolkodásuk minden téren úgyis feudális, tehát nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. Ezt a királyság jeleget erősíti egyébként mostanság Orbán médiatevékenysége is. Hajlamos volt eddig is a megváltó szerepében tündökölni, most lubickol a gyönyörökben, míg meg nem feszítik. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor személyesen aggatja az átvett maszkokat jól kiválogatott, letesztelt, tünetmentes nyugdíjasok orcájára, ha már az óvodák bezártak, és nem lehet pöttyös labdát osztogatni, ami biztos terep volt ezidáig.

Ez csak a cirkusz része, a színjátéké, mert alig leplezetlenül a válságos helyzetet arra óhajtja használni a galerimaffia, hogy bebetonozza a hatalmát végleg és visszavonhatatlanul. A kilencven napos felhatalmazás nem elég, korlátlan idejű kellene, s amiért ez nincs meg, az ellenzék víruspárti. Most azt kell eldönteni, hogy ez aljas vagy alávaló, esetleg ocsmány ténykedés és létmód, tessenek eldönteni. Nekem volnának más jelzőim is, de akkor meg azt mondanák rám, hogy mocskos a szájam. Az. S nem restségből vagy önös szándék miatt, hanem kényszerítő erők okán, hogy az ember tehetetlenségében nekilát ordítani, s ezt nem lehet virágnyelven.

Úgy tudnám jellemezni a helyzetet, mint mikor A rettenthetetlen című filmben Mel Gibson William Wallace-ként, midőn épp koncolták őt föl a király pribékjei, beleordította a halálába, hogy szabaccság. Így vagyunk épp most. Hogy a mi királyunk épp egy sugárhajtású gép rakterében fosztorgat nejlonokba rejtett maszkokat, az csak azt mutatja, a kor változott, a módszer nem, a tudatlanság erő, a szabadság szolgaság a klasszikust idézvén. Karanténban fölerősödnek az ember érzékei, szinte hallja, ahogy a gyönyöröktől Orbán szuszog, s amikor ettől sugárban kezd okádni, még nem tudja, hogy a kórt kapta-e el, vagy csak a kedves vezető váltja ki a bajt. Ez utóbbi, egyelőre.

Hülye, hülyébb, leghülyébb

Zalaszentivánon összegyűltek a nyugdíjasok egy kis traccspartira, mert összehívta őket az Élhetőbb Zalaszentivánért Egyesület – azért ennek van egy kis morbid bája ezekben a napokban – és a polgármester. A nyugdíjasok meg fölvették a szép ruhát, díszeket raktak a szívük helyére, és eleget tettek az invitálásnak. A KESMA helyi lapja pedig beszámolt róla, írt, fényképezett, mint jó brigádnaplóhoz illik. Akkor most ki a leghülyébb a felsoroltak közül, vagy megmaradunk a jól bevált rendőr, postás, vasutas sornál.

Van ennek a hírnek egy lélektani vetülete, ami sokkal érdekesebb annál, mint, hogy az egyesület tagjainak, a polgármesternek, a nyugdíjasoknak és a helyi nagytudású újságírónak együtt nem volt annyi esze, hogy ezt most így azért nem kellene. A világ tele van bávatag emberekkel, Zalaszentiván nem kivétel vagy különleges, egy teljesen átlagos település teljesen átlagos szavazópolgárokkal. Történhetett volna ez akárhol az országban, még a Rózsadombon vagy a Cinege utcában is.

Az időseket megbecsüljük, összehívjuk őket korty bambira, kis protkós mosolygásra, nótaszóra, fényképezkedésre. Hogy van-e mit ennie vagy rohad-e a lába, az mindegy is, szép ez a délután, hullák lógnak a fán. A KESMA újságjának meg képes tudósítást ér ez meg, holott azt kellene visítania, még csak véletlenül se találkozzanak, de ez mindegy. Mutatja ez az Orbán-sajtó és a valóság különös viszonyát, amely egyrészt az ellenség gyalázására, másrészt a győzelmi jelentésekre alapoz.

Más nincsen is benne. Ha nem akad avatás, jó lesz egy kis életkép a halál árnyékában mosolygó nyugdíjasokról, a kettesen egy kis migráncsozással. Ez még slapaj-nívónak is ótvar, de most nem a KESMA színvonalat vagyunk itt szidni, hanem megfejteni azt a nagy titkot, miért ment el kollektíven mindenkinek az esze, s mikor. Vagy volt-e egyáltalán valaha is. Ez nem egészen biztos, illetve ott tart már az ember, komolyan gondolkodik azon, vele lehet a baj, hogy nem illik a rózsaszín kifestőkönyvbe.

Lehangoltan kell viszont megállapítani, negyven éve – ötszáz esztendeje –, tegnapelőtt vagy holnapután is ugyanez volt és ugyanez lesz. Az a kérdés akkor most végül, hogy az emberiség eleve degeneráltnak született – ilyennek alkotta a jóisten –, vagy küzdelmes munkával jutott el idáig, de végül is, tök mindegy. Hogy Wolowitz képével éljünk, ülünk a fotelben hónaljig húzott mackónadrágban, és panaszkodunk a fiatalok zajos zenéjére. Meg mosolygunk az aranykeretes szemüvegünkben polgármester úrra.

Ez viszont nem zalaszentiváni, nem magyar, hanem időtlen emberi történet Godot-ra várva. Az ilyet könnyen letarolja egy nacionalista-soviniszta hőbörgő, ilyen helyen trottyos gatyában ordítani maga az erő, a dakota közmondások pedig napkeleti bölcsesség. Ezzel nem azt mondom, hogy megfejtettem az Orbán-szavazó lélektanát, de már egészen közel járok hozzá, és most már nem is kell kutatni a választ, ki van a fokozás végén, nem a vasutas, ez most már egészen bizonyos.

Mert képzeljük el a zalai dombságokon a polgármester urat, midőn kitalálja, hogy a járvány közepén összehívja a drága nyugdíjasokat. Aztán őket magukat, hogy jössz te is Jolánom, melyik otthonkámat vegyem fel vajon, végezetül a főszerkesztőt, aki lecsap a meghívóra, miközben hullák potyognak az égből, meg az újságíróra, aki kis képes-színes anyagot hoz belőle. Nem kell ide világháború, hogy megdögöljünk, elég nekünk egy könnyű, nyári zápor, viszont nem is kár értünk.

Hogy megért-e ez a hír ennyi tépelődést, azt nem tudom, csak hiszem. Ugyanis minden ilyennel közelebb kerül az ember annak a nagy titoknak a megértéséhez, kik lehetnek azok, akik ilyen kitartóan évtizede Orbánra szavaznak. Íme hölgyeim és uraim, a világbölcsesség foglalata, amit meg Sheldon anyja felé intézett sziporkájával zárok. Miszerint nem érti, a Káslerhez hasonlóan fanatikus szüleje hogyan mehet világkörüli hajóútra, nem fél-e, hogy a Föld peremén egyszer csak leesik. Hát, így valahogy.

Advent kifulladásig

Azért foglalkoznak a lelkünkkel is, és ez, amennyire megnyugtató, annyira megható is egyszerre. Hogy most már sehol máshol az elcseszett világon élni nem akarunk, csakis itt, a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom töviben, épp a stadion mellett. Azt mondta a katonák utcára zavarásáról a főnökük ugyanis, hogy olyanokat válogattak a feladatra, akiknek már van ilyen tapasztalatuk, akik már az adventi riogatásban is részt vettek. Akkor a szent szánkókat őrizték a liberális hordáktól terroristákra hivatkozva, most bizalmat gerjesztenek a géppisztolyukkal a vírusra mutogatva. Okot és indokot mindig lehet találni.

Ha valami ótvarságot akarnak csinálni, akkor rámutatnak valamire, hogy emiatt most inkább ne háborogjon a tisztelt nagyérdemű. Amikor adventkor utcán volt a hadsereg, kiegészítették azzal, ezekben a szent napokban ne tüntessünk, ne szidjuk az Orbán kurva anyját, egyáltalán, bávatagon vegyük tudomásul, hogy ganyé az egész horda. Aki megmukkant, hitetlen volt, nem tisztelte az ünnep szentségét, sőt, üldözte a keresztényeket. Efféle hangulatot kavarnak most a vírusra mutogatva, de, míg a karácsony közeledte nem adott elég muníciót a diktatúra kiteljesítéséhez, a vírus most igen, de mennyire.

Megszületett a törvényjavaslat ugyanis a kvázi rendeleti kormányzásról, szó szerint így: „az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”. A vírus az új advent, csak sokkal elképesztőbb kifejlettel. Emlékezhetünk Kövér elvtárs 2013-as eszmefuttatására, amelyben kifejtette: „Azt tartanám normálisnak…ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak”.

Kövér elvtárs és a haverjai most kapják meg a nyalókájukat, amire már hét éve várnak. Ilyenek lesznek benne: Aki pedig „különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. – Erre minden ráhúzható, ebbe minden belemagyarázható. Ha én például azt mondom, Orbán lop és hazudik, ha azt állítom, a rendeleti kormányzás 2022-ig való meghosszabbításának semmi alapja, már visznek is a tömlöcbe, ha ezt elfogadják.

És el fogják, vinni is fognak. Úgy kellett Orbánnak és a Fidesznek ez a járvány, mint egy falat kenyér. Ezzel, amit amúgy csak hosszú évek alatt és a parlamenti színjátékot játszva tudtak volna elérni, most csak annyit mondanak, legyen úgy, és úgy lesz. A járvány a Fidesz aranyhala, elhúzódó adventja, hogy beledöglenek páran – jó sokan –, az melléktermék, hozadék a nagy célhoz képest, ami a hatalom mindörökre való bebetonozása. Egy hét telt el jószerivel a járványból, és már itt tartunk, ennyi idő kellett, hogy megmutatkozzon a tetvek igazi arca, amit amúgy is tudtunk, viszont most mindenféle álca lehull róluk, és előttünk áll a diktatúra óhajtása csupaszon és pőrén.

A járványra mutogatva fenyeget börtönnel. Mert nem csak a pofázó, irkáló embert zárná be szíve szerint, hanem a Büntető Törvénykönyvet kiegészítik a „járványügyi védekezés akadályozása” paragrafussal, amely alapesetben három év, de ha a cselekmény halált okoz, akár nyolc év szabadságvesztéssel büntethető. Ebbe is minden belefér. Ha adventkor fingani sem szabadott, mert a szentségek ledőltek, most akármire ráhúzzák a „járványügyi védekezés akadályozása” formulát, ezzel talán végre fogást találnak Gyurcsányon, de nem akarnék tippeket adni. Nos, kedveseim, ennyi történt tegnap délután óta, amikor is egyszer már elsirattam magunkat (Most múlik pontosan), ezúttal viszont egyenesen zokogok.

Farhát

Tegnap második nekifutásra megtudtuk, hogy miniszterügynök elvtárs kiemelten foglalkozik a taxisokkal, mint járvány sújtotta iparág művelőivel és látens, potenciális forradalmárokkal. Ha ilyen részletességgel viseli gondját alattvalóinak, gondolhatott volna a kurvákra is, aki iparosok szintén megsínylik a kór terjedését, a zsebtolvajokról nem is beszélve, akik alól a tömeg eltűntével teljesen kicsúszott a talaj. Mindeközben pedig kétszeresére drágult a hús, kétezer fölött a csirkemell kilója. A farhátról nem kaptunk információt, pedig az a lényegesebb nyugdíjas közétkeztetési szempontból.

Ez az egész kupleráj egyébként 2006-ban kezdődött, amikor Gyurcsány elvtárs fölmosta a linóleumot Orbán elvtárssal a köztelevízióban. Még a pillanatot is meg lehet határozni. Az volt az, amikor Gyurcsány elvtárs annyit mondott „lárifári, miniszterelnök úr”, amivel a saját bejáratú Brehmjében a veszélyes hülyék közé sorolta őt, Orbán Viktor Mihályban viszont ekkor pattant el a húr. Mert, ha emlékszünk a pörformanszra, innentől fogva nem a vitavezetőre, s nem is arra nézett beszéd közben, akivel vitatkozott, hanem belefordult a kamerába, így intézve szózatot a néphez.

Elég degeneráltan nézett ki már akkor is, de azóta próbálja használni a technikát, csak nehezen megy. Tegnap is, belengetve, meghirdetve jó előre, hogy háromkor nagy bejelentés, a fél ország ott ül, hogy na, hogy ment meg minket a jótevőnk, erre ott tátog, mint egy partra vetett hal. Ez a vége szükség szerint, ha valaki a vészhelyzetet imázsépítésre használja, mint ahogyan Orbán Viktor Mihály, aki igyekszik azt a benyomást kelteni ezekben a napokban, mindenhol ott van, mindent személyesen intéz. Ha valaki véletlenül életben marad, az csak neki köszönhető.

Ilyen aljas szándékai vannak. Miközben ugyanis primadonnáskodik a kamerák előtt, a járványra szánt és arra kapott pénzből az egyházat stafírozza. Ez egyszerűen szólva sikkasztás, amikor a más pénzét a saját céljaimra költöm el. Valaki már számon kérhetné, másrészről a pofájába kéne dörgölni, hogy lárifári, miniszterelnök úr, ne rázza itt a nagy valagát a kamerák előtt, hanem leginkább ne lopja el az orvosra félretett pénzt, hogy ilyen háztartásosra fordítsam le a történéseket. Szóval ilyen felgondolásokkal nézzük őt, miközben a jót cselekszi velünk.

Egyébként megint a más farkával klopfolja a csalánt. Most épp a bankokéval, mert ugyan szép dolog ez a kölcsöntörlesztési moratórium, csak az sem neki fáj. Másrészt, ha ezzel bedönt egypár bankot, na, az lesz csak a móka és kacagás, sőt, ugyanakkor, amikor kiderült, hogy mit is tátogott az éterben, az addig is gyengélkedő forint átment Stukába. Visítva zuhant, és előttünk is van a kétezer forintos csirkemell. Igaz, ebbe belejátszik a kedves boltosok eget rengető pofátlansága is. Megjegyzem, háborús vagy forradalmi időkben az ilyeneket ki szokták végezni.

Ilyet én nem akarnék, csak a rend csíráit nézegetném, olyan viszont egyhamar itt nem lesz. Mert abból semmi jó nem fakad, ha miniszterügynök elvtársnak valami az eszébe jut, és rohan a kamerák elé bejelenteni, hogy az alattvalók szavazatilag érezhessék a szeretetét. Most sem országot vezet, hanem kampányol, mint amikor 2006-ban belefordult a kamerába, és úgy maradt. De őszintén, mit is akarhatunk, amikor az igazságügyise dekázik, az egészségügyise meg tízparancsolatoz, a többi meg karabéllyal a vállán bográcsban főz velőspacalt.

Ezért fogunk megdögleni, mert pancserok, ráadásul lopnak is. Érdekes idők jönnek mindenesetre, s nem csak amiatt, hogy mi lesz ennek a vége, hány halott, amit senki sem tud, hanem, hogy ez a vízválasztó hová viszi az országot. Bele a még sötétebb despotizmusba, ami ilyen tátogó, hangtalan vetítésekben manifesztálódik, vagy pediglen elsöpri a gonoszt. Még az is lehet. A vészhelyzetek – meg a kétezres csirkemell – sok minden váratlanságot hozhatnak elő, viszont nem fognak, a rossebeket. A magyar ugyanis annyira birka, hogy valószínűleg 48-at és 56-ot is az ufók csinálták. Másképpen nem lehetett.