Már megint elkészült egy tanulmány, amely a mimagyarokat támadja és beleavatkozik a belügyeikbe, valami liberális ármány egyben, összeesküvés, aknamunka ez is. Mert az szerepel benne, hogy az uniós tagállamok közül csak a bolgár háztartások egy főre eső végső fogyasztási kiadása volt távolabb az EU-átlagtól 2018-ban, mint a magyaroké. Hétköznapi nyelven megfogalmazva: csak ott alacsonyabb az életszínvonal, csak ott van távolabb az uniós átlagtól, mint itt. Számok mutatják ezt, viszont a számok is kommunista csökevények csupán, bolsevista trükkök, ha az igazat mondják és nem a Fidesz rózsaszínű kifestőkönyvét.
Egyébként ezt a nyomort, ezt a gyalázatot, ha nem is ilyen frappánsan, de több millió ember is el tudta volna mondani a saját tapasztalataiból kiindulva, csak nem tudta volna besorolni magát tyúklábat szopogatva, ám már ez is megy. Másrészt meg, mi az Uniónak csak szőrmentén vagyunk tagjai, kivesszük belőle a zsebpénzt, de amúgy szarunk az egészre, ilyképp az életszínvonalat ahhoz méricskélni szintén felforgatás. Tágabb kontextusba helyezve kies hazánkat találhatunk számos afrikai országot, ahol szarabb a helyzet, s akkor okkal mondhatja azt a kedves vezető, hogy na, ugye, nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni, vagy jön a TEK.
Nem is ebbéli nyomorunkon óhajtok sóhajtozni máma ezért, hanem a tanulmány egy másik eleme mozgatta meg a képzeletemet. Az is szerepel benne ugyanis, hogy lakosaival ellentétben az állam helyzete korántsem ennyire gyalázatos, a magyar állam ugyanis a végső fogyasztási kiadásai tekintetében nemhogy sereghajtó, hanem a középmezőnyben van az Unióban. Államjólétnek nevezik – ha furcsán is – ezt a mutatót, amely azt jelzi, mennyit költhet a rezsim, és ezek szerint nem keveset. Kocsmák mélyein ezt úgy mondják, van itt pénz kisapám, van dögivel. A kérdés azonban mindezek után csak annyi, hogy hol az anyám valagában van, ha van, és miért ott.
Az állam fura és összetett jelenség, képződmény, rengetegféle dolga van, illetve lenne, ha megfelelően működne, de nem működik. Csak slágvortokban: az állam áll előttünk büdösen az okmányiroda sorában, az állam az, aki miatt lerohad a fülünk a kórházban, és szintén ő az oka, hogy a gyerekünk hülyén jön ki az iskolából. Az államot látjuk továbbá az ácsorgó vasútban, a füstölgő buszokban, a méteres kátyúkban, a töketlen rendőrökben és mindenütt. Az államnak pénze nincs, mi adjuk neki adó formájában, és ő dönti el, mire költi.
Továbbá az államot testesíti meg az úgynevezett végrehajtó hatalom, ami nálunk egyenlő a Fidesszel. A végrehajtó hatalom pedig a törvényhozó hatalom – úgymint országgyűlés – törvényei alapján működik, ami, mint ismeretes – mármint az országgyűlés – szintén egyenlő a Fidesszel. A Fidesz pedig Orbán Viktor maga, így nem kerül sokba annak belátása, hogy az állam maga Orbán Viktor, akárha XIV. Lajos, ha mondta ezt a francia, ha nem. Így áll előttünk az önkény, ha Mari néni nem is tudja, mert ő azt sem tudja, hová tűnik a befizetett adója, amiből az állam (Orbán Viktor) jól él, van neki államjóléte. Míg ellenben Mari néni meg nem él jól, semmiféle jóléte nincsen, ami anakronizmusnak tűnik, pedig csak szimpla lopás, de itt tetten érhető.
Odáig jutottunk, hogy végső soron Orbán Viktor és az ő csápjai meg folyományai döntik el, mire költik az állam, tehát Mari néni pénzét, s mint kitetszik, nem Mari nénire. Ezért szenved hiányokat a nyugdíjában, ezért kap csupán nyolc év múlva csípőprotézist, mert a csontja eltört az állam által be nem tömött kátyúban. A friss házasnak is olcsó hitelt kínál az állam, eladósítja, mert nem rá költi a pénzt, hanem stadionra, térkőre és bumfordi szobrokra. Sőt, egészen képtelen dolgokra szórja el a pénzt az állam futballtól kezdve határon túli szavazatokig, míg pedig Mari néni, az ő középkorú gyermeke és csetlő-botló unokája meg nagy ívben le van szarva.
A fenti összefüggések alapján Orbán Viktor szarja le, de Mari néni mégis neki csókol kezet, mert nem tudja, miben él. Nem jóléti államban, amit pedig ígértek neki a rendszer megváltoztatásakor, úgy csomagolva, hogy ekkor meg ekkor utolérjük Ausztriát, és még, harminc év után is csak a határidőket módosítgatja a Matolcsy-Varga páros, mint Orbán egyik csápja. Viszont ez soha nem fog megtörténni, mert a magyar állam jóléte olyan beruházásokban manifesztálódik, amelyek semmire sem jók, ámde ki lehet belőlük venni a százalékot, mint az immár százmilliárd fölött járó leendő kézilabda csarnokból is. Ez – és az összes többi – nem a sportszeretet, hanem a juss miatt épülnek, olyanok is.
Ideális esetben az államjólét arra volna való, hogy jóléti államot teremtsenek belőle. Ennek két fő típusa van, az úgynevezett univerzális (mely univerzális állampolgári jogon garantálja a jóléti szolgáltatásokat) és a reziduális jóléti állam (ez csak rászorultsági alapon garantál). Az előbbire klasszikus példa lehet Svédország, míg az utóbbira az USA. Ezen belül léteznek még altípusok, a szociáldemokrata, a liberális és a konzervatív-korporatista Ezek részletezése nélkül a bőrünkről és a gyomrunktól tudjuk, hogy Magyarország – nem köztársaság – egyik sem, és nem is lesz soha, míg Orbán Viktor létezik, mert nem a népjólétre, hanem saját hasznára fordítja az állam jólétét. Már csak emiatt is megérdemelné a kötelet sok más mellett.