Éppen tegnap volt, hogy 2015 februárjában Simicska Lajos beleordította a nagyvilágba friss felismerését, amit egyébként rajta kívül addig is tudott minden jóérzésű ember: “Orbán egy geci”. – 2018 augusztus elsején pedig a délelőtti órákban kikerült a Facebookra egy mém, amelyen a Hír TV bemondónője a szájából előbúvó szövegbuborékban azt tudatta velünk melankolikus naturalizmussal: “Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy Orbán Viktor már nem geci”.
Ennyi volt. A kör bezárult, a homokóra lepergett, a sajtószabadság örvén pedig siratóénekek lepték el a közösségi oldalt, akinek kellett, megtépte a haját, és kaparta az anyaföldet. A veszteség nagy, de nem akkora, mint sokan gondolnák. Én magam például évek óta nem láttam a csatornát, mert a drágalátos szolgáltatóm a “G” nap után egészen egyszerűen kivette a csomagból, most majd lehet, visszateszi. Másoknak benne sem volt, vagy, ha mégis, nem néztek ilyet, mert nem volt igényük rá.
A kár ugyanilyen nagy volt a másodszor is köntöst váltó Magyar Nemzet bezárásakor, az igazi mélyütés azonban a Népszabadság volt. Aztán lehetne itt sorolni az összes hősi halottat Origótól Figyelőig és tovább végtelenül, de mindegyik csak egy dologra lenne bizonyság: a Fidesz olyan, mint a rák, úgy burjánzik és annyira halálos. A hamvas és reményteli ifjúság, ami akkor következett be a magyar sajtópiacon, amikor a külföldiek fölvásárolták a lapokat, már régen elmúlt.
Volt szerencsém részese lenni annak a korszaknak. Az én lapom német tulajdonosa például jó tőkéshöz méltón csak arra ügyelt, hogy a pénzét kivegye, és magasról tett a politikai irányultságra. Soha akkora szabadság nem volt a lapcsinálásban, az ember szinte lubickolt, aztán persze elmúlt ez is, most meg ott tartunk, ahol. Ott voltaképp, hogy a Hír TV örülhet, nem jutott a hajdani Münchener Post sorsára, amelynek a szerkesztőségét náci keretlegények verték szilánkossá, a szerkesztőket csak azért nem, mert épp nem voltak ott az aktus idején.
Simicska úgy hagyta ott a TV-t és az ott dolgozókat, hogy keresztben az arcukra szart. Az atombomba ígérete után egy nyamvadt petárdája nem volt, kifakadása után néhányszor még részegen föstögetett az utcán, hogy “Orbán egy geci”. Ilyen munícióval nem lehet választást nyerni, amit persze nagyon akart, és, most már kitetszik, nem az igazság és a jobbítás olthatatlan vágya munkált benne, hanem a mammon igézete. S így, mivelhogy egy csöppet sem különb, mint a legecizett haverja, hagyta is a francba az egészet.
Nem volt ő forradalmár, ezért kimenekítette a milliárdjait, és most sütteti a hasát valahol. Beosztottjait pedig, akik kiálltak mellette, odadobta a hóhérok elé, akik azt hiszik, győztek, és csűrdöngölőt járnak, a mulatságuk azonban maguknak szól csakis. Olyan bőséges a mocsok-kínálat, hogy aki erre élvez el, azt sem tudja már, melyiket válassza. De végül is, tök mindegy, mindenhol ugyanazt kapja: győzelmi jelentések és fröcsögő gyűlölet, eggyel több vagy kevesebb nem oszt és nem szoroz.
Szokásban van még afölött keseregni, hogy szűkül az ellenoldal megszólalási lehetősége, ami igaz. De csak a három évvel ezelőtti status quo billent helyre röpke remények után. E három év alatt néhány kolléga bízhatott abban, hogy igazi újságot, TV-t csinálhat, most meg már nem, a nagyhalakat pedig kirúgják a portástól Kálmán Olgáig bezárólag azzal a különbséggel, hogy a műsorvezető minden bizonnyal elboldogul majd, a kapus kolléga pedig éhen hal, mert neki nincs megtakarítása.
Ugyanígy, ha igazi vesztest kellene hirdetni, az a nagyközönség lenne, aki abban bízott – függetlenül attól, hogy nézett-e Hír TV-t vagy sem -, hogy Orbán leváltható. Ilyen reményeket ültetett el sokakban Simicska, és őket is cserben hagyta. Simicska tehát egy geci, mondom én, és nem hiszem, hogy sokat tévednék a különalkuja után. De ugyanilyen, ha nem még nagyobb folyadék a komplett baloldal, amelyik még hatalmon sem volt képes megvédeni a hozzá lojális írástudókat, így a jelenlegi médiaviszonyok kialakulásában legalább akkora bűne van, mint a pofátlanul aljas Orbánnak és bandájának.
Lehet siránkozni és sápítozni, hogy én édes Istenem, de még olyan baloldalinak nevezett milliárdost nem láttam ebben a nyüves országban, aki beletette volna a pénzét egy műhely kialakításába. Az összes várta tátott szájjal a sült galambot abban a meggyőződésben, hogy a dicséretüket és talmi igazságukat zengő média őket születésük okán megilleti. Hát, nem. És ennyiben ki is merült a sajtóval való kapcsolata az úgynevezett baloldalnak, míg az ellenérdekelt fél fölépítette a birodalmát.
A Hír TV egyébként nem most veszett el, hanem, amikor forradalomként, élőben közvetítette a 2006-os dúlást. Ezúttal éppen csak visszatért az anyaszentegyház kebelébe, mint, ahogyan egy, a távoli, bizonytalan jövőben bekövetkező hatalomváltás esetén is megtalálja majd a saját valagát. Csak a tisztánlátás kedvéért, és a tömeges szeppuku megelőzése okán említem ezt, meg, hogy sírni már sokkal régebben el kellett volna kezdeni, azért. Most már késő zokogni, hogy mi lesz velünk nagymama és más ilyen óvodás dolgok. Így jártunk.
Toldás: Itt, minálunk a házban teljesen hidegen hagyta a választópolgárokat a tegnapi tragédia. A földszinten a harminc éves sincs fiatalembert fölemészti a munka, hogy kifizesse a tartásdíjat, s amellett enni is tudjon. Tévét nem néz, újságot nem olvas, véleménye a világról nincsen. Közel áll az agytörzsi működéshez, csak egy hajszál a híja. A másik csak eszik, minden nap tömött kosarakkal jön haza a boltból, pedig egyedül van, és senki nem látogatja. A jóllakott óvodások elégedettségével nézi a világot, Fradi szurkoló. A futball VB nagyon érdekelte, de nem nagyon értette a csoportmeccsek bonyodalmait, és utál éjszaka dolgozni. Az emeleten van nekünk egy reggel hattól kettőig hentesünk, az ötkor nyitó piacon vodkával kezd, délutánonként a sarki kocsmában fröccsökkel levezet. A nyugdíjasunk a Kossuth rádióra esküszik, és rajong Orbánért, ennek gyakorta hangot is ad. A harmadik állandóan az időjárásról beszél. A múltkor beléptem a kapun az utcáról, ő az udvaron állt az Isten szent ege alatt, és megkérdezte, esik-e.
Csak, hogy lássuk, hol is élünk. Ehhez képest nagyon fess volt az Olga napszemüvege, amikor kirúgták. Jó reggelt tehát, és jó szurkolást.