Kategória: karácsony gergely

Budapest

Ami alább következik, az nem a restség vagy a mondandó hiánya miatt alakult így, hanem a nagy, büdös élet rendezte. Mert ugyanis mesélhetnék én ékes és bódító szavakkal, mit sem érne, ha a valóság erőteljesebben mutatja meg, amit mondani akarok. Ilyenkor az ember megadja magát a sorsnak, és hagyja, hogy a saját szavai helyett a másokéi mutassák be OV romlottságát. S azért ezt, mert súlyosabb szavakkal nem akartam illetni, viszont gondolok rá, mégpedig erősen. Ezt olvastam az atv.hu-n még tegnap, ami a kályhám lett volna:

„Orbán Viktor szerint a Lánchíd körül csak szerencsétlenkedik a fővárosi vezetés, szánalmas, hogy pénzhiányra hivatkoznak. Tele vannak pénzzel, 180 milliárd van a számlájukon, ő látta – mondta a ma reggeli rádióinterjúban. Nem rossz szándékot látok, hanem szerencsétlenkedést – mondta Orbán Viktor arra a műsorban, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros nem kezdte el a Lánchíd felújítását. Ennek kapcsán a műsorvezető azt mondta, nem is értik miért nem történik semmi, már azon gondolkodnak sokan, hogy ha Pestről át kell menniük Budára, hogyan kerüljék el a Lánchidat, nehogy baj legyen. “Kilenc hónapja szerencsétlenkednek, toporognak az ügy körül, akiknek döntést kellene hozni” – válaszolta Orbán Viktor minderre. Ő mindig azt mondta, hogy kell találni egy jó gyakorlati szakembert. “Az nem szégyen, hogy ha egy önkormányzatban sok az elméleti szakember, de akkor kell találni néhány gyakorlati embert, akikre rá lehet bízni az ügyek intézését. Azt pedig szánalmasnak tartom, hogy rendre pénzhiányra hivatkoznak” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, most hogy a költségvetést tervezik, látja, hogy a főváros számláján 180 milliárd forint van. “Tele vannak pénzzel” – fogalmazott a műsorban, csak szerinte azt értelmesen fel kellene használni. “Szurkolunk nekik, hogy sikerüljön!” – mondta végül a miniszterelnök.”

Mindezek után elmeséltem volna OV cinikus gonoszságát, elképesztő aljassággal párosult primitívségét, de Karácsony főpolgármester kiegyenesítette a dolgot Facebook bejegyzésével, amihez hozzá tenni nincs mit, elvenni belőle nem érdemes, csak annyit kell megállapítani, neki ezt a közmédiában kellett volna előadni, ott viszont, ha egyáltalán bejut, a biciklije miatt csesztetik. Íme tehát:

„Miután ma a miniszterelnök és a pénzügyi államtitkár is Budapest költségvetési helyzetéről értekezett, kénytelen vagyok némi pontosítással élni, hogy a fővárosról csúsztatások, és konkrét hazugságok helyett tényszerűen beszéljünk. Lehet, kicsit hosszabb lesz a szokottnál.

Az persze hosszú évtizedek óta igaz, hogy a kormányok előszeretettel tekintek úgy Budapestre, mint afféle fejőstehénre. Sikerült is ezt a „fejőstehenet” az elmúlt években csontsoványra éheztetni. De vágóhídra most először akarják küldeni.

Az ugyanis 30 év óta először fordul elő, hogy a főváros nettó befizetőjévé válik az államkasszának, vagyis nem az állam finanszírozza Budapestet, hanem Budapest az államot. Amit kap a város mindenféle támogatás formájában, annál most többet von el tőle az Orbán-kormány. Miután a múlt héten egyik nap arra ébredtünk, hogy a fideszes képviselők egy tollvonással elvesznek Budapesttől 12 milliárd forintot mindenféle előzetes egyeztetés, értesítés nélkül, ez a helyzet, vagyis hogy Budapest finanszírozza az államot, már az idei évre is igaz. De még súlyosabb a jövő évben, amikor a kormány annyi pénzt von el a Fővárosi Önkormányzattól, amiből minden évben fel lehetne teljesen újítani a Lánchidat, például. Ezt, hogy a város finanszírozza az államot, nyugodtan nevezhetjük Budapest-adónak. Minden egyes budapestinek körülbelül 20 ezer forintjába kerül évente.

A kérdés jogos: miért vet ki az állam Budapest-adót? Az egyik válaszuk, hogy az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket a járvány elleni védekezésből. Igaz. Csakhogy már rohadtul kivették a részüket. Mi Budapesten mintegy 2,5 milliárdot költöttünk olyan beszerzésekre, amelyeket a jogszabályok kifejezetten a kormánynak szabnak feladatuk, csakhogy ők nem csinálták. Ezt a pénzt tehát kifejezetten a kormány helyett költöttük. Erre jön az a több tízmilliárdos veszteség, amit a város cégei a járvány miatt elszenvedtek. Mindenekelőtt a közösségi közlekedés, amelynek a járvány idején a vesztesége heti(!) egymilliárd forint volt, ez most sem csökkent érdemben. Az önkormányzatok tehát, különösen Budapest, ebből a védekezésből nagyon is kivette a részét, jelentős veszteségeket elszenvedve.

Tudni érdemes, hogy Budapest egyetlen saját érdemi bevétele a helyi iparűzési adóból származik, ez a bevétel igen válságérzékeny, ha jól megy a gazdaság, több folyik be, ha rosszul, kevesebb. Ez a válság tehát súlyosan csökkenti ezt a bevételt is, akár százmilliárdos kieséssel is számolhatunk. És ide tartozik az is: a várost mintegy 114 milliárdos adósságállománnyal vettük át.

A válság a járvány után szerte a világban a nagyvárosokban jelentkezik pusztító erővel, és ezt a világ sok kormánya tudomásul is veszi. Ezért szerte a világban, Ausztriától Ausztráliáig, a kormányok az önkormányzatokat támogatják a válságkezelésben. A magyar kormány tényleg az egyetlen, amely az önkormányzatokat sújtja ostoba és káros megszorításokkal.

A másik érv, hogy Budapestnek szolidárisnak kell lennie. Ezt magam is így gondolom, sokszor beszéltem is arról, hogy Budapest, mint a nemzet fővárosa, nem lehet önző. És Budapest nagyon szolidáris város. Ezért lehet az, hogy minden itt megtermelt 100 forintból 97-et elvon az állam más célokra. 100-ból 97-et. Az itt megtermelt értékeknek mindössze 2,7 százalékáról dönthetünk mi budapestiek. Ez az arány Berlinben több mint 22 százalék, Bécsben több mint 15, Varsóban, Prágában is 7 százaléknál több. A régióban is Budapest a sereghajtó: vagyis itt von el a kormány a legtöbbet abból, amit a fővárosban élők megtermelnek. Budapest tehát igenis szolidáris város, csakhogy most, a járvány és a nyomában érkező gazdasági-szociális válság miatt itt az ideje, hogy ne csak Budapest legyen szolidáris, de Budapesttel és a budapestiekkel is szolidárisak legyünk. Mert Budapesten van a legtöbb álláskereső, itt van bajban a legtöbb vállalkozás, itt foglalkoztatják a legtöbb embert azok az iparágak, amelyek most földbe álltak. Most tehát Budapesttel is szolidárisnak kell lenni, mert Budapest az ország motorja, ha lelassul, netán leáll, annak az egész ország látja kárát.

A kormány és főváros pénzügyi viszonyáról álljon itt egy beszédes példa, ami szóljon az autósokról, ha már a Fidesz-propaganda őket próbálja a városvezetés ellen hergelni. Minden budapesti autós, amikor tankol, minden egyes liter benzin után megfizeti például a jövedéki adót, aminek deklarált célja, hogy ebből a bevételből költsenek az autósok által is használt utak felújítására. Nos, az utak felújításának feladata és költsége az önkormányzatokat terheli, de az erre szánt bevételből az állam egyetlen megveszekedett fillért sem ad vissza erre a célra nekik, hanem eltüntetni a nagy zsebében. Eddig a gépjárműadót, amit szintén az autósok fizetnek, a kerületi önkormányzatok kapták, nagyjából hasonló célra, az utak, a parkolóhelyek fenntartására, kezelésére. Most ezt, a teljes gépjárműadót is elveszi az állam, az utak, parkolók fenntartásának feladatát és költségét azonban az önkormányzatoknál hagyja.

Mi a tétje a kormányzati megszorítások és a Budapest-adó elleni tiltakozásnak? Egyértelműen és világosan a gazdasági válság kezelésének sikere, erről szól ez a vita. Arról, hogy az önkormányzatok, elsősorban Budapest és a kerületek, amelyek a legközelebb vannak az emberekhez, amelyek ismerik a most bajba jutott vállalkozásokat, a munkájukat, egzisztenciájukat féltő embereket, hogyan tudnak segíteni rajtuk. És igen, ebben van a kormány és a fővárosi városvezetés között egy érdemi különbség. Ezt úgy írnám le, hogy a kormány a válságkezelést a vállaltok, a multik és nem ritkán az oligarchák felől közelíti, mi pedig az egyes embereken, illetve a kis- és közepes vállalkozásokon szeretnénk segíteni. Ezért fizetünk már Budapest-pótlékot a dolgozóinknak, ezért szeretnénk többlettámogatást adni a budapesti álláskeresőknek, ezért akarunk válságkezelős programokat indítani a kisvállalkozások számára.

Tisztában vagyok vele, hogy a magyar költségvetés, a magyar gazdaság is nagyon nehéz helyzetben van, amit hurráoptimista nyilatkozatokkal csak ideig-óráig lehet elfedni. De az önkormányzatoknak, ha a kormány partnerként kezelné őket, sok olyan lehetőséget, mozgásteret lehetne adni, amellyel élve úgy tudnának hozzájárulni a válságkezeléshez, a helyben élő polgáraik megsegítéséhez, hogy az a költségvetést sem terhelné érdemben.
Nem nagyon látok más okot az önkormányzatok sarcolása, a Budapest-adó bevezetése mögött, mint a pőre hatalmi szándékot. Az ellenzéki önkormányzatok büntetését, a választói akarat felülírásának kísérletét, általában az önkormányzatok kiszolgáltatottságának növelését. Azt, hogy a „kézből etetés” szándékának megfelelően ne a polgárok igényei, szükségletei, hanem a polgármesterek pártállása legyen a támogatás elsődleges szempontja.

A Budapest-adó elleni tiltakozás arról szól, hogy tudjuk segíteni a válság miatt bajba jutott embereket és vállalkozásokat. Az önkormányzatokat sújtó megszorítások elleni tiltakozás magáról az önkormányzatiságról szól. Elvi kérdés.”

Nincs több szavam.

Popzene

Hála a jó és kegyelmes Istennek, elkészült, valamint közkinccsé is vált rögvest a Nélküled című fidesznemzeti himnusz angol nyelvű változata. Épp tegnap történt meg a csoda, amikor hajnaltól késő éjszakáig vagy még azon is túl Trianont nyáladzott minden és mindenki. Az új, angol nyelvű opus igaz, hogy felcsúti akcentussal készült, de ettől van meg neki az a diszkrét bája, hogyha egy jóravaló amerikai tehénpásztor vagy angol földműves meghallja, legalább halálra röhögi magát. Olyan mucsai ez is, mint a Fidesz, és voltaképp, mint a NER. Azt mondják róla, ez az összetartozás dala.

Tegnap reggeltől estig tartozott össze mindenki, viszont erről nem ártana tudni azoknak, akik szerint a fideszista kétmillión kívül nincsen más a nemzetben. A helyzet, ha nem is reménytelen, de legalább teljesen kilátástalan, mert ugyanis Trianon ma, mint olyan, szélsőjobboldali tálalásban ismerhető meg csupán, ilyen ismeretei lehetnek róla a nemzetnek. Mind az egész hatalmasnak. Ebben pedig minden kórság és nyomor Kun Béla és Károlyi műve, viszont az ő egyenes ágú leszármazottjuk Gyurcsány meg az összes többi, aki, illetve akik azóta is egyfolytában rontanak rá a nemzetre.

Nos, ehhez képest állította meg Karácsony tegnap egy percre a buszokat, itt, az én városomban pedig akkora összeborulás volt a pártok fölötti ünnepben, hogy az embert elöntötte a hányinger, mint Roquentin urat Bouville-ben. Bár ahhoz neki egy szaros papírdarabra vagy lila nadrágtartóra volt szüksége, míg itt, minálunk elég csak elmerengve körülnézni. S hogy a sorosisták jól viselték magukat a tegnapi hazugságözönben, sőt, még be is álltak a sorba, megkapták a kedves vezető vállveregetését, meg is érdemelték, most biztosan szélesen mosolyog a szájuk.

Emelték az álságos ünnep fényét, és öntöttek pár vödör betont Orbán lebonthatatlan talapzatába. Bírom én ezeket a fiúkat, csak nem tudják, mit cselekszenek, vagy nekik sincsenek elveik. Mert azért megmutatnám, mihez adta jóváhagyólag a képét a gazsuláló ellenzék. Gulyás miniszter kijelentette, hogy a nemzet az más, mint az állam, amivel nem mondott hülyeséget, ezt minden óvodás tudja. Viszont és ellenben a nemzet fogalmát elemelte, szakralizálta mintegy, ami felfogás a fundamentuma a fasiszta nacionalizmusnak és sovinizmusnak, meg sok minden másnak.

No most, ha egy Orbán-vállveregetésért ebbe megéri beleállni, akkor nem vagyunk egymáshoz valók, mert nem kellene egy bizonyos szint alá süllyedni. Ezt a szintet pedig – hogy visszatérjünk kiinduló tételünkhöz – a Nélküled képviseli, amely műalkotás arról szól, hogy adjuk át magunkat a szenvelgésnek, hallgassunk lassú, nyújtott hangon elszenvedett dalokat arról, hogy nyakig a szarban vagyunk, fejjel lefelé, de ez mind más hibája. Ez a dalocska vagy mi a rosseb egy tőről fakad a nemzetállam ideájával, ami, hiába hajtogatja maga Orbán elfehérült szájjal, maga az anakronizmus.

Épp abban a korban, amikor már nemcsak ez elavult, hanem maga az állampolgárság fogalma is okafogyottá válik lassan. Ilyen közegben óbégatni az elvesztett tartományról, ráadásul száz év távolából, nos, ez mindennek nevezhető, de felemelőnek semmiképp. Félreértés ne essék, ami tegnap történt az összes médiumban, meg a kismaci farkában is, a Fidesz és csatolmányai előadásában egyáltalán nem meglepő. Ami elgondolkozásra késztet az az úgynevezett ellenzék simulása, akik ezek szerint nem elég tökösek, vagy nincs meg a kellő tudásuk ahhoz, hogy kijelentsék, ők ebben nem vesznek részt.

Tegnap az egész ország alámerült Orbán traumatizált pöcegödrébe, közösen megvizsgálták a köldöküket, és megállapították, kellőképp szöszös és dohos. Ennek az esszenciája pedig a Nélküled, pláne tájnyelvi angolul, ami kábé egy szinten van Kovács Kati – amúgy Tompa Mihály – szívet cseréljen, aki hazát cserél nyáladzásával, mert minden egyformán popzene. Arra a kádári népek és elvtársak aléltak el, erre meg az orbániak, az a diktatúra is olyan falvédős nívójú pitiáner volt, mint ez, és mind a kettőben van olyan, aki jól érzi, érezte magát. Sőt, olyan is, aki egyszerre. Ők a leghangosabb keresztények ma.

Jumurdzsákország

„Nem önök lőtték ki az emberek szemét? Nem arról van szó, hogy kedden van az évfordulója annak a beszédnek, aminek nyilvánosságra kerülése kiváltotta az emberek elégedetlenségét, amit önök nem párbeszéddel, hanem kardlapozással és szemkilövetéssel próbáltak orvosolni?” – Ezt Orbán miniszterügynök válaszolta Varju képviselő kérdésére az ország házában. Varju képviselő a jelen, a járvány dolgai felől érdeklődött, erre kapta a képébe bele ezt.

Ez a válasz jellegében a „Boldog karácsonyt” orbáni kinyilatkoztatásra hasonlít, amit viszont hordoz, az valami elképesztően aljas. Egy ecsetvonással gyilkosozza le a komplett ellenzéket, amiből látszik, mire számíthatunk, illetve az ellenzék mire számíthat 2022-ig. A kampány elkezdődött, illetve voltaképp soha nem is ért véget. Az új tematikára utal Orbán miniszterügynök manapság legjobb tanítványa, Varga igazságügyes kijelentése is, amiben önmagát mint kormány emelte a nemzet megmentőjévé a rendkívüli jogrenddel.

Ez volt az egyedüli oka annak, hogy a járvány nem szabadult el Varga igazságügyes szerint, amit viszont az ellenzék nem szavazott meg, következésképp nemzetgyilkos. És máris megkaptuk az ívet, amely tegnap a szemkilövéstől a kór terjesztéséig húzódott. De tudjuk, miniszterügynök elvtárs és bájos csapata nem rest távolabbi időkig is visszanyúlni az ellenzék gyalázásában. Ebben a baloldal a nemzetre tör mindig, szünet nélküli kitartó buzgalommal.

A vonal a Gyurcsány, Kádár, Károlyi, Kun Béla rokonság, de előbb-utóbb eljutunk Dózsa Györgyig is, és még távolabbra a múltban, a kipcsak őshazában kétezer éve felforgató kommunistákig. Miniszterügynök elvtársnak mindig annyi mondanivalója van a múltról, hogy ki mindenki hibás mi mindenben, és a jövőről, hogy milyen meseszép utópia vár ránk, csak épp a mostról, hogy most mi van, arról nem beszél soha. Ellenben szívesen emlegeti a tíz-húsz év múlva eljövő Kánaánt, hacsak függöny mögé nem bújik.

De most, hogy valami isteni kegyelem – és nem Ceci néni – jóvoltából úgy tűnik, a kórság nem viszi el a komplett magyarságot, kinyílt a nemzetvezető csipája nagyon. Bár ez csak a hazai vizekre vonatkozik, mert Brüsszelbe nem fáradt el őkegyelmessége. Ott nem lehetett volna szemkilövetőztetni, boldogkarácsonyozni. Egyáltalán, Brüsszel nem vevő a dakota bölcsességekre, a kolbásztöltésre, gumicsizmára, noch dazu a kovászos uborkára sem.

Ezzel a mentalitással és habitussal kizárólag a Felcsút-Bicske tengelyen lehet boldogulni, de, mint kitetszik, ott nagyon. De, ha már miniszterügynök elvtárs fölemlegette a szemkilövetést, mint nemzetszerető zsinórmértéket, mindebből olybá tűnik, hogy valami fordított etika szerint az ő szemében a hősök a kockaköveket feltépő, televíziót kifosztó, autókat felgyújtó, rendőrök sípcsontját eltörő, a várost széthugyozó csőcselék, akik egy szinten vannak már az 56-osokkal.

Ebből a kifacsart etikából következik, hogy a kilőtt szemű jumurdzsákok a hősök, a várost védő rendőrök a gonosztevők. Ha szegény Gárdonyi ezt látná, meghasonlana, az életben meg nem írná az Egri csillagokat, egyáltalán nem írna semmit, hanem Wass Albertre hagyná a dolgokat, hogy megfelelő legyen a fiúknak. A dolgok azonban nem ilyen mókásak, mint ahogyan ebből tűnik, hanem arról van szó, hogy a múlt újraírása történik, sőt, totális meghamisítása.

Amire miniszterügynök elvtárs Varju képviselőnek válaszában utalt, miszerint „Nem önök lőtték ki az emberek szemét?” tizennégy éve volt, az akkori óvodások most lépnek választókorba, és tudatukban ott áll egymással szemben a szemkilövető, keresztény gyermekeket früstökölő, a jómunkásembereket a járvány karjaiba taszító Varju és tettestársai Karácsonytól indulva és vele bezárólag, s velük szemben a szent életű Orbán Viktor, ki népének él, érette, s általa.

Viszont, hogy ma mi történne, ha a forradalmárok fölgyújtanák a várost, elfoglalnák a televíziót és más ilyen cukiságok, azt senki nem tudja. Ki, kire és mivel lövetne, azt sem. Csak annyit látunk, hogy dudálásért, százezrekre büntetnek, facebookozásért bevisznek, sőt, hogy amikor épp Varju László behatolt a televízióba, ott őt ezért földre teperték és vonszolgatták, mégis ő a bűnös, sőt, most már emberek szemét lődözi ki. Ezt így egy kupacba összehozni azért már pofa kell, s miniszterügynök elvtársnak az van, mint tudvalévő.

Kövér elvtárs Brehmje

Kövér elvtárs interjút adott egy közpénzből eltartott, kézivezérelt nyomdaipari terméknek – lánynevén Magyar Hírlap -, amelyben kijelentette, hogy a gyűlölet nem pálya, azzal nem megyünk semmire, majd ezzel a lendülettel végzett állattani besorolást ellenzéki embereken. Karácsony főpolgármestert kiskutyához hasonlította, Hadházy Ákost viszont nem találta meg a Brehmjében. Róla szó szerint így vélekedett: „Zoológiai besorolása szerint Hadházy Ákos, nincsen párja széles e világon”.

Hogy ez épp mi akart lenni, hejderutyutyus falvédőszöveg vagy félrészeg óbégatás, az innen el nem dönthető, de a költő azt akarta kifejezni vele, hogy Hadházy olyan organizmus, amit nem tart számon semmilyen szakirodalom. Ezzel beismerte, hogy egyéniség, ami egyben elismerés is, de Kövér elvtársnak nincsen ahhoz érkezése, hogy ezt fölfogja. A pártiskolán ilyet nem tanítottak, amikor Kövér elvtárs a tudományos szocializmust szítta magába dialektikus materializmussal elegyest.

Állatokhoz hasonlítani az embert, kitűnőségét vagy alávalóságát állati tulajdonsággal bemutatni nem újkeletű. Az indiánok tele voltak bölényekkel és sasokkal, rókákkal és prérifarkasokkal, míg ez ellen a szemükben patkány volt, amire ma is van példa. Erdogan elődeinek a hős magyar várvédők birkák voltak egy rozzant akolban, illetve hitetlen kutyák, pedig ők is keresztények lettek volna, vagy mi a franc, de ma nem ez az irány, úgyhogy ugorgyunk, mint Pósalaki bácsi.

Karácsony főpolgármester Kövér elvtársnál pubertáskorú kutya, aki körbehugyozza a területét. Én nem ismerem a pubertáló kutyák lélektanát, de ők nem nagyon szoktak vizelettel területet megjelölni, inkább bepisálnak, aminek a gazdi nem örül, és súrolja a szőnyeget, hogy a felesége le ne ordítsa a fejét. Felnőtt állatok szoktak ilyen territóriumosat játszani, de a városi kutyák azt sem, nekik a gazda jelöli ki a kerti vagy szobai birodalmukat, de még csajt is ő választ számukra.

Kövér elvtárs hasonlata tehát elbaltázott hasonlat, a szándék viszont érthető. Hadházy még az élőlény névre sem méltó, Karácsony pedig figyelembe sem veendő háziállat, akinek most még engedi a gazda, hogy csóválja a farkát, de majd rálép arra. Kövér elvtársnak ismét elővillant az elképesztően nagy egója és őstulok volta – ha már itt brehmezünk -, de azt se feledjük, hogy mind, aki nem szavaz rájuk, megkapja a besorolását, te is, nyájas olvasó.

Az Állatok világának rengeteg lakója van, és jelen felállás szerint örülhet az ember, ha Kövér elvtárs megleli benne a helyét. Hadházyét már nem találja, s azt hiszem, mi sem vagyunk egyebek a pedellus szemében, mint pusztítandó vasút vagy gyárüzem. Bár ez már akkor tudható volt, amikor bájosan felszólított minket, hogy kössük föl magunkat. Kövér elvtárs nem változik, csak az állapota romlik folyamatosan, de a jelek szerint bírja az iramot.

Hogy a gyűlölet nem vezet sehová, ezt az ünnepi állítását cáfolni vagyok kénytelen, de, igen, vezet. Örökös országgyűlési elnöki székbe vezet, zsíros fizetéshez vezet és elhülyüléshez. De most azért gondoljunk bele, a kollégistákból az élvonalban már csak hárman maradtak, a három közjogi méltatlanság, Áder, Kövér, Orbán, s mindahányon a demencia, az entrópia jelei mutatkoznak, és, ha nekünk kellene megtalálni a helyüket a Brehmben, bajban lennénk.

Mint emlékezhetünk, a patkánynak nem örülnek. Bár már akkor is kifejtettem azt a Svejk-féle alaptételt, hogy nincs joga megsértődni senkinek, ha őt pézsmapocoknak hívják, különben is, a patkány csak álruhás mókus, mert az evolúció bonyolult dolog. Hogy Karácsony főpolgármester kamaszkutya lenne, az sem nagy baj, ők ugyanis rendszerint a gazdát pisálják le legfőképpen, valamint az ő szőnyegét és más jószágait.

Hogy Hadházyt meg nem leli a fajok között Kövér elvtárs, az sem vaszisztdasz, ő ugyanis robot. Ahogyan a tevékenységét elnézem, a kérlelhetetlen következetességet, amivel a NER ellen buzog, valaki vagy valami beprogramozta őt a fideszcsürhe ellen, és végrehajtja az algoritmust. Így Kövér elvtárs helyében az ellenséget már nem az emberek, hanem a marslakók közt keresném, bár lehet, már meg is Találták, ezért van szükség lojális űrhajósra. Így lehet ez.

Legodiktatúra

Teljes hangerővel és sztereóban visítanak az atlétikai világbajnokságért – mintha az életük múlna rajta – olyan nagyságok is, mint Schmitt ‘álamelnök úr, aki két tárogatózás közben időt szakított erre is. Bár a doktoriját még mindig nem adta le, pedig erős ígéretet tett rá. (Ezt csak azért, hogy ezt sem feledtük.) Meg még fölcukkolták a nemzet sportolóit is, hogy foglaljanak állást a világbajnokság mellett. Persze, hogy állást foglaltak, mert – minden tisztelet mellett – ők nem kampányidőszakban kapnak egy zsák krumplit, hanem havonta hármat.

Olyan ez, mintha nyugalmazott, ütődött tábornokokat kérdeznének, legyen-e háború, s ők protkójukat a vizespohárból a szájukba helyezve mondanák, igen, fröcsögjön az a vér, folyjon patakokban. A nemzet sportolóit megkérdezték, a nemzetet viszont egyáltalán nem. Csak közben volt egy választás, ahol lukakat kapott a királyság, sok helyen elzavarták a gauleitereket, így a NER üzemszerű működése csorbát szenvedett. Nem az van, hogy a kedves vezető megálmodja a dolgokat, és a csápjai szerte a birodalomban már végre is hajtják, egészen egyszerűen szar került a propellerbe.

Ezért a visítás, s legfőképpen azzal az indokkal, hogy atlétikai világbajnokság híján csorbát szenved nemzeti nagylétünk, és odaveszik egy álom, mint az olimpiával is, amit részeges bölcsészek buzgalma tett tönkre, de nem egészen. Mert ugyanis nem egyben rendezünk olimpiát, hanem darabokban és apránként. Volt itt már úszás, birkózás, lesz kézilabda és futball Európa bajnokság csoportmeccs, meg még ki tudja mi nem. Ezeknek pedig az a velejárója, hogy minden ezekhez kapcsolatos létesítmény megépül, a haverok jól járnak, a kedves vezető pedig röhög a markába.

Babramunkával összelegózza magának az olimpiát, mindent fölépít hozzá, ha nem is egyben, aztán előáll azzal, már úgyis minden készen van, legyen olimpia, és lesz, mint Daraboséknak a szállodában vasaló. Rá kell jönnünk, hogy munkamódszere ez a kedves vezetőnek, a jogállamot is darabonként bontotta le, a sajtót is apránként verte szét, hogy a kevés éles szeműt kivéve a nagy többség egyszer csak azon kapta magát, hogy ott csücsül egy diktatúra közepén, és fogalma sincs róla, hogyan került oda. Még csak annyit sem mondott, jé, és ott is volt.

Számtalan példát lehetne mondani, amikor a bávatag népek úgy vélték, ez még belefér, ez nem olyan nagy dolog, aztán ránéz az ember az egészre, és látja, a rendszer összeállt, készen van a mű, viszont az alkotó nem pihen. Mindebből is kitetszik, hogy hősünk nem egy forradalmár alkat – hiába óbégatta, hogy ruszkik haza -, sokkal inkább sunyi kis féreg, aki általában nem tartja be a szavát, vele egyezkedni, alkudozni tehát fölösleges időtöltés. Módszertanban utalnék München 1938-ra vagy a Molotov-Ribbentrop paktumra, illetve mindkettő folyományaira.

Emlékszünk még Kész Zoltánra Veszprémből? Aki 2014-ben rést ütött a kétharmadon? És emlékszünk még arra a kampányra, amelyben a kedves vezető uszodát ígért a veszprémieknek, csakhát Kész győzelme után lópikulát sem kaptak? Ezt se feledjük, amikor atlétikáról ábrándozunk, meg azt se ártana kivárni, mi történik Vácon, ahol azt mondták, nem kérik az ötmilliárdos sportcsarnokot, csak az árát, s ők majd eldöntik, mire költik. Nagy valószínűleg nem kapnak így egy árva petákot sem, mert ezek ilyenek. Nem árt erre figyelmezni, mikor együttműködésre készül velük az ember.

Mert visszatérve erre a nyüves atlétikai világbajnokságra, Karácsony főpolgármester azt mondta tegnap, támogatja, ha a kormány (Orbán) öt pontját teljesíti, köztük, hogy öt év alatt ötven milliárdot költ a budapesti járóbeteg ellátásra. Meg fogja ígérni, mindent megígér, aztán, amikor megkapta az atlétikáját, bemutatja a középső ujját. Csak szólok a lehetséges kimenetelekről, mielőtt a két fél egymás keblére borul, azzal a toldással, hogy nekem édesmindegy már az az atlétika, amikor amúgy minden romokban hever. Bár tudom, hogy az élet nem habostorta.

“…Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom…” – Ez Dobó István romantikus esküjéből egy részlet, mint lehetséges viszonyulás Orbán rendszeréhez azzal a tudattal, hogy a hős egri még csata előtt volt, mi pedig már annyira utána, hogy az ágyúdörejt is elfeledtük. Sőt, és ez a szomorúbb, a vár már rég elesett, és hollók lakmároznak rothadó tetemeinken. A stadionok viszont épülnek, tehát minden nagyon szép és jó.

Arabok Karácsonya

Bár az is kinézne így első rácsodálkozásra, ez itt nem hitvita lesz, istenek méregetése egymáshoz, hogy melyik fess fiú, melyiknek nagyobb a füle. Még csak nem is kultúrák hasonlítgatása, győztesnek hozva ki ezt a mi keresztényünket a kék sarokban pacalostul, házi főzésű kisüstistül közbeszerzéssel fűszerezve. Hiteket sem méregetünk digitális kijelzőjű szobamérlegen, mert mindahány közös, az eredője a szelíd jóság, csak mindahány elkurvult, amikor vallás lett belőle, és szőrös mancsait rátette az egyház.

Bármi hihetetlen, metróról lesz szó, bicikliről, liberalizmusról, fasizmusról, és arról, hogy mért nem jön Soros Budapestre. Ugyanakkor azt is belátjuk a végén – mert úgy akarom -, hogy a szabadság mindenképp jobb a szolgaságnál, meg, hogy a két láb rossz, de a négy sem mindig jó. Két dolog hívta föl mindeme bonyolultságokra a figyelmet, hogy Karácsony főpolgármester metróval közlekedett, és idegeneket dobált egy alak a buszon vagy villamoson. Máskor fejkendős asszonyokat vernek el, barna bőrű egyetemistákat ruháznak meg, ilyesmi.

Olyanok, élik így a nyomorult életüket, akik attól rettegnek, hogy a migráncsok bevezetik az arab számokat majd, és mindeközben Orbán eltelten mosolyog. Oláh Ibolya a képébe kapta, hogy migránskurva, a Showder Klub arab születésű, de színmagyar humoristája azt mondta, már teljesen beilleszkedett, amit az is mutat, mostanában nem migráncsozzák, cigányozzák inkább az utcán, s mindeközben Lázár Horthyt sirat, és azt se feledjük, hogy Demszkyt annak idején tojással dobálták meg, mert kommunista. Ilyen bájos ez a mi népünk.

Orbán sajtója egyébként úgy talált fogást Karácsony főpolgármesteren, hogy hazudik, nem is igazi biciklista, mert most meg tömegközlekedett, látták a metrón. A végén még arra vetemedik, hogy gyalogol, és a lába is érinti az anyaföldet, hallatlan. A fasiszta gondolkodás nem tud mit kezdeni azzal, ha a főpolgármester nem golyóálló mellényben és páncélozott kisbusszal jár. Metrózik bazmeg a liberális csürhéje, hát hogyan féljenek tőle így az emberek, hová lesz a méltóság és a tisztelet, a végén még kiderül róla, hogy vécére is jár, ami hallatlan.

Értem én Karácsony főpolgármester jóravaló buzgalmát, mégis, innen a messzi távolból úgy hiszem, nem tudja, hol is él. Mert ugyanaznap, amikor metrózott, szóval ugyanaznap dobálták az arabokat ugyanabban a városban Orbán szellemi gyermekei, mint valami SA különítmény, és Karácsony főpolgármester is összeakadhat ugyanilyenekkel. Ő nem arab lesz, hanem komcsi, mint Demszky, mert Bayer meg a sajtóklubja szíves közlése óta tudjuk, hogy nekik viszket a tenyerük, és az emlegetett humorista óta azt is tudjuk, az arab is lehet cigány vagy fordítva.

Az ellenség már rég ki lett jelölve, arabok, komcsik, cigányok, liberálisok, meg a Soros. A zsidók csak úgy melléksodorként jelennek meg a történetben egyelőre, de majd erőre kap a burkolt antiszemitizmus is, csak ki kell várni. Karácsony főpolgármester meg csak farmerban metrózgat, biciklizget, mintha a hanyatló nyugaton lenne, de ez itt, hiába a győzelme, mégis csak a vadkelet, az ugar, ahol a csürhe rendszerint hangosabb, jobban masírozik, erősebben csattog a foga, és neki van boxere, viperája, ne adj isten slukkere is, és nem cicózik, nem fél használni azt.

Soros György nem jön Magyarországra, mert attól fél, megverik, megölik, akármi. Okkal vélekedik így, mint ahogyan Karácsony főpolgármester is megkaphatja a magáét metrózás vagy biciklizés közben. Ugyan még nem akkora mumus, mint Soros, de előbb-utóbb az lesz, dolgoznak rajta keményen. Mert a fasiszta gondolkodás már csak olyan, hogy nem tűrhet maga mellett olyat, aki más, pláne, ha még kis hatalma is van, akkor minden megengedett ellene. Nem féltem én Karácsony főpolgármestert, csak utalok rá, hogy egy maflás benne van a pakliban.

Le kellene vonni itt a vége felé valami tanulságot, de olyan nincs. Ez csak egy anziksz vagy egy sóhajtás, fütyörészés, esetleg harmonikaszó, mert beleszoktunk már a mocsokba. Hogy mindezt megmutassam, elég annyi, hogy utalok arra, az elején ígéretet tettem, kifejtem, a két láb rossz, de a négy sem mindig jó igazságát. Eszem ágában sincs ezt megtenni, hazudtam, s ha a nyájas olvasó a szívére teszi a kezét, belátja, nem is várt ilyet, elfelejtette már, vagy elnézte nekem, hogy nagy a pofám. Ugyehogy? Így merül feledésbe aztán minden mocsok, amit viszont nem akarhatunk.

Kurd zászló

Karácsony, friss, ropogós főpolgármester tegnap kitűzte hivatalára a kurd zászlót, amivel – mint mondta – békepártiságát és a kurdok melletti kiállását szimbolizálta. Karácsony, friss, ropogós főpolgármester ezzel szembement a nemzeti érdekkel. Mert, mint emlékezhetünk, Erdogan öldöklése Szíriában az Szíjjártó külügyes szíves közlése szerint. Következésképp Karácsony főpolgármester hazaáruló. Hallatlan, pedig még meg sem melegedett a valaga a karosszékben.

Innen már csak egy lépés, hogy beteljesítse ördögi tervét, és migráncsokkal ültesse be a nemzeti emlékezés gödrét, és mecsetté tegye a bazilikát. Ja, nem, az az Orbán, aki iszlám iskolákat nyittat keresztény kultúránk közepén azzal az Erdogannal, aki háborús bűnöket követ el Szíriában, civileket gyilkol, hogy már százezren el is hagyták az otthonukat. Íme, a nemzeti érdek, hátha föltűnik egypár a határon, lehet visítani és Karácsony főpolgármesterre mutogatni, hogy na, ugye.

Hozza a migráncsokat. A prostisrácok is megírta tegnap, hogy míg Erdogan kaszabolja a terroristákat, ez a Karácsony élteti őket és a zászlajukat hurcolássza-limbálja ahelyett, hogy üldözött székely zászlókba burkolózna, az uniósat pedig fölgyújtaná, ahogyan az böcsületes magyar emberhez illik. Ebből is látszik, hogy ez a Karácsony nem magyar, idegen hatalmak zsoldjában áll, a tuggyukkikében. Ilyen is volt olvasható róla, pedig még egy hete sincs hivatalban.

Mégis elképesztő dolgai vannak, leállítja a kilakoltatásokat meg barátkozik. Hogyan lehet barátkozni a vérzivatarban, ezt nem lehet ép ésszel fölfogni. Meg október 23-át is meggyalázza, semmi fennkölt sóhajtozás, összevont szemöldök, Dózsa László 1942-, se Mariska és komcsik szidása, ruszkik hazazavarása és keresztény szabadság, hanem buli a városháza parkolójában a Quimbyvel. Buli, cseszmeg, hát milyen romlott lelkű liberális az ilyen? Meg kell a szívnek szakadni.

Mindemellett dicséretes dolgok ezek, az ember kezdi érezni a szabadság illatát, ami furcsa és veszélyes is egyben. Nincs meg benne a rend, a bakancsok csattogása, a talpak egymásra lépése, ami nélkül a NER-ember elveszettnek érzi magát, mintha ingoványon járna. Nem mondják meg neki, mikor kell tapsolni, és azt sem, kell-e épp kakálnia, a NER-ember így nem élhet, tenni fog ellene bizonyára. Már tegnap is sétáltak Salvinit éltetve, 23-án majd tojással dobálják meg Karácsonyt.

Volt már rá példa, Demszky is kapott a képibe, Göncz Árpád pedig nem tudott beszélni a füttyszótól. Erősek bírnak lenni a keresztények, ha sokan vannak, autókat is föl tudnak gyújtani, TV-székházat romba dönteni és más ilyen cukiságok. Egyáltalán, nehezen viselik a vereséget, mint ahogyan a választás óta eltelt héten is megmutatkozott, ott tesznek be a legyőzőjüknek, ahol csak tudnak. Képzelhetjük, mi lenne, mi lesz itt egy országgyűlési választási vereség után.

De az még odébb van, ha lesz egyáltalán, momentán ezzel a mostanival kell kezdeni valamit. Azt tapasztalhatni, hogy szerte az országban a hatalomhoz jutó ellenzék gesztusokat gyakorol és úriemberkedik a hétpróbás gazemberekkel. Ennek így kell lenni normális országban, ámde a miénk nem az. Azok, akik és ahol alkalmasint legyőzettek, Isten, ember és a Btk. minden törvényét megszegték, ráadásul kegyetlenül irtották az ellent, aki most békejobbot nyújt.

Hát, nem tudom. Ha fordul a kocka, ezek kitekerik a nyakukat, a családjuk írmagját is kiirtják, mert nem ismernek kegyelmet. A szívemmel érzem, hogy jámbornak és megbocsátónak kell lenni, az eszemmel viszont tudom, hogy ez öreg hiba. Csapdahelyzet ez, hogyha az ember hű önmagához, akkor később kitörik a nyakát, ha ésszerűen cselekszik, akkor megkapja, hogy ez sem különb azoknál. A háborúkban mindig vannak ilyen dilemmák, és az erős szokott győzni.

Nem a humánus. Az ilyen úri passzió békeidőkre szól, most pedig még mindig háború van. Mert bármennyire is szép gesztus, hogy Karácsony, friss és ropogós főpolgármester kitűzi a kurdok zászlaját, attól még Erdogan gyalogol végig rajtuk a tankjaival, Orbán pedig élteti. Érezzük az aljasság ellentmondását, és mégis tehetetlenek vagyunk. Nem intés, csak magamban való mormogás, hogy mind az összes friss győztesek vigyázó szemüket Demszkyre vessék azzal a tudattal: ami most van, csupán egy sóhajtás. Levegőt majd évek múlva lehet venni, ha egyáltalán.

Ne élj, mikor nem akarom

Már annak is ezer éve, amikor miniszterügynök elvtárs a szívének oly kedves Terror Házát avatta, és szerelmes versből idézett, csak nem tudta. Odaírták neki, mert olyan jól hangzott, hogy “Mint a lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom.” – ő pediglen fölolvasta abban a tudatban, hogy most jól megmutatta az összes kommunista, de legfőképp a Gyurcsány diabóló voltát, hogy ezek születésük óta újszülötteket früstökölnek és szüzeket vacsorálnak, vért isznak és koponyákon dobolnak feszülettel.

Bár akkor még a keresztényi vonal nem játszott, ha jól emlékszem az aktuális köpönyegre, akkor épp polgári volt, vagy ki tudja már ebben a kuplerájban. A lényeg az lett volna, hogy a bávatag népek a költészet hatalma által szembesüljenek a halál iszonyatával, amitől majd miniszterügynök elvtárs jól megvédi őket, ezen túl pedig rendet rak a történelemben. Szabó Lőrinc azonban egészen másra gondolt mindeközben, mert úgy kezdte, “Törvényen kívül, mint az állat, Olyan légy, hogy szeresselek.”

És ekkor egyáltalán nem a kommunistákra gondolt, hanem egészen illetlen dolgokra valószínűleg, hogy Semjén elvtárs csak fél szemmel nézne oda, lesütött pillákkal és izgalmakkal teli bűntudattal. Viszont nem pornót írunk, hanem agressziót, és mindezt csak azért hoztam fel a ködös múltból, hogy lássuk – amint aztán később ki is derült -, miniszterügynök elvtársnak nem az a baja, hogy a kommunisták kiverték a nekik nem tetsző organizmusok fogát, lerúgták a veséjét, hanem, hogy nem ő rúghatta le és verhette ki, hogy a diktatúrát más működtette, s nem ő.

Ezt volt szíves kifejteni egy másik alkalommal, most pedig látjuk, kósza vágyai beteljesülni látszanak. Olyan elaljasult önkéntes hadserege van, akik egy csettintésre ugranak, és bármi nyomorúságra képesek. Mindenre. Most, a hét végén Karácsony főpolgármester-jelölt a Dunán mesélte volna el, mit csinálna, ha nagy lenne, és beúszott mellé egy kishajó hangfalakkal, cirkuszi zenét bömböltetve. Ez még poénos is lehetne, csínyes-csettintős, hogy milyen leleményesek is ezek a mi fiataljaink, ha nem úgy tették volna az egészet, ahogy tették. Látványosan ugyan, aztán meg mégis sunyiban.

Kitakarták a hajó-csónak azonosítóját, arcukat elleplezték, mint valami iszlám harcosok, úgy néztek ki a fekete álarcukban, már csak a kalasnyikov hiányzott a kezükből levegőbe lődözve. Vagy még inkább olyanok voltak, mint gojkomiticses filmben a vérszomjas indiánok, akik hujjogva lovagolnak az áldozatuk körül, aztán kedélyesen megskalpolják őket és kitépik a szívüket. De ezek nem hős rézbőrűek voltak, hanem nyomorult kis férgek, akik nagyfiúsat játszottak, aztán elmentek misére ostyát szopogatni.

Mégis bennük van a gyilkos, az ilyenek vernek napbarnított embereket migráncsozva. Aztán elszeleltek a Dunán hajójukkal-csónakjukkal, de ezt valaki kitalálta, megszervezte, pénzelte. Hogy ti most odahajóztok, ti parkolórák lesztek, ti pedig szart borogattok a Pride útvonalára, amely akcióknak kézzel fogható politikai, erkölcsi, anyagi haszna semmi, csak egy, minden módon megkeseríteni a másik életét. A tudtára adva egyelőre mókásnak szánt akciókkal, jelmezekkel, kutyavalagával, hogy helyed neked itt nincs, takarodj, míg szépen mondom.

A régi, szép időkben az SA is úgy dolgozott, hogy teherautókkal egy helyszínre vonultak, sípszóra leugráltak, botokkal, csizmával lerúgták a nekik nem tetsző emberek veséjét, betörték a koponyáját, majd újabb sípszóra visszaözönlöttek az autóra, és már ott sem voltak. Csak a náci nyomuk, meg ami ezek után jött a történelemben. Amikor miniszterügynök elvtárs rossz dolgot idézett az inkriminált avatón, ezek a hajós-csónakos emberek tán még csecsszopók voltak, viszont ebben nőttek fel: “Ne élj, mikor nem akarom.”

A büntetlen ölés kéjes mítoszát egyébként Szabó Lőrinc – ha már – is megzenésítette: “Sóváran és dühösen nézte, mint vesztett zsákmányt a vadász: szörnyen bántotta, hogy felébredt szívében a sajnálkozás. És szólt: – Itt nem lehet olvasni!– Megdögölesszem? – szólt megint. – Dögöleszd meg! – mondtam keményen, s néztem, a gyerek hogy legyint egyet-kettőt a ceruzával – És már nem zümmögött a légy, és Lóci élvezte a hőstett s a bűntelenség örömét.”

Kíváncsian várjuk, miniszterügynök elvtárs mikor jut idáig olvasmányaiban, és mikor építi be fasiszta csőcselékének tudatába a másik medögölesztésének óhaját és vágyát enyhe utalásokkal. Ezt a Lóci-verset a magam részéről óvodaavatón tudnám elképzelni, ahogyan közben a kis szarosok el is játsszák, hullanak legyekként, ott halnak meg játszásiból az ovi kövén, a bácsik pedig – sokan – állnak kezükben a szétmetélt nemzeti szalagokkal, majd ökumenikusan felszentelik a vécét, a gyerekek imádkoznak, végül pedig közösen eléneklik a himnuszt. Ez olyan bájos lenne.

Solymárra vivő biztos út

Karácsony Gergely (Párbeszéd) valaha szebb napokat látott, ma már nem annyira. Molnár Gyula (MSZP) nem tudom, hogy látott-e ilyen szebb napokat egyáltalán, mindenesetre mostanában olyan fátyolosak a szemei. Juhász Péter (Együtt) meg régóta habverővel szaladgál, és veri. Szigetvári Viktor (Együtt) biztos, hogy nem látott szebb napokat, és már nem is fog soha. Ők négyen összehoztak egy emúttnyóc napot, ami után nincs több kérdés.

Ezek így együtt valahogyan összekavarodtak, és olyan pörformanszt deliráltak a magyar politikai palettára, hogy ihaj. Karácsony (Párbeszéd) meg Molnár (MSZP) valahol a Duna mélyén békaembernek öltözve találkoztak, és elindultak megváltani a világot. Akkor még nem tudták, hogy Dániel elvtárs ítéletét már régen megírták, ezért Karácsony (Párbeszéd), akiről Molnár (MSZP) lányos zavarában azt sem tudta, honnan szalajtották, föllépett az MSZP összeomlani készülő színpadán.

Nem ígért túl sokat, csak képzett ribancként ezt: „Döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök.” Az úttörő ahol tud, segít, miniszterelnök-jelöltet azonban komoly emberek nem így állítanak. Ezeknek ez is sikerült. Szigetvári (Együtt) már ez előtt kibaszta Karácsonyt (Párbeszéd), mint macskát szarni, mondván: „A tegnapi napon lezárult egy történet, mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kapott egy invitálást az MSZP-től Karácsony Gergely. A két párt szövetsége ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony. A langyosokat kiköpi a jóisten”.

Lehet, hogy ki is köpte tényleg. Ahogyan az MSZP-s revüről kitámolygott, megcsapta a friss levegő, és ekképp világosodott meg: “Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.” Ez szivárgott ki a szájberbe, mintha Karácsony (Párbeszéd) nem tudná, ha hangosan és szagosan fingik, két perc múlva mindenki azt szagolja, ha van arra egy bekapcsolva felejtett mikrofon. Ilyenek miatt lázadások törnek ki, lásd 2006 és őszödi duma, de ezek semmit sem tanulnak.

Sőt. Ebben a katyvaszban, amit sikerült minden Fidesz-segítség nélkül összehozni, nem a kármentésre gondolnak, hanem a bosszúra. Ez a Karácsony-garnitúra a juhászosat sejti a szivárogtatás mögött, és vendettát hirdetett, mondván, Juhász Péterék készüljenek a bíróságra, mert “egy büntetőper lóg az Együtt feje fölött”. Íme, urak és hölgyek, az emúttnyóc nap ellenzéki működésének foglalata. És ezek után Solymáron időközi választást tartottak, ahol az ilyen ellenzék mind és teljes mosollyal állt be egy jelölt mögé, hogy akkor most. Hát, nem. Megkapták az aktuális maflást, és megint rajtunk csattant.

Most akkor mondhatom azt, hogy bekaphatják, vagy ez illetlen dolog? Már csak ez az egy dilemmám maradt a sivatagban.