Ha lenne bakancslistám, de az sincs, akkor elbicikliznék Karnakba, de nem fogok, és nézném a csodát, hogy a falu, amelyről a templomok halmaza kapta a nevét, bőven elférne azokban, meg persze nézném az oszlopokat is, meg a falakat. Aztán jó lenne nekem. Csak elgondolkodnék – miközben jó lenne -, hogy azért építkeztek itt mindenféle fáraók ezer éveken át, hogy komfortos otthona legyen az isteneknek, meg persze saját maguknak is, akik szintén istenek voltak persze kicsit. Így gondolták, most meg fekszenek kiterítve gyolcsokban, fene se tudja.
Viszont az istenek is hülyék, hiúak és politikusok. Így lehetett, hogy például itt, Karnakban – ahol letámasztva áll a biciklim – a nagy Ramszesz, amikor trónra került, a jó édesapjának, Széthinek a nyomait is el akarta tüntetni, mert még ő sem hallott a relativitáselméletről, Bergson szubjektív idejéről meg pláne nem. Így hát, cseszheti a buzgalmát, az apja sem, de ő sem fog örökre fönnmaradni. Ám ahogyan az isteneknek jó volt itt, a papjaiknak meg még jobb, mert kiderült, hogy a templomokban élők hatvan évig is elélhettek, míg odakint, a faluban meg, akik eltartották ezeket, csak harminc nyüves évre számíthattak a megmurdelás előtt.
A világ soha nem volt igazságos, és most sem az, de aztán, nevezzük akár karmának vagy gondviselésnek, végül minden kiegyenesedik és a helyére kerül. Ha már elbicikliztem idáig, akkor beszéljünk arról is – mert van benne tanulság számunkra is -, hogy egy fáraó, akire alig is emlékszünk, bizonyos Ehnaton, vagy IV. Amenhotep, gusztus szerint, szóval ez a félisten a régi egyiptomiak fejére a sok-sok, megszokott és jól bejáratott istene helyett csupáncsak egyet, Atont akarta ültetni. Ebbe pedig úgy beleremegett a birodalom, hogy Ehnaton halála után eltüntették őt a történelemből, tiszta mázli, hogy azért nyoma maradt.
Ez a kereszténydemokrácia erőltetett építése miatt jutott az eszembe, mint ahogyan meg azért bicikliztem el Karnakba elmélkedni – bármily hihetetlen is -, mert kiderült, hogy a csepeli mentőállomáson nincs elég pléd, amivel betakarják a betegeket, és most a Facebookon koldulnak. Röhej, miközben így karácsony közeledvén, még a ködökben is ki lehet ülni forralt borra, teára a menőbb kerthelyiségekben, amelyekben plédeket rendszeresítettek, hogy a jól szituált polgár csülkei ne fagyjanak le. És a meccsek VIP páholyaiban is van ilyen készség, míg a fűtött gyöpön szaladgálnak a botlábúak, a rajongók betakaróznak, hogy kibírják a látványt. Csepelen meg a betegek is reszkethetnek.
Ilyen gyalázatokból annyi van Neriában, mint égen a fénylő csillag, és ekkor jutott eszembe Spengler a kultúrköreivel, ezért bicikliztem Karnakba, hogy tanulmányozzam kies hazánkat testközelből, mert tele van párhuzamosságokkal a világ. Milliók egy miatt – így sóhajtott fel Madách Az ember tragédiájában még abban a bocsánatos tévedésben leledzve, hogy a piramisokat rabszolgák építették. Ezzel szemben, ha eltekintünk Schmidt Mária történelemszemléletétől, amelynek a következő fejezete az lesz, hogy a piramisokat nem más, mint a magyarok húzták fel varázspálcával, megpihenve a Szíriusztól a Kárpát-medencéig tartó kimerítő út során. Nos, ezen túllépve azért az az igaz, hogy bérmunkások robotolták össze leginkább, mint nálunk az Audikat és Mercedeseket szintén.
Ebből is kitetszik, hogy az idő körben forog, és minden volt már egyszer. Négyezer éve is dolgoztak már napi tizenkét órákat, mint az nálunk is kinéz az új törvény alapján. Akkor is rá akartak erőltetni egy vallást a népekre, máma is. Karnak is épül, csak Felcsútnak hívják, és itt is be akar kerülni az örökkévalóságba egy degenerált manus. Lengyel László írt a Magyar alakok című könyvében három emberről, akik korszakok voltak szerencsétlen hazánk újkori történelmében. Ferenc József, Horthy és Kádár. Most születik a negyedik, kiábrándító szakasz, és nem jó ily módon a történelem sodrában lenni. Számunkra ez csekély vigasz, de ez is elmúlik egyszer. Így, ha aeterno modo szemlélődünk, mindegy is.
Le kellene vonni valami tanulságot, vagy fölcsillantani a csalfa reményt, de ilyennel én nem szolgálhatok. A rabnak sem a szabadulást kell várni, mert abba beleőrül, hanem a takarodót, a látogatót, ilyen apróságokat, amelyek belátható szakaszokra osztják a vég nélküli időt. Visszatérve azért még a letámasztott biciklimhez: minden elvetemült fáraó célja az örökkévalóság volt, amit a legjobban Ehnaton fiacskája, Tutanhamon ért el, s nem azért, mert oly kiváló lett volna, hanem, mert egy földcsuszamlás miatt nem tudták kirabolni a sírját. Így maradt meg sértetlenül, így ismerik az egész világon őt a legtöbben, míg a hatvan évig országló Ramszeszt meg alig is. Innen fakad Örkény igaza, amely ez: Túlélsz pöcök. És ezen gondolkodjunk el azért.