Kategória: KDNP

Isztambuli komondor

Tegnap beterjesztették, ma már szavaznak is az ország gyűlésében arról, hogy nem ratifikálják, így elutasítják az Isztambuli Szerződés kötelező hatályúságát. A KDNP, név szerint valami Nacsa Lőrinc nyújtotta be ezt a javaslatot, ami megint olyan politikai nyilatkozat lesz, mint a hét végi, saját magukat mennybemenesztős. Nem nóvum, eddig sem ratifikálták, hogy viszont most miért lett sürgős megint, azt a KDNP, ez a Nacsa, tehát a Fidesz, így végül is Orbán Viktor indoklása mutatja meg nekünk. Előre vetítve a konklúziót, farolnak ki Európából nagyjaink, mert ott túl tágas nekik a levegő.

Azt mondja ez a Nacsa, hogy azért nem ratifikálják ezt az ördögtől való egyezményt – amely leegyszerűsítve a nők elleni erőszak megakadályozására született, és maga Orbán Viktor Mihály is aláírta –, mert szerinte a dokumentum elő akarja írni a társadalmi nemek definícióját, és ezzel együtt „a romboló genderszemlélet” bevezetését, valamint rá akarja erőltetni az országokra a menedékjog nemi alapon történő biztosítását. „Mivel a magyar emberek már számos alkalommal kifejezték ezzel kapcsolatos véleményüket, ezért nem tudnak támogatni olyan egyezményt, amely felgyorsítja vagy könnyebbé teszi a bevándorlást Európába.”

Ezt is mondta, és itt megállunk egy szóra tanár úr, elsőként azért, mert már megint gendereznek, ami a CEU elleni hadjárat óta szitokszó, és úgy is maradt azóta is. Beszélgessünk erről hát kicsit. A társadalmi nem (gender) a társadalom elvárásainak összessége egy nővel és egy férfival szemben ez így nem nehéz tán. Viszont ha a társadalom elvárása egy nővel szemben az, hogy minél előbb menjen férjhez, szüljön gyerekeket, és meleg vacsorával várja az urát, mert különben kap egy pofont, vagy átesik egy vak komondoron, akkor annak a társadalomnak a genderszemléletével baj van, és az módosításra szorul.

Azt a társadalmat nevelgetni kell, ami művészetek, politikai állásfoglalások és törvények által valósítható meg. Az egyezmény ezt rögzíti, és az aláíróktól elvárja, hogy a társadalom nevelését ennek megfelelően végezze, ugyanis az aláírók az aláírásukkal ezt vállalták. Erre mondja ez a Nacsa, hogy „Jogunk van megvédeni országunkat, kultúránkat, törvényeinket, hagyományainkat és nemzeti értékeinket, amelyeket sem a többségi meggyőződéstől eltérő genderszemlélet, sem a korlátozás nélküli vagy a társadalmi nemek alapján előnyöket biztosító bevándorlás nem veszélyeztethet”.

Hogy megint előkerültek a migráncsok, nézzünk itt is körül kicsit. Az I. Sz. negyedik cikkelye megtiltja a hátrányos megkülönböztetés több típusát, kimondva: a feleknek anélkül kell megvalósítaniuk az egyezmény előírásait, különösen az áldozatok jogainak védelme tekintetében, hogy „bármilyen fajta hátrányos megkülönböztetéssel élnének akár biológiai vagy társadalmi nem, rassz, bőrszín, nyelv, politikai vagy más jellegű vélemény, állampolgárság vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez való tartozás, tulajdon, születés, szexuális irányultság, nemi identitás, életkor, egészségi állapot, fogyatékosság, családi állapot, bevándorló-, menekültstátusz vagy egyéb állapot alapján.”

Föltehető a kérdés, hogy ez vajh miért zavarja a kormány úgynevezett migrációs politikáját, melyik része neki. Talán az, hogy a bevándorló vagy menekültstátusz alapján továbbra is szeretnének hátrányosan megkülönböztetni? Illetve és esetleg azért nem kívánják a nemzeti jog részévé tenni a társadalmi nem fogalmát, mert abban benne lenne, hogy a nőket női mivoltuk miatt családon belül sem szabad megkülönböztetni a férfiaktól, és ha valaki mégis megteszi, annak a törvénnyel kell szembenéznie? Mindmegannyi érdekes kérdés, de azért térjünk vissza a nők védelméhez.

Mert ugyanis a gender (azaz a társadalmi nem) tartalma azok a társadalmilag megalkotott szerepek, viselkedésformák, tevékenységek és attribútumok, melyeket az adott társadalom megfelelőnek tekint a nők, illetve férfiak számára. Így a nőkkel szembeni, társadalmi nemen alapuló erőszak genderalapú erőszak, s hiába buzizik fű alatt ez a Nacsa, ezt nem hajlandóak ratifikálni. Hogy tágabb kontextusba helyezzük: ez a banda pont annyira érzi az idők szavát és a korszellemet a társadalmi egyenlőség és úgy általában a világ dolgait illetően, mint a magyar elit a Trianon előtti harminc évben a nemzetiségi kérdés tekintetében.

Viszont mit is várhatnánk egy olyan csürhétől, amelynek képviselői olyan beszólásokat eresztenek meg az ellenzéki női képviselőkkel szemben, min például: „Attól, hogy ön szép, még nem biztos, hogy okos.” „Vetkőzz, Ági!” „Ki vigyáz a gyerekekre?”, „Figyelj már!”, „Hallgat a nevére!” „Mit pofázol bele, kisanyám?” De említhetjük a legfrissebb, Kövérhez köthető minősíthetetlen megjegyzést, miszerint: “szánalommal tekint különösen azokra a képviselőkre, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik.” – és mindenki emlékszik még vak komondoros sztorira is, ugye.

Ehhez képest az I. Sz. harmadik cikkelye meghatároz néhány kulcsfogalmat, eszerint: a nők elleni erőszak az emberi jogok megsértése, és a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés egy formája, mely alatt értendő minden társadalmi nemen alapuló bántalom, ami a nőknek fizikai, szexuális, lelki vagy gazdasági ártalmat okoz vagy nagy valószínűséggel okozhat, ideértve az ilyen tettekkel való fenyegetést, a kényszerítést és az önkényes fogva tartást, történjen az nyilvánosan vagy a magánéletben. Erre mond nemet Nacsa szájával a KDNP, következésképp a Fidesz, és eredőileg Orbán Viktor nőügyekkel nem foglalkozunk elvtárs.

Magyarországon nincs törvényi garancia arra, hogy az ügyész a családon belüli erőszak és a szexuális erőszak mindegyik formája esetén büntetőeljárást indíthasson. Két uniós tagállamból Magyarország az egyik, ahol a rendőrök nem kapnak külön rendszeres szakmai képzést, hogyan lépjenek fel a nők ellen irányuló erőszak esetén, miként avatkozzanak be ilyen esetekben, vagy milyen módon akadályozzák meg az erőszakot. Uniós tagállamként egyedüliként Magyarországon nem foglalkozik professzionális szakértők által bonyolított intervenciós program az erőszakot elkövető férfiakkal, és nincs olyan intézményrendszer sem, amely segítséget nyújtana az erőszakot elszenvedett nők számára.

És nem is lesz. A Btk. nem különbözteti meg a nemeket, nem is különböztetheti meg, mert alkotmányellenes lenne, ugyanis mindkét nemre egyformán vonatkoznak a törvények. Az isztambuli egyezmény elfogadása viszont olyan gesztus volna, amely elismerné, hogy bizonyos társadalmi, szociális problémák esetén a nők több és másféle védelemre szorulnak, mint a férfiak. Az I. Sz. ilyen alapértékeket rögzít, és ezeknek a deklarálása jellemzőbb a baloldali irányzatokra. Viszont ha egy politikai párt ellen-nyilatkozatot tesz, vagyis ha elutasítja azt a gesztust, hogy a nőknek több védelmet adjon, annak ugyanolyan demonstratív értéke van, és nagyon rossz dolgot mutat: NER-t.

A KDNP, amint paródiává válik

Semjén Zsolt nagyot ment tegnap. Illetve ekkor derült ki, hogy meghasonlott, aminek következtében ökörségeket beszélt. Másrészt, elkezdte megásni a pártszerű valamijének a sírját, ha valaki is komolyan venné őket, illetve, ha lenne következménye egyszer is ebben az országban annak, amit valaki mond, vagy tesz. Ilyesmi azonban minálunk nem szokott történni. Mert ugyanis, ha így lenne, az egész bagázst rég el is feledtük volna, annyiszor húzták már le magukat a budiban.

Most végigmegyünk Semjén Zsolton, mint valami rénszarvascsorda, és a pártján (pártkezdeményén, ezen a valami izén) is átcsörtetünk, mert adja magát a buli. Úgy kezdte Semjén Zsolt a dumát, hogy „a KDNP mindent lát, mindent tud és mindent ért”, de marad az Európai Néppártban. Nem tudtuk eddig, hogy a KDNP Isten szeme a felhők között a belőle áramló fénysugarakkal háromszögbe zárva, mert ez a készség szokott mindent látni és tudni, sőt, belevizslat az emberek veséjébe is.

Még a rénszarvasok gondolatát is ismeri, midőn Semjén Zsolt jár a fejükben. De tudjuk be annak a botlást, hogy Semjén Zsolt lányos zavarában beszélt hülyeségeket, hogy mit lát a pártja így megszemélyesítve, meg mit ért, valamint, hogy mit tud. De ez egyáltalán nem érdekes. Az sokkal inkább, hogy minden körülmények között marad a Néppártban, amire vatikáni körök is kérték. Ez is szép, hogy a vatikáni körök fő gondja az, hová áll mondjuk Rétvári elvtárs hóna alatt egy zsák krumplival, de ez is mindegy.

Hanem engem most az érdekel, hogyan is áll ez a KDNP a Fidesszel, illetve milyen lesz a viszony, ha a Fidesz elmegy jobbra a végtelenbe a barnainges barátaihoz, a KDNP pedig itt marad. Elsőként a hazai viszonyuk érdekelne, hiszen ők ketten egy test és egy lélek, a szavazólapon is úgy szerepelnek, hogy Fidesz-KDNP, hogy a választópolgár azt sem tudja, kire is szavaz igazán. Ez már szerelem, ez nem is koalíció, ők ketten valójában egy párt két néven a mind teljesebb hatalomért.

Ha egészen profán módon gondoljuk végig az ő szimbiózisukat, akkor Semjén Zsolt kijelentése után, miszerint ők minden körülmények közt maradnak, kiábrándító következtetésekre kell jutnunk. A mocskos és aljas politikában koalíciót is olyan pártok szoktak kötni, amelyek valamely elvekben és célokban egyetértenek, jobb esetben az ideáik is hasonlóak. Ha ezekben nincs harmónia, nincs házasság, és lehet egymást ekézni, onnantól fogva ellenfelek a színpadon.

Nomármost, a Fidesz és a KDNP mindmostanáig a legteljesebb harmóniában éldegélt, amiben ezek után törés fog beállani. A Fidesz a jelek szerint átmegy fasisztába, a KDNP pedig nem óhajtja követni ezen az úton – vagy csak úgy csinál –, a nemzetközi színpadon tehát látványosan szétszakadnak, a KDNP olyan pártcsaládban óhajt ücsörögni, amely a Fidesznek ellensége lesz. Mindezek után föltehetjük a kérdést, hogy akkor most mi van? Milyen búbánatos helyzet adódott, ami megoldás után sóhajtozik.

Mert az normális emberi mércével nem keresztülvihető, hogy a nagyvilágban két párt vagyunk más-más célokkal, más pártcsoportban, idehaza pedig ezután is egy néven szereplünk és együtt lopjuk a napot meg a pénzt. Ilyen helyzetben még a koalíció is szétszakad, nemhogy a Fidesz-KDNP-féle és szerű házasság. Azt jelenhetjük ki tehát, hogy a KDNP válaszút elé érkezett. Ha Brüsszelben külön csapatba ül, itthon is ki kell lépni a kormányzásból, el kell távolodni a Fidesztől, s odahagyni a bödönt.

Ezt követelné a politikai gyakorlat, a logika, a józan ész és a tisztesség. Minden más, ami ezután ebben az ügyben történik a választók arcul csapása, s annak a bizonyítéka, hogy a KDNP nincs, ez csak a Fidesz egy csápja, s ha Néppárt lennék, őket is azzal együtt vágnám ki, akárha macskát a dolgát végezni. Ha ellenzék lennék a parlamentben, forszíroznám ezt, ha tébolyult Fidesz szavazó, akkor pedig meghasonulnék, mert olyan konglomerátumra kellene tennem az ikszet, aminek az egyik fele megtagadta a másikat. Várom hát a megvilágosodásokat nagyon.

Filléres emlékeink

Ott bukott le a Nap, ahol ilyenkor, tél végén le kellett ereszkednie, épp a domb tetejénél, mintha az emlékmű csúcsára lett volna tűzve, mint egy világító, lüktető vattacsomó. Aranysárga, giccses képeslap lett a világ, amelynek a szélén, a domb aljában állt a két, reszkető fejű öreg, és néztek bele a fénybe. Illetve csak egyikük állt, egy szalmaősz hajú vékonyka asszony, aki kerekesszékben toligálta az urát, annak lábain pléddel, fején kalappal, és ürességgel is abban, de mégis kérdezett tőle az asszony, ahogyan belefordította a Napba, irányba állította, s nem azért, hogy érjék a nyalogató sugarak, hanem, hogy képeket csalogasson elő a remegő fejében, és ezért is szólt hozzá melegen.

– Emlékszel, Béla, emlékszel… – kezdte szelíden – ott, fenn, az emlékmű melletti padon fogtad meg először a kezem, néztél a szemembe, és mondtad, hogy szeretsz. Emlékszel Béla szívem?

Az öreg szemében fények gyúltak, ahogyan a múlt megjelent a fejében, és reszketeg szavakkal válaszolt.

– Mekkorát szóltak azok a kalasnyikovok. Fújt a májusi szél, amikor volt itt a KISZ avatás, és a szovjet elvtársak sortüzet lőttek a tiszteletünkre, csattogtak a zászlók a szélben, csak úgy ragyogott a vörös csillag a betonon, emlékszel, Irén? – ilyenek jöttek ki a száján, Irénnek azonban nem ment el a kedve, és ő is sorolta, ami benne kavargott.

– És Béla, emlékszel a nyárra, amikor csorgott rólunk a víz a sötétben ugyanazon a padon. A tiéd lettem és megkérted a kezem? – ábrándozott a nő tovább, és az ura is.

– Az Ifjú Gárda, amikor már mi álltunk sorfalat a KISZ avatáson, Irén, a sapka a fejeden, a gyönyörű, acélkék egyenruhád, meg az enyém, és fújt a szél, itt mindig fúj a szél. – így az öreg a lebukó Napnak.

– És igent mondtam… – folytatta az asszony – és fölkaptál, és dobáltál az izmos kezeddel, de kértem, hogy tegyél le, mert valamit mondani akarok.

– A május elsejék, Irén – folytatta az útját az öreg – álltunk az emelvényen az elvtársakkal, itt, a domb alatt, kalapunkat fújta a szél, ömlött a nép, a sör, a virsli, emlékszel, Irén?

– Terhes vagyok – mondta szakadatlan a nő -, ezt mondtam el neked. És ugráltál, és nevettél, és legurultál a dombon, és elvettél aztán, Béla.

– A kommunista szombatok, Irén. – volt kérlelhetetlen vagy monomániás a férfi – Itt építettük a járdát, csatornáztunk, magunknak építettük.

– Megszületett a kicsi Béla. – válaszolt a nő – Itt fényképeztük bérmálás után, itt szánkóztunk, amikor kisdobos volt, itt hógolyóztunk, és itt volt az ő KISZ avatása is. Stramm fiú volt, Béla, nagyon stramm.

– Bezárt a gyár, Irén, bezárt. – nyöszörgött az öreg – Itt ültünk a volt kartársakkal munka helyett, söröztünk akkor is, mert már május elseje sem volt.

– Itt tologattuk a kisunokádat, itt hányta le a szép zakódat, emlékszel, Béla? – Így a nő.

– Itt misézett a püspök is Irén, itt áldoztam nála a keresztény dalárdával együtt, Irén. Előtte levettük a vörös csillagot, keresztet tettünk a helyére. Hogy ordított a sok kommunista, itt verted fejbe őket az esernyőddel, Irén. – ábrándozott az öreg.

– Itt tudtuk meg, hogy a kisunokánk külföldre költözik, zokogtál, Béla. Persze, én is. – tett vallomást a nő.

– Isten megjött hozzánk, aztán elhagyott. – fordult magába Béla – A keresztet is leszedték a kommunisták, ezek a migráncssimogatók.

– Néha beszélünk a kisunokáddal, Béla, néha halljuk a hangját, de a fiad elhagyott. – kezdett el pityeregni a nő – Tüntetésekre jár, lázadozik, hogy megesernyőzném őt is szívesen, de szóba sem áll velünk, Béla.

– Kendős nők járnak az utcánkban, Irén. – mondta az öreg, de nem tudta folytatni, elcsuklott a hangja. A nő pedig elfordította a Naptól a székét, és tolni kezdte a város felé, hogy megnyugodjon, de be nem állt a szája.

– Mivé lett a fiunk, Béla? – szaporázta tovább – Szabadságról beszél az istentelen, szakszervezetről, jogokról, mintha nem is én szültem volna. Csak azért, mert eltörtem az esernyőt az egyik haverja fején, már meg is tagad? Nácinak nevezi az anyját, engem, Béla, mit vétettem én? Ha KISZ kellett voltam KISZ, ha keresztény, akkor az, mit akarnak ezek, semmi nem jó nekik, Béla, hallod? – intézte most már az urához, de őt nem lehetett csak úgy kizökkenteni.

– Kendős nők, barna férfiak, nem elvtársak. – így készült ki az öreg teljesen, amikor a szék kereke elakadt egy repedésben. Tele volt repedéssel a járda, amit kommunista szombaton Béla adott az elvtársaknak, és most szégyenszemre valakik színesre pingáltak, pirosra, kékre, zöldre, sárgára. Irén cibálta, szuszogta, de nem ment semmire a csapdába került székkel, amikor előtte termett egy fiatal ember egészségesen, üdén és vidáman, mint aki semmitől sem fél.

– Segíthetek? – ennyit kérdezett mosolyogva, és Irén a sarkon kéklő plakátra nézett, aztán az ismeretlenre, akinek furcsán barnás volt a bőre. Kihúzta az esernyőjét a szék támlája mellől, és feléje csapott visítva.

– Segíts a kurva anyádnak, rohadt migráncs. – hadonászott, Béla a kendős asszonyokról értekezett, Irén pedig tehetetlenségében a földre rogyott, úgy zokogott, mert érezte, hogy lekésik a krumpliosztást a KDNP székházban. Ült a földön, nézte az emlékművet, élete tanúját az első szerelemtől a KISZ-en át a püspöki miséig, az első szánkózástól az elmenekült unoka hányásáig, a fia bérmálásától annak utálatáig, és úgy érezte, összenyomja az idő.

– Kendő. – mondta Béla.

– Lófasz. – válaszolta Irén illetlenül, amikor alábukott a Nap.

Meg vannak elégedve

Szinte még közhírré sem tette az Állami Számvevőszék, hogy most aztán vizsgálni fogja a Fidesz-t is meg a KDNP-t is mint a rosseb, az erről beszámoló újságokon még meg sem száradt a nyomdafesték, de már végeztek is vele. Tegnapelőtt meséltem az ÁSZ buzgalmáról, mint friss hírről (És játszunk tovább), tegnap már kész is volt minden, és nem dicsekvésből, de az általam megálmodott forgatókönyvvel csakis.

Azt mondta az ÁSZ, hogy “a két párt gazdálkodásának törvényessége biztosított volt, a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották a jogszabályi előírásokat”. Nyilván, mi mást is tettek volna, csak az a kérdés, az ÁSZ honnan jött rá erre, tekintve az idő valószínűtlen szűkösségét. Úgy lehetett, hogy azt mondták a pénztárnokoknak: becsszó, hogy oké, ők feleltek, hogy becsszó, és kész is volt. Vagy még ennyi sem. Vagy csak kisnyúl.

Ez engemet viszont, mivelhogy előre tudtam, egyáltalán nem érdekel. Az inkább, hogy a Fidesz-nek 2107-ben másfél milliárdos bevétele volt, ami már egy kisebb gyárüzem zakatoló gőzgépekkel, ilyenek. Azt, hogy ezért a pénzért mit állítanak elő, mindenki maga döntse el, nekem volnának ötleteim az ügyben, viszont, mivel ingatagok a lábaim, semmi kedvem bíróságra szaladgálni velük. Majd ha autóval jönnek és feketével, hajnalban, akkor abba beszállok nagy kegyesen.

Kitetszik azonban, hogy milyen sokba fáj nekünk a saját elnyomásunk. Ez itt közpénz ugyanis, és nem feliratos pólókból meg bögrékből származik, hanem a panelproli zsebéből. Tudjuk, hogy a demokrácia drága dolog, de, hogy a diktatúra is ennyire költséges, arról most gyűjtjük a tapasztalatokat dögivel. Úgy tűnik, nagyon sokba kerül, ezek szerint azonban futja rá, és annyi, amennyit csak akarnak meg nem szégyellnek, és ezek nem ilyen szende lyánykák, mint tudvalévő.

Fidesz-es szempontból azért hasznos ez az illiberális kereszténydemokrácia, rövidebben lószar, mert nincsenek benne semmiféle gátak és korlátok. A felül lévők azt csinálnak, amit csak akarnak, az alul lévők pedig és azonban nemhogy azt mondanák, hogy nem tudnak a régi módon élni, hanem még a másik orcájukat is odatartják. Sőt, miközben sziklák állnak ki a homloklebenyükből, kenyérrel hajigálódnak visszafelé.

Összegyűlik az egész csürhe egyébként a Balatonon most majd. A Mészáros gázos szállodájában futnak össze, egy egész kétszáz szobás szállodát lefoglaltak három napra, amely hosszú idő arra szolgál, hogy a tavaszi ganyéságokra fölkészüljenek, megerősödjenek a hitükben, elhatalmasodjon rajtuk az összetartozás húgymeleg érzése, amit a karámban csordaszellemnek hívnak csak. Az ilyesmire úgy van szükség, mint sivatagi szomjazónak Mészáros ásványvizére például.

Azért is érdekes a helyszín, ez a Mészáros szálloda, mert ebben különösen érnek össze a dolgok. Először megveszi közpénzből, aztán szintén ebből följavítja, hogy méltó legyen a csürhe fogadására, amely aztán odaözönlik és a közpénz milliárdjából bérbe veszi az egészet, három napig zabál meg iszik, és ez a bevétel viszont már teljes egészében és visszavonhatatlanul a Mészárosé. Nem, mintha szüksége lenne rá, csak mégis, miheztartás végett.

Mert, amikor azon tűnődtem-tépelődtem, hogy vajon milyen terméket állít elő a Fidesz, mint Orbán Viktor & Co., akkor ebben meg is kapjuk a választ. És még kék plakátokat meg hülye leveleket is, ezt se feledjük. Valamint szakmányban gyártja az olyan mocskokat, mint a ceglédi önkormányzat Fidesz-es asszonya, aki megszavazta, hogy szaré’-hugyé’ adjanak el egy ingatlant, majd villámgyorsan meg is vette, hogy véletlenül kárba ne vesszen, el ne kallódjon.

Ő is jól demonstrálja kicsiben az országot, azt a nagy egészet végül is, ahogyan rohad szét, válik nem ebek martalékává, hanem ezek tulajdonává minden. Az utolsó szaros pelenka is, miközben az ÁSZ rendben lévőnek találja a dolgokat, a nap pedig vidáman süt a temetéseken. Az Andy Vajnáén is, ami szintén közpénzből zajlik majd, viszont halandó oda be nem teheti a lábát. Így születnek az istenek mifelénk.

Harrach stílusa

Itt van nekünk ez a Harrach Péter elvtárs, és mi is lenne velünk, ha nem lenne. Oda volna a mosoly, a móka és a kacagás, így viszont, hogy társunk a küzdelemben, velünk van a vidámság. Most is, midőn sajtótájékozott, hogy lelkének gyümölcseit közkinccsé tegye, és a sorosista médiatúlsúly megkérdezte tőle, mit szól az általuk is ki-, és pórázon tartott Ripost nevű nyomdaipari termék gyalázatához, amellyel a hajléktalan polgártársak ellen uszított, az volt a válasza, hogy “Mindenkinek megvan a maga stílusa, ez nem a mi stílusunk”.

Ez a rövidke kijelentés több elmélkedést is generál az emberben. Egyrészt, feltűnik, hogy nem küldi el ezt a Ripostot a kurvaannyába – vagy más, cizelláltabb, egyházfis módon -, másrészt a többes szám első személy használata, amely vagy a pártjára utal, vagy pedig királyi szóhasználatban saját magára. Mindkettőnek megvan a maga bukéja, és meg is vizsgáljuk, hogy ne szenvedjünk hiányt az örömökben. Ahogyan maga Harrach elvtárs sem, miként az ábrázata is mutatja, mert fejtetőre kell állítani a képét, hogy előjöjjön a bűvös mosolya, mint Örkénynél a groteszk.

Ajkainak erről a fittyedéséről ugyan nem tehet, vethetnék a szememre, én pedig azt mondanám, dehogynem. Ez hosszú évek, sőt, évtizedek kitartó munkájának eredménye, edzésé és gyakorlásé, ahogyan örült az életnek, és végül úgy is maradt. Emiatt én nem bántom őt, mert nincs is jogom, de mondhatnánk, hogy az arcára van írva az emlékezetes pörformansz, amikor erre az állításra: “A gyermekek egy része nem azért megy be reggeli nélkül az iskolába, mert a szülők nem tudják neki előkészíteni, vagy csomagolni, hanem egyszerűen nem éhes”, az volt a válasza: “Gondolom, ez életforma kérdése.” – Mint emlékezhetünk.

Ez is egy stílus, az alja fajtából, ugyanis ölni nem csak nehéztüzérséggel lehet, hanem mérges gázokkal is. Így arra is emlékezhetünk, amikor teológus elvtárs ezt az életformát azzal is támogatta, hogy 2015-ben a gyermekéhezés felszámolását célzó Nemzeti Minimum Program tárgysorozatba vételét azért nem szavazta meg az Országgyűlés népjóléti bizottságában, mert nem kívántak baloldali kampányt támogatni. Csak ne lenne az a kurva internet, ugye, aztán mégis van. Bár még az is előfordulhat, hogy mindezt teológus elvtárs etikusnak tartja, és akkor nagyobb a baj, mint gondoltuk volna.

Így lehet ez, mert az éhezők mellett a menekülők is hidegen hagyják az ő keresztényi szívét. Ugyanis 2016-ban, a kvóta-népszavazás körüli vita során kijelentette, hogy Ferenc pápa „menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást”. – És ezekkel a cukiságokkal hagyjuk is oda Harrach elvtársat magát, mert ő csak az egyik – és nem is a legnagyobb – szája a pártjának, ennek a KDNP-nek, amelyet tényleg ki kellene találni, ha nem volna.

Arról már beszélgettünk pár napja, hogy a másik mókamester, Semjén elvtárs kifejtette, nekik nem kell szavazat, ők anélkül párt, ergo nem azok. Hanem most a stílusról volna szó, amit nehéz megragadni, mert csak ájtatos pofákat lát az ember, és rögtön eszébe jut róluk Jeremy Bentham közismert megállapítása, hogy: “Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül.” És igen, itt lehet megragadni a Fidesz csendestársának leglényegét, a dögvész egészen helytálló kifejezés rájuk, nem véletlenül született meg a népi folklórban a baszódjál meg KDNP kezdetű versike és nóta.

Mégpedig azért, mert voltaképp azt a szerepet játsszák, hogy sorra nyújtogatják be az aljas törvényjavaslataikat mindenféle felelősség és kockázat nélkül, ők a Fidesz sötétből uszító aljas része. Kifutófiúk a gyalázatban, ez a stílusuk. Mert ne feledjük azt sem, hogy midőn Harrach elvtárs most azon finnyáskodik, hogy nem az ő stílusa a náci Riposté, hogy ez megtörténhessen, annak ő és a pártja ágyazott meg a megszavazott törvényével. Ha most fintorog is, mégiscsak ő a fő bűnös, aljas és kártékony uszító, aki mossa a mancsát. Az ilyeneket a gyilkosok is kilökik maguk közül, csak nem a Magyar nemköztársaságban. Erre épül az egész: csalásra és sunyi hazugságra, mondhatni, ez a stílusa.

Szargolyócirkusz

Tudtuk. Eddig is tudtuk, most azonban a saját pici kis szájával mondta ki Semjén elvtárs, hogy ő maga semmi, egy semmiember, a pártja pedig nulla, nem létezik, csak káprázat Neria vészterhes egén. (Ennek ellenére drága, viszont fölöttébb káros, de mit lehessen tenni, ugye.) Azt mondta a szarvasvadász: a KDNP olyan szinten van szimbiózisban a Fidesszel, hogy nem is érzékelhető a különbség.

Sőt, az is kiderült, hogy ez az ő nullapártja nem pragmatikus módon, hanem elvi alapokon képviseli a kereszténydemokrácia eszményét, ezért nem elsősorban szavazók elérésére hajt, hanem ezen értékek őrzésére. Ilyenkor elgondolkozik a szavazópolgár, hogyan is van ez, pláne, ha még azt is hallja-olvassa a “Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.”

Valamint: “Tőlünk azért félnek, mert amit mondunk, az a józan ész és az erkölcsi értékrend.” – És ezek nagyon érdekes megállapítások, legalább annyira, hogy csöppet elmerengjen rajta az ember. Főleg, ha azt hallja, hogy a KDNP nem akar szavazatot szerezni, ami pedig egy párt életében elengedhetetlen momentum, ha pártként akar működni. Mint kiderült, a KDNP-nek esze ágában sincs ilyen földhözragadt dolgokkal foglalatoskodni, ezért meg kell kérdeznünk, mi is ez a KDNP valójában?

Olybá tűnik, hogy mint az “értékek őrzője” nem egyéb, mint a Fidesz papi rendje, azaz, a naplopók közt is a király, létezése tehát kizárólag szellemi síkon értékelhető, és ezt engedjük is meg neki átmenetileg. Ilyképp Hesse Üveggyöngyjátékának kis magyar változata ők. Mint az ismeretes, az üveggyöngyjáték a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez.

Ugyanakkor csak rá kell néznünk Semjén elvtársra és pártbarátaira, úgymint Harrach elvtárs és Rétvári elvtárs, valamint az összes többi naplopó, és egyből beláthatjuk, amit itt ők összedelirálnak, az egyáltalán nem üveggyöngyjáték, köze nincs a tökély kereséséhez. Sokkal inkább nevezhetnénk az analógia nyomán szargolyócirkusznak, bár ez sem állna meg, hiszen Sheldon óta tudjuk, hogy még a galacsinhajtó bogár is a csillagok állása alapján határozza meg az útvonalát.

Ehhez sincs hát közük igazából. Nézzük akkor az állítás azon részét, amely szerint ők – mármint a KDNP – amit mondanak “az a józan ész és erkölcsi értékrend”, s ezen a ponton tetten is érhető Semjén és csürhéje. A “józan ész”-ről beszélni esetükben teljességgel értelmetlen, mert itt is meghazudtolják magukat, a hit ugyanis, aminek a bajnokai állítólag, kívül esik a logika hatáskörén. Ezért nevezik hitnek.

Másrészt az erkölcsi értékrendet vizsgálva is csak valami kietlen tájat találunk, ha csupán Harrach elvtárs kijelentésébe belegondolunk, miszerint a gyerekek azért nem esznek, éheznek úgymond, mert nem is akarnak táplálkozni, így élvezkednek. Ez az egy állítás elég volna a kiábránduláshoz, ha keresztény értékrendű lenne az a szavazópolgár, aki őket juttatja hatalomba. De ők is csak annyira azok azonban, mint ezek az ájtatos szentfazekak, tehát semennyire. Kurválkodik itt a hittel mindenki, így találnak egymásra.

Ezeknek a kdnpknek szellemi horizontja kimerül a vasárnapi boltzárban, az imádsággal való gyógyításban, és most az új táltosasszony, Ferencz Orsolya, űrkutatási teremfelügyelő kijelentésében – természetesen csak az után, hogy újra kőkemény keresztény alapokra kell helyezni az országot -, tehát, ebben, hogy az űrkutatás eredményei a migráció elleni küzdelemben is használhatók. Ilyenkor az ember megkérdezi: Télleg? Aztán elhallgat.

Napestig lehetne sorolni az ökörségeket, de öreg vagyok én már ehhez, másrészt pedig rohadtul unom a primitív hülyeség tobzódását. Összegzésképpen annyi állapítható meg, hogy a KDNP – és az összes tagja – létezése teljességgel értelmetlen és fölösleges, sem fizikai sem metafizikai szinten nem indokolható. Egy ember van a Föld nevű bolygón, aki számára haszonnal bírnak, mégpedig Orbán Viktor Mihály, ez azonban csak tetézi a bűneiket.

“Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.” – Ezt is mondta a szarvasvadász, mint emlékezhetünk, s ahogy a föntiekből kitűnik, ha így lenne, minden indok megvolna hozzá. Sajnálatos módon azonban ez a televény él és virul, szaporodik és burjánzik, és ilyen ökörségek jönnek ki belőle, mint amit volt szerencsém lefösteni. Ennek ellenére senkinek eszébe sem jut szétrúgni a tökeiket. Na, ez a baj, és nem az, hogy döglenek a nyulak.

Koton

Immár ott tart a normalitás elleni szakadatlan, heroikus és egyben verejtékszagú szabharc a világ összes pupákja ellen, hogy ártunk és ormányunk, annak minden kajlafülű, s egyben vasalt agyazatú tagja csípőből mondja azt, hogy fekete, ha az Unio azt állítja, fehér. Általános a tagadás, egyöntetű a nem, egy kivétellel, ha pénz csurran vagy arany csörög. Erre nyitottak mindig fölkent fiaink, nyújtogatják a csülkeiket kifelé a ganyéból, miközben szidják a pénzes ember kurvaannyát, ahogyan az jobb szalonokban illik.

Mindent elmond szellemi és erkölcsi ormaikról, amelyek ilyen Marianna árkos szinten vannak, hogy mit nekik európai értékek és magyarok érdekei, úgy nyomják a piros gombot, akár a süket a csengőt. Az elmúlt időszakban nemet mondtak a korrupció elleni bulira – bár ez érthető, az ember nem vágja le az aranyat szaró tyúkját -, nem támogatták a médiaszabadság megerősítését – erről nem tudják, mi is lehet az -, nem zavarja őket a nők elleni erőszak – vak komondor -, de az ifjúság munkanélkülisége sem.

De most elutasították az egyszer használatos műanyag eszközök betiltását is, és senki még csak nem is sejti, miért. Tán zacskógyára van valamelyiknek, de leginkább a gázszerelőnek, ő foglalkozik minden szarral, amihez egyáltalán nem is ért. Csak a Szentlélek és a kedves cimborája súgja neki: vedd meg, vedd meg, és ő megveszi. Még csak nem is tehet róla ilyképpen, ha belegondolunk, a körülmények áldozata ő csakis, viszi a megvadult ár, mint valami sövényt, jelzőkarókat, gátakat. (Ja, ez Babits, a genya nyugatos)

Ilyenkor az ember nekilát kihüvelyezni az okokat és indokokat, valamint a fondorlatokat meg titkos szándékokat. Így elsőként ebben az esetben arra jut, hogy a hagyományőrzés nemes gyakorlata késztette ártunk és ormányunk jeles képviselőit a hősies ellenállásra. Mind ismerjük a zacskógyűjtögető magyart. A kamrában, garázsban vagy a konyha eldugott zugában minden pöttyös seggűnek van egy zacskója benne sok más zacskóval a jó lesz az még valamire, gondolta – szellemében, vagy csak úgy. Mert.

Vagy képzeljük el például a keresztényi Európa-atyákat és anyákat, amikor eszükbe jut a ködös múlt, amikor még fiatalok voltak és kommunisták, így az építőtáborokban bagzottak, mint a nyulak. Mindeközben pedig számolatlanul használták és dobták a bokrok tövibe a kotont, mint az ma is szokásban van a megvadult fiatalok köreiben. És eszébe jut a keresztényi atyáknak és anyáknak, hogy az is latex, műanyag, és általában egyszer használatos, így merő nosztalgiából mondanak nemet, mert zacskó, koton egykutya.

Viszont máma már nem kommunista, hanem keresztényi, nem fiatal, hanem vén szaros, így a lelke – ha van ilyenje egyáltalán – meg is hasonlik rögtön. Kedves vezetőjére gondol, annak toszási útmutatásaira konzultációilag, sőt, a Vatikánra is. De eszébe jut még Simicska, aki elhelyezte a kedves vezetőt az organizmusok palettáján, s mint ilyennek, a koton például egy snájdig esőkabát vagy végső lakhely a számára, tehát totális a káosz, hogy a sorosista műanyagos javaslat sorsa mi is legyen. Így születik meg a döntés, maradjon, mert soha nem lehet tudni.

Sőt, a KDNP, ha keresztényi volna – ami nem -, akkor pártszemináriumon oktatná a hengerelt agyú tagjait, hogy XVI. Benedek pápa már megengedőbb volt a kotonnal, mint bigott elődei. Ellenben most meg a sorosista Ferenc eleveníti fel a haladó hagyományt, és már vizsgáltatja a Humanae Vitae előkészítő dokumentációját, amely a II. Vatikáni Zsinat alatt született, s mint ismeretes, ennek az a végkövetkeztetése, hogy az egyház nyisson utat a mesterséges fogamzásgátlás felé. Bár Ferenc olyan, mint az Unió, neki is csípőből mondanak ellent, tehát itt is csak a dilemma gyűlik.

Már ebből is látszik: a zacskó, nem zacskó dichotómia milyen szerteágazó kultúrtörténeti, dogmatikai és napi politikai bonyolultságokkal terhes. Mert például, ha ‘álamelnök elvtárs olyan kurva nagy környezetvédő volna, mint amennyire nem, akkor javasolná, hogy a magyar kan, ha nem akar szaporodni, húzzon a farkára birkabelet vagy kígyóbőrt, mint a rómaiak, viszont akkor még mindig bizonytalan maradna, Mici néni meg mibe tegye a kiflijét. Már csak ilyen felgondolások miatt is szavaz a keresztényi, magyar fideszes képviselő a zacskó mellett. Meg legfőképpen azért, mert az Unió ellene van.

Renonc

Nem tudom, ki hogyan van vele, én nagyon bírtam annak idején az “Így jártam anyátokkal” névre hallgató sorozatot. Régen volt, tán igaz sem volt. Tegnap mégis fölbukott bennem az a rész, amelyben a díszes kompánia fogadalmat tesz, hogy másnap estig nem ismeri meg a Super Bowl végeredményét, ami azon a vidéken szinte lehetetlen vállalkozás.

Viszont a tudatlanság jegyében Ted, midőn utcára kell lépnie, egészen sajátos védőfelszerelésben teszi meg azt. Tökéletes süketséget biztosító fülhallgatóval, ilyen, lovak szemének periférikus látását korlátozó leffentyűvel, valamint olyan szemüveggel, amelyen csak egy kis lukon át türemkedik be a nagyvilág. És sikerrel meg is óvja az agyát a veszélyes ismeretektől.

Azonban tegnap megdöbbenve kellett rájönnöm arra, hogy az amerikai futball-liga döntője kutyafasza ahhoz képest, ha Orbán Viktor emelkedik szólásra az övéi előtt. Hogy mekkora kibaszott egy csoda az, hogy semmiféle süketítő és vakító alkalmatosság nem alkalmas a menekvésre tőle, hacsak nem pince mélyibe vagy barlangba bújik az üldözött, ahogy a nemzeti nóta mondja.

Az internetet elárasztja, a tévét úgy nem lehet biztonsággal kapcsolgatni, hogy bölcs vezérünk ne készülődne, a stúdióban ne várnák körömrágva, a rajongók ne hugyoznának állva permanensen. Télleg, mint az ökrök, akik degeneráltságukban mindenkiben a prófétát keresték, a’la Brian élete. Aztán rá kell döbbennünk, hogy a fellépő, ez a miénk is azon a nívón van, mint az ottani kifordult szeműek és zilált ábrázatúak. Vagy rosszabb.

Mert egyszer csak eljön az idő, amikor mindent eláraszt a füleket sértő kappanhang, ami értelmetlen monotóniából olykor ki lehet hüvelyezni, hogy Soros, Brüsszel, gyarmat, harc. Mást nem nagyon, és az ember föltenné a kérdést, hogy tényleg, miniszterügynök úr? Tényleg? És rájön az ember arra is, hogy itt a diktátorok törzsfejlődésének végső stádiumával van dolga egészen sajnálatos módon.

Az internet ugyanis azt is megmutatta neki, hogy számolatlan buszokkal hozták a klakőröket a beszédre, mint ahogyan a rezsibiztos utaztatott közönséget a birkózó izéjükre. Ez már egy szint, ilyen alsó nívó az olajpálcán, amikor gyártják a kirakatot a nagyvilág számára, ami a ’36-os berlini olimpia óta bevett szokás a hasonszőrű társadalmakban Moszkvától Phenjanig.

Viszont, hogy saját magukat is ezzel a módszerrel kábítják és andalítják, hogy sokan vannak nagyon, és ezt nem is győzik hangsúlyozni, az már a félelem jele. Erre utalt egyébként az interneten terjedő azon felvétel is, amely a vidékről a fővárosba konvojban tartó rendőri erőket ábrázolta. Viszont, hogy félni itt egyáltalán nincs mitől nekik, azt is megmutatta a tegnap megint.

Ez is az ország tragédiája, de az még inkább, hogy a harsonák ordítása közben elsikkadt az a hír, miszerint október 15. óta, amikor is ugye, életbe lépett a hajléktalanbasztató törvény, három polgártársunk szenvedett már kihűléses halált. Szörnyű, de ez nem nóvum, hiszen közelít a szezon. Mondhatnánk, hogy ez csupán a nyitány, hiszen olyan idő van még, hogy a legyek sem hullanak igazán. Majd pár hét múlva, s aztán.

Viszont, ha én olyan helyen lennék és afféle organizmus, ami nem vagyok – Istennek legyen hála -, hogy módom, sőt kötelességem lenne ordítani ezekkel, akkor most a KDNP, és elsősorban Rétvári elvtárs képibe vágnám, hogy renonc. Mint bizonyára tudja a nyájas olvasó, a snapszerben ezt üvölti a játékos, ha ellenfele rossz lapot kér ki, ami nem felel meg a szabályoknak, és a játszma azonmód véget is ér a szabálytalankodó vereségével.

Mivelhogy emlékeim szerint ez az elvtárs volt az, aki ájtatos pofával jelentette ki, ez a törvény a hajléktalanok érdekében született, őket védi meg, s ím, kitetszik, hogy mégsem, ergo, nem felel meg a szabályoknak, renonc tehát. S hogy mért az? Ezek egyszerűségükben snapszerozni csak tudnak, én is ezt játszottam a nagyanyámmal a falujában már elsőáldozós korom előtt rogyásig (hogy csessze meg).

De ugyanígy nem felelt és nem felel meg a szabályoknak az összes olyan tákolmány sem, amelyekkel mást védelmeznek nyugdíjtól trafikig, míg el nem fehérül a száj is. Mert ezek szőrös bunkóra játszanak. Ez pedig az, én nyájasom, ha nem tudnád, amikor ebben a játékban írják az eredményt, és a végelszámolásnál a vesztesnek semmije sincsen. Illetve nullája van. Ezt játssza velünk a nagyméltóságú úr.

Kedvére teheti, hatalma olyan monolit tömb, amelyen jelen állás szerint semmi még csak karcolást sem bír ejteni. Nem is fog, egyre biztosabban már csak a kihalással megkezdődő konszolidációban reménykedhet az ember gyereke, és ez egyáltalán nem biztató, viszont be kell látni kétségek nélkül. Hogy ez mikor lesz, azt sem lehet tudni. Addig egyet lehet tenni, egyetlen egyet, megmaradni egymásnak, akik értik a hexametert is. Aztán az unokáik majd meglátják.

Fülöp, Fülöpünk

Polgártársak, tegyétek le a fröccsöt, vagy épp ürítsétek fenékig, mint a gyász italát, szörnyűség. Meghalt Fülöp, Fülöpünk, az igazmagyar gólya, és méltatlanul. Nekirepült a villanyvezetéknek, és a sorosista áram agyoncsapta őtet. Bánat üli meg Bodrogkeresztúr partjait, a Párt kósza lelkét, valamint a tágabb haza, a Kárpát-medence, és annak túlnani részei, Borneo és Celebesz, meg ősi földünk, Szíriusz valamennyi vidékét és zegzugát.

Erősen keresik a felelőst, aki kihúzta azt a nyüves drótot, és vizsgálják azt is, hogy valamely borsodi partizán nem kevert-e bódító szereket Fülöp italába a helyi kocsmában, ahol halála előtt pár órával – szokása szerint – kedélyesen beszélgetett barátaival, megvitatva a labdarúgás, a vetések és Irénke terméketlenségének gondjait. Itt csak a szokásos két sörét fogyasztotta, pár szárított és sózott békacombbal, ám valami miatt mégis feldúltan távozott, a biciklijét is ott hagyta. Innen indult a tragédia.

Fülöp jó elvtárs volt. Amióta letelepedett a faluban, már harminc kis magyar gólyát nevelt fel, és még CSOK-ot sem vett igénybe. Jó lesz nekem elvtársak – így mondogatta – néhány ágdarab, és a Párt segedelmével, erős hittel és kitartó akarattal megoldom ezt is. Takaros fészket épített délre néző ablakokkal, nagy éléskamrával, hogy a szűkös napokon se kelljen sorban állnia a Blahán az indiaiknál. Valami miatt erősen ódzkodott tőlük, és csak dakotaként emlegette őket.

Fény derült persze az ösztönös irtózás okára is, amikor a kultúrban vetített képes élménybeszámolót tartott bohó ifjúkora afrikai kóborlásairól. A falu krémje elhűlve nézte az iszonyú felvételeket, amelyeken csak migráncsok voltak láthatók, és Fülöp – jó dramaturgiai érzékkel – mesélt az AIDS-ről és mindenféle nemi nyavalyákról, amelyek sújtják azt a vidéket. Páran azt gondolták, meghülyült, de a Párt is ekkor figyelt fel rá.

A KDNP ifjúsági tagozatába lépett be, mert ugyan élete virágában volt már, de mégis csak tizenöt éves, és ezzel nem tudtak mit kezdeni. Szorgalmasan eljárt a gyűlésekre, gyakorolta az egymás talpára lépést, szórólapozott, és társadalmi munkában hordta a kölkeket az egész faluban, szárnysuhogása nyomán tele lett újszülöttel a Bodrog partja.

A kampány során kétnaponta mutogatta a képeit az afrikai veszedelemről, sőt, odáig is elment, hogy amikor március végén érkezett egy gólya messzi vidékekről, nem engedte be a fészkébe, mondván, migráncsokat be nem fogad. Ezek egyébként már az elhülyülés jelei voltak. Ekkor kezdett levéltárba járni, hogy magyarságát bizonyítsa, holott erre senki nem kérte a Pártnak tett szolgálatai után. Ám mégis lényegesnek tartotta, ez mutatja erős elhivatottságát és hűségét.

Nem is kellett sokat kutatnia. Kiderítette, hogy bár ő Aragóniában született, de mégis csak ősi magyar vér csörgedez az ereiben. Az ükükük apjáról született ugyanis a közismert sláger, amelyben a török gyerek megvágta a köbnagyfater lábát, a magyar meg gyógyította. Hogy miért nevezték az ősét egyben gilicének ebben a dalban, az már nem is érdekelte.

Megtudta ugyanis, megértette, hogy miért dobbant akkorát a szíve, amikor először meglátta ezt a tájat, s hogy mért képtelen elhagyni azóta is, immár tizenhárom éve. A génjeiben volt a magyarság, és érhető okból – mint a nóta is mutatja – az iszlamisták zsigeri gyűlölete, így kerekedett ki és vált egyenessé az útja az otthontalanságtól a párt ölelő karjaiig, és még tovább is.

Halála előtt nem sokkal Robiról, a medvéről tartott előadást a kocsmában, aki jól példázza a globalista multikulturalizmus kudarcát. Lám, itt kóborol az országban nyugalmat nem lelve, mert hiányzik belőle a szülőföld aléló szeretete. Golyót követelt neki, hogy megismerje a magyarok istenét, s amikor szabadon engedték, letargiába esett, mert a gyengeség jelét látta ebben. – Nem kéne irgalmat ismerni. – Ezt sutyorogta a napszítta csőrével.

Aznap este erősen berúgott – Isten legyen irgalmas neki -, kivetkőzött magából, és spanyolul hadovált össze-vissza. Ketten támogatták el a fészkéig, hogy a fiatalok ne lássák ilyen méltatlan helyzetben. Másnap semmi sem látszott a drámából, kimosakodva, sőt, csokornyakkendőben arról ábrándozott, hogy levelet ír Kásler professzornak, bemutatva neki kutatásának eredményeit. Ezután ütközött a vezetékkel, és halt érthetetlen halált.

Mindenki gyászolja, a KDNP helyi ifjúsági szervezete mégsem tekinti a saját halottjának. Végül is, csak egy gólya volt, ez áll a közleményükben, sőt, mint azt suttogják, kampány indult, hogy rábizonyítsák, ügynök volt, sorosista kém bizonytalan spanyol kapcsolatokkal. Egy ismeretlen az éjszaka piros matricát ragasztott a fészkére, és senki nem vette le azt. Ki érti ezt?

Hitetlenek

Bayer Tagkönyv elvtárs meghasonlott, és odahagyja a felekezetét, amely a – szerinte – bűnökkel terhes evangélikus egyházhoz tartozik. Nehéz dolog az ilyesmi. Izzadt, átforgolódós éjszakák után dönt úgy az ember, hogy Isten egy másik arcát vizsgálódja élete földi szakaszának hátralévő részében, és általában nem ad hírt róla vásári kikiáltó módján, hiszen arról vall egy ilyennel, hogy eddig tévúton járt. A kárhozatén, mondhatni.

Mesélhetnénk arról is, hogy Tagkönyv elvtárs elveszítette a kegyelmet, ugyanis eddigi hite, ha volt neki olyan, arról szólt, hogy az ember nem a jó tettei, erkölcsei miatt, még csak nem is hite miatt üdvözül, hanem egyedül Isten kegyelme miatt. Az ember ezért semmit nem tehet, de felismerheti, ragaszkodhat hozzá, ez a hit. Sőt, Luther számára maga a hit, amivel megragadjuk ezt a kegyelmet, az is Isten ajándéka, nem az ember hozza létre magában.

Ha innen nézzük, Tagkönyv elvtársat elhagyta az ő Istene, útra kelt hát másikat találni, és ez csudálatos mese lenne, ha így volna. Tagkönyv elvtárs azonban nem forgolódott álmatlanul és tépelődött a hit nagy kérdésein, hanem fellázadt, mert az egyháza emberi arcot mutatott, amikor a propaganda rádióban a harkai lelkész Húsvét kapcsán arra figyelmeztetett, hogy senki ne higgyen a rasszista gyűlöletkeltésnek, amit pedig Tagkönyv elvtárs oly igen nagyon kedvel.

Az általa megszokott nívón ki is nyilvánította, hogy „egy hülye pap, egy gazember pap szavaival nem lehet azonosítani egy egész egyházat”, de az ilyenek, mint Fabinyi Tamás püspök és az olyan lelkészek, mint Mesterházy Balázs nyíltan megtagadnak mindent, ami neki fontos. Tagkönyv elvtársnak tehát nem a jóisten, hanem a tutulás a lényeges, s ezt most a katolikusok közt véli meglelni. Talán igaza is lehet, elnézve a klérus jelenlegi állapotát.

Tovább csavarva a történetet, az is kiderült, hogy Ferenc pápa nem az ő pápája, mert az igaz hitet a falusi plébánosok hordozzák magukban. Perszehogy, mondhatjuk, hiszen – a tiszteletre méltó kivételtől eltekintve – ők azok, akik szorgalmasan prédikálják nem Isten, hanem Orbán igazságát, terelgetve a bárányokat a NER felé. Ilyen alapon tehát az igaz hitet Tagkönyv elvtárs nem szívének mélyén, hanem voltaképp a falusi kocsmák dülleszkedőjében keresi, és valljuk meg, habitusának ez éppen megfelel.

Tagkönyv elvtárs a hitet összekeveri az agitálással, kocsmának hiszi a templomot, ahol a saját nyomorúságát ordibálhatja, a pap pedig, vagy a lelkész – gusztus szerint – nem kapocs Istenhez, hanem kampányelem. Mert a katolikusok tudják, kire kell szavazni, mint ugyane propaganda adásban Húsvétot hazudva a szájukból elhangzott. Következésképp a Bayer-félék az ő istenüket leginkább a Cinege utcában találják, ha máshol kutatnak utána, az hazugság.

Bayer Tagkönyv egyáltalán nincs egyedül az ő kirakat-hitével, amit a hatalom akarása és az aranyak csörgése jellemez leginkább. A főnöke, vagy imádottja is egy huszárvágással jutott el a csuhások térdre ordítástól a hitet védő keresztes lovag szerepéig, párttársai pedig egy lendülettel iramodtak az MSZMP párttaggyűléstől a fogatlan vénasszonyok közé ostyát várni az első sorba. Az ilyesmit túlélési ösztönnek hívjuk, de leginkább alja-mocsadék habitusnak, amivel jócskán fel van szerelkezve a báránybőrbe bújt farkashorda, fidesz, sőt kdnp néven.

Egészen profánul szólva: kurválkodnak a hittel, amivel engemet ugyan nem, de a misén vernyogó Bözsi nénit keményen átverik. Ha megengedem, hogy létezik az ő Istenük, akkor ezért úgyis a pokol tüzén fognak pörkölődni, ami igazságtételnek elég késő, de még ennyi megnyugvásunk sem lesz. Ezek ugyanis dőzsölve haligalizzák végig az életet, és ugyanúgy csupasz seggel hanyatlanak a végső enyészetbe, mint azok, akik nagy naivan azt hitték, a földi szenvedéseknek meglesz a túlvilági jutalma, aztán cseszhetik.

Mivelhogy ez minden bizonnyal nem így történik, megváltás az nem lesz, hiába várja az ember. Ki fog röhögni tehát még a végén is? Csakis a tolvajbanda, ki más. Nincsen igazság a földön meg az égben, de ezt úgyis tudta az Isten kisemmizett gyereke. Vagy nem.