Esőnap letudva a 2017-es AlteRába Fesztiválon

A 8. AlteRába fesztivál második napja kísértetiesen hasonlított a tavalyira. Talán ki is nevezhetjük esőnapnak.

Hiszen alighogy belemelegedtünk a fesztivál hangulatba, máris lehűtött az iszonyatos égi áldás.

A képekre kattintva további fotók láthatók

Persze ez csupán egy próbatétel volt, ami rövid időre még a koncertet is felfüggesztette. De az esőcseppnyi technikai szünet után, a fesztiszekér haladt tovább, iszonyat felfűtött hangulatban.

De miért is? A szerdai nap a Dívák Napja volt, hiszen a nagyszínpadon fél 8-tól a Magashegyi Undergound, 21 óra után a Péterfy Bori & Love Band, majd az éjszaka folytatásában az Anna and the Barbies játszott.

Bíborka, Bori és Anna előtt a bulit a Bagossy Brothers vezette fel. A napot hajnal tájékán a Firkin koncertje zárta.

Az átszerelések időszakát pedig fergeteges hangulatban tölthettük a kis színpad környékén, hiszen egy kis időutazásba zuhanva élvezhettük az Ed Philips and the Memphis Patrol muzsikáját.

E napon többen is itt ünnepelték szülinapjukat. Hát lehetne ennél nagyobb szülinapi bulit szervezni?   Így telt a hatalmas kertiparti második napja, az úgynevezett klasszikus esőnap. 

A képekre kattintva további fotók láthatók

I. Vasi Halas Napok Szombathely szívében

Július 7-9. között az ŐrvidékHáz és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet rendezte meg hagyományteremtő szándékkal az I. Vasi Halas Napokat Szombathelyen, a Ferences kert hangulatos környezetében.

Látványában sem utolsó a rendezvény hiszen itt kerültek bemutatásra az ismert halfajták egy 23 ezer literes akváriumban.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A kert díszes tavában pedig hatalmas méretű koi pontyok úszkáltak. A szegedi halfesztiválok látványeleme, ritkasága is helyet kapott itt, az 1500 literes bogrács, amiben eredeti hamisítatlan szögedi halászlé készült.

Igaz ennek egy központibb helyet adtam volna. És e köré telepítettem volna a halászléfőző verseny további résztvevőinek bográcsait. Belépéskor minden látogató egy receptfüzettel gazdagodhatott, így csinálva kedvet további konyhai tevékenykedéshez, különleges halételek elkészítéséhez.

A főzés, eszegetés, kóstolgatás mellett különböző zenei, táncos produkciók szórakoztatták az érkezőket. A legkülönfélébb halételek mellett jóféle italok is jelen voltak, mert ugye a hal úszni akar, így is úgy is.

Ehhez például a nyitó napon fentről érkezett nem kis mennyiségű víz. De hát a halnak sok víz kell igaz? És hogy a kicsik is részesei lehessenek a halfogyasztásnak, nekik csokoládé aranyhalacskát osztogattak a rendezők.

A verseny célja, hogy növekedjen a magyar halfogyasztás. Az ország minden tájáról érkeztek a versenyzők. Vasárnap pedig a civil főzőverseny veszi kezdetét amire már korábban kellett jelentkezni.

A képekre kattintva további fotók láthatók a rendezvényről.

A II. Savaria Sörfesztivál nagy napja

A népszerű hangulatos fesztivál nagy napja a volt pénteki. A csütörtöki ráhangolódás után hatalmas csapást mértek a szórakozni vágyók a Ferences kertre.

Egész délután kellemes kikapcsoló programokban lehetett részük az ide látogatóknak, akik a hétvégi pihenés teljes nyugalmával bulizhatták, sörözhették, beszélgethették, vagy táncolhatták végig a péntek estét.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Ehhez nagyban hozzájárult az ír muzsika a hozzá dukáló barna sör, sokak kedvenc énekese Charlie a legenda, és a környék bombája a Mokka Tribute Band zenekar is.

De a táncolgatni vágyók is megtalálták a legjobb hangulatú bulit a területen. A beszélgetve sörözgetők igazi hangulatfényes kis sörkertet fedezhettek fel a tó körül. Mi is kell még ennél több egy kellemes hétvégéhez?

Haverok, sör, jó zene, kellemes környezet. Ezek mind adottak a Savaria Sörfesztiválon, ami egészen vasárnap estig csalogatja a népeket.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A nyitó nap eseményei ide kattintva láthatók.

 

 

II. Savaria Sörfesztivál Szombathelyen

A 2016-os év egyik sikerrerendezvénye volt Szombathelyen a Savaria Sörfesztivál, amit akkor első alkalommal rendeztek meg. Idén a nagy siker nyomán a második még igényesebb, még élhetőbb, és szórakoztatóbb lehet.

2017-ben már négy napon át folyik a nedű a csapokból. Na persze nem minden csapból, csak az erre a célra szép számmal letelepített sörcsapból.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A szervező ismét az ÖrvidékHáz. A rendezvény esős időben is alkalmas 2400 szórakozni vágyó ember problémamentes befogadására.

A három színpad ugyanis hatalmas sátrakban kapott helyet. A fellépők sora pedig minden korosztály igényét igyekszik kielégíteni.

Ugyancsak újdonság hogy ebbe a fesztiválba épül be a Bloomsday nap pénteken, és a fúvós fesztivál szombaton.

Így komplett a második Savaria Sörfesztivál felhozatala. A fesztivál sörének az arany ászok frissenszűrt sörét választották.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Cselekedj Ma A Holnapért, jótékonysági koncert a Weöres Sándor Szinházban

Kellemes dallamok lelkes tenni, segíteni akaró fiatal fellépők Szombathelyen, a Weöres Sándor Színház Krúdy Klub helyiségében anyák napján.

A Cselekedj Ma A Holnapért Alapítvány jótékonysági koncertet szervezett 2017. május 7-re.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A fellépők sorát tehetséges szombathelyi zenészek gazdagították
Kortárs Fúzió
Bujtás Ervin
Tomkondor Band
Hindi Fatima
a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium diákjai
Tóth Dániel
az ELTE-SEK Zenei Tanszék ének-zene szakos hallgatói
Háklár banda

Az alapítvány tevékenysége részben hátrányos helyzetű fiatalok tanulásának támogatása, részben a környezetvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztést, a környezettudatosság megerősítése.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

15. Herényi Virágút

A Herényi Virágút nevű rendezvény Magyarországon egyedülállóan,  közel 1 km hosszú útvonalon , több mint 30 főként helyi (herényi és kámoni) virág-és dísznövény kertészet kiállítása és vására Szombathely herényi városrészének utcáin és terein.

A rendezvényt megálmodója és szervezője a Herényi Kulturális és Sportegyesület.

A képekre kattintva további fotók láthatók. A kép nap eseményeit külön galériában találhatók.

Az virágkavalkádot számos kísérő program színesíti, táncos zenés produkciók, és vásári forgatag. A tavasz hangulatát, és egyben szeszélyességét idézi ez a rendezvény, hiszen szinte minden évben meglepetésekkel szolgál az időjárás.

Idén is két teljesen eltérő napban élvezhettük a virágút eseményeit, és látványát. Mindkét napról külön képgalériában mutatom be az eseményeket.

A szombati nap kissé szeles borongós volt, talán kevesebb érdeklődővel, bár az Apostol együttes koncertjére meglepően sokan érkeztek mégis. A szombati képgalériát ide kattintva érhetik el.

A vasárnap teljes változást hozott, hiszen csodálatos napsütésre ébredtünk, és a rendezvény hivatalos ünnepi megnyitója a kicsik műsorával, a díszített kerékpárok felvonulása zenekari felvezetéssel, és a sok sok csodálatosan színes virág a ragyogó napsütésben egészen más képet mutatott.

A kilátogatók száma talán csúcsot is dönthetett, ha csak a parkolási nehézségeket nézem.

Nos erről a vidám tavaszi virágillatos vasárnapról pedig ide kattintva láthatnak további fotókat.

Nőnapi buli, a Hooligans szombathelyi csapása

Hooligans volt van és lesz ! Bizonyították a fiúk ezt március 11-én Szombathelyen, az Agora MSH küzdőterén, a nőnapi elsöprő erejű, hangzású, látványú, hangulatú bulijukon.

Zenéjük kortalan.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Nem mai zenekarról van szó,(több mint húsz éves zenei múlt, számos platina és arany lemez) mégis nagyon, nagyon sok a fiatal rajongó, akik jól megfértek a középkorosztállyal.

A látvány is nagyon jól sikerült, így fergeteges lett az egész koncert, az egyszerre hullámzó és éneklő tömeg örömére.

További részletek helyett, meséljenek a fotók, a képekre kattintva.

Solymosi Péter a Bájoló második vendége

Solymosi Péter volt az idei Bájoló második vendége, aki saját verseit és dalait adta elő a Berzsenyi Dániel Könyvtár előadótermében.

Nagy Éva könyvtárigazgató üdvözlő szavai után Boros Ferenc a bevált kérdéssel indított, vagyis honnan jött a zenélés iránti szeretet?

A képekre kattintva további fotók láthatók .

Pétert a bátyja avatta be a gitározásba, de a dalírás már korábban is jelen volt az életében. Már 14 évesen zenélt egy bandában, ahol az emo stílust képviselték. Saját bevallása szerint nem volt sok rajongójuk, mégis lelkesen felléptek mindenhol, ahová hívták őket.  Az első komolyabb megmérettetése 2012-ben, a Csillag Születik tehetségkutatóban volt, ahol bejutott az első 72 helyezett közé. Itt „túlélte Puzsér tüzét”, vagyis nem tántorította el a zenéléstől a kritikus zsűritag sem.  Péter ízlését és a művészetét az 1960-70-es évek magyar zenészei alakították: a Kex zenekar, Cseh Tamás, Másik János, Bereményi Géza. A kortárs zenészek közül Lovasi András és Beck Zoli szövegei voltak hatással rá. Az irodalomból József Attilát említi, akivel a társadalmi kirekesztettsége miatt érez rokonságot.

Péter a szombathelyi művészeti szakközépiskola tanulója volt, textil szakon végzett. Egy ideig Budapesten egy divattervezőnél is dolgozott. Ez az időszak arra volt jó, hogy rájöjjön, mit szeret igazán – a zenélést. Az önismeret fontos számára, a kicsapongó időszaka után már tudja, mit vár az élettől, mik a céljai. Ez a tudatosság, és önreflexió visszatér több versében-dalában is.

A dalírás és a versírás közül előbbit tartja könnyebbnek, mivel ott a gitárral már megteremti az adott dal hangulatát és erre épülhet rá a szöveg. A vers esetében viszont mindezt jól megválasztott szavakkal kell megoldania. A dalai és versei rengeteg töredékből épülnek össze az idők alatt, folyton jegyzetel és képes órákig finomítgatni egy-egy mondatot.  Péter projektje az Örömutca, amiben az eddig megalkotott versek és dalok szerepelnek, egy-egy életszakaszt jelképezve egy ’házba’ szervezve. Az Örömutca színpadra szánt szövegként íródik, de a tervek szerint megjelenhet nyomtatásban, hanganyag és firkák melléklettel is, ami az egész eddigi művészetét magába foglalja majd.

Az est során Péter több versét és dalát előadta, amelyek a magány tematikájától haladtak a boldogság, a párkapcsolat világa felé. Lágy dallamok, érdekes gondolattársítások és természeti képek jellemzik a dalait. Az évszakok motívuma is feltűnik a bemutatott művekben: a télhez kapcsolódtak a gondok, a magány; a tavasz a nyitás, az utazás, a nyár a boldogság, a szerelem érzését hozta magával.

Ezen a februári estén a nyári Balatont is szemünk elé idézte a Legszebb csodám vagy a Balatoni nyár című dalaival.

(Waldinger Dóri írása)

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Beatles-slágerek élőben a Mojo klubban

Jól kezdődött a 2017-es év szerencse, vagy szerencsétlenség terén. Hiszen mindjárt az elejére került egy péntek 13. Ezt a napot, január 13-át pénteket választotta bemutatkozó koncertjének a LiverPaul zenekar.

Az ismert zenészekből álló csapat élőben hozta el a Beatles-slágereket Szombathelyen a rendszeresen, változatos zenei palettát felsorakoztató népszerű bluesklubba, a Mojoba.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Aki nem szeretett volna lemaradni, előre foglaltatott asztalt. És milyen jól is tették, hiszen kezdésre megtelt a hely.

Egy muzsikus ismerősöm efféleképpen vélekedett meghallgatva a műsor elejét:

Beatlest játszani nem egyszerű, de Beatlest énekelni nagyon veszélyes dolog. Hiszen mindenkinek a fülében ott cseng az eredeti hangzás, emiatt egy rossz próbálkozás azonnal bukásra van ítélve. Vékony, tökéletesen tiszta hangra – sőt vokálra van szükség ahhoz – a nyilvánvalóan tökéletes gitár- és dobkíséret mellett – ,hogy elfogadható legyen a hangzás. Jól szól a csapat, tényleg öröm hallgatni a koncertet.”

Nos ezen az estén erre tett kísérletet egy négyes, ahogy az eredetiben is volt.Beatles dalok hiteles tolmácsolására, igyekezve megtartani az eredeti hangszerelést. Ők pedig Hollósi László dob, Dózis, Lord, varnyú Country, 4N, stb. Weinelt Gábor basszus gitár a Dózistól a Cabo-Wabo Band-ig. Kutrovics Tamás szólógitár Varnyú Country, 4N. Talabér József ritmus gitár korelnök Báró Blues Band, Dire Straits emlékzenekar, Old Faces. Péntek esti félépésük csupán a harmadik volt ebben a felállásban.

A buli igazán jól sikerült még úgy is hogy a 13-a egy kicsit belejátszott most épp szerencsétlenül a technika működésébe. De a fiuk még ezen is felülkerekedve csináltak hatalmas nosztalgikus hangulatot. A koncerten ismert slágerek, és kevésbé ismertek is felcsendültek. S hogy a közönség igazán jól érezte magát bizonyítják a tapsok, az együtt éneklés, és hogy voltak olyanok akik táncra is perdültek.

Köszönjük, nagy élmény volt, sok sikert a további fellépésekhez.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Aranyvasárnap Szombathelyen a Mokka Tribute Band dalaival

Szombathely Fő terén az adventi vásár utolsó nagy durranása, aranyvasárnap hangzott el.

_mg_0526

Kora délután még igazi hideg sem volt, az eső is csöpörészett, miközben a pónilovas kocsikázás tűnt a legnépszerűbb programnak.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

_mg_0481

Sokan megsimogatták a pici lovacskákat, kicsik nagy örömmel ültek a kocsira, hogy egy kört utazhassanak a vásár területén a különleges járművel.

_mg_0484

Közben egyre többen érkeztek, és töltötték meg a színpad előtti területet. Mi is vonzott ennyi érdeklődőt a vásárba? Itt lépett színpadra idén utolsó alkalommal a nagy népszerűségnek örvendő, a múltat sokak számára megidéző zenekar, a Mokka Tribute Band.

_mg_0529

A rajongói tábor hamar elfoglalta a legjobb helyeket a színpad előtt. És a buli első pillanattól az utolsóig, ahogy már megszokhattuk, dinamikusan, lendületesen magával ragadta a közönséget.

_mg_0487

A technika ördöge ugyan többször megjelent, bepróbálkozott a hangulat lehúzásával, de nem sok sikerrel. Végül igazi nagy csapást szeretett volna mérni a csapatra, az utolsó dal elején, és elszippantotta a fényt és a hangot is.

_mg_0508

De a zenekar igazi profi módon kezelte azonnal a helyzetet, ahogy a közönség is vette a lapot. Így a Vándor nem állt meg, a buli záró dala szabadon, hangosítás nélkül is betöltötte a vásár területét.

_mg_0584

A képekre kattintva további fotók láthatók.