Kategória: koronavírus

Homeless Artisjus

Rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda azon könnyűzenei szerzők és előadók megsegítésére, akik a koronavírus miatt elmaradó előadásaik és más munkáik következtében vesztik el jövedelmüket. A segélyezés összegeként az EJI kilencvenmillió forintot, az Artisjus hasonló nagyságrendű, de nyitott keretet állapított meg. – Megható történet. Mint ahogyan az is, hogy miniszterügynök elvtárs intézkedései közt külön kiemelte a taxisoknak juttatott kedvezményeket, így semmi nem akadályozza, hogy az autóban szóljon a muzsika.

Sőt, a koldusok is harmonikaszóra pusztulhatnak el, ami már maga egy romantikus nagyregény. Annyi mindenkire kellene fokozottan figyelni most, és mindenki lehetősége és hajlamai szerint föl is hoz egy-egy réteget, hogy erre is gondolni kellene meg arra is, a cicákra, kutyusokra is, de a híd alatt lakó honfitársaink senkinek eszébe sem ötlenek. Igaz, ezidáig is csak úgy jelentek meg a képzeletekben, hogy jogos-e lesittelni valakit azért, mert nincs lakása. Hogy ezen túl éhen veszik-e, az már nem ért el a jogvédők ingerküszöbéig, mint ahogyan arra is csak adventkor csodálkozik rá a nagyérdemű, hogy mennyien állnak sorban egy tál meleg ételért.

Aki szegény, az a legszegényebb, tudjuk J. A. polgártárstól, aki úgy van, hogy már százezer éve nézi, amit meglát hirtelen. Ebből az axiómából kiindulva és hozzá visszatérve, egyszersmind üdvözölve a társadalom gondoskodó erényét, miszerint La Fontaine nyomán a tücskeivel törődik, ellenben a hangyákat le sem szarja. Most majd a minden szaron fönnakadók azzal jönnek, hogy a homeless nem hangya, mert csak a traktorista az, és ezen a ponton szembe kerülünk egymással ontológiailag és antagonisztikusan. Ezeket csak azért vetettem be, hogy tudományosan komolynak látszódjak, pedig csak a fogam között sziszegek.

Ez is bizonyítja, hogy a forma mennyit számít, és ezt homelesseink is megsínylik, ugyanis még békeidőben is azért nem kapnak alamizsnát, mert koszosak és büdösek. Csak abba nem gondol bele a nagyérdemű ha ő is fél évig a nyári záporban zuhanyozna, az ég lenne a kalapja és az anyaföld a derékalja, ő sem lenne sokkal kívánatosabb. Így következésképp azt is be kell látnia, ha valaki szerencsétlen, s emiatt göthes, nem érdemel még plusz megvetést is emiatt, de ebbe nem mennék bele részletesebben. Akit érdekel a téma filozófiai mélységű kifejtése, kérem, lapozza át Füst Milán Ez mind én voltam egykor – Hábi-Szádi kűzdelmeinek könyve című alapvetését.

Abban is azt a fejezetet, ahol a szerző a szépség, gazdagság, egészség, betegség, csúnyaság, szegénység egészen sajátos viszonylatairól elmélkedik. Garantálom, hogy másképpen fogja látni a világot, s azok után nem csak azon sajnálkozik, hogy Korda Gyuri bácsinak (bocs) elmarad a fellépése, s emiatt kárt szenved, hanem belegondol abba a koldusba is, aki szintén a járvány miatt veszítette el a munkáját. Mert elvesztette. Még békeidőben is nehéz a kéregetés, járvány idején meg egyenesen lehetetlen, mert az utcák üresek, a potenciális adakozók barlangjukból nézik a hosszú esőt. Aki pedig netán a közelükbe téved, a fertőzésveszély miatt menekül.

Most, hogy márciusban esik a hó, a mi homelesseink elértek a sivatagjukba, a létezés peremén tántorognak minden bizonnyal. Viszont, hogy szerencsés módon a templomok is fölfüggesztették áldatlan tevékenységüket, s nincs plébános, aki arra biztatná keresztény testvéreit, hogy ne etessék a kéregetőket, minden akadály elhárult az elől, hogy egyszer tényleg jóllakjanak. Ha nem szeretnénk, hogy csak a zsírpárnás, böfögő árják éljék túl a veszedelmet, ezirányba is gondolkodnunk kell kicsinyég. Még a farkascsorda is gondoskodik elesett tagjairól, más fajokról nem is beszélve, s ha valaki emberként különbnek tartaná magát ezeknél, akkor azt be is kéne bizonyítani. Így vélekedek legalábbis.

Az oroszlán szaga

Az a baj, hogy online nem lehet rántott húst enni. Illetőleg virtuálisan keresztülvihető az aktus, ám ettől még éhen döglünk, mint ahogyan a pornó nézésétől sem esünk teherbe, és a számítógép sem tud szerelmes lenni Juliskába. Ebből az következik, a szingularitás, ha lesz, nekem nem kell – igaz, veszély sem fenyeget, hogy megérem –, mert kinek hiányzik az, hogy a sóhajtásom drótokban száguldozzon és kamera-szemmel nézzem a naplementét, a virágillatról nem is beszélve, amit szeretek a mostani hatalmas orommal szagolni. Robotorról meg még nem is hallottam.

Az ember organizmus, tehát biológiai lény, s ha mint most is, ebbéli létezése veszélybe kerül, akkor teljesen vége van, illetve újra kell definiálni, mi is az ember. Mert, ha a vész elmúlik, teljesen más lesz a világ, ez bizonyos. A Fővárosi Nagycirkusz arra jutott, interneten közvetíti az előadásait, de én nem tudom, milyen lehet a nézők nélküli manézsban, hogy annak mi értelme van, s mi élvezet akad képernyőn nézni a cirkuszt, amihez hozzá tartozik a trágya szaga, meg az oroszlán fogai közt rothadó húsé. Ezek az élet kipárolgásai, ha ugyan a halálból fakadnak is.

Mint ahogyan a hinduk – és sok mások – szerint a halál nem az élet ellentéte, hanem annak része mint az újjászületés kezdete, de most nem húsvéti körmenetet tartunk, hanem arról gondolkozunk, van-e értelme a robotszerű létnek. Más szemszögből pedig, hogy mi lesz a veszélyhelyzet múltával. Persze még az sem tudható, meddig tart, sőt, hogy elkezdődött-e igazán, mert még az sem világos sokak számára sem, hogy a jelek szerint az emberiség története új szakaszába lép épp ebben a pillanatban. Benne a kipcsak-magyaroké is, csak a kedves vezető ezt képtelen észrevenni.

A civilizáció megmarad, a kultúra viszont lekopik rólunk, mert az embernek fontosabb, hogy legyen áram a drótban, mint egy könyv a kezében. A színházak már rég zárva vannak, míg a kocsmák nyitva háromig ma is, éhséglázadásról már hallottunk, költők forradalmáról még nem. A test a legtöbbször legyőzi a lelket, most is épp ez történik, csak bele sem gondolunk. Tegnap reggel nem nyitáskor mentem át a boltba szokás szerint, hanem fél órával később. Már nem lehetett kiflit kapni, ami azt mutatja, hogy a vírustól nagyon jó étvágya lesz a népeknek.

Vagy pedig észérek szokás szerint. Ám most arról írnék inkább, hogy milyen lesz a virtuális élet, mert, mint kitetszik, cirkuszt, meccset, misét, színházat és matekórát is lehet közvetíteni a tévében meg a számológépeken, csak az, aki nem ismeri az élet ízét, így mire jut, azt senki sem tudja. Mókásnak tűnt negyven évvel ezelőtt, amikor a városi kölök unokaöcsém a bolti (magozott) meggykonzerv majszolása közben felkiáltott, hogy jé, ebbe meg elfelejtettek magot tenni, ami arra utal, hogy milyen könnyű elszakadni a valóságtól. Pedig akkor még internet sem volt.

Ha most a népek rájönnek arra, mindent – a kiflin kívül – megkaphatnak a képernyőn keresztül, pár hónap múlva újra kell értelmezni a színház, mozi, koncert, könyvtár funkcióját, mert netalán teljesen leszoknak ezekről. Nem biztos, de lehet és valószínű. Viszont ebből fakad, hogy aki uralja a kommunikációt, amit ma még sajtónak nevezünk, de már rég nem az, soha nem látott hatalom birtokosa lesz, és ebben ez a tragédia, nem a meggymag. A mostani járvány ezért éles cezúra, mert egy kis lépés a szingularitás és hatalmas a totalitárius rendszer(ek) felé.

Soha könnyebben nem lehetett manipulálni az egymástól is elkülönített embereket, akiknek az lesz a valóság, amit a gépek mutatnak. Akinek meg gépe nincs, reszketve ül majd a barlangjában, hogy mikor jön érte a lúdvérc, a rézfaszú bagoly vagy egy striga. Nagyon könnyű visszakerülni a középkorba, vagy még annál is távolabb, az elemi ösztönök világába, mikor is egy velőscsontért kőbaltával tosztuk fejbe a szomszédot. A technikánk – itt-ott – már XXI. századi, viszont ha emellől kikopik a kultúra, akkor nem a gépek lázadása vet véget az emberiségnek, hanem saját maga. – Ezért szeretjük a szarszagot.

Egy óvodás naplója 12. – Karantémum

Asznonta az Ibojnéni a tennap, hogy nem tudhassuk jönni-e kell a zoviba majd, mer lehet, hogy karantémum lesz a korona miatt. Nem tudom, mi az a karantémum, a nagyim szokja mondani, hogy krizantémum, az valami virág szok lenni a temetőbe. Akkor nem kell jönni a zoviba, mer virágot viszünk a temetőbe a korona miatt, nem tudom. Aszt tudom, hogy félni kell a koronátó, a Pityu föl is tett eggyet a fejire, még a karácsonyró maradt, amikor tömjént hosztunk benne a kisjézusnak, ijen pappírkorona. Aszt tette föl a Pityu, monta, hogy kakukk, a Kisböske meg sírt.

Mongyuk, ez nem érdekes nagyon, mindig orditt a Kisböske, azér is, mer emaradt a zünnep, és nem tudott huszárlány lenni, pedig akart nagyon, táncút meg énekűt amikor gyakorót, de emarad. Azér marad e, mer nem gyön a képviselő bácsi a korona miatt, aki vitt minket migráncsnézőbe meg labdát szokik hozni meg imakönyvet. Szóva nem gyön, a Kisböske nem tud huszárlány lenni, ezér orditt. Aszt nem tudom, a képviselő bácsit mér zavarja a korona, nem jó a fejire vagy mi van, meg, hogy ezér majd mér nem köll jönni a zoviba majd, aszt se tudom.

A zanyu nekiát venni konzervot, cukrot meg lisztet, tésztákat meg olajt. Mintha óriásnak akarna sütni sütit, vagy az egész telepet etetni. De mindenki vásárót, az összes emberek lisztte a hónuk alatt mentek, hogy ez is a korona miatt. Az apu meg borokat vett a korona miatt, meg vodkát, hogy majd azza fertőtlenitt, montam, akkor vegyünk egy talicska csokit is a korona miatt, de aszonta az apu, hogy az megromlik, epossad meg savanyodik, meg vannak lényegessebb dógok is a csokiná ezekbe az időkbe. Kérdesztem, hogy mijen időkbe, de aszonta én még kicsi vagyok ehhöz, ha nagy leszek, megértem, de most nem.

Az Ibojnéni meg egyfolyátba az operáló törzset nézi a tévébe, hogy mitmondanak, mi lessz velünk. Hogy megoperájják a koronát vagy micsinának, aszt má nem tudom, az Ibojnéni imáttkozik, a dadus meg pityereg, ahogyan nézi az operáló törzset, néniket, bácsikat, a gyerekek meg e vannak szabadúva, visittanak, tépik egymást, rájuk nem szól senki. A Pityu levette a koronát, mer meg akarták verni, hogy mijatta van minden. Kérdezte, hogy mi minden van a koronája miatt, de nem monták neki, csak hajkurászták, hogy alig is bírt emenekűni. Éhes vót má mindenki, a dadus terittett is, de az Ibojnéni csak nészte a koronásokat, mind akinek ement az esze teljessen.

Amikó magához tért, aszonta, hogy most megtanulunk kezet mosni, mer az nagyon fontos. Eddig is fontos vót, de most még fontossabb. Kivezényet mindenkit a fürdőbe, ott sikátuk a kezünket mind valami mosómedvék, hogy ez is a korona ellen, meg majd a karantémum is. Ezt mondta neki az operáló törzs a tévébe, addig sikátatta a kezünket, hogy a dadusnak kellett kimenteni mindenkit, monta, hogy má éhen vesznek ezek a gyerekek, haggya má őket, de az Ibojnéninek ement az esze. Kifordút a szeme, vetette a keresztet, borogatás kölött a fejire, meg alig vette a levegőt, hogy a dadus hítta is a mentősöket, hogy nagy a bajj.

Éhessek vótunk, de vártuk a mentősöket, amikó meggyöttek, el volt takarva az arca az összesnek, a Kisböske visittott, hogy jujj, ufók, az Ibojnéni meg vonagolott, tiszta őrület vót minden, hogy gondótam, jobb is lesz az a karantémum, hogy nem köll jönni majd. Evitték asztá az Ibojnénit, hogy kivizsgájják a koronáját, hogy asztá majd minket is. Megebédetünk, de a dadus aszonta, nem köll lefeküdni, mennyünk a homokba a levegőre, szaladgájjunk az ima helyett, futkorásszunk vagy akármi. Kikapcsóta asztá a tévét is, hogy unnya má nagyon, kiárta az ablakot, hogy éneküjjenek a madarak, és monta nekem is, eriggy, montam jó, eridek, úgyis vár a dömperemmegyek.

Doktor Semjén

Ha a vírus miatt minden közösségi ténykedést lefújnak és megtiltanak, akkor tartsunk több misét a templomokban. – Így véli doktor Semjén miniszterelnök-helyettes, akinek a címe azt mutatja, ha a kedves vezetővel valami történnék – elvinné őtet a rézfaszú bagoly-, akkor rá lenne bízva az ország sorsa. Nem irigylem magunkat, de őt sem. Nehéz lehet két neuronnal leélni az életet, amelyek közül az egyik azt mondja, Isten, a másik pedig azt, puska, és ezzel készen is van doktor Semjén egész elcseszett élete.

Ha járvány fenyeget, akkor sokszor kell sok embert egymás mellé zsúfolni, vélekedik doktor Semjén, de ez sem elég. Az állam, míg mindenféle színházakat, meccseket, koncerteket, mindent betilt és leállít, az egyházak felé még csak ajánlást sem tesz, rájuk bízza, mit művelnek a hívekkel, aztán ez jön ki belőle, hogy megdögölesztik őket. Mondhatnám, az ő bajuk, mindenki abba pusztul bele, amibe akar, de a miséről boltba mennek a népek, metróra, villamosra, és viszik magukkal a dögvészt.

Ezen túl azon sem ártana révedezni pöttyet, hogy az egyházak – mármint az Orbánnak kedvesek – miért rendelkeznek annyi előjoggal, hogy kívül és felül állnak mindenen, rájuk más erkölcsi (pedofília), anyagi (adómentesség), és ezek szerint egészségügyi előírások és törvények vonatkoznak. Államok ők az államban, romlások a trágyában, minta nem lett volna pár száz éve felvilágosodás, de erről már rengeteget meséltem, és minek. Összegzésül elég Voltaire-re emlékeznünk: Ecrasez les infâmes!

Nem magyarítom, mert doktor Semjén beszarik. Ezen kívül a miniszterelnök-helyettes mellékesen megemlítette azt is, odahatnak a köztévére, hogy ezekben a vészterhes időkben fontolják meg a szentmisék, istentiszteletek megfelelő közvetítését, ami azt jelenti, hogy a csapból is a szerencsétlen Krisztus folyjék. Tehát összegezve: legyen több mise a templomokban és azt mutassák a tévében. Ez jut a járványról doktor Semjén eszébe, tényleg mindmeghalunk.

Feltehető lenne a kérdés, hogy egy köztévére miért és mi alapom akar odahatni doktor Semjén, de ez a NER, az ilyesmi még kétségek és tépelődések formájában sem jön elő doktor Semjén neuronjaiban (mondom: Isten, puska). A köztévé úgy nézne ki a vészhelyzetben, hogy lenne benne mise, zárt kapus futballmeccsek, Bakondi és az operatív törzs. Meg a kedves vezető természetszerűleg, bár, ha jobban belegondolok, köznapi működés során sincs ez másként, akkor meg nincs miről beszélni.

Arról azonban nem árt, hogy a járvány kapcsán Orbán migránsozik, Semjén (doktor) miséket szorgalmaz, Németh Szilárd pedig a katonaság babkonzervjeit nézegeti, újólag bebizonyítva, hogy a Fidesz – mint olyan – a lopáson és hörgésen kívül totálisan alkalmatlan mindenre. Ennek ellenére most a veszélyhelyzet kihirdetésével szabad kezet adott magának mindenre, hogy ennek mi lesz a vége, abba talán jobb nem is belegondolni. Ha eddig nem döglöttünk meg, most biztosan meg fogunk.

Mivel azonban doktor Semjén hitéből indultunk ki, térjünk is vissza oda. Illetve állapítsuk meg, hogy hite neki nincs, jobb esetben vallása csupán egyházzal elegyeset, amit az mutat, hogy a jelek szerint retteg attól, hogy kettesben maradjon Istennel. A randevúhoz szüksége van tömjénre, orgonaszóra és arany miseruhára, pénzre, paripára meg fegyverre, ami cirkusz miatt megállapítható, hogy ez cifrálkodás és kurválkodás Istennel csupán, aki, ha lenne, rohadtul megbüntetné ezért.

De nem teszi, reánk bízza a feladatot mintegy, amit, ha a vész elvonult, el kell végeznünk. Viszont még itt van a veszedelem, ezért arra kérhetnénk azon honfitársainkat, akiknek ez a Janus arcú hit a keresztje, ne hallgassanak doktor Semjénre, ne menjenek gyakrabban templomba, mert nem lesz jó vége. Javasolom a csöndes imát a konyhai hokedlin, higgyék meg, ha van Isten, meg fogja hallgatni magukat, ha meg nincs, akkor úgy jártak.

Víruskonzultáció

Mint tudjuk, mert ezt mondta egy államtitkár, mindjárt kezdődik a konzultáció a nemzettel, mert állítólag március közepén indul útjára a gyönyör, ez pedig vészesen közelít. Mindjárt kopog az ajtón. Azt is tudjuk, mert azt is mondták, hogy azért van égető szükség erre – és innen szó szerint –, mert „a kormány álláspontja határozott ezekben a kérdésekben, de szüksége van a társadalom támogatására ahhoz, hogy a meggyőződését képviselhesse hazai ellenzéki vagy nemzetközi szereplők, bírói fórumok, EU-s intézmények részéről érkező esetleges támadás esetén”.

Lefordítom, rád hivatkozva hazudoznak, magyarán, hogy Orbán is értse – akinek a nyelve egyre inkább egy zupás őrmesterére hajaz –, a te farkaddal verik a csalánt nyájas olvasó és egyben bávatag szavazópolgár. Ez a metódus, amennyire aljas, annyira frappáns is, azt mondanak, amit csak akarnak ugyanis, voltaképp a konzultáció el sem indult, de már ismerjük az eredményt. Ilyképp – ha nem tudnánk a fenti elvetemült indokokat – fel is tehetnénk a kérdést, mi az anyám valagának van szükség erre, fölösleges demokráciásat játszani, amikor tudjuk, olyan nincs ezen a vidéken.

Ha csak ennyi volna a gondolkodni való, írni sem kellene róla. De ez a vírus, és az általa kialakított fennforgás azért teremtett egy új, eddig nem tapasztalt helyzetet, amire a megszokottól eltérő választ kellene adni. Azt netán, hogy van olyan dolog széles e világon, ami felülírja az aljas, átlátszó, önigazoló színjátékot és gyűlöletgerjesztő szeánszot egyben. Hogy fontosabb netán a nemzet tényleges léte, amikor valóban fenyegeti valami, vagy ezt is felülírja a hatalomvágy. Ez fog eldőlni a hét végéig, amikor is eljön a hónap közepe, és startolnia kell a cipollai matinénak.

Az októberi önkormányzati választás előtt tudtuk meg, hogy a névjegyzékben egészen pontosan 8 millió 25 ezer 372 választópolgár szerepel, ennyivel kell konzultálni, ami ennyi – tehát kurva sok – levelet jelent. Ezekkel a levelekkel rohadt sok ember kerül kapcsolatba, akik rakosgatják, nyálazzák, címzik, szállítják, postáskisasszonyok, vasutasok, hivatalnokok meg a kismaci kunkori farka. S bár orvos nem, infektológus meg pláne nem vagyok, és még azt sem tudjuk pontosan, ez a bájos vírus hogyan képes terjedni, azért nem kéne kísérteni az Istent. (Így sem.)

Tegnap Orbán Viktor Mihály a maga zamatos és suttyó nyelvén a vírus okán kijelentette országunk gazdasági hatalmasságai előtt, hogy a vírus miatt a turizmusnak kampó. Arról majd később elmélkedek, hogy miként áll egy miniszterelnöknek az argó, jassz vagy akármilyen rétegnyelv, de maffiáéknál ez elmegy. Sőt, ahol a legnagyobb gazdasági hatalmasság egy Mészáros Lölő, ott mindegy, illetve lehet, követelmény, de mondom, erről majd máskor. Most arra volnék kíváncsi, miniszterügynök elvtárs mikor közli velünk, hogy a vírus miatt a konzultációnak kampó.

Fogja vagy nem fogja, meri vagy nem meri, ez itt a kérdés. Mert túl azon, hogy ugyan nem tudhatjuk, de még az is lehet, hogy a nyolcmillió levelével nyolcmillió helyre juttatja el a vírust. De, ha még ez nem is lenne így, azt a rohadt sok milliárdot, amit erre költ, fordíthatná mondjuk oxigénre, hogy a fertőzött beteg ne fulladjon meg. Vagy annyi hasznosabb dolog volna, mint bélyegre költeni ezekben a vészterhes időkben, amikor az apokalipszis közelít. Legalábbis a választópolgár úgy érzi, és akkor kopogtat a postás a vírusos levéllel, hogy utáljuk-e a romákat.

Ez valahogyan nem elegáns, bár miniszterügynök elvtárs trottyos gatyája sem az egyáltalán. De voltaképp nem is az eleganciáról volna szó, hanem úgy általában az alkalmasságról, hogy a NER hatalmasságai képesek-e egy ország vezetésére, vagy csak pofázni tudnak. Ilyen választóvonalas manapság az élet, aminek csak az egyik eleme, hogy így is konzultálunk vagy sem, a másik az lesz, hogy amikor a vírus elszabadul – mert el fog –, hogy akkor mi lesz. Kampó vagy netán kampec dolores, mely utóbbi azt jelenti, ha valaki nem tudná, hogy vége van a fájdalmaknak, de teljesen.

Fülelt a csend, egyet ütött

Hogy remény nyílik némi hallgatásra az évtizedes csatazajban, először akkor mutatkozott, amikor a lengyel testvérek, úgy is, mint dva bratanki, sajnálattal közölték, hogy idén nem emelik az ünnep fényét, nem jönnek a Múzeumkertbe, ahová ők bemehettek volna, míg olyan magyarok meg, akiknek van mondjuk fütyülője, nem. Hogy félnek-e a bratankik a vírustól, vagy csak a protokoll miatt maradnak távol, lényegtelen, ami lényeges, egy okkal kevesebb, hogy a kedves vezető kibomlott hajjal és megbomlott elmével ordibáljon a pulpituson, migránsozzon, sorosozzon. Más nincs a repertoárjában, tehát a bratankik szíves lemondásukkal azt segítették elő, hogy ez elmaradjon, és csend legyen végül is e vidéken.

Mindez persze nem lett volna elegendő, kellett hozzá pár magyar beteg magyar földön, ami azt mutatta, mindmeghalunk, vége a világnak, mert még a szenteltvizet is kimerték a tartójából, a gyóntatófülke rácsát befóliázták, Krisztus testét, mint ostyát nem dugiszálja a szájunkba a plébános úr, csönd lesz ott is. Isten és az ember közül elhárul az egyetlen akadály, amit egyháznak hívnak, és mindeme borzalmak közepette pártunk, s ami vele egy, Orbán Viktor Mihály lemondott arról, hogy az iduson kappanhangon üvöltözzön, mert elmaradnak az ünnepek. Gondolom, az erre szánt pénzt azért zsebre teszik, dupla haszon, szimpla élvezet, és még arról is le kell maradnunk, hogy Schmitt „álamelnök” úr becses neje 1848 méteres trikolórt cibál keresztül a városon.

Micsoda egy csöndek lesznek, mert más városok is azt mondták, hogy az ünnep elmarad. De mi lesz így a hazafias neveléssel, hogyan kalasnyikovoznak az óvodások és vezetnek száz tonnás tankokat a kisiskolások, jajj, nem tudnak talpaink egymásra lépni, idióta huszárok nyalkáskodni, egyszóval az van, hogy mi lesz velünk nagymama? Megdöglünk, kisunokám, ennél több nem történhetik, és jobb is nehezen, módunk nyílik személyesen találkozhatni az Istennel magával, miközben testünk elomlik és puha sárrá rothad. Viszont a média nem ismeri a halált, illetve csak a más halálát ismeri, a magáét nem. Azzal vigasztaltak tegnap, hogy az emberiség ennél súlyosabb járványokat is átélt, de bassza meg, meghalni az egy szokott, nem a faj, ez utóbbi inkább kipusztul.

Meghalni magányos foglalatosság, egyedül fullad meg az ember a jámbor vírustól, eszi meg a láz és megy el az esze. Sovány vigasz, hogy a pestisnek is voltak túlélői, ennek is lesznek, no de, ki lesz közöttük, hogy kinek a javára hirdetett csöndet átmenetileg a vezér, hogy ő félti-e a tyúkszaros életét, vagy a népeiét óvja, ez sem eldöntött igazán, és soha nem is fog kiderülni. Igen ám, de látjuk, a hitet leteperi a biológia, a tízparancsolat nem óv meg semmitől, a golyóálló mellény mit sem ér a kis vakarcs vírus ellen, mert így megy ez. Várjuk tehát, hogy a kedves vezető mikor kezd el szkafanderben közlekedni, mikor záratja be a stadionokat, a csöndeknek tehát olyan kimeríthetetlen távlatai nyíltak meg előttünk, mint már nagyon rég vagy soha.

Az ember zajos fajta, a fideszes egyenesen harsány, ezek ordítanak rend szerint, visítanak és hörögnek, a mélázó hallgatás nem a sajátjuk, mert még mindig azt hiszik, annak van igaza, aki hangosabb, és mindezt a tévképzetet most felülírja, megcáfolja mintegy ez a kedves vírus, akinek indításként azt köszönhetjük, hogy elmarad egy tébolygás. S ha csak ennyi, már az is valami, momentán a minden. Hogy aztán ezen felül milyen praktikum következik még, miféle egyéb örömök, az máma nem tudható, de nem is akarjuk igazán. Annyi így első ránézésre, hogy – mint kitetszik – a népek elkezdenek magukkal foglalkozni, nem a másikkal, kopik kicsinyég a házmester habitus, és akkor már duplán megérte. Így nézzünk szembe a ránk váró karanténos napokkal tehát könnyedén.

Orbán Viktor megment, Orbán Viktor meggyógyít

Mielőtt teljesen és visszavonhatatlanul, pláne végérvényesen megmurdelunk ettől a koronától, egy másfajta náthától és főleg valami jóképű kórházi szepszistől – ami boldogság mostanában mintha feledésbe merülne –, vigasztaljon minket az a tudat, hogy viszont most Orbán Viktor Mihálynak milyen mennyire is jó. Lubickol a manus a gyönyörökben, migráncsok, vírusok, félelmek és reszketések garmadája, amik úgy jöttek neki, mint egy falat kenyér. Már épp a romákkal kellett riogatnia, nemzeti konzultálni róluk, amikor érkezett a felmentő sereg Erdogan és a járvány képében.

A konzultáció így sem marad el, de már csupán desszert lesz, egy kis cafrang a velős csont és a kirántott hús után, mert ez a faszi, ha jól belegondolunk, az ördög cimborája vagy a végzet haverja. Mindenféle romlás őt szolgálja, de lehet, hogy ő maga az antikrisztus vagy legalábbis a szárnysegédje. Viszont egészen mókás a szerencsétlen, ahogyan habzsolva próbálja aratni a szavazatra váltható pontokat, mert olyat én még nem láttam, hogy egy kormányfő személyesen jelent be a televízióban minden egyes koronavírusos beteget, ha majd százával lesznek, nem tudni, hogyan győzi majd az iramot.

Eléggé nevetségesen ocsmány ez az átlátszó buzgalom, ahogyan Orbán Viktor mindig a veszedelmek első sorában munkálkodik szuszogva, gumicsizmában árvízi hajós, kisbuszban hólapátoló szakember, a kerítésnél járőröző határőr, most pedig a kórral küzdő kedvesnővér. Ahogy most kinéz, elég kemény tavasz következik menekülőkkel és koronás kaszással, amiből nekünk a mi atyuskánk egy komplett apokalipszist rittyent majd, és nem az lesz a lényeg, hogy a bajokat hogyan küzdje le az ország, hanem, hogy Orbán Viktor profitáljon belőle, és a lendület kitartson lehetőleg 2022 tavaszáig. Ki is fog, kész az újabb kampány forgatókönyve már.

Ezért mondom, hogy az alvilágiak a mi gonoszunkkal vannak, kizárólag őt szolgálják, valami szerződése lehet velük vagy eladta a lelkét, ez leginkább. Itt, a szomszédságomban a népek már eddig is kellően reszkettek minden migránstól, az utóbbi hetekben a járványt figyelték remegve, most pedig, hogy az atyuska egyesével jelenti be a magyarországi megbetegedéseket, kezd rajtuk és bennük megülni a páni félelem, s amiről azt hittük, milyen jópofa, ahogy terjed a neten, hogy mitől akarsz rettegni, vírus vagy migránsok, az már a rögvaló. Még pár nap, és a népek iszonyodva ülnek a pince sarkában, nézik a tévét, és várják, hogy az atyuska mit jelent be, hogyan menti meg a nyamvadt életüket.

Az elemi ösztönökre bazírozni mindig nyerő – egy darabig –, de aztán, ha a népeknek csak ez marad, az ostoba félelem és reszketés, könnyen a vezér ellen is fordítható, csak rá kell fogni, hogy kimondta: Jehova, és máris megkövezik azok, akik eddig követték a saruját és a tökét. Ilyen kontextusban nézi az ember azt a tébolyi cirkuszt, amit elkezdett Orbán Viktor itt levezényelni, s ami a legelborzasztóbb az egészben, látszik, hogy jól érzi magát benne, szinte lubickol. Megint lehet valaki, van ok és indok szerepelni, ez a manus tényleg és visszavonhatatlanul, nagyon-nagyon beteg. Rosszabb, mint a vírus, amivel most épp riogat.

Viszont azon tényleg érdemes lenne elgondolkodni, miért van az, hogy mindig úgy alakul, a külvilág muníciót ad az aljas szándékaihoz és vágyaihoz, hogy meddig tart a szerencséje neki, meg meddig süt reá a napsugár. Amíg erre rájövünk, készüljünk fel arra, hogy most két évig ez lesz, meg arra is, hogy immár dupla indok kínálkozik – migráns, járvány – akármi aljasságot megtenni, ami a hatalom megtartását szolgálja, és meg is lesz téve, ha szükség lesz rá. A népek pedig körömrágva, lázas szemekkel reszketnek a nyamvadt életükért, amit Orbán Viktor hős lovag fog megmenteni. Vagy pedig nem. – Nehéz idők jönnek.

Vészhelyzetek

Országos rendkívüli állapotot rendelt el a litván kormány a koronavírus miatt. Úgy vélik, így jobban össze tudják hangolni az óvintézkedéseket, és növelik az illetékes hatóságok munkájának hatékonyságát. Józan pragmatizmus, előrelátó bölcsesség. Nálunk az operatív bizottságnak van huszonnyolc pontja, amit tenni kellene – állítólag –, csak még nem kötötték az orrunkra, pedig az istennyila itt csapkod a szomszédban. Centikre van attól, hogy eltrafálja a lőporos tornyunkat, akkor pedig lesz majd sivalkodás és fogaknak csikorgatása.

Amikor Macondora lesújtott az álmatlansági kór, José Arcadionak volt annyi józan paraszti esze, hogy kolompot rakatott az idegenek nyakába, nehogy megfertőződjenek. Az operatív törzs, Kásler, meg a többi alkalmatlan annyira sem jutott, mint José Arcadio, ilyen litván alaposságú gondolkodást meg nem is tételezne róluk az ember, ezek a pofázáson kívül máshoz nem értenek. Tudni lehetett, hogy az alkalmatlanságuk emberéletekbe kerül majd, mert vannak olyan élethelyzetek, ahol nem segít az ima és a szemek ájtatos forgatása.

Jó, ha emlékszünk arra, már fél évtizede migrációs vészhelyzetet hirdettek, és ez ma is érvényben van. Erre hivatkozva és erre mutogatva sok minden szarságot megtehetnek, riogatják a lakosságot, Sorosra mutogatnak, hazudoznak összevissza és lopnak rendületlen. Migrációs vészhelyzet egyáltalán nincs, egészségügyi viszont még lehet, ezzel azonban kormányunk nem törődik, feladatára tehát alkalmatlan. A lakosság egyébként, amellett, hogy pánikra hajlamos, spontán el tudja dönteni, mit érez veszélyesnek.

Ezt a koronavírust, ezt igen, amit az is mutat, hogy a választópolgárok elkezdték felvásárolni a tartós élelmiszereket, néhány bolt polcai már üresek, és az ilyeneknek nem szokott jó vége lenni. Ha elharapózik a félelem, olyan hiszti törhet ki, amit képtelenség kezelni, ilyenkor szoktak pajszerrel lapostévét hazavinni a szupermarketből, kalasnyikovval vagy macsétével babkonzervet beszerezni. Mert az emberekben működik az életösztön, egy ponton túl aztán előjönnek a halálösztönök (Freud), és ilyenkor szokott Hieronymus Boschba torkollni a történet.

A lakosság tehát, ahogyan a boltok kifosztása is mutatja, vészhelyzetet érzékel és szimatol, míg ellenben a migráció miatt fél évtizede képtelen ilyesmire. Mert, ha valóban rettegne, hogy a migráncsok elveszik a kultúráját és széttosszák őtet, akkor vizesárkokat építene a háza köré. Ilyet azonban nem tesz, míg és ellenben a száraztésztát fölvásárolja, mutatva, mi az, amitől fél, mi az, amitől nem. Pártunk és kormányunk mégis azt tartja fontosabbnak, amitől szeretné, ha rettegne az alattvaló, viszont mégsem teszi. Pártunk és kormányuk tehát manipulációra használja a hatalmát.

A lakosság istápolására viszont nem. Mert nem is tudja, ehhez neki képességei nincsenek, pártunknak és kormányunknak undorítóan nagy és hazug pofája van, kézzel fogható érdemei viszont egyáltalán nem. Az ilyenek derülnek ki igazi vészhelyzetekben, amikor a lakosság – a jelek szerint – a saját kezébe veszi a dolgok elrendezését, eközben viszont hajlamos a túlkapásokra. Ez a rezsim baja lesz, nem az enyém, de majd szembe néznek azzal, amit a permanens kontraszelekcióval előállítottak. Sajnálni nincs kit és nincs mit, sőt, kuncogni is jogos.

Az a rezsim, ahol Németh Szilárd a hadvezér, Kásler a kultúra, oktatás és egészségügy bajnoka, Varga Judit meg az igazságé, nem érdemel irgalmat és szánalmat. Csak még annyit a honfitársak számára, mielőtt indulnak boltokat fosztogatni: nem kell minden szart hazacipelni. Tapasztalt túlélők szerint háborúra készülvén a készleteket gyufával, gyertyával, zsírral, liszttel, sóval, cukorral illik feltölteni, bár lehet, másnak egyebek is szerepelnek a listáján. Egy biztos azonban, a Biblia nem elég. Maximum arra jó önmagában, hogy a patkányokat agyoncsapja vele az ember, jelentsen ez bármit is.