Kategória: kövér lászló

Kövér et. harca a történelemmel

Kövér L. házelnök-pedellus elvtárs elégedetlen a történelem tankönyvekkel, a történelemoktatással, s ha benézünk a bajusza mögé, valószínűleg a történelemmel magával is, amit úgy lehetne összegezni kövérileg, hogy mindenki menjen a jó francba, csak ő és a haverjai nem. Ez megalapozott világnézetnek elég karcsú, de házelnök-pedellus elvtársnak ennyire telik, ennyit szedett magára az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete munkatársaként, amikor Kádár ellen harcolt erősen.

Csak onnan hozhatta magával a mérhetetlen bölcsességet, amellyel megállapította, hogy “ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak”. Én nem tudom, a nagyságos úrnak milyen konca és kolonca, netán kolompja van a nyakában, engemet is az a rendszer nevelt azzal a hiátussal, hogy nem voltam pártmunkás vele ellentétben. Innen lehet, hogy magam spengleri értelemben szemlélem a világ folyását, míg ő még mindig a szemináriumok szemüvegén keresztül lát, s kancsalul.

A rendszerváltás kudarcterülete házelnök-pedellus elvtárs szerint a történelemoktatás, szerintem pedig ő az, valamint a maffiája, de mondom, másképp látjuk a kajla világot. Viszont a filozófiai mélységeken túl is figyelemre méltó, amiket összedelirál, ha belegondolunk, hogy Hoffmann elvtársnő ténykedése óta permanensen az ő elcseszett pártja határozza meg, mit tanuljon az a gyerek, övék a NAT és övék a tankönyvek, meg a dicsőség. A kolonc az ő koloncuk, a mise az ő miséjük, tehát nem Aczél elvtárs ellen kellene hadakozni még mindig.

Látta ezt a Történelemtanárok Egylete is, és Facebook-posztban röhögték ki házelnök-pedellus elvtársat, rámutatva arra, hogy a történelemtanítást már évek óta a fideszes kormány által elfogadott tantervek és tankönyvek határozzák meg, így ha ez Kövér szerint marxista vagy posztmarxista, az leginkább a Fidesznek köszönhető. Meggondolatlan ez az egylet, és nem lennék a helyükben, még kikapcsolja a mikrofonjukat Kövér elvtárs, vagy kivezetteti őket a teremből és elveszi fél havi bérüket.

De komolyra fordítva a dolgot, a történelemtanárok is lehetnek szempillantás alatt közellenség, filozófusok 2.0, sorosista bagázs, akármi, ha valamelyik hatalmasnak nem tetszik a képük. Aztán mehetnek közmunkásnak vagy hajléktalannak és üldözöttnek, mert ez itt a NER és nem lányregény, s leginkább nem az a hely, ahol lehet önálló véleménye a polgártáraknak. Sőt, a legjobb, ha ilyenje egyáltalán nincsen is neki, ajánlatos kussolni, mert lesújt a vasököl, ugyanis ide jutottunk.

Visszatérve azért ehhez a történelemszemlélethez, ez megér egy hajnali misét. Azt most hagyjuk is, hogy leginkább az átírással foglalatoskodnak, lásd Schmidt nagyasszony ámokfutását, mert ez minden diktatúra kedvenc időtöltése, szóra sem érdemes – dehogynem -. Hanem, hogy mit jelenthet ez a marxista, posztmarxista kitétel, ez érdekes egy dolog. Fölfoghatjuk úgy – bár kizárt, hogy a pedellus így értette, mert nincsen neki ahhoz moslékja -, hogy a történelmet lineárisan szemlélik a népek, mint ami tart valahová és célja van.

Ez a marxista csökevény, ezzel szemben áll a ciklikus fölfogás, amire példa a már emlegetett Spengler az alkonyodó nyugatjával. Eléggé sajnálatos módon azonban a pedellus-házelnök elvtárs nem is erre gondolt, amikor fölböfögte az alábbiakat: “végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket és visszavenni azt, ami a miénk”. Ez az mutatja, hogy vágyálmaiban a száz év előtti félfeudális móka szerepel, mert a jelek szerint ott számukra megállt az idő, és pedellus-házelnök elvtárs össze akar forrni Horthy lovával.

Ebben pedig a germán mondavilág homályossága, ködös történetek, a vérszerződés, fehér ló, a turul, a türkök, Szvatopluk, a szentek legendái játszanak. Összességében lájtosan irredenta és demokrácia ellenes kép az, ami vágyálomként kirajzolódik. Innen nyer értelmet Kásler elvtárs magyarságkutatása, tízparancsolattal gyógyítása, aminek a vége, ha nem vigyázunk, egy jópofa fajelmélet lesz, bár, mondjuk kétlem, hogy ehhez meglenne a szellemi muníció. Így inkább majd kopasz hordák fognak garázdálkodni és magyarságra nevelni. Erre jó esély mutatkozik.

Olyasmi felé haladunk, amit a marxista szakirodalom sötét középkornak nevez. Ez azonban, mint a fentiekből kiderül, hamis világlátás, így csak káprázat lesz, ha lerúgják az ember veséjét, és bebörtönzik a munkáját végző újságírót, de mondhattam volna akármilyen bájos történetet napjaink krónikájából. Ebből is kitetszik, hogy lehet ugyan röhögni, ha pedellus-házelnök elvtárs hülyeségeket beszél, mégis, a többi barom kijelentéseivel – és nem utolsó sorban ténykedésével – együtt ez egy elég kilátástalan egésszé áll össze. Sőt, még a slukker is náluk van, és mondják is, hogy semmi cicó.

Kövér ezt is tudja

1848, 1849, Arad, a Pilvax, Világos, Bem apó, meg minden egyéb, ami ehhöz tartozik, azt juttatta Kövér László eszébe, hogy ma a magyarság ellen tudatos kultúrharc folyik változó eszközökkel és módszerekkel. Ezt az éleslátó alapvetést kiegészítette még azzal a delikáttal, hogy “akik támadnak, azok önmagukat haladóknak nevezik, akiket támadnak, azokat maradinak titulálják”. – És elkezdett az eső cseperészni.

Ekkor húztam a hokedlit a szélesvásznú elé, megpukkasztottam egy zacskó popcornt, hogy apám, én innen el nem megyek, amíg tart a buli. Föltűnt a képen Orbán is, aki úgy örült az atomkori szultánnak, olyan felhőtlenül boldogan ragyogott, mint az unokája születésekor sem, igaz, most épp biztonságban leledzett a lehegesztett és kiürített utcákon. Sőt, és ráadásul türk testvér ez az Erdogan, így a magyarság gyökerei a valagába nyúlnak. Miheztartás végett, ugye.

Ez csak a Fidesz magyarkultúr-védése okán jutott az eszembe, de már ugorhatunk is, mint Pósalaki bácsi. Visszatérve így a kövéri axiómához – hogy maradinak érzi magát -, amellett, hogy megállapítható, ebben épp igaza van – mert a bigott komcsi máma nem épp menő -, az is egyre inkább látszik a fiatalokon, hogy eluralkodott rajtuk valamiféle kisebbrendűségi érzés. Hogy sejtik, nem bírják a képüket a klubban, és fintorognak a szaguktól.

Mondjuk, ha egyfolytában belehugyoznak a zongorába, akkor ez nem is annyira különös, ám, ez még mindig nem mutatja nekünk, Kövér elvtárs mitől érzi úgy, vagy mért érzi szükségét annak a hazugságnak, hogy az ő kultúráját támadják, amikor az enyémen nem érzek ilyen nyomást, hacsak nem felőlük. Hogy a NER akarja ledózerolni az agyamat és annak összes tartalmát. Most értettem meg, mi ez a nyomás a mellemen, de most nem az én nyamvadt életemről van szó.

Hanem a miénkről így nagy közösen, hogy mibe adatik belepusztulni, amikor itt ilyen kövérek és az összes magyaridőkös folyományaik védik a keresztényi kultúrájukat, amiről máig nem tudható, mi a rosseb lehet, de, amint kitetszik, a támadás már világméretű. Egy komplex összeesküvés ez a redves élet, a sorosista bitangok fölszámolják a hangsúlyos verselést meg a szinkópát, sőt, coca colával öntik le a matyóhímzést. Így valahogy.

Ott vagyunk megint a Szabolcska Mihálynál, meg a Nyugatba írdogáló zsidócska költőknél. Ezeket a mostani renegátokat is élteti a hanyatló nyugat, míg a mai karikás ustorosoknak meg kell elégedniük azzal, ha egymást tüntetik ki, és azt a plecsnit nem a Gyurcsány kezéből kell átvenni. Ám ez mind csak ilyen elefántcsont tornyos cifra nyomorúság, mert őszintén a szívünkre téve a koszos mancsunkat, be kell látni, hogy senkinek a szomszéd Józsiját ilyen dolgok nem érdeklik egyáltalán.

Viszont a gyerekét már érdekelhetné, meg mind az összesét, ámde nem fogja. Göring birodalmi marsall is, midőn meglátogatta a leigázott Ukrajnát, ahol a szőke kalászszedő leányok felszabadítóként járultak elé a frissen sütött kenyérrel, a marsall pedig a valagukat fogdosva csöndesen megjegyezte, elég, ha a nevüket le tudják írni, aztán dolgoznak nekünk, míg föl nem fordulnak. Ez volt az oktatási programjuk a modernkori rabszolgák számára, és akárha a NER-t látnám meg hallanám.

Mert mi mást is jelenthetne Palkovics miniszter azon kijelentése, hogy az ország összes egyetemén a Corvinus módija lesz az iránymutató, mert, mint ismeretes, itt két év múlva már nem indítanak államilag finanszírozott képzést. Nos, ha az egész ország összes felsőoktatási intézménye így működik majd, az nem lesz más, mint újabb, és bővebb Numerus Clausus, csak a pénz mögé bújtatva. Göringi program ez is, lányok, lehet sütni a kenyereket.

Ezt a gyalázatot az a meggyőződés diktálhatja a rezsimnek, amit már nem is tudom, melyik hülyétől hallottam, miszerint a liberálisok nem mások, mint diplomás kommunisták. Ez annyira kurvajó, hogy bár ökörség, de meg kellett örökíteni az utókor számára. És még azért is, mert bármennyire abszurd is, még igaz is lehet. Viszont ne röhögjünk, hanem forradalmi feladatként magyarázza el mindenki a saját szomszéd Józsijának, mit készülnek tenni a kölkével.

És itt érhetünk körbe meg vissza Kövér elvtárs kényszerképzetéhez, a magyar kultúra elleni támadáshoz. Ilyen van. Ők folytatják. Elég csak rájuk nézni, az újságjaik meg a tévéik nyelvezetére, az elitjük makogására kupakostul meg tízparancsolatostul, és máris előttünk áll a merénylet maga, ahogyan a Párt útmutatásai alapján iramlik az ország a dedós, sötét középkorba. Még két lépés, és ott vagyunk a Gyalog galopp közepén, hogy akkor elsüllyed vagy sem. Kövér elvtárs már csak tudja ezt. Illetve és, ezt is tudja.

Szemantika

Potápi Árpád, aki a számtalan államtitkár közül a nemzetpolitikáért felel, legyen az akármi is, Dombóváron, a Szent Orsolya Iskolaközpontban, a CÖF helyi szervezetének családi napján elmondta, hogy a határon túli magyarság a kormány mellett áll. Itt be is fejezhetném, ebben a bővített mondatban benne van a NER maga, minden, ami ezután következik, csak perverz kurválkodás, de jó meghalni.

Potápi és a NER öröme is határtalan, mert a megjelent dombóvári kisdedeket és kajla szüleiket azzal is szórakoztatta lufi helyett, hogy a Fidesz-KDNP 2014-ben a határon túlról érkezett levélszavazatok 94 százalékát, 2018-ban 96,8 százalékát kapta. Ezt eddig is tudtuk, de, azt, hogy ennek mi köze a Fidesz-KDNP agymacskájához, miszerint “a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük” – azt csak a dombóvári karonülők tudják, mert ez is a képükbe lett mázolva.

Elképzelem, ahogyan Potápi elképzeli a gyermekeinket, és pedofil reverendások kénköves és tömjén szagú képe ugrik be, amiről tényleg nem tehetek. Ilyet okoz a pátoszba ojtott kifordult szem és a reszelt narancshéj. Mindez azt mutatja, hogy a szavak olykor nem azt hordozzák, amit mondanak. Ez a szemantika bonyolultsága, amely arról szól, hogy mit jelentenek a dolgok, s csak azok kedvéért jegyeztem meg, akiket nem vert meg az Isten a leíró magyar nyelvtan stúdiummal, bár abban is volt szépség.

Amikor újságot hordva az első félévben a hangtan fejezetnél kivágott az utcára a prof, mert nem tudtam latinul mondjuk az “f” képzési helyeit és az abban részt vevő izmokat, a kollégám meg is jegyezte a bukta hallatán: nem megy a helyesírás, Kázmér? – látod, feleltem neki, hülye vagyok.

De csak csapongok itt, bizonyítandó a jelentések bonyolultságát, amikor azt is megtudtuk ettől a Potápitól, hogy kormányunk a családok éve örve alatt ötszázötven határon túli óvodát épít vagy újít fel magyarok lakta településeken. Ezt hallva, dombóvári szülőként nyakamban a kölkemmel azt mondtam volna, mi közöm nekem a szavazatvásárlási üzelmeitekhez, amihöz viszont az ukránoknak van, és sok is.

Nem is nézik jó szemmel, olyannyira, hogy Pavlo Klimkin, ukrán külügyér kevéssé barátságosan azt közölte, a magyarok vagy visszahívják a beregszászi konzuljukat, vagy ők utasítják ki. Ez a Klimkin nem átallotta azt is kijelenteni, Ukrajna azt szeretné, ha a beregszászi magyar konzul visszatérne hazájába, szerinte ez lenne a leginkább megfelelő lépés. „Kész vagyok arra, hogy javasoljam ezt a konstruktív lépést Szijjártó úrnak” – hangsúlyozta a miniszter, sőt, megjegyezte még, nemcsak állampolgárságot nem szabad osztogatni, hanem manipulálással sem szabad foglalkozni.

Jézusszűzmáriám! Ezek is azért bántják a magyart, akik pedig csak az igét terjesztik ott is, mint az Potápitól megtudtuk, hogy “a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük”, és ezek az ukránok is ehelyett a migráncsokat támogatják, ahogyan az egész világ az ellenünkben. – Ez fog majd kikerekedni belőle, pedig az igazat, a tutit Kövér elvtárs mondta ki szintén tegnap.

Szerinte ők azon munkálkodnak, keresik, kutatják: “Miként őrizhető meg a társadalomban az értékalapú erkölcsi többség, és arra alapozva miként biztosítható a demokratikus politikai többség is.” – Erről, hogy ez mit jelent, oldalakat lehetne írni, legyen most elég az az egyszerű magyar-magyar fordítás, hogy Kövér és a Fidesz-KDNP dilemmája az, hogyan lehet a kisebbség – akik ők – akaratát agresszíven rákényszeríteni a többségre úgy, hogy emiatt még ne rúgják valagba őket azok, akik látják, mi folyik itt.

Ilyen egyszerű dolog ez a szemantika, csak azt kell figyelembe venni, hogy ezek csak akkor nem hazudnak, ha nem szólalnak meg, különben még a levegővételük is hamis és mindemellett álságos is. Ennek ellenére egyfolytában jár a szájuk. Például a Kásler miniszter e hétvégi kis színese így szól: „Magyarországon élni jó, mert kívánatos hely”. – Hogy mire gondolhatott a költő, amikor ezt mondta, azt csak ő maga tudhatja, de az idő majd segít kideríteni ezt is.

A gyilkos, a házmester meg a kupakos

Most, hogy mint azt megtudhattuk, már nem illiberális, hanem kereszténydemokrata állam épül a fejünk felett – a Harmadik Birodalom is szocialista volt, csak nemzeti – mindenki lenyugodhat, és alámerülhet a dolgos hétköznapokba. Az összes marionett teszi a neki rendelt feladatot, hogy olajos legyen a gépezet. Kövér elvtárs például – ha ilyet egyáltalán lehet – még jobban összevonta a szemöldökét, és mindenkit kioktat vitézségről meg illemről, de elsősorban civilizációról, ami így leírva nagyon mókásan hangzik.

Tordai Bence bűne például az, hogy letegezte az istenséget, s mindez a pedellus szemében olyan magatartás, „ami nemhogy a parlamentben, hanem civilizált közösségben sem fogadható el”. Föl kell tennünk azért a kérdést, pedellus úr/elvtárs mit ért civilizált közösségen. Ha spengleri értelemben határozza meg a civilizációt, akkor azt vélhetnők, a széthullás előtti állapot kínjait érzi, ilyet azonban neki nem tanítottak az MSZMP-ben, ahol szocializálódott máig hatóan, és alaposan.

A lökött Oswald szerint ugye, a civilizáció az a kultúra meghaladása, abban értéket már nem hoznak létre, benne az ember elveszíti gyermeki lelkét, és elszabadulnak a démonok. Ez például jól látszik Kósa elvtárson, ő is szügyig tele van rontó szellemekkel, amelyek még április nyolcadika előtt költöztek belé kupakok, disznók, milliárdok formájában, és annyira rettegett tőlük, hogy kapukat lebontva menekült. Most nem szalad, ezt tudatta az újságírókkal, midőn a liftbe ugrott, meg még azt is közölte, Lázárnak becsületbeli ügye kicsinálni Márki-Zayt.

Ez utóbbiból az látszik, hogy kinyílt a csipája nagyon, másrészt meg, hogy totálisan ott van a szeren demokrácia dolgában. Számára olybá tűnik, Hódmezővásárhelyen nem a népek akarata miatt csücsül az elátkozott polgármesteri székben ez a szegény ember, hanem a Soros odavarázsolta. Ez lehet, ha azt a választói döntést, amelyet a saját elcsalt identitásuknál annyira fontosnak tartanak, ott semmibe sem veszik. Persze ez egyértelmű, a Fidesz-en kívül élet nincsen, és a bölcsek köve is örökre náluk van.

Kövér pedellusnál két példány is, mert Tordai ekézésén kívül még arról is intőn szót ejtett: „Nem tudom, a demokrácia vagy a választók döntése ellen tiltakoztak-e a kormányfői eskütételtől távol maradó ellenzéki pártok, az azonban látszik, hogy ezek a pártok semmit sem tanultak saját kudarcukból, és a demokrácia tiszteletéről sem sajátítottak el új tudást.” Én nem tudom, milyen új kutatási eredmények születtek a demokrácia tudományában, mert ez az idea pár ezer éve stabilnak tűnt. Ám lehet, ez az illiberális jelző mindent új alapokra helyezett.

Ebbe fér bele a keresztes háború Márki-Zay ellen, aki semmi jóra nem számíthat, ha Lázár új életre kel, márpedig nyiladozik a rókaszeme, akárha zsebünkben a kés. Hogy mi lesz itt, arra Lázár egy korábbi nyilatkozata utalhat, ezt mondta ugyanis: „Viccesen mondhatnám, hogy akik ismernek, halk, de hatékony gyilkosnak tartanak.” És ezt el is hisszük neki. Hódmezővásárhelyen tehát el fog indulni az úthenger, igaz, lökött vagyok, már robog, csak ez a Lázár is felszáll rá masiniszta sipkában.

Nincs messze az idő, amikor létében kérdőjelezik meg a polgármestert, és megpróbálják lelökni a lapos Föld peremén. Nem lesz kegyelem. Kövér elvtárs is kijelentette, nem változtat fegyelmezési módszerein, így Hadházynak is annyi lesz. Szerintem örülhet, ha a nyüves lábait beteheti a Parlamentbe, hiszen a pedellus kijelentette: “Nem lenne itt semmi keresnivalója, egy normális demokráciában, ahol érvényesülnek a közösen elfogadott írott vagy íratlan normák”. Így élünk mi Narniában a kabátok mögött.

Hogy mire tartja a pedellus a rajta kívül állókat, ez a mondata is mutatja: „Sokan akkor kapnák fel a fejüket, ha azt látnák, az ellenzék megtanult tisztességesen viselkedni.” Lefordítom, mint Arany Fülemüléjében a bíró, neki fütyöl mindenki. Ezt kell megtanulni az újfajta demokráciáról, amely keresztény, csak kicsit lóg ki a csuha alól a fasiszta pata. Ezek hárman, a gyilkos, a házmester meg a kupakos régi motorosok, ők képviselik az erőt, a szendvicses és a tízparancsolatos miniszter meg az eszet. Mit is mondhatnék erre, csakis ezt: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Szegfű a széken

Igazán örül az ember cafatos lelke az ilyen vészekkel terhes időkben, ha csudás hírekkel örvendeztetik meg, hogy megtorpanjon, midőn indul a sínekre hajtani a fejét. Ilyen volt az is, amikor az MSZP-Párbeszéd közzé tette, hogy ezen túl az Országgyűlésben is frakciószövetségben politizálnak, sőt, azt a két és félmillió embert képviselik ott, akik változást akarnak. Köszönjük, Emese.

Ennyit csicseregtek a madarak keményen elfojtva a röhögésüket, amitől egy pillanatra megtorpant az ember, aki a Nirvánát kereste, de aztán tovább is indult a végtelen felé feloldozó vonatot várni. Rájött, hogy nincsen miben hinnie, ha ezek már most ilyen elégedettek, frissen borotváltak és illatosak. Sőt, reménykedve tekintenek a jövőbe, amiről most elmondok pár keresetlen szót.

Fölösleges úgy tenni, mintha történt volna bármilyen tabula rasa is, azt hazudni maguknak, hogy itt valami új játszma kezdődik, holott egyáltalán nem. Csak a régi folytatódik, s ha lehet, még mocskosabban. Ebben pedig a friss húsok még a cipőfűzőjüket is csak Kövér pedellus jóváhagyásával köthetik meg, orrot fújniuk pedig egyáltalán nem szabad.

Ezt mutatja annak a fiatalembernek az esete is – fölösleges megkeresnem a nevét -, akit már most sem engedtek be a képviselői irodaházba, holott ropogós mandátuma van, mert még korábban kitiltotta őt örökre a bajuszos az illetlen viselkedése miatt. Beküldhetnek egy csokor szegfűt a székükre, az is akkora haszonnal jár a végeredményt tekintve, mintha a saját seggük kopna.

Nem vagyok én nihilista bajkeverő, csak szeretem tisztán látni a dolgokat. Ha Rogán elvtárs a tüntetést politikai bolhacirkusznak nevezte, akkor rosszindulatúan tévedett, erre viszont, amire az MSZP-Párbeszéd készül, bízvást alkalmazhatjuk a hasonlatot, ahol a mi drágalátos „ellenzéki” képviselőink az ugrándozó jószágok, a hoppmester meg a tuggyukki.

Én megértem – mert feltételezem, hogy tisztességesek a friss húsok –, ha azzal áltatják magukat, hogy ott bármilyen szerepük is lesz, a választópolgárokat azonban kár ilyenekkel hülyíteni. Meg hogy őket képviselik majd ott, hát, aranyaim, nem. Azon falakon belül egy és csakis egy érdek képviselődik, és ez a Fideszé, illetve megengedve, amit még ő akar. Pássz.

Hogy együtt dolgoznak a parlamentben, ez olyan bájos idea. Interpellálják netán a minisztereket, akik oda sem fáradnak? Nemzetbiztonsági bizottságost játszanak Németh Sz. bojkottjával, vagy hogy? Táblákkal pörformanszoznak hogy a pedellus szarrá büntesse őket? Ez engemet őszintén és módfelett érdekelne, miként képzelik el azt a rohadt nagy munkát a parlamentben. De tényleg.

Ilyen infantilis hozzáállással, ami sugárzik ebből a frakciószövetséges hozzáállásból, teljesen fölösleges nekiállni ennek a négy évnek. Mint ahogyan a mandátumokat sem kellett volna fölvenni, amíg a csalási ügyletek nem tisztázódnak. Vagy soha-egyáltalán. Ez karakán megközelítés lett volna, nem az ilyen álmodozások rózsaszínű fellegekről.

Mert ez, hogy megkapják a Kövértől a telefonjaikat meg a laptopjaikat, és mosolyogva mennek „dolgozni” a választóikért, éppen azoknak a pofán köpése. Azért voltak az utcán, és lesznek majd szombaton is, hogy takarodjon el a rezsim, a drága képviselőink meg épp most válnak a részévé, legitimálják mintegy a tervezett, semmire nem vezető munkájukkal.

Legyünk már nagyfiúk, vagy nőjünk már fel. Az nem fog menni, hogy most odatesszük a valagunk négy évnyi rugdosásra, aztán 2022 (milyen szörnyű ezt leírni) januárjában megint ránk tör a plakát-forradalmárság. Itt és most, már ebben a pillanatban Orbán mielőbbi megbuktatása az egyetlen lehetséges cél. Aki másképp áll hozzá, ebben a pillanatban írom le. Az MSZP-Párbeszéddel például meg is kezdtem.

Egy aberrált alak följegyzései

A nemzet pedellusa, tehát Kövér elvtárs már elég régen kiiratkozott az embernek nevezhető organizmusok közül, és szorgalmasan dolgozik azon, hogy soha ne kerülhessen vissza az odahagyott vidékre, de nem is akar igazán.

Ezúttal a jobboldalról mesélt köteles duma 2.0-módján, ami gondolatokat most azzal a használati utasítással teszek közszemlére, hogy előtte csöndesen megjegyzem, a fasiszta-kommunizmust már régen nem szokás annak nevezni, mint aminek a degenerált pedellus érti.

A többit azért szíjuk magunkba, mint lassú mérgeket: „A jobboldal a normalitás világa, a kommunistáktól a zöldeken, szocikon, libsiken át a névleg még konzervatív, de keresztény jelzőjüket egyre inkább rühellő pártokban is teret hódító, a ’68-as, agysorvadást okozó vírussal fertőzött baloldal meg az aberrációé.”

Ezt mondta ő nekünk, szívének minden bölcsességével, és egyáltalán nem mindegy, mit is akart közölni, ha volt mondanivalója egyáltalán az agytörzsi, tagolatlan üvöltésen kívül.

Meghatározza tehát önmagát, és a hozzá hasonló degeneráltakat, mint jobboldal, amely egy annyira monolit massza, hogy egyedül „normális”, és minden kívül áll rajta, az egész kerek világ, ami pedig aberrált. Ez egészen sajátosan elképesztő gondolatmenet, főleg, ha a pedellus logikáját követjük, és ebbe a körbe vonjuk a KDNP-t is, amely alakulat szintén névleg konzervatív és keresztény.

Ezt például én máris kikérem magamnak, hogy egy brancsba tartozónak jelöljön meg semjénekkel, harrachokkal, rétvárikkal meg a többivel. Vagy ők az aberráltak, vagy én – meg te, én nyájasom – más változat nincsen ebben a történetben.

De nézzük még, miből élünk. Ezek szerint aberrált – ha szigorú jelentéstanilag nézzük, „beteges hajlamú, amely eltér az általánosan elfogadott viselkedéstől, különösen a nemi életben”, vagy te is meg én is, meg a zöldek, a kommunisták, a liberálisok, meg mindenki, aki él és mozog a kerek világban, és nem Orbán elvtárs valagában tanyázik. Mondhatta volna egyszerűbben is: mindenki buzi, aki nem a Fidesz-re szavaz. Nem kéne a szavakkal annyit cifrálkodni.

Aztán idekeveri ezt a 68-at is, ami teljesen fölösleges, az egyatábornak fingja sincs arról, mit is akar ezzel mondani a költő, Cohn-Bendit meg nem igazán olvas 888-at, ahol a veretes interjú megjelent, és most elmondom, miről is van itt szó, hogy mi ez a 68-as agysorvadás.

Daniel Marc Cohn-Bendit az a patás alak az Európai Parlamentben, aki permanensen illetlen szavakkal ostorozza Orbán világát, mert meglátta benne a normalitás ellentettjét, magyarán az aljas hülyeséget, s ilyképp régóta vörös posztó ő a fidesznyik bagázs szemében, már majdnem Soros. Ez a Cohn-Bendit a ’68-as francia diáklázadások olyannyira ikonikus alakja, hogy ki is tiltották őt a kakasos földről egészen 1978-ig.

„1968 tavasza új fejezetet nyitott a politika, a kultúra történetében, de a mindennapokban is. A lázadók mára zömében tisztes polgárokká szelídültek, s ma már ők töltenek be vezető tisztségeket. Az egész egy közös álom volt, részben siker, részben pedig kudarc. Politikai mozgalomként a diáklázadásnak nem volt jövője, de megteremtette a kulturális liberalizmus hatalmas lehetőségeit.” – így határozta meg a történések lényegét Gilles Lipovetsky szociológus.

Ez a forrongó tavasz sok egyéb mellett elég hevesen támadta a fogyasztói társadalmat is, így voltaképp legalább annyira nyugatellenes volt, mint most a fideszkommunisták, ám ezt Kövér elvtárs nem tudja, mert nem tanították a pártiskolán, de, hogy Cohn-Benditből elindulva mért lett mindenki aberrált, az is itt búvik meg.

Aki a fennálló rend ellen lázadozik, az aberrált, mert például Kövér elvtársnak kisebbrendűségi érzései vannak. Míg a 68-asok forradalmárkodtak, ő a kollégium langymelegében verte a nyálát, majd onnan kikerülve az MSZMP, a fennálló rend szolgálatába állt, így lett a munkásosztály élcsapatának tagja.

Lebontották a diktatúrát, hogy fölépítsék a sajátjukat, s aki ez ellen beszél akár, az 68-as aberrált köcsög. Ez elég egyszerű világlátás, viszont beszédes.

Voltaképp nem ide tartozik, aztán mégis, hogy Berkecz Balázst, az Együtt politikusát egy kozármislenyi, Hoppál Péter (Fidesz) és ifj. Lomnici Zoltán (CÖF) által fémjelzett lakossági fórumon megrugdosták és leköcsögözték, nyilván azért, mert aberrált.

Azon a fórumon Kövér szellemében ilyenek hangzottak el: „Sokak szerint szélsőséges, de mindenképpen egy nagyon markáns liberális nézetrendszert próbálnak ránk erőltetni, az Európai Unióra és az európai államokra, amelynek sarokpontjai például, adott esetben, a drogliberalizáció, a melegházasság előmozdítása, és hát természetesen a férfiak és a nők egyenjogúsítása.”

Valamint, Berkecz szerint másfél óra tömény gyűlölet volt ott goebbelsi mélységekkel, és, amikor az aberrált Berkecz megkérdezte: „Lomnici úr! Nem ég az arca egy ilyen náci propaganda után?”, na, akkor meggyakták.

Íme, hölgyeim és uraim a fideszvilág foglalata. A rajta kívül állók aberráltak, sorsukat pedig a Berkeczé mintázza. Ha ez így van, és így van, akkor én szívem minden melegével vagyok aberrált, buzi, cigány, migráncs, részeges bölcsész vagy kaftános filozófus, tökmindegy, mire van a rezsimnek gusztusa.

Ezt az egészet pedig miheztartás végett meséltem el, hogy például mi jusson eszedbe a fülke magányában, amikor esetleg gondolkodol, hová tedd azt a nyüves ikszet. Én például az aberráltakkal vagyok, csakis.

Boldogok a tetőfedők

Németh Szilárd már megint magához igazította a világot, és egy nagyot feredőzött is benne. Pétfürdőn tartott előadást a saját, jól bejáratott közönségének, ebből fakadóan pedig egészen jól meg is értették egymást, így a szeánsz tanulsága az volt, hogy a részeges bölcsészek fölöslegesek a munka alapú társadalomban, mert elszívják a ’zoxigént és fölzabálják a felesleges zabot.

Nem árt betűhíven idézni a rezsi koronázatlan királyát, mert szavai a végtelenbe mutatnak. Valami fortyogó fideszmasszába, amelyből munkás dolog a menekvés, olyannyira, hogy sokaknak egyáltalán nem is sikerül, és így hülyülnek meg Németh Szilárddal együtt, szegények. Ezt mondta a mi bálnánk:

„Ma már mindenkitől elvárás, hogy diplomája legyen, de olyan egyetemek meg főiskolák vannak, hogy annyit érnek, mint vászontarisznyán a lakat, némelyik. Avval nem lehet elhelyezkedni, a magasba néző diplomával nem lehet elhelyezkedni. Egyáltalán, semmi ilyen nincs. Hát ne vicceljünk.” – ezek után kavarta ide a tetőfedőket, mondván: „attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye, és mennyivel jobban is jön a szakértelme.”

Most én kérek elnézést kies honunk mindahány tetőfedőjétől, hiszen ők is láthatják, nem én vertem a farkukkal a csalánt, hanem az alelnök és birkózóisten, valamint konyhatündér.

Hogy teljes legyen a káosz, a lelkes közönség azt is megtudhatta tőle, hogy a nyugati országok leszoktatták az embereket a munkáról az elmúlt évtizedekben. Ha ehhez pásszítjuk az überminiszter bécsi kis színesét a keringők rothadó városáról, totális lesz a csőd.

Itt már csak a hit játszik, polgártársak. Olyas, mint amikor Brian a jó édesanyjával nézi és hallgatja a prófétát és megváltót, aki – szerintük – a sajtkészítők boldogságáról értekezik. Ilyen tudással felvértezve aztán követik is Brian tökét és papucsát a népek, és még azt is megkérdezik tőle, hogyan menjenek a picsába.

Mindez nagyon mókás ott a filmen, 2018-ban személyesen átélni nem annyira. Mert a totális sötétségben azért mutatkozik némi rendszer is, a gyűlölet filozófiája. Hogy a péti szerencsétleneket az egyetemisták ellen uszítja épp, a dologtalanok ellen, akik a dolgozó nép vérét szívják, az élősködők.

Fel nem bírom sorolni, hogy ki mindenki ellen lett már kiadva a napiparancs, és már nem is érdemes, mert mindenki ellen, aki rajtuk kívül áll. Véletlenszerűen kiválasztott rétegek, személyek, intézmények, mindenki és minden, aminek a végén szinte logikusan jut el odáig Kövér et., ha nem ők nyernek, akkor Magyarország megszűnik létezni.

De ez már megtörtént. Míg szegény J. A. nem tudott mást, mint szeretni, görnyedve terhei alatt, ezek ugyanígy vannak a gyűlölettel, és egy ilyen országban nem, hogy nem lehet, nem is érdemes élni.

Ezért tényleg az van, mint amit Bödöcs Tibor is elmesélt, amikor kérdezték tőle, Gyurcsánnyal mért nem volt annyira kérlelhetetlen, mint most Orbánnal. Azt felelte, az nem volt élet-halál kérdés. És milyen igaza van. S ha már nála járunk fössük le az ő szavaival a némethszilárdok világát:

„Fájdalmasan hatalmas, mély magyarsággal köszöntöm ribizliszemekként szétgurult hun-morzsalék népemet a Camden Town-i lángosostól a St. Thomas boncnokáig. Én, magyar ember, magyar férfi, magyar gerinchúros emlős, hím organizmus. Gyere haza, fiatal! Mert Magyarország a bicikliútnak az a része, ahol nem kell tekerni. Magyarország az, hogy nem koccintunk sörrel, hogy állva a Himnuszt, hogy hétfőre azt ígérték, kész lesz. A magyarságban a részvétel a fontos. Gyere haza, fiatal! Itt jut a legtöbb stadion egy Nobel-díjasra. Hol születik még ennyi olimpiai bajnok az éves csapadékhoz képest? Lehet, hogy vannak magasabb hegyek, mint a Kékes-tető, csak nincsen semmi értelmük. Mert nem az van, hogy nincs tengerünk, hanem, hogy nem kell! Gyere haza, fiatal! Többen vagyunk, mint a dánok, északabbra élünk, mint a görögök! A magyar nők, asszonyok szebbek, mint a bolgár férfiak. Gyere haza, fiatal! Apád nem bírja egyedül a szőlőt! A Bundás vedlik! Penészes a spájz! Ott volt a hely a földhivatalban, Imre bátyád helye. Te meg szoftvert fejlesztesz a King’s Crosson? Nézd meg anyád visszereit az Instagramon! Gyere haza, fiatal! Gyere haza, fiatal! Ne legyünk a bábok bábjai! Ne legyünk az új Irak kurdjainak cigányai!”

Vége van.

Csemegepult a szívbe

A mi soha vissza nem térő klasszikusunkban az akkori és ottani párt úgy határozott, hogy legyen magyar narancs, és lett. Mint ahogyan falvédős, zűrös éjszakákon azt is el lehetett suttogni, eldönthető, hányat fialjon a disznó, ha ezt vele előtte alaposan áttárgyalják. Addig volt mód ezen göcögni, míg el nem vitte a Pobjeda a kulákot. Így vagyunk most is.

A mai sötét középkor Bástya elvtársa, akit ólommellény és páncélozott, guruló erődítmény véd attól, hogy a népek le ne sprickolják, úgy határozott egy delíres hajnalon, hogy legyen a magyar kiskereskedelem fele magyar kézben És ezért most beszéli meg a disznókkal, hogy mi a teendő, ha tetszenek emlékezni Lenin et. pamfletjére. Bár ez nem feltétlen előírás a forradalomhoz momentán.

Viszont a mi saját bejáratú mindenhatónk nem valami nemzeti hevülettől gerjedve üldözi a multikat, meg nem is azért, hogy dolgozó népének jó legyen. Azért csupán, hogy a cimboráinak legyen jó, rajtuk keresztül pedig természetszerűleg saját magának, valamint saját lábra nehezedő ivadékainak, azok ágyasainak, meg olyanoknak, akiket hatalma sakktábláján fontosnak gondol.

Most, január elsejétől ezért úgy igyekezett csapást mérni a mocskos kapitalista bolthálózatokra, hogy kitiltotta volna őket az úgynevezett világörökségi területekről. Ezt olyan szesszel vélte kivitelezhetőnek, hogy bezáratná azokat a négyszáz négyzetméternél nagyobb üzleteket ezekben a körzetekben, amelyek nem rendelkeznek a „friss hús, húskészítmény és tejtermék” kimérésére szolgáló pulttal.

A mocskos kapitalisták pedig röhögtek egyet, és elkezdték telepakolni csemegepultokkal a boltjaikat, és innentől egyetlenünk földughatja magának a rendeletét. Viszont ez a hamvába holt próbálkozás is azt mutatja, hogy ártunk és ormányunk, és mindkettő csúcsán, az ormain mintegy, O. V. et. ostoba, pitiáner, de legfőképpen aljas egy mókus. Most viszont megtapasztalhatta Virág et. igazát is, miszerint: „Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.”

Kétségünk ne legyen, kitalál majd más mókát, hogy ezeket a láncokat szívassa, amelyek azonban úgy rázzák le magukról a próbálkozásokat, mint vak komondor a mocskos vizet. Fölöttük van ugyanis az Unió védőernyője, mint az már kiderült például néhány rájuk kivetni tervezett extrasarc okán. Tehát nem lehet velük mindent megtenni, és ez bassza egyetlenünk csőrét, de nagyon.

És nemcsak ez, hanem minden, ami valamely számára érthetetlen okból kikerül a fennhatósága alól. Európával ez a baj, és nem a migráncsok, hogy képes gátat szabni még a féktelen tombolásnak. Mert minden, ami nem kapcsolódik valamely módon a kerítésen túli világhoz, akkor rohad szét, amikor csak akarja. Mint például a Jobbik, akiért nem azért morzsolok könnyet, mert rajonganék érte, hanem, mert nem a porondon tépték szét, inkább sunyi méregkeveréssel múlatják ki.

A csemegepultos mókához visszatérve még: úgy tűnik, a piac ellen – ahol van még – semmiféle NER, rendelet és handabanda nem tehet semmit. Pénzt lehet ugyanis faszolni közbeszerzéseken, vásárlót viszont így nem osztanak. A baráti áruházláncok, a nemzetiek ennek megfelelően haladnak a tönkremenetel biztos útján, olyannyira, hogy az egyik már passzolja is le a boltokat az ellenségnek.

Mindebből kitetszik, hogy a minálunk regnáló baráti kapitalizmus lószart sem ér. Most is szíven lehetett szúrni pár csemegepulttal, és ez így lesz minden más ágazatban is, ahol a verseny csírája megmarad, csak idő kérdése. Meg az is, hogy ettől az egész unortodoxiától mikor áll fejre az ország. Feltehetően akkor, amikor elkopik az Unió pénze.

Addig viszont Orbán et. lubickol a saját posványában, és látszik, hogy nem véletlenül zárkózik be, akárha jól fejlett, gőgicsélő diktátorok. A végső cél nem gazdasági ugyanis, hanem, hogy az utolsó pedellus kinevezésébe is belepofázhasson. Nem véletlenül jelentette ki Kövér et., még legalább két ciklus kell nekik, hogy teljesen elkészüljön a nagy mű. Ebből egyet a tavaszon minden bizonnyal abszolválnak, az utolsó órában vagyunk tehát.

A Népszava újabb bűnbeesése

Egész oldalas fizetett hirdetésben sorosozik a Népszavában pártunk és kormányunk. Ez pedig úgy terjed a szájbertérben, mint valami nóvum, mint friss skandalum, holott a lap már rég elveszítette a szüzességét, ha úgy vesszük, most éppen ribanccá válik. Március 30-án írtam a „Nincs Bocsánat” című siratóéneket, és nem lustaságból, és nem is azért, mert ugye én már akkor megmondtam, hanem, mert semmi nem változott, és a baj legalább akkora, ha nem nagyobb. Szóval ezért copyzom ide – hogyan fájt akkor, mint most is – a tavaszi dumámat.

„Most, hogy a Népszava pofánköpte magát és nem utolsó sorban saját olvasóit, fölösleges akármiről is beszélni. Megtörtént a behódolás, amikor egész oldalas kormányhirdetést fogadtak el, tettek közzé ezzel a szlogennel, ugye: „Állítsuk meg Brüsszelt!” Ez a hirdetés maga a NER, maga Orbán Viktor, aki, s ami ellen minden jobb érzésű írástudó immár hét hosszú éve mondja a magáét. Így a saját volt és leendő szavát nullázta most le a Népszava, eladva a lelkét az ördögnek pár százezer forintért. Vagy többért, ha az irány folytatódik.

Nem lehet a gyalázatot enyhíteni szerkesztőségi cikkekkel, miszerint „A konzultációs propagandakampány alatt a szabad újságírás zavartalanul üzemel”. Nem üzemel. Vagy-vagy helyzet állott elő, és a Népszava azt választotta, hogy még egy csöppet kidugja a fejét az iszapból. A Népszabadságnak választása nem volt, egyetlen metszéssel vágták át a torkát, Németh Péter viszont mérlegelhetett, és elbukott. Nem lehet a szüzességet csak egy kicsit elveszíteni, az már teljesen odavan. Pofán köpték az olvasót, aki, ha komolyan akarná venni, ami ezen a kolumnán kívül szerepel az újságban, nem tudja, minek higgyen.

Annak-é, ami ott kéklik előtte, mint a NER üzenete, vagy annak, amely a következő oldalon meg ezt szidja. De ne legyenek kétségeink, lesz ez még rosszabb is. Orbán úr nem véletlenül jelentette ki annak idején, hogy jó sztorikat kell írni, és akkor jönnek a hirdetők is. A hirdető, ím megérkezett, már csak a sztori van hátra, ami tudjuk, mi lesz. Egyszer majd kérünk magától valamit Pelikán. Ezt az alapigazságot vette semmibe most Németh, aki bizonyára megszokott egy életszínvonalat, ha így döntött, és eladta a lelkét az ördögnek. Gál J. Zoltán erre nem volt hajlandó, és fölállt, mondván a lapok körül úgy alakult a politikai környezet, hogy az számára vállalhatatlan, és a lelkiismerete szerint abban már nem kíván részt venni.

A Népszava ebben a számban látványosan odaszart, ahonnan eddig evett, sőt, le is leplezte magát, midőn a kormányhirdetés mellett ezt fejtegette: “A magyar sajtó egy része a kormányzati reklámokért cserébe rég feladta az elveit és a tisztességét, a másik felét pedig megpróbálja kivéreztetni vagy megvásárolni a hatalom”. Mintha a saját helyzetét mutatná be, köldöknézés közben. A Völkischer Beobachter sem fogadott be zsidó hirdetéseket, hogy teljesen sarkítva mutassam be a helyzetet, és mégis ez van. A Fidesz-nek életre-halálra időszak következik, jól mutatja ezt Kövér László kijelentése is.

A degenerált bajuszos szerint, ha elveszítenék a 2018-as parlamenti választásokat, mindazt, amit eddig felépítettek, le fogják nullázni. „Nem négy évet buknánk el, vagy nyolcat, mert legyen szó családtámogatásról, nemzetpolitikáról, vagy a magyar gazdasági szereplők támogatásáról, bármiről, azt visszacsinálnák. Mindent megtennének annak érdekében, hogy még egyszer egy olyan politikai garnitúra ne kerüljön hatalomra, mint mi vagyunk.” A Népszava pedig odatartotta a valagát, és némi apróért cserébe szerepet vállal abban, hogy ez a bagázs megtarthassa a hatalmát, és emiatt és ezért nincs semmiféle bocsánat. Amit tettek, az már nem bűn, az hiba. Kéretik a tükör elé járulni, alaposan belenézni, és meghallgatni Dobó István szavát, ha már csak ifjúsági regény, akkor is.

„- Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom.”

Most sincs ez másként, egyébként boldog új évet minden reménykedő honfitársnak.

Bejgliosztás, avagy Soros kérni fog valamit

A Magyar Pékszövetség fürge pékjei kereken ezer – ötszáz diós, ötszáz mákos – bejglit sütnek, amelyeket aztán más ajándékok mellett hátizsákokba rejtenek szorgos kezek, és átadnak a meghívott „nehéz sorsú” gyerekeknek az Országházi Gyermekkarácsonyon.

Szép dolog ez a kampányjóság, a rejtelmek viszont ott vannak benne, hogyan és miként választják ki a „nehéz sorsú” delikvenseket, amikor ilyenek pedig a NER-ben nincsenek is, mint az tudvalévő.

Aztán mégis vannak. Hiszen Septe József, a legfőbb magyar pék elmesélte, hogy a sütő bácsik munkájuk során nem egyszer találkoznak olyan helyzetekkel és emberekkel, akiknek egy bejgli, de néha egy kenyér is nagy örömet szerez.

„Átérezzük ezeket a sorsokat, és lehetőségeinkhez mérten nemcsak az ünnepeken, de a hétköznapokban is próbálunk segíteni.” – Ezt is mondta még a főpék, amit meghallhatna a főméltóságú úr is, csak a szotyola héjának ropogása elnyomja a kellemetlen zajokat.

Különös dolog ez a karácsony. Valahogyan előbújik a népekből a segítő tündér, szakmányban teszik a jót, hogy az ünnep harmadik napján – amikor közkeletűleg köszönt és minden jót kíván három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán – az áhítattal együtt a jóságot is a szelektív gyűjtőbe dobják, hogy ott is maradjon egész éven át.

Ez különösen áll kormányzó erőnkre, amelynek jeles tagjai más időkben tűzzel és vassal üldözik a nem komilfó polgártársakat, és úgy kitiltják őket mindenhonnan, hogy végül elmondhatják róluk, nincsenek is. Most meg bejglit osztanak nekik mégis, röhej.

Más megközelítésből erősen felhorgadva azt is mondhatnánk, olyanok ne osztogassanak má’ semmit álszentül, akik szerint vannak az annyit is érő emberek, sőt, az éhezés az egy különösen kellemes életforma. Ez a mára rendelt imádság, hogy szakralizáljuk a dolgokat. (Rezeda 51-3)

A bejgli ugyanis keresztény eledel minálunk a XIX. század közepe óta. Ilyet osztogatni tehát több, mint egyszerűen megtömni embertársaink berregő gyomrát. Sőt, a pécsi Fidelitas felfogásában téríteni is lehet vele. Ez is annyira fideszmagyar történet, hogy muszáj lesz elmesélnem, drágáim.

Az úgy volt, hogy ételosztást tartott Gyárvárosban szombaton déltől az Emberség Erejével Alapítványhoz tartozó Élmény Tár Tanoda. Az ötlet a rászoruló gyerekek szüleitől jött, most ők szerettek volna adni valamit a náluk is szegényebbeknek.

Az eseményt meg is tartották, amelyen sokak meglepetésére a Fidelitas tagjai is megjelentek, bejglivel a kezükben. Mindenki happy volt nagyon, hogy ím, mégiscsak szorult valami lélek a fiatal honvédőkbe. Ez az önáltatás egészen addig tartott, míg meg nem szólaltak.

A csürhe – ezek után mindenképp – itteni régiós vezetője azt találta mondani, hogy:

“A bejgliosztással az emberek figyelmét is szeretnénk arra felhívni, hogy itt Soros György migránspárti szervezete egy jótékony célt használt arra, hogy befolyásolják a rászorulókat. Mi biztatjuk őket arra, hogy fogadják el az ételt, de át kell gondolni mindenkinek, hogyha elfogadják ezt az ebédet, ezt a gulyást, akkor mi lesz majd a következő kérés ettől a szervezettől, Soros György szervezetétől. Ki tudja, hogy a következő kérés nem az lesz-e, hogy fogadjanak be migránsokat vagy szavazzák meg azt, hogy Magyarországon betelepíthessék korlát nélkül a bevándorlókat.”

Amikor raktam össze ennek a dolgozatnak a vázlatát, akkor erre a részre némi cinikus jópofiságot terveztem a „sárkány ellen sárkányfű” süsüi mintázatára. Viszont meg kell vallanom, elakadt a szavam, így arra bíztatok minden nyájas betűfogyasztót, hogy saját gusztusa és vérmérséklete szerint reagáljon, részemről minden alpári megnyilvánulás is engedélyezett.

Annyit zárásként még elrebegek, hogy most tömjük tele magunkat bejglivel, mert lehet, jövőre már nem lesz rá mód. Ez Kövér Lászlótól tudható, aki a KDNP választmányi ülésén volt szíves kifejteni, a jövő évi választástól már nem csak a magyarság, hanem a keresztény Európa sorsa is függ.

Különös, csak rá jellemző gondolatfutam után jutott el erre a pusztaságra, viszont ebből a formállogika szabályai szerint az fakad, ha az ilyen libsikek győznek, lerombolják a templomokat, és betiltják – mint keresztény eledel – a bejgli zabálását. Egyétek hát, amíg lehet.