Az oroszlán szaga

Az a baj, hogy online nem lehet rántott húst enni. Illetőleg virtuálisan keresztülvihető az aktus, ám ettől még éhen döglünk, mint ahogyan a pornó nézésétől sem esünk teherbe, és a számítógép sem tud szerelmes lenni Juliskába. Ebből az következik, a szingularitás, ha lesz, nekem nem kell – igaz, veszély sem fenyeget, hogy megérem –, mert kinek hiányzik az, hogy a sóhajtásom drótokban száguldozzon és kamera-szemmel nézzem a naplementét, a virágillatról nem is beszélve, amit szeretek a mostani hatalmas orommal szagolni. Robotorról meg még nem is hallottam.

Az ember organizmus, tehát biológiai lény, s ha mint most is, ebbéli létezése veszélybe kerül, akkor teljesen vége van, illetve újra kell definiálni, mi is az ember. Mert, ha a vész elmúlik, teljesen más lesz a világ, ez bizonyos. A Fővárosi Nagycirkusz arra jutott, interneten közvetíti az előadásait, de én nem tudom, milyen lehet a nézők nélküli manézsban, hogy annak mi értelme van, s mi élvezet akad képernyőn nézni a cirkuszt, amihez hozzá tartozik a trágya szaga, meg az oroszlán fogai közt rothadó húsé. Ezek az élet kipárolgásai, ha ugyan a halálból fakadnak is.

Mint ahogyan a hinduk – és sok mások – szerint a halál nem az élet ellentéte, hanem annak része mint az újjászületés kezdete, de most nem húsvéti körmenetet tartunk, hanem arról gondolkozunk, van-e értelme a robotszerű létnek. Más szemszögből pedig, hogy mi lesz a veszélyhelyzet múltával. Persze még az sem tudható, meddig tart, sőt, hogy elkezdődött-e igazán, mert még az sem világos sokak számára sem, hogy a jelek szerint az emberiség története új szakaszába lép épp ebben a pillanatban. Benne a kipcsak-magyaroké is, csak a kedves vezető ezt képtelen észrevenni.

A civilizáció megmarad, a kultúra viszont lekopik rólunk, mert az embernek fontosabb, hogy legyen áram a drótban, mint egy könyv a kezében. A színházak már rég zárva vannak, míg a kocsmák nyitva háromig ma is, éhséglázadásról már hallottunk, költők forradalmáról még nem. A test a legtöbbször legyőzi a lelket, most is épp ez történik, csak bele sem gondolunk. Tegnap reggel nem nyitáskor mentem át a boltba szokás szerint, hanem fél órával később. Már nem lehetett kiflit kapni, ami azt mutatja, hogy a vírustól nagyon jó étvágya lesz a népeknek.

Vagy pedig észérek szokás szerint. Ám most arról írnék inkább, hogy milyen lesz a virtuális élet, mert, mint kitetszik, cirkuszt, meccset, misét, színházat és matekórát is lehet közvetíteni a tévében meg a számológépeken, csak az, aki nem ismeri az élet ízét, így mire jut, azt senki sem tudja. Mókásnak tűnt negyven évvel ezelőtt, amikor a városi kölök unokaöcsém a bolti (magozott) meggykonzerv majszolása közben felkiáltott, hogy jé, ebbe meg elfelejtettek magot tenni, ami arra utal, hogy milyen könnyű elszakadni a valóságtól. Pedig akkor még internet sem volt.

Ha most a népek rájönnek arra, mindent – a kiflin kívül – megkaphatnak a képernyőn keresztül, pár hónap múlva újra kell értelmezni a színház, mozi, koncert, könyvtár funkcióját, mert netalán teljesen leszoknak ezekről. Nem biztos, de lehet és valószínű. Viszont ebből fakad, hogy aki uralja a kommunikációt, amit ma még sajtónak nevezünk, de már rég nem az, soha nem látott hatalom birtokosa lesz, és ebben ez a tragédia, nem a meggymag. A mostani járvány ezért éles cezúra, mert egy kis lépés a szingularitás és hatalmas a totalitárius rendszer(ek) felé.

Soha könnyebben nem lehetett manipulálni az egymástól is elkülönített embereket, akiknek az lesz a valóság, amit a gépek mutatnak. Akinek meg gépe nincs, reszketve ül majd a barlangjában, hogy mikor jön érte a lúdvérc, a rézfaszú bagoly vagy egy striga. Nagyon könnyű visszakerülni a középkorba, vagy még annál is távolabb, az elemi ösztönök világába, mikor is egy velőscsontért kőbaltával tosztuk fejbe a szomszédot. A technikánk – itt-ott – már XXI. századi, viszont ha emellől kikopik a kultúra, akkor nem a gépek lázadása vet véget az emberiségnek, hanem saját maga. – Ezért szeretjük a szarszagot.

Él és élni akar

Az élet közkeletűen szar, bár akadnak eltérő vélemények a megítélésében. Ez filozófiai hajlam, pénztárca vagy szerelmi állapot függvénye többnyire, de vannak egyéb ismeretlenek is az egyenletben, például az eperfagyi vagy a kisvasút, kinek mi. Bonyolult dolog ez, mint maga az organikus létezés is, legyen ázalékállatka az ember vagy prostisrácos bérgyilkos, esetleg levelibéka.

Ady óta tudjuk, hogy az élet él és élni akar. Bár ő még nem nézhette a Natgeo műsorait, amelyek bemutatják, hogy az első egysejtű megjelenése óta az emberig bezárólag a létezés első számú törekvése az ehhez szükséges energia megszerzése, legyen az bélszín vagy tyúkláb, egyre megy, csak másféle tőle a delikvens hangulata. Ha Schopenhauer, akkor az előző esetben is borongós, ha meg fideszbérenc seggfej, akkor viszont tutul tagolatlanul, és az örömtől csűrdöngöl fönnakadt szemekkel.

Pedig ha keresztény lenne, nem volna virágos jókedve. Hiszen tudná, ahogyan atyái is tartották, csak az ő penészes agyáig ilyen mókák nem jutnak el, hogy ez itt a siralomvölgy, ahol piros pontokat lehet gyűjtögetni a túlvilági gyönyörökhöz csupán. Ilyképp, amit hazudik, az nem különbözik az iszlamista robbantótól, aki szintén a szüzek és mézes sütemények ígéretével pusztítja el a fél világot.

Az egyedüli becsületes úriember ebben a színjátékban Sziddhartha herceg, aki mindenféle örömökről lemondott ezen a Földön. És nem azért, hogy a mennyekben kamatostul kapja vissza, hanem, hogy soha többé ne kelljen átélnie az evilági gyötrelmeket, amire nem az Atyának jobbja a gyógyír, hanem a Nirvana felemelő semmije. Ezt viszont elképzelni is lehetetlen nekünk, mert a nyugati agyával az ember azon gondolkozna, mi van a semmi mögött, valami biztató mégis.

Kitetszik tehát, hogy aki őszinte, belátja, élni nem mindig jó. Ehhez képest, kevés kivételtől eltekintve, amelyeket Camus doktor ismer alaposan, mégis ragaszkodik a nyüves életéhez nemcsak a bolha, de a bolhás teremtés koronája is a rongyaiban és korgó gyomorral. Olyan ellentmondás ez, amelyet évezredek óta nem tudnak feloldani sem a papok, sem a gondolkodók, csak most Kásler miniszter a mérhetetlen okkultista tudásával.

Amikor az ember elkészítette az első barlangrajzot feltehetően szintén ilyen vajákos céllal, akkor azt igazolta, hogy előbb volt filozófus és művész, mint párttitkár, esetleg miniszterelnök. Következésképp az élet akarása – mint fentebb látható – és a kultúra előbbre való, mint a politika, és ez utóbbi nem irányíthatja az előbbit. Ilyet csak Gajdics Ottó képzel a munkásőr agyával, és mindenféle magyaridőkös senkiházi kultúrharcos.

Tudni lehetne ezt, ha az ember indián öregasszonyok énekét hallgatná, amely a szívükből folyik elő, vagy J. A. összest mormolna magában szuszogva a foga között. Ilyenkor megértené a katarzis elavult fogalmát is, és belátná, hogy ilyesmi, tehát amit amúgy művészetnek neveznek, általában a szenvedésből fakad, mint arra föntebb utaltam a világvallások kapcsán, mert a dolgok összefüggnek reménytelenül.

És az ilyen énekek, versek akkor is megszületnek, ha ez most nem tetszik a Központi Bizottságnak, és a számtalan szarrágónak, aki az ukázt végrehajtja Esterházyt szapulva. Mert, hogy Babits-csal magyarázzam: “…Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt, ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas, fényes, páncélos ízelt bogarat…” – És ez olyan, mint az élet akarásának patakbugyogása.

Örök, megállíthatatlan, és legfőképpen pénzért nem előállítható. Pénzért Pataky Attilát lehet venni, meg Ákost, Cseh Tamást viszont nem. Így, hiába az ordítás most a hatalmi téboly közepette, fiúk, ez nem fog menni. Sőt, még a könyvek sem elvehetők, bár elégetni lehet őket. Viszont ha belegondolunk Faludy bácsiba, aki Recsken, az éhhalál közelében a fejében gyártotta a verseket, akkor egyértelmű, hogy ezek toporzékolhatnak ugyan, és mégis bekaphatják.

Úgy, mondjuk, mint a kamarás Parragh, aki az MTA-t vette a szájára, és egy tisztán látó polgártárs a tudósítás után tömören, egy mondatban mondta el a véleményét, amelyben benne van minden, amit föntebb körmönfontan óhajtottam magyarázni. Az egész magyar karikás ustoros nyomor van itten: “…Hej, bazmeg, a bukott parasztfideszes csempeárus nekimegy a kvantumelméletnek…” – Így valahogy, ha tetszenek érteni, mire gondoltam.

19. Joskar-Ola Napok a sport, gasztro, retro, és kultúra jegyében

Jövő évben nagy jubileumi Joskar-Ola Ola Napok várhatók. Az idén 19 éves rendezvény majd mindenki számára tartogatott valami kellemest, szórakoztatót a két nap során.

Bbizony a kezdetekkor csupán a lakótelep lakói kedvére kitalált, megálmodott csepp szabadidős főzögetős, focizgatós, mókázgatós összejövetel, mostanra a szó szoros értelmében is nagykorú mára, hiszen Szombathely legnagyobb, legszínesebb, legváltozatosabb ingyenes Kulturális és Sport Fesztiváljává lett.

A képekre kattintva további fotók láthatók

A hatalmas területen kettő színpadon zajlott a szórakoztatás, köztük pedig rengeteg program szerepelt a listán, ami időrendben tájékoztatta az érkezőket az épp aktuális, és várható eseményekről.

Míg a zöld övezet egyik végén a kutyusok küzdöttek a szépségükkel, ügyességükkel a díjakért, addig a túloldalon a retro, és tuning verdák versengtek, hangoskodtak csapták a kormot a kipufogóból, és égették a „papucsokat”. A köztes helyeken foglaltak helyet finom itókákat, ízletes falatokat kínáló árusok.

A bűnmegelőzés, a távhő, a katasztrófavédelem szakemberei, is itt adtak jobbnál jobb és hasznosabb tanácsokat, és tartottak látványos bemutatókat. Ugyancsak népszerű volt a gulyásfőző verseny, és a Hobbisták ifjúsági és gyermek Cross ügyességi versenye, ami 22 akadály legyőzésére toborozta a kicsiket vasárnap.

Több mint kettőszázan próbálták ki a pályát, amin minden izmot megmozgató feladatokat teljesítve az idővel is versenybe szálltak a gyerekek.

De volt itt óriás körhinta, és másik kettő ami inkább éjgyomorral volt igazi élvezet. De retro céllövölde és célba dobás is megbújt a szórakoztató pavilonok közt. Külön területen izgi gyermekparadicsom, ugrálással, csúszdákkal.

Akár merre néztünk csak a szórakoztatás, a kikapcsolódás, a sport mutatkozott a két napban. A rendezvény ezúttal is nagy hangsúlyt fektetett a jótékonyságra, hiszen a sokat által ismert kisfiú, Rolika gyógykezelésének rehabilitációjának támogatását is célul tűzték ki a szervezők a sok sok programmal.

A fellépők pedig változatos stílusú produkciókkal szórakoztattak kora délutántól fesztiválzárásig. Köztük helyi csoportok, zenekarok és népszerű nevek is szerepeltek. Így mindkét este hatalmas érdeklődés volt.

Nyereményekben sem volt hiány hiszen a főzés, a foci, a sakk, a tuning a cross verseny az aszfaltrajz és a tombola is mind mind nyerési esélyt adott. Idén az időjárás is kegyes volt mindkét nap, csupán kóborló felhők, és néha erősebb széllökések jelentek meg.

A Korábbi nagy esőzésekhez képest ez igazán szuper és élhető volt. Sem kánikula sem szakadó eső nem árnyékolta be a rendezvényt. Így elkönyvelhetjük a 19. Joskar-Ola Fesztivált egy 2017-es sikertörténetnek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.