Kaja a hűtőben

Két dolog teljesen biztos Farkas Flóriánnal kapcsolatban: eltűnt, és nem éhezik. Másfél milliárdot valahová elvarázsolt, baja ebből egy gramm sem támadt, volt neki luxusirodája, luxusautója és luxuslófasza is a milliós fizetése mellett, de Pártunk, aki nagyon bőkezűen gondoskodik az ő hülyéiről, emellett még úgynevezett „hűtőfeltöltési” pénzt is adott neki, négyszázezret eddig, és még mindig ad.

Igaz idén eddig még csak húszezret, de azért mégis, meg mindjárt itt a húsvét, köll a sonka, ebből fakadólag lesz az még több is. Képviselőnek és Fidesz-hülyének lenni kifizetődő foglalkozás egyébként és mellékesen, hiszen lakhatási támogatás, kilométerpénz, és még ki tudja, milyen néven nem tolják a dellát az országot tönkretevő balfaszok zsebébe, hogy azok még csak véletlenül se találkozzanak a magyar valósággal.

De ez a hűtőfeltöltés, ez unikum, sőt, egyenesen hungarikum, ha már a halászlé is az. Hogy Orbán Viktor ügyel pincsijének gyomori jólétére, az egyáltalán nem véletlen, hiszen maga is orálisan fixált, ahogyan egyre bővülő derékmérete, ereszkedő tokája és puffadó pofája is mutatja. Orbán és a jófajta magyaros ételek bensőséges kapcsolata közismert, vénségére pótolja be, ami kölökkorban kimaradt, mert párttitkár papája inkább pofán verte, mintsem etette volna.

Egyetlenünkről tele van a net megható képekkel, midőn kolbászt tölt, kolbászt simogat, csülköket, combokat cipel, bográcsban főlő trutymókat kavar, valamint rántott húst szeletel szuszogva. Desszertként demizsonokkal birkózik, és szotyolát majszol. Két kép és két eset azonban kiemelkedik a permanens zabálásból is, amelyek bemutatják kedves vezetőnk ételbéli mohóságát.

Az egyik, amikor az ország háza előtt tüntetők csokit küldtek be neki, kérvén ügyük támogatását. Semjénnel együtt zabálták föl azt, és természetszerűleg nem támogattak semmit sem. A másik pedig az az ünnepi nap, amikor egy lakótelepi vendéglőben étkezett a mi jótevőnk partedlivel a tokáján, és ez híveit imák megírására késztette, jól mutatva szavazó bázisának szellemi állapotát.

Ilyenek íródtak akkor: „Szeretem, hogy Miniszterelnökünk be tud ülni egy lakótelepi étterembe, holott megtehetné, hogy csak osztályon felüli helyeken étkezzen. Számomra ez nagyon szimpatikus, emberi, tiszteletre méltó megnyilvánulás.” Vagy még: „Hihetetlen, hogy még ma is milyen alázattal, gyermeki tisztasággal ül le egy terített asztalhoz. Semmi úri gőg, semmi felesleges hacacáré. Jó étvágyat Miniszterelnök Úr!”

Innentől fogva kérdésünk nincsen, csak tátott szájjal figyelünk és mélázunk. Például azon, hogy a proletárnak is lehetne „hűtöfeltöltési”pénzt juttatni, ami adományt nevezhetnénk akár normális fizetésnek is, ebben a kegyben azonban nem részesíti szeretett népét a mi uralkodónk. Ehelyett rezsit véd immár Brüsszellel szemben, azt a rezsit, amely olcsóbb lenne, ha világpiaci áron adná a naftát, de ez messze vezet kulináris tárgyunktól, így hagyjuk is most.

Van Orbánkirály birodalmában mintegy kétmillió alattvaló, akikre rohadtul ráférne ez a kis mellékes juttatás, ami a mi Flórinknak jár. Igaz, lehet, hogy többségüknek még hűtője sincsen, így a logika azt diktálja, hogy nincs is mit feltölteniük. Talán ezért állnak hosszú sorokban az utcán, amikor ételt osztanak, ami liberális perverzió, ezért például legutóbb a Klauzál téren próbálták meg ellehetetleníteni az ebbéli kéjeket.

Más oldalról megközelítve a dolgokat, itt van például az SZJA. Erről kedves vezetőnk évek óta pofázza, hogy egyszámjegyű lesz. Országunk rohadt jól teljesít, mint azt nagy plakátokon elmagyarázták nekünk, és mégsem lesz ilyen Pedig, ha ez megvolna, a minimálbéres mókus, akikből annyi van, mint a Burgban hercegnő (by: Svejk), szóval a minimálbéres rágcsáló havi mintegy nyolcezer forinttal kapna többet, ami már maga egy „hűtőfeltöltés”, de ilyen nem lesz, mint Lázár Annyit Isér miniszter ezt csütörtökön elmagyarázta.

Nem szoktam személyes gondjaimmal előhozakodni, ebben a kontextusban viszont muszáj. Jönnek itt egyfolytában az ÁFA csökkentésével, hogy attól kurva sok pénz marad a keményen dolgozó kisember zsebében, mint például legutóbb a tej, ugye. Január másodikán, midőn ennek a sarca lecsökkent, fütyörészve mentem a nemzeti COOP-ba, ahol kedvenc italom addig száznyolcvankilenc pénzt kóstált. Mondom magamban, máma tejbe feredőzök, és mit ád Isten, a csökkentés után ugyanaz az ital kétszázötvenkilenc lett, és azóta is annyi.

Ez eddig nem baszta a csőrömet, mert mit lehet tenni, ugye, ez a „hűtőfeltöltési” lázár azonban megroppantott bennem valamit. Hogy végül is a mi pénzünkből hizlalják a Flórit, a mi pénzünkből borozgat a KDNP, ami ugye szintén kiderült, meg hogy a mi pénzünket zabálja föl vezérünk a lakótelepi kurta kocsmában, mert nem esztergálásból él, és nem is élt még sohasem. Ilyképp az a végkövetkeztetés, hogy már közel harminc éve tartjuk el, és jól nagyon, mint azt Kim Dzsongunhoz egyre hasonlatosabb külseje – és belseje – is mutatja. És ez pofázik nekünk. Na nemá, mivelhogy az életünket is fölzabálja.

Magyar Csang cseng

Már semmit sem tudok, viszont egészen biztos, hogy közelít az apokalipszis. Minden jel erre utal, mert itt van nekünk ez a mi nagy falunk, a mi Csang csengünk, amely bővül a közeljövőben Románia partjainál is, és a falakon belül az történik, amit Orbán Viktor csak akar. Nem jó ómen.

A kínai nagy falat (長城) népszerű magyar átírásban Csang cseng, Csin Si Huang-ti kezdte építeni akkor, amikor a mi Krisztus urunk még gondolat sem volt, hogy megvédje a földmíves Kínát az északi nomád törzsektől. A végén úgy nagyjából tízezer kilométert húztak föl.

Nem pengés drótból, hanem eleinte döngölt földből, később meg téglából, mégis cseszhették az egészet, mert amikor az első Csin császár 289-ben megmurdelt, a lázadók mégis csak a nomádokat hívták segítségül, és így lett Észak-Kína császára az amúgy mongol és nyilazós Liu Yuan.

Ennyit a falról, na meg még annyit, hogy tehát amennyire nem védett meg a barbároktól senkit sem, úgy tette azonban egyre belterjesebbé az egész országot, ahol a népek a köldöküket vizslatták, és szinte minden kapcsolatuk megszűnt a falon túli világgal. Ilyen sors vár ránk is, ahogy elnézem kedves vezetőnk ámokfutását, amit itt művel nekünk.

Amint a The Times volt szíves kifejteni, huszonhárom uniós tagállam ultimátumot akar intézni idén Magyarországhoz és Lengyelországhoz, melynek értelmében vagy elfogadják a menedékkérők áttelepítését célzó uniós programot, vagy távoznak az Európai Unióból. Gyönyörű kilátások.

Mivel tudjuk, hogy a mi despotánk hatalmát egyedül az Unióból érkező pénz tartja életben, ennek hiányában ő nem északra fordul majd, mint a hajdani kínaiak, hanem kelet felé, és így lesz magyar uralkodó a messzi sztyeppék harcosa, aki I. Vlagyimirként kerül majd be a történelemkönyvekbe.

Ne tessenek röhögni, ez egyáltalán nem vicces. Amint a CEU példája is mutatja, a falon túli gondolatokat mindenképpen száműzni igyekszik a mi első császárunk, és ezek nem a korai Kínában még uralkodó zen buddhizmus, hanem a liberalizmus mocska, amitől annyira rettegnek, hogy még a liberal arts-tól is óvna minket a mi Lázárunk, amiből ékesen kitetszik végtelen nagy tudása.

Nincsen egészen egyedül, a hőskorban a balneológia nyert új értelmet Pokorni et. zűrös fejében, aki nem értette, mi szükség van bálnákkal foglalkozó tudományra a tengertelen, ámde ellentengernaggyal mégiscsak rendelkező Magyarországon. És ezek mondják meg nekünk a tutit, persze, meg is érdemeljük, illetve az a kétmillió zombi, akik a nyakunkra ültetik őket újra meg újra, mint majd jövőre is.

Szép világ lesz újra ruszki tartomány lenni. A másik irányba sorra ereszkednek le a sorompók, az amerikai nagykövetség kifejtette, mennyire csalódott a CEU ledarálása miatt, erre mára bekéretik a külügybe az ideiglenes ügyvivőt, mint ahogyan a németet is, hogy elmagyarázzák nekik a magyar virtust.

Ennek az a lényege, hogy egyetlenünk a nagy vízen túlra vágyik, mint elmesélte, hogy most már leülhetnek tárgyalni Washingtonnal, mert, és erre figyeljünk: “Az egy komoly ország, először megvárják, hogy legyen jogalap, ez most már megtörtént, most már csak ki kell hirdetni.” Na, ugye.

Ha most nem az volt az aljas szándéka, hogy egy nívós egyetemet ledaráljon, mert képzavarba menekülve nem tetszik neki a pofája, hanem csupáncsak az, hogy Trump elé járuljon, hogy személyesen kapja meg a jól megérdemelt maflását, akkor ölég nagy baj van. Másképp is, de így különösen, az már a végleges rothadás biztos jele.

Nehéz dolog, ha az ország első embere ennyire szegényes tudattal rendelkezik, ám, hogy mellette még kőbunkó is, az már zsenánt egy csöppet. Le akarja váltani az amerikai nagykövetet ugyanis, s midőn efelől érdeklődtek nála, azt bírta felelni, hogy nőügyekkel ő nem foglalkozik. Ilyen nívón állunk most a Csang csengünkbe bezárva, ahol már minden lehet, de nincs értelme semminek sem. Apokalipszis itt és most.

Kiborogatott Heineken

A tegnapi, heti szellemidézésen, amelyet egyszerűsítő néven kormányinfónak neveznek, Lázár vezérminiszter et. szórakoztatta a publikumot a tőle megszokott magas művészi színvonalon. A hódmezővásárhelyi győző azt találta mondani az elmúlt hetek heroikus küzdelmeiről, amelyet ezúttal egy söröket gyártó cég ellen vívtak, hogy: mindenkinek köszöni, aki a gigászi csatában megivott egy Csíki sört, és kiborított egy Heinekent.

Ez, amennyire röhejes, annyira félelmetes is egyben. Teljesen biztos vagyok ugyanis, hogy egy csepp holland habzó nem sok, de annyi sem került a megszentelt magyar földre, hacsak nem már újrahasznosítva, okádás formájában, túlfogyasztás következtében. A magyar ember ugyanis nem hülye, ha a megspórolt lóvéját sörbe fektette, akkor nem fogja rituális céllal, dobszó kíséretében kiborogatni. Inkább a halál.

Másrészt meg, ha valami ismeretlen erő közreműködése nyomán mégis akadt pár partizán, aki ezt tette, akkor mi változott volna? A hollandok miképp károsultak volna, hiszen a borogatáshoz is meg kell venni azt a rohadt komcsi italt, ilyképp kár egyáltalán nem érte volna a galádokat. Nem. Sőt, mint hírlett, midőn Pártunk meghirdette a csatát, némely helyeken növekedett is az eladás ebből az ellenséges, nemzetrontó folyadékból.

De nem is erről van itt szó elsősorban, hanem a rituáléról és szimbólumokról. Olybá tűnik, ez a sörborogatási delír, hasonló funkciót töltött volna be, mint a klafa könyvégetések. Ezek, ugye vallási vagy politikai okokból történnek szertartásos keretek között, és azokat szokták máglyára vetni, amelyeket veszélyesnek tekintenek a hatalom gondolkodásmódjára nézvést. Nem föltétlenül a nácikra kell gondolni, Angliában égették el már a Sátáni verseket, a hülye Amerikában meg Harry Pottert.

Visszakanyarodva mégis Lázár vezérminiszter et. baromságára, ebből is kitetszik, hogy a rezsim szimbólumokkal és jelszavakkal óhajtja irányítani és butítani az alattvalókat. Ezt a célt szolgálják az óriásplakátok odaböfögött tőmondatai, a nemzeti konzultációk, a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” visítás, meg a futballban egyesülő a nemzet, hogy más példával ezúttal ne is éljünk. Az egész kormányzásuk ilyen szimbólumok sorozata, hacsak nem közbeszerzésekről és más, zsebtöltő intézkedésekről van szó.

Ezekben ugyanis fölöttébb leleményesnek mutatkoznak. Egyenesen művészi szintre fejlesztették a szerzést, amely technikákat, ha majd egyszer Isten és a nép segedelmével megbuknak, és nyilvánossá válnak a titkos és szent iratok, tanítani fognak mindenféle egyetemeken, legfőképp a CEU-n, amely akkor már messze országokban fog székelni, ha így mennek tovább a dolgok. Rá is kimondták a Heinekent, és momentán nem tudni, mi lesz a vége, de már rakják a máglyát a könyvek égetéséhez.

Ilyen háttérrel büszkélkedett azzal a mi prime miniszterünk az Európai Néppárt őrsi gyűlésén – ahol egyébként elfogadtak egy Oroszországot elítélő fogalmazványt, és ő szemrebbenés nélkül megszavazta ezt is -, hogy nem vagyunk mi populisták. Na most: ebben a tömörülésben harminckilenc ország hetvennégy pártja van jelen. A másik hetvenhárom lehet, hogy nem populista, de hogy ez a miénk igen, az hétszentség. Olyannyira, hogyha tovább halad egyetlenünk a lenini úton, ki fogják baszni a közösségből, és akkor kereshet új haverokat. És ami a legfélelmetesebb, találni is fog, csak jobbra kell fordítania tokásodó, nemtelen élű orcáját.

Heineken csillag és tekerőlevél

Hogy Lázár miniszter nem teljesen épelméjű, az eddig is tudtuk, most azonban újabb bizonyságát adta ebbéli csökkent képességeinek. Az Igazi Csíki Sör vs Heineken vitában most az önkényuralmi jelképek ütőkártyáját vette elő, mondván, Hollandiában se lehetne horogkeresztes logóval ellátott sört árulni.

A miniszter az általa is jegyzett előterjesztésről szólva kijelentette, indítványuk elsősorban azoknak az emberi méltóságát védi, akik a nemzetiszocialista, illetve kommunista jelképek kereskedelmi használatakor sértve érzik magukat. Nézzük akkor meg ezt közelebbről.

A Heineken-emblémában olvasható „e” betűk az erő és az egység kifejezői, a piros csillag motívum pedig a középkorból ered. A csillag sarkai a levegőt, a tüzet, a földet és a vizet, továbbá egy mágikus ötödik elemet, a főzet minőségét jelképezik.

A zöld szín a sör és alkotóelemeinek természetes eredetére utal és életerőt sugároz. A céget egyébként 1863-ban alapították, amikor még sehol nem voltak a kommunizmus áldozatai, igaz, Lázár miniszter sem.

Nézhetjük ezt az egészet más aspektusból is. 1923 novemberében Hitler bácsi a müncheni Bürgerbräukellerben végrehajtotta a maga sörpuccsát (Hitlerputsch), amely egészen közönségesen a fennálló halamat akarta megdönteni, a végkimenetelt ismerjük. Bár a pártját betiltották, a Bürgerbräu nevű habzó italt nem, pedig a későbbi Führer haverjai biztosan azt szlopálták. A bajuszos nem, ő csak bambit ivott.

Mindebből az következik, még az oly nemes ál-nemzeti érzelmektől áthatva sem kellene baromságokat beszélni, bár az megy enélkül is, másrészt meg, mielőtt az ember nekilát pofázni, nézzen utána tárgyának, amivel a nagyérdeműt meg akarja örvendeztetni.

Így például, a szvasztika, amelyet máma horogkeresztként ismerünk egy böszme eszme nyomán, egyike a legősibb jelképeknek, számtalan kultúrkörben használták. Jelentése Indiában, az Indus menti Mohendzso Daro kultúrában (i. e. 2500-1500) jó szerencse, míg Kínában halhatatlanság volt. A magyar népművészetben is előfordul, tekerőlevél néven.

A szvasztika a hinduizmusban szent jelnek számít, megtalálható a hindu templomok számtalan részén, oltárokon, képeken. Használják az esküvőkön, fesztiválokon, ceremóniákban, házakon és átjárókon, ruhákon és ékszereken, járműveken, még az ételdíszítésekben (például torták tetején) is. Na, akkor most mi van, miniszter úr?