A Vas megyei Győrváron böllérek, autodidakta mesterek, kicsik és nagyok célul tűzték ki, hogy három kilométeres kolbászt készítenek, s ezzel rekordot döntve bekerülnek mindenféle dicsőséges könyvekbe és a történelembe átmenetileg. Míg nem jön valaki, aki akkora kolbászt készít, ami körbeéri a Földet, vagy a Holdig lehet jutni rajta, feltéve, ha valaki tud kötelet mászni. De ez ma, a mindennapos testnevelés és harci képzés korában nem lehet megoldhatatlan feladat.
Háromezerkétszáz métert terveztek tölteni, de háromezer négyszázkilencven sikerült. Collstokkal mérték le, a rekord új és hiteles, tehát jó móka volt. Főleg úgy, hogy a felét megsütötték, a másik felét eljótékonykodták, ami nemes dolog, mennyi Móricz-féle Kis János ólálkodhatott arra, fel sem fogható. Viszont ezek után, ha az ember bemegy a boltba, és nem húsz deka, hanem tizenkét centi tescós parizert kér, kihívják hozzá a mentőt nyugtató injekciókkal, hogy bizonyára lázas az agya.
A magyar ember szereti a virtust. Egy hajdani barátom a kisvárosban, ahol élt, és különféle okokból kifolyólag császár volt, a kocsmában egy négyzetméter kisfröccsöt kért és szó nélkül megkapta, majd elfogyasztása után ugyanannak az asztalnak a tetején táncolt, de nem hívtak rá rendőrt. Na de tanár úr fejcsóválással elnézően figyelték, ahogyan az Úri muri életre kelt, mert Csörgheő Csuli lakik a szittyában, ahogyan az a karmeliták erkélyén is megmutatkozik.
Születésnapi babazsúrokon csokiszökőkút működik a keresztény magyar úri középosztály szalonjaiban, itt, a kolbásztöltőknél állítólag pálinkából volt ilyen, de ez meg nem erősített információ. Lehet, csak a messzi távolból vizionálják, akik nem juthattak oda, hogy micsoda mennyország lehetett ott, pálinkával folyó Kánaán, hú, vazze, Józsi, csak alá kellett volna feküdni, vazze, és átihatta volna az ember magát a folyó túlpartjára. Vazze.
A kedves vezető is szereti a kisüstit demizsonból, kockás ingben, vejjel, kolbászt is szokott tölteni, és csak rá kell nézni, mivé lett. Csüngő gyomor, rengő potroh és vizenyős, ostoba szemek, viszont nem szereti a pocakos tábornokokat, mint tudvalévő. Hogy három kilométer kolbász az hány kiló, azt nem lehet tudni, mint ahogyan azt sem, hány röfinek kellett mindehhez meghalnia, mielőtt a kedves vezető illőn köszöntötte volna őket az óljaikban.
Az oroszlánok köreiben nem dívik ilyen olimpia, hogy máma száz méter antilopot ölök meg, miközben csobog a kafferhúgy szökőkút. Ők, ha teli a hasuk, eltelten heverésznek, és ott táncikálhat előttük egy egész omlós húsú bivalyóvoda, le sem szarják magunk közt szólván. Mert csak az ember olyan vadállat, hogy többet akar, mint amire szüksége van, lásd megint csak a kedves vezető és körei, vagy akármely eszelős a világon. Az ember, mint faj nem kompatibilis a Föld nevű bolygóval, ki is fog pusztulni róla.
Mert olyan gyalázatot is csak ő tud, hogy, mint Lázár, százasával lődözi a fácánokat, vagy, mint Semjén, a helikopteres szarvasvadász, aki szintén ok és indok nélkül öl, mint a hajdani kommunista párttitkárok. Ezek ugyanazok, és a mai magyar böllér is ugyanaz, mint száz éve volt elődje, maximum gépesített és gázzal pörzsöl. Egyébként, visszatérve a kolbász méterben megszületett új mértékegységére, van, aki könyvet is ekként vásárol, maximum a gerinc színére ügyel, hogy menjen a függönyhöz.
Ha most azt hiszi a nyájas olvasó, hogy bensőmben úgy en bloc mindenkit elküldök a náthásba, sokat nem téved, mert épp itt szuszog az ablak alatt a kukásautó, amely az ilyen kilométeres kolbászok kidobott maradékait viszi el. Mert nem lehetett már megenni, nehogy az ember megcsömöllön, mint Pelikán gátőr gyereke a töpörtyűtől. Ugyanis, jut eszembe, ebből az eledelből a boltban láttam már négyezerért kilóját, hogy a nyugdíjas sírva fordult el tőle, ami baj.
Bálint György, minden magyar újságírók nagypapája arra intette unokáit, az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk. Az ember a NER-ben eleinte tarja magát ehhez az útmutatáshoz, próbál megérteni és magyarázni, aztán, amikor szürreálissá válik a világ körülötte, lemond erről a luxusról. Fölfedezi, hogy nincsen otthon benne, azt is, hogy ez a világ már szavakkal olykor le sem írható. Ekkor kezd el zenét hallgatni, ami készség megfelelve Lukács György meghatározásának, meghatározatlan tárgyiasságként a leginkább alkalmas arra, hogy megfogalmazza a felfoghatatlant.