Ahogyan azt előre sejteni lehetett, Orbán Viktor Mihály szombaton Madridban járt labdarúgó BL döntőt nézni. A pápa Csíksomlyón misézett a tizenötmillió magyaroknak, ráadásul Pártunk nem is kevés közpénzt tolt bele a buliba, de oda ő el nem ment. Véget ért a kampány ugyanis, ami szavazat megvehető volt, meg lett véve, más szempontból Erdélyország nem érdekli őt, igaz semmi egyéb más sem.
Az erkélye alatt emberek fulladtak a folyóba, a fél világ erre figyel. Hoz szavazatot? Nem hoz. Kit érdekel. Európában, amelynek pár napja még a koronázatlan ura akart lenni, épp most döntik el, hogy partvonalra teszik, megeszik, felböfögik vagy kihányják, minek következtében kies hazánk halmazati károkat szenvedhet. Hoz szavazatot? Kérdi erről is. Nem. Akkor már mindegy. Ezt gondolja, és mindebben hölgyeim és uraim, benne van Orbán Viktor Mihály országlásának foglalata.
A labda minden előtt. Akárhol is pufog az, menni kell utána, ami kényszerbetegség úgy orvosolható, ha pályamunkás lesz az ember, és nem miniszterelnök. Két angol csapat rúgta a bőrt az európai Madridban, de egy fél királynő, egynegyed herceg és egy huszadnyi miniszterelnök nem volt ott, mert alámerültek a Brexit rejtelmeibe. Ez a mi bohócunk viszont megérezte a fűszagot és röpült. A szabadidejében persze azt csinál az ember, amit csak akar, viszont nem akkor, ha egy ország gondja nyomja a vállát.
Ennek a mi köpcösünknek ilyen skrupulusai azonban nincsenek egyáltalán, de azért számoljon el a lelkiismeretével, ha van neki olyan. És a rajongói is tegyék ezt szintén hasonló körülmények közt, azonban pár kérdés azért fölmerül itt és néhány kósza gondolat úgy pénzügyileg. Továbbá a lélek egészsége szempontjából, mielőtt az esztétikai és etikai folyományokra rátérnénk, és megállapítanánk a betegség fokát és a romlottság mértékét, hogy hát büdös ez, szaga van neki.
Én, ha ellenzék lennék, ilyen elfuserált politimókus, akkor verném az asztalt, hogy Orbán Viktor Mihály mutassa be azt a számlát, amellyel a saját zsebéből fizette a jegyet a láblabda eseményre, spórolva a konyhapénzen. Ha a miniszterelnökség fizette, akkor fölhívnám a Számvevőszék szíves figyelmét, hogy a polgártársak adóját nem kirándulásokra használjuk, mert ez ellenkezik nemcsak a jó ízléssel, hanem a törvény betűjével is.
Továbbá megkérdezném azt is, hogy megint nem is kormánygéppel volt-e a fuvar, vagy baráti szívességként kapta szülinapra, pár milliárdos közbeszerzésért cserébe, mint az bevett gyakorlat errefelé. S ha nem válaszolnának nekem, mint ahogyan az szintén szokásban van, akkor rájuk borítanám a nehéz tölgyfa asztalt, mint ahogyan ez meg nem bevett gyakorlat egyáltalán ezen a vidéken, viszont nem ártana immár bevezetni miheztartás végett.
Ilyesmiket tennék, hogy kő kövön nem maradna. Viszont realista vagyok, és csöndben megállapítom magamban, hogy minálunk minden gyalázat következmények nélkül él és virul, sőt, szaporodik. Ez is, és nem először meg nem is utoljára, ahogyan diktatúrákban annak lenni kell. Ez a mi diktatúránk azonban kereszténydemokrata diktatúra, és plánesőt kormányunk és Pártunk a világ összes keresztényének védőangyala a Szíriusztól Patagóniáig.
Következésképp már csak a forma kedvéért is elmegy az ember pápanézőbe, ezzel jelezvén az alattvalóknak, hogy egy alomból vannak, vagy valami ilyesmi. Sőt, nem is megáldott mozdonyon kellett volna pöfögni odáig, mint akárki mezei Józsinak, hanem páncélozott űrjárművel, összkomfortban. Szotyola a hűtőben, rózsafüzér a falvédő fölött, gundeles babgulyás a termoszban, elszánás és erős hit a lélekben, ilyenek, ha már és ugye.
Ez sem játszott. Tudom én, hogy a pápa liberális, sorosista sátánfattya, de diplomácia is van a világon. Igaz, minálunk ez tagolatlan ordításban manifesztálódik, nagykövetek raportra hívásában, Kovács levelező kurvaanyázós posztjaiban. Kinek mit dobott a gép, ugye. Nekünk ilyen csürhét, illetve mi szavaztuk őket a kirobbanthatatlan hatalomba, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. Orbán Viktor Mihály például nagy államférfihoz méltón permanensen köpi pofán a nemzetet, amelynek boldogságáért és javáért munkálkodnia kellene.
Ő viszont meccsre jár. A labda minden előtt: ez a kényszerbetegség mozgatja, továbbá a hatalom beteges akarása, narcisztikus mániák, orális fixáltság. Egy pszichiátriai állatorvosi ló a manus, emellett köztörvényes bűnöző. Lop, csal, hazudik, kisvasútról és futballról álmodik. Én, ha hívő lennék, és egy ilyen alak a keresztény szót a szájára venné, mint ahogyan naponta százszor megteszi, ustorral hajtanám el messzi tatár vidékekre.
Ilyen hívő azonban nálunk nincsen, hitetlen se nagyon. Se polgár, se munkás, se semmi. Ilyen cafatokban lógó társadalom van, debilekkel, ortodox orbánistákkal és képmutató elsőáldozókkal. A romlottság olyan foka van itt, hogy próféták állnak sorban a falai alatt, de az nem omlik le sehogyan sem. Végül is, megérdemeljük, tűrjük és szagoljuk, a többség meg bávatagon tapsol, hogy egyetlene az ő vére verítékéből röpköd meccsekre, aminek fejében eladja az országot alóla. Az utolsó felvonás elkezdődött. Csöngettek.