Orbán Viktor országos cimborája, Mateusz Morawiecki, a lengyelek miniszterelnöke is nyert egy utat a hangszóró mellé, és koszttal, kvártéllyal meg némi zsebpénzzel megfejelve a Puskás Akadémia buszával ő is megérkezett a nagy Budapestre, hogy segítsen a haverjának rázni a rumbatököt. Be is engedték a szeánsz helyszínére, ami már maga döfi, s ha már ott volt, mesélt is nekünk, illetve a lefizetett, lengyel zászlókat rezgető honfitársainak, akikről csak reméljük, hogy tudták, hol vannak, mely illiberális szegletében a világnak.
Ezek az illiberálisok nem cicóznak, szeretnek az emberi lélek gyökeréig hatolni, legendákkal és mesékkel megragadni benne az ősi emberit a Mars-utazás korában, de csak az ősemberiig jutnak sajátlagos sajnálatosan. Morawiecki cimbora is a lengyel és magyar mondavilággal operált, mert szeretik ezek a meséket, hogy andalítsák a tömegeket, ilyen eredetmítoszokkal építgetik a népekben a Jung-féle kollektív tudattalant. Ennek aktiválódásakor pedig az embert megrendült, felkavart érzések töltik el, ami pedig a teremtettség érzése, amikor az egyén rájön, hogy milyen kis része ő a világnak, és ezáltal mennyire kiszolgáltatott.
A vallásos megtérések hátterében gyakran ez a teremtménység-érzés áll. És már helyben is vagyunk, egyenes az utunk a csalfa kereszténydemokráciáig, sőt, az is látható, hogy ismét cipollázták a bávatag rajongókat. Orbán pár nappal azelőtt tette a sorsát a jóisten kezébe ugyanis, felajánlotta mintegy a lelkét a teremtőnek, hogy aztán fiaként születhessen újjá. Tegnap a lengyel cimbi is az égiekhez fordult, eljutva a népek születéséig is, mondván: „a turul és a lengyel fehér sas vezetett el a jobb igazság felé”, sőt, hogy “az egekből fog jönni a segítség”.
Ezek lehetnének testvéri Szuhojok is, ez azonban, lengyelekről lévén szó, kizárható. Föltehetnénk a kérdést is, hogy a nagy, orosz atyához való meglehetősen eltérő érzelmi töltetek ellenére mégis mi a jó francot túrják egymás farát, de az illiberalizmus útjai kifürkészhetetlenek. Van ezeknek egy olyan képességük, hogy a pénz csörgését valami megfoghatatlan bávatagsággá szublimálják, amiben meglelik a nemzetet, és közben minduntalan fölsejlik a balladai homály. Ezt a lengyel sast is Lech, a lengyelek legendás alapítója látta meg először, viszont csak I. Boleszlav pénzérméin tűnik fel nem jól kivehetően, és az is lehet, hogy tyúk vagy éppen galamb.
Ennek ellenére, amikor a lengyelek meglelték a szabadságukat, 1997-ben címerállattá tették, most meg ide jutottak. Morawiecki bácsi mesélt nekünk a magyar turulról is, mint a sorosisták meghitt ellenségéről, aki, mint Anonymustól tudjuk, megtermékenyítette Emesét, így született meg Álmos, Kásler nagy örömére. Kérdés, hogy a jézusi beütésekről mi a véleménye az első budapesti zsinatnak, amely a Cinege utcában tanácskozik egymagában. De tudjuk, hogy minden keresztény ma már, még a vak komondor térgye kalácsa is, ha jóváhagyólag úgy akarjuk. S mért ne tennénk ilyet.
Kézai Simon szerint ez a turul Attilának is hadi jelvénye volt, aki ugyanúgy a Szíriuszról jött, mint a mimagyarok, gond egy szál sem tehát. Az ilyen ősi dolgok olykor kiismerhetetlenné teszik a jelent. Dzsingisz Kánnak is volt egy szent hegye, a Burkhan Khaldun, amelynek őrzését oly alaposan bízta több mint hétszáz évvel ezelőtt egy törzsre, hogy a leszármazottak még ma is ott ülnek a sorompónál, hogy avatatlan alak oda be ne tehesse a lábát. Az is lehet, hogy azon a területen van a kán sírja, amit emberfia most már meg nem talál. Attiláét is hiába keresik, őrzi a turul, és most már a szöges kerítések, mert fenyeget minket a világ.
Ezt viszont már Orbántól tudjuk, aki a kollégája múltba révedése mellett a jelent emelte szakrálissá, kijelentve, hogy egy liberális birodalom ellen küzd a magyar, biztosan a turul segítségével. Az kevéssé zavarta a mi hülyénket, hogy a liberális és birodalom fogalmak ontológiailag kevéssé passzolnak egymáshoz, mondhatni, egyáltalán, de a tények őt sohasem érdekelték. A kellő spiritualitás megteremtése után a liberális birodalom mintegy Niniveként jelenik meg az alattvalók csámpás szemei előtt, s mint azt Náhumtól (Náh 1,11; 3,1) tudjuk, ez erőszakos, vérszopó város, Zofóniásnál pedig (Zof 3,2) vigadozó, gőgös és magabiztos, el kell tehát pusztulnia. Jónás meséjét meg mindenki ismeri.
Mondom, ha belemerülünk a múltba, turul és sasszárnyon szállunk oda, akkor egészen elképesztő vidékekre juthatunk el. És ezen az sem segít, ha Orbán lengyel segedelemmel most nem mondta ki Brüsszel nevét, mert szaralak és fosik. Helyette valami lélekmélyi félelemeket óhajt generálni a bűnös, életünkre törő, misztikus liberális birodalom emlegetésével, amiről nekem Ninive ugrott be. S ha már igen, akkor azzal toldom meg, hogy Babits, amikor arról mesél, hogy ninivei hatalmak nem engedik beszélni majd, épp az olyan fasiszta államra gondol, amelyben – úgy, mint nekünk – élnie adatott. Nekem ennyi minden jutott eszembe a sasról meg a turulról, ajánlott olvasmány továbbá Jónás imája, mintegy lezárva ezt az egész illiberális okádást.
Szép ünnep volt ez is, mit ne mondjak.