Megnyugtató azért, hogy vannak a világban állandó dolgok, amelyek akkor is működnek, amikor minden összedőlt. Az entrópia kutyatöke ahhoz képest amekkora káosz van mostanság a vírus miatt, a mi kedves vezetőnk azonban óramű pontossággal dirigálja mindeközben is a pénzmosodát, ami azt mutatja, bízik a jövőben. Csak az lop, aki úgy hiszi, élni fog, aki a halálra készül, felhagy a pénzgyűjtéssel, fosztogatással. Az útonállók is inkább már papot hívnak a vége felé, Orbán Viktor viszont nyögve-szuszogva viszi a pénzt akkor is, amikor az ország torkán a kés, ami azt mutatja, tényleg nem nagyon érdekli ennek sorsa.
Éppen csak kihirdette a veszélyhelyzetet, függőben hagyva annak valós tartalmát, mi zárjon be mi nem, ki mehet és hová, ki meg sehová, tényleg teljes a zűrzavar. Orbán Viktor Mihály azonban hamar-hamar beleült a nem is kormánygépbe, és elrepült a messzi Moldáviába harminc milliárdot vinni nekik, amiről tudjuk – mert elmondták – azért hasznos kihelyezés, mert ennek a fele landol a saját zsebekben, és nincs vele annyi macera, mint idehaza. Igaz, már itt sem sok. Ez a harminc milliárd az elmúlt évek kihelyezései és bevételezései tükrében nem tétel, csak két kisebb stadion, de kötöttek már föl kevesebbért is észéreket.
Fontos lehetett az út, a moldávok ugyanis a vírus miatt nem igazán fogadnak népeket, a mi köpcösünket viszont igen. A moldávok engemet nem igazán érdekelnek, hogy mért kockáztatják, hogy valami szittya vírust vigyen nekik oda az, aki egy órával előtte záratta be az országát – kivéve iskolák –, engemet a köpcös lelke érdekel, ha van neki. Ha meg nincs, akkor annak a hiánya, mindösszesen, hogy mi van ennek a fejében, vagy épp mi nincsen egyáltalán. Hogy milyen a lelke annak, akinek az első dolga a veszélyhelyzet kihirdetése után külföldre pénzt cipelni, efölött vitát nyitni fölösleges. De, hogy a gazdaságot is unortodox módon nézi, az is bizonyos. Ha nézi valahogyan egyáltalán.
A szemünk előtt dől össze lassan a globális piac, aminek szittya nemzetünk minden ezt tagadó állítás ellenére része, és mindeközben hurcolássza a kedves vezető a pénzünket. Már megy a visítás az idegenforgalom miatt, akkor én hozzá teszem a vendéglátást, ezek beszállítóit, a belföldi turizmust, színházakat, múzeumokat, mozikat koncerteket, aztán szép lassan, a begyűrűzések miatt az ipart, meg úgy általában mindent, és előttünk is áll egy jóképű recesszió, ez meg viszi a pénzt másnak. Aztán majd hazajön, és valami akcióterv alapján a haveroknak adja a maradékot, mondván, megmenti a gazdaságot. A zavarosban mindig jó halászni, miniszterügynök elvtárs pedig ezt teszi épp.
Épp csak nem kézigránáttal horgászik, hogy megmaradjunk a képnél. Akcióterv, operatív törzs, röpködnek a harcászati kifejezések, miközben rohad szét minden. Ha a napokban valami érseket fogad az erkélyén és egy csekket nyom a kezébe, vagy a vírus miatt kárt szenvedett olasz templomnak ad perselypénzt, az lesz csak móka és kacagás, de még az is lehet. Szokták mondani, hogy bajban ismerszik meg az ember. Káoszban pedig a vezető – teszem hozzá én –, s a mi köpcösünk mindkét minőségében kudarcot vallott: embernek szaralak, vezetőnek alkalmatlan, kérdezzük már meg tőle, mi a francot keres a várban egyáltalán.
Tudjuk persze, pénzt. Arra leszek majd kíváncsi de nagyon, hogyan harcol majd az Unióban a forrásokért a költségvetési vitában, hogyan küzd majd oroszlánként, hogy jöjjön a pénz, amit aztán majd lehet vinni. Mert most derült ki, hogy a NER, a kereszténység, a trianoni gyászdalok, a nemzeti pátosz, kipcsak vérünk és türk testvéreink, hogy minden eszement elmélet és kitaláció, NAT és kultúrkampf, az egész rohadt, tíz éves vircsaft azt szolgálja, hogy lehessen lopni. Még akkor is, amikor az ország készül kipusztulni alóla. Lelopja róla a szemfedőt baszd meg, eladja a szentelt olajat és kifosztja a hullát. Ilyen a mi köpcösünk, szeressétek tehát nagyon.