Ma egy órakor találkozhat egymással a bírósági tárgyaláson Nagy Blanka és Bayer tagkönyv, mert a lányt Orbán haverja “kretén, barom állat”-nak, “nyomorult, rohadt, kis proli”-nak nevezte bájosan és aljasul. Békítős kísérlet lesz. Ez a békítgetős história valószínűleg helytálló jogi szempontból, esztétikai és etikai megközelítésből viszont egyáltalán nem. Így hát, mindenki döntse el maga, melyik a fontosabb a lelkének, amellett, hogy az aktus teljesen hiábavaló, éspedig több szempontból is.
Az első és leglényegesebb, hogy elhangzott szavakért valóban lehet elnézést kérni és kapni. Ezt nevezik tévesen de nagyon állhatatosan keresztényi megbocsátásnak, kifelejtve, hogy azok a szavak milyen maradandó károsodást okoztak a lélekben, ami nem azért nem feledhető, mert nem akarjuk, hanem, mert ott maradt a seb. A magam részéről évtizedek óta túl vagyok minden megbocsátáson, ami aktust tudvalevőleg gyűlölet és indulat előz meg. Belőlem ezek már semmi élénk érzelmet kiváltani nem tudnak.
Ilyen kisimult, ránctalan, szenvtelen és egy ütemű undor, megvetés, olykor hányinger jellemez és kerülget, ha a Bayer-félékre nézek Orbántól a CÖF-ös felvonulókig bezárólag. Ez a megvetés és undor permanens, nincsenek csúcs-, és mélypontjai. Megüli a lelket, úgyhogy ezen megbocsátás segíteni nem tud, és értelmetlen is volna, mert nincs mire bávatagon legyinteni, hogy jól van, felejtsük el, mert akkor az egész életét kellene kitörölnie az embernek, az pedig még korai.
Az ilyesmit nevezik kérlelhetetlenségnek, de helytelenül, mert nincs benne megfontolás, sem indulat, sem elszánás, ez csak van, mint a spleen, vagy az ősz húrja. A ködöktől sem várja az ember, hogy megkövesse, szó nélkül ül a csontjába, amíg a napsugár el nem oldja. Ezektől függetlenül lehet, ez a Bayer el sem megy az aktusra, s ha ott is lesz, akkor sem nyújt kezet, vagy ha netán igen, a foga között még elmormol egy kurvaanyádat ráadásnak és peren kívül.
Szépek ezek a színjátékok, de haszontalanok. Bayer tagkönyv ugyanis előre világossá tette a blogjában, hogy indulata, bár Nagy Blankán csapódott le, nem neki szólt elsősorban, hanem a magának mindent megengedő “safe space generáció”-nak. Nem tudható az új terminus technicus mit takar a tagkönyv fejében, a magam részéről úgy értelmezem, hogy mindenkit, aki nem ők, aki nem ért velük egyet, és nem tapsol nekik ütemesen.
Következésképp nem Nagy Blanka a “kretén, barom állat” és a “nyomorult, rohadt kis proli”, hanem mindenki más Bayeren és a bandáján kívül. És nem az a gondja velük, következésképp veled és velem, hogy netán illetlenül nyilvánulunk meg róla vagy az idoljairól, hanem maga a létünk szúrja a szemét. Rég nem arról van szó, hogy ki mit mond a másikról, hanem, hogy lehetetlenné vált a létezés egy légtérben, ami közeget egyelőre még Magyarországnak neveznek. Idáig jutottunk féktelen nyomorúságunkban.
Mert például a hvg készített egy interjút Molnár Piroska színművésszel, aki arra vetemedett – az írás szerint -, hogy amikor Kálomista Gábor Schilling Árpádot szidta, ekézte, ő kiállt a krétakörös mellett. Nem félt… – kérdezte a lap -, nem félt, hogy emiatt valamilyen retorzió érhetné? – “Milyen retorzió érhetne engem? Elmúltam hetven, legfeljebb abbahagyom a pályát.” – válaszolta erre Molnár Piroska bölcsen és megadóan. Ilyen dúlásért pedig bocsánat nem kérhető és nem adható. Mondom, undor van.