K. József, köztisztasági menedzser a hét végén nem tudott eljutni a kertjébe. Többször is próbálkozott, de végül Felcsút meccsen kötött ki, pedig esze ágában sem volt odamenni. Úgy történt, hogy szokás szerint fölkelt a rigókkal, együtt fütyölt velük és énekelt, mert ilyen vidám természetű köztisztasági menedzser volt ő. Amikor az utcát sepregette, akkor is fütyörészett mindig, boltba menet is, fürdés közben is, hogy az agyára ment olykor Arankájának, aki pedig angyali természetű asszonyka volt, de ami sok, az sok.
Hajnal hasadtával K. József kipattant az ágyból, kávét főzött, meghúzta a kisüstis üveget, hogy belerázkódott, kenyeret zsírozott hagymával és folpackba tekerte, egy kétliteres colás üveget megtöltött kétszer hét hármassal, de még előtte ellenőrizte a bor és a szóda minőségét egy laza fröccsel. Öltözött, fütyölt, hogy erőt merítsen még, újólag slukkolt a kisüstiből, és csókot lehelve Arankája álomittas arcára, indult a buszra, amely majd a kertbe röpíti őt, hogy dolgozgasson, fütyörésszen, termelje a répát és a paprikát Arankája konyhájára.
Nem szokott ennyi busz állni ilyenkor az állomáson, és ennyi népek sem soha. Olyan nyüzsgés volt, mint valami piacon, meg hangzavar is. K. József nem tudta mire vélni a tömeget, de fütyörészve nem törődött vele, hanem odabaktatott az ötös számú buszállóhoz, ahogy mindig, fölszállt rá, ahogy mindig, és aztán megdöbbent, ahogyan még semmikor sem. Tömve volt a máskor üres járat, izzadságszag, levegőtlenség ülte meg, hogy K. József, pedig nem volt kényes típus, közel állt ahhoz, hogy rosszul legyen. Aztán mégsem lett, és ettől a szégyentől őt az ámulat mentette meg.
Ezek nem magyarok voltak, nem magyarul beszéltek, hanem oroszul vagy afféle nyelven. Ezek nem kertbe indultak, és K. József nem tudta, hová indulnak ezek, megkérdezte hát a sofőrt, hová megy a járat. És a sofőr is csodálkozott, hogy magyar szót hall, de meg is örült neki, és végtelen meg angyali türelemmel magyarázta el, hogy ezek ukránok, és szavazni viszi őket. Ha akar, jöjjön ő is szavazni – mondta K. Józsefnek – az szavaz itt, aki csak akar, s ha jól tudja, pénz is jár érte. A köztisztasági menedzser azonban paprikát akart kapálni, leszállt tehát.
Keresett másik buszt, talált is, csurig az is. Talán csak sikerül, gondolta, de ezen is bűz, de másfajta, s amint fölszállt, ordításban törtek ki a buszosok, hogy bratanki, dva bratanki, ezt üvöltözték, és ittak, vodkával kínálták a menedzsert, de neki ilyenhez kedve nem volt egyáltalán. Megkérdezte ezt a sofőrt is, hogy mi van itt, és azt a választ kapta, hogy ezek itt lengyelek, és nagygyűlésre mennek. K. Józsefnek már egyáltalán nem volt kedve fütyölni, mert csak Arankája járt a fejében és az elárvult paprikák, akiket a dudva meg a muhar fenyeget.
Új busz után nézett hát megint, talált is hamar, ebben meg gyerekek csivatoltak és tej meg büfiszaguk volt. K. József már meg sem lepődött, amikor kérdésére, hogy hová lesz a menet, azt a választ kapta, ez a járat Felcsútra indul meccsnézőbe, ha akar, tartson velük. A menedzser meghúzta a colás üveget, és megadva magát, de még azért érdeklődött, melyik járat mehet a kertjébe, amire azt a választ kapta, egyik sem. Innen uram – mondta a pilóta – vagy szavazni megy, vagy nagygyűlésre, vagy meccsre. Sehová máshová, mert minden más járatot töröltek. K. József bánatosan gondolt Arankájára, és a meccses buszt választotta, ha már elindult.
Így történt, hogy K. Józsefné, Aranka idén nem tud majd lecsót eltenni, mert a paprikát fölverte a dudva, a muhar meg a gaz. És kacagó szél fütyörészett a palánták fölött.