Medve a bőrében

Azt tudjuk a görög-latin kultúrával rendelkező Németh Rezsitől, hogy Soros György „nem fér a bőrében”. Ezen a hibán a FB baráti köre kacagva élcelődött, ami gonoszság miatt tanárosan meg kell rónom őket, ne tegyék. Könnyű fennhéjazva lenézni Rezsi bácsit, de ez a tévesztés, amellyel az inessivusi helymeghatározást az elativusival keverik, és ötödikben úgy verik a leendő közmunkások fejébe, hogy hol kérdésre ban-, ben, hovára meg ba-, be- toldalékot kap a lexika, gyakoribb, mint hinnék.

Emiatt imbecillisnek, netán debilisnek tartani őt súlyos tévedés, amikor pedig idióta. Igaz, erre a nyelvhasználat alapján akkor lelnénk teljes bizonyosságot, ha írásbeli munkásságát ismerhetnénk, ilyen azonban nincsen neki. Ha például hiátustöltő hangokat használna, és mondjuk, ezt úgy vetné papírra, hogy hijátus, az már bizonyság lenne – legalábbis a nyelvtudomány tapasztalatai szerint – a retardáltságra. De lehetne demencia is, ha jobban belegondolunk abba, hogy már nem tüzes ifjú vizsgálatunk tárgya, s egyben alanya.

Mindenféle migránsok állítják, hogy a magyar kurva nehéz nyelv, és ebben igazuk is van. Ez már Schmitt ’álamelnök úr mókás bejegyzései után is kiderült, amiből arra a megállapításra juthatunk, hogy a mély-, és igazmagyarok nem igazán forgatják a Bencédy-Fábián-Rácz-Velcsovné szerzőnégyes „A mai magyar nyelv„ című alapművét, az ilyen gyönyöröket meghagyják a romkocsmák mélyében részegeskedő bölcsészeknek, akik viszont annyit is érnek. Az ilyen alakokra egyáltalán semmi szükség nincsen a munka alapú társadalomban, meg különben is ott van a rovásírás.

Viszont mindazok után, hogy mindenféle portálok hírül adták, egyre több medvét láthatni a rezsim kedvelt játszóhelyén, ahol nyári egyetemeket vagy mi a szart tartanak, Rezsi bácsi ennyit bírt kinyögni: “A Soros-média nekiment Tusványosnak is.”, majd óvó féltését azzal egészítette ki, hogy “Én a medvékkel és a székelyekkel vagyok!”. Nos, ekkor a doktor bácsi elővette a szetoszkópját, meg belevilágított a beteg szemébe, hogy a feje mélyén megtalálhassa a zavar igazi okát, mert mindezek után teljesen egyértelmű, igen nagy a baj.

Főleg úgy, hogy az ápolt mindehhez belinkelte az Igazi Csíki Sör reklámját, amelyben egy medve hatalmas pofont kever le egy férfinak, aki le akarja nyúlni a komájával közös sörét. Ha most Amy lennék az Agymenőkből, akkor okkal horgadna föl bennem a tudományos kíváncsiság, amelyet a neurobiológus úgy foglalt össze, de fölvágnám az agyadat, hogy meglássam, mi játszódik le benne. Ha meg rajongó volnék, aki igenlőleg küldte vissza a konzultációs klozettpapírt, akkor elalélva így sóhajtanék, micsoda asszociatív bázis.

Ezt kéne tennem, ha volna rá agyi impulzusom, amikor látnám, hogy egy briliáns, logikán túli ugrással ki lehet alakítani a székely-sör-medve szentháromságot, ami előtt le kell borulni, természetesen csak Orbán Viktor után, aki maga a teremtő Isten. Ilyen gondolatokra azonban a hívőknek nincsen érkezése, amiből kitetszik, hogy elsősorban kulturális különbségek vannak fülkeforradalmárok és a mai partizánok között, így ez a delír antagonisztikus szembenállásokat generál, mert az élet nem habostorta.

Viszont az is világosan látszik, hogy ezek mért vannak elválaszthatatlan szimbiózisban, ami szellemi állapotot egy mókás kedvű kommentelő így ábrázolt: „Esküszöm, nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt a posztot valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezt a posztot komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával, az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön? „

Sommás jellemzés, ami a rajongókat ábrázolja, de Rezsi bácsi működése arra is bizonyíték, hogy ez a szint nem csak a megvezetettekre, hanem a csorda vezérbikáira is jellemző. Elég legyen csupán a legendás kupakokra utalnunk, és ezért is imádhatják annyira egymást, ami gyönyörű szerelmi történet. S ha már Rezsi bácsinak olyan kibaszottul nagy a görög-latin műveltsége, akkor jellemezzük őt Empedoklész „Tisztulások” című művének egy találó sorával: “Mert én egykor voltam már fiú is, lány is, bokor, madár és néma tengeri hal.” [B 117.], így máris feldereng előttünk hősünk nemes, puffatag arcéle.

De ha már Empedoklész, és szóba került egyetlenünk isteni mivolta, figyelmeztető zárásként elég legyen arra utalnom, hogy ez a jóember Diogenész Laertiosz feljegyzései szerint istenné válásának bizonyításául az Etna kráterébe vette magát, bronz szandálját pedig állítólag megtalálták a kráter szélén. Úgyhogy a rezsi örökös őre helyében óvatosan duhajkodnék ezekkel a görögökkel, mert egyszer csak arra riadunk, hogy prime ministerünknek nyoma veszett, s miközben mindenki azt hiszi, Soros diablo vacsorálta meg őt, a TEK egy szaros gumicsizmát fog találni a Ság hegy ormain.

Fajlagos hülyeség

Most már nagyon ideje lesz, hogy vége legyen ennek a konzultációnak, mert rohadtul unalmas. Értem én, hogy hatalmas a siker, hogy a Párt vezérkara állva pisál örömében, de nem kéne az arcunkba veretni a gyönyörüket. Ott tartunk hovatovább, amint beesik egy kósza levél a Központi Bizottsághoz, abban a pillanatban összetrombitálják a sajtót, hogy na, ugye, mintha focimeccs volna az élet, és lehet, hogy az is.

Hogy ezen a hétvégén se maradjunk konzultációs gyönyörök nélkül, arról valami Hidvégi Balázs gondoskodott, aki kommunikációs igazgató volna a Pártnál, vagy mókamester, ez egyelőre képlékeny. Kitűzte a lobogót a hívek agyára, és sehol nem volt egy Dugovics Titusz mélybe rántási céllal, így hát, a hülyeség ott lobog a szélben, hogy ilyen föss képpel, ha zavarossal is érzékeltessem kies hazánk lehengerlő nívóját az Úrban, a búgivúgi klubban.

„Egyegészhattized” millió a bűvös szám, ami rekord állítólag a levelezés történetében, hogy ennyien küldték volna vissza a budipapírt. Ez nagyon szép, de ki a rosseb tud utána járni, senkise, egyrészt, másrészt viszont ezt úgy előadni, hogy mindenki az ő agyamenésüket támogatja, meglehetősen merész matematikára vall, amit viszont a népszavazás óta ismerhetünk. De nem is erről akarnék mesélni most igazán, mert ezt már mindenki unja.

Finiséhez érkezett a személyes úthengerlés is, amiről ez a mókamester szintén azt tudatta, hogy óriási attrakció volt, mint a cirkuszi kikiáltó, hülye, elnyújtott hangon. Az derül ki a számológép kijelzőjéről, hogy az elmúlt négy hétben több mint százharminc településen tartott fórumot a Párt, amelyeken több mint harmincezer emberrel találkoztak. Ilyenkor az ember nekilát fejben fölmérni a diadalt, és arra jut, hogy fajlagosan így meglehetős drága terjeszteni a kórt.

Egy-egy agymosásra jut százötven-kétszáz ember, ami amellett, hogy nem igaz, drága is a maga nemében, terembérlet, benzinpénz, pogácsák, üdítők és még ki tudja milyen költségek csapódnak az ilyen túrákhoz, viszont a személyes találkozás varázsa megfizethetetlen, minden másra ott van a MasterCard. Az elbutításnak ez meglehetősen költséges módja, igaz, a levelezésről sem tudjuk, mit kóstált, de kicsire nem adunk, mert a népek megvilágosodtak, pedig nem is lótuszülésben ültek a szeánszokon.

A mókamester mintegy ráadásként azt rántotta elő a cilinderből, hogy a népek körében az váltotta ki a legnagyobb felháborodást, idézem: „Az Európai Parlament határozatban kérte számon egy terrorizmus vádjával Magyarországon jogerősen elítélt férfi szabadon bocsátását.” Ő a megafonos ember, hogy világos legyen az écca, akiről a fórumok népének halovány fingja sincs, csak Hidvégi et.-nak ezt adták most ukázba, hogy erről is lódítson csöppet.

Egyébiránt a bámuló plebsnek még nagyon sok mindenről nincsen tudomása. Mondhatnám azt is, hogy a setétség honol bennük, mert aki mondjuk önszántából elmegy Németh Szilárdot hallgatni és csodálni, az már végképp menthetetlen, és minden aljasságra képes. Mellesleg a fajlagosan drága hülyeség termékeny talajt talált, ha a „Honfoglalás 2000” és a „Nemzeti Szociáldemokraták” közleményét olvassuk, amit az MTI hozott, mert ezt arra érdemesnek tartotta, míg másokat nem, ha emlékezünk.

Íme, az alkotás egy részlete: „Számba kell vennünk a migránsokat behívó, velük kollaboráló civil vagy leplezett szervezeteket és azoknak tagjait. Fel kell számolni a társadalomellenes csoportokat, meg kell vonni tőlük a nyilvános szereplés – a sajtóban való megjelenés lehetőségét. Be kell tiltani a nyugalmunkat megzavaró, felforgatásra irányuló tüntetéseket. Nem engedhetjük meg, hogy egy nemzetellenes törpe kisebbség közvetve-közvetlenül veszélyeztesse gyermekeink életét, asszonyainkat, jövőnket! Kollektív bűnökre, legyen kollektív büntetés a válasz!”

Ezt az egészet én most inkább nem minősíteném, legyen rajta az Orbán Viktor nevű rágcsáló lelke, mint ahogyan azon is, hogy a megafonos embert terrorizmus miatt elítélik, bizonyos Ramir Safarovot meg, aki baltával fejezett le egy örményt, miniszterelnökünk személyesen kísér ki szinte a reptérre, hogy a nemzeti megdicsőülés útjára bocsássa. Az örmény is bizonyára kollektíven volt bűnös, mint ahogyan most már én is. Mindebből kitetszik, hogy bár a delír terjesztése nagyon rossz ár-érték arányban történik, viszont a jelek szerint minden pénzt megér. A gyűlölet soha nem lehet drága.

Fajlagos hülyeség

Most már nagyon ideje lesz, hogy vége legyen ennek a konzultációnak, mert rohadtul unalmas. Értem én, hogy hatalmas a siker, hogy a Párt vezérkara állva pisál örömében, de nem kéne az arcunkba veretni a gyönyörüket. Ott tartunk hovatovább, amint beesik egy kósza levél a Központi Bizottsághoz, abban a pillanatban összetrombitálják a sajtót, hogy na, ugye, mintha focimeccs volna az élet, és lehet, hogy az is.

Hogy ezen a hétvégén se maradjunk konzultációs gyönyörök nélkül, arról valami Hidvégi Balázs gondoskodott, aki kommunikációs igazgató volna a Pártnál, vagy mókamester, ez egyelőre képlékeny. Kitűzte a lobogót a hívek agyára, és sehol nem volt egy Dugovics Titusz mélybe rántási céllal, így hát, a hülyeség ott lobog a szélben, hogy ilyen föss képpel, ha zavarossal is érzékeltessem kies hazánk lehengerlő nívóját az Úrban, a búgivúgi klubban.

„Egyegészhattized” millió a bűvös szám, ami rekord állítólag a levelezés történetében, hogy ennyien küldték volna vissza a budipapírt. Ez nagyon szép, de ki a rosseb tud utána járni, senkise, egyrészt, másrészt viszont ezt úgy előadni, hogy mindenki az ő agyamenésüket támogatja, meglehetősen merész matematikára vall, amit viszont a népszavazás óta ismerhetünk. De nem is erről akarnék mesélni most igazán, mert ezt már mindenki unja.

Finiséhez érkezett a személyes úthengerlés is, amiről ez a mókamester szintén azt tudatta, hogy óriási attrakció volt, mint a cirkuszi kikiáltó, hülye, elnyújtott hangon. Az derül ki a számológép kijelzőjéről, hogy az elmúlt négy hétben több mint százharminc településen tartott fórumot a Párt, amelyeken több mint harmincezer emberrel találkoztak. Ilyenkor az ember nekilát fejben fölmérni a diadalt, és arra jut, hogy fajlagosan így meglehetős drága terjeszteni a kórt.

Egy-egy agymosásra jut százötven-kétszáz ember, ami amellett, hogy nem igaz, drága is a maga nemében, terembérlet, benzinpénz, pogácsák, üdítők és még ki tudja milyen költségek csapódnak az ilyen túrákhoz, viszont a személyes találkozás varázsa megfizethetetlen, minden másra ott van a MasterCard. Az elbutításnak ez meglehetősen költséges módja, igaz, a levelezésről sem tudjuk, mit kóstált, de kicsire nem adunk, mert a népek megvilágosodtak, pedig nem is lótuszülésben ültek a szeánszokon.

A mókamester mintegy ráadásként azt rántotta elő a cilinderből, hogy a népek körében az váltotta ki a legnagyobb felháborodást, idézem: „Az Európai Parlament határozatban kérte számon egy terrorizmus vádjával Magyarországon jogerősen elítélt férfi szabadon bocsátását.” Ő a megafonos ember, hogy világos legyen az écca, akiről a fórumok népének halovány fingja sincs, csak Hidvégi et.-nak ezt adták most ukázba, hogy erről is lódítson csöppet.

Egyébiránt a bámuló plebsnek még nagyon sok mindenről nincsen tudomása. Mondhatnám azt is, hogy a setétség honol bennük, mert aki mondjuk önszántából elmegy Németh Szilárdot hallgatni és csodálni, az már végképp menthetetlen, és minden aljasságra képes. Mellesleg a fajlagosan drága hülyeség termékeny talajt talált, ha a „Honfoglalás 2000” és a „Nemzeti Szociáldemokraták” közleményét olvassuk, amit az MTI hozott, mert ezt arra érdemesnek tartotta, míg másokat nem, ha emlékezünk.

Íme, az alkotás egy részlete: „Számba kell vennünk a migránsokat behívó, velük kollaboráló civil vagy leplezett szervezeteket és azoknak tagjait. Fel kell számolni a társadalomellenes csoportokat, meg kell vonni tőlük a nyilvános szereplés – a sajtóban való megjelenés lehetőségét. Be kell tiltani a nyugalmunkat megzavaró, felforgatásra irányuló tüntetéseket. Nem engedhetjük meg, hogy egy nemzetellenes törpe kisebbség közvetve-közvetlenül veszélyeztesse gyermekeink életét, asszonyainkat, jövőnket! Kollektív bűnökre, legyen kollektív büntetés a válasz!”

Ezt az egészet én most inkább nem minősíteném, legyen rajta az Orbán Viktor nevű rágcsáló lelke, mint ahogyan azon is, hogy a megafonos embert terrorizmus miatt elítélik, bizonyos Ramir Safarovot meg, aki baltával fejezett le egy örményt, miniszterelnökünk személyesen kísér ki szinte a reptérre, hogy a nemzeti megdicsőülés útjára bocsássa. Az örmény is bizonyára kollektíven volt bűnös, mint ahogyan most már én is. Mindebből kitetszik, hogy bár a delír terjesztése nagyon rossz ár-érték arányban történik, viszont a jelek szerint minden pénzt megér. A gyűlölet soha nem lehet drága.

Demencia

Itt, minálunk vidéken a választópolgár különösen ki van téve az ártó szellemeknek. A megyei napilapban látok ám a minap egy tudósítást valamely hagyományőrző – nem átvizsgálandó – civilekről, és a leadnél már nem is kellett tovább erőlködnöm, hogy kiderüljön a baj.

Azt írta az újság, hogy ma is naponta meg kell küzdenünk függetlenségünkért és szabadságunkért. Arra már kíváncsi sem voltam, hogy ez a slapaj polgártárs saját gondolata, jellemezvén a vészterhes időket, vagy a hagyományőrzők dilije, mert végül is, mindegy is. Kifolyt belőle a kék plakát mocska.

Hirtelen olyan érzésem támadt, mint amikor a „Szellemirtók” névre hallgató böszme filmalkotásban a kisded ott heverészik a múzeumban, és éppen kúszik beléje sűrű folyamként a gonosz, hogy új alakot nyerjen. Aztán megérkeznek a hősök, és minden pitypalattyos lesz megint.

A különbség annyi csupán mese és valóság közt, hogy itt soha nem jön felmentő sereg, és a romlás voltaképp már megtelepedett. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor most ők a világ romlására törnének, sokkal inkább védelmezik a kivívott leépülést, amely a rendszer veleje.

Mintegy fölülről szivárog alá az elhülyülés, amióta a Fidesz vezérkar vészesen fölhígult, és megállapodott a Németh Szilárdok szintjén, amelyben tagolatlan mondatok szakadnak ki az emberből a butaság bátorságával. Valaha, nem is oly rég még értettek ezen a vidéken magyarul, ma már csak a harci kürtök jeleit képesek fölfogni, igaz, azt oda-vissza.

A röhej az, hogy nem időskori bajról van szó. Ebben az országban már az óvodában kívánatos fogatlan vénemberként fungálni, beállni a sorba, a határra menni migráncsot csodálni, hülye képviselőtől pöttyös labdát kapni, első áldozáson sorban állni, hogy ne érje szó a ház elejét. Szivárványba öltözni veszélyes üzem.

A bambaságra épül a rendszer. Sokszor, sok mindent kikiáltottam már a regnáló hatalom legfőbb bűnének, de végül is megleltem az igazit. Ez az. Tanulmányozva a történelmet, régebben nem értettem, hogy Hitler bácsi hogyan volt képes oly rövid idő alatt elhülyíteni egy teljes társadalmat. Hát, így.

Nem kell hozzá túl sok, úgy tűnik, az emberi fajba genetikusan oltották bele a csordaszellemet. Ez a mamutok korában érthető volt, máma olyan csökevény, amely sok bajt megmagyaráz. Íme, itt tartunk, hogy a hagyományőrző szabadságharcol. Igaz, nem tudja ki ellen, de mégis jól esik neki összebújni.

A szomszéd Józsi, bármely baj éri, szidja a dakotákat, amely meghatározás őnála minden kicsit is karamellesebb bőrszínű embert jelent. Sőt, minapi beszélgetésünk során azt is kifejtette, hogy a nő nem ember, illetve csak félig. Miután nagyon határozottan küldtem el a picsába, bambán vigyorgott, és örült a barátságnak.

Józsin nincs mit csodálkozni, Kossuth rádiót hallgat hajnalonta. Ebben az a teljesítmény mércéje, mint a tegnapi kormányinfón kiderült, hogy Orbánnak végre sikerült a másik barommal Trumppal egy légtérbe kerülnie, mint diplomáciai siker és mérce. Ezzel most ellesz egy darabig, és nincs menedék.

Látod, ez már pont az: zuhanórepülés, danászta annak idején a Sziámi, és a rosseb se tudta, hogy vátesz veszett el benne, pedig az. És ha most azt várod nyájas olvasó, hogy miután a látleletet fölvettem, valamely szert is ajánlok a bajra, akkor csalódást kell okozzak. Nincsen. Én is csak könyöklök, és hallgatok.

Apa, kezdődik!

Maga a minden bizonnyal szeplőtelen, ezen kívül rohadt sokat is érő überminiszter, összefoglaló nevén Lázár János járult a magas hatóság elé, amely aktus folyományaként a Polt cirkusz hirtelen felébredt téli álmából, és legott nyomozást rendelt el különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt a Welt 2000 Kft. ellen.

A hirado.hu, amely a Kunigunda utcai házimozi testvérlánya, pedig rákapott a neki rendelt koncra, és megszületett az „ügyet” majd kísérő vezérmotívum, amely így hangzik: „Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt és feleségét, Dobrev Klárát is érintő”. S ezután már akármit mögéje, eléje lehet tenni. De, hogy úgy kétnaponta halljuk majd, az hétszentség, hiszen vészesen közelednek a választások, és a konzultációjuk is véget ért.

Ugyanígy életre kelt az eddig tetszhalott Budai Gyula is, aki szerint „az előzetes teljesítés, a közbeszerzés kijátszása és a metrókocsik előzetes engedély nélküli legyártása mind azt feltételezik, hogy előre megállapodott szereplők voltak, a beruházás körül bábáskodó SZDSZ-MSZP városvezetés a saját haszna érdekében valósította meg azt.”

Itt tartunk hát megint. A szavazóbázis ébren tartása érdekében életre kelt a rendszer egyik – persze melyik nem az – legaljasabb technikája, amelynek végén vezetőszáron lehet majd mutogatni mindenféle mókusokat a tévéjükben. Hogy később, ki tudja mikor, de mindenképpen 2018 tavasza után majd felmentő ítéletek születnek, azt ki nem szarja le, magunk közt szólván.

Hogy más példával ne éljek, 2013-ban Simon Gábort is úgy sétáltatták, mint valami cirkuszi medvét, és most, négy év után sincsen semmi sem, mutatja a módszer lényegét. Pedig Simon még lehet szaralak, de, hogy Dobrev Klára nem az, az is ziher, és mondom ezt annak ellenére, hogy nem ismerhetem. Viszont a férjét, a Patásfletót meg alaposan, és közelről.

Bizton állíthatom, lehet, hogy bohóc, lehet, hogy elbaszta, de a kisujjában több ész van, mint a Németh Szilárd vonulatnak, valamint, hogy a zsebében meg több gerinc és tisztesség, mint a Rogán Antaloknak, az is teljesen bizonyos. Mégis ő a Sátán egy személyben Igaz, már vetélytársai is akadnak, momentumosok, Gulyás Márton, egyebek, akik friss húsok a piacon.

Csak akad majd köztük valaki, akit mutogatni lehet a kameráknak bilincsben, mint aki élve megette a saját anyját. Ez itt a koncepciós perek kies világa azzal az abszurddal, hogy nincsen előre megírt ítélet, mert nem is lehet, a hangsúlyok eltolódtak a sugallás felé, ami médiától átitatott korunkban éppen elég. A prolinak meg lehet mutatni, ő lopta el a kabátot, és kész is a tudatmódosító. Egy egész ország gágogott évekig a Libajnainak. Ki törődik ma már vele mi volt az igazság?

Így lesz ez az elkövetkezendő rohadt hosszú évben, csak szólok, mielőtt majd nagyon elkezdenek csodálkozni a népek, hogy ezek ilyen gecik? Ilyenek, a Simicska is megmondta, és ő csak tudja, csupán immár a szopóroller másik oldaláról. Hogy amúgy ezt az egész mostani bagázst kéne a manézsban mutogatni, azt is tudjuk. Viszont annak csak később jön el az ideje.

Kósalajosok és más hangalakok

Nem a mondat, nem a tartalom, ami nincs, és amely a némethszilárd betűsorral jelölt organizmus mélyiből előbugyog, hogy kihívom egy birkózómeccsre, ha van kedve, aztán leülünk tárgyalni. Hanem a tempó, hogy gyere ki, ilyenek, akárha valamely falusi búcsú szaros budija mellett hullámzanának a dolgok, olyan itt.

És akkor rájöttem, hogy mi mozog bennem, mint a lét türelme, hogy nem a düh, nem a lázadás már, mert ez immár felesleges. És nem is a tanáros tempó, hogy elmesélem, mért vagy hülye fiam, mert nem érti, föl nem foghatja, lepörög róla, bambán bámul, vigyorog és vicsorít.

Hanem az undor. Az ösztönös, génbe kódolt roguentini öklendezés, amikor a beleivel gondolkozik az ember, mert ez az egész kupleráj egy lila nadrágtartó, szaros, vizes papír vagy göcsörtös fa. Egy calvadost, gyermekem! Megy ez fiúk, még darabig, aztán vége lesz, és úgy tetszik, az csúnya lesz.

Midőn némethszilárdok, kósalajosok és más hangalakok teljesítik a beléjük kódolt parancsot, és nem azért, mert meggyőződésük, és már nem is csak azért, mert lopni muszáj, hanem az erősebb kutya ököljogán, amely csak a csordájában, az övéi közt bimbózik, idáig züllöttünk nagy igyekezetünkben.

A spirál rég önmagába fordult, és minden egyes tüntetés, az összes érv csak még egyet teker rajta, s amint egyre világosabb szavak hallatszanak el, úgy bukik elő belőlük egy újabb mélység, hogy tárgyalunk, persze, csak gyere ki te takony, liberális állat, vedd a karikás ustort, oszt nézzük, ki a faszagyerek.

Mint alvadt vérdarabok pörögnek le róluk a szavak, csak az ököl a tiszta beszéd, s ha ettől az ember okádva aláfordul, akkor nem férfi, hanem Tajgetoszra való bölcsész, ahonnan majd a melós alapú társadalom olajtól iszamos kezű hóhérai taszajtják alá, miközben böfögve törlik meg pörküttől zsíros pofájukat, ahogyan a vezérürü, dagadt angyalkám.

Sivár életünk mindennapjain így hordoz bennünket az idő, amely lassan elszivárog, és nincs alku. Lehetett volna más, és mégsem az lett. Valamikor a születéskor volt néhány kósza, ihletett pillanat, csak hát fölbuktak az árból az y-végűek, jött a bocskai, a zuram, a bátyám, és abban a szétcseszett pillanatban lett vége az egésznek.

Ez, ami most itt folyik, már a végjáték. Kiteljesítése az antalli bűnöknek, és Soros vétkének is, aki a saját csecsén hizlalta ide nekünk ezt a disznót, és már minden hiába. A csuhások fölálltak a térdre imához után, és míg a Lőrincek az ország egyik felét viszik el, ők a másikat, és fogy a levegő, és nő a baj, hámlik le a vakolat.

És már minden mindegy, gyí lovam, gyí betyár, megy ez fiúk, fokozzuk a tempót, míg el nem fehérül a száj is. Aztán nosza, gyere ki, ég a házad ideki, meg vasvillát, vasvillát, hadd szúrjam keresztül! És akkor csönd lesz végre. Kurva nagy, halálos csönd. Míg el nem kezd az eső cseperészni.

Hungória Conanjai

Békés Márton a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, akinek a szívét vérzésig megsebezte, hogy szeretett intézményének falát összefestékezték. A megrendülés mértékét mutatja, hogy szinte már egy hét is eltelt a hallatlan atrocitás óta, de csak nem tud napirendre térni a történtek fölött.

Tegnap öntötte ki lelkének éjfekete tartalmát a nagyvilág, és elsősorban a leendő választók előtt, hogy hitükben őket tudományosan megerősítse. Könnyeivel küszködve, szüpögve, taknyát nyelegetve adta elő a megfelelő orgánumnak az örök igazat: “Ne legyenek kétségeink, a támadás a hősök és az áldozatok ellen ment.” (sic)

Ezen kívül barbárságnak nevezte a dolgot, amely megállapítás engemet sűrű továbbgondolásokra kényszerített, mert ez már minősített eset. Az ókori görögök barbarosz (βάρβαρος) kifejezéssel illették a nem görögöket, ebben a kontextusban tehát igazgató úr megállapítása egybecseng a nagyfőnökével, miszerint a rajtuk kívül álló elemek nem tekinthetők magyarnak.

Más megközelítésben a bárdolatlan népelemeket tekintették a rózsaszín lelkű hellének barbárnak, de a perzsa háborúk után a szónak megvető értelme is volt, jelezve a durvaságot, kegyetlenséget és műveletlenséget. Nem véletlen, hogy az újkorban a nácikat szokás barbároknak nevezni, meg Móricz pásztorait, akik birkákért gyilkolásztak.

Ha tehát igazgató úr a barbár morfémával illeti a jámbor föstékes alakokat, akkor azt kell tételeznünk, hogy a leendő választóknak üzen csalafinta módon azt sugallva, hogy ezektől óvakodni kell, nincsen előttük se Isten, se ember, ezek újszülött kisdedjeinket fogják elmajszolni früstökre, miután szétkúrták asszonyainkat.

Más megközelítésben a barbár megjelölés a görögöknél civilizációs eltérésekre is utalt, és be kell látnunk, hogy tényleg, a ma kormányzó erők, a kormányhoz közel álló kiszolgáló személyzet, az oligarchák és a hívők, valamint a velük szemben elhelyezkedő immár a festékszórás alapján megkülönböztethető sokaság között leginkább kulturális különbség van.

Nem arról van szó elsősorban, hogy a fideszbirka olvasta-e, mondjuk, a Tulajdonságok nélküli embert, vagy létezni sem bír Wagner nélkül. A kultúra ebben az esetben az egész személyiséget jelöli, amely az egyik esetben européer, a másik oldalon pedig a természeti népek felé hajlik, ily módon kettejük között antagonisztikus az ellentét.

A Fidesz és nyája erősen hajlamos arra, hogy totemeket alkosson, amelyeket és akiket vallásosan lehet tisztelni, s egyúttal félni is tőle, mint például Orbán Viktort, aki egyben tévedhetetlen is. Totemizálnak ezek mindent, mint most a terror otthonát, amikor is szakrálissá tettek egy nyüves múzeumot, amit pedig csak azért hoztak létre, hogy a főnökük beteges kommunista fóbiáját kielégítsék.

A szakralizált tárgyakról és dolgokról, úgymint és többek között szent jobb, szent korona, himnusz, meg ilyenek, csak suttogva lehet beszélni, minden más megnyilvánulás istenkáromlás, ami a libsibolsik védjegye. A Fidesz éra így röpít vissza a középkorba, és még azon is túl, megférni ezek semmiféle szabadabb elmével nem tudnak.

Innen nézve világos az is, hogy amint vezérünk egyre inkább elsötétül, úgy veszi őt körbe az egydimenziós emberek tömege, és aki egy kicsit is képes az összetett, elvont gondolkodásra, menekül előle, ahogy csak bír. Így válnak mértékadó emberré a Németh Szilárdok meg a Kósa Lajosok, akik determinisztikusan nem értik a paintballozókat.

Ők – szerintük – rombolnak, ricsajoznak, hangoskodnak, istentelenek, ügynökök, etc. Így van az, hogy ezek a mókusok fölépítették maguknak a saját Hybóriájukat, amely esetünkben inkább Hungória, amelyre az erőtől duzzadó harcosok és a sötétség a jellemző. Csak ebben a mi hard fantasynkban nem a snájdig Schwarzenegger küzd tébolyult szemekkel ellenük, hanem nyeszlett bölcsészek.

Conan-Schwarzenegger egyedül kaszabol és nyiszatol, hogy végül király váljék belőle, itt, a mi délibábunkban sok, és egyre több a harcos ellenálló, akik csak úgy nem ismernek félelmet és látszólag fájdalmat sem, mint a kimmériai barbár. Hogy emiatt totyakos vezérünk és hű szolgái be vannak szarva? Perszehogy, mivel váratlan zavar keletkezett az erőben, és roskadófélben van a ház. Eljött tehát a Conanok ideje a csillagok állása szerint.

Napi hülye

Van a fideszfiúkban valami sajátos kényszer, hogyha eljő a vasárnap, akkor összetrombitálják a sajtó segédmunkásait, hogy agyuk különös, bugyborékoló tartalmát megosszák a nagyvilággal. Mindezt tán azért, hogy a hívek ne maradjanak szellemi falat nélkül, az ellenoldal pedig höröghessen vagy röhöghessen, ki-ki gusztusa szerint.

Tegnap, amikor megdőlt a melegrekord megint, Németh Szilárd volt a soros – hehe -, hogy magas hőfokon tartsa a harci kedvet, és az ínyencek dörzsölték is a tenyerüket, mert az ő szeánszai mindig különleges szellemi kulináris élménynek ígérkeznek, és, magunk közt szólván nem is kellett csalódniuk. Új értelmet nyert a világ a csepeli fiatalember szavai által.

Mielőtt azonban belevágnánk mondandója ismertetésébe, némi malíciával vegyes csodálkozással tesszük fel a hangszórót érő kérdést, miszerint Németh Szilárd mért nem a templomok dohos, tömjénszagú mélyén hűsölt a megszentelt napon, hiszen valaha ezt annyira akarták, hogy még a boltokat is bezárták miatta. Mindenkinek sokkal jobb lett volna, ha a miatyánkot pofázza, és nem azt, ami alább következik.

Németh Szilárd, mint szülőanyja, Orbán Viktor, meg úgy általában az egész tolvajbanda szerte a világon összeesküvéseket föltételez, amely az ő Istentől eredeztetett hatalmukat akarná aláásni és aknázni, és így volt ez most is, midőn a rezsiharcos előállott a farbával, hogy aszondja: „Egy olyan furcsa koalíció alakult ki az ellenzéki oldalon, amelyben a baloldalt Soros György, a Jobbikot pedig Simicska Lajos rángatja, finanszírozza.”

A Sorost azt már megszoktuk, ez a simicskás közlés viszont teljesen új, és itt a lényege: „Simicska Lajos azt követően gondolta úgy, hogy kell keresnie magának egy parlamenti pártot, miután a Fidesz-kormány nem úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt, a parlamentben neki nem kedvező döntéseket is kezdeményezett. Vona Gábort meg is találta, meg is vette dekára, Simicska Lajos a Jobbiknak juttatott pénzért cserébe azt kérhet a párttól, amit akar.”

Érdekes dolgok ezek, el nem tudom képzelni, Simicska mi a szart kérhetne cserébe az amúgy nem létező támogatásért, de a Dunában megbúvó ellenséges békameberek óta tudjuk, hogy a veszedelem ott van minden kilométerkőnél, ott lapul minden bokorban, de legfőképpen Németh Szilárd likacsos agyában.

Viszont még ez sem volt elég, Vonát is meg kellett rónia a cuki kutyás pálfordulásáért, mondván: „A párt agyonhallgatta a kvótanépszavazást a részvételi arány csökkentéséért, majd nem szavazta meg a betelepítési kvóták ellen kezdeményezett alaptörvény-módosítást, továbbá végig összeállt azokkal az álomgyilkosokkal, akik az olimpia megbuktatásával akartak maguknak új politikai esélyt teremteni.”

Aztán, amikor ebbe a katyvaszba valahogyan még belekeverte Heller Ágnest is, akkor tényleg látszott, hogy egészen nagy a baj, amit bizonyított a szimfónia befejező tétele is, ami így szólt: „A Jobbikkal ellentétben a Fidesz-kormány nem engedett semmiféle üzleti, vagy politikai nyomásgyakorlásnak, és ezután sem fog.”

Nos, ekkor a magam részéről fölnyerítettem, és egyben meg is sajnáltam szegény ördögöt, mert nagyon szar lehet ilyen szellemi munícióval élni abban a világban, amelyről fingja sincs az embernek, mert eltakarják előle a fényt a rezsicsökkentett csekkek. Mindenki mögött áll valaki, ez tudvalévő, Németh Szilárd mögött is ott áll a főnöke, aki kiterelte őt a pihenőnapján ökörségeket előadni, és nem mehetett ezért misére, de még TESCO-ba sem. Hallatlan.

Viszont, mint aztán a nehéz nap délutánján kiderült, a simicskázás nem volt ok nélkül való. Állítólag a hajdani haver házát hetek óta megfigyelés alatt tartják a paparazzik, ami kezdi kiborítani Lajosunkat, és most a gecizésnél bővebben is kifejtette álláspontját, mondván: „Ez egy büdös bűnöző banda, amelynek el kell takarodnia.” Mindezt az egyik fia, Ádám egészítette ki ezzel a szösszenettel: „Azért a családdal csak ésszel! Viktor! Most az kell neked, hogy teljes coming outot toljunk a kis pereputtyodról??? Teljeset???? Ettől félsz te is! Ti vagytok a nagy keresztények???”

Mi pedig mindezek után szívrepesve várjuk már azt a coming outot, ami viszont soha nem fog bekövetkezni. Ugyanis, amikor Lajos még NAV elnök volt, és a „Hosszú bájtok éjszakáján” eltakarította a mocskot, akkor börtönt érő bűnrészessé vált maga is. Ergo, kölcsönösen tartják egymást sakkban a gecivé vált cimbivel, nagy reményeink tehát ne legyenek. Marad nekünk, hogy Németh Szilárdon röhögjünk, és ez se semmi.

Rezsiamazon

H. J.-né, Erzsike néni arra ébredt már hajnali kettőkor, hogy szinte elviselhetetlenül fáj a bütyke. Nem volt ez nagy újság, több évtizede riadt föl már arra, hogy hol ez fáj vagy hol az, megszokta és beletörődött, hiszen öreg volt már nagyon. Az lett volna a gyanús, ha nem sajgott volna valamije, akkor küldetett volna a plébánosért, de ez a mai ébresztő különösen kegyetlen volt.

Ott horkolt mellette az ura, akivel már negyvenhét éve nyüstölték egymást az életnek nevezett valamiben, horkolt, és a házi főzésű pálinka savanyú gőzeit eregette ki magából, de ez is rendben volt. Megrángatta a párnacihát, és addig mondta magában a miatyánkot, amíg a kakas szava nem szólt, hogy már szabad kikelni a dunna alól, nekilátni a napi zakatolásnak, ami már csak pöfögésnek volt nevezhető.

– Ébredj, aptya! – Bökte oldalba az urát csak úgy ezer éves megszokásból, mert a ház körül már régen nem volt teendő, az utolsó disznót tíz éve, a legkisebb unoka keresztelőjére bökték le, és amint az utolsó kanál zsír is elfogyott a bödönből, már disznajuk sem volt. Minek, egyrészt, másrészt pedig nem volt már moslékuk, hogy újat neveljenek.

Alig is pirkadt, az öreg indult abba a rohadt kocsmába – hogy szakanna rá az ég -, meginni azt a keveset, ami amúgy volt, de Erzsike néni már régen túl volt azon, hogy ezen pöröljön. Megtette ezt végtelen életük során fiatalasszony kora óta naponta minden eredmény nélkül, most meg már úgy volt vele, ezt rendelte az Úr egészen bizonyosan, mert különben mért lenne így, és nem másként.

Az öreg elzötyögött a gumicsizmájában az ivóba, Erzsike néni magára vette az otthonkáját, göbös ujjaival megcsomózta álla alatt a kendőt, és belesüppedt a gondolkodásba, mert neki sem volt mit tennie. Maradt még köménymagos leves meg krumplistészta tegnapról, a két vézna tyúk elkapirgált magában, a loncsos szőrű, különös keverékű Morzsa kutya meg élte a maga önálló életét.

Ült a hokedlin a konyhában, és ahogyan az első napsugár megvilágította az asztal sarkát, rávetült a fény egy sárga csekkre, amiről tudta, hogy nem fizeti be, mert nem kerül rá. Ez a szemétről szólt, amit Erzsike néni sehogyan sem értett, mert szemetük se volt hónapokig. A maradékot a Morzsa ette meg, ami ezen kívül keletkezett, az meg a kert végében álló budiban végezte.

Nem értette, hogy ezt mért kell neki fizetni, és pláne ennyit, egy heti élelem árát, és ahogy idáig jutott vélekedésében, valami eltörött benne. Minden rossz okát Jenőben, a polgármesterben látta meg ekkor, aki suttyó korában lopta a cseresznyéjét, és mindig röhögve futott el a kapanyél elől, és már akkor is rosszul állt a szeme neki, most meg itt dirigál díjakról, meg az egész életről.

Fogta a sárga csekket hát, átballagott a hivatalba, ami ott volt a kocsma mellett, és életének összes keserűségét, az összes ellopott cseresznyét, minden szemetet és minden mocskot a Jenő arcába káricált, és csak mondta. A Jenő meg elkezdett paragrafusokról meg ilyenekről beszélni, aztán valami Németh Szilárdról meg rezsiről, de Erzsike néni nem az öltönyös embert, hanem a pofátlan kölköt látta benne.

Nem volt nála a hajdani kapanyél, ezért összegyűrte azt a sárga csekket, az asztalra kente, és két maflást adott a cseresznyetolvajnak, aki nem lepődött meg, a hóna alá kapta a húsz kilós öregasszonyt, és kirakta az utcára. A kocsma népe – az ura is – látta mindezt, egyként kortyolt a fröccséből, egy bicikli váratlanul eldőlt, mert épp arra járt a szentlélek, Erzsike néni arcán, szeméből pedig megindult szerencsétlen életének sós patakja.

(Idén február végén egyik reggel a polgármesteri hivatalban kereste fel egy szatmári település vezetőjét egy idős asszony, és kérdőre vonta az általa fizetendő szemétszállítási díj összege miatt, ugyanis azt eltúlzottnak tartotta. Bár a polgármester megfelelő tájékoztatást adott a jogszabályi előírásokról, ezen a néni annyira feldühödött, hogy az íróasztala mögött ülő férfinak lekevert két pofont és a nyakát is megkarmolta. A polgármester ezután megragadta az asszonyt, és kivezette az irodából. Hivatalos személy elleni erőszak miatt kilencvenkétezer forintra büntették a nőt. – MTI)