Németh Szilárd vízilovacskája

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem vesz részt, mert a Soros. A kérdés, hiszik is, amit mondanak, vagy csak úgy szivárog belőlük. Az FKDNP, más néven NSDAP azt csinál, amit csak akar. Meg amit a Viktor óhajt. A Viktor egyszer, egy valószínűtlenül őszinte pillanatában azt találta mondani, hogy ellenzék nélkül is működik a parlament, aztán elment analízisre Freudhoz Grazba.

Viszont az ellenzék próbálkozik, és csak ő tudja, miért. Ott ücsörög a tiszteletlen házban, mert odakint esik, vagy meleg van. Értelme más nincsen a dolognak. Kövér házmester már kérdezni sem enged, igaz, a Viktor sem, hacsaknem alá a Kossuthban. És ezt a homokozót nevezik kormányzásnak meg demokráciának, ami jó móka. Nekik. Van a mi vezérünknek egy rögzülése még a felcsúti avas szagú parasztudvarról.

A férfiként kiállás, a face to face, ezt ordítozta már Goodfriendnek is, kihívta a budi tövihöz, malomalja, fokos. ’89-ben is így zavarta haza a ruszkikat, akik már rég Záhonynál jártak. Kifeszítette a mellét, és kérte a lövést. Viszont már akkor fingnyi tétje nem volt az ordítozásnak, és ez valahogyan rögzült benne, cukorkával erősítették meg az ingert, és sajátjává vált a látszattempó, az egérdübörgés.

Szóba nem áll ez az alak senkivel, csak mondja, ami a likacsos agyában kavarog. Elképesztő dolgok. Ez a habitus leszivárgott egészen Németh Szilárdig, aki amúgy nagyhangú kölök a kantáros nadrágjában, és, ha valaki meg óhajtja kérdezni, mért ilyen hülye már, akkor ilyeneket delirál: „Soros György a helyi embereivel akarja összehívatni a magyar Országgyűlést.”

Ha ő ebben hisz, akkor adjunk neki langyos tejet, és simogassuk meg a buksiját, vakargassuk meg a pociját, tán lenyugszik. A műanyag dömper is működő opció lehet, de csak a tapasztalat mutathatja meg, mire reagál pozitívan a beteg. Ha meg nem hisz ebben a tébolyban, amit elővezet, akkor hazudik. Nem tudható, tehet-e róla, vagy más a baj.

Több eset lehetséges. Az egyiket konfabulációnak nevezi a szakirodalom, és organikus háttere van a hazudozásnak. Ez homloklebenyi, agyi probléma, ami baleset vagy valamiféle rendellenesség következtében alakul ki. Az érintett nincs tudatában annak, hogy hazudik, a hazugság nem jár nyereséggel, csupán a személyes emlékek sérültek, a hiányokat pedig a beteg fantáziája segítségével pótolja.

A kóros vagy krónikus hazudozó egészen más, ő a probléma megoldására használja a hazugságot, a megtévesztés pedig napi rutinná válik nála. Tessék választani. Harmadik opció, ami jó volna nagyon, ha ez a galeri, annak összes tagja a fantáziahazugság állapotában leledzene, amely kinőhető, ha iskolaéretté válik az ember, meg a frakció.

Nekem van otthon egy saját vízilovam, a fürdőkádban lakik, és minden este én etetem. Ilyenekkel jönnek az óvodások, ami nem sokkal nagyobb téveszme, mint, hogy a Soros hívja össze a parlamenti kabarét. Ha Németh Szilárd vízilovazna, az sem volna különb baromság ennél, csupán az a kérdés, elnézzük-e neki, tudjuk-e be a latin-görög dedónak, vagy sem.

A mese és valóság közötti különbségtétel nem megy olyan jól a gyerekeknek. A füllentés nagycsoportos korban a legintenzívebb, a beiskolázás idejére azonban a gyerek képi gondolkodása fogalmi gondolkodássá alakul, s ezzel párhuzamosan világossá válik számára a hazugság fogalma. Ez az egyik jele sok más mellett, hogy a felnőtthöz hasonló módon különválik valóság és álom, fantázia és realitás, ami korábban egy nagy gomolygó zűrzavar volt a gyerek fejecskéjében.

Én vagyok a hülye, és én kérek bocsánatot, hogy rációt keresek ott, ahol ilyen luxus nincs is. Németh Szilárd tényleg egy hároméves szellemi-, és lelkivilágával rendelkezik, de a gonoszabb fajtából, aki sutyiban copfokat cibál. Hogy gomolygó zűrzavar van a fejecskéjében – elnézést az eufemizmusért – az is hétszentség, még csak fehér köpeny sem kell a diagnózishoz.

Eldöntendő dolog viszont, hogyan viszonyuljon ehhez a panelproli. Jóindulatú mosollyal, a debilek iránti elnéző jósággal viseltessen iránta, vagy hagyja ezt a rézbőrű tempót, és rúgjon egy nagyot a tottyadt valagába. Ezt az egészet jövő tavaszig el kell dönteni. Hogy a vízilovakkal leszünk-e azután a dedóban, vagy netán valahol egészen másutt, szivárványos réteken, pillangók között, ugye.

Másnap

Véget ért a kéthetes éjszaka, amelyben nemzetünk apraja meg a nagyja lehengerlő nemzethy részegségben fetrengett, mindeközben pedig a földteke összes lakosa – Szváziföldtől Timbuktuig – csodálta az álságos előadást, elalélva, ezt el ne feledjük azért. És eljött a józanító másnap, amikor egyből kiderült, hogy a sorosmaffia firkászai mért fanyalogtak jó előre a soha nem látott, tapasztalt, földbe döngölő és dagadó cirkusztól. Kezdetnek legyen elég annyi, hogy tán tovább láttak az orrukban lifegő fikánál, azért.

Nem volt ez így a királyi közvetítések során, amikor is minden, a medencéből félholtan kiszálló úszónak hitet kellett tenni amellett, hogy ez az uszoda a lehetséges uszodák legjobbika, ez a VB valahonnan az űrből jött, de legalábbis a kedves vezető fényesre nyalt valagából. A szervilis sajtóemberek éppen csak nem noszogatták a víztől csöpögő embereket, hogy köszönjék meg a határtalan örömöket egyetlenünknek, de, ha kitartóan várunk, és erősen akarjuk, még ez is meglesz. Sőt, teljesen bizonyos.

Máma meg kínzó katzenjammerben hömbölög mindenki, hétfőtől ugyanis nincs üzemeltetője a Duna Arénának. Senki emberfia nem vállalta az évi milliárdos terhet, így csak lötyög a víz bánatosan magában. Fenn az erdő, nincsen kas, másképpen szólván kilóg a seggünk a gatyából. Valami kormánymegbízott arról álmodozott szintén ebben a tévében, hogy a csecsszopótól a ténfergő nyugdíjasig mindenki itt feredőzik majd, és, hát nem, mert nincs, aki kinyissa az ajtót.

Elmúltak az ünnepek, és fába szorultak a férgek. Pusztuló civilizációk jellemzője ez a tempó, gondolhatunk itt a hedonizmusba ájult Rómára akár. Bár, ha Spenglerre ügyelünk, akkor annak is utána lehetne nézni, hogy hol marad a kultúra. A szalonnáci filozopter szerint ugyanis az emberiség elcseszett történetében a kultúra és a civilizáció kialakulása váltogatja egymást, s ebben a második a hanyatló szakasz.

Viszont bánatos szívvel azt tapasztalhatja a Németh Szilárdnál egy kicsivel alaposabban görög-latin dekadens magyar, hogy a Fidesz törzsfejlődéséből a kultúra szakasza valahogyan kiveszett. Egyből a civilizáció közepibe trafáltak bele, amikor nyakló nélkül építenek minden szart tök fölöslegesen, amely fedett sportlétesítményeknek, kisvasutaknak és a kismaci vérveres faszának az lesz a sorsa, hogy csendben belepi a pókháló, fölfalja a rozsda, és megebédelik a termeszek.

Lehetne az ember gyereke olyan álmodozó is, aki lélegeztető gépekről mesél, de ez teljesen fölösleges volna. Itt, most minálunk az ország erőforrásai arra vannak, hogy Orbán dicsőségét zengjék, és akkor lesz fájdalmas az ébredés, amikor az ezerszer átkozott Unió pénze már nem táplálja az utolsó tangót. Na, akkor, legyen hatalmon akárki is, eljő a jeges, és egy szempillantás alatt omlik össze ez az egész kóceráj. Hogy ez így lesz, az hóttziher, addig viszont tolják a pofánkba a vurstlit.

Engedve az irodalom incselkedésének, Faludy Gyuri bácsi Villon átiratával mutatom be a fényes jövőt: „Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,/ és hű barátom egy akadt: a köd./ Rakott tálak között kivert az éhség,/ s halálra fáztam rőt kályhák előtt./ Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,/ s szájam széléig áradt már a sár,/ utam mellett a rózsák elpusztultak/ s lehelletemtől megfakult a nyár,/ csodálom szinte már a napvilágot,/ hogy néha még rongyos vállamra süt,/ én, ki megjártam mind a hat világot,/ megáldva és leköpve mindenütt.”

Nincs kecmec, és igazi tanulságok sincsenek, csupáncsak egy. Sheldon szerint Júdásban legalább volt annyi jóérzés, hogy az árulása után fölkötötte magát. Erre az analógiára Szakhmáry Zoltánban meg annyi büszkeség maradt azért, hogy felgyújtotta a tanyáját és a saját szívébe eresztett egy bájos golyót, amikor meglátta, mire jutott. S bár az ilyen szakhmáryak a mérce manapság, de az úri erkölcs teljesen hiányzik a fiúkból, bácsikból, nénikből, szaralakokból. Egyáltalán minden éthosz kiveszett ebből a bagázsból. Most ott tartunk épp, hogy elkúrtak százharminc milliárdot a vezér dicsőségére, aztán minden más le van szarva. És nagyon kíváncsian várom, mi lesz még, meg az ordas eszmék, ha tetszenek belegondolni.

Inquisitio haereticae pravitatis

Most, hogy az új elit – amelynek zsinórmértéke például Németh Szilárd – a maga lehengerlő intellektusával bekvártélyozta magát a Kárpátok alá, és rohadtul otthon érzi magát, akár házmester a pállott, húgyszagú lépcsőházban, egészen sajátos lélekállapotba került. Mind, az összes helóta, valamint Spongyabob.

Nehéz ezt megfogni, csak a tapasztalat taníthatja a felőle való elmélkedést, ilyenből viszont bőséges a felhozatal. Minden napra jut egy mese. Éppen ezért volt szükség például Czeglédy szíjon való vezetgetésére is, hogy kis időre meglegyen az origó, amelyből kiindulva el lehet söpörni a világ alkalmatlan egyedeit, ergo, a Fidesz-en kívül mindent, és legfőképpen mindenkit.

Homokos, füves és vizes sík lesz az, ahová robog a kisvasút, amelynek állomásai mocskosak, ürülékkel és okádás tócsáival terhesek, de ez egyáltalán nem nóvum, ezek ezt tudják, ez jön elő belőlük olyan természetességgel, ahogyan kikelet előtt egy órával megszólalnak a rigó polgártársak.

Ha már a latin-görög tudatú Németh eszembe jutott, folytatnám is vele, mert megéri. A Czeglédy-saga kapcsán olyan bűnlajstromot vizionált a markáns arcélével ő, hogy a Népbíróság Pelikánt már meg sem környékezné, békaemberekre sem lenne szükség, semmire egyáltalán. Ha Némethen múlna, holnap vinnék akasztani, hajnalban, aztán tégedet is, ne bámulj vakon a kifent rohamkéstől.

Pedofílián és a terrorizmuson kívül szinte minden szerepel a rezsi-étlapon, de még az is meglesz, ha jól odafigyelnek. És mégsem ez az igazán érdekes, hanem a stíl, az előadás csökött tudattal terhesen, hogy a birkózó, és az összes haverja már annyira otthon érzi magát ebben a világban, hogy nekiállt szarni a spanyolviaszkot, mert a segükben is felyük van, vagy, mert helikopterek.

Aztán továbbá még, hogy ebben a nagy homepartiban az összesnek nőtt legalább három feje, így egy személyben hozzák nekünk a vádlót, a bírót, és az ítélet végrehajtóját is. Most állnak össze épp valami furcsa szimbiózissá, vagy mi a rosseb, már nem is tudható, mert eltakarja a pelyva.

Fogják ezek a saját mészporos agyukat, és telefújják a világot, kezükben feszület, az tolják az áldozat képibe, s mondják, üvöltik, hogy ismerd be, akkor jó lesz a lelkednek. A spanyolcsizma máma így hangzik: “Várjuk a szocialista nagyhalak vallomását, szólaljon meg most már végre, és mondjon igazat Botka, Molnár és Ujhelyi!”

He? Fasza a kutyának? A Schmidt Mária intézmény kénköves falai közt a leendő tetem képibe toljuk a feszületet, hogy valld be bűneidet, és a lelked megmenekül, miután alád gyújtottuk a rőzséket, akárha Giordano Bruno segge tövébe, vagy netán ha előtte kivertük a fogazatod a vallató lámpák fényénél ÁVH-módra, vagy mi a rosseb?

Vallja be? Mi ez itten? Inquisitio haereticae pravitatis (panelproliul inkvizíció), tehát a tévelygő eretnekség kinyomozása? Tanainkat tán vissza is kellene vonni, és a feszületet reszkető ajakkal csókolni, miközben szivárog fölfelé égett lábkörmünk fenséges illata, sőt, a bűnös nyelvét is kivágják, hogy sülése közben ne tudjon lázító szavakat intézni a néphez?

Ez megy most már, és az is tudható, miért. A templomosokat is azért abáltatta meg a negyedik, szépséges Fülöp, mert köllöttek neki a kincsek, aztán ráfogta az eretnekséget a nyuszira, mint most is. De ennek oka van és indoka. Hogy Joe Strummer (The Clash) kéretlen szavait idézzem: „All the power’s in the hands/ Of the people rich enough to buy it.” Tehát orbánul: „Minden hatalom azoknak a kezében van, akik elég gazdagok, hogy megvásárolják”

Értjük hát Mészárost is alaposan, csak ez nem a szavannák vidéke, vagy tán mégis az. Az evolúció visszaforgott, és újra az erősebb kutya baszik, ha csálé is a farka. Most már tényleg nem tudom, hogy ezervalahányadjára miért mondom el újra meg újra ugyanazt, hogy J’acusse, pedig nem is vagyok egy Zola, csak egy utazó, aki arra kéri Buddhát, hogy engedjen azért még beszélni, míg el nem jő a cethal. Ti viszont jobban odafigyelhetnétek a kuplerájra, mert bűzlik a madám valaga. Momentán nincs több közlendőm.

Tajtékos szavak

Gyönyörűséges ez a mi nyelvünk nekünk, egyszersmind kiváltképp nehéz is, egyeseknek pedig különösen nagy feladatot jelent a megfelelő használata. Gondoljunk csak a kupakokra és Németh Szilárd egynémely zsengéjére, hogy a többi szómágusról most szó se essék. Másrészt veszélyek is rejlenek benne, mert lássuk be, ha a szem a lélek tükre, akkor a nyelv pedig az organizmus hol tétova, hol pedig csillámló tudatáé.

Ma már százszor is meg kell gondolnia az embernek, hogy miket pofázik és irkál össze, mert a nemzeti téboly jelen szintjén könnyen kattanhat a bilincs a meggondolatlanul, össze-vissza hadováló ellenforradalmár csuklóján, mint ahogyan így járt dr. Dániel Péter ügyvéd, akit a reptéren kapcsoltak le, vagy Szily László újságíró, akit meg hajnalban az ágyából rángattak ki a fülkeforradalom éber őrei.

Előbbi Wittner Máriáról nyilatkozott a szíve szerint, utóbbi pedig Fásy Zsüliett kapcsán használt illetlen kifejezéseket, amitől a két érintett, illetve egyikőjük apukája igényelt saját használatra meghatározhatatlan mennyiségű seduxent. Dániel Péter azt mondta ’56 nagyasszonyáról, hogy „Primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prosti.” Ezek fajsúlyos szavak, s hiába kért bocsánatot, Dózsa László – a fényképről – is igazolta, hogy nincsen igaza, s ez így egyben már megér egy vezetőszíjat.

Főleg úgy, hogy Wittner Máriát hamarosan szentté fogják avatni, s mint azt tudjuk, szakralitás tekintetében a fiúk nem ismernek tréfát. Szily László vétke mókásabb, ő csupán idézett Fásy Zsülikéről írt szavakat, de ennyi is elég volt a rabosításhoz. A végeredmény az, hogy a jövőben nem lehet használni Zsülikével kapcsolatban az alábbi hangsorokat: álgipsy, álking, álénekes, kisfosy, tehetségtelen, borzalmas, hallgathatatlan, parasztvakító, és ezt a jelzős szerkezetet: szőke fosgyáros.

Van aztán olyan is, hogy a szavak egészen váratlanul mondatokká állnak össze, és Fásy Ádámról szólva ilyen végeredményt mutatnak: „A zeneipar legkártékonyabb gonosztevője.”, esetleg „Orbán Viktor seggében élő playback-hobbit.” Ezek is tiltólistára kerültek, mint annak idején az EMMI-nél a stadion, és még számos más, felforgató tartalmú lexika.

Amúgy, hogy ki min áll neki duzzogni, az habitus dolga. Svejk a fogdavagonban azzal állt elő az őket őriző szerencsétlen katonának, hogyha őt pézsmapocoknak nevezné, akkor azon megsértődhetne-e. A szerencsétlen megszólalni sem tudott, mert Jurajda, az okkultista szakács már szétcincálta az agyát némely előadásával, és ebből is kitetszik, hogy a szó valóban veszélyes fegyver.

Egyes források szerint százharmincezer magyar szó volna. Ezt nem tudom, hogyan számolták ki, mindenesetre Babits Mihály a vizsgálatok szerint műveiben közel négyszázezret használt, amiből huszonhétezer volt az egyedi. Arany Jánosnál ez a mutató kétszáznyolcvanhétezer, illetve az egyediből majd’ hatvanezret rittyentett oda a papírra.

Iszonyatos számok ezek, főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy egy mai magyar átlagos értelmiségi proletár úgy nagyjából harmincezer szó segítségével mutatja meg likacsos agya tartalmát egy év alatt. Egyáltalán nem csoda tehát, ha a fideszfiúk ebben a végtelen szótengerben is csupán a rendetlenséget, a káoszt látják, és mindent elkövetnek, hogy feldolgozható szintre redukálják a használatos szavak mennyiségét.

Sikerült is nekik, manapság a Fidesz szókincse kimerül az alábbiakban: momentum, brüsszel, dk, mszp, botka, soros, jobbik, vona, migráns, gyurcsány, terror és rezsi. Azt hiszem, nem felejtettem ki semmit. A KDNP erre még rápakolja a család és a keresztény morfémákat, és ezek segedelmével minden közlendőjét meg tudja oldani. Föltűnt viszont, olyat, hogy Isten, nem igazán használnak, amely tapasztalat elgondolkodtatja a magyart. Már, amelyiknek erre van érkezése.

A rajongó hívőknek nincsen igazán, hiszen a folyamatos dob-, és harsonaszó úgyis elnyomja a bonyolultabb tartalmakat, a cizellált mondatoknak egyáltalán nincs funkciója a csatatéren. És ezért van az is, hogy minálunk a haldoklót és holtat a kántor vernyogása kíséri, és esélye sincsen arra, hogy negyvenkilenc napig olvassák a fülébe a Bardo tödolt (Bar-do thosz-grol), hogy utat mutassanak a léleknek. Mérhetetlen pazarlás volna ez, amely luxust a nemzetgazdaság egyáltalán nem engedhet meg magának.

Ockham borotvája

Annak, ami jelenleg folyik kies hazánkban, jól megnevezhető oka van. Túl sokat nem is kell rajta tűnődnünk, hogy rávágjuk a bűnös nevét, akinek záloga a kezünkben van, és ez Orbán Viktor volna, mon Dieu. És persze azt is megkérdezhetnénk, hogy mit érdemel, ha úttörőtáborban volnánk, de nem vagyunk ott. Viszont semmi sem ilyen egyszerű.

Tagadhatatlan, hogy vészes állapotban van az ország, valamint a benne élő emberek. Miközben a fortélyos félelem igazgat, és most már tényleg nem lehet tudni, mikor, honnan és kit visznek el, és pláne, hogy miért, mint most például Czeglédy Csabát, azok, akik pedig vakon hisznek, kezdenek teljesen megőrülni, mint az én ismeretlen cimborám is a boogie woogie klubból.

Ő fáradságot nem kímélve ostoroz engem az oldalamon, rajtam tartja a szemét, s holott felhívtam rá a figyelmét, hogy ne igyekezzen annyira, úgyis kivágom a kommentjét a francba, ez nem hatotta meg, és tátott szájjal szidja az anyámat, engemet, s holott magam sem riadok vissza a mocskos beszédtől még írásban sem, okádását inkább nem citálom.

Összefoglalóan kijelenthetjük, hogy az ország egyetlen nagy hangulatban van, mégpedig egészen különösben, viszont ezen tulajdonképpen nem kell meglepődnünk. Oly régóta, és oly kitartóan cukkolja a sunyi hatalom a polgártársakat, amitől még a legjámborabb hintaló is fölnyerítene, nemhogy a keményen dolgozó, szarrá szívatott proletár.

Szelényi István, az MTA és a Yale kutatója minden bajok okát a hajdani alkotmányozásban látja, szerinte ott van valahol az ősbűn, meglátásom szerint viszont Sorosnál, és ezt most tényleg komolyan hiszem. Ő emelte ki a budi tövéből a parasztgyereket, és tartotta lélegeztető gépen a pártját jó ideig, most meg ott tartanak, ahol, de nem is ez a lényeg.

Egy Szelényi professzor megállapításában csalódott olvasó szintén demonstrálja nekünk, hogy az ország tényleg zizeg, éspedig így:

„Már azt hittem, valami olyan konkrét történelmi pillanatról rántja le a leplet a cikk, ami közvetlen kihatással volt a csutigeci szellemi integritására, ami kiváltója volt a Graz-protokollnak. Például a 2002-es nagy állfelkopás, vagy amikor El Kúró feltörölte vele a padlót a tévévitán, aztán még egyszer kicsavarta és kitörölte vele a seggét is. Az ősbűn valami ilyesmi lehetett, amikor a Grazi vitaminbomba hatása alatt, kábultan, egy parányi tudatossággal elhatározta, hogy felforgatja az egész az országot, a magyar népet pedig egy magához hasonló pitiáner, passzív-agresszív, ellenségeskedő, mindenféle kényszerképzetektől terhelt elmeroggyanttá teszi. Ezzel még adós nekünk a világ, a sors, az Isten, hogy legalább az okot megismerjük, ami miatt a csutigecit érdemeljük!”

Karakteres szavak és mondatok mitagadás, de azt tényleg nem lehet tudni, ha mindezek az örömök túlcsordulnak a klaviatúra peremén, mi történik, mi történhetik. Hiszen nem mindenki kétfarkú kutya, aki magáévá tette a kierkegaardi óhajokat, hogy legyen vele a nevetés. Például a CÖF-ös bagázsnak is egyfolytában rángatózik a szája széle, hogy az ilyen Németh Szilárdokról szót se ejtsünk.

Nagy, nemzeti tébolyda az egész ország, én pedig meggondolatlanul megfejtést is ígértem. Hogy rövidre lehessen zárni záros határidőn belül ezt a vizsgálatot, az „Ockham borotvája” elvet szükséges alkalmazni. A jámbor szerzetes szerint két, az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb, azaz, minden, a dolog magyarázatához nem szükséges ok fölösleges és ennélfogva elvetendő.

Tehát minden külön értesítés helyett fogadjuk el a gyakorló orvos diagnózisát, miszerint Orbán Viktor súlyosan beteg. A gyakorlott szem szerint skizofréniában szenved, ami sajátos pszichotikus állapot, és ez nem tréfadolog.

Röviden úgy jellemezhető, hogy a beteg akarata, gondolatai és érzelmei szétesnek. A pszichotikus állapotok a realitásérzék elvesztésével, érzékcsalódásokkal, hallucinációkkal, az érzelmi élet zavaraival, téveszmékkel, tudatzavar jelentkezésével járó elmegyógyászati betegségek. Több tényező játszik szerepet kialakulásukban, de e kórképek kiváltó oka lényegében ismeretlen. Viszont a beteg úgy rakja össze a külvilág történéseit, hogy azokból egy veszélyes, ijesztő kép áll össze. A betegség aktív szakaszaiban a beteg veszélyes lehet önmagára és környezetére is.

Itt a hunyó, stimmt, sokat merengeni ezen fölösleges. Azon azonban már sokkal inkább, hogy a környezete és csatlósai ugyan nem terheltek, viszont mégiscsak Simicska-folyadékok. Tudjuk, hogy bár determinisztikus világban élünk, mindenkinek van szabad akarata. Sheldon előadásában: szükséges a táplálék bevitele, a salakanyagok ürítése, és oxigén a sejtek működéséhez, minden más választható.

És hogy ezt az egészet, amit most itt előadtam, erkölcsi szintre emeljük, térjünk vissza a dánhoz, aki így morfondírozott: „Az én vagy-vagyom nem a jó és a rossz közötti választást jelenti elsősorban, hanem azt a választást, mellyel jót és rosszat választunk, vagy amellyel ezeket kizárjuk. Itt az a kérdés, hogy milyen meghatározások mellett szemléljük az egész létezést, hogy milyen meghatározások mellett akarunk élni.” Gondolj tehát Malacka, gondolj.

Medve a bőrében

Azt tudjuk a görög-latin kultúrával rendelkező Németh Rezsitől, hogy Soros György „nem fér a bőrében”. Ezen a hibán a FB baráti köre kacagva élcelődött, ami gonoszság miatt tanárosan meg kell rónom őket, ne tegyék. Könnyű fennhéjazva lenézni Rezsi bácsit, de ez a tévesztés, amellyel az inessivusi helymeghatározást az elativusival keverik, és ötödikben úgy verik a leendő közmunkások fejébe, hogy hol kérdésre ban-, ben, hovára meg ba-, be- toldalékot kap a lexika, gyakoribb, mint hinnék.

Emiatt imbecillisnek, netán debilisnek tartani őt súlyos tévedés, amikor pedig idióta. Igaz, erre a nyelvhasználat alapján akkor lelnénk teljes bizonyosságot, ha írásbeli munkásságát ismerhetnénk, ilyen azonban nincsen neki. Ha például hiátustöltő hangokat használna, és mondjuk, ezt úgy vetné papírra, hogy hijátus, az már bizonyság lenne – legalábbis a nyelvtudomány tapasztalatai szerint – a retardáltságra. De lehetne demencia is, ha jobban belegondolunk abba, hogy már nem tüzes ifjú vizsgálatunk tárgya, s egyben alanya.

Mindenféle migránsok állítják, hogy a magyar kurva nehéz nyelv, és ebben igazuk is van. Ez már Schmitt ’álamelnök úr mókás bejegyzései után is kiderült, amiből arra a megállapításra juthatunk, hogy a mély-, és igazmagyarok nem igazán forgatják a Bencédy-Fábián-Rácz-Velcsovné szerzőnégyes „A mai magyar nyelv„ című alapművét, az ilyen gyönyöröket meghagyják a romkocsmák mélyében részegeskedő bölcsészeknek, akik viszont annyit is érnek. Az ilyen alakokra egyáltalán semmi szükség nincsen a munka alapú társadalomban, meg különben is ott van a rovásírás.

Viszont mindazok után, hogy mindenféle portálok hírül adták, egyre több medvét láthatni a rezsim kedvelt játszóhelyén, ahol nyári egyetemeket vagy mi a szart tartanak, Rezsi bácsi ennyit bírt kinyögni: “A Soros-média nekiment Tusványosnak is.”, majd óvó féltését azzal egészítette ki, hogy “Én a medvékkel és a székelyekkel vagyok!”. Nos, ekkor a doktor bácsi elővette a szetoszkópját, meg belevilágított a beteg szemébe, hogy a feje mélyén megtalálhassa a zavar igazi okát, mert mindezek után teljesen egyértelmű, igen nagy a baj.

Főleg úgy, hogy az ápolt mindehhez belinkelte az Igazi Csíki Sör reklámját, amelyben egy medve hatalmas pofont kever le egy férfinak, aki le akarja nyúlni a komájával közös sörét. Ha most Amy lennék az Agymenőkből, akkor okkal horgadna föl bennem a tudományos kíváncsiság, amelyet a neurobiológus úgy foglalt össze, de fölvágnám az agyadat, hogy meglássam, mi játszódik le benne. Ha meg rajongó volnék, aki igenlőleg küldte vissza a konzultációs klozettpapírt, akkor elalélva így sóhajtanék, micsoda asszociatív bázis.

Ezt kéne tennem, ha volna rá agyi impulzusom, amikor látnám, hogy egy briliáns, logikán túli ugrással ki lehet alakítani a székely-sör-medve szentháromságot, ami előtt le kell borulni, természetesen csak Orbán Viktor után, aki maga a teremtő Isten. Ilyen gondolatokra azonban a hívőknek nincsen érkezése, amiből kitetszik, hogy elsősorban kulturális különbségek vannak fülkeforradalmárok és a mai partizánok között, így ez a delír antagonisztikus szembenállásokat generál, mert az élet nem habostorta.

Viszont az is világosan látszik, hogy ezek mért vannak elválaszthatatlan szimbiózisban, ami szellemi állapotot egy mókás kedvű kommentelő így ábrázolt: „Esküszöm, nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt a posztot valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezt a posztot komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával, az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön? „

Sommás jellemzés, ami a rajongókat ábrázolja, de Rezsi bácsi működése arra is bizonyíték, hogy ez a szint nem csak a megvezetettekre, hanem a csorda vezérbikáira is jellemző. Elég legyen csupán a legendás kupakokra utalnunk, és ezért is imádhatják annyira egymást, ami gyönyörű szerelmi történet. S ha már Rezsi bácsinak olyan kibaszottul nagy a görög-latin műveltsége, akkor jellemezzük őt Empedoklész „Tisztulások” című művének egy találó sorával: “Mert én egykor voltam már fiú is, lány is, bokor, madár és néma tengeri hal.” [B 117.], így máris feldereng előttünk hősünk nemes, puffatag arcéle.

De ha már Empedoklész, és szóba került egyetlenünk isteni mivolta, figyelmeztető zárásként elég legyen arra utalnom, hogy ez a jóember Diogenész Laertiosz feljegyzései szerint istenné válásának bizonyításául az Etna kráterébe vette magát, bronz szandálját pedig állítólag megtalálták a kráter szélén. Úgyhogy a rezsi örökös őre helyében óvatosan duhajkodnék ezekkel a görögökkel, mert egyszer csak arra riadunk, hogy prime ministerünknek nyoma veszett, s miközben mindenki azt hiszi, Soros diablo vacsorálta meg őt, a TEK egy szaros gumicsizmát fog találni a Ság hegy ormain.

Fajlagos hülyeség

Most már nagyon ideje lesz, hogy vége legyen ennek a konzultációnak, mert rohadtul unalmas. Értem én, hogy hatalmas a siker, hogy a Párt vezérkara állva pisál örömében, de nem kéne az arcunkba veretni a gyönyörüket. Ott tartunk hovatovább, amint beesik egy kósza levél a Központi Bizottsághoz, abban a pillanatban összetrombitálják a sajtót, hogy na, ugye, mintha focimeccs volna az élet, és lehet, hogy az is.

Hogy ezen a hétvégén se maradjunk konzultációs gyönyörök nélkül, arról valami Hidvégi Balázs gondoskodott, aki kommunikációs igazgató volna a Pártnál, vagy mókamester, ez egyelőre képlékeny. Kitűzte a lobogót a hívek agyára, és sehol nem volt egy Dugovics Titusz mélybe rántási céllal, így hát, a hülyeség ott lobog a szélben, hogy ilyen föss képpel, ha zavarossal is érzékeltessem kies hazánk lehengerlő nívóját az Úrban, a búgivúgi klubban.

„Egyegészhattized” millió a bűvös szám, ami rekord állítólag a levelezés történetében, hogy ennyien küldték volna vissza a budipapírt. Ez nagyon szép, de ki a rosseb tud utána járni, senkise, egyrészt, másrészt viszont ezt úgy előadni, hogy mindenki az ő agyamenésüket támogatja, meglehetősen merész matematikára vall, amit viszont a népszavazás óta ismerhetünk. De nem is erről akarnék mesélni most igazán, mert ezt már mindenki unja.

Finiséhez érkezett a személyes úthengerlés is, amiről ez a mókamester szintén azt tudatta, hogy óriási attrakció volt, mint a cirkuszi kikiáltó, hülye, elnyújtott hangon. Az derül ki a számológép kijelzőjéről, hogy az elmúlt négy hétben több mint százharminc településen tartott fórumot a Párt, amelyeken több mint harmincezer emberrel találkoztak. Ilyenkor az ember nekilát fejben fölmérni a diadalt, és arra jut, hogy fajlagosan így meglehetős drága terjeszteni a kórt.

Egy-egy agymosásra jut százötven-kétszáz ember, ami amellett, hogy nem igaz, drága is a maga nemében, terembérlet, benzinpénz, pogácsák, üdítők és még ki tudja milyen költségek csapódnak az ilyen túrákhoz, viszont a személyes találkozás varázsa megfizethetetlen, minden másra ott van a MasterCard. Az elbutításnak ez meglehetősen költséges módja, igaz, a levelezésről sem tudjuk, mit kóstált, de kicsire nem adunk, mert a népek megvilágosodtak, pedig nem is lótuszülésben ültek a szeánszokon.

A mókamester mintegy ráadásként azt rántotta elő a cilinderből, hogy a népek körében az váltotta ki a legnagyobb felháborodást, idézem: „Az Európai Parlament határozatban kérte számon egy terrorizmus vádjával Magyarországon jogerősen elítélt férfi szabadon bocsátását.” Ő a megafonos ember, hogy világos legyen az écca, akiről a fórumok népének halovány fingja sincs, csak Hidvégi et.-nak ezt adták most ukázba, hogy erről is lódítson csöppet.

Egyébiránt a bámuló plebsnek még nagyon sok mindenről nincsen tudomása. Mondhatnám azt is, hogy a setétség honol bennük, mert aki mondjuk önszántából elmegy Németh Szilárdot hallgatni és csodálni, az már végképp menthetetlen, és minden aljasságra képes. Mellesleg a fajlagosan drága hülyeség termékeny talajt talált, ha a „Honfoglalás 2000” és a „Nemzeti Szociáldemokraták” közleményét olvassuk, amit az MTI hozott, mert ezt arra érdemesnek tartotta, míg másokat nem, ha emlékezünk.

Íme, az alkotás egy részlete: „Számba kell vennünk a migránsokat behívó, velük kollaboráló civil vagy leplezett szervezeteket és azoknak tagjait. Fel kell számolni a társadalomellenes csoportokat, meg kell vonni tőlük a nyilvános szereplés – a sajtóban való megjelenés lehetőségét. Be kell tiltani a nyugalmunkat megzavaró, felforgatásra irányuló tüntetéseket. Nem engedhetjük meg, hogy egy nemzetellenes törpe kisebbség közvetve-közvetlenül veszélyeztesse gyermekeink életét, asszonyainkat, jövőnket! Kollektív bűnökre, legyen kollektív büntetés a válasz!”

Ezt az egészet én most inkább nem minősíteném, legyen rajta az Orbán Viktor nevű rágcsáló lelke, mint ahogyan azon is, hogy a megafonos embert terrorizmus miatt elítélik, bizonyos Ramir Safarovot meg, aki baltával fejezett le egy örményt, miniszterelnökünk személyesen kísér ki szinte a reptérre, hogy a nemzeti megdicsőülés útjára bocsássa. Az örmény is bizonyára kollektíven volt bűnös, mint ahogyan most már én is. Mindebből kitetszik, hogy bár a delír terjesztése nagyon rossz ár-érték arányban történik, viszont a jelek szerint minden pénzt megér. A gyűlölet soha nem lehet drága.

Fajlagos hülyeség

Most már nagyon ideje lesz, hogy vége legyen ennek a konzultációnak, mert rohadtul unalmas. Értem én, hogy hatalmas a siker, hogy a Párt vezérkara állva pisál örömében, de nem kéne az arcunkba veretni a gyönyörüket. Ott tartunk hovatovább, amint beesik egy kósza levél a Központi Bizottsághoz, abban a pillanatban összetrombitálják a sajtót, hogy na, ugye, mintha focimeccs volna az élet, és lehet, hogy az is.

Hogy ezen a hétvégén se maradjunk konzultációs gyönyörök nélkül, arról valami Hidvégi Balázs gondoskodott, aki kommunikációs igazgató volna a Pártnál, vagy mókamester, ez egyelőre képlékeny. Kitűzte a lobogót a hívek agyára, és sehol nem volt egy Dugovics Titusz mélybe rántási céllal, így hát, a hülyeség ott lobog a szélben, hogy ilyen föss képpel, ha zavarossal is érzékeltessem kies hazánk lehengerlő nívóját az Úrban, a búgivúgi klubban.

„Egyegészhattized” millió a bűvös szám, ami rekord állítólag a levelezés történetében, hogy ennyien küldték volna vissza a budipapírt. Ez nagyon szép, de ki a rosseb tud utána járni, senkise, egyrészt, másrészt viszont ezt úgy előadni, hogy mindenki az ő agyamenésüket támogatja, meglehetősen merész matematikára vall, amit viszont a népszavazás óta ismerhetünk. De nem is erről akarnék mesélni most igazán, mert ezt már mindenki unja.

Finiséhez érkezett a személyes úthengerlés is, amiről ez a mókamester szintén azt tudatta, hogy óriási attrakció volt, mint a cirkuszi kikiáltó, hülye, elnyújtott hangon. Az derül ki a számológép kijelzőjéről, hogy az elmúlt négy hétben több mint százharminc településen tartott fórumot a Párt, amelyeken több mint harmincezer emberrel találkoztak. Ilyenkor az ember nekilát fejben fölmérni a diadalt, és arra jut, hogy fajlagosan így meglehetős drága terjeszteni a kórt.

Egy-egy agymosásra jut százötven-kétszáz ember, ami amellett, hogy nem igaz, drága is a maga nemében, terembérlet, benzinpénz, pogácsák, üdítők és még ki tudja milyen költségek csapódnak az ilyen túrákhoz, viszont a személyes találkozás varázsa megfizethetetlen, minden másra ott van a MasterCard. Az elbutításnak ez meglehetősen költséges módja, igaz, a levelezésről sem tudjuk, mit kóstált, de kicsire nem adunk, mert a népek megvilágosodtak, pedig nem is lótuszülésben ültek a szeánszokon.

A mókamester mintegy ráadásként azt rántotta elő a cilinderből, hogy a népek körében az váltotta ki a legnagyobb felháborodást, idézem: „Az Európai Parlament határozatban kérte számon egy terrorizmus vádjával Magyarországon jogerősen elítélt férfi szabadon bocsátását.” Ő a megafonos ember, hogy világos legyen az écca, akiről a fórumok népének halovány fingja sincs, csak Hidvégi et.-nak ezt adták most ukázba, hogy erről is lódítson csöppet.

Egyébiránt a bámuló plebsnek még nagyon sok mindenről nincsen tudomása. Mondhatnám azt is, hogy a setétség honol bennük, mert aki mondjuk önszántából elmegy Németh Szilárdot hallgatni és csodálni, az már végképp menthetetlen, és minden aljasságra képes. Mellesleg a fajlagosan drága hülyeség termékeny talajt talált, ha a „Honfoglalás 2000” és a „Nemzeti Szociáldemokraták” közleményét olvassuk, amit az MTI hozott, mert ezt arra érdemesnek tartotta, míg másokat nem, ha emlékezünk.

Íme, az alkotás egy részlete: „Számba kell vennünk a migránsokat behívó, velük kollaboráló civil vagy leplezett szervezeteket és azoknak tagjait. Fel kell számolni a társadalomellenes csoportokat, meg kell vonni tőlük a nyilvános szereplés – a sajtóban való megjelenés lehetőségét. Be kell tiltani a nyugalmunkat megzavaró, felforgatásra irányuló tüntetéseket. Nem engedhetjük meg, hogy egy nemzetellenes törpe kisebbség közvetve-közvetlenül veszélyeztesse gyermekeink életét, asszonyainkat, jövőnket! Kollektív bűnökre, legyen kollektív büntetés a válasz!”

Ezt az egészet én most inkább nem minősíteném, legyen rajta az Orbán Viktor nevű rágcsáló lelke, mint ahogyan azon is, hogy a megafonos embert terrorizmus miatt elítélik, bizonyos Ramir Safarovot meg, aki baltával fejezett le egy örményt, miniszterelnökünk személyesen kísér ki szinte a reptérre, hogy a nemzeti megdicsőülés útjára bocsássa. Az örmény is bizonyára kollektíven volt bűnös, mint ahogyan most már én is. Mindebből kitetszik, hogy bár a delír terjesztése nagyon rossz ár-érték arányban történik, viszont a jelek szerint minden pénzt megér. A gyűlölet soha nem lehet drága.

Demencia

Itt, minálunk vidéken a választópolgár különösen ki van téve az ártó szellemeknek. A megyei napilapban látok ám a minap egy tudósítást valamely hagyományőrző – nem átvizsgálandó – civilekről, és a leadnél már nem is kellett tovább erőlködnöm, hogy kiderüljön a baj.

Azt írta az újság, hogy ma is naponta meg kell küzdenünk függetlenségünkért és szabadságunkért. Arra már kíváncsi sem voltam, hogy ez a slapaj polgártárs saját gondolata, jellemezvén a vészterhes időket, vagy a hagyományőrzők dilije, mert végül is, mindegy is. Kifolyt belőle a kék plakát mocska.

Hirtelen olyan érzésem támadt, mint amikor a „Szellemirtók” névre hallgató böszme filmalkotásban a kisded ott heverészik a múzeumban, és éppen kúszik beléje sűrű folyamként a gonosz, hogy új alakot nyerjen. Aztán megérkeznek a hősök, és minden pitypalattyos lesz megint.

A különbség annyi csupán mese és valóság közt, hogy itt soha nem jön felmentő sereg, és a romlás voltaképp már megtelepedett. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor most ők a világ romlására törnének, sokkal inkább védelmezik a kivívott leépülést, amely a rendszer veleje.

Mintegy fölülről szivárog alá az elhülyülés, amióta a Fidesz vezérkar vészesen fölhígult, és megállapodott a Németh Szilárdok szintjén, amelyben tagolatlan mondatok szakadnak ki az emberből a butaság bátorságával. Valaha, nem is oly rég még értettek ezen a vidéken magyarul, ma már csak a harci kürtök jeleit képesek fölfogni, igaz, azt oda-vissza.

A röhej az, hogy nem időskori bajról van szó. Ebben az országban már az óvodában kívánatos fogatlan vénemberként fungálni, beállni a sorba, a határra menni migráncsot csodálni, hülye képviselőtől pöttyös labdát kapni, első áldozáson sorban állni, hogy ne érje szó a ház elejét. Szivárványba öltözni veszélyes üzem.

A bambaságra épül a rendszer. Sokszor, sok mindent kikiáltottam már a regnáló hatalom legfőbb bűnének, de végül is megleltem az igazit. Ez az. Tanulmányozva a történelmet, régebben nem értettem, hogy Hitler bácsi hogyan volt képes oly rövid idő alatt elhülyíteni egy teljes társadalmat. Hát, így.

Nem kell hozzá túl sok, úgy tűnik, az emberi fajba genetikusan oltották bele a csordaszellemet. Ez a mamutok korában érthető volt, máma olyan csökevény, amely sok bajt megmagyaráz. Íme, itt tartunk, hogy a hagyományőrző szabadságharcol. Igaz, nem tudja ki ellen, de mégis jól esik neki összebújni.

A szomszéd Józsi, bármely baj éri, szidja a dakotákat, amely meghatározás őnála minden kicsit is karamellesebb bőrszínű embert jelent. Sőt, minapi beszélgetésünk során azt is kifejtette, hogy a nő nem ember, illetve csak félig. Miután nagyon határozottan küldtem el a picsába, bambán vigyorgott, és örült a barátságnak.

Józsin nincs mit csodálkozni, Kossuth rádiót hallgat hajnalonta. Ebben az a teljesítmény mércéje, mint a tegnapi kormányinfón kiderült, hogy Orbánnak végre sikerült a másik barommal Trumppal egy légtérbe kerülnie, mint diplomáciai siker és mérce. Ezzel most ellesz egy darabig, és nincs menedék.

Látod, ez már pont az: zuhanórepülés, danászta annak idején a Sziámi, és a rosseb se tudta, hogy vátesz veszett el benne, pedig az. És ha most azt várod nyájas olvasó, hogy miután a látleletet fölvettem, valamely szert is ajánlok a bajra, akkor csalódást kell okozzak. Nincsen. Én is csak könyöklök, és hallgatok.

Apa, kezdődik!

Maga a minden bizonnyal szeplőtelen, ezen kívül rohadt sokat is érő überminiszter, összefoglaló nevén Lázár János járult a magas hatóság elé, amely aktus folyományaként a Polt cirkusz hirtelen felébredt téli álmából, és legott nyomozást rendelt el különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt a Welt 2000 Kft. ellen.

A hirado.hu, amely a Kunigunda utcai házimozi testvérlánya, pedig rákapott a neki rendelt koncra, és megszületett az „ügyet” majd kísérő vezérmotívum, amely így hangzik: „Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt és feleségét, Dobrev Klárát is érintő”. S ezután már akármit mögéje, eléje lehet tenni. De, hogy úgy kétnaponta halljuk majd, az hétszentség, hiszen vészesen közelednek a választások, és a konzultációjuk is véget ért.

Ugyanígy életre kelt az eddig tetszhalott Budai Gyula is, aki szerint „az előzetes teljesítés, a közbeszerzés kijátszása és a metrókocsik előzetes engedély nélküli legyártása mind azt feltételezik, hogy előre megállapodott szereplők voltak, a beruházás körül bábáskodó SZDSZ-MSZP városvezetés a saját haszna érdekében valósította meg azt.”

Itt tartunk hát megint. A szavazóbázis ébren tartása érdekében életre kelt a rendszer egyik – persze melyik nem az – legaljasabb technikája, amelynek végén vezetőszáron lehet majd mutogatni mindenféle mókusokat a tévéjükben. Hogy később, ki tudja mikor, de mindenképpen 2018 tavasza után majd felmentő ítéletek születnek, azt ki nem szarja le, magunk közt szólván.

Hogy más példával ne éljek, 2013-ban Simon Gábort is úgy sétáltatták, mint valami cirkuszi medvét, és most, négy év után sincsen semmi sem, mutatja a módszer lényegét. Pedig Simon még lehet szaralak, de, hogy Dobrev Klára nem az, az is ziher, és mondom ezt annak ellenére, hogy nem ismerhetem. Viszont a férjét, a Patásfletót meg alaposan, és közelről.

Bizton állíthatom, lehet, hogy bohóc, lehet, hogy elbaszta, de a kisujjában több ész van, mint a Németh Szilárd vonulatnak, valamint, hogy a zsebében meg több gerinc és tisztesség, mint a Rogán Antaloknak, az is teljesen bizonyos. Mégis ő a Sátán egy személyben Igaz, már vetélytársai is akadnak, momentumosok, Gulyás Márton, egyebek, akik friss húsok a piacon.

Csak akad majd köztük valaki, akit mutogatni lehet a kameráknak bilincsben, mint aki élve megette a saját anyját. Ez itt a koncepciós perek kies világa azzal az abszurddal, hogy nincsen előre megírt ítélet, mert nem is lehet, a hangsúlyok eltolódtak a sugallás felé, ami médiától átitatott korunkban éppen elég. A prolinak meg lehet mutatni, ő lopta el a kabátot, és kész is a tudatmódosító. Egy egész ország gágogott évekig a Libajnainak. Ki törődik ma már vele mi volt az igazság?

Így lesz ez az elkövetkezendő rohadt hosszú évben, csak szólok, mielőtt majd nagyon elkezdenek csodálkozni a népek, hogy ezek ilyen gecik? Ilyenek, a Simicska is megmondta, és ő csak tudja, csupán immár a szopóroller másik oldaláról. Hogy amúgy ezt az egész mostani bagázst kéne a manézsban mutogatni, azt is tudjuk. Viszont annak csak később jön el az ideje.