Kategória: ner

Megrovás

Örvendünk nagyon, hogy elindult a magyar láblabdázás bajnoksága, teljesen szürke volt az életünk nélküle ugyanis. Sőt, már nézők is mehetnek a rengeteg stadionokba, igaz, tisztes távolságra a másiktól, nem úgy, mint a Deák téren, ahol egymás hegyén-hátán cigányoztak. Pedig a két halmaz, úgymint Deák téri jámborak és a futball szerelmesei közt van metszet, ha Venn-diagramon mutatnánk meg, ők volnának a kopaszok, tetkósak, bőrszerkósak és hangosak. Más ismérvük is lenne, de azt nem írom ide, mert azt mondják, hogy sorosista vagyok.

Mint tudjuk, ez a halmaz galamblelkű egyedekből áll, és vannak neki jól behatárolható érzékenységei. Minden olyanok, amelyek sértik az übermensch létet, így óvni kell az egójukat, amit a magyar futball és politikai közeg meg is tesz. Ugyanezek voltak, akik még Dávid Ibolya igazságügyi miniszterségekor indul a vonatoztak, s amikor a miniszter asszonyt megkérdezték, hogyan vélekedik erről, az volt a válasza, hogy ő nem ért a focihoz. És még ilyen állapotában is mérföldekkel jobb volt a jelenleginél, aki arra büszke, hogy tud dekázni, ergo, a lelkében ő is a futballtársadalom tagja.

Másképp ez nem is megy, mert, mint a kedves vezetőtől a minap megtudhattuk, a magyari láblabda az művészet, történelem, tudomány és sors, maga az élet, s ilyképp vallás aminek ő a papja. A hívek meg a Deák téri jámborak, akik ott cigányoztak, a stadionokban huhogni szoktak, banánozni meg majmozni az ellenfél színes bőrű játékosainak. Hogy mire gondolnak, amikor a sajátjukra néznek, az nem tudható, de a lelkük meghasadhat, vagy az én kommunistám jó kommunista mintájára az én négerem jó néger lehet az öntudat alapja, bár nem tudhatom igazán, a sötét lelkek mindig titkosak.

Ezt így cakumpakk a Magyar Labdarúgó Szövetség dirigálja és felügyeli, s mint felépítmény, nem különbözik az alapoktól, tehát rohadt. Ezt tegnap is megmutatta, amikor a Ferencváros dél-szudáni származású játékosát, Tokmac Nguen Cholt megrovásban részesítette, mert tiltott feliratot viselt a pólóján. Ez akkor látszott meg, amikor gólt lőtt a kedves vezető budicsapatának, a Felcsútnak, és a mezét felhúzva előtűnt alóla a tiltott dolog. Ez: „Justice for George Floyd”. Magyarán, igazságot vagy igazságszolgáltatást ennek a szegény Floydnak.

Mint ismeretes, ő az a szerencsés néger ember, akinek a nyakán térdelt egy fehér rendőr a nagy és bamba Amerikában, amibe direkt belehalt, s emiatt most egészen pofás felfordulás van a nagy vízen túl. Annyit mondani vagy írni a pólóra, hogy igazságot Floydnak, emberi gesztus. Ez a Tokmac nem azt mondta, hogy halál a fehérekre, nem rázta az öklét és őrjöngött, hanem csendesen felhúzta a mezét, ami alatt a pólóján ott állt a tiltott felirat „Justice for George Floyd”. Ezért pénzbüntetést is kaphatott volna, el is tilthatták volna, egyebek, csak egy dolog van itt, hogy miért?

Amiért a dudálókat szarrá büntetik, a kutyásokat csesztetik, vagy bigott rendmánia miatt, amit úgy lehetne eldönteni, ha valamely irodalmár magyari láblabdás egy Wass Albert idézetet villantana gólörömében. Ha az is tiltva volna, akkor sem lennének rendben a dolgok, csak arra lenne bizonyság, hogy a futball, benne is a magyar, de az különösen, olyan távol került az élettől, hogy visszarángatni már nem is lehet. Külön univerzum az amúgy végóráit élő Föld nevű bolygón, de nevezhetnénk furunkulusnak is, nem véletlen, hogy a NER-ben vallássá lett. Passzolnak egymáshoz.

Viszont ez a Tokmac is megtanulta, milyen országban keresi a kenyerét. A szerencsétlen, aki eddig élt Kubatov burkában, és most egyszer csak szembe jött a valóság, ez az MLSZ, mint a jog bajnoka. Mert, ha hivatkozásában arra utal, hogy ez a felirat tiltott, akkor arra van egy paragrafus is, amiben ezek szerint az szerepel, hogy egy meggyilkolt embernek nem lehet igazságot követelni. Szép egy paragrafus lehet az, de meglepőnek nem nevezhető, mert, mint mondottam volt, az MLSZ csak a rohadt alapra épült tályog, úgy büdös az egész, ahogyan van. Kies hazánk.

Komoly, kézzel írt

Azért kíváncsi volna az ember ezeknek a lelkére. Az ilyen Csetnekikére, mint ez a Görgényi városvezető Gyuláról, fentebbről a Budai nevű, ha emlékszünk rá, a szomszédból pedig a házmester. A leveleikre, amelyek nyomán elvitték a zsidót, utána a kulákot, ma pedig a momentumost. Kíváncsi volnék mi van a szívükben vagy azok helyén, mit remélnek attól, ha a másiknak rossz lesz. Elélveznek tőle vagy nemzetmentő hősöknek vélik magukat, hogyan néznek a tükörbe vagy a kölkük szemibe, mit szeretnek ezek, mire vágynak, egyáltalán milyen nép ez, miféle faj.

Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere feljelentette Csóka-Szűcs Jánost, aki a Momentum pártoló tagja, hogy „Valótlan tényeket tartalmazó híresztelést valósít(ott) meg. Ezért alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, illetve alkalmas a járvány elleni védekezés eredményességének akadályozására.” Már aznap, mondhatni egyből, amikor felkerült a poszt a Facebookra, amiből az következik, hogy ez a fideszes munkaidőben feljelenteni való dolgok után kutakodik ahelyett, hogy a várost vezetné.

Vagy van erre figyelő munkatársa, ügyosztálya, gépezete, fene se tudja. Nézik, hogy ki vágott feketén disznót, ki nem viseli a sárga csillagot, ki sorosista. Görgényi-Csetnekik mindig voltak, vannak és lesznek, csak némely korokban és társadalmakban nem tobzódhatnak a feljelentgetésben, mert a helyükön kezelik őket – hülye ez –, máskor viszont még el is várják tőlük a figyelő árulkodást, hogy a hatalomnak könnyebb legyen az általa kívánt rendet fenntartani. Így volt ez Horthynál, Rákosinál, meg most Orbánnál. Ezek folytatásai egymásnak, a fasiszta-kommunisták.

Ezeknek egyívású a rendőrségük is, előbb ütnek, s csak aztán kérdeznek, a félelemben élő hatalom rendőrsége ilyen szerte a világon. Mert Gyulán ahelyett, hogy utána néztek volna, igazat ír-e komolyan kézzel ez a Görgényi-Csetneki, csípőből vitték a feljelentettet, meg a mobilját, meg a számítógépét, vitték vasra verve az embert, dobozban a bűnben társai gépeket, hogy aztán kiderüljön, nem történt törvénysértés. Valahogyan rossz a logisztika a rend őreinél, illetve netán politikailag befolyásolt a működés, de ez már egészen messzire vezet.

El, egészen a nagy és bűnös Budapestig, ahol pedig a „bűntett” az volt, hogy az elkövető dudált és uniós zászlót lengetett. Ámde, míg Gyulán a rendőrök A tanú szavaival engedhették szabadon a delikvenst, „A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap… Egy brancs maguk, ne is tagadja!”, addig a nagy Budapesten a lengetés bűnnek bizonyult, és elnyerte méltó büntetését is. Ezen a ponton pedig túllépünk a rend éber őrein, hiszen ők csak a hatalom termékei, ilyképp, azt visznek el, s azért, amit ez a hatalom megkövetel.

Hogy ott tartunk, egy Facebook-bejegyzés vagy zászlólengetés oder dudálás elegendő az állampolgárok zaklatására, az mindennél többet mond el ennek a hatalomnak a természetrajzáról, amit okkal nevezünk fasisztának, amikor ő először illiberálisnak, majd később, amikor ez már nem annyira komilfó, kereszténydemokratának hívja magát. Nevezhetjük akárhogyan, az adja a minősítését, miképp bánik az alattvalókkal, s mint látjuk, így. Elviszi és megbünteti őket, vagy, ha nem is büntet, de legalább fenyeget, hogy ne nagyon ugráljanak.

És itt térünk vissza a kiinduló pontunkhoz, a Csetnekikhez. Ezek tartják életben a hatalmat érdekből, megfelelési vágyból, szervilizmusból vagy csak egyszerű ostobaságból, ez a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. Voltaképp, nagyjából kétmillió Csetneki van az országban, akik, s ezt tapasztalatból mondom, egy kiskanál vízben meg tudnák fojtani az összes többit, és még rohadt hangosak is. Végezetül viszont a fájó következtetés: ami velünk történik immár tíz éve, arra bizonyság, hogy a szelídség nem kifizetődő. És ezt tessenek szó szerint érteni.

Isztambuli komondor

Tegnap beterjesztették, ma már szavaznak is az ország gyűlésében arról, hogy nem ratifikálják, így elutasítják az Isztambuli Szerződés kötelező hatályúságát. A KDNP, név szerint valami Nacsa Lőrinc nyújtotta be ezt a javaslatot, ami megint olyan politikai nyilatkozat lesz, mint a hét végi, saját magukat mennybemenesztős. Nem nóvum, eddig sem ratifikálták, hogy viszont most miért lett sürgős megint, azt a KDNP, ez a Nacsa, tehát a Fidesz, így végül is Orbán Viktor indoklása mutatja meg nekünk. Előre vetítve a konklúziót, farolnak ki Európából nagyjaink, mert ott túl tágas nekik a levegő.

Azt mondja ez a Nacsa, hogy azért nem ratifikálják ezt az ördögtől való egyezményt – amely leegyszerűsítve a nők elleni erőszak megakadályozására született, és maga Orbán Viktor Mihály is aláírta –, mert szerinte a dokumentum elő akarja írni a társadalmi nemek definícióját, és ezzel együtt „a romboló genderszemlélet” bevezetését, valamint rá akarja erőltetni az országokra a menedékjog nemi alapon történő biztosítását. „Mivel a magyar emberek már számos alkalommal kifejezték ezzel kapcsolatos véleményüket, ezért nem tudnak támogatni olyan egyezményt, amely felgyorsítja vagy könnyebbé teszi a bevándorlást Európába.”

Ezt is mondta, és itt megállunk egy szóra tanár úr, elsőként azért, mert már megint gendereznek, ami a CEU elleni hadjárat óta szitokszó, és úgy is maradt azóta is. Beszélgessünk erről hát kicsit. A társadalmi nem (gender) a társadalom elvárásainak összessége egy nővel és egy férfival szemben ez így nem nehéz tán. Viszont ha a társadalom elvárása egy nővel szemben az, hogy minél előbb menjen férjhez, szüljön gyerekeket, és meleg vacsorával várja az urát, mert különben kap egy pofont, vagy átesik egy vak komondoron, akkor annak a társadalomnak a genderszemléletével baj van, és az módosításra szorul.

Azt a társadalmat nevelgetni kell, ami művészetek, politikai állásfoglalások és törvények által valósítható meg. Az egyezmény ezt rögzíti, és az aláíróktól elvárja, hogy a társadalom nevelését ennek megfelelően végezze, ugyanis az aláírók az aláírásukkal ezt vállalták. Erre mondja ez a Nacsa, hogy „Jogunk van megvédeni országunkat, kultúránkat, törvényeinket, hagyományainkat és nemzeti értékeinket, amelyeket sem a többségi meggyőződéstől eltérő genderszemlélet, sem a korlátozás nélküli vagy a társadalmi nemek alapján előnyöket biztosító bevándorlás nem veszélyeztethet”.

Hogy megint előkerültek a migráncsok, nézzünk itt is körül kicsit. Az I. Sz. negyedik cikkelye megtiltja a hátrányos megkülönböztetés több típusát, kimondva: a feleknek anélkül kell megvalósítaniuk az egyezmény előírásait, különösen az áldozatok jogainak védelme tekintetében, hogy „bármilyen fajta hátrányos megkülönböztetéssel élnének akár biológiai vagy társadalmi nem, rassz, bőrszín, nyelv, politikai vagy más jellegű vélemény, állampolgárság vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez való tartozás, tulajdon, születés, szexuális irányultság, nemi identitás, életkor, egészségi állapot, fogyatékosság, családi állapot, bevándorló-, menekültstátusz vagy egyéb állapot alapján.”

Föltehető a kérdés, hogy ez vajh miért zavarja a kormány úgynevezett migrációs politikáját, melyik része neki. Talán az, hogy a bevándorló vagy menekültstátusz alapján továbbra is szeretnének hátrányosan megkülönböztetni? Illetve és esetleg azért nem kívánják a nemzeti jog részévé tenni a társadalmi nem fogalmát, mert abban benne lenne, hogy a nőket női mivoltuk miatt családon belül sem szabad megkülönböztetni a férfiaktól, és ha valaki mégis megteszi, annak a törvénnyel kell szembenéznie? Mindmegannyi érdekes kérdés, de azért térjünk vissza a nők védelméhez.

Mert ugyanis a gender (azaz a társadalmi nem) tartalma azok a társadalmilag megalkotott szerepek, viselkedésformák, tevékenységek és attribútumok, melyeket az adott társadalom megfelelőnek tekint a nők, illetve férfiak számára. Így a nőkkel szembeni, társadalmi nemen alapuló erőszak genderalapú erőszak, s hiába buzizik fű alatt ez a Nacsa, ezt nem hajlandóak ratifikálni. Hogy tágabb kontextusba helyezzük: ez a banda pont annyira érzi az idők szavát és a korszellemet a társadalmi egyenlőség és úgy általában a világ dolgait illetően, mint a magyar elit a Trianon előtti harminc évben a nemzetiségi kérdés tekintetében.

Viszont mit is várhatnánk egy olyan csürhétől, amelynek képviselői olyan beszólásokat eresztenek meg az ellenzéki női képviselőkkel szemben, min például: „Attól, hogy ön szép, még nem biztos, hogy okos.” „Vetkőzz, Ági!” „Ki vigyáz a gyerekekre?”, „Figyelj már!”, „Hallgat a nevére!” „Mit pofázol bele, kisanyám?” De említhetjük a legfrissebb, Kövérhez köthető minősíthetetlen megjegyzést, miszerint: “szánalommal tekint különösen azokra a képviselőkre, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik.” – és mindenki emlékszik még vak komondoros sztorira is, ugye.

Ehhez képest az I. Sz. harmadik cikkelye meghatároz néhány kulcsfogalmat, eszerint: a nők elleni erőszak az emberi jogok megsértése, és a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés egy formája, mely alatt értendő minden társadalmi nemen alapuló bántalom, ami a nőknek fizikai, szexuális, lelki vagy gazdasági ártalmat okoz vagy nagy valószínűséggel okozhat, ideértve az ilyen tettekkel való fenyegetést, a kényszerítést és az önkényes fogva tartást, történjen az nyilvánosan vagy a magánéletben. Erre mond nemet Nacsa szájával a KDNP, következésképp a Fidesz, és eredőileg Orbán Viktor nőügyekkel nem foglalkozunk elvtárs.

Magyarországon nincs törvényi garancia arra, hogy az ügyész a családon belüli erőszak és a szexuális erőszak mindegyik formája esetén büntetőeljárást indíthasson. Két uniós tagállamból Magyarország az egyik, ahol a rendőrök nem kapnak külön rendszeres szakmai képzést, hogyan lépjenek fel a nők ellen irányuló erőszak esetén, miként avatkozzanak be ilyen esetekben, vagy milyen módon akadályozzák meg az erőszakot. Uniós tagállamként egyedüliként Magyarországon nem foglalkozik professzionális szakértők által bonyolított intervenciós program az erőszakot elkövető férfiakkal, és nincs olyan intézményrendszer sem, amely segítséget nyújtana az erőszakot elszenvedett nők számára.

És nem is lesz. A Btk. nem különbözteti meg a nemeket, nem is különböztetheti meg, mert alkotmányellenes lenne, ugyanis mindkét nemre egyformán vonatkoznak a törvények. Az isztambuli egyezmény elfogadása viszont olyan gesztus volna, amely elismerné, hogy bizonyos társadalmi, szociális problémák esetén a nők több és másféle védelemre szorulnak, mint a férfiak. Az I. Sz. ilyen alapértékeket rögzít, és ezeknek a deklarálása jellemzőbb a baloldali irányzatokra. Viszont ha egy politikai párt ellen-nyilatkozatot tesz, vagyis ha elutasítja azt a gesztust, hogy a nőknek több védelmet adjon, annak ugyanolyan demonstratív értéke van, és nagyon rossz dolgot mutat: NER-t.

2000

Nem szoktam nézegetni, de tegnap egészen véletlenül, ahogy ténykedtem a csudálatos oldalamon, a költői nevű „Rezeda világa” címűn, rakosgattam föl rá, mint slapaj, tördelő, olvasó-, és főszerkesztő, valamint rovatvezető és gépírókisasszony egy személyben az aktuális firkálmányt, elém került a számláló, ami azt mutatta, ha máma írok valamit, akkor az a kétezredik dolgozat lesz a sorban. Ilyenkor megáll az ember, először is elrémül, másodjára elgondolkozik az élet értelmén.

Ha mindegyik írásból kiveszek csak egy betűt és megfelelő sorrendben rakom le, az már egy glossza, ha egy szót, akkor egy nagyon testes írás. Ha az egészet egybefolyatom, akkor rohadt hosszú regény. Elővettem a duci ujjaimat, mert ilyen ünnepi pillanatban a duci ujjait veszi elő az ember, osztottam, szoroztam, átlagot számoltam, és kijött, hogy ez a kétezer írás úgy nagyjából nyolcmillió karakter. Ennyiszer koptattam az ujjaim végit a NER elleni küzdelemben, hogy a szívemről ne is beszéljek, és azért ez már valami.

Mert a világom erre a célra jött létre bő hat évvel ezelőtt. És ilyenkor elgondolkozik az ember, volt-e valami értelme az egésznek, illetve van-e a már szükségszerűséggé, mondhatni létfeltétellé váló íráson kívül, hogy ment-e általa a világ elébb, vagy sem. Mint láthatjuk, Orbán itt csücsül azóta is, csak a hasa növekszik, azon kívül semmi sem változik, sőt, ha lehet – és úgy tűnik, lehet – csak rosszabb lesz minden. Az írás, így az élet is értelmetlenné válik tehát ebben a megközelítésben, másikat kell tehát keresni neki.

Elmegyünk így a kályhához, és elővesszük Füst Milán bácsit, aki ezt tanítja nekünk: „…Ezenfelűl: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk nagyon gyakran semmi. Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek…”

Descartes – és a jelek szerint Füst Milán bácsi is – a gondolkodom, tehát vagyok kiindulópontra helyezi az életét, ezek szerint én pedig az írok, tehát vagyok létezésmódot űzöm, és ez jól is lenne így. Viszont ez a francia azért jutott erre, mert úgy vélte, körülötte minden csak illúzió, és a létezésének bizonyítéka és feltétele, hogy ezeket az illúziókat mégis csak ő alkotja meg. Léte, itt levősége tehát a gondolkodással igazolható. Gondolkodik, tehát van, ez kiindulásnak elég, végcélnak viszont kevés, mert a világgal tenni is kell valamit.

Így tehát, ha azt mondom, írok, tehát vagyok, de Milán bácsi szavaival az írásomnak praktikus haszna szinte semmi, mert nem derül ki belőlük, hogyan kell köszönni egy miniszternek vagy kell-e szalonnát enni délután, akkor mi értelme az egésznek. Az ilyet szokták elefántcsonttoronynak nevezni, tehát itt tartunk most éppen, azaz voltaképp sehol. Továbbá felvetül az az alapkérdés is, mint a NER elleni küzdelem módszertana, hogy lehet-e szavakkal tankok ellen harcolni, meg ilyenek. Végül rájön ez ember, hogy nem tud mást, csak mesélni.

És ebbéli kényszerében megint csak Milán bácsihoz fordul: „…Minden, amit én mondani tudok, megcáfolható. Minden, amit mondani tudok, annak alighanem diametrális ellentéte is bebizonyítható. De továbbá: az ember nem is tudhat mindent, adataim tehát kétségtelenűl hiányosak lesznek mindenben, amit állítok. Ezenfelűl adataim hibásak is lesznek. No de dobd el felét annak, amit mondok, abból is kijöhet számodra valami. Mert valami kis igazamat azért javarészt felfedezheted abban, amit hosszú életem során és sok töprengés árán megállapítottam. Ha jól odafigyelsz…”

Ilyenekkel vigasztalta magát az öreg, s hát, mért ne tehetném meg én is. Ha belegondolok az elmúlt kétezerbe, azért nem volt ez olyan rossz móka, sőt, ha azzal biztatom magam, még kétezret előállítok a jövőben, akkor már csak az idő múlása miatt is előfordulhat az, hogy a NER közben összeomlik. S ha ugyan annak, hogy én kényszeresen irkálok, ehhez az örömteli eseményhez semmi köze nem lesz, de ráfoghatom mégis, hogy legyőztem a gonoszt. Vagy legalábbis hozzájárultam a bukásához. És milyen jó is lesz az.

Ferenc testvér megkísértése

Micsoda örömök voltak tegnap. Az M1-ből kezdett sugárzani a szentlélek, és beterítette mind az összes orbánmédiát, tocsogott a szentlélekben a NER szügyig, csak közben elő-előbukkant a patája neki, a farkaslába a báránybőrből. Azt mondta az M1, hogy ugyan még nem biztos, de szinte azért annak vehető, miszerint Ferenc testvérünk pápai alakban ellátogat a NER-be. És ezt annyira fontosnak tartották, hogy vatikáni twitter-bejegyzésre alapozva hirdették ki, hogy Manci néni állva pisáljon a reá váró gyönyöröktől, és főleg ezért szavazzon Orbánra.

A NER-nek ugyan lelkiismerete nincsen, lelke is esetleg csak nyomokban lelhető, de annyi esze van, hogy mi tesz jót az imázsának, mint Berlinnek is az olimpia 1936-ban. Olyan lesz Ferenc testvérünk látogatása, mint mikor Orbán erőnek erejével csókolja Merkel kezét, az uniós miniszterelnökök közé tolakszik, akik pedig elrebbennek tőle, s marad ő ott a kör közepén egyedül. Ilyen képet is láttunk már, amikor az amúgy teli pofával szidott úriemberekhez igyekezne dörgölőzni a mi trottyosunk, hogy úgy tűnjék, már megtanult késsel-villával enni.

Hát, nem. Ezen túl Ferenc testvérünk látogatása hitbéli kompatibilitási problémákat is felvet. Hogy például az egyik hisz, a másik meg egyáltalán nem, jobb esetben azért van benne valami szakralitás, mármint a másikban, de ez egészen másban mutatkozik, és a kereszténységhez köze sincs. Mindmegannyi lelkiismereti kérdés, amivel el kellene számolni, amikor Ferenc testvérünket mintegy pajzsként emeli maga elé a NER, illusztrálva, méltó volt arra, hogy a hajlékába jöjjön. Erről szól a dicstelen színjáték, nem egyébről, csak a csahos kutyákkal is el kellene számolni.

Mondjuk Bayer tagkönyvvel, aki lemigránsozta Ferenc testvérünket, argentin libsinek, sőt, derék, liberális, genderben hívő marhának titulálta, mondandóját pedig hülye, ostoba politikai véleménynek nevezte. Ferenc testvérünk helyi beosztottjai pedig – püspökök és plébánosok, meg a többi – nem siettek az ő segítségére, hanem szó nélkül tűrték, hogy főnöküket, továbbá Krisztus földi helytartóját hitetlen alakok gyalázzák. Mindezek után örömködni az érkezése fölött, sőt, seggünket a földhöz verni minimum farizeus magatartás, de inkább mocskos jellemtelenség.

Mindezen azonban meglepődni nem kell, ez a NER maga. Ami inkább okozhatja elborzasztó csodálatunkat, az az, Orbán valahogy mindig eléri, hogy szalonképesnek tűnjön. Kikönyökli a Fehér házi látogatást, odatolakszik az uniós csoportképre, mindenkit fölcibál az erkélyére egy fotó erejéig, így legitimálja a rendszerét. Ezek meg asszisztálnak hozzá, miközben a képükbe köp, sajnálatos módon ilyen töketlen idiótákkal van tele a világ, akiket az Orbán-féle sötét alakok ki is használnak. Mindenki tudja, mégsem tesz ellene semmit, ez a nyugat alkonya, s nem más.

No most, itt van nekünk Ferenc testvér, akit abból a szempontból kell megvizsgálnunk, tudja-e, hogy farkashoz jön látogatóba, s ha igen, miért teszi ezt. Valószínűleg azért, mert Ferenc testvér ebben a kontextusban rocksztár, a hívek akként viselkednek vele, ott sátoroznak a domb aljában, hogy láthassák és hallhassák, s ha csak egy pillanatra is hozzá érhetnek, elalélnak a gyönyöröktől. Bizony, így megy ez. Ilyképp Ferenc testvér ha látogatóba jön ide, az nem a köpcösnek szól, hanem a bávatag tömegnek, akik ezután halálukig mesélhetik: látták őt.

Hogy hitek idáig jutnak, az a hit baja, hogy az egyházból cirkuszi mutatvány lesz, az az egyházé, hogy éltes nagymamákból rajongó kamaszlányok, az meg a nyomokban föllelhető ösztrogéné. De, hogy a leendő látogatásig még mennyi révületes tudósítást kell hallgatnunk, az meg a miénk. Ferenc testvér teszi a dolgát, bevállalt egy bulit, ahogyan a csavargó lábát is megmossa, akkor is erősebb a hite az undornál, mint most is, amikor öklendezve benéz a NER-be. Az ilyen krisztusi megbocsátások kövezik ki a gonosz útját azonban sajnálatosan, s hogy a végítélet ezt hogyan rendezi el, azt soha meg nem tudjuk. Csak szeretnénk nagyon.

Jó svádájú koton

Hogy kamaszok kotont és piát lopnak, az nem egy vaszisztdasz, mondhatni, a legjobb családban is előfordul. Ettől még nem lesz anyagyilkos a fiatal, föl sem kell őt kötni csípőből, ugyanakkor cukorka sem jár neki jutalmul, hanem rá kell ébreszteni arra, hogy ilyet nem csinálunk. S nem azért elsősorban, mert, ha lebukunk, baj lesz, hanem, mert ellenkezik az isteni és emberi törvényekkel, amelyek arra vannak, hogy ne kőbaltával a kézben éljük le az életünket. Ez is a millió éves evolúció része, mert a hüvelykujjunk sem azért fordult szembe az összes többivel, hogy a kotont zsebre tudjuk tenni, ha nem látnak, hanem, hogy ceruzát tudjunk fogni vele, amivel verset írunk.

Senki nem születik szentnek, azzá válni kitartó munka eredménye. Akit farkasok nevelnek, abból farkas lesz, aki meg korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Egyébként a debreceni honvédiskola növendékei loptak kotont és piát, annak az iskolának a tanulói, ahol Németh Szilárd szavaival élve „jó svádájú, ép lelkű, hazaszerető katonákat” nevelnek, akikre óhatatlan szüksége van a nemzetnek. Ezt az ökörséget akkor mondta mindnyájunk kedves Sziszije, amikor nem is oly rég ugyane iskola tanulói análisan vegzálták egyik társukat, ami viszont egy másik hérosz – Kósa Laja – szerint nem is szexuális zaklatás. Valószínűleg hímzőszakkör, mi más is lehetne.

Ebben az egészben az a legszebb, hogy akkor is és most is Orbán médiája azt sivalkodja – gondolom a megadott iránynak megfelelően –, hogy „óriási szükség és igény van a honvédelmi nevelésre a fiatalok körében”, Debrecenben pedig, ahol a fenti két incidens történt, a „jövő katonáit szeretnék nevelni”. Szép, új világ. Nem ez a két ügy – mert, mint mondtam, az ilyesmi a legjobb családban is előfordul –, hanem a hozzá való viszonyulás, ami mutatja a hatalom és kies hazánk szellemi és erkölcsi nyomorát. Az anális zaklatás ügyét ugyanis tíz évre titkosították, a kotont lopókat kicsapták, és az egészet igyekeznek villámgyorsan elfelejteni.

Holott épp ezek mutatják, nem a megtévedt kölkekkel, hanem a rendszerrel van baj, nem „jó svádájú, ép lelkű, hazaszerető katonákat” kellene nevelni, hanem elsősorban embereket. S ami a legelborzasztóbb az egészben, most és ebben az esetben katonai iskoláról beszélünk, mégis az egész magyar oktatási rendszer áll előttünk a mindennapos testneveléssel, az iskolai lőkiképzéssel, az óvodai hazaszeretetre neveléssel, mintha az egész ország egy elcseszett kadétiskola volna. A debreceni példa azt is mutatja egyébként, milyen beteges idea az, ami honfitársainkban bimbózik, hogy a katonaság kell a mai elsatnyult fiataloknak, akkor majd rend lesz.

Hát, nem egészen. Abban az oktatási rendszerben, amely deklaráltan úgymond hazaszeretetre, hazafiságra, másképp szólva soviniszta nacionalizmusra nevel, kotont fognak lopni a gyerekek. Másfajtában is, de míg abban módjuk nyílik arra, hogy emberséges noszogatással rádöbbenjenek, ez nem komilfó, a katonai nevelés azt tételezi, és így is történik – mint Debrecen is mutatja –, egyből kivágják őket, ott marad tehát a frusztrált, sértett, szügyig hazaszerető emberünk, aki majd megtalálja kisiklott életének okát a migráncsban, a románban és a melegben, mert gondolkozni nem tanították meg, és gépnek is rossz lett, selejtes.

A hazáját nem azért szereti az ember, mert beleverik, hanem, mert az indokot és okot szolgáltat rá, verseiben, lankáiban, folyóiban, a benne élő emberekben megleli a szeretni valót. Ez spontán, nem tudatos és nem irányítható folyamat, Radnóti jobban szerette a hazáját, mint az, aki a hazaszeretet nevében őt tarkón lőtte. Ma is, az álmodozó göthes inkább ragaszkodik hozzá, mint a bokacsattogtató kadét, az egyik érzés, a másik színház, de ezt a Fidesz nem érti, mert nem is értheti. Szigorú tartozik-követel rendszer ez, mindennek ára van: én szeretem a hazát jó pénzért, és az anyámat is eladom ugyanennyiért. Hogy a debreceni kadétok kotont loptak, ezért baj.

Nem azért, mert zsebre rakták, hanem, mert esélyük sincs belátni tettük helytelen voltát, mert utcára rakják őket a látszat nevében és miatt, ez tehát nem az ő kudarcuk, hanem a rendszeré. Ez is úgy működik, mint a papi pedofília, amit eltussolunk, a körmenetek csillognak, és az egésznek szaga van. Annyira rohadt csak a kadétiskola is, mint az őt létrehozó és fenntartó rezsim, hazugságra épül egyik is, másik is. Orbán nem szereti a pocakos tábornokokat egyébként, a katona legyen fess, amikor tapsol az évértékelőn. Hogy mindeközben szaros a gatyája és szaglik, az se baj, csak fájjon neki Trianon. Ez az ország megérett a pusztulásra, és a sorsa be is fog teljesedni.

Ezek tán oroszok

Egészen sajnálatos, hogy Novák elvtársnő hitbéli buzgalma mostanában elfordulni látszik elsődleges szakterületétől, amely a gumigatya, szaros pelenka és a családi kisbusz, s helyette Weber elvtárs ekézésével foglalatoskodik. Mert láthatná különben, hogy tanításai termékeny talajra hullottak. Olyannyira, hogy tegnap mind az összes sajtók felkapták a sztorit, miszerint a városomban működő ELTE lerakatban egy anyuka vizsgázott ölében csemetéjével, aki úgy hét hónapos.

De cuki, örültek nagyon a sajtótermékek, és arról is számot adtak boldogságukban, hogy a kiskrapek az előadások vendége is volt rendszeresen, már szinte le is tudna vizsgázni, ha tudna beszélni, de az még odébb van. Ebben a címlapos történetben a főemlősök ősi működését látjuk, midőn a csimpánzmama is hurcolássza a kölkét, aki szülője a hasán, hátán csüngve fedezi fel a nagyvilágot, afrikai földműves asszonyok pedig mint csomagot aggatják magukra a kisdedet, s közben kapálnak.

Ezt az ősi aktust a városiasodó civilizáció, kies hazánkban pedig Brunszvik Teréz kisdedóvója feledtette el, így történhet, hogy szenzációszámba megy a vizsgázó baba, valamint az anyukája. Ha és viszont ott szoptatná meg a professzorok előtt, akkor kitörne a parasztgyalázat, amiből kitetszik, hogy hazugságban élünk, és nem tudunk mit kezdeni az anyaság biológiai és társadalmi szükségszerűségeivel. A kettő élesen elválik, s amikor a vizsgateremben újra egymásra talál, az már szenzáció.

Ha Novák elvtársnő lennék, aki a nemzet szaporodásáért felel, legott szaladnék egy plecsnivel a különös jelenséget kitüntetni, ha nem találnék benne kivetni valót. Ámde NER-logikával, bármennyire is örülnék, lelnék benne csontot, mert hol itt a család szentsége, férfi és nő örök életre való egymást nyaggatása. Hogy nincs ennek a gyereknek apja vagy nagyanyja, nagynénije vagy pláne keresztanyja, aki, illetve akik féltőn óvnák a kisdedet, amíg az anyukája a tudást dönti magába?

Novák elvtársnő agyával ilyen kérdéseim lennének, ha következetes lennék, de, mint kitetszik, nem vagyok az. Novák elvtársnőként az agyamat már rég átprogramozta a gazda, így azt sem veszem észre, vagy kihagyom a számításból, hogy a furmányos anyuka a kisdedet tán eszközként használja a morcos professzorok ellen. Mert ki buktatna meg egy anyukát karján a gyermekkel, aki ártatlanul, szájában cumival bámul reánk a boci szemeivel, hogy meg kell a szívnek szakadni.

Ezt a vizsgázós baba címlapsztorit a bulvárok, és valami különös okból kifolyólag az úgynevezett ellenzéki sajtótermékek osztották meg a magyar proletárokkal, hogy legyen valami derű a ködökben meg a jegeken. Míg és ellenben a lakájok a nemzet megmentésével foglalkoztak, mint mindig is, hogy Soros-kórus. Ezt ordították ironikus módon kórusban, amihez a töltetet, muníciót Novák elvtársnő, Dájcs Tomi elvtárs meg a többi szolgáltatta, kifejtve, hogy elégedettek a NER demokrácia-szintjével, már ami rájuk vonatkozik.

Üvöltöttek, mint valami hiénafalka, mondták az értelmetlen dumájukat, amikor – bár nem ültem a bódhifa alatt törökülésben, mégis – megvilágosodtam. Ettől a kilenc éve zakatoló dumától, ami ezekből folyik. Szerb Antal, akit jópofán agyonvertek ezeknek a szellemi elődjei, abban az irodalomtörténetben, amit elégettek volna szintén ezeknek a szellemi elődei, Jung és Spengler nyomán megmutatta az irodalomban manifesztálódó orosz néplelket, ami viszont a végtelen sztyeppékből fakad.

Szerb Antal azt figyelte meg, hogy az oroszok egyfolytában beszélnek. Látszólag és szinte cél nélkül ömlik belőlük a szöveg, mondják lankadatlan, a másikra szinte nem is figyelve ömlik ki belőlük a valósághoz látszólag semmi közű tartalom. Korlátok és cél nélkül dumálnak, mint ezek is, amit jobb helyeken papagájkommandónak hívnak, s ez milyen igaz is. Ezek tehát oroszok, így nincs mit csodálkozni atyuskánk különös vonzalmain és hazaárulásán. Azt is szokás mondani: ezek ugyanazok. Tényleg, és mindenféleképpen.

New age

Miután épp nem volt mit aláírjon, beszédet intézett a nemzettesthez Áder elvtárs, aggódva, hogy kiszáradnak a patakok és odalesznek a pontyok. Különben is apokalipszist vizionált, olyan felperzselt föld jelent meg a beszéd nyomán, hogy ahhoz képest Jónás delirálása a cet gyomrában kutyafasza, a végítélet pedig babazsúr. Kitetszett, hogy nem egyeztetett Kövér elvtárssal a mondandójáról, aki szerint a klímaváltozás-hisztit Soros találta ki, ebben a kontextusban tehát Áder sorosista elhajló, akire le kell sújtson a párt ökle, és minimum ki kell herélni őtet.

Eldönthetné már a csürhe, hogy mi az irány, vagy csak, ki merre jár, kinek mi jut, ellenőrizetlenül azt mond, amit csak akar, ezeknek mindegy alapon, és valahogy így lehet feltételezésem szerint. A jódógos nemzeti jómunkásember pedig, miután előírás szerint haptákban a himnusz után, hogy kapjon még pirospontot eldanászta a nélküledet is, majd pediglen okádott, megsimogatta mind a három gyerek meg a négy kerék buksiját, ’álamelnök úr szózata után szomorúan konstatálta, hogy ezek mind meg fognak dögleni, kár volt lekvárnak befőzni annyi barackot.

Így kezdődött el az új év, az egész ország fetrengett a bűn mocskában, mivel, hiába dörgedelmeskedett a rendőrség, hogy tilos a petárda, egy világháború volt az országban, és az összes kutya világgá futott. Migráncsok lettek a kutyák, akik, mint minden organizmus ezek szerint, elmenekülnek onnan, ahol veszélyben érzik az életüket, rohannak hetedhét országon át. Csak, míg az ember emiatt pária lesz, kitaszított és terrorista, a kutyákért meg mindenkinek megszakad a hamis szíve, mert velük könnyebb együtt érezni, mint azzal, akinek tényleg bombák hullanak a fejére.

Ebből is kitetszik, hogy az embernél nincs alávalóbb faj a Brehmben. S még ezek között is vannak fokozatok, és még csak nem is látni, hol lehet a gödör alja. Boldog új évet hát nyájas olvasó, és azt se feledjük, hogy pártunk és kormányunk december 30-án, éjjel módosította sunyiban a színháztörvényt, épp annyira, hogy a neki nem tetsző teátrumokat, amelyek nem a Csárdáskirálynőt játsszák szünet nélkül, meg tudja fojtani. Abban bíztak, hogy a mocskot elnyomja a szilveszteri trombitazaj, és számításuk be is vált.

Most, ma itt másnaposan nézi mindenki, mi is történt, amíg ő pezsgőt vedelt, s hát, ez. Beléptünk a második orbáni hatalom tizedik évébe, a tíz éves kis cserkész-ministráns már mást nem ismer, a nélküledre lépnek egymásra a talpai, s ha valami veszélyes a Föld nevű bolygóra, hát ez az. Illetve még az sem, a Föld nevű bolygó elvan magában, kiheveri az emberiséget, van rá még uszkve négymilliárd éve, míg a Nap föl nem falja, de addig még kialakul rajta egy értelmesebb faj. Négy karja lesz neki, hat szeme és csellózik az összes.

Eleve azt gondolni, hogy az ember az evolúció koronája, nagyképű és tudatlan felfogás, elég csak ránézni prime minister Victor Orbanra, a csüngő gyomrára, hogy ez a tétel megdőljön, és mégis ő van hatalmon, mert általában a gonosz diadalmaskodik. Ne legyenek illúzióink, fajunk eltelt nagyjából egymillió éve erről szól, a homo sapiens kiirtotta a neandervölgyit, a cro-magnoni megzabálta a másik agyát, hogy elég energiához jusson, és kifejlődjön belőle mondjuk Németh Szilárd, aki meg disznók agyát kavargatja a fazokában.

Ebből is kitetszik, hogy ott tartunk, mint ötvenezer éve, csak az ágyékkötőt cseréltük Armanira, az őstulkot Mercedesre, amit civilizációnak neveznek, de ez meg elemészti a Földet, ennyi változott, az erkölcsök nem sokat. Ezt mutatja ’álamelnök úr is, aki a pontyai miatt vinnyog a képdobozban, miközben olyan törvényeket ír alá, amelyek embertársai vesztét okozzák. Szégyentelen színjáték, aminek tegnap letudtuk egy újabb fejezetét, ma pedig zúgó fejjel, hányingerrel és a másnap minden kellékével nézegetjük, hová jutottunk. Hát, ide.

100 000 000 000

Ez itt a címben százmilliárdot jelent. Legalábbis remélem, mert elég hosszú életem során még nem volt szükség arra, hogy ilyeneket leírjak, mert minek. Hiába van csillag is ennyi az égen, ha nem látszik, homokszemeket meg nem szokott számolgatni az ember a tengerparton, mert minek. Viszont a címbéli irdatlan szám a rohadt sok nullájával forintot jelent, hogy Bicebóca a Kincskereső kisködmönben bele is hülyülne, mert már egy tucat kökény meg egy szelet kenyér is másállapotba hozta, mint emlékezhetünk. Sikongatott, hogy ez az enyém, ez is az enyém. Ma meg, a mesét félre téve, Manci néni sem tud ennyi pénzt elképzelni.

Száz forint vagy ötszáz, egy liter tej vagy egy tucat csirkeláb, ezeket tudja kezelni, meg a krumplit a neccben, amit a kezibe nyomnak, hogy szavazz rám. Ha rám szavazol, el tudom lopni a címbéli számmal jelzett forintot, és Manci néni szavaz, mert kiszámolta, hogy a krumpli a neccben – ha meg nem rohad – kitart tavaszig. A javak így osztódnak el Neriában. Azt hiszem, Pokorni fideszes, amikor még a tűz és a fazék közelében volt, kézlevágással fenyegette tolvajló párttársait, azóta – tán ezért – kiesett a pikszisből, és Orbánnak is megvannak a kezei. Meg az összes többinek is, pedig caffoghatna a vérben a Lendvai utca.

Meg Felcsút utcáit is beboríthatnák az al-, és felkarok, ilyen Vörösmarty tollára és Bosch ecsetjére való módon, de nem vagyunk mi barbárok, s bár azok lennénk, mint néhai Szent István. S most, hogy elhelyeztük térben és időben a tényállást, nézzük, mi is indokolja a fölhorgadást. Mert, hogy lopnak ezek, az nyilvánvaló volt, na, de ennyit? Azt írja az újság, hogy: “Csak az ötszáz legnagyobb nyereséget elért vállalkozás rangsorában szereplő, közismerten kormánykedvenc cégek tavalyi eredménye után 104 milliárd forint osztalék ütötte az emblematikus oligarchák markát.” Ennyi már a zsebükben van, illetve a Kajmán szigetek széfjeiben, hogy majd ne lehessen elkobozni, ha győz a forradalom.

Aztán ezzel párhuzamosan egy másik újság meg azt írja, hogy Pártunk és Kormányunk, tehát OVM maga elfogadta, hogy az EU átalányban mintegy ötszáz milliárdra büntesse az országot, mert a százmilliárdot ellopták. Tehát kedveseim, egyszer ellopják voltaképp Manci nénitől, aztán meg Manci néni még ki is fizeti a büntetést, hogy a lopást büntetlenül megússzák. Tehát Manci néni duplán van átverve és meglopva, ellenben kap egy necc krumplit. És Manci néni te vagy. Ugyanakkor, ha ezt az ország elátkozott házában mondjuk Hadházy szóvá teszi, akkor Kövér elvtárs megbünteti, és ezt a büntetést is összedobja neki Manci néni, hogy hadd cirkuszoljon ez a Hadházy akár így is, ha már másképp nem lehet.

És mindezek után tegnap még azt is írta az újság, hogy Kövér elvtársnak a haverjai – Hende, Semjén, meg a többi – olyan módosítót találtak ki, hogy az ilyen Hadházy féléket ki is lehessen tiltani az ország elátkozott házából, hogy ne tudjanak cirkuszolni. Holott nem Kövér elvtárs jóravalósága miatt, hanem Manci néni jóvoltából vannak ott. Szóval az van, hogy el is lopják, a büntetést is más fizeti helyettük, és még szóvá sem lehet tenni, ha ez nem tetszik. Most mondjon valaki csak egyetlen indokot is, hogy miért meneküljenek meg ezek a lámpavastól. A magam részéről semmit sem tudok mentségükül felhozni, még azt sem, hogy jó a magaviseletük. Lásd Borkai.

Ezek történtek tegnap, egy nap mocskos hordaléka csak ez, és, ha nem lenne köd, a nap vidáman sütne, mint akármely temetésen, mert az élet igazságtalan. Manci néni nem lát tovább a necc krumplinál és a tucat csirkelábnál, talán azt sem tudja, létezik olyan szám, hogy 1 000 000 000. Forintban pláne nem, így Manci néninek fölróni, hogy nem rúgja valagba a nerhuszárokat, öreg hiba és nem is lehet. De, hogy azok, akik láttak már repülőt, és jártak túl a falu határán, hogy ők is szó nélkül tűrik ezt, az már és viszont érthetetlen. Úgyhogy, egy szót se halljak, hogy hallatlan, negyven milliós autóból hajigálja a Récsöl a szaros pelenkát. Mert a pofádba röhög, te meg hagyod. Jóccakát.

A kuplerájokról

Azt mondta Borkai Zs., immár bizonytalan identitású organizmus, hogy az ellenzék kuplerájt csinált a városházából. Tévedett a lelkem. A kupleráj a maga módján tisztességes intézmény, ami viszont Győrben zajlott, az a forradalom előszele volt, nem szerelmet adtak-vettek, hanem elkeseredést és felháborodást. Mindamellett érteni véljük Borkai organizmus gondolatmenetét, olyan nem létező méltóságra akart utalni, mint Kövér pedellus egyfolytában a parlamentben.

Viszont a méltóság az nem olyan valami, ami jár, vagy csak úgy ott van, azt ki kell érdemelni, mint a sarki koldusnak. Olyan, mint a tisztelet. Ha például, mint tegnap is, megtiltjuk, hogy Erdogannak bemutassuk a középső ujjunkat, azzal nem a méltóságát védjük, hanem a diktátorok burkát vonjuk köré, mint például a néptelen, sivatagszerű Andrássy út. Borkai organizmus is úgy tudott volna zavartalanul hazudni tegnap méltóságot, ha kiürítik a várost.

Hermetikusan lezárják, a győrieket a lakásukba űzik, hogy a redőnyök mögött várják ki, amíg Borkai organizmus méltósággal lelép. Téves az ilyen elképzelés, azon a helytelen ideán alapszik, hogyha nem hallom a pfujolást, akkor nincs is, népem szeret, sőt, egyenesen rajong értem. Aztán, ha szembe jön egy pofon, az organizmus meglepődik és kuplerájt visít, aminek például győri kontextusban kabaré fílingje van, már csak jachtok, kokó és a tuctuc tudatában is.

A kuplerájban tudja mit kap az ember a pénzéért, ott vannak a tarifák, egy óra, éjszaka, extrák, a madám tartja a frontot és a rendet, és csak az ifjú Florentino Ariza a megmondhatója, hogy a kurvák milyen kedvesek, gyámolítóak és anyáskodóak tudnak lenni, mert nem útszéli ribancok, hanem dolgos proletárok. Míg és ellenben a jachtos lányok nem nevezhetők annak. Sőt, egy jófajta kuplerájban versek születnek meg zenék, olykor regények is, igaz, Borkai organizmus ilyesmit nem ismer.

Elég, ha csak az orgiáján szóló zeneszerű kakofóniára gondolunk, és máris előttünk van Borkai organizmus lelke és intellektusa azzal a borzadással, hogyha felvétel róla nem készül, akkor ma ő a tisztesség szobra, míg ma egy szerencsétlen bohóc. És itt most elnézést kérek a vérbeli clownoktól, de tudják úgyis, mit beszélek, és vélhetőleg azt is, hogy nem elsősorban Borkai organizmusról van már szó, hanem a NER-ről és annak összes oszlopáról.

Ez, ami tegnap Győrben zajlott, a tömény kivonata volt az egész nyüves országnak. A maga módján és fideszi értelemben Hadházy is kuplerájt csinált a parlamentből mindnyájunk gyönyörűségére, hogy az ember arra döbben rá, ilyen kupiban élni jó, míg pedig a tömjén és puskapor szagú fideszországban meg nem igazán. Két világlátás ütközött itt, a szabadságé és a néma szolgaságé, s ha az előbbinek kupleráj a neve, akkor lámpát minden egyes házra.

S ha már ennyire elmerültünk ebben a metaforában, az is megjegyezhető, a fideszférfiak felfogásában a család ormain csücsülő anya a legnagyobb kurva – már elnézést -, akit kitart az ura, a dolga annyi, hogy mosson főzzön, takarítson, tegye szét a lábát, ennek folyományaként pedig szüljön. Különben meg fogja be a pofáját. Ezt leginkább Novák Katalin figyelmébe ajánlanám, amikor elalélva családozik, és látjuk mindeközben, hogy Borkai organizmus is milyen derék családapa volt.

Rengeteg cukiságot tudnék még a témáról mesélni, de nem akarok, mert minek. Annyit tán még, hogy a nemzetiek megtanulhatnának magyarul is, mert például Gulyás miniszter heurékázott Borkai lemondásának hírén, amiből kitetszett, nem tudja, mit beszél. S ha külföldiül szól, attól még okos nem lesz, szép is nehezen, s ha az embert elküldik a picsába, az nem kupleráj, hanem felháborodás. S amíg ilyen megértési problémák vannak, annak a veszélye is fennáll, hogy amikor a bíró azt mondja, tíz év, azt sem fogja fel a delikvens, és csak bambán néz ki a fejéből.