Kategória: ner

NOSZF – NER

Olyan harmincöt évvel ezelőtt lehetett ezen a napon, mégpedig november 7-én, hogy az éjszakás műszakban ücsörögtünk a fűtőmmel a kazánház mélyiben, rohadt nagy köd volt, a gépek meg dübörögtek, hogy a szocialista jómunkásember segge be ne fagyjon. A Március 15. téren volt ez a kazánház, s valami különös okból kifolyólag Lenin szobor állt a téren kezében szorongatva a sapkáját, a másikkal előre mutatva, de ebben nem vagyok biztos már. Mármint, hogy mutogatott az a szobor. Általában mutogatni szoktak.

Kádár rendőrsége éberen vigyázta ezt a műalkotást, hogy valami méltatlanság ne érje, bár elég baja volt így is, mert ahol galambok vannak, ott a szobrok biztonságban nincsenek. Mert ez már a konszolidáció ideje volt, a szobrot senki le sem szarta magunk közt szólván (a galambokon kívül), a rendőrök is, akiket a védelmére rendeltek, reggelig sakkoztak velünk, mert jobb volt ott a melegben, mint kint a hidegben a szoborral. Szólt a vókitóki egyfolytában, és két játszma közt a rend éber őrei jelentették, hogy nincsen semmi baj.

Pedig, ha tudták volna, milyen veszélyes alakkal kvaterkáznak, háromszor is meggondolták volna, hogy sakkozzanak vele. Az én fűtőm ugyanis büntetett előéletű volt, de nem ám szimpla lopás vagy gyilkosság miatt vették el régebben a szabadságát, hanem politikából kifolyólag. Ő ugyanis egy részeg éjszakán a Március 15. tér melletti Pelikán parkban lévő szovjet hősi temető obeliszkjének csúcsáról leverte a veres csillagot. Ezért kapott pár évet, és akkoriban, amikor vele dolgoztam, élénken olvasta Nietzschét meg Szabó Dezsőt.

Ilyen volt az eszmei gusztusa neki abban az abszurdban, amiben ücsörögtünk. Mert gondoljuk meg, az ellenálló sakkozik a Lenint őrző rendőrökkel bűntényének szomszédságában, amely állam ellenes bűnöket veres csillag ellen követett el a parkban, aminek a neve Pelikán. Már csak Virág elvtárs hiányzott a komplett színdarabhoz, de nélküle is egészen élvezetes volt az élet, akkoriban már nem kellett Lenin apánkat tanulmányozni, ahogyan dolgozik, az elvtársak kitüntették egymást, és kész is volt az egész nyüves ünnep.

Már rég túl voltunk a hazugságokon Auróráról, ágyúlövésről és nemes szívű férfiakról, már tényleg túl voltunk minden jón és rosszon. Sakkoztunk. A múlt valóságát átírták már rég, átszínezték-festették, ma meg már nem is tudják a népek, mi is az a NOSZF. Akár lehetne ez: Nem Ottó Szólt Ferinek, vagy akármivel be lehet helyettesíteni, teljesen érdektelen a valaha imádott és rettegett ünnep. Ja, most jövök rá, lehet olyan olvasó, aki tényleg nem tudja – s önhibáján kívül – mi a rosseb is ez a NOSZF.

Nos, tehát: Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Hogy ezt tisztáztuk, képzeljük el azt az ideális jövőt, amikor az ehhez hasonlatos NER jelentése vész el. Már senki nem tudja, mit takart valaha a három betű, lehet akár Ne Egyél Rákot, vagy akármi, amennyit ér is valójában a NOSZF-al együtt. Ennek a NER-nek most íródik a története azzal az ideával, hogy a jövendő generációk azt tanulják, Orbán atyánk kiűzte innen az oroszokat, amiből annyi lenne igaz, mint az Auróra valahai lövése, mint forradalmi jel.

Semmi sem. A történelem már csak ilyen, gusztus szerint alakítják, mint a fánkot, hogy aztán végleg elfelejtsék, mert tegye a szívére a kezét, aki tudja, ki volt például Ehnaton. Na, ugye. Forradalmár fáraó, aki bevezette a bávatag egyiptomiak számára az egyistenhitet, amit ők nem nagyon szerettek, mert kibillentette a bejáratott lelkivilágukat a harmóniából. Mint ahogyan Orbán erőszakolná most a magyarokra Krisztust, pedig nem is akarják igazán. Innen is látszik, hogy igaza volt Spenglernek, de ez messzire vezetne, úgyhogy momentán hagyjuk is.

Egyébként a legújabb kutatások szerint ez az Ehnaton Nofertiti férje és Tutanhamon apja lehetett, és így már érdekesebb talán a manus. Vagy nem. Lám, milyen messzire is jutunk egy hajdani, ködös novemberi éjszakától, ha csak kicsit nem figyelünk oda. Egy tanulság van azért és csupán, hogy amiként a NOSZF most, akképp a NER is le lesz szarva előbb-utóbb, mert a betűszavaknak és a benne rejlő diktátoroknak ez a sorsuk. Ugye, ma Erdogan grasszál elkerítve a bűnös Budapesten, és annyira retteg a néptől, mint a Lenin szobor akkor.

Ebből vonhatnék le messzire mutató tanulságokat, de nem akarok, mert mindenki azt gondol magában, amire csak akar. Én például arra, hogy Lenin, Erdogan megszentelt napján, Orbán uralkodásának kilencedik évében épp mossak vagy takarítsak. Mindkettő ráférne a háztartásra, s ezek most és jól meggondolva sokkal fontosabb dolgok, mint akármely nyüves, narcisztikus diktátor páváskodása. Így az egyetlen helyes magatartás szarni a fejükre, mint a galambok hajdan Leninre. A világ dicsősége úgyis elmúlik, vigasztaljon minket ez a tudat. Kirielejszon.

Végtelen történet

Ifj. Lomnici Zoltán a NER egyik külső oszlopa, a CÖF esze, aki közmédiás blogján elmélkedik jó pénzért “A konzervatív Debrecen, mint a nemzeti ellenállás fővárosa” címmel, és nem történeti munkát tesz le az asztalra. Csak utal 1849-re és 1944-re, a gondolatmenet esszenciája a mai vészterhes idő, midőn Budapest elesett, így újra Debrecen töltheti be a konzervativizmus hátországában a kiemelt közigazgatási központ és pertinax acis nemzeti ellenállás új „fővárosának” szerepét.” Csak épp azt nem teszi hozzá, hogy amice. De erről még mesélek.

Ifj. Lomnici Zoltán bevette magát tehát az esőerdőbe, és várja az ellenséget, akit Isten, haza és a degeneráció nevében le kell győznie. Évtizedekig fogja várni, a háborúnak már az emléke is odaveszik, de neki még csattog a protkója, amellyel Lenin fiúkat vacsorálna, ha lennének. De nincsenek. Az se baj, készültségben kell lenni, éberség elvtársak, éberség, sőt, a haza nem lehet ellenzékben. Valami ilyesmi gőzök lehetnek ifj. Lomnici Zoltán fejében, ami az ő baja, de valaki szólhatna neki a haverjai közül, hogy nézzen már végig magán, és gondolja meg, mit is lát.

Ízlelgessük azért ezt a nemzeti ellenállás ideáját, pláne pertinax acis. Régen volt az, úgy Horthy idejében, hogy a tekintetes urak deákul társalogtak, illetve dehogy társalogtak, csak beböfögtek néhány kifejezést kártyázás közben, hogy emelkedettségüket igazolják. Így tett a szentháromság a faluban, a tanító, a kisbíró és a plébános, így nyilvánultak meg Mikszáth és Móricz dzsentri hősei, és már helyben is vagyunk. Ez a pertinax acis egyébként állhatatos küzdelmet jelent, mert én is tanultam latint.

Ifj. Lomnici tehát állhatatosan, konzervatívan, nemzetileg áll ellent Debrecenben. Két kérdés van, minek áll ellent, mely ellenség fenyegeti őtet, a másik meg, hogy megkérdezte-e erről a debrecenieket, vagy csak úgy lerohanná a várost konzervatívan, és ezentúl az összes békemenet ott abszolválódna, és virágkarneválnak neveznék. Azért érdekelne, hogy ifj. Lomnici mi elől készül menekülni, mert például az én városom is elesett, de nem tapasztalok vörös terrort, és migráncsok sem grasszálnak az utcámban.

Egyáltalán semmi olyan nem történik, amitől bárkinek is menekülnie kellene. Például a szomszéd Józsi – aki vérhülye fideszes – is jól van, még nem haraptam át a torkát, amióta hatalmon vagyok de iure, mert de facto ez semmit nem jelent, amice. Most akkor én is okos vagyok? De ez csak egy kis tüske volt, mert, hogy mit jelent a nemzeti, konzervatív eszme, azt Kövér pedellus mutatta meg, midőn a Nagy Imre emlékmű helyén fölavatta az ocsmányságukat sujtásos ruhában és komcsizva. Ez már elég unalmas, de jobbat nem várhatunk.

Visszatérve azért még ifj. Lomnici hülyeségére, tudjuk az eredetét, miszerint a haza nem lehet ellenzékben. Ezt a tekintetes és méltóságos Vitéz Alcsúti Orbán Viktor jelentette ki, viszont, miután Budapest elesett, meg még számos város, azt is ő mondta, hogy a Fidesz nyert. Akkor ezt beszéljék meg ifj. Lomnicivel, döntsék el már végre, hogy menekülni kell-e, lövészárkokat ásni, ilyenek, vagy maradhat a hivatal a várbéli erkélyen, és nem költöztet-e oda Karácsony árva gyerekeket esetleg. Pokol lehet ezeknek a fejében, és nem lennék a helyükben.

Mindenesetre azt tapasztalni, én is azt látom a városomban, hogy a narancsfiúk (és lányok) egyelőre nem értik a helyzetet, ismerkednek a sorssal. Mégpedig azzal, hogy nem élet és halál urai immár az ország összes szegletében, és ettől meg vannak szeppenve. Be vannak szarva úgymond, mert azt tételezik, hogy viszik őket a kivégző osztag elé, mint ahogyan ők tették nem is egyszer. Ilyen nézőpontól még logikus is a menekülés, viszont az is kitetszik, emiatt a háborúnak soha nem is lesz vége, ez egy végtelen történet immár.

Sajnálatos módon ugyanis nem tanulnak és nem felejtenek. Leginkább azt képtelenek megtanulni, hogy más is él a világon rajtuk kívül, ez a vagy mi vagy senki, ha nem mi, akkor meg égessünk fel mindent, lőjünk az utolsó töltényig, úgy haljunk meg hitleri filozófiája, holott harcolni ellenük nem is akar senki. Ide vezet kilenc év háborús pszichózisa, amiben, s amitől ifj. Lomnici is szenved, de nagyon. Nagy munka lesz, ha lehet egyáltalán, kigyógyítani a beteget, csurig van a zárt osztály, és egyelőre a főnéni is gonosz. De majd kiderül, mire is megyünk.

Dr. Kotász! Dr. Kotász!

A fényességes medve tegnap eljött a málnásába mihozzánk, és leragyogta a csillagokat is az égről. Történek dolgok még ezen túl is, hogyha origó lennék vagy ne adj Isten, prostisrác, akkor egy komplett összeesküvés-elmélettel rínám tele a szájberteret, mert voltak benne rímes dolgok, és csak úgy véletlenszerűen ocsmányak, ahogy az Neria dolgos hétköznapjaiban szokásban van. Viszont tegnap ünnep volt, mert a fényességes medve iramlott szerte a városban lehegesztett csatornafödőkön, meg a hermetikusan lezárt utakon.

Régen a kommunisták, akiktől ezek tanultak módszertant és ganyéságot, a kényes napokon begyűjtötték a felforgató elemeket, hogy amíg az ünnep zajlik, a szagukkal ne zavarják az emelkedettséget és a szeánszot, böfögtek és megigazították az övet az egyenruhán. Mivel a Momentum megerősödve került ki a Fidesz vereségéből, a mi atyuskánk a fényességes medve valagából vigyázó szemeit rájuk vetette, odauszította a NAV bűnügyi csahos kutyáit motozni és lefoglalni, alkalom adtán vezetőszíjon vinni el, lefilmezve, megörökítve, levetítve a bávatagoknak szellemi leépülésül.

A Momentum állt a vérzivatarban és dr. Kotászt szólítgatta, forgatta a mancsában az előre megírt ítéletet, vakarászta a homlokán a friss stigmát, miközben Tiborcz vej, Farkas kisebbségi a másik oldalára fordult a habos paplanja alatt, Handóból alkotmánybíra, Poltból pedig újra Polt lett, hogy a rendszer folyamatossága meg ne szakadjon. S mondom, mindeközben a fényességes medve valaga lett nyalva fémtisztára teljesen. Kádár apánk Brezsnyevvel ilyet nem tett, legalábbis önszántából, a vén komcsiban több gerinc volt, mint ebben az ocsmány keresztényben.

Bár mindkettő mocskos egy alak, ez a mostani azért viszi a pálmát, megkapja a hangszórót, Tibi bácsi neki dobja a pöttyöst, de ugorgyunk. Amíg a nagyvilág mindeme cukiságokra – medve bácsi látogatása, Momentum lerohanása – ügyelt, a fű alatt is zakatolt a NER kérlelhetetlenül és konokon, még a drótokban is a NER zümmögött. Mert mindeközben fölfigyeltem egy írásra, amely arról szólt a címe alapján, hogy a kormány szégyell valami háromezer milliárdot. Gondoltam megnézem, miféle lelkiismeret ébredt fel a kormányban, de az nem ment.

Mindenfélét csinált velem a gép, a rendszer, azt mondta, hogy az enyém ellenőrzi, nem veszélyes-e, ha a szégyenbe hatolok, aztán az a szerver ellenőrzött engem, hogy méltó vagyok-e olvasni a cukiságokat, de be nem jutottam. Mindezt addig játszottuk, amíg már a cím is eltűnt, és nem tudtam meg, akkor a kormánynak van-e lelkiismerete véletlenül vagy pediglen nem. Ettől még nem fogok hülyén meghalni, de hozzá téve, hogy ez idő alatt a huppa szerverét is akarták egy kicsit kívülről monyákolni, az emberben az a kényszerképzet keletkezik, hogy ez nem véletlen.

Hogy a drótokban is a NER száguldozik, mint a fényességes medve Budapest útjain, és csikorogva fékez a nagy, fekete autó a Momentum irodája előtt, szavazatösszesítők tűnnek el, és még esik is. Ilyen tényállások hozzák aztán Störr kapitány apukájának igazságát a Feleségem történetéből, aki őszinte ember a környezetére nézett, és kendőzetlenül mindenki arcába mondta: unom én ezt az egészet, unlak én benneteket, de nagyon. Igaz, aztán a költő (F.M.) sajátosan oldotta fel a bimbózó feszültséget, mert az atyai kifakadást így fejezte be: mondta, és csendesen elhunyt.

Esserossz. Ám terméketlen ez így, túlságosan elegáns és nagyvonalú, ami tulajdonság háborúban veszedelmes, meg különben is érdemes itt maradni. A NER ugyanis aljassága mellett degenerált is, s ekképp egészen szórakoztató pörformanszokat produkál, most épp Matolcsy elvtárs szütyőjéből, bár tőle egyáltalán nem szokatlan a móka, mióta pöttyös a segge. Új korszak hajnalát föstötte az égre közös eurázsiai valutával, amely az elektromosságon alapul. Ilyenkor az ember eldönti, hogy Störr kapitány apukájával ellentétben nem megy innen sehová.

Mert azt ugyan, ha nem is tudhatja meg, hogy miféle háromezer milliárdot szégyell a kormány, ha okádik is a fekete autóktól, amelyek tán majd érte is eljönnek, ha Putyin itt is páváskodik, ez itt olyan buli a türk génekkel és kipcsak felmenőkkel, kurvákkal és kokóval, Polttal, az írástudatlan Farkas Flóriánnal, és főleg Bakondival, valamint megengedőleg szaros pelenkával és minden más NER virággal, hogy színházszerető ember ilyet ki nem hagyhat soha. Csak ülök a zsöllyében eztán, szórakozottan reszelgetem a körmeimet, és röhögök. Azért is, mert ezt kiváltképp nem szeretik. Röhögök rajtuk tehát.

Rétvári nemzeti konzultációja

Közel húszezren vettek részt abban a nemzeti konzultációban, amelyet Rétvári krumplihuszár indított útjára a Facebookon, és amely Hadházy lófaszos pörformanszát volt hivatott értékelni. A választási lehetőségek, amelyet a krumplihuszár fölkínált a jómunkásemberek számára a következő voltak: a.) Ez így rendben van b.) Adja vissza a mandátumát (magyarán, monnyon le). – Úgymint Hadházy.

19951-en fejthették ki véleményüket, és 67 százalékuk egyetértett Hadházy mondandójával miniszterügynök elvtárssal kapcsolatban, miszerint, emlékezhetünk: “A lónak a faszát”. Ezen a ponton, mivel a szívének kellemetlen, a NER számára kínos végeredmény látszott kibontakozni, a krumplihuszár beszüntette a konzultációt, és eltüntette az oldaláról a kínokat. Mert nincs tisztában ő sem a net természetrajzával és végtelen hatalmával.

Ez pedig az, hogyha egyszer arra valami oda felkerül, az ott is marad, legyen az tuctuccos toszás, ilyen konzultáció, szaros pelenka hajigálása, akármi. A könyveket el lehet égetni, a netet bajos, sőt, ha alaposabban utána gondolunk, belátható, hogy a szingularitás nyomán az emberiség kollektív tudatának része lesz minden titok, így az ő hamvába holt nemzeti konzultációja is. Bár félbeszakította, mielőtt rászakadt volna a mennybolt, azonban és végül is, már cseszheti.

A diktatúrák, NER-ek állandó vágya, hogy tudják, az alattvalók mit gondolnak róluk, aztán elborzadnak, ha tényleg kiderül. Mert az alattvalóknak olykor egészen illetlen gondolatai bírnak lenni, hogy jobb lenne nem is tudni róla. A mostani szavazás eredménye is mutatja, az emberek szívéből szólt Hadházy, amikor lófaszozott. Ilyképp nem trágár és szégyellni való elfajzott fiú, hanem igazi népmesei hős, aki a szegénylegények nyelvén beszél. Ha tetszik ez a kényes ízlésű emberkéknek, ha nem.

Gyurcsány – mint emlékezhetünk – lárifári miniszerelnök urazott a tévében, s bár akkor ott győzött – állítólag – később föl lett falva, mert a szembenálló fél nem tartott be semmilyen írott vagy íratlan szabályt. S aki most arról beszél rebegő szempillákkal, hogy lófaszozni nem illő, gondoljon erre akkor is, amikor mondjuk az, akinek most a méltóságát védi, az ő kedves lányát kurvázza le. Háborúban nincs jó modor.

Lovagiasság is csak ideig-óráig volt, és a középkorral oda is veszett. Ahogyan az emberiség halad előre a civilizáció semmibe vezető útján, ezzel párhuzamosan aljasul is el, Hadházy lófaszozása csak rózsaszínű lányregény, és még főként akkor, amikor az, akit illetlen szavakkal illet, ugyanilyen stílusért lovagkeresztet osztogat. És máris ott vagyunk a vesszőparipámnál, hogy tankok ellen nem lehet rigófüttyel harcolni.

S most, hogy így tisztába tettük a tényállás egyik felét, arra is legyünk figyelemmel, hogy mikét viszonyul, a NER, esetünkben Rétvári krumplihuszár a valósághoz. Mivelhogy ő annak a bimbaja, benne testesül meg, amit Rétvári tesz, azt teszi a NER is, mert ez egy jól szervezett hadsereg, hogy a talpaik is egymásra lépnek, a pacaljuk is közösen rottyan, hogy a burjánzó pitypangokról már szó se essék.

Azt látjuk, ha így egyben nézzük az egész hóbelevancot, hogy a valóság ezeket egyáltalán nem érdekli. Azt eddig is tudtuk, hogy létrehoztak egy alternatív világot, amit a rajongók, hívők felé közvetítenek, az azonban most derült ki, odáig jutottak, már azt sem engedik, hogy az igazságnak még csak a szele is megérintse őket, ha az nem egyezik azzal a delíriummal, amiben élnek. Rétvári eltünteti a szavazást, ha az kezd kellemetlenné válni, mint valami óvodás a sarokban.

Én nem látok senkit, engem se lát senki, ez is egy létforma, csak kontraproduktív és veszélyes bír lenni. Mert például addig lehet ringani egy álomvilágban, míg azt nem tapasztalja, hogy a zsák krumpliját, amit osztogat, a fejéhez vágják egyszer csak, s amit most Hadházy mutogat, hogy “A lónak a faszát”, neki okádják a képibe, amikor a mennyiség (19951) átcsap minőségbe, és menekülni kell. Mindez azt mutatja, hogy el lehet takarni idei-óráig a valóságot, de az előbb-utóbb pofán csap. Csak szólok.

Aquinóni Szt. Tamás esete a NER-rel

“A 2019. augusztus 3. napján megjelent „Jogerős: nem híresztelt valótlanságot a Délmagyar Ujhelyiről” című cikkünkben a Délmagyar alapján valótlanul híreszteltük, hogy a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a Délmagyarország nem híresztelt valótlanságot Ujhelyi István szocialista politikusról.” – Ezt az elképesztő csodát a szegedma.hu hasábjain lehetett olvasni, ami amellett, hogy logikai feladvány, ugyanakkor sajtótörténeti kuriózum és filozófiai gyöngyszem is egyben, s így együtt a NER képe és mása.

Sőt, hogy fokozzam a várakozásokat, mielőtt a leplet lerántanám a nagy titokról, annyit is megjegyzek, hogy ugyanakkor erősen hajaz Sheldon (Agymenők) frappáns meglátására is, hogy Leonard a randi előtti izgalmában mit gondol arról, hogy Penny mit gondol róla: “Azt hiszed, hogy azt hiszi, hogy azt hiszed, hogy azt hiszi, de nem hiszi.” – És már helyben is vagyunk, ez itt a dialektika, a tagadás tagadásának izgalmas világa, ugyanakkor a magyar sajtójogé, így egyben az egész magyar kurvaéleté (by: Gyurcsány).

De nem cukkolódok tovább, hagyom, hogy meglátszódjék az igazság varangya (ez is Sheldon). Az van, kedveseim, ott kezdődött minden, hogy a KESMA kebelébe tartozó Délmagyarország hazudott egyszer, mégpedig Ujhelyiről hazudott. Aztán hazudott még egyszer, amikor helyreigazításra kötelezték, és azt hazudta, hogy nem hazudott. A szegedma.hu ezt átvette, így ő is hazudott a hazugság hazugságáról, ezért szívja a csöcsöt, és helyreigazít. Nem tanulta meg a leckét, miszerint KESMA lapnak akkor sem hiszünk, ha kérdez, sőt, immár akkor sem, ha egyáltalán levegőt vesz.

Ugyanakkor arra a sajátosságra is figyelmeztet, miként bánik a jog a szegény újságíróval is, aki igazat akar írni. A kóros hazudozóknak ez mindegy, ők apróságokkal nem foglalkoznak, ámde gondoljunk bele abba a visszásságba, ha egy sajtótájékoztatón X azt mondja, hogy Y tolvaj, és az újság leírja, hogy X ezt mondta, akkor is az újság a hibás, ha Y mégsem tolvaj. Jól mondta Kövér elvtárs, hogy nagyobb is a sajtószabadság, mint kellene, egyáltalán az írást kellene betiltani, igyon a magyar, ne olvasgasson.

Már, ha tud, de ez másfelé vezet. Nekünk itt van a dialektika, mint a valóság megismerésének módozata, de még ez sem biztos, hogy elég, ezzel sem tudjuk kideríteni, hogy az ilyen Délmagyarországok, és pláne Origók és M1 Híradók mikor mondanak igazat, amikor majdnem sohasem Így voltaképp benne rejlene a valóság, egyszerűen csak a szöges ellentétét kellene valóságosnak tudni, mint amit állítanak, és meg is lenne az igaz, de ez sem ilyen egyszerű.

Mert elhelyezhetnek benne valóságmorzsákat, és borul is az egész rendszer, így nem marad más, mint a pőre hit, amit viszont Penny fogalmazott meg (Agymenők), amikor már a férje volt Leonard, aki rájött arra, hogy a felesége a kocka játékait módszeresen tünteti el. Barátai hívták fel Leonard figyelmét minderre, s amikor ő kérdőre vonta a feleségét, frappánsan lett helyre téve: “Te jobban hiszel a barátodnak, a barátod feleségének és a saját szemednek, mint nekem?”

Ez annyira ütős érv volt, hogy Leonard elgondolkozott erősen, pedig kísérleti fizikus. A Délmagyar és a szegedma.hu olvasói meg nem feltétlenül azok, az M1 nézői sem igazán, így elképzelhető, mit hisznek a valóságról, ami ilyen furmányokkal és kormányzati szándékkal, sajtótörvénnyel rejtve marad előttük. Hogy újság legyen a talpán, aki ilyen feltételek mellett be tudja mutatni nekik, és nem legyint (az újság), hogy ott egye meg a fene az egészet, és inkább kocsmába megy (az újság).

Az élet nem habostorta tehát polgártársak, mint a fentiekből is kitetszik, és Virág elvtárstól is tudjuk. Aquinói Szt. Tamás például megkülönböztet elméleti és gyakorlati dialektikát (docens et utens). Arra figyelmeztet: helytelen, ha a dolgok valós létmódját (ens naturae) kritikátlanul egynek tekintik fogalmi létmódjával (ens rationis). A lényeg a „tagadás tagadása”, s így a folyékony lényeg úgy halad előre, hogy végül az ellentmondások egybeesnek, és a lét szintézisét teremtik meg. – Tessenek ezen eltűnődni, s ezek alapján nézni a Híradót. Nem biztos, hogy jobb lesz, de, hogy érdekesebb, az hétszentség.

A relativitás Kósa-féle elmélete

Ha egy kamaszfiút análisan megerőszakolnak, lett légyen az erőszaktevés eszköze bár partvisnyél, székláb vagy akármi, az Kósa elvtárs szerint nem szexuális zaklatás, csupáncsak bántalmazás. Mintha pofán verték volna a szerencsétlen gyereket, azzal egyenértékű, bár mindkettő aljas, az előző viszont ocsmány is. Ám Kósa elvtárs relativizálja az erőszak és zaklatás fogalmát, mert ezt kívánja meg a Párt ordenáré érdeke. Ki sem derült volna, következménye sem lett volna – mert politikailag kényes időszakban, választások előtt történt -, ha egy magyarokra rontó, idegenszívű lap meg nem írja.

A Párt igénye így ír felül erkölcsöt és törvényt, ennek az aljas vezérlő eszmének pedig más vége nem lehet, mint, hogy mindent lehet, ami a kedves vezető érdekeit szolgálja, és semmit sem, ami az ellen van. Ezt nem jogállamnak nevezik, hanem valami másnak, és ezen a ponton föltennénk a kérdést a friss és ropogós igazságügy-miniszter asszonynak, hogy még mindig határozottan állítja-e, minden rendben van, és még mindig hamis és cinikus mosollyal az ajkain – akárha Tusványoson – mondja-e, “Mi vagyunk a keménymag, akik vagányan elmondják Európában, hogy gyerekek, ez hülyeség”.

Bár tudjuk, hogy Einstein apánk a relativitás általános és speciális elméletét a tér, idő és gravitáció sajátosságainak megértésére dolgozta ki, felrúgva minden addigi érvet és elméletet, s ezzel erősítve azt a meggyőződést, hogy Isten nincs is. És ugyanígy ősi, mondhatni az emberi DNS-be kódolt viselkedésminták, tabuk és szabályok válnak relatívvá politikai alapon, akkor megértjük, hogy az emberi fajnak, s benne különösen a magyarnak mért kell kipusztulnia. Ha az isteni és emberi törvények sumákolva, hatalomért áthághatók, akkor közelít a világvége, bár tudjuk, hogy Orbán Viktor Mihály különös DNS-eket őrizget.

Aki kamaszfiút análisan megerőszakol, lett légyen az erőszaktevés eszköze bár partvisnyél, székláb, vagy akármi, az magában hordozza a szexuális aberráció, a szado-mazo homoszexualitás csíráit. Kósa elvtárs viszont őt védőn óvja, és ezen a ponton arra is megkérhetnénk, fogja meg Bayer Tagkönyv kezét, nézzen mélyen a szemébe, és úgy mondja az elvtárásnak, amit nekünk mond. Bayer tagkönyv ugyanis szintén Tusványoson – ahol igazságügy-miniszter asszony annyira keménymag volt -, kelt ki a ratyik ellen, és akkor megkérdezhetnénk Kósa elvtárstól, hogy is van ez.

Ámde nem kérdezzük mégsem, hanem csöndesen vázoljuk azt az ellentmondást is, hogy a Pride idején mocskos buzizóknak most nincs sok bajuk az azonos neműek közötti anális közösüléssel, sőt, ez még beleegyezés híján sem számít erőszaknak. Azt azért nem feltételezi az ember, hogy Kósa elvtárs azért keni el a szart, illetve igyekszik maszatolni, mert úgy véli, seprűnyéltől seggberakva is teherbe eshet egy férfi, s mint ilyen, az aktus nemzeti érdek. Ennyire sötétnek Kósa elvtárs sem hihető, bár az emlékezetes kupakos meg tuszis ámokfutása után még az is lehet. Meg a minden is. Mégsem magát a debreceni győzőt ekézni jöttünk, hanem a rendszer pitiáner aljasságát lefösteni.

Ebben a rendszerben benne van Németh Szilárd is, sőt, ma már eléggé sajnálatosan és letaglózón Németh a rendszer egyik sarokköve, aki sarokkő szintén megszólalt az abúzussal kapcsolatosan, és azt bírta mondani, “aki ilyet csinál, abból nem lesz jósvádájú katona”. Ennyit volt képes hozzá tenni, és elment fúziós pacalt rottyantani. Ezen akár röhögni is lehetne, ha nem sírna az ember, de már ahhoz sincs kedve és ereje. Mert innen már csak egy lépés, hogy aki nőneműeket abuzál, az már jósvádájú katona, meg hasznos állampolgár, de akkor mi lesz a migráncsok vizionált erőszakolásaival, azt sem tudjuk.

Mindegy már, hiszen, ha kifordítjuk, ha meg be, akkor is csak NER a NER, amelyben az is mindennapos, hogy ez a Kósa elvtárs a szombathelyi polgármester szemébe mondja, hogy nem azért teszik parkolópályára, mert kicsúszott a kezéből a város, hanem, mert ő akar unokázni már nagyon. Neki is megmagyarázta Kósa elvtárs, hogy amit elszenved, az nem erőszak, hanem jótétemény, mert, visszaérve a relativitás Kósa-féle elméletéhez, magától a mestertől tudjuk: “Tudja, ki találta fel a kereket? Valaki biztos feltalálta, mert nem volt előtte kerék, most meg van. Azt sem tudjuk, hogy a kereket ki találta fel, valószínűleg nagyon sok mindenki.”

Nincs több kérdés most már egyáltalán.

A rézfaszú bagoly

Hadházi László új önálló estjében (Tévélaci) hangsúlyos fejezetet szentel a rézfaszú bagolynak, mint évtizedeken átívelő, a gyermekkor után érett férfiként újra megtalált entitásnak. Ahogyan előadásából kiderül, kölyökként nem az volt a nyomasztó, hogy milyen lehet a mitikus rézfaszú bagoly, hanem maga a tudat, hogy él, létezik, és bármikor elvihet akármit, még őt magát is megjelenve hirtelenül. Most azonban – mint előadta – a külsejéről is bizonyosságot szerzett, ahogyan autókázva kies hazánkban egyszer csak kék plakáton szembe jött vele Soros György.

Ilyen lehet a rézfaszú bagoly – állapította meg Hadházi – sőt, ő maga az, a magyarok mumusa orbáni előadásban, minden rossz okozója és minden veszedelem indoka. Akit ugyan senki nem ismer, semmilyen Mari néni nem látott sohasem, mégis ott lebeg a tudat alatt, akitől rettegni kell, gyűlölni őt, s ím, most itt van a plakáton a kilencven éves ember a protkójával vigyorogva, az ürdüng, tehát a rézfaszú bagoly maga. Ilyen félelmekben remeg az ország, s a jelek szerint Orbán Viktor Mihály is, mert például egy másik Hadházy – de már az Ákos – gépen szállt fölébe, az Orbán birtok fölé is, és szerinte bunkert építenek ott. Akár.

Még az is lehet. A NER, így a tizedik évébe fordulva kezd egyre inkább paranoiás lenni a kedves vezetővel egyetemben, a félelem és gyűlölködés olyan spiráljába került, amiből kikeveredni szinte képtelenség. A gondolkodásuk, kommunikációjuk betokosodott, és nincs még egy ország, ahol ilyen tempóval, habitussal, ennyi bűnnel és tehetségtelenséggel valamire is mennének. Illetve egy igen, s ez éppen a miénk egészen sajnálatosan. Sehol máshol tényező nem lehetne egy pacalagyú Németh Szilárd, csakis itt, akinek régebben a rezsi volt a mindene, most a háború, és mindkettőt a rézfaszú bagoly, azaz Soros György indokolja a zsírfoltos tudatában benne.

Épp Németh volt az, aki a tusványosi szeánszon egy összetett mondatba tömörítette a NER-t, az összes rettegésüket és minden aljasságukat: “Azok a brüsszeli és egyéb bürokraták, akiket a májusi EP-választásokon az emberek elzavartak, továbbra is erőltetik a kötelező kvóta alkalmazását, az a céljuk, hogy Európába korlátlanul érkezzenek a migránsok. Ennek hátterét Soros György finanszírozza, akinek útjában állnak a nemzetállamok. Ezeket pedig úgy lehet meggyengíteni, ha Európát elárasztják más népekkel. Így lehet kialakítani majd az új Szovjetuniót, az Európai Egyesült Államokat, amelyet Brüsszelből szeretnének irányítani.”

Kéri László pedig szintén tegnap azon csodálkozott, hogyan lehet több millió embert tudatlanságban tartani, hogyan lehet ostobává nevelni, és a válasz a fenti Németh idézetben van. Mert, ha ezt képes valaki is komolyan venni, tovább menve, ha képes ezt valaki (Németh) komoly pofával és a hit meggyőződésével előadni, akkor tenni már nincs mit. Ez a Németh, ha erre képes, akkor ostoba gyökér, aljas gazember, vagy a kettő együtt. Az a népség pedig, amelyik ilyeneknek bedől, sőt, szavazatával rájuk bízza a nyomorult életét, szintén tudatlan barom, és meg is érdemli a sorsát. Évek óta őrizgetek egy kommentet a témakörben, amit újra elő kell vennem, s ami ez:

„Esküszöm, nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt a posztot valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezt a posztot komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával, az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön? Voltak erre külön óráitok a kisegítőben, túlélési alapismeretek I-II-III. vagy hasonló?”

És lám, újra itt van a rézfaszú baglyunk, mint nemzetkarakterológiai tényező, a turul mellett vagy helyett ez se rossz. Visszatérve azonban a második számú Hadházy bunkeros feltételezéseire, még igaz is lehet, ha a kedves vezető már nem tud hová menekülni a mitikus lény elől, a föld alá csakis. Ha így van, ha nem, akkor is elvesztünk. Mert például tegnap arról meséltem, milyen klafa is, hogy egy kilencven éves bácsi átadhatta a saját járdáját, s nem ilyen Németh Szilárdok nyújtották át neki kegyet gyakorolva, s ez képen is látszott. Erre képes voltam olyan hozzászólást kapni, hogy amíg más becsületesek dolgoznak, ezek a naplopók avatgatnak. Ekkor jöttem rá véglegesen, hogy itt már tényleg csak a rézfaszú bagoly segíthet. Senki más.

Bukj föl az árból

Az a bűbáj van most gyerekek, hogy, mint ismeretes, a Petőfi Irodalmi Múzeumban erőtér van, hogy zúg-csattog rosseb módján vagy aeternitatis. Irodalmi erőtér Demeter nertárs delírje szerint, hogy bemegy oda a vézna, szemüveges, pattanásos kis költő, és páncélban, paripán, haja lobogva, tízkilós nemzeti eposszal a hóna alatt, Attila tragédia-trilógiával és Orbán családregénnyel (A kőbányász istentől való gyermeke) tér ki onnan, talpai egymásra lépnek és kokárda van a lukában, valamint négy gőgicsélő kis magyar. Meg egy vak komondor.

A PIM-ben Esterházy, Kertész bábukat, Spiró figurákat hajingálódnak a tatamin, püfölik őket a szorítóban, dárdákat döfnek beléjük rituálisan, és fölgyújtják azokat könyveikkel elegyest hamuig egészen. Viszont-ellenben Szabolcska Mihály ércből való szobrát emelgetik, meg Vass Albertot olaszi márványból, illetve Tormay Cécile-t bronzaranyból, amitől izmaik megfeszülnek az agyukban, párhuzamos sávokba rendeződnek a neuronok és rend lesz a világban, nemzeti, mély és kérlelhetetlen rend szöges csizmák csattogásával a térköveken.

Így újul meg irodalmunk, születik világra a liberális hamuból, friss módon ábrázolva az újszülött világot, ahogyan az eke is új barázdát szántott Solohovnál a kozák falu szocialista átalakításakor, hogy még Sztálin elvtárs is elégedetten böfögött. Orbán elvtárs is böfög, zsíros a szája neki a pacaltól, ámde nem olvas. Ennek az összes gondját erre a Demeterre hagyta, aki roskadozik a terhek alatt, és újságírókat is tenyészteni óhajt az új világ hiteles ábrázolásához és is. Újságírói erőtér is lesz a PIM-ben, ösztöndíjjal, paripa, fegyver, mert pénz az van dögivel.

És itt kezdődik el minden. Ez a világ teremtésének kiinduló aktusa, az első nap, maguk a csillagok. Mert ez a Demeter azt mondta, ha a palánta elszánt keresztényileg, tud alanyt és állítmányt egyeztetni már az ösztöndíjából, bekezdéseket sorolni, egy, kettő, mennyi, akkor némi alaki gyakorlat, menetelés, éneklés, pitypang-ábrázolása nyíláskor és talpak egymáshoz érintése után kieregeti őket az életbe. A vérzivatarba, hogy énekeljék meg, amit látnak nemzetileg és keresztény módon, dübörgő jobban teljesítést és letaglózó sikereket.

Áll a slapaj hát az életben, annak is a közepén, benne a zúgásban, csattognak körötte a metrók, négyes, ötös, hatos, mind az összes metró robog erősen, labdák szállnak az égen, családok éve zászlók lobognak a hidakon, kórházak zárnak be, hajléktalanok pokróca ég, minden térkő, csupa térkő, amikor a szemben lévő szökőkútból kiemelkedik akárha Poszeidón, rég elsüllyedt U-boot, sellő vagy leveli béka Berki Krisztián maga. Csorog róla a víz, vasalt heréi villognak, és belemondja a levegőégbe, hogy főpolgármester leszek meg katona.

Vadakat terelő juhász valamint. Fölbukik az árból, megijeszti a slapajt a heréje éle, a vasalás csillogása, arcának ősidős vonalai, fölfújt izmai, elméje derengése. Ott áll a slapaj előtt enmaga, az élet, és a zárt osztály, hogy a slapaj el is menekül, fut, szalad. Zamárdiig rohan lányos zavarában, ahol migráncsozva vernek embereket, rúgják le a veséjüket nekik, mert futballisták is a karate kölkek, az élet féltett gyermekei, császárai, az erős, nemzetféltő vadbarmok, akiknek épülnek a stadionok, fütyöl a madár és kel föl a Nap kizárólag és csakis.

Áll a slapaj a Zamárdiban, hordják szét a Balatont körüle, viszik a nerhuszárok vödrönként, rohad le a tó, rúgják a migráncsok veséjét, de ebből nem bukik föl egy Berki se, Lölö tűnik elő meg a vej, a nemzeté, a slapaj menekül, de nem gyön a vonat, kétszáz percet késik, zúg az egész rohadt Magyarország, csattog a síneken, zakatol majd közéjük esik. A slapaj elsírva magát mondaná az Úrnak, hogy ijessz meg engem Istenem, szükségem van a haragodra, de ilyet ő nem ismer, se a Cécile ilyet nem írt, se az Albert, mert ebben semmi erő, csak a szépség.

Hüppög hát a slapaj, sírdogál-kesereg, keresi az alanyt meg az állítmányt, de nem leli, hiába, egyik sem passzol a másikhoz, hibás a csomag. Ám a Demeter bácsi segít, elébe teszi Novák elvtársnő örömeit, hogy mennyi babaváró van már. Egyenként ünneplik ezt, minden újabb babavárónál járja a csárdást Novák elvtársnő, s akkor a slapaj elnyugodik, az erőtér óvó kebeléből passog kifelé, hogy lesz szöveg, babák lesznek benne, sok baba többes számú állítmánnyal. Berki heréje éle meg csillog, akárha kard, és üvegszamovárként elhúz a fejük fölött az ötös metró maga, fakockával ékelve az ajtaja.

Tamponadó

Rossz vagyok. Rosszra gondoltam ugyanis, és a népi bölcsesség szerint ez a kettő összefügg, mint fatörzsből gyönge ága. Mert ennyit olvastam csupán címként a kiberi térben: tamponadó bevezetését szorgalmazzák, ami elég volt rossznak lennem. Most tegye a szívére a kezét mindenki, gondoljon Novák Katalin ábrázatára, naponkénti szaporodási hisztijére, s máris megérti, mi okozhatta, hogy bűnbe estem. Mert ebben az országban minden előfordulhat, bármi ökörség is.

Ha az ember azt látja, “tamponadó”, értelemszerűen asszociál arra, hogy felviszik a kellék árát a csillagos égig, ezzel is késztetve a magyar anyákat a permanens terhességre, lévén, ebben az állapotban tamponra szükség nincsen. Hogy ez hülyeség? Az. Elképzelhetetlen? Az a baj, hogy nem. Ahogy kinézek az ablakon, elábrándozok a NER ocsmány mókásságán, máris szétfolyok, akárha óralap, vagy a dombon állok elefántként, és ormányommal megsimogatom a holdat meg a napot is.

Ezek szürreális képek, amely irányzat mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére a XX. század elején szökött szárba, amikor idegen lett a világ a relativitás-elmélettől, háborútól megverve, amikor minden egész eltörött, és csak nyüszögött az ember az ismerőssé váló csillagok alatt, ráadásul Isten is meghalt. Tisztára, mint száz év múltán, azaz éppen most és éppen itt, de végül is, csodálkozni ezen nincs mit. Horthy éledezik, és minden is kezd ugyanolyan lenni, mint amikor olyan volt, amilyen.

De, hogy ne haljunk meg tök hülyén, ábrándozásunk folytatása előtt tegyük tisztába ezt a tamponadót, ami nem egyéb, mint bizonyos női egészségügyi termékek áfá-jának csökkentése abból a megfontolásból, hogy a munkáslányok is meg tudják venni és ne csak az úrasszonyok. Mert e téren is szegénység van. Az LMP javasolja ezt, az Unió meg engedi, következésképp a Fidesz nem fogja megszavazni, mert belerokkanna a költségvetés. Így megy ez Neriában, és erről ennyi elég is.

Mert bármi fura is, ma nem azon szövögetem a gondolataimat, hogy Orbán Viktor Mihály mikor takarodik el az életemből, hanem – ami majdnem ugyanez – azon mélázok inkább, hogyan jutottunk idáig. Hogy az ember ösztönösen, már szinte reflexszerűen gondol rosszra, és maradjunk is csupán a számolatlan témából a szaporodás és folyományai témakörénél, amelynek a kályhája, az origója neki vagy az alfája az a rohadt, szerencsétlen vak komondor. Isten bocsássa meg a gazdája bűneit.

Azidőtájt történt, hogy a NER nagyjai kifejtették kéretlen gondolataikat a női nem mibenlétéről, fakanálról és tűzhelyről, olyannyira, hogy nőügyekkel nem is foglalkoztak egyáltalán. A nő fideszi olvasatban szép lehet, de okos nem, egy dolga van ezen a világon, szaporítani a magyar nemzetet kis katonákkal. Most ebbe hülyülnek bele CSOK-ostól, nagy autóstól meg Novákostól együtt, hogy az emberek agyára is mennek, az enyémre legalábbis. Pedig csak olvasni kellene, de nem olvasnak.

A gyerekvállalás bonyolult gyönyörűségét ki más, mint Füst Milán bácsi fogalmazta meg, mint mindent is: “Hallod-e egyetlen fiam. Én vagyok oka életednek. De nekem volt gyönyörűség gügyögésedet is hallanom. Te valóban nem kérted az életet tőlem, ez így igaz. Tehát nékem kell hálásabbnak lennem nálad, azért, hogy itt vagy, ezt követeli a meggondolás. És ez az első tétel. És mégis én vagyok kénytelen korholni téged, amiért elégedetlen vagy azzal, amit tőlem kaptál. Figyelj ide! Én nem vagyok felelős az egészért, én is áldozat vagyok: a szenvedélyeimé és érzelmeimé. És ez a második tétel.”

Ezen elboronghatunk egy csöppet nemzetszaporításilag, főleg akkor, amikor – mint emlékezhetünk -, egy egri templomban négy éve sírhelyre emlékeztető babakocsis installáció részeként a fogamzásgátlás ellen agitáltak a szentéletűek, így: “Ezeknek szereknek a használata arra csábít, hogy a nők elhiggyék: korlátlanul rendelkezhetnek saját testükkel. A fogamzásgátló széleskörű használata házastársi hűtlenséghez és az erkölcsi nevelés általános fellazulásához vezet.”

Egyetlenünk és csapata sem mondhatta volna szebben, voltaképp ez a NER családügyi kivonata a hidakon csattogó családok éve lobogókkal, Novák Katalinnal és KDNP-vel együtt, hogy fölfordul tőle az ember gyomra, de ez is mindegy már. Mindez csak arra volt jó, hogy megmutassam, hogyan jár már az ember agya kies hazánkban, s mért gondol a legrosszabbra, holott arra alkalmasint oka sem lenne. Egyszerű, ezt szokta meg. Hogy minden mögött valami mérhetetlen aljasság rejtőzik.

Szervilizmus és más csodák

Amikor én még negyedik gimnazista kis srác voltam, tehát ide s tova rohadt régen, még a holocénben kirándult a mi osztályunk messze valahová. Tájakat néztünk, házakat, dombokat és egymás lankáit. A nagy utazás harmadik napján történt, hogy a mi osztályunk legkanosabb, valamint legnőstényebb néhány tagja egymásnak esett némi martini kíséretében a szoba homályában és mélyében. Csöcsörésztek és smároltak, mert mit csináljon az ember tizennyolc évesen, szügyig tesztoszteronnal meg ösztrogénnel, főleg tavasszal, amikor nyílnak a virágok.

Aztán lebuktak persze annak rendje és módja szerint, osztályfőnök bácsi rájuk nyitotta az ajtót, mert még be sem zárták a hülyéi. Ott hömbölögtek a fölkapcsolt villany fényiben félmeztelenül, félrészegen pislogva, de nem szakadt rájuk a mázsás, szörnyű mennybolt. Osztályfőnök bácsi elkobozta a martinit, furán csillogott az ezüstös szemüvege neki, és nem szólt egy szót sem, mert annál bölcsebb volt azért. Csak hát, haza is kellett jönni, iskolába is kellett menni még csöppet, és várni a folyományokat. Hogy most mi lesz, mi a rosseb is.

A matematika szent dolog volt osztályfőnök bácsi számára, az élete értelme, és gondja is egyben, hogy az olyanokat, mint én, hogyan juttassa túl az érettségi bonyodalmain belőle. Nemes és nehéz feladat volt. De képzelhetjük, azért mennyire szíven ütötte ez a csöcsörészés, ha egy matematika órát használt arra, hogy ezt megbeszéljük, tisztába tegyük. Különben is, voltak a témában bölcsességei, például az, hogy kedves fúk, a nő nem élvezeti cikk. Ez plasztikus kifejezése az anti-macsóságnak, és mennyivel jobb lenne nekünk, ha a fideszesek is osztályfőnök bácsihoz jártak volna. De nem jártak oda.

Szóval, nekiláttunk megbeszélni a fölhorgadásokat, amikor valami történt. De hogy kezdjem, hogy is magyarázzam. Nyitva volt a terem összes ablaka, áradt a napfény és a madárdal, láttuk, hogy az élet szép, akármi lesz is most, amikor osztálytitkárunk sikongva iramodott az ablak felé, hogy kiugrik azon. Placcsant volna nagyot a másodikról, ha le nem fogjuk, de megmentettük a nyüves életét. Ez az osztálytitkárság ez olyan volt, mint a futballban a csapatkapitány, kapocs az edző és a játékosok, osztályfőnök úr és a mezei diákok között, tehát értelme nem volt semmi sem, csak ilyen cafrang. Cifra nyomorúság.

De mondom, az osztálytitkár lány visított, kifordult szemekkel vágtatott az ablak felé, hogy kiveti magát rajta, mert ezt a szégyent ő nem viselheti, pedig nem is őt csöcsörészték a kiránduláson. Úgy kellett ledönteni, leteperni, hogy ne csináljon bajt ez az ökör, akinek jól láthatóan teljesen elment az esze. Évtizedek óta nem láttam, de biztos vagyok benne, hogy vénségére osztálytitkár asszony Fidesz szavazó lett. Hithű és megingathatatlan, valamint rohadt öntudatos, mert az ilyen betegségek így kezdődnek, és így is érnek véget.

Máma már őszes haja van neki, megbecsült munkája, öntudatos polgár kétségek nélkül, aki a konformitáson túljutva megérkezett a szervilis létforma trutymójába. Mert akkor, és ez mai szemmel látszik csupán, ő meg akart felelni az elvárásoknak, a hatalomnak, aki osztályfőnök bácsi volt. Ilyet nem is kért tőle senki sem, előnye, hátránya nem származott a dologból, csak nem bírta elviselni, hogy valakik valahogyan kilógtak a tábori szürke monotóniájából. Összeomlott a világ, mert páran megszegték az íratlan paragrafusokat, szivárvány lett a szívük, ami hallatlan és kibírhatatlan.

Marquez bácsinál, amikor Aureliano Buendiából botcsinálta ezredes lett tényleges hatalommal, szintén megjelentek az osztálytitkárok. „Még ki sem mondta, sőt ki sem gondolta a parancsait, már végre is hajtották őket, és mindig sokkal messzebbre mentek, mint ameddig ő maga elmerészkedett volna.” – írja nekünk a Száz év magányban, ezzel egyszersmind bemutatva a NER megingathatatlanságának okát és indokát. Hogy tele van az ország szervilis osztálytitkárokkal, nem gondolkozó végrehajtó emberekkel a pártközponttól a városházákig, iskoláktól az orvosi rendelőkig, akik igyekeztükben a hatalom aljasságát is képesek felülmúlni.

A bávatag tömegek már csak hab a tortán. De, hogy a kirándulás meséjét is bevégezzem, azt hiszik, lett valami a dologból? Á, dehogy. Kaptak egy kis intőt a csöcsörészők, és vígan élték az életüket tovább. Osztálytitkár asszony pedig, aki meg akarta öngyilkolni magát, mert néhány társa nem élire vasalva élte az életét, depressziósan lesett ki a fejéből, míg a bűnösök meg fütyörésztek. Ez erőt adhat nekünk a mostani vészterhes időkben is. Osztályfőnök bácsi pedig a tíz éves érettségi találkozón nagy vigyorogva előhúzta a negyedikben elkobzott félig lévő martinis üveget, mert addig őrizgette. Azt mondta, már megihatjuk. Nem tudom, de szerintem már megcsiccsent, de szép volt nagyon ez úgy is.