A hatos számú kórteremben napok óta feküdt az ismeretlen ember, akit a rendőrségről szállítottak át megfigyelésre, mert valami baj volt vele. A rendőrségre azért került egyébként, mert kiemelték a kihalt utcából, amikor a kedves vezetőhöz érkezett látogatóba egy másik kedves vezető, a várost hermetikusan lezárták, de az ismeretlen ember mégis a sivatagos utcára került valahogyan. Nem számítottak neki a lehegesztett csatornafödők, a lezárt földalattik, a rendőrkordon és a mesterlövészek a háztetőn, ott volt a kihalt utcán, s amint az autókonvoj elhaladt előtte, épp készült fütyölni, egy sípot rakott volna a szájába, amikor hat egyenruhás, három civilben lévő rendőr, két katona és nyolc tekes zúdult rá, valamint öt dagadt farkaskutya.
Alig is látszott ki a kupac aljáról, ott rúgkapáltak rajta, de a sípot még mindig szorongatta, meg is fújta volna, ha nem megy bele egy használt koton. Mert a népeket eltüntették ugyan az utcáról, de a szemetet nem sikerült, fontossági sorrendben haladtak ugyanis. Végül győzött a túlerő, az ismeretlen ember kezéből kicsavarták a használt kotontól eldugított sípot mint bűnjelet, mert a fütyölés-sípolás már két éve be volt tiltva, amikor a kedves vezető vagy akármilyen csinovnyikja, vendége vagy a nagy kuvasza a közelben volt, megszólalt vagy ugatott. A futballmeccseken is, ahol a kedves vezető rendszerint szotyolázva vett részt, még a futball meccseken sem fütyölhetett a bíró, hanem szabálytalanság, sporttárs, szabálytalanság, kiáltással kellett rendet tartania a pályán.
Ebből kaotikus helyzetek adódtak, de mindegy volt az is már. A sípokat, fütyülőket száműzték az országból, a futballisták, ha idegenben kellett játszaniuk, meg voltak zavarodva a hangjelektől, szaladgáltak össze-vissza, de szakértők szerint ebben a káoszban az akadémiáknak is szerepe volt, amelyek nyelték a milliárdokat, de csak bicebócákat tenyésztettek labdarúgók helyett. Az edzők panaszkodtak, hogy síp nélkül nem lehet hatékonyan dolgozni, de nem enyhítettek a törvény szigorán, nem lehetett fütyölni egyáltalán. Képzelhetjük, milyen súlyú cselekménynek számított, hogy az ismeretlen ember síppal a szájában tűnt fel, sőt, használni is akarta a jószágot, ráadásul a tiltott övezetben. Sőt, hogy súlyosabb legyen az ügy, ilyen kommunista úttörősípja volt neki.
Ez bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalásnak minősült, és az volt a büntetése, hogy az illetőnek a Czeglédy nevet kellett viselnie súlyosságtól függően egy-két évig, a legelvetemültebbnek életfogytig. Az nem volt kérdéses, hogy az ismeretlen embert ezután haláláig Czeglédynek hívják majd, de a vizsgálat arra irányult most mégis, kik voltak a bűntársai, hogy az utcán tudott flangálni. Mert egyedül ezt képtelen lett volna végbe vinni, hogy eljusson a hermetikusan lezárt utcába, ezen kívül azt is ki kellett deríteni, honnan szerezte a sípot. Milyen földalatti nyugati kapcsolattal jutott hozzá, vagy hozták neki békaemberek ürgebőrbe varrva, megannyi súlyos kérdés, ami válaszra várt. De az ismeretlen ember nem felelt semmilyen faggatásra.
A szemébe világítottak százas halogén égővel, amit a vejtől vettek. Százezret vettek és drágán, de a fénye nem ért semmit. Az ismeretlen ember még csak nem is pislantott tőle, és minden ordítva feltett kérdésre, hogy kik a társai, kik pénzelik, ki a bűnszervezet irányítója, csak azt felelte: Ó, egy gerle. Lerúgták a veséjét, kiverték a fogát, áramot vezettek a heréjébe, de ő csak gerlézett kitartóan és tántoríthatatlanul, és olyan ártatlan volt a szeme, hogy az ingujjra vetkőzött faggatótisztek arra jutottak, hogy hülye ez, gyengeelméjű biztosan, így átküldték a pszichiátriára erős kísérettel, állapítanák meg a hülyesége mértékét, hogy rá kell-e segíteni egy kis lobotómiával még, vagy már így is alkalmas államtitkárnak, miniszternek esetleg.
A pszichiátrián mindenféle vizsgálatot végeztek az ismeretlen emberen, intelligencia és személyiségteszteket, illetve végeztek volna. Mert arra a kérdésre, hogy mit lát a képen, csak úgy azt felelte, hogy ó, egy gerle, mint például arra, hogy mi az anyja neve. A vizsgálat tehát azzal zárult, tök hülye, legfeljebb frakcióvezetőnek jó, s minden el is csendesült volna az immár élete végéig Czeglédynek nevezett ember körül, tehát irreleváns volt, hogy ki is valójában. Egy délután viszont, amikor a betegek csendben nézték a tévében, hogy a kedves vezető megint stadiont avat, az ismeretlen ember különös izgalomba jött, és ordítozott a kedves vezetőre mutogatva, hogy ó, egy gerle, és senki sem tudja honnan előkerítve, de a tévére ragasztott egy O1G matricát.
Így lett világos hirtelen minden rejtély, kiderült a titkos jelmondat értelme, amit jelentettek a pártközpontba. Ott összedugták a fejüket, és kiadtak egy utasítást, hogy az országban élő összes galambot irtsák ki, a mesékből, mondókákból, történetekből, képeslapokról és tankönyvekből tüntessék el a galambokat, még az emlékét is szántsák be az összes nyüves turbékoló rossebnek. Fröcsögött a vér az egész országban, milliószám gyilkolták a galambokat azzal a magyarázattal, hogy ők a felelősök a kórházi fertőzésekért, amit a népek el is hittek. Az ismeretlen, de már Czeglédy névre hallgató ember viszont csak mosolygott, s amikor legközelebb a főorvos megkérdezte tőle, hogy van, már csak annyit mondott: Ó, egy Geréb. Értesítették hát a pártközpontot, hogy be kellene tiltani a “G” betűt. Így kezdődött el az aztán, aminek soha nem lett vége.
Tegnap este ezek hárman hangoskodva elmentek valahová, sőt, beszereztek egy tolókocsit is, és vitték magukkal Mária nénit, aki a járókeretével hadonászott hazaárulásokat ordibálva. Fölhívtam a rendőröket, de elküldtek a francba, azt mondták, van más gondjuk is az én hülyeségemen kívül. Én ezt megértem, de mégsem kellett volna durván beszélni velem, hát kinek ártottam én? Sírdogáltam kicsit, de ez is elmúlt.