Kategória: olaf

A kismalac hasmenése

Nemrégiben Budapestet megülte a szarszag. Beterítette a bűnös várost oly titkos eredettel, hogy mindenki mindent képzelt, a legmerészebbek odáig jutottak, hogy a kedves vezető csinált be, vagy a budijából leng a penetráncia a parlamentig egészen, mert sok volt a tejszínhabos babgulyás házi kisüstivel. Ilyen népmesei elemek. Pedig akkor még meg sem jött a meghívó a messzi, imperialista Brüsszelből, ahol be kell számolni a hazai fasizmusról, s pláne nem klakőrök és krumplival lefizetett nyomorultak előtt. Az ilyesmi magában hordozza a baj előfordulását.

Szeptember tizenhatodikán lesz a tetemre hívás, s nem azért, mert a soros (nem Soros) elnök finnek berágtak volna a kedves vezetőre, amiért őméltósága Tusványoson illetlen szavakat használt róluk, hanem, mert Helsinki az már nyugat. Oda kell battyogni a szaros gumicsizmában, és elmesélni az MTA-t, CEU-t, a KESMA nevű gólemet, bíróságokat, és sok mindent Mészárosig bezárólag, hogy aztán eldönthessék, méltó-e Orbán a klubtagságira. Az igen képzett, óriási tapasztalattal rendelkező igazságügyisünk, ez a Varga Judit odáig ment a rinyában, hogy egyenesen Timmermansnál érdeklődött, mi lesz most?

Mi lenne – válaszolhatta volna a sorosi, démoni szintre emelt Timmermans -, átharapjuk a torkotokat. De ilyet ő nem mondott, mert úriember, hanem udvariasan közölte, majd a szeánszon minden kiderül. Most akkor Orbán rághatja a koszos körmét, mert még az is lehet, hogy a brüsszeliták azt mondják neki, fasisztáknak nem adunk pénzt. És akkor fejre állna a kurva nagy magyar siker seperc alatt, és odalennének a vetések meg a hatalom is. Ilyen szerencsénk azonban nekünk nincsen egyáltalán, viszont az emberben azért annyi gonosz lakik, hogy jó neki, ha ezek be vannak szarva. Mert be vannak, nem véletlenül érdeklődött az amúgy ordenáré nagyarcú Varga – bírósági fogalmazó -, vigyenek-e magukkal fogkefét és borotvát az útra.

Brüsszelbe menni kell, az OLAF vezetője meg jön. Alighogy Isten nevében megnyitottuk a tanévet, a szeptember olyan nyüzsgést hozott, hogy ihaj. Megjelent a legfrissebb OLAF jelentés is, lesújtó eredménnyel, megmutatva, hogy az országban súlyosan lopnak. Az OLAF vezető is azért érkezik, hogy Poltnál érdeklődjön, miért nem történik semmi, amikor ők bebizonyították, hogy a burgenlandi traktorista adóját Tiborcz lopja el, és ez nem komilfó. Bár épp ez a tizenhárom milliárd kikerült a vizsgálati körből, hogy a kormányzó család jó híre ne sérüljön, az osztrák – német, holland – paraszt ellopott pénzét pedig a magyar fizette be, és így minden rendben lévőnek mutatkozik Orbán szerint. Szerintünk meg nem.

Viszont, ahogyan a szarszag sem Orbán budijából jött, kiderült, a tavaly ellopott pénzekért is a szocik meg a Demszky a felelős, legalábbis Deutsch szerint, akire mindezek után sem szakad rá a mennybolt. Sőt, valami elképesztő módon az EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának alelnöke, s mint látjuk, ebbéli minőségében sem átall hazudni, de természete ez már a fideszembernek. Mindez azonban nem vigasz, csak annak a bizonyítéka, hogy az EP nem tökéletes, sőt, nagyon tökéletlen, sokat remélni tőle naivság, a kevés meg nem érdekes. Ezek a csillagot is letagadják az égről, vagy ráfogják Gyurcsányra. Innen nézve nemcsak Varga nacsasszony kérdezheti aggódóan, mi következik a heréléskor, hanem mi is.

Mi, a magunk erejéből, hogy mi lesz velünk Timmrermans bácsi, segítetek-e a gonosz tökeire lépni, mert a mi csülkünk ehhez láthatólag kicsi. Valami lesz, mert végül aztán kiderült – legalábbis ezt mondják -, hogy a budapesti szarszagot az Óbaroki Kerti Vasút Kft. okozta a földjein végzett trágyázással, ez eredményezte a kellemetlen “szaghatást”. Ma már ott tartunk a világ hitelességében, hogy hiszem, ha akarom. Még az is lehet, hogy Orbán dögletes lehelete volt, vagy egy kismalacnak ment a hasa. Ha ennek az ellenkezőjét egy kormányhivatal állítja, egyáltalán nem biztos, hogy úgy van. A világ is annyira relatív, hogy például Tiborcz bukszáját is Gyurcsány tömi, a térkő fa, az őserdő bozótos, és Kósa is okos.

Magyari világunk annyira szürreális már, hogy Unió legyen a talpán, ha eligazodik benne. Most majd kiderül, sikerül-e neki, bár eddig sem ment.

Olafka és a Farkas

Már októberben. Már tavaly októberben megküldte az OLAF annak a vizsgálatnak az eredményét, amely a Farkas Flórián által vezetett “Híd a munka világába” program szabálytalanságait tárta fel. Csak úgy, mint a nemzet vejénél, a sorosisták itt is azt javasolták Poltnak, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják ki a bulit, mert a program érdemben soha nem működött, a kitűzött célokat még csak részlegesen sem érte el, a pénz viszont eltűnt, mert budai villát meg ilyesmiket vásároltak rajta.

Polt Péter azonban nemhogy büntetőeljárást kezdeményezett volna, még csak nyilvánosságra sem hozta a dokumentumot, bűnüldöző helyett így vált bűnpártolóvá. S ami delikát a Polt-féle ügyben, hogy ezen már meg sem lepődünk. El sem csodálkozunk, hanem némán nézzük, hogy csak úgy, mint a nemzet veje esetében is, közpénzből pótolják azt az uniós pénzt, amit a NER valamelyik oszlopa zsebre rakott, és most elégedetten, sőt, nagyképűen böfög érinthetetlenségének büszke tudatában.

Újabb érv az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett, de ebből csak úgy, mint Farkas, a vej, meg a többi szélhámos rabló felelősségre vonásából semmi nem lesz, amíg Orbán Viktor Mihály azt úgy nem akarja. Mert a nap sem süt már, ha ő nem akarja, ez egy ilyen hely a Föld nevű bolygón. Lengetheti Hadházy az aláírásait, csak annyit kérdenek tőle, miért gyűjt adatokat a lakosságról, mert a pofátlanságnak, a cinikus taplóságnak ilyen sűrűsége nincs máshol az univerzumban, csakis itt.

Ez a sorosista OLAF voltaképp menlevelet adott Farkas Flóriánnak, mert Orbán Viktor tudatának alakulása ebben a pillanatban ott tart, jelleme odáig erodálódott, hogy ami jogállamokban üldözendő, az nálunk üdvös, sőt, kívánatos. Az érinthetetlenséghez annyi kell, hogy a jogsértő alany valami okból hasznosnak tűnjön a kedves vezető számára, onnantól embert is ölhet – baltás gyilkos -, bántódása úgysem lesz. Farkas érdemei jelenleg kimerülnek abban, hogy jól tud rettegni.

A mostani választások előtt is mentessé rettegte magát, amikor a romákat féltette a migránsoktól, miközben Orbán a romákat nevezte annak. S ha ezt így összeadjuk, akkor a két bűnöző (Orbán és Farkas) olvasatában a romák már önmaguktól félnek, és bármi csuda dolog is, ez a skizofrén állapot nem csak cigány honfitársainkra jellemző, hanem az egész bagázsra. Mert például Weber sem lett csúcsvezető, mert a magyarok nem akarták – mondja Orbán -, holott két nappal előtte rá szavazott.

Így, hogy lassan már percenként változnak az értékek és az ideálok, szövetségesek és ellenségek, azért Farkas sem lehet biztos abban, hogy egyszer csak nem esik ki a pikszisből, nem adja ki rá a kedves vezető a kilövési engedélyt. És akkor rázuhan az egész ügyészség – a’la Czeglédy -, mert nem a bűn a lényeges, hanem, hogy az elkövető puszta léte kecsegtet-e valami haszonnal vagy sem. Ez az a jogállam egyébként, amit tegnap Kövér László meg akart védeni Európától, mutatva, hogy a tébolynak tényleg nincsenek határai.

Senki nincs biztonságban egyébként a falkán belül sem, természetes stádiuma ez a diktatúráknak és diktátoroknak mielőtt fölfordulnak. Tán úgy lehetne képes beszéddé alakítani a sztorit, ha felidézzük azt a farkasfalkát, amely a neten száguldozik úgy, hogy az öregek és betegek haladnak elől, hogy le ne maradjanak. Ezzel szemben a Fidesznél ők kullognak hátul, sőt, a falkatársak föl is falják őket, ott a muri életre-halálra megy, már akinek ez az életcélja, s nem az, hogy fütyörésszen.

Ebből a kontextusból sem értem a szombathelyi bulit például. Itt, minálunk jelenlegi polgármesterünket épp most falják fel, s helyére a megyei jegyzőt óhajtják állítani, aki egy ártatlan és jó szándékú fiatalembernek tűnik. Na most, vagy nem tudja, kikkel kezd, vagy pedig eldöntötte, hogy gazember lesz. Más opció nincsen. Visszatérve azonban állatorvosi lovunkhoz, aki a Flóri, az ő esete is jól mutatja, Isten és az állam minden írott és íratlan törvénye megszeghető következmények nélkül.

Ez itt a bűnözők mennyországa, álnéven kereszténydemokrácia, illiberalizmus, vagy amit akartok. És ez ellen mindenféle OLAF, Európai Ügyészség, emberi érzés és etikus buzgalom tehetetlen, amíg olyan ember áll az élén, aki egy városnak futballstadiont épít, holott annak csapata sincs. Az ilyet jobb helyeken kényszerzubbonyban viszik el, de ez nem egy ilyen hely. Hogy őszinte legyek, már magam sem tudom, milyen.

Popzene

Polt Pétert igen nagy szeretettel és a legmélyebb tisztelettel meginvitálták Brüsszelbe, hogy meséljen nekik arról, mi is folyik a Magyarország nevű földrajzi egységben, ahol ismeretlen erők, földöntúli hatalmak működése nyomán lába kél annak a pénznek, amit ők postáznak a t. címnek, hogy ott emberibb élete legyen az embereknek, ámde nem lesz mégsem. Hanem más történik ott, európai aggyal érthetetlen dolgok, a pilisi szívcsakrától megbolondulnak a műszerek, és fába szorulnak a férgek.

Már kikészítették a teát, leporolták a széket, hogy kezdd el a mesét szépen, ámde azt hiszik, ellátogat a fatornyos Brüsszelbe ez a Polt? Á, dehogy. Mint valami nyüves kígyó, úgy csúszott ki a baráti ölelésből, mondván, ő nem, az ő szűzi teste és lelke nem politizálhat, éspedig ez az lenne. A soroskampány része, s ha azon ő megjelenne, akkor elkárhozna, kénköves tűzön égne ő, és most az egész nagy Unió néz ki a fejéből bután és röhejesen, míg pedig ez a Polt csak göcög magában meglehetősen gonoszul.

Ketzalkóatl (Tollaskígyó) az azték mitológiában a tudás istene volt, Kleopátra ölebként tartott pár jószágot, mert őnála az ureuszkígyó a védelem szimbólumaként fungált. A mi, Németh Szilárd által besorolt és meghatározott, más diszciplínák számára azonban ismeretlen zsidó-görög-római és még keresztény kultúrkörünkben a gonoszság szimbóluma a lábatlan jószág, olykor maga a Sátán, ami kritériumnak a fiúk meg is felelnek, és képtelenség bármit is kezdeni a nyúlós-nyálkás, gonosz és undorító testükkel.

Erre a Poltra visszatérve azonban még egy pöttyet, mint az egyik vezérkígyóra, arra lettek volna kíváncsiak a tehetetlen uniósok, hogy miért van az, ha az OLAF átadja a bizonyítékokat a lopásokról, azok a NER útvesztőiben szublimálódnak, vagy, ha nem, értéküket vesztik, fiókok mélyén tűnnek el, ilyenek. És egyáltalán, a már az első bekezdésben emlegetett nem evilági dolgok történnek velük, ami előtt érthetetlenül állnak a bürokraták, akik joghoz vannak szokva, és nem mesterséges káoszhoz, ilyen vadkeleti posványhoz.

Tudatlanok is maradnak, valamint tanácstalanok. Még az esélyét is elveszik tőlük, hogy a cinkelt lapokba lássanak, mert, ha már – mint a nemzet veje lámpás ügyében is – tarthatatlan a helyzet, akkor a fiúk lemondanak a kinti pénzről, és nem az Unióét lopják el, hanem a tiédet. Ez ellen Brüsszel tehetetlen, korai volt tehát megint az öröm. Csak házon belül kell megoldani a tolvaj karjának levágását, vagyonának elkobzását, s minden olyat, amit a feudális jog a jobbágyok számára egy parasztlázadás keretében lehetővé tesz és megenged.

Ez az Unió egy rakás tehetetlenség, ha arról van szó, nevezhetnénk egy kupac bélsárnak is, csak sok a finnyás ember. Mert a másik végéről meg a Polt főnöke, amúgy pedig cimborája és tettestársa elkezdett politizálni nagyon. Szidja az uniót, mint a rosseb, miközben azért a lehető pénzeket, amiket az OLAF szabadon hagyott, rendíthetetlenül, nagy szuszogások és nyögések közt lapátolja zsebre, ami így együtt oly mértékű romlottságot és züllöttséget mutat, amivel szemben ilyen töménységben szintén védtelen minden jobb érzésű ember.

Megint választás lesz, megint indul a mandula, így “A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről. Mindenkinek joga van tudni, melyek azok az aktuális javaslatok, amelyek alapjaiban veszélyeztetik Magyarország biztonságát.” Jönnek a plakátok újra, amelyeken a kormány arra fogja felhívni a figyelmet, hogy Brüsszel be akarja vezetni a kötelező betelepítési kvótát, gyengítené a tagállamok határvédelmi jogait, és “migránsvízummal” könnyítenék meg a bevándorlást.

Ilyen koncentrált, összerázott hazugságra nincs mit mondani, Natasha Bertaud, az Európai Bizottság szóvivője is csak hápogott, és ennyit bírt kinyögni: „A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság hitet tett amellett, hogy harcol a dezinformáció és az álhírek ellen, és ez az eset sem kivétel. A magyar kormány kampánya egyszerűen hihetetlen a számunkra. Sokkoló, hogy egy ilyen nevetséges összeesküvés-elmélet ilyen mértékben elérte a politika fősodrát.” – És folyik tovább a takony zavartalanul, az elhülyítés és lebutítás.

A sűrített jellemtelenség, a napon érlelt romlottság ellen védtelen mindenki. Hogy az állampolgár egymagában, az nem vaszisztdasz, de, hogy egy egész kontinens is, hogy a XX. század, München 1938 után is, az legalábbis érdekes. Ilyenkor az emberen eluralkodik a Nirvana nélküli nihil, ha festő lenne, Bosch lenne, így azonban csak dudorászik a bibliai átkok helyett, és pediglen Menyhárt Jenőt, akitől tudhatjuk, hogy : “Élni és visszaélni vele, nekem minden egyformán popzene…” – Ezek mennek, meg az Ottó, a Tótottó.

Minden hazug, mindent szabad

1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén egy eszelős tekintetű, szakállas fiatalember sok népek előtt nagy hangon követelte az orosz csapatkivonást az országból, miközben azok már rég úton voltak, poroszkáltak elfelé nagy szomorúan. Csattogtak a megrakott vonatok Záhony irányába, és a sok hülye népek mégis azt mondták, hú, de tökös ez a gyerek, holott csak hazudott Soros György pénzén, aki kitartotta, nevelgette, most meg így járt, ahogy, hogy kígyó lett belőle.

1989. június 16-ig egyébként a Magyar Televízió – mint utóbb kiderült – hatszor tudósított már a ruszkik eltakarodásáról, ötször a Híradóban, egyszer a HÉT című magazinban, de erről a népek nem nagyon vettek tudomást. Épp szülték meg az új istenüket, holott róla már Nietzsche nagyon régen megmondta, hogy halott, de a népek ezzel sem törődtek. Így esett, hogy 2109-re Nagy Imrét is elimporította a lánglelkű eszelős, az oroszokat pedig visszahívta, és most már tényleg saját erőből, a maga gyönyörűségére.

Mindeközben 2017. június 13-án őrizetbe vették Czeglédy Csabát, mint láthatjuk, majdnem napra pontosan huszonnyolc év különbséggel az első ordas hazugság után. Az eltelt idő alatt a szakállas fiatalember megöregedett, eltrottyosodott, szemének eszelőssége viszont megmaradt, és ráadásnak elült a lelkében a gonoszság, ami akkor, ha időközben egy ország ura lett az ember, nem jó párosítás az álmoskönyvek és a józan megfontolás szerint sem.

Tegnap pedig az derült ki, minden bizonnyal Czeglédy őrizetbe vétele olyan politikai játszma csupán, mint az oroszok eltakarítása, ocsmány, hatalmi hazugságok része, viszont itt egy ember életéről van szó, ami nem tréfadolog. Azzal nem szokás szórakozni, hacsak nem véres kezű diktátor, vagy kereszténydemokrata imádkozó sáska az ember, ez utóbbi minden erkölcsi felszereltségével, ami, ugye, nullának tételezhető, de még vizsgálat tárgyát képezi. Lehet, hogy a rovar emberibb a trottyos eszelősnél.

Czeglédy cége az Európai Unió Bíróságán pert nyert a magyar állam ellen ugyanis, az ítélet szerint a cég az uniós irányelvek szerint járt el, és jogosan nem fizetett be majdnem egymilliárdnyi áfát. Az ügyészség, amely elrendelte Czeglédy őrizetbe vételét, minden bizonnyal tudomással bírt a jogvitáról, ennek ellenére letartóztatták Czeglédyt, ami így, ennek fényében erősen politikai színezetet kap, és bizonyság arra, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, illetve, hogy az eszelős trottyoson nincsenek már fékek egyáltalán.

Ezzel párhuzamosan, koronaként mintegy erre a gyalázatra, a nemzet veje is zavartalanul állhat tovább a saját lábán, hiszen a magyar állam, amely maga az após, azaz Orbán Viktor, visszavonta a lámpás biznisz uniós támogatási kérelmét, hogy az OLAF buzgólkodása – amely rendszerszintű korrupciót állapított meg – okafogyottá váljon. Ez egy stadion árába, tizenhárom milliárdba kerül a költségvetésnek, azaz neked is, én nyájas olvasóm.

Mondható volna, mi ebben a vaszisztdasz, ezt mindenki tudja, és ez momentán igaz is. De nem is a hírhozó szerepében óhajtok itt tetszelegni, hanem rá szeretnék világítani néhány összefüggésre és az ezekből fakadó cselekvések szükségességére. A helyzet, amiben benne csücsülünk szügyig, olyképp sajátlagos ugyanis, hogy megszűntek bizonyos állampolgári kötelmeink. Erősebben úgy is mutathatnám, ha a hatalom azt tesz, amit csak akar, akkor az alattvalókon sincs semmiféle zabla.

Nem öncélúan, l’art pour l’art, a lázadás öncélú gyönyöreiért, hanem, mert ezt követeli a megfontolás. Példáimból ugyanis kitetszik, itt, minálunk, Neriában már nem arról van szó, hogy a törvényeket áthágják, hanem úgy tesznek, mintha azok nem is léteznének egyáltalán. Papíron tán van valami, de senki nem törődik vele, zűrzavar van és összevisszaság, tohuvabohu, vagy, ha a héber gyökerekig visszanyúlunk, tohu va-bohu, azaz puszta és üresség.

Ez mindkét olvasatban az őskáoszt jelenti, amelyben az életben maradás egyetlen esélye, ha ezt, és legfőképp ennek okozóját megkötözött kézzel bírjuk rá arra, hogy a bíróság előtt egyszer az életben mondjon igazat. Jelenleg ugyanis a ruszki lódítástól odáig jutottunk a valóság sajátos értelmezésében, hogy már minden hazug, következésképp mindent szabad. Nekik is, a logika törvényei szerint viszont akkor nekünk is, hogy kilegyen a karma kényes egyensúlya.

Nincs törvényi és etikai gátja a gonosz eltakarításának, s ami a legszebb az egészben, ezeket épp OVM rombolta le, csak ezt még képtelen felfogni, vagy nem akarja. Ha úgy tetszik, rohanunk a forradalomba, ennek objektív feltételei már rég adottak, csak azért állnak még a falak, mert mindenki azt hiszi, vannak még játékszabályok. Mint látszik, ilyenek nincsenek, s ha valakiben spirituális fékek működnének, akkor, ha már Nietzschével kezdtem, vele is fejezem be: “A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van -, hogy nem létezik.”

Ilyeneket mondott nagy bölcsen ez az ember, és innen lehet elindulni. Ez az új kályha.

Ez már sok a többnél

A nemzet Récsöle rohadtul belejött az ácsorgásba. Sorra nőnek ki a lábai, tisztára rajzfilm, ami zajlik a képünk előtt, de mindenféle katarzis nélkül. Ebben, amit vetítenek, mindig a rossz győz, a gonosz mostoha, Hókuszpók vagy a bamba macska.

A permanensen ügyeletes rosszfiú, Juhász Péter egy fáintos videóval örvendeztette meg a nagyérdeműt, és még maga a szervilizmus és aljasság, valamint álhírgyártási műhely atyamestere, az Origo muftija is elismerte, hogy a trónörökös hercegnő mondja felvételen ezeket:

„Ő nagyon szeretne turizmus promotiont, nagyon szeretnének pénzt keresni a magyar államból.” – mondja a felvételen a saját lábú, erre nevetés hallatszik, majd egy rosszul kivehető hang azt mondja, „az nem baj, ha van ellentételezése”.

Nem tudni, ki a titokzatos nagy Ő, valószínűleg nem Noszály vörös rózsával a lukában, ellenben lehet valami bahreini vagy svájci jóbarát, akik vihetik a nemzet vagy az Unió pénzét – tehát a tiédet, aranyom -, ha van ellentételezés, mint hallható, ami egészen biztosan nem egy Milka szelet.

Nem véletlen, hogy itt ugyan mindenki a Récsöl ura, a nemzet veje – akik így együtt állnak a lábukon – OLAF-os dolgairól sutyorog, ezzel szemben ez a bácsi sokrengeteg dologban vizsgálódik, az egész nyüves NER-t nézi lassan, de minek?

Ugyanis minálunk egészen más az ügymenet, mint odaát. Felénk döglött akták vannak, amelyet jól példáz mondjuk Seszták tolvaj ügye is, aki ténykedése nyomán megállapíttatott, hogy a pénzt fölvette ugyan, de a projektek célja nem valósult meg, a haszonélvező a kedvezményezett vállalkozások helyett Seszták Miklós cége volt, az ügyben az EU pénzügyi céljait sértő csalás történt.

A lóvét vissza kell pöngetni, sőt, Polt is vizsgálódott, a végkimenetelt el se kéne mondani, mégis a hűség kedvéért: a költségvetési csalás gyanújával megkezdett vizsgálatot 2017 januárjában már le is fújták. Most mit mondjak, hogy Polt és az ő cége a biztos „A” hang a lopás szimfóniájában? Ez egyáltalán nem nóvum, és mégis süt a nap.

Ilyenekkel van tele a padlás, a fiúk már menekülnek, Kósát, Rogánt, Tiborczot bombabiztos helyre vitték, senkinek nem bírnak a szemébe nézni, és mégis jó esélyük van győzni, ami a totális abszurd.

Voltaképp Orbánnak egy programja van: kerítés, de még ezt sem veszik komolyan. Lassan fél éve nem lehet összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot, mer’ a Szél, holott csak fészkalódós dolgok derülhetnének ki, mégis a rezsis pöcs veri a nyálát. Emiatt az ellenzék nagy tehetetlenségében már a jóisten szaros gatyáját is beperelte, legutóbb kompletten a rendőrséget, a Belügyminisztériumot is, aztán tehetetlenül néz ki a fejéből, Polt meg vigyorog.

Néha érik meglepetések a fiúkat, akkor leginkább, ha máshol lopnak, mint például Semjén Svédiában. A jó Niklas Jonssonnak például tele lett a töke azzal, hogy az ő szarvasát lődözi a keresztény hóhér, a rendőrség vizsgálódott, és továbbította is az ügyet az ottani ügyészségre, amelyet szerencsére még nem Polt vezet.

Milyen cuki lenne már, ha megállapíttatna hivatalosan egyszer, amit informálisan úgyis tudunk, de mégis lenne papír róla, hogy Semjén tolvaj. Nem változna semmi, mégis jobb lenne az ember lelkének, ha tudná, hogy más is tudja, ezek nem a saját lábukon, hanem a miénken hédereznek.

Igaz, attól például Faludy Gyuri bácsi sem felejtette el Recsket, midőn onnan szabadulva a parasztbácsi megsimogatta a hátát, és azt mondta vigasztalásul, mindent tudunk, de ettől kezdte újra embernek érezni magát.

Hogy saját magam felé fordítsam a kezemet megint, mint valami elvarázsolt glóriás, nékem meg azért hozna megnyugvást, ha billogos tolvaj lenne az egész csürhe, mert akkor napra-nap nem kellene Peresztegi tanár úr örökzöldjét – amelyet gonosz csínjeink miatt sóhajtozott – hajtogatnom, miszerint: „Ez már sok a többnél!”.

Mert gonosz kamaszként az ember csak röhögött rajta, most, vén fejjel viszont megérti, milyen őszinte felháborodás rejtezett benne.

Hová tűnt Damon Hill?

Polt ügyész Palik László iskolájába járt, viszont ő nem visítóan, bambán őszinte, hanem sunyin köcsög. Életre szóló élményt kaphatott a Formula 1. 1997-es magyar nagydíján, ahol a mi Lacink fejhangon sipítozva nem találta az angolt, és üvöltött, mint a fába szorult féreg, hogy „De hová tűnt Damon Hill?” Emlékezhetünk, akik oly régen is élveztük a rendszer változását, hiszen akkor már túl voltunk Kaya Ibrahimon, viszont még Josip Tot előtt.

Azok kedvéért jutott ez szembe, akik nem láthatták akkor Palik közvetítését, lévén, meg sem születtek még, így azt hihetik, hogy a lopás az frissen kifejlesztett evolúciós tulajdonság a Fidesz-es egyedeknél, és csupáncsak az eemúttnyóóc hozta elő belőlük, meg a Gyurcsány elleni bozótharc, de nem. A gének ennél mélyebben gyökereznek, talán a felcsúti budi avas szagú parasztudvarán, de ezt már soha nem tudjuk meg.

’97-ben Palik azért váltott ezer megahercre, mert az addig a mezőnyben haladó Hill egyszer csak eltűnt a szeme elől, mintha a föld nyelte volna el, pedig csak a váltója ragadt hármasban, de a dobogóra azért így is befért az autójával. Ez az egész sajtótörténeti eset azért érdemel szót, mert ragadós. Polt Péter sem talál senkit, akit kéne. Például Farkas Flóriánt sem leli, sem itt, sem Fokföldön, sem Ázsiában (bocs, K. D.). Sorra mennek hozzá a feljelentések, ezek zömét elutasítja, ahol vizsgálódik, ott meg a gyanúsított tűnik el. Tényleg nem lehet így dolgozni.

Ehhez képest örömünkben a földhöz verhetjük piros pöttyös seggünket, hogy a Tiborcz-ügyet azért befogadta. Itt viszont, holott az OLAF nevekkel, számokkal, cégekkel megspékelt, voltaképp nyomdakész vádiratot adott a kezébe, mégis azt mondta, hogy ez olyan rohadt bonyolult ügy, hogy évekig kell babrálni rajta. Ebben nem az a legnagyobb baj, hogy minden jel szerint megússza a fenséges vej, mert ezt már úgyis tudtuk, hanem, hogy úgy tűnik, még hosszú évekig a hatalomban érzi magát ez a Polt. Ezt például nehezebben viselem, pedig így lesz.

Ilyen kilátások miatt nyilatkozhatta azt a másik OLAF-os buktás, ez a Homolya Róbert államtitkár, az ő hárommilliárdos saráról, hogy bagatell ügy. Az ezermilliárdokhoz képest tényleg az, viszont, ha azt vesszük, mennyien fagytak meg az idei langymeleg télen kies hazánkban, akkor meg nem. Választhattam volna akármely más elriasztó ellenpéldát is egészségügyből, oktatásból, és az egész nyüves NER-ből, csak arra jutottam volna, hogy a nagyüzemi lopás mellett ezeknek minden más le van szarva, Polt meg nem találja a bűnösöket.

Illetve hát, akit akar. Czeglédyt például, a Stop-Soros után meg, amit Semjénnel benyújtattak, majd azt, akinek nem tetszik a pofája. Én kérek elnézést, hogy ilyen apokaliptikus hangulatban vagyok, és nem lelkesítő szózatokkal szórakoztatom a nagyérdeműt, de higgyék meg, nem tehetek róla. A mocsok nem bennem van, hanem a függöny alatt szivárog be az utcáról, és azzal lengi be a szobát, hogy úgysem változik semmi. Végül is, ha úgy vesszük, a Kaya Ibrahimot meg a Josip Totot is meg lehetett volna találni, csak a Schlecht Csabához kölött volna becsengetni, de az sem ment.

A dolgok sokszor egyszerűbbek, mint hinnénk, és aztán mégsem. El vagyunk veszve, azt hiszem.

Katatónia és hokimeccs

Mint a reménytelen helyzetben lévő ellenzéki média ótvaros tagja, kötelességemnek tartom, hogy ismét reagáljak Puskás Imre – Fidesz szóvivő, vagy mi a rossebb – vasárnapi elmebajára. Mert, bár rohadtul tele van vele a tököm, de így kell cselekednem, mert ezt követeli a rommá lőtt haza, és nem tehetek úgy, mint Störr kapitány apukája, aki „Unom én ezt az egészet, unlak én benneteket, de nagyon. – Mondta, és csendesen elhunyt.” gesztussal került be F. M. feleségének történetébe.

Stopsoros, perszehogy. Ezt, ha például én vért hugyozok, vagy épp te, drága olvasó, akkor is elfogadják, különben sírba süllyed a nemzet, vagy O. V. potroha, ez még nem eldöntött véglegesen. Viszont ez a Puskás egészen sajátosan kezdett el beszélni a stopsorosról, mint akadálypálya, úgy föstötte le azt, valamint kisnyúl is, ha jól odafigyelünk. Aztán olyan új fogalmak is elhangzottak, mint határvédelmi illeték, amelyet majd attól szednek be, akitől csak akarnak, mert például kajla neki a füle, vagy görbe a farka.

És még sok mindent mondott ez a Puskás, amit most nem idéznék ide, mert mindenkinek a könyökén jön ki már, ami miatt voltam bátor elmondani, hogy én is unom, holott munkaköri kelességem ilyeneket olvasgatni. E tevékenységem során egyre inkább elhatalmasodik rajtam az a képzet, hogy ez a mi országunk valami ismeretlen sötétség felé tart, mintha egy orbitális fekete lukba zuhannánk, és utunkat, mint jelzőkarók, ilyen Puskás féle katatón mocskok jelölik ki.

Ilyenben kell szenvednie a fideszes bagázsnak, mert a robotika még nem elég fejlett, és a szingularitás is gyerekcipőben jár, e kettő híján pedig csak a fent emlegetett kór ritmusos rohamai magyarázhatják a vég nélküli ismétléseket. Viszont, hogy ezt is tudjuk, attól még egy csöppet sem lesz jobb, sőt, olyas érzés keríti hatalmába az embert, mint az A. E. Bizottság tánczenekar lemezborítóját, amely a következő bölcsességgel ajándékozta meg azt, aki harminc évvel ezelőtt tanulmányozta: „Dagdugó, varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ.” – és ez, valljuk meg, olyan igazság, amivel nehéz vitatkozni.

Viszont akkor mi a teendő? – Tehetjük fel a kérdést Lenin apánkkal – de megy ez nekem, de nagyon -, és akkor a hurkás ujjunkkal az ellenzéknek nevezett szürkés masszára bökünk, hogy viríccsá má, de nem teszi. Simicskától várják évek óta a nagy leleplezést, mondhatni azt, hogy egyedül döntse meg Orbánt, ha már egyszer felnevelte. És most itt az OLAF ledobja nekik a hőn áhított atombombát, és akkor mit csinál, na, mit? Saját magát, meg a listáit babrálgatja. Őrület.

Itt, Szombathelyen is például tegnap valami momentumos fickó utcaseprő jelmezt öltött magára, nekilátott takarítani az állomás előtti téren, mint a nép egyszerű gyermeke, és felszólította az ellenzéki pártokat, hogy álljanak be mögé. Ezt látván nem igazán tudtam se köpni, se nyelni, a nagyobbik baj, hogy a szavazópolgár sem tud majd. Hokimeccset lát ugyanis, ahol a felek komótosan leveszik a kesztyűjüket, akkurátusan szétverik a másik pofáját, a bíró pedig megvárja, míg kicsinálják egymást, csak aztán állítja ki mindkét barmot. – Ha szabad ilyen költőien ábrázolnom közállapotjainkat, ahol O. V. a csíkos ruhás mókus.

„Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét – jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő. A társadalom elöregedésétől egész Európában tartanak. Magyarország akár tizennégymillió embernek is megélhetést tud biztosítani – mondta tegnap a magyar kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén. Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak.”

Ezt 2001. június 6.-án írta az Origo, amikor még múkodott, és nem a felfedezés boldogsága miatt copyztam ide, hanem mintegy segítő kezet nyújtottam töketlen politikusainknak, hogy ne az utcát söprögetve óhajtsák elnyerni a nép elkínzott bizalmát, hanem mutassák be neki, hogy Orbán meg a csürhéje hogyan szarja szembe önmagát ciklikus rendszerességgel. Mindemellett persze nem ártana például az ország házában fölrúgni egy-két asztalt, amikor Soros csatakiáltással herélik ki azokat a civileket, akik voltaképp helyettük is tépik a szájukat. Hogy ne maradjanak tök egyedül a vérzivatarban.

Mondjuk, azért.

Nincsen, semmi sincs

Nem adja ki a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány (FUNA) a jogerős ítélet ellenére sem a papírjait arról, hogy mire kúrta el a tao-pénzeket. De nem azért, mert szégyellené, gonosz, vagy netán titkolni óhajtaná, hanem mert momentán nincsenek meg neki. Önhibáján kívül. Nagyon sajnálja az éteri gázszerelő, de a Balog Zozó a hibás, az ő minisztériuma utóellenőriz, így a doksik nála vannak. Vagy út közben. A postás táskájában. A vonaton. Elvitte a cica, őt pedig megette a kutya, amúgy minden rendben van.

Nincsen rendben. Erről a papírról, ami nincs meg a Mészárosnak, jut eszembe, hogy ezeknek mennyi mindenük nincs meg, veszett el, vagy darálta le az iratmegsemmisítő. ’98-ban, amikor Orbán először nyúlt magához örömében, mert elkezdődhetett a bulija, amiről már Oxfordban ábrándozott a Soros pénzén, és eldobta a régi telefonkönyvét, hogy ne legyen neki, azzal indította el az egész bagázst a ganajodás útján, hogy őket a komcsik annyira lehallgatták, hogy még a Dájcstomi nagyiját is kagylózták, ahogy receptet cserél. Erről sem volt papírjuk, mint ahogyan most a Soros tervéről sem.

Az a jegyzőkönyv sem volt jegyzőkönyv, amelyben szó szerint az állt, hogy Orbán et. arra intette a szeánszon megjelenteket, ne ők nyerjék a legtöbbet a sárazsadányi szőlejében, ami azóta sincs meg neki. Sőt, semmije sincs, ahogyan a vagyonnyilatkozatából kiderül. Érdekes, hogy a meghirdetett elrugaszkodás és gyarapodás éveiben épp ő nem bővült. Egy olvasó meg is jegyezte ennek kapcsán: „Kell-e nekünk olyan miniszterelnök, aki egy év alatt csak kétszázezret tud félretenni a milliókból, amikor a szállástól az autóig a fodrászon át az étkezésig mindent az adófizetők állnak? Akkor mit tud?” – Ez fogós, ravasz kérdés.

Viszont kormányinfó sem volt tegnap, mert ez olyan különös esemény minálunk, ahol a sajtó képviselői minden témában kérdezhetik a kormány egyik tagját, és általában választ is kapnak. Most azonban itt van nekünk – illetve hát, nekik – ez az OLAF-os balhé. Még esetleg alkalmatlan és kekeckedő újságírót is Lázár közelébe engedtek volna, s mint tudjuk, az ilyesmi csak felesleges feszültségeket okoz az elhallgatások és hazugságok olajozottan működő gépezetében. Kormányinfó sincs tehát, de például nemzetbiztonsági ücsörgés sem.

Hogy ne kelljen feleslegesen mozogni a kivonulással, a Fidesz el sem ment, mert mint Németh Szilárd fogalmazott – lenne tippem arra, hogy neki mije nincs – Szél Bernadett nemzetbiztonsági bizottsági tagságával „visszaélve” próbált bizalmas információkat kikérni a „Soros-tervről” és a „Soros-hálózatról”. Nehéz lett volna megkapnia, ha ilyenek nincsenek is. Általában messziről lobogtatnak papírokat, hogy az volna a bizonyíték, mint annak idején Dájcstomi nagymamájáról, ami szintén nem volt, viszont tele lehetett vele hörögni a világot.

Mondhatnánk, hogy ez az egész már akkor bűnben fogant, de így ez sem lenne igaz. Az ősbűnt az követte el, aki ezt a tahót odaengedte a Nagy Imre temetésre, hogy elmondhassa, ami szintén nem volt, hogy ő zavarta haza az oroszokat. Az ilyen példákat vég nélkül lehetne sorolni, hogy mi nincs nekik, amiről azt mondják, hogy van, de talán ennyiből is látszik, milyen ingatag alapokra építettek masszívnak tűnő építményt. A történelem arra tanít azonban, hogy az ilyenek nagyon látványosan és hangosan szoktak összerogyni, csak ki kell várni. Csak az zavar az egészben, hogy nekem meg időm nincs annyi. Szar ügy, mondhatni.

Szúnyogtempó

Mint az nem brit, hanem usákos tudósok élénk vizsgálata nyomán kiderült, a szúnyog felettébb bölcs állat, bár egyesek nem átallanak őt vérszívó kis mocsoknak titulálni. Hozzáállás kérdése az egész.

A zümmögő kis szemétláda annyira okos, hogy képes elkerülni a veszélyes embereket, akik őt le akarták csapni egy vonalkódos alsógatyával verejtékükben feredőzve. A szúnyog ezt szag alapján megjegyzi, és onnantól messzire kerüli a neki ártani akaró kétlábúakat. Legalábbis ezt állítják a nem brit, hanem tengeren túli félnótások, bár az én tapasztalatom mást mutat.

Viszont arra is rá kell jönnünk mindezek után, hogy Orbán Viktor is rendelkezik minimum egy szúnyog összes tudásával, legalábbis, ami a neki ártani óhajtó emberek nagy ívben való elkerülését jelenti. Ilyenek azok az újságírók, akik még kérdezni akarnak tőle, mint az tudvalévő. Őket kiszagolja, és eliszkol előlük.

A maga képére formált magyar földön futnia sem kell, a közelébe sem mehetnek, idegen tájakon viszont kénytelen a mikrofon mögé állni, és várni a szaros gatya suhintását. Így volt ez Bécsben is, ahová képesek voltak utána menni mindenféle firkászok, és ott feltenni neki a kérdést, mi a véleménye a drágalátos veje, és az OLAF harmonikusak éppen nem mondható viszonyáról.

Üzleti ügyekkel ő nem foglalkozik. Ez volt a válasza neki, és az a hülye, aki ezen meglepődik. Már bimbózó diktátor korában sem foglalkozott szőlőügyekkel, székházügyekkel, aztán nőügyekkel sem, és még lehetne sorolni, mi minden nem érdekli őtet látványosan, amikből kibukhatna, mekkora ótvar is minden magyarok vég nélküli miniszterelnöke.

Tanítómestere is volt. A mára ábrándosan megszépült korból, amikor az azóta feltrancsírozott Dávid Ibolya mondta kislányos zavarában a náci ügyekről, hogy ő nem ért a focihoz. Boldog békeidők.

Akkoriban még nem tombolt a permanens harc, ami most viszont igen. A bécsi látogatás okán az olyan kitartott és fölhizlalt újságimitációk, mint például a Prostisrácok, meg a többi ribanc azzal jöttek elő, hogy a vezérük ott a messzeségben harcol az Ausztriában dolgozó magyarokért. Ehhez képest ez volt a szöveg:

Tisztességes eljárást kért Orbán Viktor kormányfő az Ausztriában dolgozó magyaroknak az osztrák családtámogatási rendszerrel kapcsolatban. Harcolni fogunk ezért – mondta. A kormányfő kifejtette: az Európai Bizottság feladata a szerződések védelme, és ha az uniós testület olyat tapasztal, ami ellentétes az uniós alapszerződéssel, hivatalból fel kell lépnie. Brüsszel teszi a dolgát, uniós szinten lesz döntés az ügyben, és ezt “mi tudomásul vesszük” – közölte.

Egy bekezdésen belül ilyen látványosan tökön szúrni magukat kevesen tudják, ez azért új. Mert egyrészt ott van a lohadt tökű kiskakas, aki egy fél mondatban harcol, amit aztán címmé lehet emelni a magyar hülyéknek, két sorral lejjebb viszont a nyuszi, a nyuszkó, aki Brüsszelhez utalja a döntés jogát, amit majd lehajtott fejjel tudomásul vesz, miközben itt a kék plakátjain vicsorog.

Tudtuk, hogy szemét meg aljas, megminden, de, hogy ennyire látványosan beszari köcsög, az némileg új, bár nem annyira. Ellenben kurvára lehangoló. Az itthoni böszmék viszont gyártják belőle a rendíthetetlen ólomkatonát, és tisztára Churchillt álmodnak bele. Mert a vén piás szivaros ilyeneket mondott, mint az tudvalévő:

„…harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük Szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat…”

Valami ilyesmi kép él a tudatlanokban, amint egyetlenünk áll a vár fokán, tokája lobog a szélben, és szembeszáll az elemekkel, akik a drágalátos népe valójában. Közben meg függöny mögül lesve várja, hogy tiszta legyen a terep, és indulhasson a budija mellé fakardozni.

Azt hiszem, elnézést kell kérnem a szúnyogoktól, hogy Orbánhoz hasonlítottam őket. Méltatlan volt velük szemben, mert amíg ők karakán manusok, ez a miénk csak körömpiszok. Vagy inkább ázalékállatka vagy ilyesmi. Nem tudom, ez sértő-e most épp Az ázalékállatkákra gondoltam, természetesen.

Sokkhatás

Drága-drága miniszterelnökünket saját bevallása alapján sokkhatásként érte, hogy az ember, akinek a seggét legutóbb fülig érő szájjal nézte, fölrúgta a klímaegyezményt, hogy az emberiség a saját mocskába fulladjon bele, vagy legalábbis megfőjön a saját levében belátható időn belül.

Úgy vagyok ezzel, hogy minek higgyek neki. Annak, aki megszünteti a környezettel foglalkozó minisztériumot, és megadóztatja a napelemeket, elég bajos is volna. Hitelesen tán ’álamelnök úr 2.0, a bajszos Simicska-csöpögvény ajvékolhatna, de nem teszi nagyon is érthető okokból, mert ez nem ponty.

Amitől sokkot kaphatott volna épp tegnap miniszterelnök úr, az az, hogy az őt kistafírozó Soros Gy. megunta a folyamatos basztatást, és kimondta az igazat, hogy az a kóceráj, amit mindenféle oxfordi stúdiumot feledve itt felépített nekünk, az maffiaállam volna.

Igaz, ez sem teljesen nóvum, hiszen Magyar Bálint már évekkel ezelőtt felállította a diagnózist, hiszen ez a magyar államforma. Működési módja demokráciának álcázott diktatúra, a rendszer ideológiája fasiszta, de az államformája maffiaállam.

Akkora sokkhatás azonban nem érte miniszterelnök urat, hogy ne adja elő újra a lényeget, miszerint az egyetlen maffiaszerűen működő hálózat Magyarországon Soros Györgyé, és ennek úgynevezett “ügynökszervezeteit” is ezzel a jelzővel illette. Azt is mondta, hogy Soros György magyarországi támogatói végre akarják hajtani a “pénzügyi spekuláns” programját, a migránsok beengedését. Az ökör.

Mindebből az is kitetszik, hogy a sorosozás mire megy ki. A Gyurival semmit sem tud kezdeni, hacsak nem küld neki egy kis Putyin féle polóniumot a kávéjába, de ez macerás, helyette a civileket basztatja a kerítésen belül.

Ennek ékes példája, hogy a Heti Betevő nevű szervezetet, amelynek maffia-tevékenysége abban nyilvánul meg, hogy hetente háromszáz annyit is ér embert lakat jól, elüldözték az ételosztás helyéről, mert áldatlan tevékenysége nyomán még túl sokan maradnának életben.

Lázár János is sokkot kaphatott, mással nem lehet magyarázni, hogy az OLAF jelentés nyomán, amely feltárta, hogy tényleg maffiaszerűen működik a gépezet, s emiatt tán kurva sok pénzt vissza kell csöngetni a kasszába, nos, nem azt mondta, hogy mea culpa, se nem, hogy mea maxima culpa.

Inkább kijelentette, hogy sok a feljelentés ezekkel a korrupciós ügyekkel kapcsolatban. Sőt, sikerült neki a kormányzati korrupciót feljelentők és a Rákosi-, illetve a Szálasi-rendszer besúgói között párhuzamot húznia. Milyen már ugye, hogy nem lehet háborítatlanul lopni. Skandalum.

Akkora áramütés azonban nem érte őket, hogy ne igyekeznének jó előre gondoskodni a jövőjükről, ami aggodalom miatt miniszteri biztost neveztek ki a határon túli birkák terelésére, hogy legalább adják fel azt a kurva levelet a rezsim érdekében.

Mindez azért is különös, mert az igazi polgártársak meg, akik messzi vidékekre menekültek a rendszer elől, vagy csak azért, hogy ne dögöljenek éhen a pitypangok között, ilyen opcióval nem élhetnek, igaz, miniszteri biztosuk sincsen.

Ez, drágáim, amit itt nagy hirtelen felsoroltam, egyetlen elcseszett nap nyüves krónikája, és még csak nem is teljes. Így, ha belegondolunk abba, ez az egész már több mint hét éve zakatol, csöppet sem csodálkozhatunk azon, hogy másfél, uszkve kétmillió honfitársunk permanensen sokkolt állapotban leledzik, és élteti a dagadt manót. Viszont a lobotómia még hátra van, ha szükségessé válik. De annak is eljön majd az ideje