Kategória: operatív törzs

Szorgos népünk győzni fog

Akkora a siker megint, hogy beleremegnek a bércek. Mint tegnap operálós törzsünktől megtudtuk, csak itt, csak most és csak a kipcsakok izolálták a vírust, és jó esély mutatkozik arra, hogy nemzetünk, bár cudarul bántak vele Trianonban, mégis megmenti a világot. Ehhöz képest izolációs jelentést máshonnan már februárban kaptunk, azt is hallani, hogy már készül a vakcina. Összevissza beszél mindenki mindent, miközben az olaszok hullanak, akár a legyek, mint mi is hamarost. Azt azonban a vén Európában egyedül minálunk nem árulják el nekünk, hol vannak a betegek, mennyire azok, és mért nincs szájmaszk, ha a szlovákoknak viszont adunk. Ilyenek.

Káoszos a dolog, miközben a hadsereg arról ábrándozik, hogy cégek irányítását veszi át, s ha Németh Szilárdon fog múlni, az összes vagy görög-római tankot, vagy velőspacalt fog gyártani, aztán jó lesz nekünk. Reggel hétkor már nem lehet kiflit kapni, csirke lesz viszont elég, és trianoni emlékmű is. Születik egy bazi nagy gödör, meg még egy másik obeliszk, most pályáztatják, ez az Emmi gondja, nem ám a veszedelem. Máma volt a boltban kifli, ellenben az eladók maszkban voltak. Ez derék, de az egyik úgy köhögött, hogy majdnem behorpadt a háta, majd udvariasan megkérdezte, mit parancsol a kedves vevő, és adott neki. Ebből is kitetszik, nem vagyunk mi ilyen vírusos élethez szokva.

De a jóisten segedelmével belejövünk, mint a kiskutya az ugatásba. S róluk jut eszembe, egész tévéműsorok szólnak arról, ők hogyan sétáljanak vírus idején, hová vigyék a gazdájukat, hogy életben maradjon nekik. A gazda viszont nem a betegségbe pusztul majd bele, hanem éhen veszik, mert nem lesz pénze. Egy tavalyi felmérés szerint, bár a NER szerint mindenkinek tízmilliója van otthon, ennek ellenére szorgos népünknek annyira nincs megtakarítása, hogy jövedelem hiányában egyharmaduk egy hónapig sem húzza ki. Normálisabb országokban már most kormányzatilag gondoskodnak az ily módon bajba jutott embertársukról, itt az a fontos, hogy több mise legyen a tévében.

Lesz, meg lehet nyugodni, mint ahogyan sportsikerektől is hangos lesz a doboz. Mivelhogy élő sportesemény nincsen egy darab sem, ezért bejelentették, hogy a közelmúlt és régmúlt hatalmas győzelmeit vetítik. Ma kezdik. Ez is legalább annyira alkalmas a köldöknézésre, mint Trianon, megóv attól, hogy szembe kelljen nézni a valósággal, ami elég kiábrándító. Állnak le a gyárak, fuldokolnak a vállalkozások, megy gajra a gazdaság. Hozzáértők átmeneti, de azonnali, ráadásul tetemes adó-, és járulékcsökkenést javasolnak, de, gondolom ez is csak politikai hangulatkeltésnek minősül, mint az orvosi kamara javaslatai, hogy ki ne pusztuljon a magyar.

Viszont ilyen Kovács szóvivőktől hangos az éter, s őt legtalálóbban tán Tóta W. kolléga írta le, mint terjedő húgyfoltot a kormány gatyáján. Mások más metaforával föstötték le őt karakánul, de ennél a plasztikusnál maradva ugyanez alkalmazható mind az összesre, akinek most is a pofája jár csak politikai megfontolásokból. Akik csak azt nem veszik figyelembe, miközben futják az ámokot a szemünk előtt, hogy a vírus nem vizsgálgatja, hogy szóvivő az ember, utcalány vagy miniszterelnök, egyként dögöleszt meg mindenkit. Toldi vagy nem Toldi, hull előtte sorban Arannyal szólván, amivel a költő arra utalt, hogy hőse cseszheti az erejét, ha más veszedelemmel áll szemben, mint egy másik lovag.

Miként operálós törzsünk és nemzetünk más nagyjai is rájöhetnének a vész sokadik napján, hogy nem az őket kérdező újságírók az ellenségek. Orbán meg arra, hogy nem a migráncsok, illetve arra is, hogy ez nem az az idő, amikor szavakkal győzni lehet. Orbán eddig se volt egy Vejnemöjnen, mert kipcsak volt, nem tudta leénekelni a csillagokat az égről, csak kappanhangon ordítani, ami viszont mostani szorult helyzetünkben kevésnek mutatkozik. Szorgos népünk ugyan a végén győzni fog, viszont akkor ott áll majd előtte a kedves vezető csupaszon, számonkérhetően, hogy mit is tett, amikor csapkodott az istennyila. Úgy tűnik, már most is félig lent van a gatyája.

Egy óvodás naplója 12. – Karantémum

Asznonta az Ibojnéni a tennap, hogy nem tudhassuk jönni-e kell a zoviba majd, mer lehet, hogy karantémum lesz a korona miatt. Nem tudom, mi az a karantémum, a nagyim szokja mondani, hogy krizantémum, az valami virág szok lenni a temetőbe. Akkor nem kell jönni a zoviba, mer virágot viszünk a temetőbe a korona miatt, nem tudom. Aszt tudom, hogy félni kell a koronátó, a Pityu föl is tett eggyet a fejire, még a karácsonyró maradt, amikor tömjént hosztunk benne a kisjézusnak, ijen pappírkorona. Aszt tette föl a Pityu, monta, hogy kakukk, a Kisböske meg sírt.

Mongyuk, ez nem érdekes nagyon, mindig orditt a Kisböske, azér is, mer emaradt a zünnep, és nem tudott huszárlány lenni, pedig akart nagyon, táncút meg énekűt amikor gyakorót, de emarad. Azér marad e, mer nem gyön a képviselő bácsi a korona miatt, aki vitt minket migráncsnézőbe meg labdát szokik hozni meg imakönyvet. Szóva nem gyön, a Kisböske nem tud huszárlány lenni, ezér orditt. Aszt nem tudom, a képviselő bácsit mér zavarja a korona, nem jó a fejire vagy mi van, meg, hogy ezér majd mér nem köll jönni a zoviba majd, aszt se tudom.

A zanyu nekiát venni konzervot, cukrot meg lisztet, tésztákat meg olajt. Mintha óriásnak akarna sütni sütit, vagy az egész telepet etetni. De mindenki vásárót, az összes emberek lisztte a hónuk alatt mentek, hogy ez is a korona miatt. Az apu meg borokat vett a korona miatt, meg vodkát, hogy majd azza fertőtlenitt, montam, akkor vegyünk egy talicska csokit is a korona miatt, de aszonta az apu, hogy az megromlik, epossad meg savanyodik, meg vannak lényegessebb dógok is a csokiná ezekbe az időkbe. Kérdesztem, hogy mijen időkbe, de aszonta én még kicsi vagyok ehhöz, ha nagy leszek, megértem, de most nem.

Az Ibojnéni meg egyfolyátba az operáló törzset nézi a tévébe, hogy mitmondanak, mi lessz velünk. Hogy megoperájják a koronát vagy micsinának, aszt má nem tudom, az Ibojnéni imáttkozik, a dadus meg pityereg, ahogyan nézi az operáló törzset, néniket, bácsikat, a gyerekek meg e vannak szabadúva, visittanak, tépik egymást, rájuk nem szól senki. A Pityu levette a koronát, mer meg akarták verni, hogy mijatta van minden. Kérdezte, hogy mi minden van a koronája miatt, de nem monták neki, csak hajkurászták, hogy alig is bírt emenekűni. Éhes vót má mindenki, a dadus terittett is, de az Ibojnéni csak nészte a koronásokat, mind akinek ement az esze teljessen.

Amikó magához tért, aszonta, hogy most megtanulunk kezet mosni, mer az nagyon fontos. Eddig is fontos vót, de most még fontossabb. Kivezényet mindenkit a fürdőbe, ott sikátuk a kezünket mind valami mosómedvék, hogy ez is a korona ellen, meg majd a karantémum is. Ezt mondta neki az operáló törzs a tévébe, addig sikátatta a kezünket, hogy a dadusnak kellett kimenteni mindenkit, monta, hogy má éhen vesznek ezek a gyerekek, haggya má őket, de az Ibojnéninek ement az esze. Kifordút a szeme, vetette a keresztet, borogatás kölött a fejire, meg alig vette a levegőt, hogy a dadus hítta is a mentősöket, hogy nagy a bajj.

Éhessek vótunk, de vártuk a mentősöket, amikó meggyöttek, el volt takarva az arca az összesnek, a Kisböske visittott, hogy jujj, ufók, az Ibojnéni meg vonagolott, tiszta őrület vót minden, hogy gondótam, jobb is lesz az a karantémum, hogy nem köll jönni majd. Evitték asztá az Ibojnénit, hogy kivizsgájják a koronáját, hogy asztá majd minket is. Megebédetünk, de a dadus aszonta, nem köll lefeküdni, mennyünk a homokba a levegőre, szaladgájjunk az ima helyett, futkorásszunk vagy akármi. Kikapcsóta asztá a tévét is, hogy unnya má nagyon, kiárta az ablakot, hogy éneküjjenek a madarak, és monta nekem is, eriggy, montam jó, eridek, úgyis vár a dömperemmegyek.