Napi hülye

Van a fideszfiúkban valami sajátos kényszer, hogyha eljő a vasárnap, akkor összetrombitálják a sajtó segédmunkásait, hogy agyuk különös, bugyborékoló tartalmát megosszák a nagyvilággal. Mindezt tán azért, hogy a hívek ne maradjanak szellemi falat nélkül, az ellenoldal pedig höröghessen vagy röhöghessen, ki-ki gusztusa szerint.

Tegnap, amikor megdőlt a melegrekord megint, Németh Szilárd volt a soros – hehe -, hogy magas hőfokon tartsa a harci kedvet, és az ínyencek dörzsölték is a tenyerüket, mert az ő szeánszai mindig különleges szellemi kulináris élménynek ígérkeznek, és, magunk közt szólván nem is kellett csalódniuk. Új értelmet nyert a világ a csepeli fiatalember szavai által.

Mielőtt azonban belevágnánk mondandója ismertetésébe, némi malíciával vegyes csodálkozással tesszük fel a hangszórót érő kérdést, miszerint Németh Szilárd mért nem a templomok dohos, tömjénszagú mélyén hűsölt a megszentelt napon, hiszen valaha ezt annyira akarták, hogy még a boltokat is bezárták miatta. Mindenkinek sokkal jobb lett volna, ha a miatyánkot pofázza, és nem azt, ami alább következik.

Németh Szilárd, mint szülőanyja, Orbán Viktor, meg úgy általában az egész tolvajbanda szerte a világon összeesküvéseket föltételez, amely az ő Istentől eredeztetett hatalmukat akarná aláásni és aknázni, és így volt ez most is, midőn a rezsiharcos előállott a farbával, hogy aszondja: „Egy olyan furcsa koalíció alakult ki az ellenzéki oldalon, amelyben a baloldalt Soros György, a Jobbikot pedig Simicska Lajos rángatja, finanszírozza.”

A Sorost azt már megszoktuk, ez a simicskás közlés viszont teljesen új, és itt a lényege: „Simicska Lajos azt követően gondolta úgy, hogy kell keresnie magának egy parlamenti pártot, miután a Fidesz-kormány nem úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt, a parlamentben neki nem kedvező döntéseket is kezdeményezett. Vona Gábort meg is találta, meg is vette dekára, Simicska Lajos a Jobbiknak juttatott pénzért cserébe azt kérhet a párttól, amit akar.”

Érdekes dolgok ezek, el nem tudom képzelni, Simicska mi a szart kérhetne cserébe az amúgy nem létező támogatásért, de a Dunában megbúvó ellenséges békameberek óta tudjuk, hogy a veszedelem ott van minden kilométerkőnél, ott lapul minden bokorban, de legfőképpen Németh Szilárd likacsos agyában.

Viszont még ez sem volt elég, Vonát is meg kellett rónia a cuki kutyás pálfordulásáért, mondván: „A párt agyonhallgatta a kvótanépszavazást a részvételi arány csökkentéséért, majd nem szavazta meg a betelepítési kvóták ellen kezdeményezett alaptörvény-módosítást, továbbá végig összeállt azokkal az álomgyilkosokkal, akik az olimpia megbuktatásával akartak maguknak új politikai esélyt teremteni.”

Aztán, amikor ebbe a katyvaszba valahogyan még belekeverte Heller Ágnest is, akkor tényleg látszott, hogy egészen nagy a baj, amit bizonyított a szimfónia befejező tétele is, ami így szólt: „A Jobbikkal ellentétben a Fidesz-kormány nem engedett semmiféle üzleti, vagy politikai nyomásgyakorlásnak, és ezután sem fog.”

Nos, ekkor a magam részéről fölnyerítettem, és egyben meg is sajnáltam szegény ördögöt, mert nagyon szar lehet ilyen szellemi munícióval élni abban a világban, amelyről fingja sincs az embernek, mert eltakarják előle a fényt a rezsicsökkentett csekkek. Mindenki mögött áll valaki, ez tudvalévő, Németh Szilárd mögött is ott áll a főnöke, aki kiterelte őt a pihenőnapján ökörségeket előadni, és nem mehetett ezért misére, de még TESCO-ba sem. Hallatlan.

Viszont, mint aztán a nehéz nap délutánján kiderült, a simicskázás nem volt ok nélkül való. Állítólag a hajdani haver házát hetek óta megfigyelés alatt tartják a paparazzik, ami kezdi kiborítani Lajosunkat, és most a gecizésnél bővebben is kifejtette álláspontját, mondván: „Ez egy büdös bűnöző banda, amelynek el kell takarodnia.” Mindezt az egyik fia, Ádám egészítette ki ezzel a szösszenettel: „Azért a családdal csak ésszel! Viktor! Most az kell neked, hogy teljes coming outot toljunk a kis pereputtyodról??? Teljeset???? Ettől félsz te is! Ti vagytok a nagy keresztények???”

Mi pedig mindezek után szívrepesve várjuk már azt a coming outot, ami viszont soha nem fog bekövetkezni. Ugyanis, amikor Lajos még NAV elnök volt, és a „Hosszú bájtok éjszakáján” eltakarította a mocskot, akkor börtönt érő bűnrészessé vált maga is. Ergo, kölcsönösen tartják egymást sakkban a gecivé vált cimbivel, nagy reményeink tehát ne legyenek. Marad nekünk, hogy Németh Szilárdon röhögjünk, és ez se semmi.

Kiborogatott Heineken

A tegnapi, heti szellemidézésen, amelyet egyszerűsítő néven kormányinfónak neveznek, Lázár vezérminiszter et. szórakoztatta a publikumot a tőle megszokott magas művészi színvonalon. A hódmezővásárhelyi győző azt találta mondani az elmúlt hetek heroikus küzdelmeiről, amelyet ezúttal egy söröket gyártó cég ellen vívtak, hogy: mindenkinek köszöni, aki a gigászi csatában megivott egy Csíki sört, és kiborított egy Heinekent.

Ez, amennyire röhejes, annyira félelmetes is egyben. Teljesen biztos vagyok ugyanis, hogy egy csepp holland habzó nem sok, de annyi sem került a megszentelt magyar földre, hacsak nem már újrahasznosítva, okádás formájában, túlfogyasztás következtében. A magyar ember ugyanis nem hülye, ha a megspórolt lóvéját sörbe fektette, akkor nem fogja rituális céllal, dobszó kíséretében kiborogatni. Inkább a halál.

Másrészt meg, ha valami ismeretlen erő közreműködése nyomán mégis akadt pár partizán, aki ezt tette, akkor mi változott volna? A hollandok miképp károsultak volna, hiszen a borogatáshoz is meg kell venni azt a rohadt komcsi italt, ilyképp kár egyáltalán nem érte volna a galádokat. Nem. Sőt, mint hírlett, midőn Pártunk meghirdette a csatát, némely helyeken növekedett is az eladás ebből az ellenséges, nemzetrontó folyadékból.

De nem is erről van itt szó elsősorban, hanem a rituáléról és szimbólumokról. Olybá tűnik, ez a sörborogatási delír, hasonló funkciót töltött volna be, mint a klafa könyvégetések. Ezek, ugye vallási vagy politikai okokból történnek szertartásos keretek között, és azokat szokták máglyára vetni, amelyeket veszélyesnek tekintenek a hatalom gondolkodásmódjára nézvést. Nem föltétlenül a nácikra kell gondolni, Angliában égették el már a Sátáni verseket, a hülye Amerikában meg Harry Pottert.

Visszakanyarodva mégis Lázár vezérminiszter et. baromságára, ebből is kitetszik, hogy a rezsim szimbólumokkal és jelszavakkal óhajtja irányítani és butítani az alattvalókat. Ezt a célt szolgálják az óriásplakátok odaböfögött tőmondatai, a nemzeti konzultációk, a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” visítás, meg a futballban egyesülő a nemzet, hogy más példával ezúttal ne is éljünk. Az egész kormányzásuk ilyen szimbólumok sorozata, hacsak nem közbeszerzésekről és más, zsebtöltő intézkedésekről van szó.

Ezekben ugyanis fölöttébb leleményesnek mutatkoznak. Egyenesen művészi szintre fejlesztették a szerzést, amely technikákat, ha majd egyszer Isten és a nép segedelmével megbuknak, és nyilvánossá válnak a titkos és szent iratok, tanítani fognak mindenféle egyetemeken, legfőképp a CEU-n, amely akkor már messze országokban fog székelni, ha így mennek tovább a dolgok. Rá is kimondták a Heinekent, és momentán nem tudni, mi lesz a vége, de már rakják a máglyát a könyvek égetéséhez.

Ilyen háttérrel büszkélkedett azzal a mi prime miniszterünk az Európai Néppárt őrsi gyűlésén – ahol egyébként elfogadtak egy Oroszországot elítélő fogalmazványt, és ő szemrebbenés nélkül megszavazta ezt is -, hogy nem vagyunk mi populisták. Na most: ebben a tömörülésben harminckilenc ország hetvennégy pártja van jelen. A másik hetvenhárom lehet, hogy nem populista, de hogy ez a miénk igen, az hétszentség. Olyannyira, hogyha tovább halad egyetlenünk a lenini úton, ki fogják baszni a közösségből, és akkor kereshet új haverokat. És ami a legfélelmetesebb, találni is fog, csak jobbra kell fordítania tokásodó, nemtelen élű orcáját.

Nincs bocsánat

Most, hogy a Népszava pofánköpte magát és nem utolsó sorban saját olvasóit, fölösleges akármiről is beszélni. Megtörtént a behódolás, amikor egész oldalas kormányhirdetést fogadtak el, tettek közzé ezzel a szlogennel, ugye: „Állítsuk meg Brüsszelt!”

Ez a hirdetés maga a NER, maga Orbán Viktor, aki, s ami ellen minden jobb érzésű írástudó immár hét hosszú éve mondja a magáét. Így a saját volt és leendő szavát nullázta most le a Népszava, eladva a lelkét az ördögnek pár százezer forintért. Vagy többért, ha az irány folytatódik.

Nem lehet a gyalázatot enyhíteni szerkesztőségi cikkekkel, miszerint „A konzultációs propagandakampány alatt a szabad újságírás zavartalanul üzemel”. Nem üzemel. Vagy-vagy helyzet állott elő, és a Népszava azt választotta, hogy még egy csöppet kidugja a fejét az iszapból.

A Népszabadságnak választása nem volt, egyetlen metszéssel vágták át a torkát, Németh Péter viszont mérlegelhetett, és elbukott. Nem lehet a szüzességet csak egy kicsit elveszíteni, az már teljesen odavan. Pofán köpték az olvasót, aki, ha komolyan akarná venni, ami ezen a kolumnán kívül szerepel az újságban, nem tudja, minek higgyen.

Annak-é, ami ott kéklik előtte, mint a NER üzenete, vagy annak, amely a következő oldalon meg ezt szidja. De ne legyenek kétségeink, lesz ez még rosszabb is. Orbán úr nem véletlenül jelentette ki annak idején, hogy jó sztorikat kell írni, és akkor jönnek a hirdetők is. A hirdető, ím megérkezett, már csak a sztori van hátra, ami tudjuk, mi lesz.

Egyszer majd kérünk magától valamit Pelikán. Ezt az alapigazságot vette semmibe most Németh, aki bizonyára megszokott egy életszínvonalat, ha így döntött, és eladta a lelkét az ördögnek. Gál J. Zoltán erre nem volt hajlandó, és fölállt, mondván a lapok körül úgy alakult a politikai környezet, hogy az számára vállalhatatlan, és a lelkiismerete szerint abban már nem kíván részt venni.

A Népszava ebben a számban látványosan odaszart, ahonnan eddig evett, sőt, le is leplezte magát, midőn a kormányhirdetés mellett ezt fejtegette: “A magyar sajtó egy része a kormányzati reklámokért cserébe rég feladta az elveit és a tisztességét, a másik felét pedig megpróbálja kivéreztetni vagy megvásárolni a hatalom”.

Mintha a saját helyzetét mutatná be, köldöknézés közben. A Völkischer Beobachter sem fogadott be zsidó hirdetéseket, hogy teljesen sarkítva mutassam be a helyzetet, és mégis ez van. A Fidesz-nek életre-halálra időszak következik, jól mutatja ezt Kövér László kijelentése is.

A degenerált bajuszos szerint, ha elveszítenék a 2018-as parlamenti választásokat, mindazt, amit eddig felépítettek, le fogják nullázni. „Nem négy évet buknánk el, vagy nyolcat, mert legyen szó családtámogatásról, nemzetpolitikáról, vagy a magyar gazdasági szereplők támogatásáról, bármiről, azt visszacsinálnák. Mindent megtennének annak érdekében, hogy még egyszer egy olyan politikai garnitúra ne kerüljön hatalomra, mint mi vagyunk.”

A Népszava pedig odatartotta a valagát, és némi apróért cserébe szerepet vállal abban, hogy ez a bagázs megtarthassa a hatalmát, és emiatt és ezért nincs semmiféle bocsánat. Amit tettek, az már nem bűn, az hiba. Kéretik a tükör elé járulni, alaposan belenézni, és meghallgatni Dobó István szavát, ha már csak ifjúsági regény, akkor is.

„- Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom.”

És most tessenek a tükörre csulázni!

Körbebútorozás

Gaskó István szakszervezeti vezér, aki 2010 előtt oly szorgosan szervezgette a sztrájkokat, a NER-ben ilyen jellegű munka nélkül maradt, érdekeket meg sohasem védett, kénytelen volt tehát mással elütni a drága idejét, ezért lakberendezőnek állott. Ennek folyományaként közel ötven millió pénzért bútorozta be haszontalan irodáját.

Mint volt szíves kifejteni: “Egy országos szintű, jól működő, megfelelő anyagiakkal és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező érdekvédelemhez ez dukál. Vasúti vezérigazgató korában a mai osztrák kancellár, Orbán Viktor és különböző miniszterek is megfordultak ott. Nem lehetett olajos padlón járni és napórával fogadni őket.”

Értve vagyunk. Méltóképpen akarta vendégül látni egy teára szeretett vezetőnket, ha arra tévedne. Nincs ebben kivetni való semmi, hiszen a neves vendég, midőn aláereszkedik majd a budavári ködökből, ahol őt a rosseb se tudja már, hány milliárdért veszi majd körbe a mahagóni, és ellátogat Gaskóhoz, még földhöz csapná a hirtelen környezetváltozás, mert meglátná a valóságot, amitől az orvosai viszont eltiltották.

Ilyképp új lakberendezési fogalmat kell bevezetnünk, amely a körbebútorozás volna. Ez kényszerpálya úgymond, hiszen midőn egyik elöljárónk a másikat meglátogatja, arra kell gondosan ügyelniük, hogy a „Magyarország jobban teljesít” életérzés díszletei megmaradjanak, ami tényleg nem lehet olajos padló, pöcegödör azonban sokkal inkább.

Így bútorozta körbe magát Szijjártó et. is a családi kölcsönökből, mert kénytelen volt. Sőt, számára kitartója, akit szintén Orbán Viktornak hívnak, elő is írta szinte, aminek meg is lett a haszna, mert már Putyin külügyminisztere is vacsorált a lakban. Ilyképp, amikor ilyen híreket hall az ember, dagadozik a keble a honfiúi büszkeségtől, mert ezzel az egész szerzéssel csak a mi javunkat szolgálják.

Más szemszögből viszont az én kedves hősömnek, Sheldonnak már megint igaza van. Ő világosított fel arról, hogy a múlt század hetvenes évei óta létezik egy új közgazdaságtani fogalom, az exponenciális javaké. Ez annyit tesz, hogy bizonyos dolgoknak csak attól van értéke, hogy valaki birtokolhatja azokat, más pedig nem. E fogalom hiányában a tulajdonló csak annyit mondhatna: bibí, vagy valami ilyesmit.

Ezek után pedig nyájas olvasóm, hogy szótárunk két új lexikával – körbebútorozás és exponenciális javak – gazdagodott, azt is alázatos szívvel kell belátnunk, hogy ezek egyszerűen nem tehetnek mást, annyira él bennük az éhe a szépnek. Ezért vesz dögivel Matolcsy festményeket, ezért aggatja tele az anyósa stelázsiját Habony szépművészetis cuccokkal.

Sőt, hogy meglássuk bennük a mai kor Medicijeit, értelmet nyer az is, hogy föstetnek. Krisztusban boldogult Torgyán bohóc csak úgy, mint a pitypangos Kerényi. Ám, míg a reneszánsz ember a saját pénzét szórta el Leonardónak, ezek a mostani magyarok a miénket basszák, ami nem elhanyagolható különbség. S miközben ők szuszogva szereznek, a sheldoni szókészlet hiányában csak annyit tudnak mondani, bibí, mi pedig azt teljes szívünkből, hogy: na, elmentek ti a picsába!

Csikidam

Akár szerencsétlen Szikora Robi a dínók korában, Orbán ugyanúgy találja meg a maga gidáit minden időkben és minden témában, hogy aztán együtt vonagoljanak Európa,- illetve a világ nagy színpadain, hogy legyen min röhögnie a hülyeségbe még teljesen bele nem ájult népeknek.

Most is, ebben a csíki, nem csíki, vs Heineken vörös csillag dichotómiában, amely immár nemzeti sorskérdéssé vált, mert jobb dolgunk ezen kívül nem igazán mutatkozik. Kivéve persze a határainkon két kerítés közt bóklászó tizenhárom, óvodás korú terrorista dolgát, akik ellen feldübörögtek tankjaink.

Persze, ahol ilyen a gazdatest, ott könnyen tenyészik a bolondgomba. Esetünkben épp a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete, valamint a Szabadságvédő Alapítvány, aki hülyék beperelték a Heinekent, mert szerintük a cég termékein feltüntetett vörös csillag sérti a kommunista diktatúra áldozatainak emlékét.

Ez épp most jutott az eszükbe, zárójelben: a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete elnöke az a Menczer Erzsébet, aki korábban fideszes országgyűlési képviselő volt, és most is a III. kerületi Fidesz vezetője, nem véletlen tehát, hogy a butaság bátorságával csinálnak hülyét magukból.

Olyan ez, mint 2014-ben, a magyar abszurd egy másik korában, amikor a CÖF nyílt levélben fordult Barack Obama amerikai elnökhöz a Magyarországot elmarasztaló írásokkal kapcsolatosan. Most Trump van már odaát, a Heineken meg itt, amely gigacég valószínűleg összeszarja magát a Menczer Erzsébet & Co.-tól.

Ezek a kényszermunkások a következőknek mennek neki: ennek a legújabb patás ördögnek, ennek a Heinekennek van százhuszonöt sörgyára, a világ hetven országában van jelen, globális szinten a harmadik helyen áll az eladott mennyiségek és a jövedelmezőség tekintetében. A cég mindennapi tevékenységét pedig átlagosan ötvenhatezer alkalmazott segíti.

De, hogy mért is van ez így, hogy ezek az üldözöttek ajvékolnak. Pártunk agya megdurrant, és a hírek szerint totális hadjáratra készülnek a hollandok ellen, az önkényuralmi jelképtilalommal próbálkozó törvényjavaslat csak az előszele volt a további támadásoknak, az indoklás pedig egészen elképesztő.

A lényeg: „A Heineken nem viheti el szárazon, hogy megsértette az erdélyi magyarokat, végső soron a magyar nemzetet”. Ezen túl kormányunk harci buzgalmában kijelentette: „Megvédi a mocskos multi által eltaposni kívánt szegény, (nem igazán) kis, (nem is annyira) magyar székelyföldi manufaktúrát. Ezen túl immár a Heineken „támadását” a kormány szimbolikusan kiterjesztette nemcsak egész Erdély, hanem a komplett határon túli magyarság elleni támadássá, a védelmét pedig az egész magyar nemzet megvédésévé.

Viszont emlékezzünk 2001-re, amikor már mutatkoztak a demencia első tünetei kedves vezetőnkön, akkor hirdette meg ugyanis a harcot az “osztrák vircsaft” ellen földügyekben. Erre elköltöttek minden eredmény nélkül kétmilliárd forintot, akkor is a választási kampányra akartak produkálni zsebszerződéseket, de nem igazán sikerült.

Itt tartunk újra. Mint azt egy kormányközeli szakértő elmondta: “Ez nem jogi kérdés, maximum harmadsorban az. A tét – ha eddig nem lett volna egyértelmű – csak a felszínen az, ugyanis, erősen kilóg a lóláb, hogy a jótettel valójában az egy év múlva begyűjtendő határon túli szavazatokért szállnak harcba.” Viszont nem kéne a kurva voksokért a mi farkunkkal csapdosni a csalánt.

Ilyenen, hogy megint mi leszünk Európa bohócai, az ember – bár szomorú -, de már nem igazán csodálkozik. Viszont addig szórakoznak szavazatszedő buzgalmukban, míg a Heineken azt nem mondja, baszódjál meg Orbán Viktor, veszi a sátorfáját, és huss, elillan párezer munkahely. Mint föntebb bemutattam, ezek a csillagosok ezt nem igazán fogják megérezni, de a magyar keményen dolgozó kisember, na, az igen. Akkor lesz csak csikidam, sőt, hogy stílszerűek legyünk: csíkidam.

Űrséta járókerettel

Bajkon Úr, azaz dr. Fónagy János azt válaszolta egy kérdésre az ország nagycirkuszában, amelyet mostanában Parlamentnek hívnak, azért van szükség mindösszesen körülbelül hatmilliárd forintért Gyulaházára űrközpontot, Sátoraljaújhelyre meg világcsúcsos üveghidat építeni, hogy:

„Növeljék az érintett térségek turisztikai vonzerejét. A látogatók számának emelkedése hozzájárul a helyi gazdaság fejlődéséhez, növeli a vendéglátó egységek látogatottságát, a szálláshelyek kihasználtságát, és pozitív hatással van a munkahelyteremtésre is.”

Ezt elmondták már a felcsúti kisvasútról is, amelyet már meg is látogatott három busznyi szegedi nyugdíjas, ilyképp kezdi behozni az árát. Még pár ilyen túra, és minden rendben is lesz.

Gyulaházán született az „összes magyar űrhajós” (by: Hadházi László) – amit kikérünk magunknak Magyari Béla nevében -, és nem megbántva a derék települést, akik azt sem tudják, mi lesz majd a létesítményükben, helyettük azért képzelődünk csöppet.

Farkas Bertalannak bizonyára volt egy szkafanderje, amiben annak idején meghódította a világegyetemet, lehet még néhány lelkes fotó, valamint az elhíresült plakát, amely annak idején elárasztotta egész Magyarországot, mint éltesebbek emlékezhetnek rá. De abban a pillanatban csupán, amikor kiderült, hogy a rakétája nem esett cafatokra, és már odafönt van.

Astronaut in a spacesuit

Ezen kívül mi kerülhet még a vitrinekbe? A tízórais zacskója, vagy a gyerekkori falovacskája. Arra kíváncsi volnék azonban, hogy a mostani finnyás hatalom mit kezd majd a Berci űrruhácskáján nagyon jól látható veres csillaggal, na, ez a jövő zenéje.

Mondjuk, az egészet fölül lehet írni, ha Putyinnal kiegyeznek, oszt Orbánt magát lövik ki a Napba, akkor lesz mit rakosgatni még a tárlókba, de erről folynak még a tárgyalások.

Visszatérve még Bajkon Úr turistavonzó ideájára, ki a rossebet érdekel a népek közül ez? Ha ilyenre vágynak, elmennek Houstonba, vagy az igazi Bajkonurba, azokon a helyeken van mit lesni. Még továbbá, munkahelyet maximum egyet teremt a „space-központ”, a nyugdíjas teremőrét.

Látogassunk el most képzeletünkben Sátoraljaújhelyre, ahová világcsúcsot jelentő, hétszáz méternyi üveghidat képzelnek az álmok álmodói, amely évi félmillió látogatót vonz majd. Gyönyörű idea.

Viszont veszély, az sokféle van. Ha megépül az a híd, még úgy járhatnak vele, mint a szintén világhíres Dagály Úszóaréna, amelynek az átadás után pár héttel egészen közönségesen beszakadt az alja, mint azt a napokban lehetett olvasni. Ez az opció egy üveghídnál eléggé zsenánt dolog.

Másik eshetőség, hogy ez is csak az elhíresült blöff kategóriájába tartozik, s midőn elkészül az a híd, olyan lesz, mint amilyeneken rossz kalandfilmekben esnek-kelnek a főhősök párás dzsungelek mélyén, mert recseg alattuk a palló, a gonosz meg a nyomukban liheg.

Ilyen folyományokat föltételezek, egészen egyszerű okokból. Ez nem Helsinki, ez nem Nyugat, hanem Magyarország. Itt pofázni, azt tudnak, valamint megnyitni a bukszát hatmilliárd értékben valamely cimborának, hogy pontot tegyünk a két ügy végére. Ugye, Bajkon Úr?

Hülyék vagyunk

Az LMP beadta ezt a népszavazási kezdeményezését Paks II. ügyében, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság – mivelhogy feltehetőleg erre kapott iránymutatást – annak rendje és módja szerint söpört le az asztalról. Kereste nagyon az elutasítás okait és indokait, amelyek közül kettő egészen különösen érdekes.

Mégpedig, hogy egyes kérdések túl bonyolultak ahhoz, hogy az emberek dönteni tudjanak, vagy az, hogy a kezdeményezés túl távoli döntésekre vonatkozik. Különös dolgok ezek, már az olimpia kapcsán is kiderült, hogy nem értünk mi ahhoz, valamint Stefka lapigazgató tudata szerint meg, hogy aki aláírt ellene, az mind hatökör.

Így hát, már többszörösen is bebizonyosodott, hogy mit gondol az alattvalókról a regnáló hatalom, leginkább azt, hogy degenerált szavazógép. Paks II. kapcsán tehát nem vagyunk képesek eldönteni szerintük, hogy akarunk-e az ország közepére egy potenciális Csernobilt, vagy sem, ami már tényleg egy szint.

A másik meg, hogy ez az egész túl távoli döntésekre vonatkozik. Az igaz, hogy nem éppen a pillanatnyi igényekre irányul, hogy egyen-e az ember farhátat vagy csirkelábat, vagy, hogy kikérje-e a második fröccsöt a csehóban. Ha a mélyen nem tisztelt hatalom szerint csupán erre alkalmas a magyar proletár, akkor zavar keletkezik majd az erőben.

Mert ugyanis és akkor, azt sem tudja az ember eldönteni, hogy nőül válassza-e a szépséges Zsuzskát, mert, hogy milyen randa és kiállhatatlan hárpia válik majd belőle, az is igen rohadtul messze van. Ilykép a CSOK-ot sem veszi igénybe az ember, mert ki tudja mi lesz addig, míg felépül végül a házunk, ergo, kölket sem csinál, mert az meg majd baltával veri szét a fejünket a távoli jövőben.

Látszik, hogy nehéz és bonyolult dolgok ezek, tényleg nem érdemesek és méltóak arra, hogy a panelproli mindezekről maga határozzon, elég lesz, ha megmutatja neki az utat a Párt. És jé, tényleg, mintha efelé tendálna az egész rohadt, elcseszett ország és a rendszer.

Miheztartás végett viszont:

„Miniszterelnökként szembejön velem a nép, és azt mondja, hogy nono, kedves barátom, ez nem fog menni. Ne hazudj, beszélj érthetően, ne rekeszd ki a társadalmat a kormánydöntésekből, és légy szíves a szociális biztonságunkat ne emészd fel a mániáid érdekében.”

Ezt mondta Orbán Viktor ellenzéki politikus 2008-ban, amikor a Fidesz kezdeményezésére kiírt, háromigenesként elhíresült népszavazáson a választók megszavazták a vizitdíj, a képzési hozzájárulás és a kórházi napidíj eltörlését. De ez is már oly távoli múlt, hogy az emléke is elhalványult, fölzabálta a rendszer maga.

Különös dolog ez az idő.

Brüsszel csak poroszkál szembe

Hogy miniszterelnökünk egy idióta bohóc, az eddig sem volt egy vaszisztdasz. De tud rá még pakolni. Máma is. Hogy milyen irányban gondolja a férfi-nő viszonyt, azt emlékezetes kézcsókjai demonstrálják, de, mint az kiderült, ezt is lehet turbózni.

Azt mondta a mi egyetlenünk szokásos péntek reggeli miséjén, hogy azért nem csapkod asztalt Brüsszelben, mert: „Vannak hölgyek, ez korlátozza a lehetőségeinket, nekünk, férfiaknak rendesen kell viselkednünk”. Nem azért, mert amúgy be van szarva.

Volt más is. „Európa még mindig a világ legjobb helye, de a hanyatlás és a kihívások korszaka előtt állunk – ha nem változtatunk, a kontinens rövid időn belül elveszti jelentőségét.” – Mondja ő. Akárhogy is gurgulázok az emlékezetemben, kontinensről, mint jelentőségről még nem hallottam, de majd fölnövök a föladathoz.

Arra azért visszatérve csöppet, hogy prime minister úrnak a hölgyek megléte mennyiben korlátozza a lehetőségeit, pár apró kérdésem akadna csupán. Vak komondorilag, vagy Kövér Lászlóilag, mert az sem egészen mindegy, vagy talán mégis.

Hogy miniszterelnökünk egy idióta bohóc, az eddig sem volt egy vaszisztdasz, hogy térjünk meg a kiindulási mozzanathoz, de tud rá még pakolni. Máma is. Hogy milyen irányban gondolja a férfi-nő viszonyt, azt emlékezetes kézcsókjai demonstrálják, de, mint az kiderült, ezt is lehet turbózni.

Azt mondta a mi egyetlenünk szokásos péntek reggeli miséjén, hogy azért nem csapkod asztalt Brüsszelben, mert: „Vannak hölgyek, ez korlátozza a lehetőségeinket, nekünk, férfiaknak rendesen kell viselkednünk”. Nem azért, mert úgy amúgy be van szarva.

Volt más is. „Európa még mindig a világ legjobb helye, de a hanyatlás és a kihívások korszaka előtt állunk – ha nem változtatunk, a kontinens rövid időn belül elveszti jelentőségét.” – Mondja ő. Akárhogy is gurgulázok az emlékezetemben, kontinensről, mint jelentőségről még nem hallottam, de majd fölnövök a föladathoz.

Arra azért visszatérve csöppet, hogy prime minister úrnak a hölgyek megléte mennyiben korlátozza a lehetőségeit, pár apró kérdésem akadna csupán. Vak komondorilag, vagy Kövér Lászlóilag, mert az sem egészen mindegy, vagy talán mégis.

Mindezekből is kitetszik, hogy egyetlenünk tényleg nincsen magánál, az viszont mindent visz, hogy szerinte az idei év arról szól, hogy „Brüsszelt meg kell állítani.” Hol jön ő velünk szemben, illetve, mi a rosseb van? Most indul a mi egyetlenünk állítólag Salgótarjánba, ahol hatvanöt milliárdot ígér majd nem a saját birtokai jövedelméből, hanem Brüsszeléből. Ezt most adjuk össze.

Bazinga

Én annak idején olyannyira törvénytisztelő és rendszerető állampolgár voltam, hogy a szombathelyi strandon a füvön ücsörögve, kis, apró hamutartóba raktam örökös dohányzásom melléktermékeit, a csikkeket. Törvények most is vannak, ám nem mindenki tartja magát hozzájuk, legfőképp, akik azokat alkotják a maguk örömére.

A strandon ücsörögve, törvényt betartva, miközben olyan barna lettem, mint egy ma született medve, soha eszembe sem jutott, hová is jutunk röpke évtized alatt. Voltaképp az egész addig ismert világ kiment a seggem alól, és így ülök most, bámulva és bambulva, hogy mi folyik itt. Amikor még együtt futballoztunk, Orbán Viktor szimpatikus fiatalembernek tűnt, és mindez odaveszett.

A pénz, az meghatározó dolog az ember életében, megléte, illetve hiánya dönti el, mivel tömjük meg gyomrunkat csupán azért, hogy az élet folyását fönntartsuk. Játszik ebben a meccsben a coopos parizer, beleájulva a költekezésbe viszont kolbász is, sőt, kakaóscsiga kakaóval kombinálva, hogy nem rohad szét a pejslim a hívatlan gyönyörökbe.

Üdítő, kokárda, rózsafüzér, zsebhamuzó, pénzcsipesz, buborékfújó, faliórák. Ezzel a kínálattal csábítja a vásárlókat egy bolt, és, ha jobban belegondolunk, ezek összessége elég is arra, hogy abszolváljuk azt a feladatot, amit amúgy életnek neveznek. A szellem és a test minden vágya és igénye benne foglaltatik a krétával srejbolt csalogatóban, én mégis inkább azon vagyok, hogy bazinga, amely szó Sheldon felfogásában azt jelenti, hogy vicc ez az egész.

Vagyunk így ezzel pár milliónyian ebben az országban, akik azt sem értik, miképpen lehet ellopni még a fejünket is a fülünk közül, hogy ne legyen mivel csodálkozni. Itt van nekünk mindjárt ez a születő félben lévő Puskás Stadion, ami árából a fiúk annyi rózsafüzért vehetnek, hogy lépni sem bírnak tőle.

A stadionberuházásról szóló első koncepciót az Orbán-kormány még 2011 novemberében fogadta el. Akkor be is árazták a projektet, a többnyire “hivatalosnak” tekintett helyen, a parlamentben elhangzott bejelentés szerint a költségvetésből harmincöt milliárd forintot adnának egy új, ötvenezer férőhelyesre bővíthető létesítményre.

2013-ban egy kormányszóvivői sajtótájékoztatón újabb tervekről számoltak be. Ott már hetven-nyolcvan milliárd forintban határozták meg a stadion maximális költségét, két év múlva ebből százmilliárd lett, a tervekben pedig már százhuszonnyolc milliárd forint is felbukkant.

Most pedig már azt magyarázzák, hogy a Puskás-stadion esetében nem történt kerettúllépés, hiszen a korábbiak nem voltak „hivatalos költségbecslések”. 2016-ban a létesítmény közbeszerzési hatóságnál leadott bruttó becsült értéke a hivatalos költségbecslés alapján száznyolcvan milliárd forint volt, áfával és öt százalék tartalékkerettel együtt.

Ha figyelembe vesszük, hogy Mészáros cézárnak még sok-sok újságot és televíziót kell fölvásárolnia, akkor a növekmény nem is olyan nagy. Nekem viszont fáj, hiszen lehet, hogy a kakaóscsigámat kell beáldoznom érte, a szomszédban meg a Józsi vagy megfagy, vagy pedig éhenhal, és ilyen Józsikból annyi van az országban, mint amennyi szotyolahéj a felcsúti VIP-ben Orbán Viktor meccsnézése után.

Mondhatnám erre Sheldon után, hogy bazinga, majd alámerülhetnék a gumilabdák tengerébe, de egyáltalán nincsen kedvem hozzá. Szétnézve ugyanis szűkebb és tágabb világomban, amely egyelőre még Magyarország névre hallgat, napra nap azt kell látnom, hogyan rohad szét az egész, miközben jobban teljesít. Így hát, az emlegetett bolt kínálatából a buborékfújót választom a zsebhamuzó mellé, kiülök a padra, onnan nézek szerteszét, és azt még kivárom, hogy ez a rohadt lufi szétdurran, mert ez lesz a vége. Akkor kiáltok majd, hogy bazinga, és jó lesz nekem. Nagyon.

Beleragadva

Özvegy K. J.-né egy furcsa napon benne rekedt a liftben. Különös fények voltak odakünn, de ebből özvegy K. J.-né semmit sem észlelt, mivelhogy benne volt a liftben, ami sajátos állapot, ha az ember húst sütögetne az ő unokácskáinak. Összefoglalva, szar ez az egész, úgy, ahogy van, de ez az özvegy véleménye, és nem a krónikásé egyáltalán.

Ezt a szart dokumentálta tehát magában özvegy K. J.-né, miután a hős tűzoltók kiszabadították fogságából, és beleszólt a száz mikrofonba, amelyek, alighogy léget vehetett különös rabsága után, beleállottak a fogsorába, amely pedig jól oda volt ragasztva, efelől vita nem nyitható.

Viszont meghasonlott özvegy K. J.-né, és ez a kamerák bűne, illetve és nahát, a mögöttük álló népeké, akiken ne az operátorfiút tessenek érteni, hanem a piramis csúcsán pisáló földmíves gyermeket, aki odahagyta a stelázsit, és diktátornak szegődött, de ez egyáltalán nem érdekel minket, mert vizsgálatunk tárgya, alanya özvegy K. J.-né, és akkor most, valamint tovább.

Van a sarkon egy bolt, amibe eljár az ember, mert a karjai már nem bírják a kapát. Így megy ez Vonnegut óta, és csak még nem is sejtjük, hogy valami ufo, oder Soros lohol nekünk mindig a hátterek alatt, mögött, és pláne végett. Mindebből az következik, hogy vigyáznunk kell a macskákkal, akik szaralakok.

K. J.-nére visszatérve mégis, miután liftből, mikrofonokból szabadult, egyáltalán nem találta a helyét, és ez a Gyurcsány bűne, mert. Mega nyócév. Ezen mélázni most már nincs mit, de özvegyünk lelke akkor sem, és még mindig nem NER kompatibilis, mert beleragadt a liftbe, viszont.

Ez alkalommal meglátta ő a fényt, újra végigélte pillantás alatt a sohasemvolt életét, és voltaképp, kedves gyerekek, innen kezdődik el a mese, hujde jó, ugye? És nem. Franciska – K. J.-né leányneve – aki már nagyon régen született, a kurta farkú malacon is túl, tehát ide, s tova rohadtul.

Ahogyan legyalulta őtet a jóisten, egyszer arra ébredett, hogy öregecske. Nem kicsit, nagyon. A Jenőt már elvitte a devla olyan régen, hogy már az emléke sincs, csak a szaga a párna peremén. Viszont élni kell, ezt nem az apácák, hanem a sarki kocsmáros erősítette meg Franciska – milyen kaján ez így – pusmadó tudatában.

És ő élt, bizony. A liftben rekedve átmenetileg átrohant rajta az egész addig volt sora, kádárilag, gyurcsányilag, orbánilag, és arra kellett rájöjjön a méla magányban, hogy tök mindegy. Teljesen érdektelen, hogy melyik madár viribül, a tyúkláb akkor is ritka kincs, a parizer meg szar. Ezt mondta volna el a mikrofonokba, miután rabságából kiszabadították őtet, de erre egyáltalán nem volt érkezése. Meglengette tehát járókeretét, és azt kiáltotta: bikicsunáj. A szomszédok ma se értik, özvegy K. J.-né viszont mosolyog.