Születlenül

Kiderült, hogy a nemzet ropogós nagyasszonya, az Oscar díjra törő tengerparti fetrengő, Lamborghinivel csapató aranyzabáló, tehát mindösszesen Vajnáné nem NER kompatibilis, és most holtan zuhannak le a csillagok az égről. Hiába jelentette be szellemi vezetője, valamint zsebpénzének gondos őre, azaz, maga a prime minister O. V., hogy 2018 a családok éve lesz, ez a háládatlan szarik rá, és nem szül.

Ezt ő saját erejéből jelentette ki, a KDNP pofájába vágta mintegy, ezekkel a szavakkal: „Tudom, hogy választhattam volna én is azt az életet, amit az osztálytársaim, akiket a Facebookon látok: fiatalon férjhez megyek, és gyereket szülök. De nekem mást rendelt a sors. Bár mindenki ezzel nyaggat, őszintén szólva, nem érzem, hogy olyan nagyon szülni akarnék. Azt gondolom, az sem baj, ha ez az érzés sosem változik bennem. Nem kell mindenkinek szülnie.”

Ne cseszd meg, senki nem kérte, és nekilátott a saját méhében turkálni, s amíg kiderül, hogy mi a rossebet rendelt neki a sors, annyit azért nyugtázzunk, hogy Ákos és Kövér elvtársak intelmei ellenére döntött így, és mégsem hengergetett a lábai elé egy vak komondort az ura, hogy szilánkosra törjön a pofacsontja, és azt sem vágták a képébe fidesz-vadbarmok, hogy maga szép lehet, de okos nem.

A szivaros nem kuvaszozott, nem tehette, nem volt rá ideje, annyira lekötötte a lerabolt milliárdok külföldre szállítása, hogy nem bírt odanézni az asszonyra. Egyébiránt ki nem szarja le, hogy Vajnáné szül vagy nem szül, különben is, ki tudja, milyen bajokkal érkezne meg erre a csodálatos világra a kisded, az arany, amelyet ez a némber zabál, ugyanis kevés olyan tápanyagot tartalmaz, amelyre a magzatnak szüksége volna az ő fejlődéséhez.

Mindez engemet egy kutyafingnyit sem érdekelne, ha nem élne ezen a Földön egy Gajdics Ottó névre hallgató organizmus, aki a NER idillikus családjának oly heves védelmezője és szószólója, hogy amikor Bagóné Borbély Ildikó – egyébként három gyermekes családanya – fölszólamlott, hogy a teleszülős családmodell okán ne turkáljanak az ő méhében, illetlen szavakkal illette őt.

A családanyát némbernek, nem nőnek, nem embernek és banyának nevezte egészen bensőségesen, ellenben most, amikor Vajnáné betekintést engedett az ő méhe világába, és megtagadta, hogy gyarapítsa a nemzetet, viszont hallgat, mint szar a fűben.

Egyáltalán senki a rezsim megmondóemberei közül észre sem vette, hogy Vajnáné pofán köpte a NER-t, és így egyben O. V-t is, aki pedig 2020-ra két egész egytizedes kívánatos szaporulatot irányzott elő családonként, most majd Bangóné szülhet a Timi helyett, és mégis őtet basztatják.

Ez a nulla egész egytized gyerek, amely családonként a kettő fölött kívánatos Orbán likacsos agyában, ez emlékeket generált bennem. Fölélesztette azt a hülye viccet, hogy megszületik a gyerek, akinek csak feje van, s amikor négy éves lesz, és begurítják a karácsonyfa alá, bánatosan így sóhajt fel, már megint sapka.

Hát, így valahogy, de hiába tűnik úgy, hogy ezen az egészen én most jól szórakozok, ez egyáltalán nincs így polgártársak, ugyanis a Vajnáné megjegyzéséből süt, mennyire lenézi a volt osztálytársait, akik fiatalon férjhez mentek és gyereket szültek. Mint valami asszonyi übermensch úgy nyilatkozik arannyal a fogai közt a lamborghini kabrióból, mint az egész NER szinte, amitől bennem fölhorgad az indulat, és mégis csak halkan motyogom, hogy a kurvaannyát a Vajnánénak, a Gajdicsoknak, az egész elcseszett NER-nek, és legfőképpen a delír vezérének, Orbán Viktornak. A kurvaannyát. A KDNP pedig baszódjon meg, természetesen.

Sokkhatás

Drága-drága miniszterelnökünket saját bevallása alapján sokkhatásként érte, hogy az ember, akinek a seggét legutóbb fülig érő szájjal nézte, fölrúgta a klímaegyezményt, hogy az emberiség a saját mocskába fulladjon bele, vagy legalábbis megfőjön a saját levében belátható időn belül.

Úgy vagyok ezzel, hogy minek higgyek neki. Annak, aki megszünteti a környezettel foglalkozó minisztériumot, és megadóztatja a napelemeket, elég bajos is volna. Hitelesen tán ’álamelnök úr 2.0, a bajszos Simicska-csöpögvény ajvékolhatna, de nem teszi nagyon is érthető okokból, mert ez nem ponty.

Amitől sokkot kaphatott volna épp tegnap miniszterelnök úr, az az, hogy az őt kistafírozó Soros Gy. megunta a folyamatos basztatást, és kimondta az igazat, hogy az a kóceráj, amit mindenféle oxfordi stúdiumot feledve itt felépített nekünk, az maffiaállam volna.

Igaz, ez sem teljesen nóvum, hiszen Magyar Bálint már évekkel ezelőtt felállította a diagnózist, hiszen ez a magyar államforma. Működési módja demokráciának álcázott diktatúra, a rendszer ideológiája fasiszta, de az államformája maffiaállam.

Akkora sokkhatás azonban nem érte miniszterelnök urat, hogy ne adja elő újra a lényeget, miszerint az egyetlen maffiaszerűen működő hálózat Magyarországon Soros Györgyé, és ennek úgynevezett “ügynökszervezeteit” is ezzel a jelzővel illette. Azt is mondta, hogy Soros György magyarországi támogatói végre akarják hajtani a “pénzügyi spekuláns” programját, a migránsok beengedését. Az ökör.

Mindebből az is kitetszik, hogy a sorosozás mire megy ki. A Gyurival semmit sem tud kezdeni, hacsak nem küld neki egy kis Putyin féle polóniumot a kávéjába, de ez macerás, helyette a civileket basztatja a kerítésen belül.

Ennek ékes példája, hogy a Heti Betevő nevű szervezetet, amelynek maffia-tevékenysége abban nyilvánul meg, hogy hetente háromszáz annyit is ér embert lakat jól, elüldözték az ételosztás helyéről, mert áldatlan tevékenysége nyomán még túl sokan maradnának életben.

Lázár János is sokkot kaphatott, mással nem lehet magyarázni, hogy az OLAF jelentés nyomán, amely feltárta, hogy tényleg maffiaszerűen működik a gépezet, s emiatt tán kurva sok pénzt vissza kell csöngetni a kasszába, nos, nem azt mondta, hogy mea culpa, se nem, hogy mea maxima culpa.

Inkább kijelentette, hogy sok a feljelentés ezekkel a korrupciós ügyekkel kapcsolatban. Sőt, sikerült neki a kormányzati korrupciót feljelentők és a Rákosi-, illetve a Szálasi-rendszer besúgói között párhuzamot húznia. Milyen már ugye, hogy nem lehet háborítatlanul lopni. Skandalum.

Akkora áramütés azonban nem érte őket, hogy ne igyekeznének jó előre gondoskodni a jövőjükről, ami aggodalom miatt miniszteri biztost neveztek ki a határon túli birkák terelésére, hogy legalább adják fel azt a kurva levelet a rezsim érdekében.

Mindez azért is különös, mert az igazi polgártársak meg, akik messzi vidékekre menekültek a rendszer elől, vagy csak azért, hogy ne dögöljenek éhen a pitypangok között, ilyen opcióval nem élhetnek, igaz, miniszteri biztosuk sincsen.

Ez, drágáim, amit itt nagy hirtelen felsoroltam, egyetlen elcseszett nap nyüves krónikája, és még csak nem is teljes. Így, ha belegondolunk abba, ez az egész már több mint hét éve zakatol, csöppet sem csodálkozhatunk azon, hogy másfél, uszkve kétmillió honfitársunk permanensen sokkolt állapotban leledzik, és élteti a dagadt manót. Viszont a lobotómia még hátra van, ha szükségessé válik. De annak is eljön majd az ideje

Félelem és más mókák

„Az ember tehát fél. És mitől? Mondani se kell, ezernyi minden fenyegeti őt. Ezért szeret este, mikor már az árnyaktól is riad, emberek közt lenni, zajban, mert effélét érez: – itt világosság van és zaj, az árnyak tehát eloszolnak, és ha ti nem féltek a veszedelmektől és haláltól, akkor nekem se kell talán.”
(FM)

Lassan szüksége lesz O. V. polgártársnak egy saját bejáratú Reichstagra, mert nem úgy működnek a dolgok, ahogyan azt Finkelstein hülyeség-guru elképzelte. A migráncs tamtam ugyan pörög, és nap nem telik el, hogy ezek a szerencsétlenek ne tosznák szét fél Európát, de a mi lányainkra és asszonyainkra csak nem támad gusztusuk a rohadékoknak.

A nógrádik és más szaghoz értők óránként mesélik a rémíteni kívánt magyarnak, hogy a kerítések tövében ott liheg több millió vérszomjas fenevad, aztán csak nem látni egyet sem, így jobb híján a megafonos embert kell súlyos évekre láncra verni, miközben Manchesterre mutogat a paraszt, és a panelproli még most sem fél eléggé.

Ölik a keresztényt, irtják, így hazánk egyetlene óvó karjait kiterjeszti szerte a nagyvilágra, hogy valami fogvacogást érjen el kedves választói körében, de csak nem akarnak csattogni azok a protkók. Minálunk feltámadási körmenetbe nem hajtanak furgonok, elsőáldozást nem zavarnak meg távirányított bombával, tarthatatlan.

Elszívják a kultúránkat, lófaszt. Ugyanúgy szól a nóta a jó ebédhez, a talpak ugyanúgy lépnek egymásra. Fenyegetik a rezsiharc vívmányait, hogy államunk milyen faszán kaszál a központosított árakon, de ezt sem kell tudnia a parasztnak, hogy lehetne olcsóbb, mint amit a birkózó kitalált. De Brüsszel itt tornyosul már a fejünk fölött, eltapos, és elfogytak a kék plakátok.

A rezsim toporzékol, féjjé má, cseszmeg, és másfél millió agyhalotton kívül a többség erre nem hajlandó, dagdugó varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ. Lassan két éve megy a nyüszítés, és a népek nem reszketnek kellőképpen, hozzuk hát közelebb a terrort, amely leszarja kies hazánkat, amint az kitetszik.

Legalább már egyetlenünket akarja valaki legyilkolászni, ha mást nem is. Tegnap ezért újra felmelegítették a még 2015-ben letartóztatott két barom ügyét, akik sorozatlövő fegyverekkel, hangtompítóval és éles lőszerekkel szambáztak az autópályán, amikor lekapcsolták őket. A mértékadó Magyar Idők szerint azt akarják bizonyítani, hogy merényletre készültek O. V. ellen, de ez se megy.

A nyomozást tehát meghosszabbították szeptember 21-ig, és minden valószínűség szerint egészen a választásokig el is húzzák, két kimenetellel. Vagy az urnák nyitása előtt egy héttel derül ki, hogy na, ugye, ezek le akarták mészárolni a jótevőnket, vagy a választás után két héttel fölmentik őket. Más eshetőség nincsen.

További delikátok lesznek még, hogy némely tüntetéseket tettlegességig provokálnak a kopaszok, s ha ez sem lesz elég, Habony fölgyújtatja a Lendvai utcát, mert félelemre és reszketésre olyan szüksége van a despotának, mint egy falat kenyérre a pröküttjéhez, amelyet golyóállóban tunkol. Itt tartunk jelenleg.

A delírtől egyetlen módon menekülhetünk, de ezt ne adja Isten. Ha Botka, a szocik új királya tovább folytatja a Gyurcsány elleni hadjáratát, lenullázva a váltás minden lehetőségét, akkor a fentebb vázolt forgatókönyvre egyáltalán nem lesz szükség. A primitív és agresszív bagázs fütyörészve folytathatja az ország lezüllesztését, és a végén a mi hülyénk csettinthet majd hurkás ujjaival, hogy na, ugye. Viszont akkor félnék inkább, ha lehet.

Fajlagos hülyeség

Most már nagyon ideje lesz, hogy vége legyen ennek a konzultációnak, mert rohadtul unalmas. Értem én, hogy hatalmas a siker, hogy a Párt vezérkara állva pisál örömében, de nem kéne az arcunkba veretni a gyönyörüket. Ott tartunk hovatovább, amint beesik egy kósza levél a Központi Bizottsághoz, abban a pillanatban összetrombitálják a sajtót, hogy na, ugye, mintha focimeccs volna az élet, és lehet, hogy az is.

Hogy ezen a hétvégén se maradjunk konzultációs gyönyörök nélkül, arról valami Hidvégi Balázs gondoskodott, aki kommunikációs igazgató volna a Pártnál, vagy mókamester, ez egyelőre képlékeny. Kitűzte a lobogót a hívek agyára, és sehol nem volt egy Dugovics Titusz mélybe rántási céllal, így hát, a hülyeség ott lobog a szélben, hogy ilyen föss képpel, ha zavarossal is érzékeltessem kies hazánk lehengerlő nívóját az Úrban, a búgivúgi klubban.

„Egyegészhattized” millió a bűvös szám, ami rekord állítólag a levelezés történetében, hogy ennyien küldték volna vissza a budipapírt. Ez nagyon szép, de ki a rosseb tud utána járni, senkise, egyrészt, másrészt viszont ezt úgy előadni, hogy mindenki az ő agyamenésüket támogatja, meglehetősen merész matematikára vall, amit viszont a népszavazás óta ismerhetünk. De nem is erről akarnék mesélni most igazán, mert ezt már mindenki unja.

Finiséhez érkezett a személyes úthengerlés is, amiről ez a mókamester szintén azt tudatta, hogy óriási attrakció volt, mint a cirkuszi kikiáltó, hülye, elnyújtott hangon. Az derül ki a számológép kijelzőjéről, hogy az elmúlt négy hétben több mint százharminc településen tartott fórumot a Párt, amelyeken több mint harmincezer emberrel találkoztak. Ilyenkor az ember nekilát fejben fölmérni a diadalt, és arra jut, hogy fajlagosan így meglehetős drága terjeszteni a kórt.

Egy-egy agymosásra jut százötven-kétszáz ember, ami amellett, hogy nem igaz, drága is a maga nemében, terembérlet, benzinpénz, pogácsák, üdítők és még ki tudja milyen költségek csapódnak az ilyen túrákhoz, viszont a személyes találkozás varázsa megfizethetetlen, minden másra ott van a MasterCard. Az elbutításnak ez meglehetősen költséges módja, igaz, a levelezésről sem tudjuk, mit kóstált, de kicsire nem adunk, mert a népek megvilágosodtak, pedig nem is lótuszülésben ültek a szeánszokon.

A mókamester mintegy ráadásként azt rántotta elő a cilinderből, hogy a népek körében az váltotta ki a legnagyobb felháborodást, idézem: „Az Európai Parlament határozatban kérte számon egy terrorizmus vádjával Magyarországon jogerősen elítélt férfi szabadon bocsátását.” Ő a megafonos ember, hogy világos legyen az écca, akiről a fórumok népének halovány fingja sincs, csak Hidvégi et.-nak ezt adták most ukázba, hogy erről is lódítson csöppet.

Egyébiránt a bámuló plebsnek még nagyon sok mindenről nincsen tudomása. Mondhatnám azt is, hogy a setétség honol bennük, mert aki mondjuk önszántából elmegy Németh Szilárdot hallgatni és csodálni, az már végképp menthetetlen, és minden aljasságra képes. Mellesleg a fajlagosan drága hülyeség termékeny talajt talált, ha a „Honfoglalás 2000” és a „Nemzeti Szociáldemokraták” közleményét olvassuk, amit az MTI hozott, mert ezt arra érdemesnek tartotta, míg másokat nem, ha emlékezünk.

Íme, az alkotás egy részlete: „Számba kell vennünk a migránsokat behívó, velük kollaboráló civil vagy leplezett szervezeteket és azoknak tagjait. Fel kell számolni a társadalomellenes csoportokat, meg kell vonni tőlük a nyilvános szereplés – a sajtóban való megjelenés lehetőségét. Be kell tiltani a nyugalmunkat megzavaró, felforgatásra irányuló tüntetéseket. Nem engedhetjük meg, hogy egy nemzetellenes törpe kisebbség közvetve-közvetlenül veszélyeztesse gyermekeink életét, asszonyainkat, jövőnket! Kollektív bűnökre, legyen kollektív büntetés a válasz!”

Ezt az egészet én most inkább nem minősíteném, legyen rajta az Orbán Viktor nevű rágcsáló lelke, mint ahogyan azon is, hogy a megafonos embert terrorizmus miatt elítélik, bizonyos Ramir Safarovot meg, aki baltával fejezett le egy örményt, miniszterelnökünk személyesen kísér ki szinte a reptérre, hogy a nemzeti megdicsőülés útjára bocsássa. Az örmény is bizonyára kollektíven volt bűnös, mint ahogyan most már én is. Mindebből kitetszik, hogy bár a delír terjesztése nagyon rossz ár-érték arányban történik, viszont a jelek szerint minden pénzt megér. A gyűlölet soha nem lehet drága.

Fajlagos hülyeség

Most már nagyon ideje lesz, hogy vége legyen ennek a konzultációnak, mert rohadtul unalmas. Értem én, hogy hatalmas a siker, hogy a Párt vezérkara állva pisál örömében, de nem kéne az arcunkba veretni a gyönyörüket. Ott tartunk hovatovább, amint beesik egy kósza levél a Központi Bizottsághoz, abban a pillanatban összetrombitálják a sajtót, hogy na, ugye, mintha focimeccs volna az élet, és lehet, hogy az is.

Hogy ezen a hétvégén se maradjunk konzultációs gyönyörök nélkül, arról valami Hidvégi Balázs gondoskodott, aki kommunikációs igazgató volna a Pártnál, vagy mókamester, ez egyelőre képlékeny. Kitűzte a lobogót a hívek agyára, és sehol nem volt egy Dugovics Titusz mélybe rántási céllal, így hát, a hülyeség ott lobog a szélben, hogy ilyen föss képpel, ha zavarossal is érzékeltessem kies hazánk lehengerlő nívóját az Úrban, a búgivúgi klubban.

„Egyegészhattized” millió a bűvös szám, ami rekord állítólag a levelezés történetében, hogy ennyien küldték volna vissza a budipapírt. Ez nagyon szép, de ki a rosseb tud utána járni, senkise, egyrészt, másrészt viszont ezt úgy előadni, hogy mindenki az ő agyamenésüket támogatja, meglehetősen merész matematikára vall, amit viszont a népszavazás óta ismerhetünk. De nem is erről akarnék mesélni most igazán, mert ezt már mindenki unja.

Finiséhez érkezett a személyes úthengerlés is, amiről ez a mókamester szintén azt tudatta, hogy óriási attrakció volt, mint a cirkuszi kikiáltó, hülye, elnyújtott hangon. Az derül ki a számológép kijelzőjéről, hogy az elmúlt négy hétben több mint százharminc településen tartott fórumot a Párt, amelyeken több mint harmincezer emberrel találkoztak. Ilyenkor az ember nekilát fejben fölmérni a diadalt, és arra jut, hogy fajlagosan így meglehetős drága terjeszteni a kórt.

Egy-egy agymosásra jut százötven-kétszáz ember, ami amellett, hogy nem igaz, drága is a maga nemében, terembérlet, benzinpénz, pogácsák, üdítők és még ki tudja milyen költségek csapódnak az ilyen túrákhoz, viszont a személyes találkozás varázsa megfizethetetlen, minden másra ott van a MasterCard. Az elbutításnak ez meglehetősen költséges módja, igaz, a levelezésről sem tudjuk, mit kóstált, de kicsire nem adunk, mert a népek megvilágosodtak, pedig nem is lótuszülésben ültek a szeánszokon.

A mókamester mintegy ráadásként azt rántotta elő a cilinderből, hogy a népek körében az váltotta ki a legnagyobb felháborodást, idézem: „Az Európai Parlament határozatban kérte számon egy terrorizmus vádjával Magyarországon jogerősen elítélt férfi szabadon bocsátását.” Ő a megafonos ember, hogy világos legyen az écca, akiről a fórumok népének halovány fingja sincs, csak Hidvégi et.-nak ezt adták most ukázba, hogy erről is lódítson csöppet.

Egyébiránt a bámuló plebsnek még nagyon sok mindenről nincsen tudomása. Mondhatnám azt is, hogy a setétség honol bennük, mert aki mondjuk önszántából elmegy Németh Szilárdot hallgatni és csodálni, az már végképp menthetetlen, és minden aljasságra képes. Mellesleg a fajlagosan drága hülyeség termékeny talajt talált, ha a „Honfoglalás 2000” és a „Nemzeti Szociáldemokraták” közleményét olvassuk, amit az MTI hozott, mert ezt arra érdemesnek tartotta, míg másokat nem, ha emlékezünk.

Íme, az alkotás egy részlete: „Számba kell vennünk a migránsokat behívó, velük kollaboráló civil vagy leplezett szervezeteket és azoknak tagjait. Fel kell számolni a társadalomellenes csoportokat, meg kell vonni tőlük a nyilvános szereplés – a sajtóban való megjelenés lehetőségét. Be kell tiltani a nyugalmunkat megzavaró, felforgatásra irányuló tüntetéseket. Nem engedhetjük meg, hogy egy nemzetellenes törpe kisebbség közvetve-közvetlenül veszélyeztesse gyermekeink életét, asszonyainkat, jövőnket! Kollektív bűnökre, legyen kollektív büntetés a válasz!”

Ezt az egészet én most inkább nem minősíteném, legyen rajta az Orbán Viktor nevű rágcsáló lelke, mint ahogyan azon is, hogy a megafonos embert terrorizmus miatt elítélik, bizonyos Ramir Safarovot meg, aki baltával fejezett le egy örményt, miniszterelnökünk személyesen kísér ki szinte a reptérre, hogy a nemzeti megdicsőülés útjára bocsássa. Az örmény is bizonyára kollektíven volt bűnös, mint ahogyan most már én is. Mindebből kitetszik, hogy bár a delír terjesztése nagyon rossz ár-érték arányban történik, viszont a jelek szerint minden pénzt megér. A gyűlölet soha nem lehet drága.

Villamos a Holdra

Most már teljesen biztos, hogy prime minister Victor Orban nem csak a fedett sportlétesítmények, hanem mindenféle síneken guruló közlekedési eszközök irányába is perverz vonzalmakat érez. Kisdobos korában az ő édes apukája még nem volt bányatulajdonos, így bizonyára nem tudott az ő kicsi fiának csillogó villanyvasutat abszolválni sem TT, sem PIKO méretben, ami hiátust most a romlott kamasz uniós pénzből pótol, s nagyban. Ilyen pénzekből és pénzekről hazudozik itt nekünk.

A felcsúti pöfögmény még el sem ért nagy duzzogásában Bicskéig, most a hódmezővásárhelyieket szórakoztatja ez a trampli egy Tram Trainnel, azaz helyközi villamossal, amely az ábrándokban Szabadka-Szeged-Hódmezővásárhely vonalon szaladgálna. Bár mehetne akár Belgrádig is, vagy a Holdra, a játékos képzeletnek semmi sem szab határt egyrészt, másrészt pedig kicsire nem adunk, a csillagokat is oda lehet ígérni az égről, mibe kerül az? Semmibe sem.

Valami ilyesmiről szól a „Modern városok program”, ami örömökkel első emberünk házal szerte a hazában, és a nagyszabású turné most épp Lázár úr szerelmes hazájába érkezett villamosi álmokkal. Másutt mást, akármit, mindent megígért és aláírt dobpergések közepette. Ott tartunk, hogy eddig huszonhárom várossal köttetett meg a szellem-megállapodás mindösszesen háromezer négyszázmilliárd 3.400.000.000.000 forint értékben. Másképpen 3.400×10 a kilencediken, vagy hogyan is mutassam a valószerűtlent.

Nem tudom már végképp, miképp fösthetném le mutatósan a hazugság mértékét, ami bazi nagy, voltaképp igazából már szó sincsen rá. Mert mi is történik velünk, drága polgártársak? Házhoz megy ez a Cipolla, és minden szart megígér, amiből kedves szokása szerint semmit az ég egy világon be nem tart, sőt, szándékában sincs, még gondolatban sem akármit is teljesíteni. A huszonhárom város közül alig pár kapott csupán néhány nyüves milliót, és a költségvetésben sincsen se híre, se hamva ilyen tételeknek. És mégis nyomatja a kamut.

Akkor mégis mért teszi? Tehetnők föl a kérdést, ami bonyolultságra válasz nemigen van. Az állhat a legközelebb az igazsághoz, hogy ő ilyen, ilyennek született, vagy ilyenné tette az élet. Ebben lehet valami spiritusz, hiszen a filozófiája is az ennek a kóklernek, hogy mer nagyot álmodni, másrészt meg, hogy a bamba népség ne azt nézze, amit mond, hanem, amit csinál. Ennyire antagonisztikus ellentét azonban a kettő között meglehetősen ritka a történelemben, ilyképp egyedüli példány ő, kiállítani való organizmus.

De ezt is tudja, sőt, csak ezt tudja. Viszont így egyesével hülyét csinálni a városokból, megalázni a polgármestereket mégis csak beteg lélekre vall, amin viszont meglepődni fölösleges. Járja itt a vidéket a páncélozott szánjával, mint valami télapó, de semmit sem visz, csak képzeletben szórja a nemlétező pénzét. Mosolyogva kiáll az emberek elé, és villamost ígér, meg űrállomást, repülőteret és mindent, amit a paraszt elképzel az ő hülye agyával. Ami pénze egyébként van neki, azt is Brüsszeltől kapja, míg meg nem állítja, vagy az nem őt, s akkor lesz vége ennek a cirkusznak.

Olyan ez az egész delír, mintha én összetrombitálnám az utcabélieket, és megkérdeném, mi köll, emberek? Új gumi a tolószékre? Meglesz. Formatervezett kampósbot? Az is. Toronyóra aranylánccal? Pláne. Kiskutya fasza? Naná. Így haladnánk sorban az óhajokban, mindenki megkapna képzeletben mindent, a népek a vállukon vinnének a sarki kocsmába, ahol szidnám a Fő térieket, holott belőlük élek napra nap. Éltetőim pedig a kocsma előtt várnának, hogy na, mi lesz? Én pedig a hátsó ajtón iszkolnék a francba.

Csakhogy az ilyesmit nem kormányzásnak, hanem szemfényvesztésnek nevezik, és mégis ez a létezés alfája meg omegája kétmillió ökör számára. Végül is és voltaképp ezeknek a szeánszoknak az igazi célja ez: gyarapítani a nyájat. Milliárdokkal villogni, Trump mögé beállni, hülyeségeket beszélni, gondolatokat beszántani, szotyolát zabálni, böfögni a pörkütt után. Ez Orbán Viktor kivonata és végső olvasata közel három évtized teltével, ami meglehetősen lehangoló, és egyre inkább trágyaszagú. Ahogyan az egész ország is, ha tetszik, ha nem. Leginkább nem.

Demencia

Itt, minálunk vidéken a választópolgár különösen ki van téve az ártó szellemeknek. A megyei napilapban látok ám a minap egy tudósítást valamely hagyományőrző – nem átvizsgálandó – civilekről, és a leadnél már nem is kellett tovább erőlködnöm, hogy kiderüljön a baj.

Azt írta az újság, hogy ma is naponta meg kell küzdenünk függetlenségünkért és szabadságunkért. Arra már kíváncsi sem voltam, hogy ez a slapaj polgártárs saját gondolata, jellemezvén a vészterhes időket, vagy a hagyományőrzők dilije, mert végül is, mindegy is. Kifolyt belőle a kék plakát mocska.

Hirtelen olyan érzésem támadt, mint amikor a „Szellemirtók” névre hallgató böszme filmalkotásban a kisded ott heverészik a múzeumban, és éppen kúszik beléje sűrű folyamként a gonosz, hogy új alakot nyerjen. Aztán megérkeznek a hősök, és minden pitypalattyos lesz megint.

A különbség annyi csupán mese és valóság közt, hogy itt soha nem jön felmentő sereg, és a romlás voltaképp már megtelepedett. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor most ők a világ romlására törnének, sokkal inkább védelmezik a kivívott leépülést, amely a rendszer veleje.

Mintegy fölülről szivárog alá az elhülyülés, amióta a Fidesz vezérkar vészesen fölhígult, és megállapodott a Németh Szilárdok szintjén, amelyben tagolatlan mondatok szakadnak ki az emberből a butaság bátorságával. Valaha, nem is oly rég még értettek ezen a vidéken magyarul, ma már csak a harci kürtök jeleit képesek fölfogni, igaz, azt oda-vissza.

A röhej az, hogy nem időskori bajról van szó. Ebben az országban már az óvodában kívánatos fogatlan vénemberként fungálni, beállni a sorba, a határra menni migráncsot csodálni, hülye képviselőtől pöttyös labdát kapni, első áldozáson sorban állni, hogy ne érje szó a ház elejét. Szivárványba öltözni veszélyes üzem.

A bambaságra épül a rendszer. Sokszor, sok mindent kikiáltottam már a regnáló hatalom legfőbb bűnének, de végül is megleltem az igazit. Ez az. Tanulmányozva a történelmet, régebben nem értettem, hogy Hitler bácsi hogyan volt képes oly rövid idő alatt elhülyíteni egy teljes társadalmat. Hát, így.

Nem kell hozzá túl sok, úgy tűnik, az emberi fajba genetikusan oltották bele a csordaszellemet. Ez a mamutok korában érthető volt, máma olyan csökevény, amely sok bajt megmagyaráz. Íme, itt tartunk, hogy a hagyományőrző szabadságharcol. Igaz, nem tudja ki ellen, de mégis jól esik neki összebújni.

A szomszéd Józsi, bármely baj éri, szidja a dakotákat, amely meghatározás őnála minden kicsit is karamellesebb bőrszínű embert jelent. Sőt, minapi beszélgetésünk során azt is kifejtette, hogy a nő nem ember, illetve csak félig. Miután nagyon határozottan küldtem el a picsába, bambán vigyorgott, és örült a barátságnak.

Józsin nincs mit csodálkozni, Kossuth rádiót hallgat hajnalonta. Ebben az a teljesítmény mércéje, mint a tegnapi kormányinfón kiderült, hogy Orbánnak végre sikerült a másik barommal Trumppal egy légtérbe kerülnie, mint diplomáciai siker és mérce. Ezzel most ellesz egy darabig, és nincs menedék.

Látod, ez már pont az: zuhanórepülés, danászta annak idején a Sziámi, és a rosseb se tudta, hogy vátesz veszett el benne, pedig az. És ha most azt várod nyájas olvasó, hogy miután a látleletet fölvettem, valamely szert is ajánlok a bajra, akkor csalódást kell okozzak. Nincsen. Én is csak könyöklök, és hallgatok.

Kósalajosok és más hangalakok

Nem a mondat, nem a tartalom, ami nincs, és amely a némethszilárd betűsorral jelölt organizmus mélyiből előbugyog, hogy kihívom egy birkózómeccsre, ha van kedve, aztán leülünk tárgyalni. Hanem a tempó, hogy gyere ki, ilyenek, akárha valamely falusi búcsú szaros budija mellett hullámzanának a dolgok, olyan itt.

És akkor rájöttem, hogy mi mozog bennem, mint a lét türelme, hogy nem a düh, nem a lázadás már, mert ez immár felesleges. És nem is a tanáros tempó, hogy elmesélem, mért vagy hülye fiam, mert nem érti, föl nem foghatja, lepörög róla, bambán bámul, vigyorog és vicsorít.

Hanem az undor. Az ösztönös, génbe kódolt roguentini öklendezés, amikor a beleivel gondolkozik az ember, mert ez az egész kupleráj egy lila nadrágtartó, szaros, vizes papír vagy göcsörtös fa. Egy calvadost, gyermekem! Megy ez fiúk, még darabig, aztán vége lesz, és úgy tetszik, az csúnya lesz.

Midőn némethszilárdok, kósalajosok és más hangalakok teljesítik a beléjük kódolt parancsot, és nem azért, mert meggyőződésük, és már nem is csak azért, mert lopni muszáj, hanem az erősebb kutya ököljogán, amely csak a csordájában, az övéi közt bimbózik, idáig züllöttünk nagy igyekezetünkben.

A spirál rég önmagába fordult, és minden egyes tüntetés, az összes érv csak még egyet teker rajta, s amint egyre világosabb szavak hallatszanak el, úgy bukik elő belőlük egy újabb mélység, hogy tárgyalunk, persze, csak gyere ki te takony, liberális állat, vedd a karikás ustort, oszt nézzük, ki a faszagyerek.

Mint alvadt vérdarabok pörögnek le róluk a szavak, csak az ököl a tiszta beszéd, s ha ettől az ember okádva aláfordul, akkor nem férfi, hanem Tajgetoszra való bölcsész, ahonnan majd a melós alapú társadalom olajtól iszamos kezű hóhérai taszajtják alá, miközben böfögve törlik meg pörküttől zsíros pofájukat, ahogyan a vezérürü, dagadt angyalkám.

Sivár életünk mindennapjain így hordoz bennünket az idő, amely lassan elszivárog, és nincs alku. Lehetett volna más, és mégsem az lett. Valamikor a születéskor volt néhány kósza, ihletett pillanat, csak hát fölbuktak az árból az y-végűek, jött a bocskai, a zuram, a bátyám, és abban a szétcseszett pillanatban lett vége az egésznek.

Ez, ami most itt folyik, már a végjáték. Kiteljesítése az antalli bűnöknek, és Soros vétkének is, aki a saját csecsén hizlalta ide nekünk ezt a disznót, és már minden hiába. A csuhások fölálltak a térdre imához után, és míg a Lőrincek az ország egyik felét viszik el, ők a másikat, és fogy a levegő, és nő a baj, hámlik le a vakolat.

És már minden mindegy, gyí lovam, gyí betyár, megy ez fiúk, fokozzuk a tempót, míg el nem fehérül a száj is. Aztán nosza, gyere ki, ég a házad ideki, meg vasvillát, vasvillát, hadd szúrjam keresztül! És akkor csönd lesz végre. Kurva nagy, halálos csönd. Míg el nem kezd az eső cseperészni.

Orbán micsodája

Hihetetlen dolgokra képes a football, a népeknek ez a nagy, közös vallása, mondhatni, olvasztótégelye. Minálunk pedig különösen. Volt egy ilyen láblabda esemény, amelyen egymásnak feszült az Újpest, valamint miniszterelnökünk nagy-nagy szerelme, a Videoton.

A tévések nyertek a valahai belügyesek ellen ez utóbbiak otthonában 3-0 arányban, amelyet a hazai szurkerek lelke nehezen viselt el, ezért ők az ellen rajongóit arra szólították fel, hogy kezdjenek orális szexbe Orbán Viktorral. Emiatt az éber MLSZ négyszázezer forintra büntette a lila-fehér klubot.

A hazai láblabdát irányító szervezet büntet naponta, néhanap, viszont a szövetség eddig még soha nem rótt ki sarcot azért, mert fanatikus drukkerek közszereplőt pocskondiáztak. Ebből is kitetszik, hogy ezek hálátlan népség, fölépíti nekik a stadiont, aztán ezt kapja érte cserébe.

Viszont nézzük, mennyibe került maga az aktus. Jobb esetben is ezer ilyen videotonos lehetett a fedett sportlétesítményben, így, ne legyünk prűdek, egy darab szopás ÁFA nélkül négyszáz forintot kóstál. Hát ennyit ér az MLSZ-nek miniszterelnökünk becses dákója, hallatlan.

Viszont vannak ennél érdekesebb dolgok is. Amikor ezek a dózsások látogatnak el a Franzstadtba, ott általában az fogadja őket, hogy „lila majmok”, ez még hagyján, de rosszabb esetben meg szó szerint ez: „Újpesti cigányok, basszátok az anyátok!”, ami szintén nem egy komilfó mondat.

Tegyük hozzá rögtön, amióta Kubatov et., mint az FTC atyaistene a vénaszkennerjével kiszűrte a vehemensebb népeket a Groupama Arénából, ez már ritkább. Ugyanis, azok a kopaszok, akik a fentebbi a népi rigmust szokták ordítani, ma már Fidesz, illetve NVB székházakat védenek. Így transzformálódnak át a dolgok kies honunkban.

Viszont verstani szempontból nem értem a dolgot. Mert, amint kitetszik, az édesanyával való közösülést lehet ritmizálni, az orális szexre való felszólítást viszont nem, akárhogyan is fordítgatom le népi nyelvre az inkriminált mondatot. Ebből is kitetszik, hogy leleményes népek ezek a dózsások, vagy olvasták a Hadrovics-Gáldi versformákról szóló alapművet, de erre kevés az esély.

Más aspektusból meg az is bevett buzdítási forma a hazai pályákon, hogy „Indul a vonat!”. Erről mondta a rossz emlékű Dávid Ibolya, hogy nem ért a focihoz. Tiszta beszéd, viszont Pintér Sándorról nem tudjuk, hogyan is van ezzel. Ő sms-ben utazik, meg kerítéseket épít, és mostanság alig is hallani róla.

Viszont miniszterelnök úr szerszámját egyénileg is szopogatják. Zana művész úr személyesen, amikor kijelentette, hogy ő focizott együtt OV-vel, ami miatt Kossuth-díj jár neki, amit állítólag meg is ígért neki egyetlenünk. Mondom, elképesztő dolgokra képes ez a football, még arra is, hogy kijelentsem, én is együtt rúgtam a bőrt valaha a Nagy Ő-vel (tényleg), és ezért nem, hogy nem kérek semmit, hanem leginkább elfelejteném.

Derű és szabadság

Sheldon:
„A kínaiak azt mondták, ez a legnagyszerűbb dolog a Kommunista Párt óta. Azt hiszem, a Kommunista Párt utasította őket arra, hogy ezt mondják. Szeretem Kínát, ott tudják, hogyan kell rendet tartani.”

Miniszterelnök úr világot látni volt a messzi Kínában, és úti élményeit meg is osztotta a széles közönséggel szokásos pénteki szeánszán, és bár ne tette volna. Mielőtt azonban elmerülnénk a zakkant lélek tobzódásában, nem árt figyelembe venni, hogy miért utazgat egzotikus vidékekre minduntalan.

Egyszerűen nincs érkezése máshová menni. Az amerikai kirándulás már nem opció, és másutt sem látják szívesen. Van neki a V4-e, ami egy rossz galeri, amely főleg a két bandavezérrel – úgymint lengyel-magyar hű cimborák – az élen úgy viselkedik – hogy képes beszéddel éljünk -, mint tahó kamaszok, akik terrorizálják az egész lakótelepet.

Vagy, hogy Váncsa örökbecsű megfogalmazásával éljünk, beengedtük őket a klubba, de belehugyoznak a zongorába. Most, hogy Párizs is elesett, szűkül a kis hugyos játszótere. Itthon riogathat, másutt nem annyira, ezért elment megnézni a Mennyei Béke Terét, hogy nagy tudásokkal vértezetten térjen meg az övéihez, és hülyeségeket dumáljon.

Nagy bölcsen azt mesélte, hogy: “A kínaiak derűsebb emberek. Filozófiai gondolkodásuk középpontjában a harmónia, a harmóniára törekvés áll. Ehhez képest Nyugaton meg van a szabadságra törekvés, ami mindig konfliktushoz vezet. A szabadságot veszélyeztető dolgok miatt folyamatosan alarmírozott állapotban van az EU.”

Ha jól értem, itt mintegy filozófiailag állítódott szembe a derű és a szabadság, amely kettős közül miniszterelnök úr a vigyorgást választja a csak gondokkal terhes, és voltaképp megfoghatatlan, ezért számára értelmezhetetlen szabadsággal szemben. Ezek nem dakota lovak, innen eredhet a baj, de azért segítsünk neki.

Az a derű, amelyre gondolhatott, a taoizmus áldott állapota, amely szerint a legfőbb cél harmóniát találni a természet erőit mozgató teremtő őserővel, elérni a nem-cselekvés (Wu-wei) állapotát, és ezáltal megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást. Ez maga a szabadság, és nem egyenlő a vigyorgó kínaival, aki mosolyogva húzza le az ember gatyáját.

A szabadság ellentettje nem ez, hanem a zsarnokság, amelyet a Mennyei Béke Terén 1989-ben történtek is mutatnak, amikor is a hadsereg páncélos, ejtőernyős és egyéb egységeit vetették be a Tienanmen téri demonstrálók ellen. A beavatkozás mintegy háromezer ember életét követelte. Ez egész jó minta lehet miniszterelnök úr számára, ha itthon nagy a ricsaj, ugye.

Sok mindent lehetne mesélni a szabadságról még, én beérem a drága Eörsi Pista – akivel nagyokat lehetett unikumozni itt, Szombathelyen – két sorával: „Vedd példának a madarat, /Olyan szabad, hogy visszaszáll./ Ki messze megy az itt marad./ Ki itt marad az messze jár.” De ilyenekhez miniszterelnök úrnak lövése sincsen magunk közt szólván.