Orsolya napi vásár Kőszegen

Hol szeles, hol borús, hol pedig napos pillanatai voltak idén a három napos Orsolya napi vásárnak, „Natúrpark Ízei” – Gasztronómiai fesztiválnak.

Az idén 17. alkalommal megrendezett kőszegi rendezvényen kirakodóvásárt tartottak a natúrpark településének kézművesei.
További fotóim ide kattintva láthatók.

Borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, szalmafonók, mutatták be portékáikat. Az érdeklődők pedig kóstolhattak, vásárolhattak kedvük és szájízük szerint.

A történelmi belváros egyedi hangulatú terei, utcái biztosították a kézműves kirakodóvásár helyszínét melyre az ország más tájairól is érkeztek kézművesek.

A rendezvény ideje alatt művészeti együttesek kulturális műsorral szórakoztatták az érdeklődőket két helyszínen. Igazi őszi hangulatban telt a három nap, felpezsdítve a nyugodt kisváros életét.

További fotóim ide kattintva láthatók.

Nap sütötte, szél borzolta az Orsolya napi vásárt

A sok sok eső után végre előbújt a nap, hogy kellemes öszi hangulatot varázsoljon a vasi kisváros, Kőszeg életébe a kettő napos Orsolya napi vásárba.

dscf1262

És valóban a szép idő, és a vásári hangulat sokakat vonzott a szabadba. Persze aki nem volt rutinos azt meglepetésként érhette a délutánra megerősödő szél, és a hűvös.  Most néhány fotóval megpróbálom felidézni, bemutatni a köszegi vásár hangulatát

dscf1297

A képekre kattintva további fotók láthatók.