Ahogyan Paczolay Béla filmjének végén a három generációnyi szerencsétlenség kezében bőröndökkel gyalogol bele az ismeretlen semmibe, úgy van, úgy létezik valahogyan itt, a környékünkön a NER-rel ellenérdekelt oldal, mert azért balról nem igazán illendő beszélni, ha belegondol az ember.
Meg az is lehet, nem is ellenérdekelt igazán, csak olyan másféle, amelynek semmi arca nincsen, éppen, hogy csak van. Egyelőre még lélegzik, ami funkciót talán életjelnek föl lehet fogni, ha jól odafigyelünk. Itt van mindjárt nekünk Bangóné Borbély Ildikó, akiről kiderült, hogy néz tévét. Dicséretes a világ dolgai iránt való ilyen kitartó érdeklődés.
S ha már nézi azt a tévét, akkor arra is ellenállhatatlan késztetést érez, hogy élményeit megossza velünk sajtótájékoztatón, és erre jut: “Mészáros Lőrinc Echo TV-jében Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese azt mondta: Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kell élnie”.
A képviselő asszony szerint ez nyílt fenyegetés. Ejha. Bizonyára nem olvas és néz Bayert például, akihez képest ez a Szarvas nyeretlen kétéves csupán. Sőt, azt is mondhatnók, az ilyen ellágyulások az írói munkásságok részei, akárha Aranynak a napmeleg meg a tikkadt szöcskenyájak, olyan természetességgel folynak elő az alkotók taknyából.
Aztán a Margit azt a felfedezést is, mint spanyolviaszkot tárta a nagyérdemű elé, hogy ezt a Fidesz rendelte meg, az pénzeli a gyalázatot, mintha nem tudná ezt az egészet a dedóban a leukoplasztos szemüvegű Józsika is, mint evidenciát, sőt, már meg is föstötte csöndespihenő előtt, igaz, sok pacát ejtett.
Azt mondja még a Margit, hogy a Fidesz átlépett egy határt. A magunk részéről csöndesen megkérdeznénk, hogy melyiket és mikor, hol lelhető az a rohadt Rubikon az idő és a tér végtelenjében? Aztán egészen másfelé találnánk meg, mint azt a képviselő asszony gondolja. Mondjuk Pokorni jeges leheleténél, amely felhívás volt a vadászatra, ami azóta is kitartóan zajlik.
Ez így nem fog menni, ilyen szókészlettel és ilyen habitussal. A tapasztott szemű infantilis kölök is tisztában van azzal, ezek ilyenek, gátlástalan kretének, ez létezésük eszenciája, ami valami alvilági habitussá sűrűsödött össze a hatalom súlyos évei alatt, és ez ellenében kéne fölmutatni egy kis szabadságot. Sajtótájékozni jó dolog, csak semmit sem ér.
2018 nem jövő tavasszal fog eldőlni, nem is most, hanem már évekkel ezelőtt megtörtént a baj. Horn bácsi, aki azt hitte, Paulussá válva jobb világot építhet, és azt remélte, ezek is azt akarják, úriemberként viselkedett a túlhatalmával. Pedig ezek csak egyszer akartak nyerni, de nagyon, mert nem a rendszerrel volt bajuk, hanem, hogy nem ők ültek a tetején. Most már igen, és gyökereznek is
Drága Margit, késő van. Ilyen, juj, de rosszak ezek fölkiáltásokkal, sőt bármilyen programokkal sem lehet semmire sem menni. Sőt, nincs is hol elmesélni ezeket, ugyehogy? Tetszettek volna jobban megbecsülni a hátországot, és nem csak egymásért, a szűk bandáért kiállni, ha egyáltalán, hanem azokért is, akik valami perverz vonzalom miatt szimpatizáltak magukkal. Ehelyett élénken asszisztáltak nagy töketlenségükben azok kinyírásához, akik életben tartották magukat a népek szemében.
A Népszabadság után, meg a többi einstand után késő a sivalkodás, hogy nincs egy hely, ahová lehetne menni. Sőt, ahová még elszórtan lehet, ott sem ilyen sajtótájékoztatót kéne rittyenteni. Nem érdekli ugyanis a megalázottakat és megnyomorítottakat a Botka kínja, se az összes többié. A szabadság kósza lehetőségét tessék fölvillantani valahogyan dúdolva, mert más nem maradt, és elveszett minden remény, hogy érdemes itt élni azért.
Lehet azt mondani a mikrofonoknak elvetélt Zola módján, hogy j’acusse, csak semmi értelme nincsen. Úgy vagyunk itt ugyanis kalandor módján, kezünkben bőrönddel, hogy meglátjuk az ismeretlen nőt, és megyünk utána biztosan van valahol lakása sóhajokkal, miközben a Kistehén danássza nekünk: azt hiszi, ki kéne szállni, egyszer talán megpróbálni.
Nem egy biztató kép, és csak Paks lehet a vége, ami után most épp szállnak a légben a győzelmi indulók, miszerint eltűnt az ellenzék. És bármennyire is szar ezt így kimondani, igazuk van. Fenyegetik Botkát, ugyan már, királylány. Még akkor is a milliós óráján csámcsognak majd böfögve, amikor az utolsó gondolkodni képes szimpatizáns is rég éhen döglött. El lett ez baszva, de nagyon.