Cefreszagú úristen

Azt hiszem, baj van. Tegnap a Szent Margit Kórház főorvosa sikított bele a büdös magyar éjszakába, és olyat mondott, amitől elhervadnak a csillagok:

„Szomorúan, tehetetlenül és megdöbbenve vettem tudomásul, hogy az Emmi utasításának megfelelően az ország egyetlen fejlődésneurológiai osztálya a holnapi naptól nem fogadhat fekvőbeteget. A kórház biztosított egy csökkentett kapacitású járóbeteg-ellátási lehetőséget, ahol az osztály dolgozói megpróbálják a lehetetlent. A minisztériumi utasítás veszélyezteti mindazon újszülöttek, koraszülöttek, fiatal csecsemők egészséges élethez való jogát, mely a korszerű, komplex kivizsgálás és az így felállított diagnózison alapuló korai, intenzív kezelés elmaradása eredményez.”

Ezt mondta a főorvos, és csönd van mégis a vidékünkön. Itt a legfiatalabbakról van szó, Novák elvtársnő szíveszottya témáról, aki mostanság nem szaporítja annyira a nemzetet, miközben a haverjai irtják a jelek szerint, a legfiatalabbakat is.

Meg az öregeket. A főorvos mellett, aki szakmai, emberi, erkölcsi, akár még hitbéli meggyőződése miatt is szólalt meg, ugyanezt tette negyvenkét polgármester is, ők pedig ezt mondták:

„Városaink választott polgármestereiként, a polgáraink iránt érzett aggodalom miatt, az értük viselt felelősségünk okán felszólítjuk a kormányt, hogy haladéktalanul rendelje el az ország összes idősotthonában a lakók és a dolgozók koronavírus-tesztelését és történjen meg ez a teljes szociális ellátórendszer esetében is…A kormány szervei a törvényben rögzített és az emberéletek megóvásához szükséges feladataikat jelenleg nem látják el…Nincs több türelem! Kezdjék meg a tesztelést most!”

Aztán, ahogy magukhoz tértek az ünnepi kábulatból, megszólaltak a szakszervezetek is, mert a munka alapú társadalomban pártunk és kormányunk a dolgozókról sem feledkezett meg. Szívügye ugyanis, hogy nekik is jó legyen, ebből fakadólag a szakszervezetek a huszonnégy hónapos munkaidőkeretről meséltek:

„Most élesítik be igazán a rabszolgatörvényt, amelyre a döntéshozók érdekes módon éppen ezt a veszélyhelyzetet, az emberek kiszolgáltatottságát használják fel…Az intézkedés ünnepre való időzítésénél már csak az indoklás cinikusabb: a határozatot „a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében” hozták meg…Az ominózus határozatot, amely totálisan megfosztja a munkavállalókat a jogaitól, s drasztikusan lenullázza az elmúlt kétszáz év munkaügyi vívmányait, megint az érdekvédőkkel való előzetes egyeztetés nélkül, a járványügyi intézkedések égisze alatt hozták meg az illetékesek.”

Csönd volt egyébként mindeme dolgokról tegnap kormányzati körökben, ahol inkább azon morfondíroztak az öregek, gyerekek, dolgozók, tehát uszkve úgy a komplett magyar társadalom gondjai helyett, hogy ebben a különleges helyzetben kit kellene leginkább megmenteni, és többek között a pálinkafőzőket találták meg. Bizonyára azért, hogy legyen mit vedelnie a kedves vezetőnek, ha legközelebb is kihűlés közeli hőt mérnek neki páváskodása során.

Mindebből az fakad, hogyha jól látjuk, amikor kormányunkat önjáró entitásként, úgyis, mint nagyapó vagy rézfaszú bagoly képzeljük el, akkor ő a tajtékos kor üterén tartja mocskos, kásleres mancsait, és kiolvassa belőle annak szólítását, óhajtásait és leglényegét mintegy, és a pálinkában találja meg a mélységeket és magasságokat úgyszintén. A cefreszagú úristenit neki, azt. Vagy, hogy az annyukpicsáját. Esetleg cifrábbakat. Illetőleg legyintve és J. A. szavaival, hogy a lét dadog.

Mert mindeközben kedveseim, Kövér pedellus, úgyis mint óriásinagy közjogi méltóságosság levelet írt hatvan külföldi politikusnak, miszerint különleges időket élünk, és ez különleges intézkedéseket követel. Nagy idők meg nagy embereket kívánnak, ha Hasekkel akarnánk megfogalmazni a mi szarhalmunkat, amiből csak egyetlen kérdés maradt hátra, hogy vajon más országok vezetői miért nem éreznek folyamatos késztetést arra, hogy elmagyarázzák, ők nem fasiszták. Tán, mert nem azok, ezek a mieink viszont igen. Ilyen egyszerű az élet. Meg a halál.

Miniszoknyában migráncsot szülni

És akkor Farkas Éva, Makó köztiszteletben álló polgármester-asszonya kimondta a végső érvet Soros, és ezen keresztül persze minden épeszű ember ellen a polgármesterek vuduzásán, ahol Kocsis Máté felmutatta a szent iratokat. Igaz, közel nem engedett hozzá senkit sem, nehogy égési sérüléseket szenvedjenek a népek.

Szóval Farkas elvtársnő ilyet bírt mondani: “Kedves Brüsszel, valaki megkérdezte az európai nőket arról, hogy szeretnék-e, hogy migránsok zaklatásainak célpontjává váljanak, szeretnének migránsoknak gyereket szülni?” Ehhöz nem fűzök inkább toldást, mindenki saját gusztusa szerint elmélkedjen a szellem ilyen lehengerlő nagysága előtt.

Egyébként annyi polgármester gyűlt össze a gonosz ellen, mintha a Burgban a hercegkisasszonyok, és valamennyinek a segében volt a felye is a sok bölcsességtől. Például Koncz Ferenc, Szerencs ura alapozott meg elméletileg Farkas elvtársnőnek, midőn azon örvendezett, hogy az ő fatornyosában „ki lehet menni az utcára miniszoknyában, és nem éri baj az embert”.

Persze, hogy nem, a jóisten az ő nagy kegyelmében enyhe telet bocsátott reánk, nem fagy le a miniszoknyában flangáló delikvens lába. Nem homeless ő, hogy ilyennek ki legyen téve, de ők nem látszanak a polgármesteri emelvényről, csak a migráncsok pöcse (már bocs).

Viszont ez a kettő, aki itt szóba került, legalább tudta, hol van, és legalább Platón szerint tette, amit tett, ha fogalma sem volt róla, akkor is. Az öreg így szólott rohadt régen ugyanis: „Ami a kimondás és elgondolás (számára) létezik, annak lennie kell: hiszen létezését tekintve (az) van, a semmi pedig nincs. Arra intelek, fontold meg ezt!”

A Soros-terv tehát a kimondás által manifesztálódik, ez az egyetlen tanulság szűrhető le, de sajnálatos módon ez nem minden megjelent polgi számára volt egyértelmű. Megkérdeztek néhány szerencsétlent, hogy mi a jó francot keresnek ott, de fingjuk nem volt. „Jönnek fülesek”, mondták a zászlóikat szorongatva.

Két továbbgondolás is jön ebből. Milyen füles jön nekik? A kókadt, lifegő fülükbe súgnak valami titkos tutit netán, vagy szó szerint kiosztják nekik a maflást, ha lehet ennyit élvezkedni édes anyanyelvünk mérhetetlen bőségén és furmányosságán. Viszont a zászlót, azt nehéz megértenem, hogy mire föl utaztatták a vásznakat a szeánszra.

Azt kapisgálom, hogy Szita ügynök úr a háta megett az erdővel óhajtott egységet és erőt demonstrálni, vagy lehet, titokban meg is áldotta azokat a mindent eldöntő csata előtt, de ettől olyan lett az egész, mint valami maszkabál. A momentumosok ennek megfelelően álarcban is érkeztek, de kivágták őket, mint a macskát szarni. Nem cicóztak, ha lehet így kajánkodni.

De ha már így elmerültem a szarban, remélem sikerült ennek az egésznek az emelkedettségét leföstenem. Igaz, olyan nívót én soha meg nem ütök, mint a TV2-jük, Vajnástul meg Timistül, amelynek gárdája képes volt V. Németh Zsoltot ötödik Németh Zsoltként emlegetni. Arról nem meséltek, ki volt az első négy, de képzeljük el, amint ilyen mérhetetlen tudással felszerelkezve mesélnek a fenti ökörségről az őket figyelő egytálételeknek, és máris előttünk áll a NER teljes foglalata.

Én kérek elnézést megint, hogy így megszaladt a pennám, de elragadott a hév. Tulajdonképpen a nagy hangyautánzó pókról (myrmarachne formicaria) akartam értekezni, mert hasonlóságot véltem felfedezni benne Orbánnal. Erről holnap tessenek elszámoltatni, de most mindjárt hajnali öt óra, nyit a nemzeti dohányos. Megyek, mert csetlik a bélem.

Azt hiszem, a skótkockás miniben szaladok át, közben pedig hálát adok Szitának, hogy ezt is lehet. Kirielejszon.