Gothár, a színházak Reichstagja

Ma sem tudjuk biztosan, hogy szegény, hülye van der Lubbe gyújtotta fel ’33-ban a Reichstagot, vagy csupán áldozat volt, akire rákenték, a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. Megvolt az ok és az indok a kommunista párt betiltására, a komcsik, szocdemek bebörtönzésére és a szükségállapot bevezetésére. Egyben mutatta is a nácik munkamódszerét, miszerint kreáltak egy ügyet, vagy valami piti dolgot felfújtak, hisztériáig fokoztak, és erre hivatkozva gyalulták le, amit akartak. Az élet minden területére alkalmazták ezt a zsidóságtól az elfajzott művészetig.

Az Orbán-rezsimnek már régóta böki a csőrét a színházak kvázi függetlensége, így a Gothár botrány úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér. Pár napon belül elő is került a kőszínházak állami felügyelet alá vonásának törvényjavaslata, és már indokolni sem kellett. Az egyik legalávalóbb csinovnyik, Kocsis Máté magyarázta meg a megmagyarázhatatlant: “A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket. Nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést.”

Íme, a színházak Reichstagja, a színházak, színészek, rendezők a kommunisták, a kollektíven bűnösök (zaklatószínház, eltussolt bűncselekmények), ahol a tiszta erkölcsű fideszfiúknak kell rendet rakniuk. Kétség nincs arról, hogy mindenképpen rátették volna a mocskos mancsukat a színházakra, most azonban már gondolkodni sem kell a magyarázaton, az erkölcsi megújulás nevében lehet fideszesíteni a színjátszást. Kocsis Máté azonban meglehetősen ostoba organizmus, azon túl ugyanis, hogy habzik a szája, sorban adogatja fel műfelháborodásában a magas labdákat, amiket kénytelen vagyok leütni.

Azt mondja ez az erős ember, hogy “zaklatószínház”, “nem engednek betekintést az ügyeikbe”, meg “évekig eltussolt bűncselekmények”, és akkor én megtaláltam az origómat, a kályhámat, ahonnan elindulva Kocsis Mátét cafatokra lehet szedni, és én ezt teljesen szívesen meg is teszem. Kis Laci bácsi. Csak ennyit mondok, az ő nemi erőszakjára, és arra, milyen hiszti volt körüle, hogy ugyan, az semmiség ahhoz képest, amit a nemzetért tett az úszás terén. De azért vessük össze Kocsis mostani mondandójával, és gondolkodjunk.

Zaklatás volt? Ajvé, annál sokkal több. Évekig el volt tussolva? De még mennyire. Kapnak pénzt az úszók az államtól? De még mennyit. Akkor most levezessem? Fölösleges, inkább kiterjesztem a módszertant, és gyengéden utalok a papi pedofíliára és zaklatásokra annak fényében, hogy még csak az egyházak kapnak igazán sok pénzt az államtól, nem engednek betekintést a működésükbe, eltussolnak és zaklatnak ipari mennyiségben, akkor ők méltók az adófizetők pénzére? Mindmegannyi lényeges kérdés, és akkor még a legnagyobb halhoz el sem jutottunk, ami a Fidesz-KDNP maga.

Hogy ez az alakulat mennyi bűncselekményt tussol el, hogy mennyire nem enged betekintést a működésébe, és ráadásul, hogy mennyi pénzt kap az államtól, az el sem képzelhető. Vagy íme, Kocsis elvtárs maga adja a kezébe az adu ászt azoknak, akik a felcsúti futballakadémia pénzügyeire kíváncsiak már évek óta reménytelenül. Vagy terítsen az a rohadt akadémia, vagy ne kapjon állami – kvázi adófizetői – pénzt. Bár ez csak egy álomvilág, amit itt fölskicceltem, mert a diktatúrák nem így működnek. Azoknak egészen más a módszertanuk.

Mégpedig az, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. A Reichstagok, Gothárok csak arra vannak, hogy a külvilág számára magyarázattal szolgáljanak, törvényi és erkölcsi mázzal vonják be a törvénytelenséget és erkölcstelenséget. Ha ilyet nem találnak, szívfájdalom nélkül tesznek meg akármit, lásd még a könyvkiadás államosításának ideája. Itt nem mondhatják, hogy minden könyvkiadó buzeráns vagy zaklató, mást sem mondhatnak, semmi terhelőt nem találnak. Ilyenkor jön a végső, megdönthetetlen érv: csak. – A színházak helyében én azért belekapaszkodnék Kocsis hülyeségébe, mert, ha meg kell halni, harcban történjen meg az. Legalább.

Végre ég a Reichstag

Mint egy falat madárlátta kenyér, vagy ha nem, hát kisnyúl, úgy kellett a NER-nek egy tisztességes, migráncsos erőszakoló. Évek óta epedve vártak rá, mert igazmagyar barom az volt dögivel, erőszakoló is, gyilkoló is, megminden, de azok csak az élet természetes hozadékai, mint a vak komondor például, szóra sem érdemesek tehát. Ellenben egy ilyen afgán az arra van, hogy igazolja az Orbán Viktor Mihály redves életét, az összes szögesdrótot és a világ minden Sorosát, aki most Sargentini, máma épp.

A munkánkat nem vették el, a kultúránkat sem, de legalább megerőszakolják az asszonyainkat, ámbár ez sem egészen biztos. A rendőrségi jelentésben ugyanis nem erőszak, hanem kényszerítés szerepel, ami azt is takarhatja, nem kapod meg a kiegyezett tarifát, ha nem vagy elég ügyes. De nem erről van szó most, hanem, hogy milyen alávaló egy banda ez, noha ezt tudtuk, mégis izgalmas percről percre új bizonyságot találni rá. Bár odáig tolták már a biciklit, hogy a szánalmas jelző inkább illik ide, azt hiszem, ez a jó. Nem a sajnálkozósan szánalmas, hanem a megvetősen, kiköpősen.

Tegnap például ez a Bakondi tutult, mint egy fába szorult féreg, hogy a kormány nevében vessen be mindent a rendőrség – röpcsit, helikoptert, tengeralattjárót és rakétát – ennek az afgánnak a kézre kerítésére. Mindennek azért van szánalmas ábrázatja, mert kormányok nem szoktak nemi erőszakkal foglalkozni, hacsak nem pitiáner szemét, fasiszta barmok, mint ez a miénk. Nagyon kéne nekik a kezükbe ez az afgán, és nem kiherélnék és kiutasítanák, mint azt Boldog István (Fidesz-KDNP) térden állva kérte, hanem egyenesen fölhizlalnák, s körbehordoznák az országban ketrecben mutogatva, hogy erről mesélt miniszterügynök úr, na, ugye. És hát, természetesen.

Ez az afgán nagyon rosszul fog járni, akár a röszkei Ahmed H., akiből meg terroristát faragtak. Kicsi is volt, savanyú is de az övék. Nem a tett számít itt már, hanem az ideológia, mint azt “A tanú” című filmből oly jól is ismerhetjük, de azért elevenítsük fel miheztartás végett:

“….Pelikán József: Mennyit kapok?
Pelikán lánya: Hát az attól függ, mert lehet, hogy csak pénzbírság, de lehet, hogy a legsúlyosabb, hát szóval halál. Tetszik tudni az a kérdés, hogy apukával példát akarnak-e statuálni.
Pelikán József: Micsoda? Halál?
Pelikán lánya: A statuálás a lényeg, mert aszerint kapja apuka a büntetést…”

Ellenségre szükség van, s ha nem csak képzeletbeli, mint eddig, annak nagyon bírnak örülni a NER-szolgák. Van der Lubbe is, amikor fölgyújtotta a Reichstagot, Hitler bácsi felsóhajtott, na végre. Ráfogta, hogy kommunista, és ezen fölbuzdulva már lehetett irtani a kommunistákat, szociáldemokratákat, mindent, hogy csak úgy röpködött a forgács és teltek a lágerek, mert nincs új a nap alatt. Itt, minálunk, ha meglesz ez az afgán, rá lehet mutatni, hogy a felmatricázott civil szervezetek hozták be, bujtották fel és adtak neki viagrát, hogy jobban teljesítsen erőszakolás közben.

És kétségünk ne legyen, a sor végén ott állunk majd mi, magunk, te meg én, valamint az Ottó, a Tóthottó. Ez a világ, amely körülölel minket, szánalmassága mellett félelmetes is egyben, mert túl van már minden jón és rosszon, és bár nem úgy tűnik, mégis a létéért küzd. A legkisebb ellenállás, kritika, a lefestett pad, a felépített buszmegálló és a kórház falán vonatozó Orbán a velejéig hatol – ezért irtja -, mert rést üt a rendszer monolitásán, amit elviselni nem lehet. Az abszurditásnak olyan szintjére jutott ugyanis, amelyben minden egyes apró normalitás devianciának tűnik, amely kétségbe vonja a NER létjogosultságát.

Így válik ellenséggé mindenki, aki nincs velük. Vagy a szürkék hegedőse leszel, vagy kicsinálunk. Vagy-vagy, de nem kierkegaardi értelemben, hanem faustilag.

És Bayer?

Orbán Viktor nem komálja Zagyva György Gyulát, mert azt mondja ki, amire a miniszterelnök sötét lelke mélyén gondol. Rendszerünk pedig, Moszkva és Ankara felé tartó evolúciója során már ott tart, hogy nem jó ómen, ha országunk hoppmestere valakire megorrol, mert váratlan dolgok történhetnek vele.

Zagyva György Gyula egy antiszemita, homofób vadbarom egyébként, aki most is zsidózott egy pöttyet, és emiatt érheti őt a baj. De nem a dolgok természetéből fakadólag, hogy Pintér Sándor és hős csapata saját kútfőből rúgná őt tökön, hanem Orbán Viktor személyes és kifejezett kérésére, aki a törvény teljes szigorát kérte ellene, és az eljárás hogy, hogysem, varázsütésre meg is indult.

Ezt a teljes szigort már ismerjük a Reichstag égése, valamint Dezső malac halála óta, így most az a kérdés, hogy Zagyva György Gyulával példát akar-e statuálni Orbán Viktor, avagy sem. Lenne egy hangszóróm rá, hogy igen, ugyanis a pör során számtalan alkalommal el lehet mondani a bamba nagyérdeműnek, hogy „a volt jobbikos képviselő”.

És ebből a szövegből, mint égő fáklya marad meg a paraszt fejében, hogy Jobbik, meg az, hogy valami baj van vele, és ilyen homályos sejtések elegek is lesznek a fülke magányában a megfelelő ikszhez. Viszont a rendszer természetéről mindent elmesél, hogy a kedves vezető egy személyben dirigál, ügyészséget irányít, és Kossuth-díjakat osztogat.

Van, akire kopaszokat küld, van, akire Poltot, és olyan is akad, aki meg a NAV érdeklődésének örvendezhet, mint Simicska is. Ez pedig különösen delikát dolog, lévén APEH elnök korában éppen ő segített eltüntetni az eredendő bűnt a „Hosszú bájtok éjszakáján”. Most pedig ott forog a darálóban, igaz Röhmnek is meg kellett halnia.

„…kirgiz faszszopó geci … soros-ügynök és szarjankó …a pápa vagy egy demens vénember, vagy egy gazember … vajon ez a kretén fasz alkalmas-e bajor belügyminiszternek … ez a tetves török kurva, ez a Sevval Aytekin … cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik … ki a fasz hívott ide benneteket … egyszer végre kapjatok egy sistergős, rohadt nagy pofont … akkor egyszer megengedem, hogy kinyald a valagam … gyávák vagytok, ócskák vagytok, patkányok vagytok…”

Úgyis tudod drága olvasóm, hogy ezek a mézédes szavak kiből bugyogtak elő. Hát persze, hogy Bayer Tagkönyvből, akit más cukiságok miatt is már számtalanszor jelentettek fel, eljárás azonban soha nem indult ellene, mert ő valami különös oknál fogva védett példány, pedig legalább annyira aljas, mint Zagyva György Gyula, ilyképp őt érdemeiért még ki is tüntették.

Itt, minálunk a törzsfejlődés rögös útján már nem ott tartunk, hogy “Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.” , hanem inkább a négy láb jó, két láb rossz ganaj jelmondata látszik győzedelmeskedni, viszont ezzel még semmi újdonságot nem sikerült mondanom.

Ami ennél sokkal tarajosan lila fellegesebb jelenség, hogy Zagyva György Gyula, a sukorósok, a megafonos migráncs és a többiek nem azért bűnhődnek, és fognak bűnhődni, mert vétkeztek, hanem mert a hatalmi téboly útjába kerültek. Ilyképp, ha lesz nemzeti engedetlenség az őszön, mint ahogyan az kinéz, akkor cifra dolgok történhetnek, és fognak is történni, ergo: Isten legyen irgalmas árva lelkeinknek!

Háromezer indián

A messzi Brazíliában uszkve háromezer őslakos, magyarul indián – de nem dakota – helyi polgártárs a brazil kongresszus épületénél tüntetett, mivel a fakitermelők, állattenyésztők és más vállalkozó egyedek veszélyeztetik az ősi élőhelyeiket, és az állam ez ellen nem tesz semmit.

Az ottani rendőrök nem olyan cukik, mint a mieink, akik angyali nyugalommal tűrik, amikor a mi indiánjaink, akiket meg egyenesen az állam akar ledarálni, mintegy hetvenezren ricsajoznak a magyar parlament épülete előtt. Könnygázzal mentek tehát az ottani szervek a brazil indiánok ellen, akik az összecsapásban bevetették nyilaikat és lándzsáikat.

A csata kimenetele csak úgy nem volt kétséges, mint amikor a drágalátos konkvisztádorok megérkeztek a kontinensre, és a kereszt nevében rabszolgasorba taszították őket, azokat pedig, akik ellenálltak, lemészárolták. Később a hódítók jelentős része nem spanyol és portugál, hanem idegen volt: génovai, velencei, francia, angol, a hajók legénysége meg jórészt Európa minden kikötőjéből összeszedett börtöntöltelékekből állt, akik tovább abajgatták őket. Az indiánok tehát a nagy és örök vesztesek.

A Kárpátok alatt, a fülkeforradalom nyomában is megjelentek a hódítók, és alaposabban megvizsgálva ezek is börtöntöltelékek, feladatuk is csupán annyi, mint a hajdani contadoroknak, beszedni a pénzt az Uniótól, valamint az itteni őslakos indiánoktól. Éppen ezt vágta a pofájába tegnap az EP-ben bizonyos Verhofstadt nevű ember a mi konkvisztádorunknak, miközben ő kínosan mosolygott.

Belehazudott egy kontinens szemébe, kioktatták, eljárást indítottak ellene, aztán mégis győzött. Ez a természete neki, hogy nem bír veszíteni, a népszavazást is megnyerte, és mindent, amibe csak belefog, míg el nem fehérül majd a szája. Vonzalma az oroszokhoz ebből a szempontból érthető, mert bármily furcsa is, de a medve Nagy Péter óta nem igazán veszített háborút, szemben velünk, akik viszont egyet sem nyertünk.

Épp akkor, amikor az indiánok íjakkal keresték az igazságot a nagy vízen túl, a testvéri Moszkva Hazafi Parkjában igazi tankokkal és röpcsikkel játszásiból újra elfoglalták a Reichstagot, amely előadásban kétezer partizán vett részt, az ottani M1 pedig drámaian mutatta be az eseményt: robbanások, fegyverek ropogása és német katonának öltözött férfiak lángoló teste is látható volt.

A röpke összevetésből kiderül, hogy ezek az oroszok mindig nyernek, az indiánok sorsa meg a rezervátum, vagy a dzsungel mélye. A mi drágalátos hazánk a mongolok után megszenvedte a törököt, majd az osztrákot, hogy aztán az orosszal kerüljön bensőséges, vesztes kapcsolatba 1849-ben, 1945-ben és 1956-ban is.

Szijjártó külügyes nem járt a CEU-ra, ezért történelmi ismeretei is hézagosak. Ebből fakadóan beszél hülyeségeket, amikor egy lengyel lapnak így nyilatkozik: „Ön lengyel, ön itt él. (…) Én nem vagyok lengyel, nem itt élek, nincs lengyel gondolkodásmódom. Magyar vagyok, és megvan a magunk történelme. Mi nem tekintünk fenyegetésként Oroszországra. Pont.”

Mindez annak fényében érdekes különösen, hogy egy éven át visongtak ’56 okán, sőt, pár hete meg a málenkij robot volt a téma. Igaz, az ő felfogásukban azért nem az oroszok a felelősek, hanem a Gyurcsány.

Nehéz dolgok ezek, és elsősorban ganajosak, de mást nem nagyon várhatunk azoktól, akik a mi indiánjaink ellen a parlamentjükben aknavetőket, gépkarabélyokat óhajtanak bevetni, pedig a magyar őslakosnak se íja, se lándzsája nincsen, viszont ő is védi, amije a dúlás után még maradt, azt a kevéske szabadságot. Je suis indián tehát.