Ha nem lenne kínos-vigyorgósan pitiáner – amely tulajdonság fideszünk legfőbb sajátja -, bízvást nevezhetnénk aljasnak is, és mért ne tennénk. Mivelhogy az a drága Emmi (úgymint Balogminisztérium) körlevelet, mintegy Befehlt intézett az iskolákhoz, és pláne óvodákhoz a barom, hogy terrorveszély van potenciálisan, azért. (És a bölcsődék már le is vannak szarva, a bölcsődéseket már senki meg sem akarja gyilkolni? Kérdezzük Bástya et. buzgalmával.)
Befehlnek azért nevezhetjük Svejk nyomán az irományt teljes bizalommal, mert ez voltaképp parancs, amely arra utasít, hogy fél éven belül az összes ilyen minilaktanya dolgozza ki a HIT-et, azaz, a Honvédelmi Intézkedési Tervet. Ebben még azt is számba kell venni, hogy mennyi kréta van az oskolában (semennyi, ha a Lalika jó édesapja nem küld, de ez most mindegy), így készülve fel az „esetlegesen bevezetendő különleges jogrendre”.
Ez a különleges jogrend a Befehl szerint lehet terrorveszély-helyzet, rendkívüli állapot, szükségállapot, vagy váratlan támadás. Nem tudom, hogy vagy vele, drága olvasó, de terrorveszély-helyzet vagy váratlan támadás csupán Orbán Viktor beteg agyában létezik, a rendkívüli állapotot és a szükségállapotot viszont meg az elmaradt forró ősz után kiprovokálandó bugyborékoló tavasz indokolja majd, hogy mondjuk, ne nagyon kelljen választásokat tartani.
Az iskola-, és óvodavezetők úgy lehetnek ezzel, mint drága apám annak idején, aki otthon, a konyhában tervezgette térkép fölé hajolva, vonalzóval és körzővel a kezében az atomvillanás utáni teendőket, és szidta az összes ökör jó édesanyját, aki ezt az egészet kitalálta. Ez rohadt régen volt, viszont a rendszer ugyanaz, azzal az evolúciós kiegészítéssel, hogy ez a mostani sokkal magasabb szintre emelte a tébolyt.
Már mindent elmondtak előttem arról, mit érdemel az a bűnös, aki mesterségesen tartja permanens rettegésben az amúgy is szénné manipulált, csökkent képességű választói tudatokat. Arról kevesebb szó esett, hogy mit érdemel az, aki még oly rengeteg csalás mellett sem látja biztosnak hatalma megtartását, s ezért szükségállapotot vezet be, meg ilyenek.
Nem vagyok én egy rettegős és permanensen világvégét deliráló állatfajta, de ezek a jelek már bennem is megfordítják annak a lehetőségét, hogy ezeket ebben az országban fülkékben és kósza fények között legyőzni nem lehet, csakis tényleges és véres forradalommal, és bár ne legyen igazam. És ezért fohászkodok nem az ő istenükhöz, hanem az enyémhez, legyen az bármilyen fajta, százkarú vagy mélán ücsörgő, ez még eldöntendő, komoly dolog.
Tehát, BÚÉK, polgártársak, ha van ilyen. Mert tervezhetem itt, hogy papírtrombitálok csákóval a fejemen, mint az újévi malac, konfettit okádok és petárdákat lődözök a seggemből, ahogyan ez már szokásban van, ha az év fordul, amikor ilyeneket tolnak a pofámba, csesszék meg a NER-jüket, ami van nekik. Nem akartam volna ünneprontó lenni, feledjétek el most reggelig, igyatok, egyetek, holnap új erővel folytatjuk, vagy –tatom. Egésség, bódottá!