Momentán ott tart lángoktól ölelt kis országunk, mint Ildi néni középső csoportja a sarki óvodában szuszogós szivárvány-rajzolás közben, miszerint a színek tobzódása határozza meg a mindennapokat, sőt, már a világnézetet is.
Az egyik fél a csukaszürkére esküszik, amin csodálkozni nincs mit, hiszen, mint tábornokunktól tudjuk, permanens a háború, az ellenállás egyre szélesülő körei viszont a prizma csodás hatásában bíznak, és lehet, hogy igazuk van.
Ez az a jószág, amely, amint azt Newton bácsitól tudjuk, szétbontja a mafla fénysugarat cuki kis csíkokká. Viszont itt és most nem fizikai, hanem sokkal inkább néplélektani kísérlet zajlik, hogy az agresszív sötétlő bambaság, vagy a friss tavaszi szellő kerekedik-e felül a Kárpátok alatti ringben, és ez egyáltalán nem mindegy.
A kimenetel hatással van ugyanis a választópolgár testi és lelki egészségére is, egyszerűbben leföstve, vagy megdöglünk az új középkorban, vagy szabad lesz megint lufit eregetni.
Itt vannak mindjárt a jámbor kétfarkúak, akik valami isteni sugallattól vezérelve a járdákat föstögetik szerte az országban, amitől olyan elviselhető lesz az áporodott magyar ájer, hogy egyből kivirul a kikelet, meg leveles lesz a liget.
Orbán mindenféle helytartói, meg a házmesterek ezt pedig nem szívelhetik, tenni ellene viszont eleddig nemigen tudtak, csak toporzékoltak a kipingált járdák fölött, és súrolták azokat gyökérkefével, ami voltaképp leglényegük, ugye.
Szita Károly, aki pincsiként Kaposvár életét keseríti meg időtlen évek óta, viszont semmit sem bíz a véletlenre. Kihasználja, hogy a rábízott várossal csakúgy megtehet bármit, mint a nagytestvér az országgal, így rendeletben tiltaná meg a járdafestést.
“Aki járda, vagy közút felületén, valamint a közterületen elhelyezett eszközökön, dísztárgyakon a tulajdonos vagy vagyonkezelő hozzájárulása nélkül festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más anyaggal létrehozott képi, grafikus, vagy szöveges, nem vízoldékony felületbevonatot hoz létre, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el.”
Így szól a tervezet, és ki nem szarja le az egészet, viszont az indokolás, hogy a járda kifestő könyvnek való használata megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, az már delikát.
Legalább annyira, mint amikor Gulyás Mártont és b. társát azért ítélték közmunkára, mert, amikor a Sándor-palotát vették célba festékes flakonbombákkal, akkor riadalmat keltettek a tüntető tömegben – legalábbis a csinovnyik bíró szerint -, holott az egybegyűltek szívük szerint a bajuszos patkány nyakát tekerték volna ki.
Ilyen színes ricsajok vannak ma kies hazánkban, amit akár fél évvel ezelőtt sejteni sem lehetett. Hogy a rendszer eresztékei nem füst-, hanem festékbombák miatt kezdenek el recsegni és ropogni, és végül is, van benne valami. Hiszen, ha az ország kiszínezése hatványozódik, bedugul a mechanizmus, mert lehetetlen mindenkit közmunkára ítélni. Nincs annyi gereblye az országban.
Így a magam részéről üdvözlöm a paintball által halálba indulókat, hiszen ők száz év múlva leporolhatják a drága Kaffka Margit – akitől a címet einstandoltam – látomását, mert Pórtelky Magda őnála arra a következtetésre jut, hogy ennek az anakronisztikus, az ember kibontakozását gátló feudális dzsentrivilágnak pusztulnia kell! Körbeértünk, polgártársak.