XX. Savaria Történelmi Karnevál három napja

Idén ismét egy kerek évfordulóhoz érkezett Szombathely nagy rendezvénye a Savaria Történelmi Karnevál.

Húsz év nem kis idő. Ez idő alatt sok dolog változott sok szinte változatlan maradt. A szervezők minden évben nagyon sokat tesznek ezért a négy napért.
A képekre kattintva vagy a bejegyzés végén látható a négy képgaléria.

Mindent megtesznek azért hogy a városban élők, és távolabbról érkezők is jól érezzék magukat, és a nyár végén egy hatalmasat szórakozzanak, bulizzanak. Jó hírét vigyék városunknak és a rendezvénynek. Hogy ki ki maga módján, jelmezbe bújva, vagy csak civilként szemlélődve szabadon szórakozhasson.

Ahogy az szinte mindig lenni szokott ilyenkor az időjárás is próbált keresztbe tenni, kisebb nagyobb sikerrel. A karnevál látványos, a kísérő programok szinte minden igényt kielégítőek, változatosak voltak. Az érdeklődés pedig szinte már lenyűgöző volt. Ennek igazi látványos megmutatkozása a szombati felvonuláskor, Nagy Feró és Rúzsa Magdi fellépésekor volt.

négy napban nagy figyelmet fordítottak a biztonságra, a tisztaságra az információs lehetőségekre, a fellépők jó megszólalására látványára. A karneváli időszakban készült fotóimat így a rendezvény végén egy csokorba gyűjtve négy képgalériába válogatva kínálom most megtekintésre hogy visszaidézzük még egy pillanatra a mi huszadik Savaria Történelmi kalandtúránkat.

A pénteki nap eseményei ide kattintva láthatók.

A pénteki felvonulás pillanatai ide kattintva láthatók.

A szombati nap eseményei ide kattintva láthatók.

A vasárnapi nap eseményei ide kattintva láthatók.