József és testvérei

Maradj otthon. Együtt sikerülni fog. – Ilyen feliratok vannak a képernyő sarkában még mindig, amikor pedig a magasságos atyaúristenek, úgymint Ceci néni, meg a főnöke, ez az O. V. lazítottak a gyeplőn. Ennek következtében például kocsmába lehet menni majdnem korlátok nélkül, boltba viszont nem. Ha egy méterre egymástól issza le magát az állampolgár, nem kell eltakarnia az arcát, és együtt vedelhet a hetven éves meg a siheder, ellenben a boltba nem léphetnek be ilyen felállásban, még akkor sem, ha házaspárok. Ha még élne Andy V., nem járhatna a nejével farhátért, viszont egy felest bekaphatnának a sarki talponállóban.

Az élet kuszaságában ugyan lehetne, de kormányunk gondolkodásában ne keressük a logikát, kilátástalan időtöltés volna. Lopni, titkosítani, eddig terjed a horizont. Most már annyira mindegy minden, hogy az amúgy rendőr belügyminiszter irányítja az egészségügyet, tárgyal az orvosokkal, bár, ahol Orbán a prime minister, úgyis mellékes az ilyesmi. Jó pénzért mindig akad valaki, aki az arcát adja O. V. delirálásaihoz, Semjén szokta a leghülyébb és legaljasabb dolgokat előterjeszteni, de ez csak azért jutott az eszembe, mert azon morfondíroztam, mért kéri a tévé, hogy maradjak otthon, meg hogy miért mondja, együtt sikerülni fog. Mi?

Otthon maradni, vagy valami más? Itt tartunk a járvány harmadik hónapjában, és tele vagyunk kérdésekkel, amelyekre soha nem érkezik válasz, mint ahogyan arra sem, mennyit lop majd a rezsim a Budepest-Belgrád vasútvonal kínai pénzéből. Ilyen információkkal nem terhelik az állampolgárokat. Viszont, hogy lazul a járvány szorítása, azt József szomszéd előadásából tudom, és voltaképp ő, valamint az összes többi késztetett arra, hogy félúton visszatekintsek a járvány zajlására, hogy mennyire megszenvedtem én ezekkel, mert beszorítva a karanténba koncentráltan tapasztalta meg az ember a magyar valóságot. Malomalja, fokos.

Így kezdte megérteni (az ember) azt, Orbán mért lehet hatalmon még mindig, és miért fog ott maradni örök időkig. Most azt tessenek elképzelni, hogy József szomszéd a járvány hosszú ideje alatt naponta többször is megjelent azzal a sóhajtással vagy felkiáltással, hogy megbassza őt az unalom. Hogy ezt elűzze, engemet szórakoztatott úgy nagyjából százötven szóból álló világnézetével, amely a Kossuth Rádióból táplálkozik szünet nélkül. És ez okozza, hogy egészen elképesztő történetekkel tud ő letaglózni, ám egy idő után már rohadt fárasztó a hülyeség töménysége, illetve a szánalom terhe, hogy nem bír kijönni szavak formájában a fejében megbúvó gondolat vagy izé.

Ez a hosszas karantén arra is jó volt, hogy alaposabban megismerje az ember az összes szomszédját, akiket szintén megbaszott az unalom, és útravált belőlük valami, nem tudom kimondani, micsoda. „Mi hírért, sikerért szalasszon, ösztönzőnk, igazi valónk, útravált belőlünk az asszony.” Ady így sikongott Léda után, mint ismeretes, az én szomszédaimból pedig az igazi lényük türemkedett elő az elhúzódó napokon, hogy aztán el is csodálkoztam már, Kázmér, cseszmeg, csoda, hogy élsz. De tényleg. Mert például Mihály szomszéd ilyen fűnyíró munkatárs.

Büszkén szokott pöfögni a fűnyírójával, s most, hogy megbaszta az unalom, az időjárást tanulmányozza. Csöpög az eső, jövök be az utcáról a lépcsőházba, aminek a másik felén, nyolc méterre az udvaron áll a fűnyíró munkatárs, és érdeklődik, hogy odakint esik-e. Szemben az utcán egyfolytában az ablakban könyököl Mária néni. Ő az, amikor taxira vártam, el akart zavarni mondván, mit keresek az utca azon oldalán a járdán, hogyan képzelem ezt. Ő beszélget most az autóvillamossági szerelővel, aki gyomorból jövő bunkósággal szid mindenkit, hogy nem kaszálják az árokpartot.

Nem eldönthető, hogyan jutott idáig. Vélhetően a kedves vezető sugalmazására, hogy segélyt nem adunk, dolgozzon meg a pénzért az organizmus, mert ez munka alapú társadalom. A szerelő dolgozik is, öten néznek egy autót az utcán, ami a műhelye, túráztatják azt a kurva motort, jómunkásember magyar férfiak, Mária néni mosolyog az ablakban, szívja a benzingőzt és várja a postást a nyugdíjával. Sorolhatnám még az élményeimet az utcámról és azokról, akik a járvány alatt töményen jelentek meg az életemben, de ilyeneket látván ordítana az ember, de csak megszállja a végtelen spleen.

Hogy mi lesz ezután, azt József szomszéd mutatja, aki tegnap megjelent az unalom farkával a seggében, és elkezdte, hogy a rádiójában Nógrádi professzor (sic!) a migráncsokról beszélt. Eszembe ötlött, hogy én meg a tévében láttam Spöttle professzort hasonló témáról értekezni, ami annak a jele, kezd lecsengeni a járvány, és új kihívások kellenek a harcos magyar férfiaknak. Ránéztem Józsefre, eszembe jutottak a testvérei: az esőnéző, pöfögő Mihály, Mária néni, a gyomorból bunkó szerelő, meg a többi, és elkezdett hangosan csattogni, verni a szívem valahol a fejem fölött.

József és testvérei

Maradj otthon. Együtt sikerülni fog. – Ilyen feliratok vannak a képernyő sarkában még mindig, amikor pedig a magasságos atyaúristenek, úgymint Ceci néni, meg a főnöke, ez az O. V. lazítottak a gyeplőn. Ennek következtében például kocsmába lehet menni majdnem korlátok nélkül, boltba viszont nem. Ha egy méterre egymástól issza le magát az állampolgár, nem kell eltakarnia az arcát, és együtt vedelhet a hetven éves meg a siheder, ellenben a boltba nem léphetnek be ilyen felállásban, még akkor sem, ha házaspárok. Ha még élne Andy V., nem járhatna a nejével farhátért, viszont egy felest bekaphatnának a sarki talponállóban.

Az élet kuszaságában ugyan lehetne, de kormányunk gondolkodásában ne keressük a logikát, kilátástalan időtöltés volna. Lopni, titkosítani, eddig terjed a horizont. Most már annyira mindegy minden, hogy az amúgy rendőr belügyminiszter irányítja az egészségügyet, tárgyal az orvosokkal, bár, ahol Orbán a prime minister, úgyis mellékes az ilyesmi. Jó pénzért mindig akad valaki, aki az arcát adja O. V. delirálásaihoz, Semjén szokta a leghülyébb és legaljasabb dolgokat előterjeszteni, de ez csak azért jutott az eszembe, mert azon morfondíroztam, mért kéri a tévé, hogy maradjak otthon, meg hogy miért mondja, együtt sikerülni fog. Mi?

Otthon maradni, vagy valami más? Itt tartunk a járvány harmadik hónapjában, és tele vagyunk kérdésekkel, amelyekre soha nem érkezik válasz, mint ahogyan arra sem, mennyit lop majd a rezsim a Budepest-Belgrád vasútvonal kínai pénzéből. Ilyen információkkal nem terhelik az állampolgárokat. Viszont, hogy lazul a járvány szorítása, azt József szomszéd előadásából tudom, és voltaképp ő, valamint az összes többi késztetett arra, hogy félúton visszatekintsek a járvány zajlására, hogy mennyire megszenvedtem én ezekkel, mert beszorítva a karanténba koncentráltan tapasztalta meg az ember a magyar valóságot. Malomalja, fokos.

Így kezdte megérteni (az ember) azt, Orbán mért lehet hatalmon még mindig, és miért fog ott maradni örök időkig. Most azt tessenek elképzelni, hogy József szomszéd a járvány hosszú ideje alatt naponta többször is megjelent azzal a sóhajtással vagy felkiáltással, hogy megbassza őt az unalom. Hogy ezt elűzze, engemet szórakoztatott úgy nagyjából százötven szóból álló világnézetével, amely a Kossuth Rádióból táplálkozik szünet nélkül. És ez okozza, hogy egészen elképesztő történetekkel tud ő letaglózni, ám egy idő után már rohadt fárasztó a hülyeség töménysége, illetve a szánalom terhe, hogy nem bír kijönni szavak formájában a fejében megbúvó gondolat vagy izé.

Ez a hosszas karantén arra is jó volt, hogy alaposabban megismerje az ember az összes szomszédját, akiket szintén megbaszott az unalom, és útravált belőlük valami, nem tudom kimondani, micsoda. „Mi hírért, sikerért szalasszon, ösztönzőnk, igazi valónk, útravált belőlünk az asszony.” Ady így sikongott Léda után, mint ismeretes, az én szomszédaimból pedig az igazi lényük türemkedett elő az elhúzódó napokon, hogy aztán el is csodálkoztam már, Kázmér, cseszmeg, csoda, hogy élsz. De tényleg. Mert például Mihály szomszéd ilyen fűnyíró munkatárs.

Büszkén szokott pöfögni a fűnyírójával, s most, hogy megbaszta az unalom, az időjárást tanulmányozza. Csöpög az eső, jövök be az utcáról a lépcsőházba, aminek a másik felén, nyolc méterre az udvaron áll a fűnyíró munkatárs, és érdeklődik, hogy odakint esik-e. Szemben az utcán egyfolytában az ablakban könyököl Mária néni. Ő az, amikor taxira vártam, el akart zavarni mondván, mit keresek az utca azon oldalán a járdán, hogyan képzelem ezt. Ő beszélget most az autóvillamossági szerelővel, aki gyomorból jövő bunkósággal szid mindenkit, hogy nem kaszálják az árokpartot.

Nem eldönthető, hogyan jutott idáig. Vélhetően a kedves vezető sugalmazására, hogy segélyt nem adunk, dolgozzon meg a pénzért az organizmus, mert ez munka alapú társadalom. A szerelő dolgozik is, öten néznek egy autót az utcán, ami a műhelye, túráztatják azt a kurva motort, jómunkásember magyar férfiak, Mária néni mosolyog az ablakban, szívja a benzingőzt és várja a postást a nyugdíjával. Sorolhatnám még az élményeimet az utcámról és azokról, akik a járvány alatt töményen jelentek meg az életemben, de ilyeneket látván ordítana az ember, de csak megszállja a végtelen spleen.

Hogy mi lesz ezután, azt József szomszéd mutatja, aki tegnap megjelent az unalom farkával a seggében, és elkezdte, hogy a rádiójában Nógrádi professzor (sic!) a migráncsokról beszélt. Eszembe ötlött, hogy én meg a tévében láttam Spöttle professzort hasonló témáról értekezni, ami annak a jele, kezd lecsengeni a járvány, és új kihívások kellenek a harcos magyar férfiaknak. Ránéztem Józsefre, eszembe jutottak a testvérei: az esőnéző, pöfögő Mihály, Mária néni, a gyomorból bunkó szerelő, meg a többi, és elkezdett hangosan csattogni, verni a szívem valahol a fejem fölött.

Milyen magas a hajnali ég?

Azt mondta Semjén elvtárs bele a világba mintegy igét kinyilatkoztatva, hogy: „Amiben egyetértünk a balliberálisokkal, az az, hogy mindketten meg akarjuk akadályozni a családon belüli erőszakot. A különbség az, hogy mi az erőszakot akarjuk megszüntetni, ők pedig – ennek ürügyén – a családot.” – Semjén elvtárs ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy leszavazta a csürhéje az Isztambuli Szerződés ratifikálását olyan utalgatós sunyi indokokkal, hogy buzik meg migráncsok.

Semjén elvtárs kijelentésében benne van az összes felszopós nyomorúsága, amit majd megbeszél az istenével, ha az szóba áll vele, bennem viszont az a kérdés vetült föl ennek kapcsán, hogy vajon mitől fél Semjén elvtárs, hogy milyen démonjai vannak neki. Mert szügyig van velük, mint ahogyan elvtársai, valamint a követő bávatagok úgyszintén. Hogy ezek reszketnek a szabadságtól. Ha fölnéznek az égre álmaik gőzei alól, ott feszül az egükön a rács, amitől nem rabnak érzik magukat, hanem húgymeleg biztonságban.

Mindenkinek mást jelentenek a szabályok és előírások, van, akinek a vágyott rendet, másnak béklyókat. Ha és viszont a korlátoltak a saját szűkös szabályaikkal akarják megakadályozni mások repülését, ráadásul hatalmi helyzetben is vannak, abból bajok születnek. Mint kitetszik, már nem a vak komondornál tartunk, ez csaknem ontológia, szinte már egészen az. Illetve természetszerűleg az aljasság fokának vizsgálata, aminek az eredménye nem kétséges. Nem az eleve elrendelés, hanem a biztos tudás birtokában.

Tegnap nézegettem a teleképben az ifjú Sheldont, ami sorozatnak kapitalistailag az a funkciója, hogy termeljen még sok profitot ebből a franchise-ból, de néha azért élvezhető is. Nos, az ifjú Sheldon, akinek az anyukája Semjén elvtárshoz hasonlóan bigott, ámde ő jó szándékú, mégis, de például Leonard anyukája, aki meg szívtelen tudós, és midőn megtudta, hogy Sheldon anyukája Kelet-Texasból származik, akkor a szívéhez kapott, hogy te jó isten, de nem a Sheldon anyukája-félére gondolt.

Ez a bizonyság arra, hogy a gondok nem kicsik, de térjünk vissza az ifjú Sheldon kalandjaihoz. Nos, amikor tíz évesen egy elit iskola kedvéért idegenbe tévedt, és egy tudós, és libsi házaspárnál készült lakni, az első vacsoránál nyújtotta a kesztyűs kezét, hogy mondják el az asztali áldást. Ezek a libsik pedig felvilágosították, hogy az náluk nincsen szokásban. Az ifjú Sheldon ekkor szembesült a végtelennel, de nem szaladt el visítva, hanem azt mondta, jól van, és felszabadultan sóhajtott, hogy végre.

Nem ok nélkül meséltem el ezt a bájos történetet, hanem annak bemutatására, hogy értékkülönbségek másutt is vannak, sőt, olykor antagonisztikusak is. A szereplők viszont nem feltétlenül tekerik ki egymás nyakát, nincs késztetésük, hogy a másikat beleveszejtsék egy kanál vízbe, s ami a legfontosabb, nem gyűlölik engesztelhetetlenül, amiből fakadólag pedig az írmagjukat is legszívesebben kiirtanák az anyaföldről, sóval vetnék be a helyüket, miután beszántották volna őket ledarálás után.

Ha az ifjú Semjén ült volna a vacsoránál a ifjú Sheldon helyett, akkor beláthatatlan folyományok következtek volna. Térdkalácson rúgta volna az ifjú Semjén a felnőtteket, visítva követelte volna az asztali áldást, mert annak elmaradásával ő is megpillantotta volna a végtelent, és nem megismerni szerette volna, hanem megrémült volna tőle. Egy kisfiútól ez érthető reakció, viszont az ősz hajú, miniszterelnök-helyettes Semjén is hasonképp viselkedett volna, s ebben két hiba van legalább.

Az egyik, hogy lefösti nekünk a bigott butaságot, a másik pedig ez a miniszterelnök-helyettesség, hogy az ilyen mért lehet az. Aztán ennek vannak folyományai, hogy a talmi rangjából fakadólag magához hasonlatossá kívánja tenni az egész nyüves társadalmat, tehát el akarja hülyíteni, pedig az álságos rangja nem erre predesztinálja, hanem épp ellenkezőleg. De ez messzebbre vezet, majd máskor diskurálunk róla. Illetve visszakanyarodva az indulásunkhoz, az ottani kijelentéshez is fakadnak kérdések.

Jelesül, hogy ez a Semjén azon túl, hogy a maga bamba képére akarja formálni az egész világot, miért gyűlöli a más szemléletűeket, miért irtaná az írmagjukat is. Az, hogy ha ő megrémül attól, ha nem a ministránskorában belé vert szabályok szerint zajlanak a dolgok, ha zavarja a hajnali ég magassága, honnan veszi a merészséget mégis ahhoz, hogy akinek tágasabb a horizontja, azzal úgy bánjon, mint egy anyagyilkossal. Mert voltaképp itt tartunk, ide jutottunk, de már régen, úgyhogy ez sem akkora nóvum.

Mert az a szöveg, amit idéztem Semjén elvtárstól, a nép egyszerű gyermekében azt a képzetet kelti, hogy aki nem fideszistakádéenpés, az újszülötteket vacsorál, hozzá szüzek vérét issza, s mindezt kibelezett édesanyák hullahegyein teszi. S ha azt mondjuk, még ennyi is belefér a politikai és emberi aljasságba, akkor sem tudunk jóváhagyólag biccenteni. Mert az van, hogy nehogy már egy bigott, féleszű, ostoba dirigáljon arról, hogyan éljem az életemet. Mert voltaképp erről van szó, úgyhogy tessenek velem együtt ordítani, vagy pedig hallgatni örökre.

Doktor Semjén

Ha a vírus miatt minden közösségi ténykedést lefújnak és megtiltanak, akkor tartsunk több misét a templomokban. – Így véli doktor Semjén miniszterelnök-helyettes, akinek a címe azt mutatja, ha a kedves vezetővel valami történnék – elvinné őtet a rézfaszú bagoly-, akkor rá lenne bízva az ország sorsa. Nem irigylem magunkat, de őt sem. Nehéz lehet két neuronnal leélni az életet, amelyek közül az egyik azt mondja, Isten, a másik pedig azt, puska, és ezzel készen is van doktor Semjén egész elcseszett élete.

Ha járvány fenyeget, akkor sokszor kell sok embert egymás mellé zsúfolni, vélekedik doktor Semjén, de ez sem elég. Az állam, míg mindenféle színházakat, meccseket, koncerteket, mindent betilt és leállít, az egyházak felé még csak ajánlást sem tesz, rájuk bízza, mit művelnek a hívekkel, aztán ez jön ki belőle, hogy megdögölesztik őket. Mondhatnám, az ő bajuk, mindenki abba pusztul bele, amibe akar, de a miséről boltba mennek a népek, metróra, villamosra, és viszik magukkal a dögvészt.

Ezen túl azon sem ártana révedezni pöttyet, hogy az egyházak – mármint az Orbánnak kedvesek – miért rendelkeznek annyi előjoggal, hogy kívül és felül állnak mindenen, rájuk más erkölcsi (pedofília), anyagi (adómentesség), és ezek szerint egészségügyi előírások és törvények vonatkoznak. Államok ők az államban, romlások a trágyában, minta nem lett volna pár száz éve felvilágosodás, de erről már rengeteget meséltem, és minek. Összegzésül elég Voltaire-re emlékeznünk: Ecrasez les infâmes!

Nem magyarítom, mert doktor Semjén beszarik. Ezen kívül a miniszterelnök-helyettes mellékesen megemlítette azt is, odahatnak a köztévére, hogy ezekben a vészterhes időkben fontolják meg a szentmisék, istentiszteletek megfelelő közvetítését, ami azt jelenti, hogy a csapból is a szerencsétlen Krisztus folyjék. Tehát összegezve: legyen több mise a templomokban és azt mutassák a tévében. Ez jut a járványról doktor Semjén eszébe, tényleg mindmeghalunk.

Feltehető lenne a kérdés, hogy egy köztévére miért és mi alapom akar odahatni doktor Semjén, de ez a NER, az ilyesmi még kétségek és tépelődések formájában sem jön elő doktor Semjén neuronjaiban (mondom: Isten, puska). A köztévé úgy nézne ki a vészhelyzetben, hogy lenne benne mise, zárt kapus futballmeccsek, Bakondi és az operatív törzs. Meg a kedves vezető természetszerűleg, bár, ha jobban belegondolok, köznapi működés során sincs ez másként, akkor meg nincs miről beszélni.

Arról azonban nem árt, hogy a járvány kapcsán Orbán migránsozik, Semjén (doktor) miséket szorgalmaz, Németh Szilárd pedig a katonaság babkonzervjeit nézegeti, újólag bebizonyítva, hogy a Fidesz – mint olyan – a lopáson és hörgésen kívül totálisan alkalmatlan mindenre. Ennek ellenére most a veszélyhelyzet kihirdetésével szabad kezet adott magának mindenre, hogy ennek mi lesz a vége, abba talán jobb nem is belegondolni. Ha eddig nem döglöttünk meg, most biztosan meg fogunk.

Mivel azonban doktor Semjén hitéből indultunk ki, térjünk is vissza oda. Illetve állapítsuk meg, hogy hite neki nincs, jobb esetben vallása csupán egyházzal elegyeset, amit az mutat, hogy a jelek szerint retteg attól, hogy kettesben maradjon Istennel. A randevúhoz szüksége van tömjénre, orgonaszóra és arany miseruhára, pénzre, paripára meg fegyverre, ami cirkusz miatt megállapítható, hogy ez cifrálkodás és kurválkodás Istennel csupán, aki, ha lenne, rohadtul megbüntetné ezért.

De nem teszi, reánk bízza a feladatot mintegy, amit, ha a vész elvonult, el kell végeznünk. Viszont még itt van a veszedelem, ezért arra kérhetnénk azon honfitársainkat, akiknek ez a Janus arcú hit a keresztje, ne hallgassanak doktor Semjénre, ne menjenek gyakrabban templomba, mert nem lesz jó vége. Javasolom a csöndes imát a konyhai hokedlin, higgyék meg, ha van Isten, meg fogja hallgatni magukat, ha meg nincs, akkor úgy jártak.

A KDNP, amint paródiává válik

Semjén Zsolt nagyot ment tegnap. Illetve ekkor derült ki, hogy meghasonlott, aminek következtében ökörségeket beszélt. Másrészt, elkezdte megásni a pártszerű valamijének a sírját, ha valaki is komolyan venné őket, illetve, ha lenne következménye egyszer is ebben az országban annak, amit valaki mond, vagy tesz. Ilyesmi azonban minálunk nem szokott történni. Mert ugyanis, ha így lenne, az egész bagázst rég el is feledtük volna, annyiszor húzták már le magukat a budiban.

Most végigmegyünk Semjén Zsolton, mint valami rénszarvascsorda, és a pártján (pártkezdeményén, ezen a valami izén) is átcsörtetünk, mert adja magát a buli. Úgy kezdte Semjén Zsolt a dumát, hogy „a KDNP mindent lát, mindent tud és mindent ért”, de marad az Európai Néppártban. Nem tudtuk eddig, hogy a KDNP Isten szeme a felhők között a belőle áramló fénysugarakkal háromszögbe zárva, mert ez a készség szokott mindent látni és tudni, sőt, belevizslat az emberek veséjébe is.

Még a rénszarvasok gondolatát is ismeri, midőn Semjén Zsolt jár a fejükben. De tudjuk be annak a botlást, hogy Semjén Zsolt lányos zavarában beszélt hülyeségeket, hogy mit lát a pártja így megszemélyesítve, meg mit ért, valamint, hogy mit tud. De ez egyáltalán nem érdekes. Az sokkal inkább, hogy minden körülmények között marad a Néppártban, amire vatikáni körök is kérték. Ez is szép, hogy a vatikáni körök fő gondja az, hová áll mondjuk Rétvári elvtárs hóna alatt egy zsák krumplival, de ez is mindegy.

Hanem engem most az érdekel, hogyan is áll ez a KDNP a Fidesszel, illetve milyen lesz a viszony, ha a Fidesz elmegy jobbra a végtelenbe a barnainges barátaihoz, a KDNP pedig itt marad. Elsőként a hazai viszonyuk érdekelne, hiszen ők ketten egy test és egy lélek, a szavazólapon is úgy szerepelnek, hogy Fidesz-KDNP, hogy a választópolgár azt sem tudja, kire is szavaz igazán. Ez már szerelem, ez nem is koalíció, ők ketten valójában egy párt két néven a mind teljesebb hatalomért.

Ha egészen profán módon gondoljuk végig az ő szimbiózisukat, akkor Semjén Zsolt kijelentése után, miszerint ők minden körülmények közt maradnak, kiábrándító következtetésekre kell jutnunk. A mocskos és aljas politikában koalíciót is olyan pártok szoktak kötni, amelyek valamely elvekben és célokban egyetértenek, jobb esetben az ideáik is hasonlóak. Ha ezekben nincs harmónia, nincs házasság, és lehet egymást ekézni, onnantól fogva ellenfelek a színpadon.

Nomármost, a Fidesz és a KDNP mindmostanáig a legteljesebb harmóniában éldegélt, amiben ezek után törés fog beállani. A Fidesz a jelek szerint átmegy fasisztába, a KDNP pedig nem óhajtja követni ezen az úton – vagy csak úgy csinál –, a nemzetközi színpadon tehát látványosan szétszakadnak, a KDNP olyan pártcsaládban óhajt ücsörögni, amely a Fidesznek ellensége lesz. Mindezek után föltehetjük a kérdést, hogy akkor most mi van? Milyen búbánatos helyzet adódott, ami megoldás után sóhajtozik.

Mert az normális emberi mércével nem keresztülvihető, hogy a nagyvilágban két párt vagyunk más-más célokkal, más pártcsoportban, idehaza pedig ezután is egy néven szereplünk és együtt lopjuk a napot meg a pénzt. Ilyen helyzetben még a koalíció is szétszakad, nemhogy a Fidesz-KDNP-féle és szerű házasság. Azt jelenhetjük ki tehát, hogy a KDNP válaszút elé érkezett. Ha Brüsszelben külön csapatba ül, itthon is ki kell lépni a kormányzásból, el kell távolodni a Fidesztől, s odahagyni a bödönt.

Ezt követelné a politikai gyakorlat, a logika, a józan ész és a tisztesség. Minden más, ami ezután ebben az ügyben történik a választók arcul csapása, s annak a bizonyítéka, hogy a KDNP nincs, ez csak a Fidesz egy csápja, s ha Néppárt lennék, őket is azzal együtt vágnám ki, akárha macskát a dolgát végezni. Ha ellenzék lennék a parlamentben, forszíroznám ezt, ha tébolyult Fidesz szavazó, akkor pedig meghasonulnék, mert olyan konglomerátumra kellene tennem az ikszet, aminek az egyik fele megtagadta a másikat. Várom hát a megvilágosodásokat nagyon.

Semjén pelenkája és más történetek

Úgy alakult az élet, hogy ma ismét Semjén elvtárssal kezdjük az elmélkedést, miután és aztán természetszerűleg egészen máshol érünk partot. Olybá tűnhetne, hogy én pikkelek a pátoszos gyilkosra, pedig dehogy. Csak nézegetem őtet, hallgatom a mérhetetlen bölcsességét neki, ahogy vinnyogva szeretne megfelelni a főnöke hóbortjainak, s ettől mindig beleszalad a kifent rohamkésbe. Nem lehet egyszerű a nyamvadt élete, ahogy huhogva köröz fölötte a rézfaszú bagoly, készen arra, hogy pokolra szálljon vele, mert aki Istent megcsalja, azt elviszi az Ördög.

De ez legyen Semjén gyilkos elvtárs saját bejáratú nyomora, én csak figyelem, ahogy most magyarkodik, szuszog és nekivicsorít a falnak. “Van olyan idő, amikor a fregolin száradó pelenka a nemzeti zászló jelentését is hordozza a magyar élni akarás szimbólumaként.” – Ilyet épeszű ember nem mond. Bár érteni vélem, hogy a költő jelképet akart alkotni, szimbólumot mintegy, amely egyként fejezi ki a nemzet, a haza, a születés, a család, a magyarság szentségét és Orbán valagát is, de ez a kísérlet nem sikerült valami jól, erős híja van benne az értelemnek.

Mondhatni, szarul sikerült, amit érthetünk szó szerint is, midőn a pelenkákat a fényes szellők lengetik és fújják, mint nemzeti lobogót. Ez a vég, azt hiszem, vagy a vég kezdete, és tényleg jobb lenne, ha Semjén elvtárs a puskáját olajozgatná csendben, farkasokkal táncolna, szarvasokkal repkedne, vagy akármi, csak fogná be végre, de erre vajmi kevés az esély. Másrészt meg, ha én Fidesz lennék meg pláne KDNP, és a szívem olyannyira nemzetien lobogna, mint amennyire hazudom, akkor tetemre hívnám Semjén elvtársat erősen.

Mégpedig, hogy ne szórakozzon Magyarország hivatalos állami jelképével, amit Alaptörvénybe foglaltunk – I. cikk (2) -, sőt, még hivatalos ünnepnapot is adtunk neki, március 16.-át – az Országgyűlés 44/2014. (XII. 17.) OGY határozata: “Az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt…március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja.”

Amit ezentúl a szaros pelenka emléknapjának is nevezhetünk bízvást, vagy tökön rúghatjuk Semjén elvtársat inkább, hogy ne szentségtelenítse meg az éteri jelképet. Az ilyesmi engemet hidegen hagy, mert csak bot és vászon, ám az ő fajtájuk szokott hörögve visítani, ha bármi vélt sérelem éri a szimbólumaikat. A kokárda értelme már rég erodálódott, most meg a zászló szarozódott össze, ahogyan a NER-ben minden elveszíti igazi jelentését párhuzamosan azzal, ahogy kúrják szét az egész országot és növekszik a hasuk.

Viszont arra magyarázatot kérhetnénk Semjén elvtárstól, hogy az emlegetett alapörvényi passzus – I. cikk (2.): “Magyarország zászlaja három, egyenlő szélességű, sorrendben felülről piros, fehér és zöld színű, vízszintes sávból áll, amelyben a piros szín az erő, a fehér szín a hűség, a zöld szín a remény jelképe.”, hogyan manifesztálódik egy pelenkában, annak mely tartalma hordozza az erőt, a hűséget és a reményt, hogy a húgy vagy szarfoltok előtt kell hasra esni, vagy neki ment el teljesen az esze.

Értem én a szuszogós megfelelni akarást, meg, hogy ennyire futja, de akkor az ember ne legyen miniszterelnök-helyettes, vagy ha az, akkor sunyítva hallgasson, mert kiderül, hogy nemcsak ő ostoba, hanem a rendszer is amelynek ilyen ember a második embere. A rendszerben viszont szotyog a keresztény, nemzeti magyariság, amely folyományaként jövőre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a Puskás Ferenc Stadionban nagy, nemzeti elsőáldozást óhajtanak rendezni, és ez az idea sem alávalóbb, mint a szaros pelenka nemzeti lobogóként.

Egybeér ebben kies hazánk két éltető eleme, a két államvallás, a futball és a kereszténység azzal a biztató toldással, hogy utoljára ilyet 1938-ban rendeztek, és máris helyben vagyunk. Más, Orbán által kedvelt diktatúrákban a stadionokat kivégzésre használják, most Kínában tankokat tárolnak bennük, bevetendő a lázongó hongkongiak ellen, nálunk elsőáldoznak, secko jedno, tort ül a gonoszság és az ostobaság. Elalélnak a stadionban, ahogy magukhoz veszik Isten testét, miközben a pelenkák csattognak a tavaszi szélben.

Ilyesmi örömökkel szórakoztatják az alattvalókat, hogy milyen jó nekik, miközben körülöttünk, Ausztriától kezdve Anglián át egészen a messzi USA újságjaiig minden azzal van tele, hogy a Semjén-félék, az Orbán csürhe, a Tiborcz falka meg a többi hogyan lopják szét az országot. Közben meg szaros pelenkákkal és stadionos elsőáldozással kábítják a népet, amely pedig mosolyogva hagyja magát. Meg is érdemli a sorsát. Aki meg akar halni, azt nem lehet visszarángatni az életbe, ahol ilyen Semjén nívójú emberek osztják az észt, az a hely menthetetlen.

Kiflicsücsök

Semjén Zsolt, minősített szarvasgyilkos Assisi Szent Ferenc szobránál kurválkodott Csopakon, fölavatva azt és beszélve róla, hogy a természetben mindenkinek megvan a saját helye. Igaza van, az övét is tudjuk. Nem ott, hanem egészen máshol lenne, mégsem ott van, ahol lennie kellene. Szent Ferenc az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje, ezen kívül apostoli szegénységben élt, sőt, madarakkal suttogó is volt, Semjén Zsolt meg az, aki. Meghatározhatatlan organizmus, legfőbb ismertetőjegye, hogy imád állatokat gyilkolni, ilyképp ez a fellépése maga az anakronizmus.

Politikusként is igazolhatatlan a léte. A legközelebb úgy kerülünk hozzá a Brehmben, ha NER-bábként határozzuk meg, egy ócska marionettként, akinek a zsinegjei a tudjuk ki kezében vannak. Hogy most Szent Ferenc leple alatt, rá hivatkozva próbálta meg igazolni teljességgel fölösleges létezését, az NER-Magyarország abszurditásának és végtelen romlott ostobaságának bizonyítéka azzal a toldással, hogy Semjén igazából föl sem fogja, meg sem érti, hogy nevetséges az, amit tesz. És ez alól az sem menti fel, hogy már nincs, aki nevessen rajta.

Semjén állatokra lődöz, ilyen újkori vadász, amely emberfajta a vérszomját ideológiákba gyömöszöli, pedig föloldozást a gyilkosságra csak az adhatna, ha éhes lenne. A természeti népek, ha – hogy éhen ne vesszenek – megöltek egy állatot, köszönetet mondtak neki, hogy az életét adta az életükért. Úgymond sportból gyilkolni, s közben teremtésvédelemre hivatkozni, az aljasság minősített esete. Még Penny is az Agymenőkből azt mondja, hogy náluk, Nebraskában két okból lőnek élőlényre: “hogy leszálljon a pasinkról, vagy, hogy megegyük”.

Az úgynevezett sportvadászat aljas dolog, ahogyan Semjén űzi, minősítetten az. Mégis, ez az egész delírium Deutsch Tamás beléptető kapuival kezdődött, és a vége meg ott van, hogy ez a Deutsch Tamás ma már a CONT bizottság negyedik alelnöke, amely szakbizottság a költségvetés ellenőrzéseként a korrupciót is vizslatja. Azt mondták erre, kecskére bíztak káposztát, de ez sokkal több annál. Leginkább annak az ékes bizonyítéka, hogyan szakad el a valóságtól az úgynevezett politika, s hogy Semjén Szent Ferencre hivatkozhat a véres kezével, csak újabb bizonyság erre. Hab a tortán.

Politikusnak – nagyon kevés idealistától eltekintve – azért áll az ember, hogy indokolatlanul és könnyen éljen jól, vagy hatalommániás. A kettő olykor összefügg. Bármely emelkedettség és pátosz, nemzetre, munkásosztályra, családokra hivatkozás ennek elleplezésére szolgál. Amikor mindezt megtetézik azzal, hogy a lopást annak az érdekének állítják be, akit meglopnak, az már olyan, mint amikor Semjén gyilkolásról elmélkedik Szent Ferencre mutogatva. S hogy Isten nincs, azzal is bizonyságot nyer, hogy mindeközben nem szakad le az ég.

Van azonban a hatalomgyakorlásnak egy perverz oldala is, amikor a társadalmat nemcsak pofán köpik, hanem még ki is röhögik. 2010-ben Orbán ellopott háromezer milliárd nyugdíjforintot az emberektől, s közben Selmeczi Gabriellát kinevezte nyugdíjvédelmi megbízottnak. Már az is vérlázító volt, hogy az előtte a Lockheed-botrányba és kiflilopásba keveredett, a kiflicsücsökről elhíresült fideszista egyáltalán a politikában maradhatott, hogy viszont még a lopott pénz védelmét is rá bízta – legalábbis nevében – a bimbózó diktátor, az a vég kezdete volt.

Orbán – nem először, de leginkább, legfájóbban – akkor köpött a társadalom arcába, és ezzel a kinevezéssel még meg is alázta az embereket. Ők pedig megadóan tűrték. Nem itt kezdődött, hanem Deutsch kapuival, de ezen a ponton vált gyakorlattá, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, s még csak nagyon meg sem kell magyarázni. Pofán öntik valami mázzal, a népek pedig ihletetten lefetyelik a szart, s a legtöbbjük még boldog is. Kilenc év alatt szótlan alattvalóvá vált a magyar, s ma eszébe sem jut belegondolni, mit jelent, ha Semjén Szent Ferenc szobrot avat.

Nem látja meg benne az abszurdot, ami azt mutatja, hogy elveszítette a valósággal való minden kapcsolatát. Mentségére legyen mondva, a megélhetési európai politikusok sem különbek, ezért választják meg Deutschot korrupciót felügyelő alelnöknek. Mindezzel csak arra óhajtottam utalni, hogy a kör bezárult, és magunkra maradtunk nyomorúságunkban. És ez mutatja, hogy ami most történik velünk, már nagyon régen elkezdődött, mi több, lelkes asszisztálásunk mellett, és nem is érdemlünk jobbat. Mi hagytuk, hogy így legyen, dögöljünk hát bele méltósággal vagy röhejesen.

Semjén Zsolt találkozása az ördöggel

Azt ígérték nekünk nagy tanácstalanságunkban és magányunkban, hogy kedden rohadt nagy bejelentést tesz Orbán Viktor Mihály. Szinte mutatták is a kiéhezett lelkünknek, mekkora lesz az a bejelentés, mint a pecások, széttárva karjukat a végtelenbe. Teltek aztán a percek, múltak az órák, a nemzet bejelentés nélkül reszketett magában, mint a heroinista, aki nem kapta meg a napi löketet, így már a végén a legkisebb bejelentéssel is beértük volna, akármivel. Ha egyetlenünk azt mondta volna, bakfitty, már ünnep költözött volna belénk, de elment ő, mégpedig úgy, hogy itt hagyott magunkra.

Mit ér az ember élete bejelentés nélkül? El se mondható. Ezért volt olyan nagy az örömünk, amikor legalább annyit megtudtunk tegnap, hogy Orbán Viktor Mihály, a hit őrizője, a kereszténység bástyája, árvák gyámolítója és szüzek oszlopa nem megy el Ferenc pápa csíksomlyói miséjére, mert csak. Ezzel valamit mondani akart a költő, leginkább azt – rossz nyelvek szerint -, hogy a labdarúgó BL döntő inkább érdekli, mint a hit dolgai, és még inkább a diplomáciai etikett. De ez majd a nem is kormánygép aznapi útvonalából kiderül. Azt viszont már tegnap megtudtuk, izgulnunk nincs mit, hiszen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes viszont ott lesz teljes valójában.

Azt csak reményeljük, hogy nem lóháton üget be vagy helikopter zsinórján lógva érkezik, mint sok sebből vérző szarvasok. Érkezése mindenesetre hivatalos lesz, de, hogy szívből való-e, az momentán el nem dönthető. Zavart érzek ugyanis Semjén Zsolt hitbéli dolgaiban, mert az meg ezzel párhuzamosan derült ki, hogy a pápa előtt Semjén elvtárs a Párt új erős bástyáját, Németh Sándor hitgyülis vezért látogatta meg, és még csak nem is a szektavezér két szép szeméért, hanem, mert nála találkozhatott Benny Hinnel. Nem elírás, nem a feltámadt angol komikusról beszélünk, aki, ugye Benny Hill. Semjén elvtárs Benny Hinnel parolázott, aki viszont kanadai csodatévő kókler, egy csaló, szemfényvesztő alak.

Semjén vele borongott a közel-keleti üldözött keresztények sorsa fölött – állítólag -, ami értelmetlen cselekedet volt. Ez a Hinn ugyanis azzal fosztja ki a népeket, hogy gyógyulást ígér nekik, színpadon bohóckodik, mint valami Cipolla, AIDS-et gyógyít, szívbajokat. Hogy mekkora mágus is ő, az példázza a legjobban, hogy állítása szerint egyszer egy daganatos betegséggel küzdő nő ment fel hozzá a színpadra, és amikor felért, a daganat a színpadra esett és darabokra tört. Semjén új haverja ilyenekből lett dollármilliomos, annak ellenére, hogy a CBC kanadai tévécsatorna úgy tíz éve dokumentumfilmben buktatta le. De, mint tudjuk, az ilyesmi nem szokta zavarni a csodaváró csökött agyúakat.

Ezzel sem volna baj, mindenki úgy hülyül meg, ahogyan akar, viszont nem kell ahhoz Jézusnak lenni, hogy az ilyen hittel kurválkodókat páros lábbal rúgja valagba az ember, hogy szórakozzanak a jó édes anyukájukkal. A tisztességes hívő így tenne, ehhez képest Semjén nagy komolyan tárgyal vele, majd azzal a pofával iramlik pápanézőbe. Most vagy hülye ez, vagy a magyar plébániák népét nézi annak, vagy mindkettő egyszerre. Az nem derült ki, hogy ez a látogatás hivatalos minőségben történt-e, hogy ezt a Hinnt – aki ördög inkább, mint elsőáldozó – Magyarország második embereként kereste-e fel, vagy mint csodaváró organizmus, és a bütykét gyógyíttatta vele. De mindenképp kínos.

Nekem legalábbis. Ha neki nem, az baj minimum, de leginkább tragédia. Mindent elmond ugyanis arról a keresztényi kultúráról, amit őrizni óhajtanak a bevándorlóktól. És ez semjéni olvasatban a bávatag cirkusznézés, színpadi hókuszpók, hogy egy normálisabb plébános futva menekülne előlük, a tökösebb meg kiátkozná őket. A hitnek ez a szintje, amelyen ezek leledzenek, alig több babonaságnál és bálványimádásnál, így egyáltalán nem csoda, ha Ferencet ki nem állhatják. Ő túlságosan krisztusi és pláne XXI. századi, dohos agyakkal ilyet fölfogni nem lehet, és Semjén az ördög után mégis hozzá megy látogatóba. Nekem, mint voltaképp kívülállónak mindegy is lehetne, nem az én lelkemet zabálják föl ugyanis. Mari nénit viszont sajnálom nagyon. Vele szórakozik az összes barom egyfolytában.

Szarvasok Bécsben

Sebastian Kurz is belebukott az orbánságba. Mint ismeretes, alkancellárja, Heinz-Crhistian Strache Orbán-módra szeretett volna újságot magának, oroszokkal vetetett volna egy video szerint, s amikor ez napvilágra került, lemondott. Mert igaz, hogy fasiszta beütése van a bácsinak, de minimális normák azért léteznek benne ezek szerint. Kurz kancellár a Strache koalíciós pártjából (FPÖ) származó összes minisztert kirúgta, és új választásokat íratott ki, mert így kell ennek lenni.

Az osztrák szociáldemokraták (SPÖ) viszont bizalmatlansági indítványt terjesztettek be a kancellár ellen, ezt természetszerűleg megszavazták ők, az FPÖ és a JETZT párt is. Az indítvány sikeres lett, Kurz megbukott, így az osztrák nép kezében van most a kancellár sorsa, és bizonyára bölcs döntés születik majd róla. Mert ennek is így kell lenni. Mindeközben Orbán Viktor úgy lépett át állítólagos osztrák barátja tetemén, mint valami szeméthalmon, kijelentve, mostantól az olasz – és nem az osztrák – modell a mérvadó.

Pedig az egész gebaszt voltaképp ő okozta. Strache rá hivatkozott, mint követendő példára. Ez rengette meg egész Ausztriát, míg itthon még csak tárgyalni sem lehetett róla, mert a Fidesz nem ment el a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, ami módi jellemző a csürhére. Szóba nem állnak senkivel, jog, erkölcs lepereg róluk, szabályok, szokások nem érvényesek, egyáltalán semmi nem számít a hatalom akarásán kívül. Ezen túl egy perc alatt felejtik el a szövetségest vagy barátot is. Félelmetes egy bagázs.

Viszont az érdekes volna, ha mondjuk Salvini is belebukna valami Putyin közeli fruskába, hogy akkor az olasz modell mivé változna át seperc alatt, kazah, kínai vagy mi lenne az új nemzeti etalon. Ez is megérne egy mozit, ha nem a bőrünkre menne, ennek ellenére még megérhetjük. A mi kedves vezetőnk ugyanis Európa peremére került, megtalálta a megérdemelt helyét a senkik között, és ezt ő nehezen szokta viselni. Várhatók még cuki fejlemények, de addig is nézzük, hogyan jutottunk idáig.

Orbán koalíciós partnere Semjén elvtárs (KDNP a forma kedvéért). Illetve nem is koalíciós partner ő, hanem egy test és egy lélek, egy nagy győzelmi dalolásban egybeolvadva. Semjén elvtárs pedig szarvasra vadászott, mint ismeretes, szarvast reptetett korrupciós pénzen. S míg Strache csak tervezte a törvénysértést, Semjén bizonyíthatóan meg is valósította. Az osztrák lemondott, a magyarnak meg feljebb állt, hogy ne irigyelje senki a korrupciós vadászatért, mert részegek között kellett aludnia.

Semjén tehát nem mondott le, mint ahogyan azt a politikai hagyomány, erkölcs vagy szokás megkívánná, mert ilyet ő nem ismer egyáltalán. Szüksége sincs rá, mert Orbán elvtárs is korrupciósan röpcsizik, a veje pedig korrupciósan borítja sötétbe a városokat. (És akkor a többi köztörvényes galádságot meg sem említettük.) S míg Strache csak ábrándozott, ezek tevőlegesen (például OLAF által bizonyítottan) meg is valósították a bűncselekményt, s nemhogy nem mondanak le, még nagyobb a pofájuk.

Így átnézve ez a mi országunk kész Ninive vagy Szodoma, ami feltételezést az is megerősít, hogy a csürhe mindezek ellenére sorra nyeri a választásokat. A rájuk szavazóknak semmi erkölcsi, jogi, esztétikai kifogásuk ellenük nincs, úgyhogy tényleg nem tudom, miért járatom a számat, amikor értelme nem lelhető sehol sem. Talán az utókor számára, hogy a leendő régészeknek és történészeknek legyen más forrása is az átírt és személyre szabott történelem mellett.

Innen nézvést azonban – bár a szándéka nem ez volt – érthető Lázár elvtárs bécsi videója is, miszerint, ha nem rájuk szavaznak a nyomorultak, akkor Budapest olyan lesz, mint Bécs. S valóban, ha olyan lenne, itt már kő kövön nem maradt volna, Orbán, Semjén és a többi maffiózó pedig nem lemondással és bizalmatlansági indítvánnyal kellene szembesüljön, hanem a bilincsek kellemetlen szorításával. Ilyentől azonban tartaniuk nem kell egyáltalán, mert ez Magyarország.

És, hogy megemlékezzünk még egy másik szellemi nagyságról is, idézzük ide Matolcsy elvtársat még, aki szerint kies hazánk 2030-ra eléri Ausztria színvonalát. A pöttyös seggű a gazdaságra gondolt, és tévedett. Azt sem, és a társadalmi nívót sem érjük el soha a büdös életben, mert az ott Európa, ez a miénk meg, ez valami leírhatatlan diktátoros-keleti és banánköztársasági katyvasz. És ami a legfelemelőbb a dologban, honfitársaink jó része remekül érzi magát benne. Mint a tyúkgomba a tehénlepény alatt, ahogy az vasárnap is kiderült.

Angyalok és démonok

Egy kilenc éves brit kislány, aki a Caitlyn nevet kapta a keresztségben, a rádióban hallott a Notre Dame tüzéről, s mivel keresztényi nevelést kapott, bezacskózta a vagyonát, három euró harmincnyolc centet, és egy levél kíséretében elküldte a csatornán túlra. Ez nem aranyos-édi dolog, hanem megrázó, ha belegondolunk, s legfőképp, ha innen, Magyarországról gondolunk bele. Mégpedig több okból is, s leginkább akkor, amikor a helyi keresztény párt vezére jut az eszünkbe, aki a Zsolt nevet kapta a keresztségben, az apja után pedig a Semjént.

Lehetett volna ez a kislány magyar is? Nem lehetett volna. S nem azért, mert a mi gyermekeink lelkükben kevesebbek, mint a brit leányok, hanem mert a rádióban nem a csupasz hírt hallották volna, hogy ó jaj, leégett a Mi Asszonyunk, nagy a baj. Hanem azt hallották volna, na, ugye, ide vezet az apokaliptikus értékvesztés, ide vezet, ha megtagadjuk a kereszténységet és a hitet, Franciaországot joggal verte meg az Isten. A magyar kislány ilyeneket hallott volna a rádióban a Zsolttól, a Semjéntől, és apukája nem mondta volna neki, hogy hülye ez a bácsi, ne is hallgass rá, hanem aláírt volna a Fidesznek, mivelhogy nem vagyunk egyformák.

Viszont azért gondoljunk bele csak abba, hogy Caitlyn három euró harmincnyolc centet tett a zacskóba. Nem hármat, nem négyet, hanem éppen ennyit. Ez arra figyelmeztet, hogy mindenét odaadta, amije csak volt, az utolsó garasát is. Nem tett félre kicsit nyalókára vagy masnira a hajába, a szívét adta oda tehát. Míg vele szemben ez a Semjén nevű egy lukas kétfillérest sem ajánlott föl, hanem átvedlett prófétává, mégpedig tört magyarsággal, hogy a kereszténységük tekintetében ez a jel fölrázza a francia nemzetet. És ekkor ő böfögött a várbéli babgulyástól, majd elment töltényt venni a pénzén, mert bizony, nem vagyunk egyformák egyáltalán.

A különbség az, Krisztusban testvéreim, hogy Caitlyn szimplán keresztény, vagy pedig hitetlen, de jóakaratú, ez a Semjén viszont egyik sem. Ő a hitet, mint látjuk nála hosszú évek óta, nagyon jó pénzkereseti forrásnak tekinti csupán, azaz, kurválkodik Istennel. Az ilyeneket Jézus elhajtotta a francba, és még az ő születése előtt jóval a mindenféle próféták emiatt romboltattak le városokat Istennel, és Lukács (16.19) is arra int, hogy az ilyen Semjének csak messziről és sóvárogva nézhetik, ahogyan a szegények Ábrahám kebelén pihennek. Sajnálatos viszont, hogy az ilyen Semjéneket ez egyáltalán nem érdekli, mert a röpködő szarvasok érdeklik őket csupán, meg a közbeszerzés.

“Ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk.” – mondja ez a Semjén a szemétdombjáról, az értékvesztett Caitlyn meg bezacskózza a pénzét önzetlenül. És ezt a gesztust a magyar keresztény olyan édinek értékeli, aranyos ez a kislány felkiáltással, csak azt nem veszi észre, hogy ő, ha hívő, ha nem, keresztényibb, mint a böjti szeleket fingó összes Semjén együtt, Orbánnal bezárólag. Hogy Caitlynből olyan felnőtt lesz, aki odaadja a koldusnak az utolsó kiflicsücsköt is, a Semjén pedig kicsavarja a kezéből. Az egyik angyal, a másik pedig démon. Ennyi és nem több a mára szolgáló tanulság, és ez sem kevés. Dicsértessék.