A madárijesztő évezredes jószág, gyermekkorunkból és Al Pacinóból mindannyian ismerhetjük. A madárijesztő – ha nem Al Pacino – a falu határában, a kert végében áll, fa lábai vannak, ócska gúnyája és koszlott kalapja. Rajta rendszerint varjak ücsörögnek, kiröhögve a hülye embereket, hogy így akarnak túljárni az ő hatalmas eszükön, károgva vigyorognak a paraszton, aki tehetetlenül üvöltözik, mert nem ismeri a világot. Ha Al Pacino az ember mint madárijesztő, akkor Gene Hackman társaságában tehervonaton utazik Pittsburghbe, és belekiabálja az éjszakába, hogy jó estét világ.
A madárijesztők kora lassacskán lejár, a madarak már úgy nőnek fel, hogy a madáróvodában képeskönyvből tanulják a típusait és formáit, hogy félelmüket legyőzzék, a klottgatyás madarak a kalapjára szarnak, ezért kapják a pirospontot. A magyar mezőgazdaság halott, madárijesztőre sincsen már szükség, helyét a migránsijesztő veszi át, kifejezve így társadalmunk rohamos fejlődését, hogy mi a legfőbb gondja. Nem az, hogy tagjai éhen döglenek, hanem, hogy szintén az éhen döglés, lefejezés és bomba általi halál elől netán menekülő embertársait riogassa, megtagadja tőle az életet Krisztus nevében.
Nagy jobboldali gondolkodók, mint Bayer Zsóti és haveri köre, ilyen kitartott, szavakból élők nem is oly rég, mint emlékezhetünk, a busóban vélték föllelni a migránsijesztő archetípusát, vagy malacokat telepítettek volna a kerítéshez, és más hasonló cukiságok. De ezek nem voltak elég ütősek, ugyanis Bakondi katasztrófás ült bent az M1-ben, ott vert tanyát, és reggelente az ágyához fölállított kamerába belemondta, hogy a migrációs nyomás fokozódik, százezrek állnak sorban a balkáni úton, csak jól elbújtak. Senki nem látta őket ugyanis. A kerítésnél madár sem járt, mert az összes valahol madárijesztők vállán ücsörgött.
Belátta ennek ellenére a vezérkar, hogy a busók nem elég, a malacok nem elég, az Isten pénze se elég, mert ellopják mind, ezért kivezényelték a harmadik magyar hadsereget a határra. Azért a harmadikat, mert a másodikat ugyanezek elveszejtették a csendes Donnál, ami miatt most rózsákat visznek kormányzó úr őfőméltósága szobrának lábához. Mert ezek ugyanazok. Ezért vezényelték most a hét végén a hadsereget az utakra, vonulgatnak szerte az országban migrációs nyomás szóval az ajkaikon. Járnak-kelnek, agyára mennek a jódógos jómunkásember magyaroknak, de migránssal soha nem is találkoznak.
Sőt, a kerítéshez sem érnek oda, csak mennek ide-oda csattogva és csikorogva az országban, miszerint ők a migránsijesztők, hogy Mari néni behugyozik, jajj gyönnek az oroszok megint, viszik a birkát meg a vájdlingot, valamint belehugyoznak a zongorába. De nem az oroszok azok, hanem a Németh Szilárdok, Kósa Lajosok, akik ezzel igazolják a létezésüket, hogy hadsereget masíroztatnak vasárnap a magyar utakon. Tescóba bajos menni vasárnap, mert misehiánya lesz az embernek, tankkal lavázni lehet, majd a pópa megáldja. Köpni kell. Ezek a saját kevés katonájukból is hülyét csinálnak, de elsősorban magukból.
Szóval senki ne lepődjön meg, ha indul piknikezni, ozsonnázni a szarvasok közé, akkor máma egyszer csak szembe jön vele egy tank. S ami a röhejes, ennek, akárha a madárijesztőnek a kalapján, ennek meg a csövén ücsörögnek a varjak, és károgva röhögnek. A tébolynak az a bugyra, amelyben élnünk adatik, nehezen ábrázolható realista eszközökkel, de most nincs kedvem szürreális színdarabot írni. Úgysem értenék sokan, mert két napja is, amikor önironikusan Soros bérgyilkosának neveztem magam, egy bájos olvasó komolyan vette. Kifejtette, ha én képviselhetem Soros érdekeit, akkor csak ne szidjam Orbánt, aki a mimagyarokért él. Már nincs értelme semminek sem.