Azt mondják, hülyék vagyunk

Az már eddig sem volt vita tárgya, hogy Isten másodszülött fia, O. V. és az ő udvartartása, amelyet összefoglaló néven fideszkdnp-nek és folyományainak neveznek, mélyen megvetik és lenézik azokat a népeket, akiktől a lopás lehetőségét megkapták. Arra azonban most először volt példa, hogy nyílt színen le is hülyézzék őket, és a mennybolt még mindig nem szakadt le, és nem is fog soha.

Mindez akkor bukott ki, amikor jó szokásukhoz híven nagyképűen pofán röhögték Soros Györgyöt – miután a pénzét zsebre rakták persze -, aki megunta a permanens, immár két éve folyó anyázást-hazudozást, és tiszta vizet óhajt önteni a pohárba.

Ellenkampányt indít, a fideszek meg dörzsölik a mocskos mancsukat, mondván, az emberek túl ostobák, hogy megértsék a milliárdos üzeneteit, ezt „csak egy nagyon szűk, értelmiségi réteg tudja értelmezni, a választók széles tömege csak annyit ért majd az egészből, hogy Magyarország ellensége visszatámadt.”

A hülyékkel pedig így kommunikálnak: „Soros György=migránsáradat, míg a Fidesz/kormány/Orbán Viktor=kerítés=biztonság.” Nagy hangon kijelentették, mindegy, ha Soros pontról pontra, tételesen és logikusan cáfolja őket, az is, hogy igazat mond, vagy sem, mert „az átlagos választó értelmi színvonala nem ez”.

Hogy mért Sorost pécézték ki, arra a válasz, csak. Szerintük a mozgósítás sokkal hatékonyabb egy konkrét „ellenséggel”, mint egy absztrakt fogalommal szemben. Nem baj, ha nem tudják ki az, az a lényeg, hogy tudják, hogy az illető „veszélyes” és „meg kell védeni tőle az országot, és a Fidesz ezt meg is teszi”.

Két dolog van itt, amit nem árt értelmezni. Az egyik, hogy Soros üzenetét csak „csak egy nagyon szűk, értelmiségi réteg tudja értelmezni”. Ha még el is fogadjuk, hogy ez így van (nincs így), kitetszik, hogy a rezsim szerint az értelmiség számukra nem tétel, le van szarva úgymond. Ennek oka, hogy feltételezésük szerint nem képviselnek kellő számú szavazatot, ergo, feledhetők. Ez is milyen szép már.

A másik réteg a kerítések között „a választók széles tömege”, akik alkalmasak arra, hogy a fülkében mandátumot adjanak nekik, ők viszont degeneráltak a fiúk szerint. Az ő lelküket kell tehát ápolgatni mindenféle egyszerű hazugságokkal, és ezt is teszik.

Ha én most a „választók széles tömege” volnék, kiegyenesíteném a kaszámat, hogy szórakozzanak a fiúk a jó édes anyukájukkal. Ilyen viszont – mint azt mindannyian tudjuk – nem fog megtörténni sohasem.

Demokráciákban a pártok párbeszédet folytatnak a választóval, akitől voksokat remélnek, s aztán általában értük is dolgoznak a hatalom birtokában. Amit a fidesz tesz, azt manipulációnak nevezik, és ennek módszertana jólfésült diktátorok kézikönyveiben lelhető fel. Ebben az állam polgára egy szám, egy lehetséges szavazat, akire addig van szükség, míg a hatalom megragadható általa, utána mehet a szemétbe.

Viszont meg kell hagyni, hogy a rezsim jól csinálja, amit csinál. Lendvai Ildikó mutatott be egy esetet a facén: „Soros mindenkit férfivá operáltatna, hogy megszűnjenek az egyenlőtlenségek. Kötelezővé tenni a drogokat, mindenkit pedofíliára noszogatna, a magyarokat részben kitelepítené, részben a híd alá költöztetné, és ha ez nem pusztítaná el a nemzetet, akkor – irgalom atyja, ne hagyj el! – felélesztené az SZDSZ-t, de hogy még ijesztőbb legyen, Gyurcsánnyal az élen.”

Mint megtudjuk, a Hírcsárda szövegét egy feldúlt, síró hangú betelefonáló olvasta fel, és a rádióban együtt szörnyülködtek a műsorvezetővel. Már csak abban reménykedek, hogy nem ez az általános nívó, de egy olyan országban, ahol Isaurának is képesek voltak gyűjteni, minden lehetséges. Innen tényleg el kell menni, győzött a Sátán, aki viszont nem Soros.

Belzebub térgye kalácsa

Az indiánok köztudottan tisztelték a szellemi fogyatékosokat, miniszterelnökünk tán ezért menekült egy időben dakota földre. Most viszont már odahagyta azt, semmi nem indokolja tehát, hogy vele és udvartartásával irgalmasak legyünk. Ám a gyermeki kíváncsiság nem hagyja nyugodni az embert, és vizsgálgatja, mint tudós néz üvegedénybe, a szellemi toprongyság sajátos jeleit és hömpölygő áradatát.

Itt van nekünk mindjárt ez a Halász János, aki szóvivője volna a Párt farkának, amelyet frakciónak neveznek tévesen egyes híradásokban. Lelkük rajta. Ő az egyik jele, megtestesülése annak a jámbor hivalkodásnak, amely abban nyilvánul meg, hogy mindenféle rangokat osztogatnak egymásnak, ez a Halász épp szóvivője a faroknak, és emellett mókamester is, természetesen.

Most is térdre ereszkedett, úgy könyörgött az országgyűlésnek, amelyek voltaképp ők maguk, napirendezzen má’ kicsit sorosilag, hogy a képviselők elmondhassák a véleményüket. Mintha olyan lenne nekik egyáltalán, és nem Orbánt okádnák ki magukból fékek és kontroll nélkül. Ennek jele az is, hogy ez a Halász a nemzeti levelezősdiről azt állította, a legtöbb emberre van szükség ahhoz, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől. (Most elmélázok kicsit, ha szabad.)

Szerinte Soros György “frontális támadást indított”, azt szeretné, hogy másik, bevándorláspárti kormány kerüljön az Orbán-kormány helyére. Abban épp igaza van, hogy rajtuk kívül a háromnegyed ország és a fél világ szeretné, ha másik kormány kerülne a mostani helyére, amelyet viszont kormánynak nevezni erős eufemizmus. Nem más ugyanis, mint az ütődött főnök kannásbor lerakata, és annyi kárt is okoz, ha jól belegondolunk.

Mintha részegek volnának ezek, elég csak Kósára gondolnunk, midőn megszólal, vagy a rezsiharcosra. Látatlanban és szonda nélkül mégsem mondhatja az ember, hogy máttós volna az egész bagázs, és nem is lenne helytálló meg ildomos. Marad tehát az a végkövetkeztetés, hogy degeneráltak, mint például valami Puskás Imre, aki megint csak szóvivő és zászlófelelős.

Ő meg azt hangsúlyozta – ezek mindig nagyon hangsúlyoznak, követelnek, öklöt ráznak, egyebek -, hogy az ellenzéki politikusok nyíltan szembehelyezkedtek a magyar emberek álláspontjával, akik az erről szóló népszavazáson elsöprő többséggel utasították el a kvótát. Ha belegondolok, az a referendum érvénytelen volt, arra hivatkozni, mint népakaratra erősen aljas dolog, de én ilyet nem feltételezek.

Viszont bárhogyan is forgatom, egy következtetés marad: ha a valóságot ennyire és ilyen következetesen hagyják figyelmen kívül, akkor tényleg fogyatékos ez a sajátosan eszelős társaság. Látni a permanens kontraszelekció eredményét abban is, amit összedelirálnak a kézivezérelt híradójukban, amiben tiszteletet is követelnek, és csodálkoznak, ha röhögnek rajtuk. Itt értünk vissza az indiánokhoz.

Ám a dakota vonal befulladt, így a körtánc helyett valahogyan tenni kell a démon ellen, aki a Soros, a jelek szerint megszállta az egész országot, és nem elég ellene a fokhagyma. Keresztény kultúránkat óvva ajánlom a plébániák szakirodalmát a mostani vész esetére. A démoni befolyás elleni tennivalók eszerint:

„Sok odaadott szentmise, szentáldozással. Gyakori gyónás, nagyon komoly imádságos felkészüléssel, különösen nagy hangsúllyal a megbocsátáson és az erős elhatározáson. Rózsafüzér (Rendszeresen). Felajánlások, életfelajánlás. Dicsőítő imádságok, szabadulást és gyógyulást kérő imádságok. Szent zene. Gyakori szenteltvíz-használat. Áldáskérés a szülőktől.”

Szent könyvünk szerint a démonok olyan szellemi lények, akik a Sátán királyságában a gonosz angyalok alatti hatalmi szinten vannak, céljuk pedig az, hogy emberek testébe költözhessenek, és bűnös kívánságaikat rajtuk keresztül végrehajthassák. Vezetőjük Belzebub. Ebből a szemszögből, amely látásmód immár jellemző Pártunkra, nem elég csak a Soros tökeire lépni.

Ez a Belzebub még számtalan formában küldi országunkra a rontást, úgymint Gyurcsány, Vona, Botka meg a többi, csak úgy nyüzsögnek. A drágalátos fidesz-faroknak így a nagyágyú bevetését javasolnám ennek a Belzebubnak a térgye kalácsa szétrúgása témakörében, hogy a veszedelem egyszer s mindenkorra elmúljék sokat szenvedett hazánk egéről, s amely ez:

“Exorcizamus te, omnis immundus spiritus, omnis satanica potestas, omnis incursio infernalis adversarii, omnis legio, omnis congregatio et secta diabolica…Ergo, draco maledicte et omnis legio diabolica…Ut Ecclesiam tuam secura tibi facias libertate servire, te rogamus, audi nos.”

Van bővebb változat is, de én ezek helyett nem dolgozok. S ha most, midőn ide jutottam, azt mondanád, nyájas olvasó, hogy én is hülye vagyok, meg kell cáfoljalak. Kognitív készségeim strammul működnek, és épp emiatt jutottam a fentebb vázolt képtelenségekre. A fortyogó téboly, mint kiindulási pont, hülye válaszokat feltételez, így kívánja a logika. De, hogy e kettő elegye épp a NER maga, arról én már végképp nem tehetek.

Komcsizó bolsevik

A „van annak valami diszkrét bája” jól bevált és nagyvilági fordulattal kezdené az ember az olyan szöveget, ami majd itt eljő nekünk, ha lelkében csupán rőzse-dalok pislákolnának. Viszont nem engedhető meg az andalodás luxusa, amikor igen erős késztetést érez a magamfajta elfuserált organizmus, hogy szétcsapja a monitort maga előtt felhorgadásában.

Akkor viszont az a sajátos helyzet állana elő, hogy nem tudnám megfelelő sorrendben nyomogatni a billentyűket, következésképp nem teljesíthetném a magamra rótt föladatot, hogy bemutomam a világ kajla folyását. Összefoglalva tehát a fennállást, ez egy méretes csapda, amely próbára teszi csatakos és cafatos neuronjaimat. Ekkor kell felvenni a kétszer kettő és Micimackó józanságát, aztán erősen gondolni, most épp Budai Gyulára.

Egy kósza és elfeledett mikrofon az oka, hogy hősünk lelkének mérhetetlen sötétségéről révedezhetek. Ám ezzel még semmi újat nem adtam elő, ezzel a sötétezéssel, hiszen minden elsőáldozó sorosista tisztában van vele, hogy mesénk tárgya, B. Gy., amellett, hogy némethszilárdi intellektussal van fölszerelve, még aljas is. De hát, melyik nem az a kretén bagázsból, ha jól belegondolunk.

Bekapcsolva felejtődött az a rohadt hangtovábbító szar, s így óhatatlanul kiderült, mi jár a mi Gyulánk fejében, ha gondolatai nem a közönségnek csomagolva jönnek elő a szájából. Most épp ezek, amikor arról volt szó, hogy a Fidesz Poltja a bíróságokat basztatja. Ezt mormogta a Gyula: „Jól teszi. Hát azok a bírók, nem? Komcsi mindegyik.” Meg még valami olyasmit, hogy „gyökerek”, ami így, az ő szájából épp figyelemre méltó következetlenségre utal, mert tükör nélkül borotválkozott ezek szerint.

Két dolgot kell megvizsgálnunk, amikor a Gyula kórlapját kitöltjük. Az egyik, hogy voltaképp infantilis szinten van a lelkem ezzel a komcsizással. A net, az nagyon sok mindenre baromi hasznos bír lenni. Most is, hogy ennek a Budainak az ostobaságán révedeztem, meg szörfözgettem az éccakában, mit nem látok, embervirágszálaim?

Egy kétségek közt vergődő diákember tanácsot kért, mert nem értett valamit. Ezt panaszolta: „Mi az a kommunista? Suliban nem tanultuk még töriből se, és engem érdekel, mert az egyik hülye osztálytársam mindenkire azt mondja. Megkérdeztem, hogy miért? Azt mondta, nem tudja, de az apja is ezt mondja mindig. És nem akarok butának látszani, de tényleg nem tudom.”

Erre ezzel nyugtatgatták szegényt: „A szélsőbaloldal képviselői. A köznyelvben, ha az ember ilyet mond a másikra (mint pl. osztálytársad), az a megvetést, a gyűlölködést képviseli.” Nem tudhatom, hogy szegény érdeklődőt kielégítette-e a válasz, arra azonban karakánul rávilágított, hogy a NER előállítói és elszenvedői is egyazon szinten, az általános iskola ötödikesén vannak, ha nagyon megengedő vagyok. Viszont ettől egyáltalán nem lesz jobb.

A kommunizmus, ami a könyvtárnyi hadova ellenére soha nem is volt és nem is lesz, megfoghatatlan egy valami. Bakunyin például, mint valami liberális álmodozó a szabadságról ábrándolt vele kapcsolatban, aszonta: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”. Viszont egész életében menekülni volt kénytelen az anarchista lelkem, de ebbe fölösleges belemerülni.

Az sokkal érdekesebb, hogy a kommunisztikus kísérletek hogyan torkolltak tragédiákba, mint az majd Magyarországra is vár mindjárt. Azt írja a szakirodalom, hogy a komcsik az egész gazdaságot, a termelést, az elosztást és a fogyasztást újraszervezték. Ez a folyamat törvényszerűen két következménnyel járt: szabadságelkobzással és az egyenlőtlenségek új típusának megjelenésével. Így szükségszerűen alakult ki egy új osztály, az élcsapat, a pártelit, a funkcionáriusok osztálya.

A régi egyenlőtlenségek felszámolása az igazságtalanságok és egyenlőtlenségek új formáit hozta létre. A centralizált gazdaság kiépítése szabadságkorlátozáshoz vezetett, ahol az erőszak, a terror nem szükséges rosszként, hanem pontosan fordítva, a rendszer nélkülözhetetlen elemeként jelent meg. Ebből a logikából fakad a kommunizmus fő jellemvonása, tehát a hatalomkoncentráció, a szabadságkorlátozás, és az erőszak alkalmazásának létrejötte.

Ebben a történetben, amely viszont már maga a bolsevizmus, a magam részéről egyetlen bírót sem látok, fidesznyik mocsadékokat és a főgecit viszont annál inkább. A bolsevizmusról még kiegészítésképp: ez a szörnyszülött az is, amelyik a törvénykezést hatalma szolgálatába állítja, tehát minden rémsége paragrafussal alátámasztható és igazolható.

Már megint a NER áll előttünk, benne a mi kis Berijánkkal, aki mindenkit elveszejtene, aki nem úgy gondolkodik, mint ő. És megint csak Budaihoz lukadtunk ki, a bolsevikhez, aki valami perverz hóhérként viselkedik, és egy pokol lehet a fejében. Bárándy Gergely az egész cirkusz kapcsán kifejtette: “Budai Gyula intellektusával mi már régóta tisztában vagyunk, most a széles közvélemény is megismeri azt.”

Bárándyt ki kell ábrándítsam. Nem, nem ismeri meg egyáltalán. Ugyanúgy, ahogyan Sorost is patás ördögként azonosítja, és fingja sincs arról, valójában mit is akar ez az öregember. A széles közvélemény számára Budai a hős donkihóte, akinek bolsi buzgalmát a komcsi bírák lohasztják le minduntalan. A széles közvélemény számára ez a világ.

De szar, hogy mindig erre köll jutni.

Ojjektum

Soros Györgynek tele lett a töke Pártunkkal és Orbánunkkal, ezért kiadott egy közleményt, miszerint „a nemzeti konzultációs kérdőív állításai csúsztatásokat és nyilvánvaló hazugságokat tartalmaznak, amelyek célja, hogy szándékosan félrevezessék a magyarokat Soros György bevándorlókra és menekültekre vonatkozó álláspontjáról.” Aztán pedig tételesen végigvette a konzultáció hét pontját, hogy szerinte azok miért nem igazak.

Hibázott az öreg, ezekkel és a horda összes tagjával így nem lehet beszélni. Illetve lehet, csak teljesen fölösleges, ugyanis nem értik a pianót, ezen felül Józsik is. Illetve Józsi még a választópolgárok azon összessége, akik szerint Orbán kártékony csótány lehet, de ezt ilyen cizelláltan nem tudják megfogalmazni, sőt, sehogyan sem, mert születésüktől determináltan futballszurkolók, és belőlük áll a potenciális forradalmárok kilencven százaléka.

A Józsi-futballszurkoló archetípusa Szalacsi Sanyi bácsi, mindnyájunk kedvence, szegény, akinek az a sors jutott, hogy röhögjenek rajta, ami szerepének totális félreértésére utal. Nem bohóc ő, hanem a magyar rögvalóság, társadalmunk eszenciája, kivonata, aki megmutatja, hogy Orbán mért ül a nyakunkon már harmadszor, és miért fog oda telepedni jövőre is. Ha szertenézel a gőzölgő hazában, akkor Szalacsi bácsik tömegeit láthatod, ők pedig a Józsik a stelázsiból.

Hogy megértsük nyavalygásomat, elevenítsük föl Sanyi bácsi interjúját: „…Hát, az építményéről annyit tudok, hogy … a tanács … megkapta az ojjektum … ra való, … hogy mondjam magának … hogy ezt az építményre megkapta a tanácstúl az engedélyt, hogy … hogy akarja magának kifejezni, hogy … mindent megkapott erre az ojjektumra, meg háromszázezer lite, harmincezer vagy nem tudom … valami … ojjektumra, hogy a litér háromszázezer, harmincezer literes víztartályra megkapja az engedélyt … és … Nem, igen … az ellen nem véd, de viszont … így magyaráz…ta ki Árpi, hogy … a vízbül veszi ki a … a … az oxigént. Teccik érteni? A vízbül fogja az o, harmincezer … literbül veszi ki az oxigént…”

Mindeközben pedig Soros, amikor megszólal végre, mint valami napkeleti bölcs, emeli fel az ujját, ahelyett, hogy Orbán pofájába rúgná az asztalt. Elveszett és elcseszett kísérletezés, mint ahogyan Gulyás Márton pörformansza, hogy a Rokonokból tart felolvasóestet, vagy a kétfarkúak festegetése. Szép szimbólumok ezek, csakhát, itt van nekünk ez a monolitikus NER, ez a hatalmas, kikezdhetetlen kődarab, ez az ojjektum, ezt pedig ráolvasással nem lehet elporlasztani, és kinyerni belőle a ’zoxigént.

Magyarország sajnos nem romkocsma, ahol üveggyöngyjátékot lehet folytatni Josef Knecht, Magister Ludiként a vájtfülűek számára. Itt kulturális harc folyt és folyik, de ez már nagyon régen eldőlt az örök Józsik javára, akinek sikerült annyira lecsupaszítani az öntudatát, mint a kuglinak, aki elment este berúgni.

Azt tanította nekem az Edit néni az iskolában, hogy a fogalmazásnak legyen bevezetése, tárgyalása és befejezése, és most haladok afelé, hogy vén fejjel megbukjak nála. Mint kitetszik, bevezetésem és tárgyalásom az van, a befejezéssel viszont adós vagyok. Nem tudok én ebből az egészből használható tanulságot leszűrni, amit a nyájas olvasó úgy szokott megfogalmazni, ne pofázzá’, hanem azt meséld el, mi a teendő.

Szégyenszemre ilyet én nem tudok, ezért jó szokásomhoz hűen Füst Milánnál keresek óvó menedéket:

„…Ezenfelűl: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk nagyon gyakran semmi. Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem. Példáúl az, hogy miképp szemléled és ítéled meg ezentúl e világ forgatagát. Feltéve, hogy jól odafigyelsz…”

Ennyit tudok fölhozni mentségemre azzal a kecsegtetéssel, hogy megígérem, ezután is igyekezni fogok Orbánt minden erőmmel basztatni, mert ha egy bárány is megtér általam, akkor talán nem éltem hiába.

Mester és tanítványok

Kósa Lajos is terjesztette a sorosigét, mert meg kell szolgálni a kis aprót, pörküttet, és az ilyesmit nevezik máma minálunk lakossági fórumnak. Ezeken a bárányok útmutatást is várnak az örök igaz mellett, és adódhatnak váratlan helyzetek. Legutóbb is, amikor a kupakok örökös bajnoka elvegyült a nép közt tanítási szándékkal, ékes példája derült ki annak, hogy az élet az irodalmat is képes felülmúlni abszurditásban, még csak erőlködni sem kell.

Ezen a szeánszon, ahol Kósa volt a médium, az egyik néző kijelentette, hogy szerinte újra kellene definiálni a hazaárulás fogalmát, végiggondolni, hogy hogyan lehetne likvidálni az ország belső ellenségeit, mert most már annyit támadják egyes magyarok az ilyen-olyan fórumokon az országot, hogy ez bűncselekménynek számít. Ezen a ponton találkozott a hívő Orbán ártó szellemével, és a teremben megimbolyogtak a gyertyák lángjai.

Marquez – aki mindent tudott az életről – mesélt nekünk a fülkeforradalom kapcsán az ilyen sajátságos fejlődésről Buendia ezredesről magyarázva: „Még ki sem mondta, sőt ki sem gondolta a parancsait, már végre is hajtották őket, és mindig sokkal messzebbre mentek, mint ameddig ő maga elmerészkedett volna.” Itt tartunk most, a tömeg önjáróvá kezd válni, azzal a különbséggel, hogy a mi elöljárónknak esze ágában sincs visszavonulni és aranyhalacskákat gyártani vég nélkül.

Viszont sokkal komolyabb dologról mesélnék, mint valami Száz év magány kivonat, és ez az élet, éspedig a miénk. Immár két minőségben létezik az Orbán által leszedáltak serege. Vannak ugye a nyugdíjasok, akik ösztönösen üldözik a gonoszt, ha sípolsz, vagy elhajítod a konzultációs, erősen használt klozettpapírt, akkor pofán vágnak és megtépik a füledet. Ez tiszta sor, dolgozik az adrenalin, mint a bázisugróknál, csak itt a gyűlölet tobzódása generálja a gyönyöröket. Jól látszik, hogy vezérünk bedrogozta Magyarországot, illetve a híveit. Méghozzá a “gyűlölet” nevű pszichodroggal.

Bármily furcsa is, nem brit tudósok állapították meg, hogy: “A gyűlölet és harag érzése az agyban noradrenalint, oxitocint és dopamint szabadít fel, nagyjából ugyanazokat a vegyületeket, mint a szex és a kokain”. Erre természetesen rá is lehet szokni, és ha más forrásból nem kapjuk meg, akkor beszerzési módnak marad a gyűlölködés. Hogy valami szer hatása alatt állnak, az jól látszik bájos nyugdíjasainkon – ezeken a Bunyós Bálintokon, hogy ne általánosítsunk azért -, megborult agyuk tükröződik fátyolos szemükben és visító hangjukban.

Az ilyen ember mindenre képes, ezért ez az erőltetett, a teljes közéletet beborító, Orbán kizárólagos politikájává és a kormányzás egyetlen cselekvésévé váló állandó, őrjöngő, hisztérikus gyűlöletkeltés, félelemkeltés, izgatás. Ezért a gyűlöletkampányok, a gyűlölet-óriásplakátok, az örökös hergelés, uszítás, rágalmazás, fideszes pszichoterror. Mert Orbán ezzel a pszichodroggal tartja kábulatban és függőségben a szavazóit, voltaképp ezzel tartja fenn a hatalmát. A Wermacht katonái is kaptak bogyókat, hogy bírják az iramot, bármily furcsa is, beállva gyalogoltak végig Európán.

A fogatlan szájjal tutuló, esernyővel kardvívó nyugdíjas képe önmagában még mókás is lehet a tiszteletlen bölcsész számára, az azonban, ami Kósánál elhangzott, egyáltalán nem. Abban nem volt semmiféle lángoló érzelem, csak hideg, pszichopata racionalitás, amellyel a gyilkolásra próbál indokot találni a delikvens. Ez sem előzmény nélkül való, gondoljunk csak Földi László Echo TV-beli megnyilatkozására:

„Most háború van. Ezek az emberek kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk.”

Az ő esetében még vélhettük és mondhattuk, hogy pénzért ilyen aljas, a lakossági fórumon likvidálásról álmodozó nemzetvédő azonban önerőből és érdek nélkül. Ez viszont már egyáltalán nem mókás, inkább elborzasztónak nevezhető, mert ez az SS-Totenkopfverbände habitusa, akikről most nem mesélnék. Viszont ők önként, kéjjel és nem csak parancsra. Eleddig csak arról duruzsoltam, hogyan bimbózik az Orbán-gyűlölet virágszál, most azonban már olyan rohadtul szárba szökkent, hogy ihaj. Mondom, gondoljunk Buendia ezredesre miheztartás végett.

Hittérítők

Megtéptek egy idős és vak zongoraművészt Orbán üvöltöző, nyugdíjas katonái. Ezek Sorosról terjesztették az igét, s mivel a delikvens ellenállt, és kihajította a cuccot, nekiestek, és a hírek szerint „rikácsoltak, hogy milyen hálátlan, migránsoztak, kerítéseztek, Soros-bérenceztek”. A szomszéd érkezése szabadította ki szorult helyzetéből a megtéríteni óhajtott alanyt, és ezzel új szintre érkeztünk.

Nem azzal, hogy a succubusok ütöttek és vertek, mert ez, bármennyire is sajnálatos, már megszokottnak mondható a NER-ben. Ennek a gyökerei 2011-ig nyúlnak, amikor az atyaisten a Párt kongresszusán ekképp nyilvánult meg: “Elvégeztük a munkát, egyetlen ügyben sem hagytuk, hogy a probléma súlya, a pesszimizmus, a kishitűség vagy mások kételkedése elbizonytalanítson bennünket. A támadásokat visszavertük. Az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány saller, kiosztottunk néhány baráti tarkón verést.”

Aztán jöttek a viszkető tenyerek, mint arra emlékezhetünk, csak hajlamosak vagyunk elfelejteni, és mindjárt előttünk is áll teljes gyönyörűségében a meggyőzés teljes fegyvertára. Előszeretettel hasonlítják az orbáni működést Kádárhoz, s okkal. A krumplileveses azt mondta volt, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Kései tanítványa száznyolcvan fokkal megforgatta ezt, s ma már ott tartunk, hogy aki nincs vele, az ellene van.

És még ez sem az a nóvum, amely ellenállhatatlan kényszert oltott belém a mesélésre, hanem a módi. Hogy nem hagyják békében az embert, és a permanensen, az élet minden területéről ömlő mocsok sem elég, hanem az üldözött után mennek a barlangjába, és a szájához nyomják a feszületet, hogy csókolja azt, ha okádnia kell, akkor is.

Becsöngetnek, mint a jehovisták a fekete öltönyükben meg a fehér ingükben, azzal a különbséggel, hogy azokra rá lehet cseszni az ajtót, ezekre nem, mert pofán vágják az ember, és elkapják a fülét, ha rosszul áll a szeme. Hogy már a csendes rezignáltságot sem engedik meg, és mindent megtesznek, hogy mindenki együtt ordítson velük.

Így dúlják föl az ember életét, és ez az eset is, a vak ember meggyakása bizonyítja, hogy ez nem spontán, művelet. A vénasszonyoknál ugyanis szórólapok voltak, térítő brosúrák, akárha biblia, és azt valahol valakik a kezükbe adták, valahol valakik elmondták nekik, hová kell becsöngetniük a rohadt nagy városban, és ez nem a hímző szakkör volt, hanem a pártiroda, vagy a plébánia dohos mélye.

S hogy még ez se legyen elég, a reakciójuk ez: „Az incidenst tehát a már minden bizonnyal Ron Werber befolyása alatt álló LMP-s média találta ki és az álhírt az a Weszely Zsuzsa közölte nyílt levélben az oldallal, aki az LMP fizetett kommunikációs tanácsadója” – így a Fidesz közleménye, ami azzal zárul, hogy a kormánypárt szerint „Szél Bernadett maga is Soros katonája, korábban a Soros által pénzelt migránspárti szervezeteknek dolgozott”.

Nincs tehát objektív valóság, mint Szombathelyen sem volt, amikor a helyi kórház működésére panaszkodott tucatnyi beteg, ez pedig hendei olvasatban az ellenzéki sajtó kitalációja és ármánykodása volt csupán. Itt ülünk hát nyakig a szarban, viszont arra kell esküdnünk, hogy ami a szájunkat csapdossa az ambrózia, különben mehetünk a máglyára. Ez már a goebbelsi totális háború.

A magam részéről eleddig azért tudtam üdvözült Buddha-mosollyal elviselni a tomboló tébolyt, mert szorosan betartottam Füst Milán bölcs életvezetési tanácsát, amely ez: „Légy nagyvonalú!” Milán bácsi, megbuktam nálad. Már nem megy, nem hagyják, mert mindent elkövetnek, hogy előbugyogjon az emberből a gyomra mélyén rejtező vadállat, és nem lesz ennek jó vége egyáltalán.

Fagyállós kockacukor

Egy ismeretlen, elvetemült organizmus, amely emberszabású lehetett – lévén az ufonauták humánusabbak, illetve rivális kutyabandák leszámolási akciójáról sem lehet szó – több mint ötven, fagyállóval átitatott kockacukrot rejtett el egy békéscsabai kertben, feltehetően kutya-, oder macskagyilkossági szándékkal.

A rendőrség negyvenhetet le is foglalt a cuccosból, a többi sorsa ismeretlen. Csak reménykedhetünk , hogy valaki nem örült meg annyira a váratlan édességnek, hogy későbbi fogyasztásra zsebre rakta, legyen elég ideidézni okulásul Örkény „Végzet” című egypercesét:

„Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők. Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát. Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek. Negyednap eltemették őket, s aztán összejött a rokonság meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak. A mentősöknek – az orvosnak, a két hordágyvivőnek meg a sofőrnek – már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort. Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek. És most viszi!”

Viszont most nem a kajánkodásnak van itt az ideje, mert ez nem irodalom, hanem a nagybüdös magyar élet. A fagyálló nem játék, és nagyon alattomos, tisztára nemzeti eledel.

Az etilénglikol az alkoholokra jellemző bódító hatást fejt ki, az első tünetek a részeg ember aldehides fázisához hasonlóak, a kedvenc állatoknál is a mozgás összerendezetlensége, dülöngélés, tudatzavar, hányás, gyengeség, görcsök fordulnak elő, gyakran a végtagok is lebénulnak. Ezek a tünetek nagyon gyorsan, a méreg felvételét követően fél-hat órán belül feltűnhetnek. Ezt követően huszonnégy-harminchat órán belül már jelentkezik a súlyos anyagcserezavar, a vese,- és az agy károsodására utaló rángógörcsök, aztán a blöki vagy macsek megmurdel.

Mint ahogyan az emberek is. Ők is szoktak fagyállót szopogatni, vagy véletlenül, mert eredendően finom édes az anyag, vagy direkt, egészen nem keresztényi módon öngyilkolási szándékkal. Ez a ritkább, viszont hatásos módi.

Pártunk is rendszeresen, naponta több alkalommal akar rángógörcsöket okozni alattvalóinak, s ehhez a fagyállós kockacukra a sorosozás. Nem is kertek mélyén rejti el, hanem plakátokon harsogja, levélbombában küldi, nyomdaipari termékeken át és az éteren keresztül teríti a mérget meglehetős nagy hatásfokkal, ha az utóbbi napok megvadult magyar szántóvetőire gondolunk, valamint esernyővel kardozó nyugdíjasokra.

A méreg lassan, de biztosan hat. Ez a kormány a saját népe ellen intéz permanens dezinformációs támadás-sorozatot, háborút vív a saját népe ellen, pszichoterrort folytat, hamis félelmet kelt, riogat, veszéllyel fenyeget, így taszítva pánikba és rettegésbe a polgártársakat.

Ennek nagyon látványos és legújabb eleme, hogy a hét végén ott tartottunk: “Soros szervezete terroristákat pénzel”. Ezt az MTI adta ki további szíves felhasználásra a 888.hu-ra hivatkozva, aki aljanépek meg a Daily Caller, köztudottan álhíroldalként fungáló seggpiszoktól vették át mindenféle skrupulus nélkül és dalolva. Ezt hajnaltájt vakerászom a gépre máma (hétfő), és teljesen biztos vagyok benne, hogy mire a magyar proletár felébred, hogy munkába induljon, mindenhonnan ez folyik majd.

Így készül a mai kockacukor, ha már ebbe a metaforába ragadtam bele. Pártunk fagyállója pedig ez: Akit átvernek, akivel elhitetik, hogy félnie kell, aki retteg, az nem a maga ura. A félelem beszűkíti a tudatot, lebénítja a gondolkodást, felfalja a lelket, és ezáltal a hatalom számára dróton rángatható, irányítható bábbá válnak a félelem-propaganda áldozatai. Pont ez a célja Orbánnak, a fideszes félelem-gyártóknak, akik így tesznek tönkre magyarokat.

És nincsen több mesélni valóm mára.

Valóság nagybátyám

Balog-embertelen miniszter azt találta mondani virágos jókedvében, hogy: „Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy botránymentes éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök.” Mindeközben Farkas Flórián ellen most is több büntetőeljárás zajlik, többek között csalás, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával.

A két dolog valahogyan ellentmond egymásnak a formállogika szabályai szerint, ezért az embertelen, illetve minisztériuma kapott négy kérdést, amire nem sikerült válaszolni, illetve azt, hogy „A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség a legnagyobb hazai cigány szervezet, akik mindig szót emeltek a magyarországi cigányságért és képviselték őket.”

Mint valami rosszul programozott, beszélő robot, vagy agyalágyult kisiskolás. Ugyanígy, a Czeglédy-ügyben a bíróság kimondta, hogy tizenegy károsult van nyolcszázezres tétellel, rá egy napra fideszék ezer emberről és százmillióról vakognak újra, mintha a valóság nem létezne, illetve számukra egy másik valóság világítana, ami már ontológiai probléma, nem tiszta hazugság.

Erről a valóságról azt tartják az okosok, hogy a tudatunktól függetlenül létező dolgok összessége, minden, ami valaha létezett, és minden, ami jelenleg is létezik. A valóság anyagi, tárgyilagos, független a megfigyelőtől, annak helyzetétől, független annak ismereteitől, értékítéletétől és nézeteitől is. A valóság megtapasztalásának vannak korlátai, de a megismerésére tehetünk erőfeszítéseket.

Másrészt a valóságot lehet teljesen személyhez kötni, ha a megismerésre gondolunk. Ez a megismerő személyétől teljesen függő, mivel egyéni megismerési képességei adják meg a végső következtetéseit. Eszerint mindenkinek saját valósága van, ebben él és minden tettben, amikor a valóságával kapcsolatba kerül, azt alakítja is tudat alatt. Itt lehet a zavar az erőben, vagy párhuzamos univerzumokban élünk, mi, meg a fideszék.

Mert gondoljunk csak bele a Fidesz-valóságba, amikor szent meggyőződésük az is, hogy van Soros-terv. Hiába mondja például Brüsszelből Navracsics, hogy ilyen nincs, Orbán csettint egyet, hogy mégis van, mert ő jobban tudja. Ezen a ponton el kell merengeni vezérünk elmebéli állapotáról, másrészt pedig az ő valóságáról is.

Mert lehet, hogy egyrészt szimplán mocsok és szaralak, ez evidencia, de mi van akkor, ha az ő világa is ilyen opálos. Ha elrévedezünk azon, milyen hermetikusan van elzárva a külvilágtól, előfordulhat, hogy zavart elméje teljesen más valóságot mutathat neki, mint ami a panelprolinak adatott. A másik opció, hogy simán hazudik, tessenek választani gusztus szerint.

Viszont ez utóbbi esetben az is vizsgálat tárgyát képezhetné, hogy az alvezérek, illetve a mag tudja-e, hogy ez hazudik. Vagy milyen szintig engedett az igaz valóság ismerete, és mondjuk, egy mezei parlamenti képviselőnek már nem, hogy ne zavarja a bonyolultság a gombok nyomogatása közben.

Aztán a valóság mellett fölmerül az igazság problematikája is, amelyet szakállas bácsik így jellemeznek: Ha két vagy több személy elfogadja egy esemény vagy tapasztalat valamilyen értelmezését, akkor erről konszenzus alakul ki. Ha ezt néhány egyén vagy csoport elfogadja, akkor ebben a csoportban ez az értelmezés igazsággá válik.

Ezen a ponton érthetjük meg, mi folyik itt minálunk. Egy árva migráncs nem látszik az országban, mégis itt vannak, és tosszák a hajadonokat. A hülyék között ebben konszenzus alakult ki, ez tehát igaz a másfélmillió elsőáldozó hívőnek. Így válik minden, Orbán által kreált alternatív valóság igazsággá szerte a hazában, ezért arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy nem forradalom kell ide, hanem filozófus. Illetve magamnak elmegyógyász, hogy a környülölelő szart fel tudjam dolgozni.

Vegytiszta gyűlölet

„A Két Perc Gyűlöletben nem az volt a borzasztó, hogy mindenki köteles volt részt venni benne, hanem az, hogy lehetetlen volt elkerülni a belekapcsolódást. Harminc másodpercen belül képtelenséggé vált az ellenállás. Mintha a félelem és bosszúvágy eksztázisa öntötte volna el az egész embercsoportot: a vágy gyilkolni, kínozni, kalapáccsal arcokat összezúzni, mintha elektromos áram változtatott volna minden embert akarata ellenére fintorgó, sikoltozó hold-kórossá. S hozzá ez a düh, amely mindenkit megszállt, elvont, iránytalan érzelem volt, amelyet egyik tárgyról a másikra lehetett vetíteni, mint valami reflektor fényét.”

Ez itt, mint bizonyára mindenki fölfedezte, az 1984-ből vett idézet, amit lehet, unnak már, nagyon. Mármint, hogy ehhez a regénybéli világhoz hasonlítja az ember azt, amiben amúgy élnie adatik 2017-ben Magyarországon. Én is unom, de legfőképp azt, ami ezeket a reflexeket előidézi, hogy „minden lényegest kitölt”, ha elnézhető egy szerelmes versből vett félmondattal utalni lelkünk mai állapotjára.

Ez voltaképp kényszerpálya, nem lehet kikerülni, hiszen a sorosozás és folyományai ott vannak minden kilométerkőnél, ez virít az utcán plakátokon, ez ömlik a tévéből, ez nyomtatódik újságpapírokra, ez világít a számítógép képernyőjén és ezt zengik szerte az országban a kultúrházakban meg Isten házának szószékeiről gyalázatra. És ez lüktet a föl nem bontott konzultációs levelekben is. Nincsen más ma Magyarországon.

Nincs menedék, az ingerekre pedig az organizmus többféleképpen reagál. Van, aki magába szíja a mérget, elvegyíti bensőjében és aztán minden ok és indok nélkül újságírókat és egyéb állatfajtákat ütlegel. Van, aki végtelen depresszióba süllyed, és kocsányon csüngő, bánatos és könnyező szemekkel nézi a homokos, vizes síkot, amivé a NER gyalulta az egész elcseszett országot. Mások hivatásszerűen mazochisták, és rőzsedalos lelkükkel hiába zengenék a nyiladozó pitypang dicsőségét, mégiscsak reflektálniuk kell a környezetükre, ha meg akarják őrizni az integritásukat, vagy, hogy ne menjen el végleg a józan eszük, ami fogós, ravasz egy feladat máma már.

Az ember hivatásszerűen tartja a tükröt, majd csodálkozva nézi, hogy ferde a pofája, és a háttérben felfedezi a csontig lecsupaszított vegytiszta gyűlöletet, holott szívesebben irkálna Fejes Bandi módján kétkiszta szerelemről, pedig ő élt a Kádár-korban, nem pedig korunk hőse, és ja, nem.

Ha a fönti zuhatagból, ami alvadt vérdarabokként ömlött ki belőlem, az volna kihüvelyezhető, hogy tele van a tököm az egésszel, akkor nem tetszett nagyot tévedni, és ezt most el is mesélem, hogy mért is.

Manapság minden lószarról felmérés készül, mért ne készülne erről is, hogy a Soros hogyan hat a százszorszépekre, s mint kitetszik a kutakodás eredményéből, tisztára, mint a gamma sugarak. Összefoglalóan: Soros György népszerűsége zuhan, de csak az egyatáborban. Ott is elsősorban az idősek és a bambák körében, ami nem meglepő, és voltaképp nem is érdekes.

Az viszont már igen, hogy a kutakodás készítői hirtelen és váratlan egy nyitott kérdést is becsempésztek, ahol alá kellett volna támasztani pár szóval, a drága delikvens mért is rühelli ezt a Sorost. Ötven százalékuk nem tudta megmondani, még csak annyit sem, hogy csak. Semmi, csak a gyűlölet, ami ezek szerint ott lobog, és akármire könnyedén kivetíthető. Ez élteti a cirka kétmilliós tábort itt, minálunk az Egyes Leszállópályán, ha már annyira Orwelleztem az elején.

Soros a mi Goldsteinünk, jól megindokolható, és az utálattól böfögő népek fele számára megfoghatatlan valami alapján. S míg Kukorica Jancsira méltán volt hörgősen dühös a gazdája, mert szerelmi tébolyában odahagyta a nyájat, s így jogos volt a tutulás, miszerint „vasvillát, vasvillát, hadd szúrjam keresztül”, itt, minálunk csak a vasvilla maradt elveszett jószág nélkül, ha úgy teszik, érdek nélkül, mint Kant szépségeszménye, de csak repked az agyam.

Viszont egészen furcsa dolgok is előfordulnak benne, mintegy találós kérdésként világítva, hogy mi lenne, ha két évvel ezelőtt nem zuhan meg a világ, és szerencsétlen emberek sokasága nem kényszerül iszkolni a nyamvadt életéért. Ha nincsen ez a migráncsválság, ami a muníciót adja azóta is, mert ugye ebből fakad a Soros, a civilek csesztetése, a CEU vegzálása, ez élteti ma már a NER-t, mert ezen kívül semmi mondanivalósuk nincsen.

Ha ez az egész cirkusz nem lenne, mit tudna mesélni nekünk egyetlenünk a világról? Azt hiszem, semmit sem. És ezen a ponton eléggé sajnálatos módon az is eszembe jut, mi történne akkor, ha Soros netán megboldogulna még a választások előtt, mi lenne akkor? Hogyan zuhanna össze a kártyavár, ez engemet rohadtul érdekelne, de nincsen hozzá moslékom.

És a lét dadog.

Kampányok, eszmék, Soros

Hollik István minden bizonnyal egy jóravaló fiatalember, aki olykor leviszi a szemetet, vasárnap, mise után pedig meglátogatja a mamáját. Olykor-olykor (elég gyakran) viszont szól is neki a szája, amit nem kéne annyira erőltetni, mert elrontja a rózsaszínű idillbe hajló összképet.

Az Agymenőkben, amikor Sheldon a saját személyiségéről akart értekezni, Leonard frappánsan állította le a kibontakozni készülő szózuhatagot. Azt mondta a kényszeres fizikusnak, hogy neki nincsen személyisége, csak kedvenc sorozatai vannak.

Hollik keresztényi manusnak sincsen saját arca, ám sorozatai sem, az ő agyát nem a scifi meg a húrelmélet, hanem a párt zabálta föl. Neki kedvenc orbáni hagymázai vannak, amelyeket hirtelen-váratlan a legszokatlanabb helyeken böfög fel, arra ügyelve, hogy legyen a közelben mikrofon.

Nem róhatjuk meg ezért igazán, ilyen az összes. A már nem is tudható hányadik fideszvonal a permanens csatában, akiken távolról szaglik a kontraszelekció. Hol vannak már a pokornik és társaik? Elfújta őket a szél, és eljött a némethszilárdok kora, ami hasonlítással minden magasságot és mélységet sikerrel megmutattam.

És akkor Soros.

Róla annyit kell tudni holliki megközelítésben, hogy be fog lépni a magyar választási kampányba. A bazi sok dollárját ezért utalta a saját alapítványának, amely, s innen szó szerint: „…eddig is bőkezű és intenzív pénzforrása volt azoknak az illegális bevándorlást támogató szervezeteknek és politikusoknak, akik rendszeresen beavatkoznak a magyar közéletbe, és megpróbálnak nyomást gyakorolni a magyar kabinetre.”

És még: „…ezek az NGO-nak nevezett, nem kormányzati szervezetek és politikai támogatóik az Orbán-kabinet elleni támadásokhoz is minden eszközt felhasználtak, tüntetéseket szerveztek, Brüsszelbe jártak feljelenteni Magyarországot. Brüsszeli politikusok vannak a zsebükben, akiken keresztül üzengetnek és fenyegetnek.”

Továbbá: „… A kormánnyal szemben ellenséges civil szervezetek időközben országjárásba kezdtek – bevallásuk szerint uniós pénzből –, amit az általuk vallott ideológia terjesztésére igyekeznek felhasználni.” Látjuk, hogy ökörségeket beszél, két fogalom azonban megragadta kalandozó figyelmemet, úgymint kampány és ideológiák.

De először a pénz.

Mai árfolyamon saccperkábé négyezer milliárd forintot csoportosított át Soros, ami a Fidesznek kurvára fáj, de nem tudni miért. Gyuri uraságnak ez a lóvé a sajátja, ha úgy szottyan kedve, még a seggét is kitörölheti vele. Amivel a Fidesz kurválkodik, az viszont nem az övé, hanem közös. Ez az egyik.

A másik pedig, hogy fölösleges visongani, Pártunknak is van közel ennyije, csak be kell nyúlni a bugyelláris mélyére, és előkotorni a nyugdíjak lerablásából származó háromezer milliárdot – ami valami rejtélyes módon már senkinek sem fáj -, és máris kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Főleg úgy, hogy Soros ezt a dellát nem Magyarország elpusztítására szánja, azt csak úgy képzelik a jól fésült hollikok és más degeneráltak.

Sőt, míg Soros itteni költéseiről semmilyen adat sincsen, az övékéről viszont igen. Ennek az elcseszett 2017-es évnek az első hat hónapjában harminchat milliárdot költött államunk reklámokra, s mint az ismeretes, nem mosóporokat, se nem bontott csirkét népszerűsít ezekkel, hanem a saját hülyeségét.

Ennek a dolgozatnak nem tárgya ugyan, de a sztori kedvéért lemásolom a hányást: „5,9 milliárdot kapott a TV2 főcsatorna (a teljes csoport 7,9-et), 4 milliárdot a JCDecaux plakátcég – ők a G7 szerint nem egyértelműen kormánypártiak, viszont az Orbán-Simicska szakítás óta az egyetlen választási lehetőséget jelentik a kormányzati plakátkampányokra. 2,1 milliárd ment az Origo-Adnetworknek, 1,45 milliárd a Duna TV-nek, 1 milliárd az M1-nek, 923 milliót kapott a Rádió, 880 milliót a Petőfi Rádió, 870 milliót a Kossuth Rádió, 830 milliót a Lokál Extra, és 650 milliót a Ripost.”

Apróbb tételekkel, amelyek más, az egész univerzumot kitöltő úgynevezett kormányközeli médiumoknál landoltak, most nem foglalkozunk, meg a konzultációkkal sem. Csak miheztartás végett srejboltam ide, hogy a jómunkásember verejtékkel befizetett adóforintjait hogyan basszák el propagandára. Plusz a stadionok, templomok, futballcsapatok meg a többi trágya, ugye.

Ez a közel negyven milliárd egy félév költéseinek summázata, 2010-óta pedig már rohadt sok félév telt el, tessenek osztani és szorozni, majd megdöbbenni, befejezésképp pedig átkozódni, de még nem végeztünk teljesen.

Holliknak fáj, hogy a közelítő választások okán kampányolni fognak, akik a NER megrohasztásában érdekeltek. Érdekes idea ez, főleg, ha figyelembe vesszük azt, Orbán és hordája 2010-óta megszakítás és egy perc szünet nélkül kampányol. Máshoz nem is értenek, tulajdonképpen ez kormányzásuk alfája és omegája, a kampány. Ezért mállik szét az ország.

És itt érkezünk el az eszmékhez és ideológiákhoz, amelyek ezt a kampányolós, pénztől tocsogó felépítményt mozgatják. Sorosnak van ilyenje – mármint víziója a világról -, ami már harminc évvel ezelőtt is kiderült Akkor, amikor ezeket pénzelte, hogy lebontsa a kommunista – jó, szocialista – diktatúra vasfüggönyeit. Az ő bűne az, hogy nem változott, a mi tragédiánk viszont, hogy az idő körbeforogván ma éppen ott tart, mint akkor, és Soros most újra arra cseszi el a saját – hangsúlyozom még egyszer – pénzét, hogy az orbáni sötétséget elűzze.

Soros maradt, aki volt, Orbán nem igazán, így vált ebben az általa egyáltalán meg nem értett világban üldözőből üldözötté. Ez fájdalmas lehet, de mit lehessen tenni. Ez a mi átkunk annyiszor váltott ideológiát, jelszavakat hatalmi tébolyában, hogy mára valami kiismerhetetlen, fortyogó massza lett az ő lelke. Világnézetről, kiérlelt világlátásról, eszményekről esetében nem beszélhetünk, olyanja soha nem is volt, csak a trón akarása.

És bár a degenerált Schopenhauer szerint ez éppen elég, ő is lebuktatta önmagát, mert azt a szöveget, amelyben eljut az akarat diadaláig, azzal kezdi, hogy a világ az ő képzete. Stimmt, most szakítottuk át a célszalagot, most értettük meg Orbán et. zavaros tudatát és látomásait. Mit ne mondjak, nem egy üdítő elegy, de ez látszik a véreres szemein is.