Szukák és debilek

Spanyolország visszatért Európába, illetve megérkezett a XXI. századba. Isabel Celaá kormányszóvivő bejelentette ugyanis, hogy 2019 első negyedévétől újból hozzáférhetővé lesz az állami finanszírozású mesterséges megtermékenyítési program az egyedülálló-, illetve leszbikus nők számára is. Az elérhető közszolgáltatások listájáról a néppárti kormány vette le ezt, a mostani viszont egészségügyi minisztériumi rendelettel visszaállítja.

Sőt, a kormány – az ottani – úgy határozott, hogy június 28-át hivatalosan az LMBTI-büszkeség napjának nyilvánítja Spanyolországban. Amilyen a világ, mégsem a bikafuttatók, hanem a magyar homofóbok visítanak emiatt. A prostisrácok már ekképp tálalta nyájas olvasóközönségének a hírt: “Az új spanyol szoci kormány szétveri a hagyományos családmodellt”. – Az még nem teljesen világos, hogy saját erőből ilyenek, vagy utasításra, de Novák államtitkár asszony elvtársnő sem mondhatta volna szebben a gyalázatot.

Meg is tette, mint ahogyan arról már volt szerencsém beszámolni. Ő is úgy cukkolja a magyar keresztény úri középosztályt, hogyha jogot kapnak a melegek, akkor a heteróké meg csorbul. Ilyen furmányosan ültetgetik el ezek közösen a gyűlölet magvait a korlátolt agyakba – köszönöm a tapsot a kifejező, s egyben gyönyörű képért -, és bár sokáig vívódtam, hogy a náci portál okádását közzé tegyem-e, az győzött meg a szükségességéről, hogy muszáj bemutatni, mit is okoz ez.

Hogy milyen közönséget nevel. Úgy vagyok, mint Kosztolányi Esti Kornélja: “Mit hoz neked a búvár, ha fölbukik a habból, kezébe’ szomorú sár, ezt hozza néked abból…” – Ugyanis a lényeg voltaképp nem is a prostik szíves közlése, hanem a reá érkezett rajongói-olvasói produkció. Mert alig is okádta a világba a nyomorult orgánum azt, amiért a busás pénzeket kapja Orbántól, máris ott volt a komment, amit muszáj lesz ideraknom, hogy lássuk, hol is élünk, meg, hogy mivé lett ez az ország miniszterügynök úr dicstelen uralkodásának kilencedik évében:

“Undorító pattanásos beteg szukák! Mivel az összes LMBTQ-val fertőzött ember beteg, így a betegségük továbbadását a gyerekeknek kő kemény bűncselekménnyé kell nyilvánítani. Ezek mind korcsok, nagyon jól teszi a magyar kormány, hogy nem ad teret eme életellenes és társadalom ellenes tevékenység támogatására. Gyerekeket adni a már eleve beteg debileknek, hogyan gondolták ezek az állatok? Ha az ő életük tönkrement menjen tönkre mások élete is? Nincsen bennük semmi tolerancia, semmi megértés! Börtön és eutanázia az gyógyítja ezeket a selejtes embereket, akinek nem tetszik, hogy Magyarországon a családokat támogatja a kormány – a család egy apából, egy anyából és gyerekekből áll, az elhúzhat a kurva anyjába nyugatra ott lehet kefélni mindenféle AIDS-es kokszossal és lehet nekik szülni hetvenkét nemű pulyákat. De itt Magyarországon a normalitásé a jövő. Ideje lenne ha a nyugati országok a migrációs munka mellett most már a családi modellt is átvennék a magyar kormánytól, mert a magyar álláspont a természetes, a normális.” (sic!)

Azon merengtem és tépelődtem mindezek után, hogy erről itt elmondom a véleményemet, de ezredszerre fölösleges. Íme, hölgyeim és uraim, a nácizmus foglalata, hogy Goebbels bácsi csettintene, megnyalná a cserepes szája szélét, és toppantana a kacska kis lábaival. Szíveskedjenek még egyszer, alaposan átolvasni a magyar aljanép lelkének gyümölcsét, csócsálgatni és ízlelgetni, a reakciót pedig rábízom mindenki saját bejáratú gusztusára. Magyarország, 20018 nyara. Üdvözlet a nyomorult valóságban.