szíjjártó péter

Fraktálok

Varga Judit talán az igazságügyi miniszteri hivatalából fakadóan kijelentette, hogy az igazság mindig győzedelmeskedik, és ettől olyan lett, mint egy partizán, hős szabadságharcos vagy dakota törzsfőnök. Varga Judit ezt a bölcsességet a tágas Európának mondta, sőt, a még szellősebb nagyvilágnak arra bizonyságul, hogy na, ugye, diktatúrát kiáltottak, és még csak Recsk sem nyílt újra, másféle lágerek sincsenek, mert Varga Judit a jelek szerint nem ismeri a lélek szabadságát. Ezért nem beszélt mondjuk Indexről, SZFE-ről, hogy csak egy hét gyalulásait említsük, és ne nézzünk el mélyebbre az időben.

Midőn tanulmányoztam a szöveget, amit az igazságügyis elővett magából Orbán és a rendszere védelmében elferdítve a valóságot, mint a fekete luk a teret, akkor vele párhuzamosan a másik fülemben meg Kovács levelező dörömbölt, hogy mindenki kérjen bocsánatot és essen térdre a NER előtt, vagy hasra. Sőt, kicsit messzebbről beszüremkedett Szijjártó rikácsolása is, midőn a nagyköveteknek osztja a körmöst, és ekkor jutottak eszembe a fraktálok, amiket például akkor is tanulmányozhatunk, ha kinyílik egy pitypang. És a NER elitjére nézve is ezek szerint, amint kiderült.

A fraktálok bonyolult egy dolgok, elméleti fizikusok vagy óvodások szoktak játszódni velük, mert egyrészt csudálatosak, másfelől titkokkal teliek. Ami a halandónak föltűnik belőlük, az a hasonlóság és az ismétlődés, hogy a kicsiben benne van a nagy, a nagyban a kicsi, a végtelen egyformaság és ismétlődés. A fraktálok lehetővé teszik, hogy matematikai modellt készítsünk egy város jövőjéről, esetleg egy járvány lefolyásáról, amennyire szépek ezek, annyira félelmetesek is, de megadják azt a lehetőséget, hogy a társadalom folyamatait a természettudomány eszközeivel írjuk le, ilyenek.

Varga Judit mint fraktál azonban nem ezért érdekes, hanem, mert esszenciáját tekintve ugyanolyan, mint Kovács Zoltán, aki ugyanolyan, mint Szijártó, és így tovább a végtelenségig jobbra és balra, előre és hátra. Máris előttünk áll a NER matematikája vagy fizikája, én viszont sajátos szinesztéziával szarszagot is érzek, ha a képüket látom. De időben kiterjesztve a jelenség vizsgálatát, eljutunk Bródyig, hogy ezek ugyanazok, és íme, itt is áll kerekdeden, térben és időben is elterülve a rendszer maga, amely Horthyhoz kapcsolódik, az pedig a Harmadik Birodalomhoz, etc.

Ugyanezt fedeztem fel akkor is, amikor kiderült, egymilliárdot kóstál majd a gusztushuszi tűzijáték, és az egyik portálon egy nyájas olvasó máris asszociált, hogy ez ám a teljesítmény, egymilliárdot húsz perc alatt a Dunába lövöldözni, ez még a Wermachtnak, megengedőbben a szövetségeseknek sem sikerült. Egyből helyben voltunk az ismétlődésekben a Dunába rogyó Lánchíddal, a Duna partján álló cipőkkel, amelyekbe meg beleköpnek, és olyan asszociációs folyamat szabadult el ekkor, hogy meg kellett rendszabályozni a fraktalizáló elmémet, ne száguldozzon már annyira.

Olyan vagyok, mint Móricka, akinek mindig mindenről az jut az eszébe, de ebben a bűnös nem én vagyok. Csak nézem a NatGeón a műsort Goebbelsről meg az ő propagandájáról, vagy akármely dolgot a Harmadik Birodalomról, Sztálinról és hasonszőrű figurákról, s mintha a NER-ről és a kedves vezetőről mesélnének. Mondom, a fraktálok, a nietzschei ugyanannak az örök visszatérése, vagy Spengler kultúrkörei, ez jut az ember eszébe, amikor Varga igazságügyis eszmefuttatását olvassa arról, hogy az igazság végül mindig győzedelmeskedik.

Mondjuk, ebben annyira nem vagyok biztos, mert ugyanis tele van romantikával a lelkem, de ennyire azért nem. Winnetou is meghalt, Gojko Mitic megöregedett, és a vadnyugat sem ugyanaz már, illetve majdnem, ha a mai történéseket nézzük. De most nem azért vagyunk itt, hogy afelett búsongjunk, hanem, hogy Varga igazságügyist riogassuk. Mert ugyanis, ha igaza van abban, hogy az igazság végül mindig győz, akkor saját magának jósol szörnyű véget. Viszont, ami a mókás a dologban, még csak nem is tudja. Csak jár a szája, és beszél összevissza.

Drága a rizsa

Szörnyű a dolog. Azt írta az újság, hogy a rizsa ára soha nem látott magasságokban van, illetve hét éve látták ilyen csúcsokon, hogy 324,3 dollár egy tonna. Viszont ebből nem tudom kiszámolni, egy zacskóval mennyi, meg hogy a kilója a hántolatlannak, fényezett „B” kiszerelésűnek, barnának vagy biónak, de megy föl a rizsa ára veszettül. S holott nem vagyunk mi Kína – csak szeretnénk –, néptáplálásilag (rizsafelfújt, hurka, köret), népegészségügyileg (fosás elleni bölcsesség) fontos alapanyag a rizsa, nem mindegy hát, hogyé van, emeli-e a be nem vallott inflációt, s ha nem, akkor mennyire.

A rizsa árának emelkedése a kommunikációt is drágítja, hiszen mérhetetlen mennyiségben használják. Tegnap is, ahogyan hallgatta a híreket a mobilján az egyik XXI. századi szomszéd, azt mondta, nem kell a rizsa, és kikapcsolta a készülékét, de a hang azért ott maradt, ott rezgett a fátyolos ég alatt, meg visszaverődött a falakról, és így visszhangozva, csapódva ide-oda, tízszer mondta el, hogy Szijjártó külügyes szerint megint jött tízmillió maszk. Azelőtt negyvenmillió érkezett. Szijjártó külügyes amennyi maszkot már bejelentett, most meg abba fulladunk bele rizsailag.

Jó az egybites embereknek, egyszerű nekik a világ. Ez a Szijjártó is valamikor a járvány tizedik napján annyit fogott föl a veszedelemből, hogy maszk kell ellene, azóta ezen pörög, jelenti be a tengernyi maszkokat, hogy kies hazánkban mindenkinek, csecsszopótól aggastyánig fejenként legalább tíz juthatna, viszont nem akad egy sem. Még rám sem rúgták az ajtót, hogy drága Kázmér, itt van egy kibaszott maszk, a Viktor küldi, viseld egészséggel. Viszont erdélyi véreink már részesültek a kegyelemben, mint ahogyan albán kecskepásztorok is. Türkök meg ide küldözgetnek, beláthatatlan a maszkok útja.

Röpködnek összevissza a világban mindenféle légihidakon, mint ahogyan a nagypapák is kifelé a kórházból pelenkában, fütyijükben katéter, szívükben rőzsedalok, arról, hogy meghalok. S Cecília néni mindeközben és ezt megrizsázva mondja el, hogy másutt, feltehetőleg a hanyatló nyugaton a folyosókon feküdtek a betegek, borzalom, de ilyen itt nem lesz. Aki egyet köhint, viszik is karhatalommal a kórházba bele, s onnan meg ki a nagypapákat, hogy egy nagy elfekvő lesz az egész ország, rezeg, reszket a sors, és tonnaszám folyik a rizsa a fülünkbe bele.

Viszont, hogy jó nekünk, az tagadhatatlan. Most jöttem meg a boltból a reggeli kiflimmel, és az élet írja a történetemet. Ugyanis a pénztárnál egy szerencsétlen alak, ilyen jólszituált-féle, nem bírta kifizetni a nyomorult vevését, kapargatta az erszény alját, de már csak koszok voltak benne, és hetven nyomorult forintja hiányzott. Mi legyen Terkám, kérdezte a pénztáros a főnökasszonyt, aki szemében végtelen jósággal mondta ennek a szerencsétlennek, majd behozza. És ő, a büszke, magyar, munkaalapú dolgozó megszégyenülten iszkolt kifelé a parizerjével.

Biztosan nem pálinkafőző volt, akit meg kell menteni, de ez csak ilyen mellékdal. Viszont volt a boltban élesztő. Akkora plakáton hirdették, mintha valami hétfejű tündért mutogatnának, hogy emberek-népek, van élesztő, megmenekültünk. Tényleg háborús időket élünk. Megnéztem a rizsát is. Nem tudom, már begyűrűzött-e a drágulás, de nem egy tétel, nem okoz nehézséget, hogy pártunk és kormányunk úgy szórja szeretett népére, mintha az friss házas volna, és autóhoz kötözött sörös dobozokkal indulna nászútra épp a gyönyörök, majd a válás felé.

Így indult a napunk itt a végeken, s ha máma ez a Szijjártó megint bejelent pár millió maszkot, akkor isten bizony, beszarok, és ez nem fenyegetés vagy biztatás, hanem maga az élet. Ez viszont kiismerhetetlen. Mert továbbgondolásra még iderakok két hírt, és mindenki döntse el, mit gondol róla. Nem mentünk több keresztényt Amazóniában, mert megszűnik a Hungary Helps program, viszont Kásler miniszter orvosokat toboroz, akik Romániában dolgoznának, mert ezek szerint idehaza túlkínálat van belőlük. Nürnbergben majd e miatt háborús bűnösként fogják felelősségre vonni őt. Ez hétszentség.

Külügy

Úgy tűnik, olyan hírek lengedeznek, hogy februártól Novák Katalin lesz a külügyér, mert a jelek szerint ezt is tudja, mint mindent is. Ennek folyományaként azonban Szijártó nem futsalozni megy vissza, hanem ilyen kancelláriás lesz, hogy Gulyással, aki férfiasan titkolja a fájdalmait, akkor mi történik, még nem tudni, de kit érdekel, éhen nem fog halni. Hogy Novák hiányában ki fog a családokról, szaporodásról és szaros pelenkákról főállásban óbégatni, az se tudható momentán, de ez is mindegy a végkifejlet szempontjából.

Meglesz a megfelelő ember a feladatokra, majd valamelyik oviból kiemelnek egy stramm kislányt kék szemekkel és copfokkal, törvényt módosítanak, és már kész is. Viszont dolgok nem történnek ok nélkül. Hogy Novákból külügyminiszter lesz, azt a fideszcsürhe működését belülről és jobban ismerő hozzáértők azzal magyarázzák, hogy jelenleg ő a legfőbb hazai összekötő az amerikai ultrakonzervatív, neoprotestáns fundamentalista szervezetek felé. Az ilyenektől óvakodik az ember, ezeknek Ku-Klux-Klan szaga van, mi pedig köröttük sunnyogunk.

Ezek a neoprotestánsok állítólag a Családok Világkongresszusa hálózatain keresztül átláthatatlanul költenek dollármilliókat európai – köztük magyar – szélsőjobboldaliak és „családvédők” sztárolására. Ez Putyinnal, és Erdogannal megfejelve olyan elegyet alkot, amellyel könnyen a gyalázatos nemzetek közt találhatjuk magunkat, ha már nem vagyunk ott most is. Ehhez még hozzá jön, hogy jelenleg úgy tűnik, Orbán kilépteti a Fideszt a Néppártból, és az olasz fasisztákhoz dörgölőzik, volt már ordibáló díszvendég náluk.

Ez is megerősíti Novák külügyérségét az emlegetett kondíciókkal, mi pedig, valamint a lomha Unió tátott szájjal figyel, illetve figyelünk, mi van itt, mi történik. Szijjártó kiismerhető külügyér volt, mindenkinek leordította a fejét, elkönyvelték, hogy bunkó ez, de tervezhető volt a működése. Nagyköveti raport, tisztelet követelése megfejelve néhány Kovács levéllel, és ment minden a maga kitaposott, gyalázatos útján. Novák azonban új szint, vagy leginkább más stílus és taktika. Hiéna helyett kígyó, vicsorgás helyett álságos mosoly.

A nőktől eddig leginkább ódzkodó Orbán egyre szívesebben nyúl a másik nemhez, ami nem irányváltás, hanem módszertani újítás. Ezt leginkább azzal lehetne érzékeltetni, hogy a kriminalisztikában elerjedt nézet, miszerint, ha valahol méreggel ölnek, az leginkább nő lehet. A férfi beleállítja a kaszát a delikvens fejébe, a nő mérgezett teával kínálja, és ezt le lehet fordítani politikára is. Szijjártó ráborítja az asztalt román kollégájára, Novák megnemtámadási szerződést köt vele, majd egy hajnalon Németh Szilárd lerohanja Erdélyt a tankjaival.

Nincsenek jó kilátásaink tehát, igaz, eddig sem sok volt. Orbán sosem volt egy grál lovag, az sem volt igaz, amit kérdezett, viszont most a sunyiság, a totális aljasság korszakába lépett, amit mutat a színháztörvény éjszakai módosítása, hátha nem veszik észre, Karácsonnyal is kiegyezett az atlétikai világbajnokság ügyében, kíváncsian várom, mikor szegi meg az adott szavát. Novák is külügyérként majd bájosan mosolyog, miközben senki nem veszi észre a fülében laffogó malomkeréknyi Fidesz-függőt.

Pedig van olyanja. És aki ilyet visel, attól semmi jó nem várható, annál a Párt mindennél előrébb való. Novákról is kiderült már ez, Varga igazságügyesről is, ennek valami kapcsolata lehet az anyai ösztönnel, hogy hiába gyilkos a gyerek, foggal tépik szét a foglárt, kiskanállal vájnak lukat a szabadulásáért, itt észérvek nem számítanak, csak az ösztönök. Velük, mondhatni a Fidesz belépett az agytörzsi működés korszakába. Németh Szilárddal is ott volt, de az ő elszánását meggyengítette olykor a velőspacal szaga.

Novák és Varga szemében másfajta téboly csillog, mint az övében, összetettebb és alattomosabb, ők már babarcú gyilkosok, ha ezzel Solskjaert meg nem sértem. Így fejlődik a NER, így büfögi föl magból a mind elvakultabb és elvetemültebb egyedeket, és a tempó gyorsul, a fluktuáció szaporább lesz, az ilyen Novákoknak már szavatosságuk sincs. Orbán kifacsarja őket, és szemétbe hajítja a héjukat. Jön helyettük más, még elvtelenebb és még elszántabb, viszont minket, akik szenvedő részesei vagyunk ennek a fokozódó tébolynak, az vigasztalhat, hogy az ilyesmi már a vég kezdete. Vagy a kezdet vége.

Elvtárs az űrben

Amikor Sheldon anyukája megtudta, hogy Wolowitz űrhajós lesz, őszinte szívvel örült a sikerének abban a tudatban, hogy a fia barátja kirándulást tesz a mennyekbe, s így közelebb kerül Istenhez. Sheldon anyukája texasi asszony lévén különös viszonyban volt a kereszténységgel, svédasztalos utolsó vacsorákon vett részt, és bűnbocsátó lövöldözéseken, de jó asszony volt mégis, ha egyszerű is.

Hogy hol kezdődik az űr és benne a mennyország, az nehéz kérdés. Száz kilométer magasban már űrnek nevezik a helyet, gravitáció nincsen, az ember gyomra fölfordul, okádik és émelyeg. S mint Wolowitz elbeszéléséből tudjuk, a hányás olykor visszakúszik az ember szájába, ezen kívül izmai lazulnak, és bármikor meghalhat, elég hozzá egy apró űrszemét vagy meteorit.

Az ember, ha Isten teremtette volna, pikk-pakk jól érezné magát az iszonytató világűrben. Ám, mivel az evolúció alakította, minden porcikája a földi életre termett, száz kilométer magasan már végzetes változások kezdődnek benne, az űrhajósok tehát kísérleti nyulak, jobb esetben fehér egerek, akiket kiváltképp megbecsülnek. Jól tartják őket, és az orvosnál sem kell sorban állni.

Na, most viszont az a kérdés, hogy az űrhajósság mennyire bizalmi állás. Mégis csak egy egész nemzetet (nemzettesetet, idegenbe szakadtat etc.) képvisel, mégpedig egyedül, főnök nélkül. Nem áll ott mögötte a párttitkár, hogy ellenőrizze a szövegét, nem írják le neki, mit kell gondolnia, az űrhajós nagy szabadságában azt mond, amit csak akar.

Nem mindegy tehát, ki megy fel. El is kezdik hamarosan a kiválasztás folyamatát, ahogy arról Szijjártó elvtárs Moszkvában meg is egyezett egy félreeső dácsában. Ehhez képest a Fidelitas, mint a NER Orbánjugendje álláshirdetéseket közöl, mint valami napilap, rögtön a gyászhírek és a pártrovat mellett, vezetői és kommunikációs feladatra havi nyolcszáz fixért.

Végzettséget, bármiféle készséget vagy képességet nem írnak elő, ha valaki el akarja nyerni a hivatalt, az egyedüli előírás a nagyfokú lojalitás. Ha konkrétan akarnánk fogalmazni, akkor azé az állás, aki jobban nyal, szopik, hempereg, első lesz a seggnyaló versenyben, s ez így egyben magyarázat is arra, miért tart ott sokat szenvedett hazánk, ahol. (Nézz rá Németh Szilárdra!)

Azon most ne merengjünk, egy párt ifjúsági szervezete mért viselkedik munkaügyi hivatalként, egyáltalán ne merengjünk azon, egy pártnak minek ifjúsági szervezet, és pláne, hogy milyen ifjak vannak benne, akik, ahelyett, hogy élnének, szeretnének, tanulnának, a jelek szerint a seggnyalást gyakorolják, mert kell az utánpótlás a hülyékből. Van is.

Sokkal inkább az az érdekes, hogy amikor meghirdetik majd az űrhajósi állást, a jelentkezőnek milyen követelményeknek kell megfelelnie, hogy ha ugyan a teste egyenesen a súlytalanságra termett, de ideológiailag képzetlen, mint mondjuk Pelikán gátőr, akkor mehet-e röpködni, vagy csak uszodaigazgató lesz. És mikor, mit kérnek azért majd egyszer, ha kiválasztják őtet.

Ez egyáltalán nem mindegy, ahogyan az sem, milyen turnusba kerül a magyar űrhajós. Röpködhet akármilyen libsivel, komcsival, globalista sorosistával, és ott romlik meg, ott veszik el a lelke neki, és hazatérvén a falusi művházakban tartott élménybeszámolói során majd azzal tömi a jámbor traktoristák fejét, hogy nincs Isten, mert nem találkozott vele. Vagy akármi.

Ilyen felgondolások miatt várjuk szívrepesve, kié lesz a dicsőség, a nép mely egyszerű gyermekéé, kinek a valakijéé és minek a valamijéé, mit visz magával a magasba kabalaként, plüss turult vagy Orbán-kulcstartót, de leginkább az érdekel majd, mindez hány stadion/lélegeztetőgép árába kerül majd, s legfőképp, hogy ellentételként fel kell-e építeni aztán Paks III-at.

Red hot chili peppers

Szijjártó külügyes mindent is tud, benne azt is, hogy mik a férfiság kritériumai, főleg az igazié. Hogy a legcsípősebb kolbászt is meg tudja zabálni az ember, ennyi az egész. Jó ismerhetni a feltételeket, mert nagyanyám akkor igazi férfi volt ezek szerint, Jóska bácsi, a bérma keresztapám nemkülönben, ahogy visszagondolok a kölök Kázmér kalandjaira rövid gatyában, fölnyírt tarkóval és tátott szájjal, midőn nézte a felnőttek csodálatos világát, és egy életre elment tőle a kedve.

Nézzük akkor az igaz férfiakat, ahogyan Szijjártó külügyes azt elképzeli, hogy mit mutat nekünk ez a kajla kép. Nagyanyám, másoknak csak Erzsi néni, erős és tudatlan asszony volt, Pék Mária, vagy még rosszabb. Bigottan vallásos hit nélkül, tanító nagyapámat úgy irányította, mint egy pincsit, esténként más szórakozást nem ismert, mint a snapszlit, amiben állandó partnere volt a már említett Jóska bácsi és felesége, Margit néni. Velük verték a blattot konokon és permanensen.

Nagyanyám hordta a nadrágot, ami abban is megmutatkozott, hogy férfisági kihívásokat rendeztek a kártyázás melléktermékeként Jóska bácsival, aminek visszatérő eleme volt, hogy natúrban, két pofára tömték a cseresznyepaprikát, hogy ki bír többet és ki bírja jobban. Hogy ki az igazi férfi, arról szóltak ezek a nemes vetélkedések, hogy a gatyát hordó nagyanyám-e, vagy a nemesen egyszerű Jóska bácsi, aki, ha megszólalt, olyan volt, mintha egy tehén bőgne bánatosan és elnyújtottan. Annyi hozadékkal.

Kicsi Kázmér és az ő szelíd szívű nagyapja, valamint Margit néni, ezt se feledjük, közös erővel nézték a küzdő feleket, akiknek guvadt a szeme, csorgott a nyála és a taknya, hörögve kapkodtak levegőért, ömlött róluk a víz, és elfojtott káromkodások hagyták el tüzelő ajkaikat meg szétdurranáshoz közelítő vörös lufifejüket. De győztes soha nem volt és nem is lehetett ezeken a középkori viadalokon. Miután fölmosdattuk őket, verték tovább a blattot üres tekintettel és üres fejjel, a falon lógó feszülettel és kurvaanyázással.

Szijjártó, ha látta volna, aléltan nyugtázta volna az igazi férfiak erejét és büszkeségét azzal a folyománnyal, hogy nagyapám nem bizonyult volna férfinak a szelídségével, míg ellenben Jóska bácsi bérma keresztapám viszont igen. És máris benne vagyunk a NER álmacsó ideáljainak sűrűjében vak komondorral, velős pacallal, kisüstivel, kereszténységgel elegyest. Józsi szomszéd ilyen ideáltípus, a nő ellentétpárja nála az ember, amúgy nehezen jönnek elő a szavak a fejéből. Látszik, hogy van benne valami massza, de nem tudja megformálni.

Ebben a reménytelenségben Józsi szomszéd is lehetne a bérma keresztapám, Németh Szilárd meg Józsi szomszéd, a valahai Jóska bácsi meg Németh Szilárd, mindahányan a mimagyarok dísz-tülökpéldányai, a férfiság megtestesülései, a magyar gének büszke hordozói secko jedno. Legalább annyira, mint a mangalica vagy a szürkemarha, továbbá tsikosch, gulasch, paprikasch és Julischka a nagy bögyeivel. Mindebből kitetszik, hogy nem állhatom a nagyhangú bunkókat, pedig ők a nemzet hordozói máma.

Azért elgondolkozva még a csípős kolbász, csípős paprika magyarélet ekvivalenciáján, nem árt óvatosan megfelelni a nemzetileg elvárt férfiideálnak. Már leföstöttem Jóska bérma keresztapámon és Erzsébet nagyanyámon a fogyasztással várható testi tüneteket, hogy az ember taknya, nyála összefolyik, és még vissza is üt. Sheldon fedezte fel jámboran, hogy a végbelében is van ízlelőbimbó, mert ott is érezte a chilit, mert ő Kaliforniában él és nem az ugaron, viszont ő sem normális.

Tovább gondolva még a testi tüneteket, a csípős kolbász izzadást okoz, tehát büdös lesz tőle az ember, mimagyarok szaga keletkezik, ha jó fokhagymás, akkor a pofája is ótvarossá válik, és így indul Julischkát fogdosni. Ha pedig a csípős kezével kalandozik a szoknya alá, Julischka is kiszalad a világból, mert lángba borul a boldogabbik vége, de a mimagyar ember ilyennel nem foglalkozik még el sem veri, ha sivalkodik, meg eleget szült már.

Csupán ez a bájos világ bontakozott ki Szijjártó külügyes kolbászos pörformanszából, és erősen gyanítom, ha szegény Anthony Kiedis tudná mindezt, akkor többet a büdös életben nem danászna a zenekarában, amely a Red Hot Chili Peppers. De, hogy tévedés ne essék, szeretem a csípős ételeket, csak valahogyan úgy alakult az életem, hogy nem ettől érzem magam ellenállhatatlan kannak, mint az az ugaron közkeletű ezek szerint. És máris értem, mért vagyok idegen tahóországban. Más miatt is, de ez újólag bizonyság rá. Még egy adalék.

És lőn setétség

3. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
4. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
5. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap. – (Mózes I. 1.)

Mindeközben Szijjártó Péter külügyes futsalos azt mondta biztatásul a véres kezű Erdogan diktátornak, hogy az ő kis szíriai kalandja a lemészárolt ártatlan emberekkel magyar nemzeti érdek. Úgy hozzávetőleg ebben az időben megtartották a Puskás Stadion világításpróbáját, amitől a környék sötétségbe borult (setétség), amit az Isten nevezett el így. Pedig hívhatta volna gumicukornak is, csak akkor még nem volt Haribo, ez is az imperialisták támadása nemzeti kisdedeink fogazata ellen.

Kásler miniszter erősen keresztény ember némi sámánista beütéssel, így hát tudhatná, hogy az Isten (JHVH) vagy Manitu, esetleg Siva (etc.) – gusztus, korszak és születési hely szerint – szeret üzengetni a halandóknak. Ha nagyon tele van a töke velük, akkor sáskajárást celebrál, vérré változtatja az ásványvizet, dögvészt meg jégesőt küld, ilyenek. Szereti a szimbólumokat az Isten, olyannyira, hogy egy bazi nagy szimbólum maga is, de ennek most ne álljunk neki. Kásler miniszterre azonban ma már senki nem hallgat, még az orvosok sem mosnak kezet, így ő az ősmagyarokba merült bele, a csodaszarvas valagában keresi az Urat.

És ennek ellenére vagy éppen ezért, ahogy láttuk, Isten – vagy a fizika törvényei – tehát setétbe borították a Puskás stadion környezetét, ami azt mutatja, hogy ezt is elbaszták, vagy tényleg haragos a mindenható, esetleg a kettő együtt. Pedig, ha belegondolunk, ez a mi köpcösünk élete fő műve. A nagy piramis, ami őrzi a nevét és emlékét, amikor az összes zsírját fölfalták már a férgek, szétfeslett a teste és csak a halvány emléke él, ha nem lesz addig sivatag az egész nyüves bolygó, és nem lesz olyan sem, aki emlékezne arra, hogyan sercent a szotyolahéj a foga alatt valaha.

Ősi nevén Hufu, nekünk csak Kheopsz – mert görög-római a kultúránk – sem sajnált időt, pénzt, vért és verítéket, hogy elkészüljön úgy ötezer évvel ezelőtt az ő nagy piramisa, és még ma is mindenki azt bámulja. Az a kétszáz (háromszáz, ki tudja ebben a kuplerájban) milliárd, amibe a Puskás került, nem elég ilyen hosszú életre, a jelek szerint még arra sem, hogy momentán hiba nélkül működjön. Hiába, bonyolultabb, mint egy térkő, vagy az emlékezés nemzeti gödre.

Ha nem is Isten, de a technika alkotott nekünk egy szimbólumot, üzenetet küldött az áram, hogy mi a fontos a nyüves Magyarországon, gyucsányiul: kurva. A Puskás a fontos, a környezete az le van szarva, akár meg is rohadhat nyomorúságában. Ahogyan Győrben is a Fidesz – s így áttételesen és természetszerűleg a kedves vezető – érdeke volt az elsődleges, a proletároké meg egyáltalán nem, szóba sem került. Másutt is így van ez, csak nem ennyire látványos, nem ennyire pőre-csupaszon pofátlan.

Orbán Viktor Mihály egy elfuserált, félrement manus, és ezt ő is tudja. Élete értelme, egyetlen célja, amit az apja belevert, hogy magasba emelhesse a világkupát. Tari János írta meg ezt a hamis álmot a “Pettyes labda a világkupában” című regényében, amiben Bokányi Feri, a pattanásos kamasz eljut a világhírig, és egy egész stadion tombol neki a világraszóló győzelem után. Szép álmok az ilyenek, csak aztán az ember fölnő. Csajok után koslat, olvas, iszik, aztán elfelejti a kamaszregényeket.

Viszont, ha benne ragad, akkor ilyen defektes alak lesz, mint ez az Orbán. Focistának tehetségtelen volt, embernek is az. Világhíres akar lenni, mint a Bokányi Feri, de nincsen neki pöttyös labdája, pedig, ha nem első, akkor beledöglik. Most is, amit összedelirált a Türk Tanácsban, attól az embernek ég a képén a bőr, hogy egy nyelvet beszél vele. Úgy jelent meg ott, mint Európa ura, Azerbajdzsánnak partnerséget, a tömeggyilkos Erdogannak együttműködési tárgyalásokat ígért, meg szórta kölcsön formájában a magyar adófizetők pénzét.

Tavasszal még Európában mondta, hogy vezér lesz, aztán Salvini meg Strache megbukott, mert normálisabb országban kekeckedtek, mint ez a miénk. Omló álom maradt az európai uralom, de azért a sztyeppékig szaladt, hogy a nimbuszból valamit megőrizzen a messziről jött fehér ember, akinek otthon szakadozik a gúnyája, ezek között meg a hatalmas sápadtarcú. Remélhetőleg tüzes vizet nem vitt magával vagy üveggolyókat, hogy elkápráztassa a nomád lovasokat. Ennél messzebb és ennél lejjebb már nem nagyon lehet menni.

Roman Arkagyjevics Abramovics is focibuzi. Ő a leggazdagabb orosz, megvette a Chelsea FC-t, ott bambul minden meccsen, habár nem szotyizik. Neki is vannak politikai ambíciói, de beéri a csukcsföldi kormányzósággal majd parlamenti elnökséggel, a Kremlről nem is álmodozik. Ha ilyet tenne, ha megfordulna a fejében, nem biztos, hogy élne, viszont ott a messzi vidéken azt csinál, amit csak akar. Mindenkinek le vannak osztva a szerepek, Orbán Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Törökország hülyéi előtt villog, mint európai.

Itthon meg előadja, milyen királynak tartják másutt. Nagyon beteg szegény, ha érdemel egyáltalán szánalmat, de ezt a jogát már régen eljátszotta, azt hiszem. A fizika, az áram, az ELMÜ vagy egyenesen az Isten üzent neki a stadionja világítása kapcsán, hogy ez így tovább nem megy. Viszont annak is ki kellene derülnie végre, hogy kies hazánk Csukcsföld-e vagy Európa. Focibuzik játszótere vagy valami más, krumpliba ájult ugar, netán haza. Mert, mint Károli nyelvén emlékezhetünk: “És látá Isten, hogy jó a világosság.” – Ennyi csak az egész csupán, de nem épp semmi mégsem.

Hétköznapi fasizmus

Azt mondta az ENSZ-ben, tehát az ellenség köldökében ez a mi bájosan aljas külügyesünk, ez a Szijjártó nevű, elfogadhatatlan, hogy a migránsok ugyanolyan egészségügyi ellátást kell kapjanak, mint egy adott ország saját állampolgárai. Ez a kijelentés sok mindent felvet, elsősorban, hogy mit keres egy ilyen emberszerű képződmény a külügyek élén, másrészt, ha ez a hivatalos irány, akkor meg azt, hogy mit keresek én még ebben az országban. Mi a jó francot, ugye, és továbbá, hogy mit keres egy ilyen ország Európa közepén.

A kereszténységet mint vezérlő eszmét most felejtsük el, mert azon a mércén már számtalanszor elbukott a Fidesz és mind az összes folyománya. Itt már rég nem arról van szó, hogy emberként, segítő szándékkal forduljunk embertársaink felé, hanem, hogy valamilyen megkülönböztető jegy alapján tegyünk rosszat neki. Ezt fasizmusnak, súlyosabb esetben nácizmusnak nevezik, ha bőrszín, vallás, származás vagy akármi stigma miatt más elbánást képzelünk a másiknak az alapvető jogok és úgy általában az élet területén, mint saját magunknak. Most a migráns a megkülönböztető jegy, de akármi is lehet, innentől gátak nincsenek.

Erre utaló jel, hogy Fricz Tamás a Magyar Nemzet című sajtóipari termékben arról ábrándozott, milyen szép is lenne, ha a baloldali, liberális emberek egy kupacban lennének, akkor akár ketté is szakadhatna az ország. Mivel azonban ez macerás – teszem hozzá én -, egyszerűbb lehet a későbbiekben az elfajzottakat szögesdróttal elkeríteni a mélymagyaroktól, és a lipsik új lakhelyét lágernek nevezni. Most azonban a migránsok sorsáról elmélkedünk, akiket annak idején László Petra forgórúgással fogadott, mégis ők lettek a terroristák, és ezek a viszonyok azóta sem változtak. Ma lehetőségeinkhez mérten éheztetjük őket.

Olyannyira, hogy Felipe Gonzales Morales, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentéstevője indokolatlannak minősítette a kies hazánkban négy éve érvényben lévő “tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, felhívva a figyelmet arra, menekülőt a kerítésnél nem látott egyet sem, csak bezárva a tranzitzónába börtönszerű körülmények közé, ráadásul hatvan százalékuk gyerek. Gonzales arról is beszámolt, amit úgyis tudunk, hogy egy éve a hatóságok újra és újra megtagadják a menekültektől az élelmiszert, hogy az Európai Emberjogi Bíróság több mint egy tucat esetben avatkozott be. S hogy Gonzalesnek igaza legyen, épp tegnap adott hírt egy újabb ilyenről a Magyar Helsinki Bizottság.

Mint írták, egy húsz éves férfi 2018 júliusában adott be menekültkérelmet Magyarországon a családjával együtt. Az ő ügyét külön tárgyalták, mert az érkezéskor már tizennyolc év feletti volt. A férfi eddig a balassagyarmati befogadó állomáson tartózkodott, de július 9-én ok nélkül átszállították a tranzitzónába, ahol azóta nem kapott enni. A testvérei maradékából jutott némi élelemhez egészen addig, amíg a bíróság meg nem hozta ítéletét, hogy kapnia kell száraz kenyeret és kökényt. Mindebből is kitűnik, hogy szavazatszerzési vagy más aljas szándékból az Orbán rezsim nem tartja embereknek a menekülteket. Tőlük meg is dögölhetnek, darab-darab, és voltaképp így tekintenek az egész Fideszen kívüli világra.

Újabb cukiság, hogy megint csak tegnap megvétózták az EU-tagországok belügyminisztereinek közös nyilatkozatát, amely arról szólt, hogy a tagállamok vállalják a Földközi-tengeren működő NGO-hajók által Afrikából Európába szállított migránsok szétosztását. Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes azt böfögte: „megdöbbentő, hogy a bevándorláspártiak újabb és újabb kísérletet tesznek arra, hogy saját akaratukat és a migránsok betelepítését rákényszerítsék a tagállamokra”. Ezzel az a baj, hogy ótvaros hazugság. Pár napja meséltem a Baywatch és illiberizáció című kis színesemben, hogy ez a gondolat Heiko Maas német külügyminiszter fejében született meg.

De nem úgy, ahogyan Kontrát hazudja. A német külügyminiszter arról beszélt, hogy létre kívánja hozni a “segíteni készek szövetségét”, s ezzel a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza. Mert, mint kifejtette: “Megengedhetetlen, hogy a földközi-tengeri életmentés továbbra is azon a vitán bukjon el, hogy a kimentett embereket hogyan osztják szét. Tovább kell lépnünk azokkal a tagállamokkal, amelyek készek menedékkérőket befogadni, és a többi tagállam is bármikor csatlakozhat”. A szociáldemokrata külügyminiszter úgy gondolja, elfogadhatatlan az, hogy minden egyes érkező hajónál alkudozás kezdődik emberéletekről.

Erre mondott vétót Pártunk és Kormányunk. Visszatérve az egészségügyi ellátásra viszont, kétszáznyolcvan (280) menekült vár a tranzitzónában, az ő ellátásuk a macerás Szijjártónak, de, mint látjuk az etetés is gondot okoz, illetőleg, lehetőség szerint éhen pusztítanák az untermenscheket. Ilyenek lehetünk akár mi is, de, hogy oldjuk a drámai hangulatot, lehet, hogy a menekültek áldhatják a saját urukat, hogy nem kerülnek be a magyar egészségügyi rendszerbe, lehet, hosszabb életűek lesznek. Ez ugyan mókás, mégsem tréfadolog, és az sem, hogy Szijjártó szerint azért nem jár nekik ellátás, mert nem fizetnek itt adót. Akkor most kezdjek el ukránozni?

Eladva és kifosztva

Szijjártó külügyes törvényt módosítana. (Közbevetőleg: ez olyan stramm dolog kies hazánkban, hogy kitalálják, meg kéne szívatni a Czeglédyt, vagy le kellene rabolni az MTA-at, és éjszaka vagy ködös hajnalon benyújtják a javaslatot, s mire kész a babgulyás a várban, délire már törvény is, amit csak akarnak. De mindegy ez már.) Szóval Szijjártó külügyes úgy módosítaná a törvényt, hogy legyen titkos, hogyan és mennyiért csábítanak ide külföldi befektetőket, mert ez, mint mondja a taraja alól, “Magyarország külpolitikai, külgazdasági vagy nemzetgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését vagy nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti”.

Tegye fel a mancsát, aki érti az indokló mondatot. Mert én úgy látom, ha kiderül, Pártunk és Kormányunk milliárdokat, adókedvezményt, valamint a kiskutya retkes farkát is a multinak adja, hogy betelepüljön a kerítésen belülre, akkor mindegyik azt mondja, szüret, én is jövök. Szijjártó nemzetbiztonsági érdekei sokkal inkább abban rejlenek, a magyar választópolgár ne tudja meg, mennyit csesz el az adójából Pártunk és Kormányunk, egészen pontosan mennyiért vesz szaros munkahelyeket, hogy utána döngethesse a mellét, mint King Kong a torony tetején, hogy teremti a munkahelyeket, de erről még beszélünk. Meg a szarrá adóztatott magyar vállalkozó se örülne ilyen információknak.

Mert például Kiss János esztergályos (ha már állandó hősünk lett ő) is tudna munkahelyet teremteni egymilliárdból, mint ahogyan egy multinak sem nehéz ennyiből. Főleg, ha a Szijjártó hozzávágja, s ráadásul a jövőben titkosan. És még ki tudja, milyen járulékos költségek, közvetítői díjak keletkeznek sunyiban, mert itt tartunk, hogy ami nincs lebetonozva azt elviszik. Illetve annyit fejlődtek a szocialista tulajdonviszonyok, hogy ami meg az anyaföldhöz rögzített, azt a nevükre íratják, de momentán ez is mindegy. A mai nap menüje ugyanis Pártunk és Kormányunk munkahelyteremtése, s ezzel párhuzamosan viszonya a magyar munkavállalóhoz, mint nemzetgazdasági tényezőhöz.

Szóval, drágáim, azt nézegetjük máma, arra döbbenünk rá fölhorgadva, hogy kies hazánk hogyan vált és válik egyre jobban rabszolgakeltetővé. Hogy Kis János esztergályos nem egyéb, mint egy vakhangya, aki segít a GDP alakításában-növelésében, mert azzal lehet dicsekedni, hogy na, ugye. Pedig Kiss János esztergályos ember volna, nem pedig beszélő szerszám, mint ahogyan Pártunk képzeli. Pártunkat azonban az emberek érdeklik a legkevésbé, a statisztika – amit lehet hamisítani – annál inkább. A szaporodást is nem azért forszírozza, hogy a kedves vezetőnek öröme teljen a kis magyarok gügyögésében, hanem, hogy legyen, aki robotol neki.

De illő volna most már elmesélni, mi is a bajom igazán. Nos az, hogy a magyar jómunkásemberrel van kibaszarintva, miközben arról szól a nóta, hogy minden fideszes csürhetag szíve csak őérette dobog. Ehhez képest a multikért dobog, Kiss János esztergályos adóját, amit nem stadionra kúrtak el, neki adják, hogy jöjjön ide, dolgoztasson újabb Kiss Jánosokat szarért-hugyért, mert erről is gondoskodna a közgazdasági zseni tarajos. Nehogy sokat keressen a Kiss János, mert elriasztja a multit az igényeivel. Az esztergályos zsebéből kiszedett lóvét odaadja a multinak, hogy később nehogy sokat adjon a Kiss Jánosnak, akivel így duplán van kibaszva.

Sőt, adunk a multinak rabszolgatörvényt is, hogy szíhassa az esztergályos vérét, a szakszervezeteket is kordában tartjuk, nehogy a multival szemben érdekérvényesítsen ez a magyar. Sőt és pláne leszállítjuk a tankötelezettséget, szétkúrjuk az oktatást, hogy kerek egész legyen a rabszolganevelde. Aztán ha öntudatos a kis latol, akkor hozunk ukrán és vietnami vendégmunkást, hogy a multinak jó legyen. Kiss János meg vagy éhen döglik, vagy esztergál a messzi Németországban, de a GDP az fasza lesz. Illékony dicsőség ez, a multi ugyanis, ha nem éri meg neki, tovább áll, s mi itt maradunk az ugaron az ukránokkal, Kiss János meg ‘Németbe dőzsöl.

Hogy így fejre áll az ország, az Szijjártót és a böszme körét nem érdekli, titkosítanak, sunyítanak arról, hogyan árusítják ki az országot, fosztják ki a jómunkásembert, és születik a honleányokkal a kis rabszolgákat. Láttam egyszer egy Asterix és Obelix animációt, életre szóló leckével. Ebben a rabszolgák dolgoztak, s be lett ígérve nekik, hogy a munka végeztével szabadok. Azok is lettek, ám a szenátor mondta, hogy akkor most hagyják el a lakásokat, ahol, eddig laktak és teljes ellátást kaptak. Nincs hová mennünk, mondta a rabszolgák szóvivője. Beköltözhettek a régi lakásokba heti tizenöt sestertiusért, mondta a szenátor. Nincs tizenöt sestertiusunk, mondta a rabszolga. De van munkásfelvétel az építkezésre heti tizenöt sestertiusért. Mondta a szenátor. Hurrá, szabadok vagyunk, elfogadjuk. Örvendezett a rabszolga, mert egyszerű volt szegény.

Hát, így valahogy.

Harcikölcsön

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az ellenzéki pártok szívatása után most megtalálta a lakosságot is. Nem tudni, honnan veszi a bátorságot, az ihletet és a jogi alapot ahhoz, hogy Kiss János esztergályos zsebében turkáljon, de megteszi, mert ez itt a NER, ami csudahely, ahol minden lehet, és annak ellenkezője is, ha a Fidesz érdeke úgy kívánja. Vagy Orbán Viktor úri kedve legfőképp.

Domokos László szerint a háztartásoknak legalább háromhavi fizetésüknek megfelelő megtakarítással kell rendelkezniük baj esetére. Hogy milyen baj, és mennyi az a háromhavi pénz, azt nem lehet tudni. Főleg annak fényében érdekes ez az aggodalom, hogy nem is olyan régen még egy másik megváltó arról értekezett, hogy a magyar háztartásoknak egyenként tízmillió pénzük van a párnacihában.

Ezek szerint a tízmillió nem felel meg háromhavi bérnek, és nem elég a váratlan kiadásokra. Innen is látszik, hogy Domokos László és mind az összes hasonszőrű megváltó, aki a lakosság pénze miatt aggódik, csak a körmét reszelgeti és hülyeségeket beszél egyrészt, másrészt viszont valami sanda szándéka van. Soha nem jelent semmi jót, ha az állam elkezd az alattvalók zsebében turkálni, annak az a vége, hogy nem kér, hanem elvesz.

Ez a Domokos is ilyenről ábrándozik. Azt találta ki, milyen szép is lenne, ha az állam odahatna, hogy az alattvaló bére csak akkor növekedhessen, ha a munkáltató a bér egy részét nem a dolgozónak fizetné ki, hanem egy megtakarítási számlára utalná. Ez volt az a pont, amikor kihoztam magamnak a harmadik kávét, rágyújtottam és eldöntöttem, én innen el nem megyek, ez jobb, mint akármilyen kabaré vagy temetés, díszelőadás, esetleg matiné.

Kiindulási pontként tételezzük azt, hogy Kiss János esztergályos egy hedonista élvhajhász, és a bérnövekményét havonta Guccira, nercekre, szivarokra és reneszánsz festményekre költené. Vagy lovat akarna tartani, vizslákat a vadászathoz, ilyenek. Domokos László azonban nem adná oda a bérét, hogy azt vegyen, amit csak akar, hanem az állam óvó kezei közé terelné. Kiss János esztergályos még csak meg sem szaglászhatná a bankókat, mielőtt kitépik a kezéből, és cseszhetné a szivarjait.

Ennél az ideánál még a békekölcsön is emberségesebb volt a kommunizmusban, mert az adakozás ugyan kötelezően ajánlott volt, de legalább meghagyta a szabad választás illúzióját. A mi Kiss Jánosunknak azonban még ez sem marad, elveszik tőle, mielőtt kézbe vehetné. Orbán Viktor tehát a mesebeli leány, aki hoz is, nem is, ad is, meg nem is. Viszont egy ország általában nem dedó, nem börtön és nem ketrec, ez a miénk viszont egyre inkább azzá válik.

Az állampolgár nem öntudatos, boldog és mosolygós benne, hanem kisded, aki helyett Orbán Viktor gondolkodik, nyalókát ad, ha megérdemli, és megdorgálja, ha rosszalkodott. Ezen kívül nem ő a fontos, hanem a befektető, kevéske bér kell neki Szijjártó szerint, hogy a multi el ne riadjon, Domokos meg helyette takarékoskodna. Mindkét opciónak egy a célja, az állampolgár pénze az államnál legyen, ő dönti el, mire költheti, ha odaadja egyáltalán.

Mert ki tudja, mi lenne a sorsa a dolgozó lecsippentett bérnövekményének Orbán Viktor kezei közt, hogy mivé szublimálódna, stadionná, határon túli szavazattá, óriásplakáttá, vagy akármi is. És mi lenne a garancia arra, hogy Kiss János valaha is hozzájutna a pénzecskéjéhez, mert elég csak a magánnyugdíjakra gondolni, hogy mindent el tudjon képzelni az ember.

Egyébként is minél többet ki akarnak szedni Kiss János zsebéből, mert ez a Domokos arról is ábrándozott, valahogyan oda kellene hatni, hogy a lakosság ne készpénzben tartsa vérének verejtékét, hanem állampapírokban. Mindenképpen meg akarják kopasztani a népeket, ha szép szóval nem megy, lesz róla törvény. Mert finanszírozni kell Orbán Viktor világméretű harcait a sorosok ellen, ilyképp ezek az ábrándok mintegy harci kölcsönként funkcionálnak.

A békekölcsön annak idején szocialista tőkefelhalmozás volt, ez a harci meg kapitalista, olyan rokoni, feudálkapitalista, NER-es, mészárosos. Mindenki döntse el, melyik az alávalóbb. Az egészben azonban nem a lopás újabb, furmányos módjának belengetése a legundorítóbb, hanem, hogy hülyének vagyunk nézve. Olyan organizmusnak, aki már arra is alkalmatlan, hogy eldöntse, mire költi a pénzét. Ez a kommunizmus előszobája, pénz sem kell, az állam majd ad egy kevés zabot, répát, kinek-kinek szükségletei szerint.

Azért csak megkérdem: még most sem akar ordítani senki?

Az ugaron a helyzet változatlan

Ha a vasárnapi eredmények alapján kellene szétosztani a magyar parlamenti mandátumokat, akkor a Fidesz-KDNP a 199 parlamenti helyből 161-et kapna – ebből 106 egyéni, 55 pedig listás –, ami 80,9 százalékos részesedést jelentene. Ez a jelenlegi kétharmados helyett négyötödös kormánypárti többséget eredményezne. – erre jutott a XXI. Századi Intézet nevében Lánczi Tamás igazgató. Az igaz, hogy az Orbán seggéből kilógó műhely azért tette ezt közzé, hogy a bávatagok számára még inkább megaranyozza az eredményeket, a baj viszont az, hogy ebben hazudni nem lehet, ezt mutatják a számok ugyanis.

S bár tudjuk, sem egy országgyűlési, sem egy önkormányzati választást az unióssal összevetni nem lehet, valami kis utalás mégis csak rejlik ebben, miszerint nem kéne annyira verni a dobokat, hogy Orbán Európában elbukott, míg viszont itthon meg mindent letarolt volna. Ennek is megvannak a magyaros okai, mégpedig a sajátos választási rendszer, a permanens manipuláció, a töketlen ellenzék és a rejtett vagy nyílt színi – és mégis elnézett – csalások sora. Ezek így együtt, szimbiózisban okozzák, hogy Orbán Viktor Mihályt és az ő gyalázatos rendszerét szinte lehetetlen saját kútfőből megdönteni, választásokkal legalábbis.

Ehhez képest ellenzékünk már újrapozicionálja magát, új megváltók születnek a szemünk előtt. Az önkormányzati választásokra óriási erőfeszítésekkel összehozott, tükörjégen táncoló szövetségek már bomlanak, a Fidesz pedig röhög a markába. Köszöni, még basáskodik fölöttünk, amíg a kedve úgy tartja. Nem most fogom elküldeni drágalátos ellenzékünket a jó anyukájába, hanem majd, amikor pofára esnek. És nem véletlenül jutottam tegnap arra (Kilenc év), hogy az Unió nélkül semmire sem megyünk, hogy Orbán lába alól vagy ők húzzák ki a talajt, vagy senki sem. Mi magunk, egyedül biztosan nem. Ilyen néppel és ilyen ellenzékkel meg pláne.

Belekódolták a pöttyös seggünkbe a szolgaságot, és azon sincs mit csodálkozni, hogy a legszegényebb falvakban már száz százalékos Fidesz győzelem is született. Ilyen krumpliárak mellett ez egyáltalán nem csoda, és ez most nem vicc, hanem a tragédia maga. Ez az ország nem kétfelé, hanem cafatokra szakadt, a rablóhordák mellett a maradékért civakodik a többi, pár milliónyian az életben maradásért küzdenek, egy népes réteg pedig magasról szarik az egészre. És senkinek sincs jól artikulált képviselete a színpadon, kivéve Mészáros Lőrincet, akihez már akkor is ömlik a pénz, hanem is akarja. A rendszer, mint valami elszabadult automata, úgy működik. Önjáró gyilkos.

Szóval, ne nagyon legyenek illúzióink: addig a rezsim a saját súlya alatt össze nem roskad, amíg akárhonnan is, de jut pénz működtetni. Fönnmarad, meg sem inog. Amikor Szijjártó arról ábrándozik, hogy az autógyártás érdekei előbbre valók a környezetvédelemnél, amikor súlyos költségvetési milliárdokkal csalnak ide befektetőket, amikor mesterségesen akarják alacsonyan tartani a béreket, hogy a multi el ne meneküljön innen, ez mind a rezsim pénzügyi alapjainak megőrzése miatt történik, munkahelyteremtésnek álcázva. És mily különös, senki nem mondja a tarajosnak az egy igazat, hogy húzzon el a drágalátos anyukájába.

Ha volna kedvem, ami nincs, tételesen mehetnék végig oktatáson, tudományon, sajtón, művészeten, az élet minden apró szeletén, amit már ledaráltak, most pedig sózzák és borsozzák, hogy jobban essen, amikor teljesen fölzabálják. Így élünk és halunk Neriában szellemileg és anyagilag kifosztva, és most az uniós választásra tekintettel ellenzékünk újragondolja a stratégiáját, azt, hogyan hajtsa a fejét újra a nyaktiló alá. Nem azzal kellene foglalkoznia, hogy az EP-ben melyik frakcióban növesztik majd a seggüket a képviselői, hanem térden állva könyörögni, ne adjanak már több pénzt a diktatúra építgetésére. Ez az egyetlen menekülési útvonal, hogy egy összeomló ország romjain lehessen újjáépíteni az életet. Nincs más út, ők is meglátják, viszont későn.