Miénk Itt a Tér! Kiss Márton zongoraművésszel

Igazi kellemes nyár este volt 2016. július 24-én. Teljesen alkalmas egy változatosan összeállított zongorakoncertre kint a szabadban.

IMG_2123

Az Agora Kulturális Központ nyári programjai sorában, a Miénk Itt a Tér! rendezvényén ezúttal csupán egy zongora került a fedett színpad közepére. De ennyi, és hozzá egy igazi fiatal zongoraművész elég volt ahhoz hogy a kis rögtönzött nézőtér és annak környéke megteljen zenekedvelő hallgatósággal.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_2129

A hangszeren magas szinten muzsikáló tehetség a szombathelyi születésű Kiss Márton volt aki a másfél órás koncerten változatos minden igényt kielégítő repertoárral szórakoztatott.

IMG_2112

Mozarttól, Bartókig, majd népszerű filmzenékből adott át egy hatalmas zenei csokrot ezen az estén. S hogy csatlakozzon a Szent Márton év egyik legmeghatározóbb gesztusához, a honoráriumának egyik felét felajánlotta a Gyermek kórház javára. Kiss Márton is megosztotta, akárcsak Szent Márton a köpenyét.

IMG_2141

Kiss Márton  6 éves korában kezdett zongorázni. Két évvel később Németh Csabáné növendékeként folytatta tanulmányait. 2001-ben és 2003-ban az ausztriai „Prima La Musica” zenei versenyen zongorakísérőként kiemelt első díjat szerzett, és egyidejűleg elnyerte a „Bösendorfer” cég által a legjobb zongoristának felajánlott különdíjat is. 11 évesen, 2003 márciusában a Budapesten megrendezett „Mozart” Tehetségkutató Zongoraverseny első helyezettje lett, valamint a legjobb vidéki versenyzőnek járó különdíjat is neki ítélték. A verseny után felléphetett a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Miskolcon a Bartók+Mozart fesztiválon, majd a szombathelyi Márton-napi ünnepségeken. A fiatal zongoraművész azóta már számos belföldi és külföldi versenyen és fellépésen győzte meg tehetségéről a zsűrit és a közönséget. 2003 októbere óta a grazi Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Felsőfokú zenei tanulmányait ugyanitt, a grazi Zeneművészeti Egyetem zongoraművész-képző szakán folytatta.

IMG_2115

Elindította a „Zene mindenkinek” koncertsorozatot, melynek segítségével Magyarország összes településére el szeretné juttatni a komolyzenét.  

IMG_2127

Felvételt nyert a párizsi Schola Cantorumba, ahol Maurizio Moretti osztályában tanul tovább.A felsoroltak mellett rendszeres közreműködik különböző, jelentős részben karitatív célú, kulturális rendezvényeken bel- és külföldön egyaránt.

IMG_2135

A Fő téri zongorakoncertről a képekre kattintva további fotók láthatók.

Rocco Turi kiállítása a Szombathelyi Képtárban

Szombathely iránti rajongását illusztrálja Rocco Turi olasz művész kiállítása, amely ma nyílt a Szombathelyi Képtárban.

IMG_2101

 Rocco Turi Szombathely városának ajánlva című kiállítása, munkásságának egészét foglalja össze. 

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_2042


Rocco Turi három alkalommal már szerepelt a Szombathelyi Képtárban.
Egy teljes sorozattal fejezi ki tiszteletét Szombathely városának, beleértve annak ókori múltját, illetve minden napjait. „Totemszombathely” címmel a szombathelyi csónakázó-tóról készített fényképeit kombinálta úgy, hogy a kompozíciók a totemek világát idézik fel.

IMG_2051

Az utcákon, a tereken, a város szélén kiragasztott plakátokról is készített felvételeket, különösen kiemelve azokat a példányokat, melyeken a kopás, roncsolódás miatt a régebbi plakátok részletei is előtűntek. A szent Márton év alkalmából külön fénykép sorozatot készített, fókuszba helyezve Simone Martini Assisiben található Szent Márton témájú munkáját.

IMG_2048

 A tárlat megnyitóján Szombathely polgármestere is elmondta gondolatait és köszönetét kifejezve egy oklevelet adott átt a művésznek. 

IMG_2096

A képekre kattintva további fotók láthatók.

 

Egy átlagosnál erősebb vihar döngette Szombathelyt

Napok óta tartó forróságot egy iszonyatos jégvihar zárta le kedden este. Szombathely ennek szinte a közepén helyezkedett el.

DSCF0116

A körülbelül egy órán át készülődő, felhőket erre arra tologató vihar, este hét óra magasságába brutális  erővel csapott le, cseresznye, és diónyi nagyságú jéggel, széllel, és felhőszakadással.

DSCF0108

Nyomában pusztítás, hatalmas álló vizek, letört fák, utakat beterítő falevelek, összetört ablakok, redőnyök, sérült járművek.

DSCF0110

Félelem, rettegés uralkodott az emberekben, akár otthonukban, akár szabadban, akár autójukban útközben érte őket a szupervihar.

DSCF0097

A jégeső két részben, közel húsz percen át  szörnyü erővel, hatalmas hanghatással szinte sokkolta az embereket. Néhány pillanatkép a belvárosban a vihar elvonultakor készült.

DSCF0111

A Zanati uton a vasúti felüljáró alatt ismét kikerülhetett a megtelt tábla. De ezt már megszokhattuk, de a többi még szokatlan számunkra.

      

Szent Márton találkozó Szombathelyen

Első alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Szent Márton ifjúsági, családi és zarándoknapokat. 

IMG_1458

A hasonló nagy méretű találkozók, fesztiválok példáját alapul véve próbálták a szervezők kialakítani a helyszínt, a programokat.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Szombati és vasárnapi képek külön galériában találhatók.

IMG_1433

Valós helyi tapasztalat erre vonatkozólag nem volt még, ezért igyekeztek talán kicsit túl is méretezve néhány dolgot, megteremteni egy sikeres találkozó feltételeit. A látottakból gyanítom hiányt igazán nem szenvedett senki.

IMG_1481

Mindennek, és mindenkinek meg volt a helye, feladata. Kinek kordonon kívül, kinek belül, kinek domboldalon, kinek a színpad előtt, vagy akár a Martineum Felnőttképző Akadémia árnyas udvarán.

IMG_1566

Valójában az érkezők több ponton csatlakoztak a programokhoz ,imákhoz, előadásokhoz, gyermek programokhoz, koncertekhez, és a nagy melegben sem épp a tűző napon foglaltak helyet, ezért ránézésre nem tűnt túlságosan nagynak az érdeklődés.

IMG_1472

Az igazi ritkán látható nagy zarándoklat vasárnap este, azaz már késő délután, Ákos koncertje előtt indult meg. A környék utcái ontották a híveket az emlékmű alatti domboldalra.

IMG_1542

Közel egy óra alatt az egész terület megtelt. Hogy ez számadatokban hogy nézhetett ki, meg sem tudnám mondani. Kinézetében hangulatában talán a sitkei rockfesztiválhoz tudnám hasonlítani. Így gyanítom ez az este hozta az elvárt számadatokat is. Igaz hogy ez a lelkesedés csupán erre a közel kettő órára volt elég, de mégis meg volt, látható, érezhető volt.

IMG_1532

A koncert után, a döntő labdarúgó mérkőzés közvetítésére már megtizedelődött a tömeg. Persze ez a program már egyfajta grátisz volt csupán hiszen semmilyen formában nem kapcsolódott az egyházi találkozóhoz.

IMG_1549

A két nap eseményeiről készült fotóim külön galériákban láthatók.

A szombat délután hangulatképei ide kattintva láthatók. Míg a vasárnap délutáni programokból itt látható kis ízelítő.

Múzeumok forró éjszakája, második felvonás

Ezúttal nem maradt el a trópusi nyári éjszaka. A korábbi évektől eltérően idén három helyett, kettő felvonásban mutatkoztak be a múzeumok a nagyközönség számára, egy éjszakai nyitvatartással.

IMG_0991

S mivel az első részben a Vasi Múzeumfalu felejthetetlen élményekkel bocsátotta el vendégeit, így másodjára is magas igényekkel indultak útnak a múzeumbarát társaságok, családok.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_0804

Ebből a második körből felújítási munkálatok miatt, a Savaria Múzeum idén kiesett, de a Smidt Múzeum, Szombathelyi Képtár, és az Iseum erősített programokkal csalogatott.

IMG_0852

Ezek mellé csatlakozott még, a Vas Megyei Levéltár, és a Szombathelyi Törvényszék. Így a varázslatos ötös fogat előállt, hogy elrepítse az érdeklődőket egy különleges éjszakai utazásra.

IMG_0911

A megszokott látványosságok mellett mindig szerepelnek a repertoárban új dolgok is. Így idén a tetoválás, az autós retro mozi, a cukrászművészet, is előtérbe kerülhetett.

IMG_0969

Új kiállítás megnyitása a képtárban szinte minden alkalommal a program kezdetét jelenti. Idén a Sztárok égen és földön című tárlat foglalt helyet az emeleti kiállítóteremben. Érdekes bemutatók, kiállítások, gyermekfoglalkozások, zenés műsor, és Desing vásár tette érdekessé 2016. első júliusi szombat éjszakáját Szombathelyen.

IMG_0860

Az éjszakát végül egy hűvös fuvallat zárta.

Összefoglalásként egy terjedelmesebb képgalériát készítettem a történtekről, ami a képekre kattintva látható.

Örökbefogadó nap nyári pillanatai

A nyári időszak még több feladatot ró az állatvédő egyesületekre. A mentési feladatok mellett szabadtéri rendezvényekre is ellátogatnak örökbe fogadható állatokkal.

DSCF0412

Nagyon sok esetben találnak egész cica, vagy kutya kölyök családokat elhagyva, dobozokba zárva.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

DSCF0515

Szerencsétlenül járt kis mókusokat is mentettek nemrég. A gondozásukban lévő állatok sok odafigyelést, gondoskodást igényelnek. Most, hogy az iskolákban kitört a vakáció, az állatbarát diákok is aktívan részt vesznek az örökbefogadó napokon, és a sétáltatásokon.

DSCF0504

Így volt ez vasárnap is, amikor a Fekete István Állatvédő Egyesület a Vízöntő utcai kenneleknél várta egyrészt azokat akik szeretnének gondoskodni valamelyik árva állatról, vagy épp csak sétáltatná őket. A szép időben sokan érkeztek, nézelődtek, ismerkedtek.

DSCF0430

Szerencsés nap volt ez a kiskutyának is hiszen a sétából visszaérkezve több kedves állatot is láttam új gazdival távozni. De milyen is egy nyári meleg napon a kutyaséta? Vidám, is izgalmas. Csoportosan, zöld övezetben szimatolni, futkosni, és félúton megmártózni a patak vízében.

DSCF0465

Majd egy finom vacsora. Mindez szerető társaságban. Mi kell ennél több egy elhagyott kutyának. Boldogság csillogott szemükben miközben hatalmasat csobbantak a friss vízben.

DSCF0476

A kísérőik szinte ugyan ilyen jól érezték magukat a délutáni sétán.

DSCF0531

Most pedig a képekre kattintva láthatók a vidám pillanatok, az örökbefogadott, és még gazdára váró kutyák, és cicák.

Bloomsday 22. alkalommal Szombathelyen

A 22. Bloomsday változatos programokat kínált kora délutántól Szombathelyen a Fő téren, Zsinagóga Udvarban, Irokéz Galériában, és a Zsidó Kultúra Házában.

IMG_0418

Minden évben e napon, június 16-án, ha fúj, ha esik, ha pedig olvasztó forróság van, Szombathelyen Bloomsday fesztivál. Idén pont egy kellemes középkategóriás időjárás kísérte a rendezvényt.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_0425

Megnyitóján ír dallamokkal fúvós zenekari előadásban, üdvözlő beszédekkel, háttérben Joyce szobrával, pecsételéssel a helyszínek közötti útvonalon. Itt járt nálunk Pat Kelly Írország nagykövete akinek több feladat is jutott e napon.

IMG_0458

Köszöntője után elsőként pecsételhetett a tér betonkockáira, immár a hagyományos Bloomsday felirat mellett, Szent Márton év 2016 feliratot is. Szintén elsőként csapolhatott az ír barna sörből, és Martyn Ferenc: Ulysses grafikák kiállítást is ő nyitott meg, ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

IMG_0489

Persze ennél sokkal tartalmasabb volt a délután, hiszen a Fő téren Komfortzóna – címmel Nagy Csaba térinstallációja is felállt egy rövid időre a megnyitó alatt. Sajnos a szél erősen döntögette az alkotásokat így csupán rövid ízelítőt kaptunk belőle.
A térinstalláció alapgondolata az emberi természet egyik jellemző tulajdonágát elemzi, mennyire erős az emberben a teremtett környezetéhez, komfort körülményeihez való ragaszkodása. Krízis helyzetek, milyen reflexiókat indítanak el benne?

A Bartók kamara teremben a már említett grafikai tárlat mellett a NYME SEK Művészeti Intézete hallgatóinak kiállítását is közkinccsé tették a rendezvény részeként. „Az Ulysses folytatása” – Képregény kiállítás – Készman József története a regényt folytatja, a Művészeti Intézet másodéves hallgatói ezt részekre bontva külön – külön dolgozták fel képregényben. Az elkészült képek állnak újra össze egy fonallá ezen a kiállításon.

IMG_0537

És a látnivalók nem értek véget, hiszen innen csupán egy ugrásnyira, az Új Irokéz Galériában újabb érdekességekre bukkanhattunk, megtekintve Gerhes Gábor: Az öt legyőzi a hatot című kiállításán.

IMG_0609

Az alkotó gondosan szcenírozott fotóin, installációin hétköznapi, banális jelenetek és tárgyak jelennek meg, melyek a bemutatás módja révén válnak kulturális referenciák hordozóivá.

A látnivalók közt a Joyce Társaság legendás vezetőjének Takács Ferencnek személyes vallomásait hallgathattuk a regényről, Joyce-ról, és minden egyébről, ami idetartozott. Ezt egy új helyszínen a Zsidó Kultúra Házában tehettük.

IMG_0568

Az esti szórakoztatásról pedig kettő zenekar is gondoskodott a hangulatos Zsinagóga Udvarban. Egy Ír bulit prezentált a The Crazy Rogues együttes.

IMG_0640

Ők egy igazi irish-country folk-punk zenekar Veszprémből. Majd a környéken már jól ismert, dalaikat laza átkötő szövegfelhőkkel bevezető Karak zenekar lépett fel, nem kis sikert aratva.

IMG_0665

S aki ezek után kisebb sörmámorban még egy zenekari próbát is szívesen meglátogatott volna, annak sem volt akadálya. Átsétálva a Chen zenekar Vasudvari próbahelyére, ízelítőt kaphatott egy házipróba hangulatából.

Így zajlott immár 22. alkalommal a megemlékezés Leopold Bloomról, James Joyceról és az Ulyssesről városunkban.

IMG_0512

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Szent Márton Fesztivál három napon át

Szent Márton nevét viselő települések találkozójára épült a 2016-os fesztivál Szombathelyen. Az eseményre a magyarországi falvak mellett Közép-Európa több települése is meghívást kapott.

DSCF0320

Az ünnepi menet fotói a képre kattintva láthatók.

A jól szervezett programok központi helyszíne a város Fő tere volt, ahol a nagy szinpadon változatos műsor, valamint a vendégek bemutatkozása szórakoztatta a kikapcsolódni vágyókat.

A képekre kattintva két galériában láthatók további fotók.

IMG_0229

A kicsiket az Agora Kulturális Központ Márton kirakóból ismert játékai hozták lázba. Vasárnap délután a téren nagy feltűnést keltve megjelentek a Szent Márton év óriás jelképei, táncosok kíséretében. Látványos, sok érdeklődőt vonzó elem volt az ünnepi menet a Szent Márton templomtól a Székesegyházig. Ezzel a felvonulással az 1913 június 15-én tartott körmenetre emlékeztek, amikor elhelyezték a Székesegyházban a Szent Márton ereklyét. Indulás előtt szentmisén vettek részt a hívek, majd szintén imádsággal zárult a felvonulás a célállomásnál. Az útvonal érintette a Fő teret ahol kirakodó vásáron az apátságok, és kolostorok saját készítésű termékeit is megismerhettük, megvásárolhattuk.

IMG_0070

A vendég települések bemutatkozó standjainál pedig sok érdekességet tudhattunk meg tevékenységükről, hagyományaikról, valamint helyi ízeket is megkóstolhattunk.

IMG_0060

Sajnos a három napban sokszor próbálta átvenni az uralmat, és irányítást az eső, de a szervezés felülkerekedett ezen, és mindent megtettek a jó hangulat érdekében. A találkozó emlékére, és hogy Szent Márton összeköti a nevét viselő településeket, a város polgármestere oklevelet adott át a résztvevők képviselőinek.

IMG_0206

A vasárnapi záró koncert, a Muzsikás együttes és Herczku Ágnes műsora előtt viszont valóban úgy tűnt „itt a víz az úr”. Iszonyatos felhőszakadás zúdult a városra.

IMG_0322

A rengeteg eső még az energiaellátásban is gondokat okozott, így a zenekar megmentve a programot, egy családias hangulatú akusztikus koncertre invitálta a kitartó közönséget, maguk mellé fel a színpadra.

IMG_0364

Bátran állíthatom a kitűnő hangulat, a közös éneklés, a taps, nem maradt el így sem, a hangszerek hamisítatlanul csendültek fel. Igazi hangzásviláguk így igazán szépen megmutatkozott. A kitűnő koncert, és a hangulatos fesztivál végére az eső is elállt.

Az első képre kattintva az ünnepi menet fotó, többire kattintva a fesztivál vasárnapi fotói láthatók.

Tófürdő Giga Strand Party rövidre zárva

Nem igazán akar összejönni ez a giga, hiper, szuper strandnyitás Szombathelyen. Pedig Varga Jenő szívét, lelkét beleteszi.

DSCF0016

Június 11-én délelőtt pedig bíztató jeleket láthattunk, valami készülődött. A nyári örömök, és vizi sportok állandó helyszíne, feszített víztükörrel, udvarias személyzettel várta az érkezőket.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

DSCF0047

A zene szintén csalogatta a strandbulira érkezőket. Néhány hatalmas csobbanásra a csúszda végén, pár fejes ugrásra, kis napozásra, egy rögtönzött mentési bemutatóra, és még egy délelőtti hastánc produkcióra is futototta a szépséges Aletta előadásában a napsütésből.

DSCF0097

És ekkor véget vetett a partinak a jó öreg eső. A sötét felhők pillanatok alatt elrontották a hangulatot, a hőmérséklet pedig meg sem közelítette már a nyár közepén megszokottat.

DSCF0242

Így bulizás nélkül ugyan, de a szombathelyi Tófürdő ezennel megnyitotta 2016-os strandszezonját.

DSCF0213

A rendezvény a Szabadidősport Szövetség, a SZOVA ZRT, az R-Audio, valamint Varga Jenő szervezésében került megrendezésre. Igéretük szerint lesznek még szebb idők, és további hatalmas bulik.

DSCF0052

Érdemes tehát figyelni továbbra is a programajánlatokat a szórakozni, és pihenni vágyó fürdőzőknek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

I. Savaria Sörfesztivál Szombathely szívében

Három nap „felhőtlen” mulatság az I. Savaria Sörfesztiválon, csodaszép környezetben Szombathely szívében.

IMG_9221

Bizonyára kissé az elképzelések fölött teljesített a több ezer embert megmozgató, hatalmas sörbuli, és gyanítom itt nem is ér véget, hagyománnyá válik majd.

A képekre kattintva további fotók láthatók, kettő galériában.

sörfesztivál (21)

Az igény, az efféle több napos kikapcsolódásra, feszített munka utáni feltöltődésre láthatóan nagy. Jó példája ennek a Pünkösdi fesztivál Gencsapátiban. Akár milyen zord az időjárás, mindig meglepően nagy az érdeklődés. Most már nekünk is lesz remélhetőleg egy ilyen jó hírű fesztiválunk, ami városuk jó hírét is messze viheti.

sörfesztivál (39)

Talán legnagyobb tömeget a nyitó nap vonzott, mikor még kicsit akadozott a beléptetés, és a sör kiszolgálás is. Természetesen ez betudható a hirtelen, rohamszerűen érkező vendégeknek is.

IMG_9347

A pénteki nap fotói a képre kattintva láthatók.

De következő napra, amit csak lehetett korrigáltak a szervezők. Így szombaton, és vasárnap gyakorlatilag zökkenőmentesen futott a szekér. Sok időt töltöttem a helyszínen, és elmondhatom igazán panaszkodó emberekkel nem futottam össze. Pénteken volt némi zsörtölődés, hogy soká és ki a sörike, de szomjan halt embereket nem láttam elhullva. 

sörfesztivál (9)

Az időjárásra sem lehetett panasz. Amennyire ijesztő, és fenyegető, felhők jöttek mentek, nem sok jóra számíthattunk. És mégis megúsztuk szárazon, mert az a néhány csepp eső szinte felfrissítette azokat, akiket a habzó nedü alkoholfoka megérintett már.

sörfesztivál (18)

Még a Ferences kert éke, a kis tó is szinte érintetlen maradt, és nagy segítség volt mikor egy közelben álló szemetes konténerben kisebb tűz keletkezett. De ezt is ügyesen orvosolta a személyzet szorgos hada.

sörfesztivál (57)

A színpadi fellépők pedig jöttek, láttak, szórakoztattak, ünnepeltek, és még ráadás bulit is nyomtak.

sörfesztivál (75)

Éjszaka pedig kissé kacskaringósabb járással ugyan, de mindenki szépen hazatalált.

sörfesztivál (63)

Így összességében igen pozitív értékelést javasolnék Szombathely első Savaria Sörfesztiváljának, a szervezőknek, fellépőknek, a fáradhatatlan sörcsapolóknak, felszolgálóknak, pereclányoknak, és mindenkinek aki hozzátett a rendezvény sikeréhez.

A rendezvény fotói kettő galériában láthatók.

A pénteki nap fotói ide kattintva láthatók.

A vasárnapi képgaléria ide kattintva érhető el.