Lesenyei Márta szobrászművész kiállítása a Képtárban

Angyalok, Anyák, Királynők címmel nyílt kiállítás Lesenyei Márta Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásaiból a Szombathelyi Képtárban.

Az emeleti kiállítóteremben hatvan év munkásságából válogatva, ismerkedhettünk a művésznő alkotói tevékenységével.
További fotók ide kattintva láthatók.


Cebula Anna képtárigazgató köszöntője után Kratochwill Mimi művészettörténész nyitotta meg a tárlatot.

Több mint száz alkotása közül, köztéren, templomokban, és magántulajdonban is szép számmal találhatunk. Művei nagy részletességgel kidolgozott szoborcsodák. A tárlatmegnyitón Lesenyei Márta prof. dr. Horváth Boldizsárral és Pammer István együtt adta át a Rotary Club díját egy tehetséges művésznek, amit férje, Kiss Sándor szobrászművész emlékére alapítottak.

Az idén ezt Kendik Péter zongoraművész kapta, aki a kiállításmegnyitón is muzsikájával kápráztatta el a közönséget.

További fotók ide kattintva láthatók.

Budapest Bár hangulat immár 10 éve

A Budapest Bár fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte tavaly. A zenekar ezúttal Budapest hangulatát hozta el Szombathelyre.

Az „Itt van a város” turnén bemutatták legújabb dalaikat is, melyeket a főváros ihletett.
További fotók ide kattintva láthatók.


Természetesen a régi kedvencek is előkerültek a közönség nagy örömére. A közel kétórás koncerten fellépett a Budapest Bár zenekar, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Mező Misi és Szűcs Krisztián. Az érdeklődők körében szinte minden korosztály képviseltette magát így muzsikájuk egyszerűen nevezhető kortalannak.

Aki ezen a hideg péntek estén ezt a programot választotta, egy kellemes élménnyel gazdagodott, és hogy a tél hidegét is feledtessék a muzsikusok, még a pokol tüzét is begyújtották.

A koncert után rövid közönségtalálkozóra, dedikálásra, lemez vásárlásra is volt lehetőség. Így láthattuk élő közelségből Németh Juci valódi mosolyát, a pokolbéli sikolya, és kacaja után.

További fotók ide kattintva láthatók.

A derelyeszaggatótól a vasutas sapkáig. magángyűjtők kiállítása a könyvtárban

„Boldog a gyűjtőszenvedély-áthatotta ember” olvashattuk Goethe sorát egy kiállítás meghívóján február 28-án Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

És valóban a különleges kiállításon rengetegen gyűltek össze boldog, érdeklődő tekintettel. A kiállítók, családjaik, barátaik ismerőseik és az egyénileg érkező érdeklődők, pillanatok alatt megtöltötték a földszinti kiállítótermet.
További fotóim ide kattintva láthatók.


A megnyitó érdekessége pedig egyediségében rejlett hiszen mindent gyűjtő magángyűjtők relikviáiról féltett kincseiről van itt szó. Ezek a rejtett tárgyak kerültek most napvilágra, a kíváncsi szemek elé.

A kiállítást ami 34 lelkes gyűjtő anyagából épült fel, a Berzsenyi Dániel Könyvtár Helytörténeti Klubja, és a Vasi Múzeumbarát Egylet keltette életre.
A találó cím „ A derelyeszaggatótól a vasutas sapkáig” szinte mindent elárul a tárlat változatosságáról. Ha pedig mégsem, akkor megemlítek néhány kategóriát az eszközök tárgyak közül.

Öngyújtók, déligyümölcsös címkék, fototechnikai eszközök, sörös poharak, szorgalomjegyek, takarékkönyvek, cserépsípok, különleges érmek, telefonok, petróleumlámpák, malacok, vasutas sapkák, órakulcsok, kávécukrok, WC-lehúzók, gramofonlemezek, tintatartók és még sok egyéb hasonló különlegesség találta meg helyét a falakon és vitrinekben, a könyvtár kis termében.

A látnivalók sokaságát a megnyitó után még hosszasan nézegették az érdeklődők. Aki nem tudott időt szakítani e napon azokat a tárlat 2018 március 17-ig várja a könyvtár nyitvatartási ideje alatt.

További fotóim ide kattintva láthatók.

Öröm a zene tehetségkutató néhány pillanata

2018-ban új helyszínen, az Agora MSH-ban zajlott szinte egész nap az Öröm a zene tehetségkutató.

A helyszín jól vizsgázott, tágas, kényelmes, technikailag teljesen megfelel az igényeknek.
További fotók ide kattintva láthatók.


Február 24-én szombaton már reggel óta nagy nyüzsgés volt a házban. Érkeztek sorban a csapatok szám szerint 14 nevező, hogy beálljanak, cseppet próbáljanak, és felkészüljenek a délután zajló megmérettetésre, zenés produkcióikat bemutassák a zsűri, és a közönség előtt. Köztük többen már korábban is neveztek.

Azóta fejlődtek, gyakoroltak, igyekeztek hogy idén jobb eredményt tudjanak elérni. A háromtagú zsűrinek idén sem volt könnyű feladata, de dönteni, választani mindenképpen kellett, így a végén az eredmény a következőképpen alakult:A tehetségkutatót a Gargantua nyerte, ők jutottak tovább az országos döntőbe.

Második helyen a Smoking Frog, a harmadikon a Kedveskovács végzett. A legjobb hangszeres zenésznek járó Újfalusi Gábor díjat idén Kecskés Tamás, a Smoking Frog dobosa kapta.

A meghallgatások nagyon frappánsan rugalmasan zajlottak. Az eredményhirdetés után a győztes csapat adott egy rövid, négy dalból álló koncertet, amitől igazán az egész nap egyben egy kis minifesztivál hatását keltette.

Ide kattintva további fotók láthatók.

A vadász megmentette Piroskát a farkastól a jégkarneválon

Aki jelmezben érkezett a Szombathelyi Műjégpályára február18-án vasárnap délután annak szokás szerint idén sem kellett belépőt fizetni.

Sőt édességgel is kedveskedtek a beöltözött korisoknak a szervezők.
További fotók ide kattintva láthatók.


Ezúttal a farsang, a jégkarnevál nem a korcsolyasport szezonvégét jelenti, hiszen még ezután is hideg téli időszak várható. Hatalmas móka, szép jelmezek, vidám emberek, gyerekek csúszkáltak koriztak, beöltözve. Talán egy csepp visszaesés tapasztalható volt idén. Mintha kicsit kifogytak volna a jó jelmezötletek. A régi visszatérő beöltözők is elmaradoztak kicsit. De így is akadt néhány jó ötlet, és a fánkevő verseny, a vetélkedések sem maradtak el. Nagyon kicsi gyerkőcök, és felnőttek együtt szórakoztak a friss téli levegőn a szabadtéri karneválon.

Akiknek a hideg csupán szavakban jelent valamit, azok részt vettek a meztelen korizáson is, ami elengedhetetlen része a szombathelyi jégkarneválnak. Természetesen ennek megálmodója Varga Jenő sportfeltaláló is a fürdőruhás csapat élén korizott, mint minden évben.

Az ünnepi torta elfogyasztása után fényes tűzijáték, és jégdisco is várta a vendégeket.
További fotóim ide kattintva láthatók.

Télbe zárva 2018.

A hangulatos farsangi időszakot idézve, évek óta a Dési Huber István Általános iskola rendezi meg a meseillusztrációs rajzversenyt és karneváli álarcokból álló killítást.


2017. november 30-án megrendezésre került a “Télbe Zárva” meseillusztrációs rajzverseny első fordulója, melyen egy karácsonyi történetet hallgattak meg az óvodás gyermekek és ehhez készítettek rajzokat. A maszkokat iskolás és óvodás gyerekektől várták. A beérkezett 186 alkotásból látható kiállítás az iskola aulájában.

A megmérettetésen hét óvoda és hét iskola gyermekei vettek részt. A kreatív alkotások díjazására február kilencedikén került sor, a hamarosan látható képgalériánk ekkor készült.

Szerda esti akusztik GRUNTING PIGS

GRUNTING PIGS akusztikus blues duó

A 2018-as évad első szerda esti akusztik koncertje máris nagy sikert könyvelhet el magának.


A blues műfaj ismert hazai képviselője Pribojszki Mátyás és zenésztársa
Szász Ferenc lépett Szombathelyen az Agora MSH akusztik színpadára , hogy igazi blues dalokkal, virtuóz gitár és harmonika játékkal ragadja magával egy rövid időre a zenei stílus kedvelőit. Pribojszki Mátyás az egyik legismertebb hazai és nemzetközi szinten is jegyzett, elismert szájharmonikás, énekes, dalszerző, és Szász Ferenc gitáros hosszú évek óta működő, – hazai és európai klubokban, fesztiválokon is rendszeresen fellépő -, aktívan koncertező, akusztikus blues duó formáció.

A koncerten a legutóbbi “Grunt away”című lemezen hallható klasszikus és kevésbé ismert blues darabok szerepeltek. Sajátos hangulatban és stílusban idézték meg az ’50-es, ’60-as évek füstös, blues zenei hangulatát, valamint a blues nagyjainak kiváló darabjait.
További fotóim ide kattintva láthatók.

Betlehemesek,és papírszínház a családi napon

Ismét változatos programokkal és érdekes kézműves foglalkozásokkal várták a családokat az Agora MSH-ban egy karácsonyi játszóházba.

A vasárnap délelőtt gyertyaöntéssel, mézeskalács sütéssel, kicsi angyalka és mécses készítéssel telt. Közben pedig látványos betlehemes és mini papírszínház szórakoztatta a gyerekeket és a szülőket.Az itt készült képgaléria ide kattintva látható.

Hollán kollégiumi gólyaavató

A hagyományokhoz híven idén is megtartották a Savaria Szakgimnázium Hollán Ernő Kollégiumának Mikulás-várását és egyben kollégiumi gólyaavatóját. A gólyáknak különböző feladatokat kellett elvégezni, hogy eljussanak az avatásig.A képgalériia ide kattintva látható.


A csapatok jelmezben mutatkoztak be, volt karaoke, társfelismerés vakon, sci-fi filmzenék felismerése, kekszevő verseny, ügyességi kirakó, lufipukkasztás dart’s-cal, „forogj a fejed körül”, majd kapura lövés és tojáskvíz is. Mindeközben a Mikulás szorgosan szórta a szaloncukrot a kollégistáknak. A jó hangulatú vetélkedő után következett a gólyák fogadalomtétele, majd az eredményhirdetés, melyen pizzával jutalmazták a csapatokat.A képgaléria ide kattintva látható.

Caramel koncerten csepp csalódással

Adventi koncerten jártunk Szombathelyen az Agora kultúr palotájában december nyolcadikán. A jó hangú vidám énekes, Caramel hozott egy kis csokrot dalaiból karácsonyra rajongóinak.
Zenekarral, élő muzsikával, igazi jó hangokkal, ismert dalokkal ajándékozott, de ezen az estén mégis elvett valamit.
A képgaléria ide kattintva látható.

Talán nem is mindenkinek tűnik fel, ha így ér véget egy este a koncert után, és hazatérve sem támad hiányérzet, de én valamiért most mégis úgy éreztem. A koncert jó volt, a dalok is, az előadás is. Az átvezetés talán tetszett, érdekes volt. Megtudhattuk, hogy a fellépések során, az évek alatt ebből a becenévből, ami mára mint művésznév szerepel a plakátokon, mennyi mennyi verzió született. Hallhattuk, hogy felkonferálták már Csokoládénak, Capuccinonak, Caramellának, és sok hasonlónak, hogy fellépés után rengetegszer pizzával kínálják, mert úgy tudják ez a kedvenc étele, és azt, hogy hamarosan lesz Budapesten egy hatalmas koncertje, ahová mindenkit invitált. Így a dalok közt sok mindenre fény derült. Kedvesen mókázott a hangokkal, a közönséggel is szépen bánt.

Majd hirtelen eljött az utolsó dal, amire mindenki úgy gondol egy élő koncerten, hogy jó esetben még két dal ráadással számolhat a jó közönség. Na ezek itt ezen az estén elmaradtak. Utolsó dal, zenekar bemutatás, meghajlás, kivonulás, és villany fel.

Picit ez most furcsára sikerült, de még a csalódás nem ért véget, mert a rajongók sora szerette volna kicsit látni, pár fotót készíteni talán, és autogramot kérni, levezetni a koncert élményét. Na ezt sikerült elvenni ezen az estén. Minden ilyesmi kimaradt ez után a fellépés után. Így kicsit még várakoztak akik erre számítottak kis tollal, képpel kezükben, majd szomorúan, csalódott arccal ballagtak haza. Valamit ezen az estén elvettek tőlük. Karácsonyra nem kaptak ajándékot Carameltől.
A koncert fotói ide kattintva láthatók.