Kategória: tek

Heteró-e a pedofil?

No most, a fentebbi dilemma, miszerint heteró-e egy pedofil organizmus, esszenciálisnak bizonyul, ha Niedermüller polgártársra, a Fideszre és bizonyos Kaleta Gáborra egyszerre gondolunk, ha nem is egy halmaznak képzeljük őket Niedermüller polgártárs jó hírének megőrzése végett. Hogy nem akarjuk őt dehumanizálni, pedig az esnék meg vele, ha csak úgy közös nevezőre hoznánk a másik kettővel, viszont az elbeszélés szempontjából alakja szükséges, ezért odatesszük őt a lap szélére, vagy aljára inkább, mint tudományos dolgozatokban a hivatkozásokat szokás.

A Fideszt jól ismerjük, nem kell úgymond bemutatnunk, ő van a fekete ruhában és fekete kalapban, ha a westernek szimbolikáját alkalmazzuk. De ki ez a Kaleta Gábor, ugye, eszik őt vagy isszák, ezt nem tudtuk mindezideig, mígnem kiderült, hogy nagykövet volt Peruban, amiből egy dolog biztosan fakad, hogy fideszes. Róluk pedig a CÖF minapi óbégatása nyomán – amit Niedermüllerr polgártárs kiherélésének foganatosítására eszközöltek, hogy éljünk katonás és csinovnyikos társadalmunk nyelvezetével – tehát, aki fideszes, az fehér, keresztény és heteró.

Ha most a logika nyílegyenes ösvényén haladunk tovább, akkor, mivelhogy ez a Kaleta fideszes, következésképp fehér is, keresztény is meg heteró is. Viszont pedofil. És máris előttünk áll a címbéli eldöntendő kérdés teljes súlyával és terjedelmével, amit fölfejthetünk büntetőjogi, szexuál-lélektani, szociológiai, történelmi és mozgalmi aspektusokból is. Ez utóbbit abban a vonatkozásban, ha egy fideszes pedofil, akkor kinek a tökeit akarja levágni a párt, de ezt látjuk. Perszehogy a Niedermüllerét, meg az enyimét, ha így folytatom, de a Gyurcsányét mindenképp.

Mint a napokban kiderült, ez a Kaleta Gábor nagykövet korában Peruban a helyi hatóságok látókörébe került, midőn egy nemzetközi gyermekpornográfiai hálózat után nyomoztak. Le is tartóztatták, a párt pedig, mivelhogy a börtönből nehéz ellátni a nagyköveti protokollt, megfosztotta őt a magas rangtól és beosztástól. De a legendárium szerint nem hagyták őt az út szélén, mert állítólag a TEK suttyomban hazaszállította, amit viszont tagad. De ki hisz nekik, ugye, amikor az is titok minálunk, hogy a nem is kormánygépen kinek a rokonsága utazgat Las Vegasba.

Ha ez megemlítődik, akkor Demeter Márta a hazaáruló, ha Kaleta pedofil, akkor a CÖF Niedermüller megfékezésére ír levelet őszentségének, mert mindenki sorosbérenc sátánfattya, csak ők a bűntelen helikopterek. Viszont egy dél-amerikai börtön az nem babazsúr, onnan kikerülni diplomáciai közbenjárást igényel minimum, s most hiába rugózik azon a TEK, hogy neki ehhez semmi köze, Orbán Viktornak biztosan van, mert ismerjük a rendszer természetét. Kaleta Gábor tehát a jóisten meg a párt segedelmével hazaérkezett, de hír róla nincsen egyáltalán.

A pedofília a katolikus egyházon kívüli világban bűncselekmény, és ez a Kaleta ha az inkák földjén követte el, ha másutt, de Polttól büntetetlen marad, akkor az jelesül arra is bizonyíték, hogy hazánkban már nem is világi, hanem egyházi törvénykezés és ítélkezés folyik. Vagy csak szelektálnak a bűnösök között, azaz, nem mindegy ki lop, ki ront meg gyerekeket vagy ki gyilkol. Az azeri baltás hazamehetett, Gruevszki is vidáman tengeti napjait, noch dazu Orbán is él és virul. Kaleta úgyszintén. Ezzel pedig a jogi vagy jogtalansági részét – gusztus szerint – le is zártuk a bájos történetnek.

Hogy a fideszes éthosz (lásd CÖF és a kereszteket lóbáló nemzetvédők) hogyan számol el az ilyen eseményekkel, az volna még hátra. Csak úgy játszásiból, mert gondolkodást feltételezni tőlük dőreség, de azért próbáljuk meg. A karakterisztika és a species szerint három dolog különbözteti meg minden mástól a fideszest mint ismeretes, hogy fehér, keresztény és heteró. Ez a Kaleta így ránézésre europidnak néz ki, szinte árja. Keresztény is legalább annyira, mint Orbán, tehát sehogy, így marad az egyetlen elkülönítő jelleg, hogy heteró-e vagy buzi-e (vagy).

Annyit tudunk, hogy pedofil. No most, ez mint fehér keresztény férfi, irányulhat kisfiúkra vagy kislányokra, így a CÖF világában csak akkor elítélendő, ha kis krapekokat ront meg, ha copfos csörfösöket, akkor rendben van. Bármi elborzasztó is, a logika ezt mutatja nekünk, a heteró pedofil komilfó, a buzi azonban nem. Végül is, van ezek között bőséggel kurvapecér meg drogos is, ennyi már nem oszt és nem szoroz, egy a lényeg, a hatalmat ne sodorja veszélybe. Addig mindent lehet, azután viszont már semmit sem. Éljenek a mimagyarok.

Legenda a nyúlpaprikásról

– Elvtársak, elvtársak, nyugalom, ne ugráljatok! – hangzott fel a téren egy vékonyka hang a hangszórókból. A zsinórokat követve a hangszóró egy zsinórban folytatódott, amely egy emelvényen álló mikrofonba kúszott, és, ami mögött végül ott állott a Nyúl.

A Nyúl maga, fehéren, vörösen izzó szemekkel, fején tányérsapka, csak a füleinek volt két hasíték, hogy meredezhessenek. Meredeztek is, hogy ne vessenek árnyékot a fehér műszőrrel borított kevlárra, amely a Nyúl hasát takarta, és kitüntetésekkel volt tele: “A szocialista munka hőse”, “Béke és barátság érdemrend”, ilyenek, viszont a nyakában lógott egy vastag aranylánc, azon bazi nagy kereszt, és mellette ökumenikus nyulak álltak füstölővel, hogy teljes legyen a harmónia.

– Elvtársak… – mondta még egyszer a Nyúl nyomatékot adva mondandójának – elvtársak, ti vagytok a kiválasztottak, az élcsapat, az überhase, csak nézzetek magatokra. – A nyulak pedig magukra néztek, és valóban, mint egy hadsereg, fehér volt mind, piros volt az összesnek a szeme. Albínó nyulak voltak, de ezt nem tudták, azt nevelték beléjük az iskolában és a cserkészeknél, valamint a lövészeten, hogy ők az igazi nyúlfaj, keresztények és magyarok, hogy talpaik is egymásra lépnek, meg, hogy nekik nyílik az összes pitypang, amit aztán megírnak.

– Holnap eljön a nap, elvtársak… – harsogta a Nyúl -, holnap eljön a nap, amikor nyúl-létetek értelmet nyer, ti lesztek a nyulak nyula, mint mondtam már, az überhase. Midőn sorsotok beteljesül, és embergyerekek játszószerei lesztek, értelmet visztek értelmetlen életükbe, ugráltok nekik, hogy sikongjanak, bambán bámultok rájuk, rezgetitek az orrotokat. Nyúlnak ennél nagyobb dicsőség nincs. Ma este még elvtársak, ma este még tojást festetek, pirosat kéket, sárgát, holnap pedig szerteiramlatok. Mindenki megkapta a célpontot, kitartás, és most imádkozzunk.

– Imádkozik a tököm. – ez hallatszott az első sorból, egy fiatal nyúl szájából, aki egy sípot is a szájához illesztett, hogy megzavarja a közös áhítatot, de nem sikerült a terve. Egy csapatnyi teknyúl zúdult a nyakába, kitekerték a mellső lábait, megbilincselték, fejére zsákot húztak, s ahogy vonszolva őt hátsó tappancsa csíkokat húzott a porba, azonmód hangzott fel a hangszórókból a Te Deum, és megcsapta az orrát a tömjén és lábszag.

Betuszkolták egy autóba, amely hosszan és kacskaringósan haladt vele, amiből azt következtette ki, hogy a várba viszik. S valóban, ahogy kiszállították az autóból, lépcsőkön húzgálták, és, egy friss, mészszagú szobába értek vele, a Nyúl hangját hallotta, aki ezt mondta:

– Dobjátok, kérlek, a földre le. – ledobták, lecibálták a fejéről a zsákot, és ott feküdt a földön, fölötte tornyosult a Nyúl, s innen lentről be lehetett látni a golyóálló mellénye alá. Óriási hasa volt, és ez a has most megszólalt a fogoly feje fölött.

– Azt ugye tudod, hogy mindenképpen eladunk nyúlpaprikásnak, csak rajtad múlik, hogy Semjén Nyúl egy golyót ereszt a fejedbe kegyelemből, vagy elevenen nyúznak meg. Ki a megbízód? Soros? – kérdezte a Nyúl.
– Anyád. – válaszolta neki a fogoly a földről, a teknyulak belé rúgtak, hogy felnyögött.
– Na, idefigyelj, lipsinyúl. – kezdte a mondandóját a Nyúl – Dolgozhattál Mészáros Nyúl káposztaföldjein, kaptad a répautalványokat, a CSOK-ot, hogy szaporodhass, meccsre járhattál, mi kell még?
– Szabadság. – nyögte halkan a rab – A teknyulak megint belerúgtak egyet, de a Nyúl intésére leálltak.
– Ugyan, szabadság, mi az? – kérdezte a Nyúl – A szabadság szolgaság, a tudatlanság erő. Látod, a haverjaid milyen boldogok, már festik a tojásokat, és holnap mennyei örömökkel ücsörögnek egy emberházban a bambák.
– Tavaly kidobtak egy út mellett, két hétig kóboroltam. – élénkült meg a rabnyúl – Senkit nem hagyunk az út szélén, ugye? Aztán hontalan nyúlnak néztek, lecsuktak és elégették a takarómat. Éheztem húsvét után. Ebből elég. – most már csillogott a piros szeme neki nagyon.
– Nem érdekel a nyomorod. – böffentette oda a Nyúl – Kapsz egy lehetőséget, hazamész tojást festeni, aztán jelentesz Ilyen kis megfigyeléseket teszel, mit gondolnak a nyulak rólam, mit beszélnek. Akkor nem leszel nyúlpaprikás.
– Soha. – mondta a fogoly.
– Dobjátok a földre! – kiáltotta a Nyúl, és a teknyulak fölemelték majd leejtették megint, hogy csak úgy nyekkent. De a földről megszólalt megint a lázadó.
– Tojásfestés, mi? A tyúkokat abortuszra kényszeríteni, aztán azzal kurválkodni. Ez megy neked. – tegezte le már meggondolatlanul a Nyulat a rab. Ezért őt újra a földre dobatta a Nyúl, és az arca fölé tornyosulva, a magasból szólt hozzá, mint valami égi hang.
– A tyúkok migráncsok, örüljenek, hogy luk van a seggükön. Még jó, hogy nem engedem szaporodni őket, elvennék a keresztény kultúránkat, a kakasok nyulakat erőszakolnának, lerombolnák a szent katrocokat. Mit akarsz? Így meg örülnek az emberkölkek, meg én is jó pénzt kapok értük, meg a haverjaidért. Mit gondolsz, szerencsétlen, mi a lényeg? Überhase, ja. Barmok. – így szólta el magát a Nyúl.
– Állat. – hallatszott a földről csikorogva.
– Hazamész festeni és jelenteni vagy paprikás lesz belőled. – ezt harsogta a Nyúl a rab fölött, aki fölköpött, de a nyál a saját arcába hullott vissza.
– Barom. – mondta a Nyúl – Nyúzzátok meg elevenen. – adta ki a parancsot, a teknyulak röhögve vitték a rabot, a várbéli templom harangja pedig megkondult, hirdetve a szeretet végtelen igéjét.

Legenda a nyúlpaprikásról

– Elvtársak, elvtársak, nyugalom, ne ugráljatok! – hangzott fel a téren egy vékonyka hang a hangszórókból. A zsinórokat követve a hangszóró egy zsinórban folytatódott, amely egy emelvényen álló mikrofonba kúszott, és, ami mögött végül ott állott a Nyúl.

A Nyúl maga, fehéren, vörösen izzó szemekkel, fején tányérsapka, csak a füleinek volt két hasíték, hogy meredezhessenek. Meredeztek is, hogy ne vessenek árnyékot a fehér műszőrrel borított kevlárra, amely a Nyúl hasát takarta, és kitüntetésekkel volt tele: “A szocialista munka hőse”, “Béke és barátság érdemrend”, ilyenek, viszont a nyakában lógott egy vastag aranylánc, azon bazi nagy kereszt, és mellette ökumenikus nyulak álltak füstölővel, hogy teljes legyen a harmónia.

– Elvtársak… – mondta még egyszer a Nyúl nyomatékot adva mondandójának – elvtársak, ti vagytok a kiválasztottak, az élcsapat, az überhase, csak nézzetek magatokra. – A nyulak pedig magukra néztek, és valóban, mint egy hadsereg, fehér volt mind, piros volt az összesnek a szeme. Albínó nyulak voltak, de ezt nem tudták, azt nevelték beléjük az iskolában és a cserkészeknél, valamint a lövészeten, hogy ők az igazi nyúlfaj, keresztények és magyarok, hogy talpaik is egymásra lépnek, meg, hogy nekik nyílik az összes pitypang, amit aztán megírnak.

– Holnap eljön a nap, elvtársak… – harsogta a Nyúl -, holnap eljön a nap, amikor nyúl-létetek értelmet nyer, ti lesztek a nyulak nyula, mint mondtam már, az überhase. Midőn sorsotok beteljesül, és embergyerekek játszószerei lesztek, értelmet visztek értelmetlen életükbe, ugráltok nekik, hogy sikongjanak, bambán bámultok rájuk, rezgetitek az orrotokat. Nyúlnak ennél nagyobb dicsőség nincs. Ma este még elvtársak, ma este még tojást festetek, pirosat kéket, sárgát, holnap pedig szerteiramlatok. Mindenki megkapta a célpontot, kitartás, és most imádkozzunk.

– Imádkozik a tököm. – ez hallatszott az első sorból, egy fiatal nyúl szájából, aki egy sípot is a szájához illesztett, hogy megzavarja a közös áhítatot, de nem sikerült a terve. Egy csapatnyi teknyúl zúdult a nyakába, kitekerték a mellső lábait, megbilincselték, fejére zsákot húztak, s ahogy vonszolva őt hátsó tappancsa csíkokat húzott a porba, azonmód hangzott fel a hangszórókból a Te Deum, és megcsapta az orrát a tömjén és lábszag.

Betuszkolták egy autóba, amely hosszan és kacskaringósan haladt vele, amiből azt következtette ki, hogy a várba viszik. S valóban, ahogy kiszállították az autóból, lépcsőkön húzgálták, és, egy friss, mészszagú szobába értek vele, a Nyúl hangját hallotta, aki ezt mondta:

– Dobjátok, kérlek, a földre le. – ledobták, lecibálták a fejéről a zsákot, és ott feküdt a földön, fölötte tornyosult a Nyúl, s innen lentről be lehetett látni a golyóálló mellénye alá. Óriási hasa volt, és ez a has most megszólalt a fogoly feje fölött.

– Azt ugye tudod, hogy mindenképpen eladunk nyúlpaprikásnak, csak rajtad múlik, hogy Semjén Nyúl egy golyót ereszt a fejedbe kegyelemből, vagy elevenen nyúznak meg. Ki a megbízód? Soros? – kérdezte a Nyúl.
– Anyád. – válaszolta neki a fogoly a földről, a teknyulak belé rúgtak, hogy felnyögött.
– Na, idefigyelj, lipsinyúl. – kezdte a mondandóját a Nyúl – Dolgozhattál Mészáros Nyúl káposztaföldjein, kaptad a répautalványokat, a CSOK-ot, hogy szaporodhass, meccsre járhattál, mi kell még?
– Szabadság. – nyögte halkan a rab – A teknyulak megint belerúgtak egyet, de a Nyúl intésére leálltak.
– Ugyan, szabadság, mi az? – kérdezte a Nyúl – A szabadság szolgaság, a tudatlanság erő. Látod, a haverjaid milyen boldogok, már festik a tojásokat, és holnap mennyei örömökkel ücsörögnek egy emberházban a bambák.
– Tavaly kidobtak egy út mellett, két hétig kóboroltam. – élénkült meg a rabnyúl – Senkit nem hagyunk az út szélén, ugye? Aztán hontalan nyúlnak néztek, lecsuktak és elégették a takarómat. Éheztem húsvét után. Ebből elég. – most már csillogott a piros szeme neki nagyon.
– Nem érdekel a nyomorod. – böffentette oda a Nyúl – Kapsz egy lehetőséget, hazamész tojást festeni, aztán jelentesz Ilyen kis megfigyeléseket teszel, mit gondolnak a nyulak rólam, mit beszélnek. Akkor nem leszel nyúlpaprikás.
– Soha. – mondta a fogoly.
– Dobjátok a földre! – kiáltotta a Nyúl, és a teknyulak fölemelték majd leejtették megint, hogy csak úgy nyekkent. De a földről megszólalt megint a lázadó.
– Tojásfestés, mi? A tyúkokat abortuszra kényszeríteni, aztán azzal kurválkodni. Ez megy neked. – tegezte le már meggondolatlanul a Nyulat a rab. Ezért őt újra a földre dobatta a Nyúl, és az arca fölé tornyosulva, a magasból szólt hozzá, mint valami égi hang.
– A tyúkok migráncsok, örüljenek, hogy luk van a seggükön. Még jó, hogy nem engedem szaporodni őket, elvennék a keresztény kultúránkat, a kakasok nyulakat erőszakolnának, lerombolnák a szent katrocokat. Mit akarsz? Így meg örülnek az emberkölkek, meg én is jó pénzt kapok értük, meg a haverjaidért. Mit gondolsz, szerencsétlen, mi a lényeg? Überhase, ja. Barmok. – így szólta el magát a Nyúl.
– Állat. – hallatszott a földről csikorogva.
– Hazamész festeni és jelenteni vagy paprikás lesz belőled. – ezt harsogta a Nyúl a rab fölött, aki fölköpött, de a nyál a saját arcába hullott vissza.
– Barom. – mondta a Nyúl – Nyúzzátok meg elevenen. – adta ki a parancsot, a teknyulak röhögve vitték a rabot, a várbéli templom harangja pedig megkondult, hirdetve a szeretet végtelen igéjét.

Sitt

Úgy kerítették el tegnap Orbán Viktort, olyan mókás gyomorforgatón, mint valami lepusztult hétvégi telket vagy konyhakertet, ahol krumplit és sárgarépát termesztenek. Illetve, mint a bontási területet szokták, hogy ki ne szálljon a por, messzeringó szimbólumok egész sorozatát generálva így a füstös ég alatt. Régi mániája már a rejtekezés miniszterügynök elvtársunknak, amióta nagy lett, azóta tart neki ez voltaképp, ez a mostani azonban minden eddiginél messzebb mutatott. Ez már nem függöny mögé bújás, újságíró elől menekülés, hanem hermetikus retesz, hogy a valóság be ne mehessen a világába egyáltalán. Szar ügy, mit ne mondjak.

Ez ilyen diktátor-nyavalya egyébként, őket üli meg ez a kórság, hogy az ember meg is sajnálná a fajtájukat, ha nem utálná mind az összeset, de ezt különösen, mert élni így nem lehet, illetve lehet, de minek. Mielőtt azonban még tovább gondolkoznánk Orbán nyomorán, nézzük, milyen utalást hoztak létre azok, akik ilyen fekete műanyaggal zárták el a panorámát kifelé, a tekinteteket befelé, hogy egy burkot hoztak létre, egy zárt lufit, benne lázáros álomvilággal. Elsőként az az ember érzete nézve ezt az idillt, hogy ilyen lepleket oda helyeznek, ahol épületet bontanak, vernek szét, hogy a sitt – mint építési törmelék – ne zavarja a kívül lévőket, ne bántsa a tüdejüket a romlás pora.

Innen már csak egy lépés csudás nyelvünk azon folyománya, hogy a sitt másik jelentése is eszünkbe jusson, úgymint dutyi vagy börtön. És ettől a történet olyan kerek és egész lesz, hogy nem is kell fölöslegesen magyarázni és tovább ragozni. Abban a fekete nejlonban benne van Orbán Viktor Mihály egész nyüves sorsa az avas szagú parasztudvartól a trónusig, majd a zárt osztályig, vagy pediglen menekülésig és magánzárkáig bezárólag habitus és filozófiai gusztus szerint. Innen nézve a kerítés műalkotás, a tökéletesség maga, nem csak egy, hanem milliónyi sors képe-mása. Innen börtön, onnan álca, mert csupán nézőpont kérdése minden.

Esztétikai vizsgálatából azonban legyen elég ennyi, mert még megcsömöllünk a gyönyörűségtől, de van ennek egy etikai vonzata is, amely a bozontos lelkek működéséről szólna. A manus önmagában érdektelen, az útja egyenes, az ilyeneket el szokták taposni, egyszerűen átgyalogolnak rajtuk az öntudatra ébredt népek, hogy csak egy amorf paca marad utánuk. Ez legyen a saját lábon álló kedves famíliája gondja-nyűge. Hanem a szolgák, akik fölépítették neki ezt a falat, akik sürögnek körüle füldugóval, napszemüvegben, testőrök, rendőrök, TEK-ek, hogy nekik meddig terjed a lelkiismeretük, az a bizonytalanság, és nem is kevés.

Ők tartják életben a gazdájukat és a rendszert ugyanis, ámde az a csomó kardja vagy a zár kulcsa, hogy mikor teszik fel maguknak a kérdést, hogy ők erre szerződtek, esküdtek-e, vagy nem tudom, mi a szokás az ilyen bulldogoknál. Hogy arról volt szó, egy demokratikusan megválasztott minielnököt óvnak a veszedelemtől, és nem pedig egy despotát rejtegetnek a saját népe elől, hogy ettől ezek a népek nem hasonlanak-e meg, vagy hogyan van ez. Bimbózik-e köztük egy Stauffenberg aktatáskával, vagy a jó kis fizu nekik is elvette az eszüket, betömte a fülüket és leamortizálta a kajla lelküket is. Ez valójában az igazi dilemma, a millió dolláros várakozás, esetleg hangszóró.

Mert és voltaképp ez a fekete takaró már nem is Orbán gyalázata – persze azért mégis -, mert ő már olyan régen átlépte azt a rohadt Rubicont, hogy egy új aljasság nem oszt már és nem szoroz. Viszont ez vallomás azért, ez a nejlon, hogy a diktátori egyedfejlődés nyílegyenes útján ez a miénk elérkezett a végső stádiumba, abba az álomvilágba, amelyben a körülötte lévő valós dolgok érdektelenné válnak, és csak az az igaz, ami a beteg agyában gomolyog. Erre utalt egyébként a nejlon mögötti delirálása is, de ennek boncolgatását ráhagyom más kollégákra, az is egy öröm a maga módján és nagy feladat. Én csupán, mint látható volt, azon morfondírozok, hogy ezt a nejlont kívülről kell megszabdalni, vagy belülről bontják-e le. Momentán ez foglalkoztat engemet olyan dörömbölősen.

Hopp, egy Tiborcz

Két dologgal volt elfoglalva a nemzet veje tegnap. Szakdolgozatot védett, és menekült a kamera elől. Mindkettő fontos egy fiatal ember életében, mert arról tanúskodik, hogy még bízik a jövőben. Tehát annyi volt, hogy miután tíz perc alatt végzett a feleléssel a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán, majd beülvén az autóba, kamerát látva, kérdést kapva pánikszerűen eliszkolt.

Fekete, elsötétített ablakú kisbusszal menekült, amelyet egy sofőr gardírozott, és ez is fontos bizonyíték lesz a tárgyaláson, amelyet épp most tartok neki. A vejnek fiatal kora ellenére elég hamar sikerült bejárnia azt a görbét, amely az ocsmadék alakok sajtja. Emlékezhetünk, 2016 nyarán még taxival közlekedve lumpolt a buja, pesti éjszakában, és „Tudod, ki vagyok én?” csatakiáltásokkal riogatta a sofőrt.

Ehhez képest másfél év alatt saját sofőrrel, elsötétített ablak mögött menekül, és a jelek szerint azt is megbánta, hogy erre a világra született, de sok mindent tanult az apósától a közös pálinkázások alatt. Ez a fekete kisbusz a saját sofőrrel – bár nem tudható, ez épp páncélozott-e – családi vonásnak tűnik immár, és az iszkolási metódusok is.

Mint emlékezhetünk, az após annak idején, midőn az Opera előtt várták őt illetlenül hangos népek, a katakombákon keresztül szelelt el a hátsó ajtón, és voltaképp futása azóta is tart. Annyi előnye van a vejjel szemben, hogy ő régebb óta van a szakmában, így egy egész ország összes TEK-je és titkosszolgálata – megminden – áll a rendelkezésére, hogy megvédje a redves seggét.

A vej azonban ilyen készségekkel még nem rendelkezik, és még Kövér et. sem áll a szolgálatára, hogy az őrségével elűzze a környékéről a nyamvadt újságírókat, ami szar ügy. Ez a vej tehát, ha nem bujdokol egy Robin Hood ügyességével, folyamatosan ki lesz téve az újságírók zaklatásának, csak két esetben nem, amiből látszik, hogy szenvedéseiből már csak pár hét van hátra.

Ha ugyanis az após győz az inkriminált nyolcadikán, el lesznek takarítva a kekeckedő újságírók, úgy rohadjak meg. Ha meg kisnyúl lesz a tyúkszarosnak, akkor őt is, meg a vőt is nem képzetlen újságírók, hanem jogilag kellően felvértezett talárosok fogják kitartóan faggatni. Ez a két kimenetel lehetséges, más elképzelhetetlen a bábuk mostani állása alapján.

Ez a mostani futás egyébként felért egy beismerő vallomással, ha már tárgyalásnál tartunk. Mert ha én most gunyoros tekintetű Mentalista lennék mondjuk, egy filmbéli hős, akkor ebben a pillanatban mutatnék rá a vejre, hogy ő a bűnös. Jelzi ezt a szeme reszketése, a kajla fülei és a felgyorsult szívverés. De nem vagyok krimisorozat, csak egy ember a nagy magyar éjszakában.

S mint ilyen, azt kell megvallanom, hogy nem örülök én ennek az egésznek. Nem a Tiborcz reszketésének, mert tőlem ott szarhatja össze magát, ahol éppen van, hanem, hogy milyen állapotban van ez az ország. És most már teljesen biztos, hogy az egész életem ilyen átmeneti állapotokban és végeláthatatlan várakozásokban telik el, hogy majd, ha nagy leszel. Tisztára Sziszüphosz. Ezért is mehet a vej meg az egész retyerutya az ótvaros jóniba.

Szétkúrták itt az egész díszletet, ami miatt bocsánat, az nincsen. És az ilyesmi elől sem fekete autó, sem sofőr, de még egy tengeralattjáró sem véd meg. Csakszólok.

Lehetnék én is kamikaze

Már nem is tudom, melyik agyament gonosz adta meg az alaphangot, a kezdő lökést mintegy, de tegnap végigsöpört az országon az az őrület, amelyet most minden bizonnyal öt hétig hallgathatunk. A migráncsok egészen konkrét betelepítéséről mindenhová, a panelproli szaros budijába is, hogy reszkessen az a nyomorult.

Egertől Bicskéig, Deutschtól Orbánig jött az újabb eszement és álságos duma. Bicskén Karácsony újra nyitná a menekült tábort, Egerben Gyurcsány a laktanyába ültetne ezreket, Szél kisasszony pedig végrehajtaná az LMP gonosz tervét, és ezt érdemes betűhíven: „Arra készülnek, hogy elvegyék a tulajdonosoktól a lakásokat és jogszabályi kényszerrel másokat telepítsenek be oda.”

Szétrajzanak ezután a fideszcsótányok, és mindenütt ezt zizgik, ami amennyire aljas, annyira röhejes is. Viszont veszélyes is egyben, hiszen Bözsi néninek, akinek a malacát is kidúrják az ólból, hogy oda is mecsetet építsenek a most felvett vezérfonal szerint, ez egyáltalán nem az. Ez, drága polgártársak, a totális téboly. Az aljas manipuláció olyan turbó fokozata, amivel nem lehet már mit kezdeni.

Ez a kamikazék tempója, akik fölhajtva a szakét beleröpültek a végtelenbe a császárukért, olyan elborult aggyal minden bizonnyal, amilyennel a mi aljasaink is rendelkeznek. Ellenük a józan ész tehetetlen, tátott szájjal lesi csak az ember, ahogyan teljes krafttal beleröpülnek a veséjébe, és a csattanás után mindennek vége lesz.

Ez itt, amit átélnünk adatik, olyan, mint Róma végnapjai, amikor a bortól és ólomtól meghülyült népek várták a kegyes halált, vagy, mint Móricz Szakhmáry Zoltánja, aki fölgyújtotta a tanyát majd szíven lőtte magát. Nem tudom, még hányféleképpen ábrázoljam a teátrális végromlást, amibe belelökik az országot, de fösthetném akár a Guernicát is, az sem lenne elég súlyos.

Játszom egy gondolattal és játszik velem egy gondolat, miszerint azt is megérhetjük, hogy a békemenetelő lengyel klakőrök mintájára összegyűjtenek pár busznyi migránst, és, mint valami vándorcirkuszt utaztatják falutól faluig, demonstrálandó a veszedelmet. Lehetetlen és kellően aljas? Igen? Akkor igaz is lesz.

Föltehetné a ’zember Lenin apánk módján a kérdést, beledúrva rőt szakállába, hogy mi a teendő, de az a nagybüdös igazság, hogy halovány fingom sincs. A hülyeség ellen sosincs orvosság, ha pedig ez ganyésággal elegyes, akkor a helyzet még reménytelenebb. Beszéd, érvelés itt mit sem ér, igaz, eddig sem nagyon, az én tárházamban azonban másik fegyver nincsen.

A legborzalmasabb azonban, hogyha az ember kiegyenesítené a kaszáját, mint az amúgy tökös népeknél szokásban van, azzal se menne semmire. Mert most már egyre biztosabb, hogy a patkányfi csak erre vár, hogy mikor TEK-ezheti meg kicsit a gyalogokat, akiknek Hódmezővásárhelyen nagyon kinyílt a csipája.

Úgy vagyunk tehát polgártársak, hogy rajtam teljesen eluralkodott a kilátástalan lehangoltság, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Ezt is lophatnám J. A.-tól, de ez nem egy szerelmes vers, hanem forradalmári nyüszögés. Tényleg teljesen paff vagyok, ám, mivel polgári módot ebben a vérzivatarban nem látok a sportszerű viadalra, megtanulok röpcsit vezetni, és a homlokomra kötöm a felkelő Napot.

Csak eldobom az agyam, és már indulok is.

Váltásidő

Csak egy csöppet nem figyeltek a TEK harcosai, mert éppen váltásidő volt – ezt Bakondi árvízügyi gurutól tudjuk -, és seperc alatt összegraffitizték a járgányukat nekik. Méltatlan móka, hogy miközben marcona migráncsokat remélnek, akiktől megvédhetik a kisjézust, vásott polgártársak zavarják meg a spréjükkel a vadnyugati tekintetű férfiakat, és a legenda máris oda.

Az elmúlt napokban égette a szívemet az ismeret hiánya, hogy nem tudtam nevén nevezni a most megszentségtelenített sok kerekű izéket, de tegnap kiderült, hogy BTR-nek híják Már ezért megérte az egész hacacáré. Meg azért is, hogy kiderüljön, a magyar kommandós az olyan magyar, ha tetszenek érteni. Az incidens után lányos zavarukban egy furgonnal takarták el a gyalázatot, mert nem volt nekik kromofágjuk.

Ezek a BTR-ek viszont valami okból nagyon fontosak a mostani hétköznapokban, és a NER kommunikációs gépezete mozgásba is lendült, hogy megmagyarázzák a szüzesség elvesztését. Ezekből aztán kiderült, hogy Orbán magánhadserege fegyvertelen népekkel – mondjuk, akiknek sípja van – talán (de nem egészen biztosan) el tud bánni, a gyorsmozgású, flakonnal szerelkezett proletár már nagy falat neki.

Visszatérve azért erre a Bakondira, aki a jelek szerint nem csak az árvízhez meg a gumicsizmához ért, ő úgy magyarázta a malőrt, hogy a pancserekből legott hősök lettek, akiknek – így a vizesember – nem a csapatszállítójuk, hanem a karácsonyi vásáron tartózkodók védelme a feladata. A kettő összehangolása, viszont már őrjítő logisztikai dilemma, és ebből – így ez a Bakondi – egyesek viccet csinálnak.

Azt megnézném, hogy a világ más tájain lehet-e viccelődni kommandósokkal, de, mint azt már pedzegettem, ezek a mieink nem dzsihádisták, hanem részeges bölcsészek ellen vannak idomítva, de még ezekkel sem bírnak. Mert a renomét annyira fontosnak tartották helyre állítani, hogy az M1-en már elfeledték ezt a váltásidőt, és más lett az ok és indok, hogy mért voltak töketlenek a kemény fiúk.

Bizonyos Jasenszky Nándor, a TEK szóvivője az igazmondó csatornán már azt magyarázta, hogy, amikor a spréjjel nekitámadtak ennek a BTR-nek, akkor egy jelzés nyomán minden TEK-es, aki élt és mozgott, egy gyanúsan viselkedő embert hajkurászott, de nem találták. A „páncélozott jármű” vezetője volt csak ott, de neki nem dolga figyelni az embereket.

Biztosan időre kell megfejteni neki a keresztrejtvényt, amelyben a vízszintes sorban arra keresik a választ, hogy ki a hülye. Mert ez a szóvivő még azt is elmondta, hogy – ezt idézni kell – „A páncélozott jármű azért is van körbekordonozva, hogy ne másszanak fel rá.” Mindemellett annak örültek még a mértékadó műsorban, hogy a népek gyöngéden szeretik ezt a BPR-t. (Na, mindegy)

Viszont nekem erről, hogy olyan telefonhívással csalták el a fogdmegeket a tankjuktól, hogy gyanús külsejű alakot láttak, a Bud Spencer-Terence Hill páros „Bűnvadászok” című örökbecsűje ugrott be. Abban is ilyen szesszel távolították el az útban lévő hekusokat, és ennek lett a vége, hogy ”Te mondd, hogy rablás, a te hangod mélyebb”, mint emlékezhetünk.

Az film volt, ez viszont a valóság, ami egyáltalán nem érdemelné meg, hogy ennyit foglalkozzunk vele, ha a TEK-ről szólna csupán. Viszont ez az egész a NER foglalata inkább a rongyrázó pitiánerségével, a lufivá fújt dölyffel, és a működésképtelenséggel. Ebben a történetben benne van az elcseszett, szétkúrt Magyarország, és még egy valami. Hogy miheztartás végett szereti mutogatni egyetlenünk, van neki ilyenje, és nem fél használni.

Most pedig mindenki arra gondol, amire csak akar. Én például kiflire.

Csendes éj

Nincs ezen mit szépítgetni, takargatni, a csendes éj leple alatt valaki pofán szarta Füzesabonyban a Kisjézust, aki jászlában virtuálisan gőgicsélt. Úriember ilyet nem tesz, vagy, csak akkor, ha Takács Laci szintjén van, aki úttörő korunkban ilyen rigmusokkal szórakoztatta a Mormota Őrs tagjait: Mi az abszolút nem mindegy, szarra csapni, vagy csapra szarni. És ezek végtelen számú permutációja.

A mai sötét időkben a tizenhat éves korukban közmunkássá váló organizmusok csudálatos nyelvünk ilyen gazdag kajlaságát még Takács Laci szintjén sem ismerik, így nem ennek demonstrációja volt az aktus, egyszerűen valakit szólított a szükség. A dolgot viszont nagyon akkurátusan végezte el, a kisded pólyájával kitörölve a seggét, hogy ne legyen vonalkódos a gatyája.

Az emberiség ambivalens viszonyban van az élet eme természetes oldalával és termékével. Józsi bácsi, akit bigott nagyanyám sózott a nyakamba bérma keresztapának, például büszkén mesélte, hogy talált egy szaros tízest, karakánul letörölgette, és eszméletlen mennyiségű fröccsre váltotta be. Akkor még három hatvan volt a kenyér, ezt csak az újszülött kollégák kedvéért közlöm.

De Antoine Roquentint, Sartre antihősét például, amikor engedve agymacskájának fölvett a földről egy papírfecnit, amiről kiderült, hogy szaros, egyből elöntötte az undor. Ez azonban nem a fekáliából fakadt, mert egy lila nadrágtartó vagy egy fa göcsörtjei ugyanúgy alkalmasak voltak a roham előidézésére, mint a nedves papír. A baj a kerek világgal volt, mint most is.

Füzesabony a mi Bouville-ünk, amely azt mutatja, hiába a XXI. század, kies hazánk néhány (jó sok) polgára a korai fétisizmus szintjén lengedez, mert a skandalum annyira fölháborította őket, hogy ötvenezer forint vérdíjat tűztek ki a szaró polgártárs fejére. Pedig már Mózes atya is arra intette a hajdani hippit, hogy ne csináljon magának faragott képeket, meg ne imádja és tisztelje azokat. (II/20)

Ezek a betlehemek is, amik vannak nekünk, nem mások, mint csámpás cirkuszi mutatványok, amelyekkel hamis áhítatot és a szeretet morzsáit óhajtják kipréselni a népekből. Rászarni mégsem komilfó, ezt meghagyom, viszont amiatt elégedett lehetek, hogy semmiféle migráncs vagy terrorista képzete nem merült fel az üggyel kapcsolatban, mint aki így óhajt csapást mérni kereszténységünkre, de még ez is lehet.

A delirált vészektől reszkető Budapestet, annak csillivilli vásárait és betlehemeit ugyanis megszállta a TEK. Marcona alakok és komor harci járművek védik a beszerzési lázban égő pöttyös seggű választópolgárokat a nem tudhatni, mitől. Ez Pintér Olajos döntése volt, aki hó hiányában nem tud sms-eket küldözgetni, tehát ezzel szórakozik, vagy a hamvába holt forró ősz helyett izmozik a tankjaival, miheztartás végett.

Nem voltam katona, ezért azt sem tudom, hogyan nevezik ezeket a páncélozott izéket. De azt a hülye civil szememmel is látom, hogy arra, amire állítólag rendeltettek, egyáltalán nem alkalmasak, főleg úgy, hogy snájdig kordon is van körülöttük, hogy ne tudjanak gyorsan mozdulni, ha kell. De nem kell, az Istennek sem.

Ez az egész legalább annyira szétbassza a forralt boros idillt, mint a füzesabonyi pörformansz. És mégsem tűz ki senki jutalmat az elkövető kézre kerítéséért, mert úgyis tuggyukki a bűnös, csak a záloga nincsen a kezünkben, így nem adhatjuk meg neki, amit megérdemel. Ilyen erővel a kisvasútját is idetolhatta volna, az legalább csöngetne kicsit, bár az a villamos.

Így élünk mi Neriában, a szétkúszó téboly sajátos országában, ahol szerencsésebb helyre született organizmusok fényképezkednek a TEK bumfordi járműveivel, hogy megmutassák a távoli otthoniaknak majd, milyen egzotikus helyen jártak, és milyen jól szórakoztak ott. A Kisjézust itt leszarják, ami olyan képzetet kelt, mint amikor a kisded Brian, mint elvetélt megváltó fölsírt a csendes éjben, a jó édesanyja pedig rárivallt, hogy kussoljon.

A Monty Pythonon lehetett röhögni, ezen, ami itt folyik, nem. Boldog karácsonyt.

Ádernek lenni

Ádernek lenni nem egy kellemes létállapot, de ő tehet róla, és nem én. Bár a nemlétező köztársaság elnökeként minden esélye megvolt arra, hogy, ha nem is mindenki Árpi bácsija, de legalább szeretett Janija legyen, ám esküjét megszegve – Beckettel szólva – elbaltázta a jogait. Ezért őt most mindenféle jelzős szerkezetekkel illetik, amelyeket a korhatáros karika miatt inkább nem citálnék. Viszont mégsem erről lesz szó igazán, hanem más csuda dolgokról, ami van nekünk.

Nincs a világnak még egy olyan elcseszett országa, mint ez a miénk, ahol annyit pofáznának tök fölöslegesen politikusnak nevezett mókusok, pláne főleg és főként hülyeségeket. Nem is lehet másként, hiszen amennyi busongós ünnep, ahány híd-avatás van minálunk, hovatovább naponta kettő, annyi okosság a Földön nem létezik, amennyit a fékevesztett tempó igényelne. Maximum nemzeti színű szalaggal bírja a száguldozó magyar textilipar. Tudom én, több polgármesternek is írtam cifra ünnepi beszédet.

Janó viszont, illetve a szövegírója vagy a dramaturgja tegnap szintet lépett. Valami ezoterikus magasságokba óhajtván emelkedni, lételméleti bölcsességek jöttek ki az ő száján, mígnem eljutott ahhoz az igazsághoz, amely alapjaiban forgatja föl az összmagyarság gondolkodásmódját. Ez be fog kerülni halhatatlan filozófusok aforizma-gyűjteményébe is, a Lenin összes mellé. Eszonta:

“Újra látnunk kell, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni”.

Ezen el kell merengeni, hogy igazán a magunkévá tehessük. Magamra nézvést például arra jutottam, hogy nem azért nincs semmim se, és érek ekként lószart a felkentek szemében, mert tényleg nincsen semmim, hanem, mert ami mégis van, azt nem is védelmezem újra és újra.

Amikor a homeless nyújtogatja a mocskos mancsát, hogy egy kis apró, fröccsre, hogy csináljon ricsajt, macsetével nem nyesem le a karját, sőt, a viseltes télikabátomat sem rögzítem technokollal a biztonság kedvéért a hátamon.

Sorolhatnám, hogy mit nem védek még meg, sőt, hogy mit vagyok képtelen megvédeni. Például, ha ködülte őszi hajnalon elébem állna egy marcona alak, hogy pénzt vagy életet, akkor nem csettintenék a TEK-emnek, hogy tankozza le őtet, és nem csak azért, mert nekem ilyen seregem nincsen, hanem, mert nem is akarnám igazán. Ellenben nekik van efféle játékszerük, sőt, saját bejáratú törvényeik is vannak magukra szabva, és ezekkel így együtt szuszogva óvják a rablott vagyont, így hát, áderi felfogásban az igazán az övék.

Ez a Janó gyerek vélhetően nem ezt akarta mondani, aztán mégis így sikerült. Sűrű az élete, a horgászat és a Föld megóvása minden percét kitölti, gyorsan aláfirkantja, amit elé raknak, megmossa a haját, és már indul is. A népek, akik éhezik a szépet, meg ilyen bölcsességeket kapnak tőle, amikor irányt is mutathatna gyakorlati demonstrálással, hogy melyik végén törjék fel a lágytojást.

De hát, ettől szép ez a mi országunk, meg még az alapkövektől, amelyeket szintén kényszeres módon ásnak el a megszentelt magyar földbe.

Abba nem gondolnak bele csupán, hogy eljön az idő, amikor a mai földesurak azt bizonygatják majd, hogy ők partizánok voltak, és csúzlival mentek bokrok mélyiről a TEK ellen, akkor ezek a kapszulák vallanak. Van bennük ugyanis napilap, meg ilyenek, üzenetek ezek a palackban, amelyek terhelő bizonyítékok lesznek akkor, amikor az istenadta nép megfogadja a janói bölcseletet, és megvédi, amije van, hogy igazán az övé lehessen.

Ez csak ábránd a likacsos agyamban, viszont annak ékes bizonysága, hogy elöljáróink vagy degeneráltak, vagy minket néznek annak. Más megfejtése nincsen a feladványnak, így ezt az ünnepet is ki lehet pipálni a végtelen sorban. Ugorgyunk!

Szabad a tánc

Amikor az oroszok vagy a szövetségesek fölszabadítottak egy-egy haláltábort ’45-ben, adtak pár órát a még életben lévő foglyoknak, hogy azt csinálnak kínzóikkal-őrzőikkel, amit csak akarnak. Egy sem maradt életben közülük, és akadt olyan fogoly-túlélő, aki azt mondta, ezért az egyért volt érdemes kibírni a szenvedéseket. Nem voltak rózsaszínű ábrándjai az otthonról meg kedvesről, csakis a husángról, amivel agyon lehet verni a nácit.

Csak az ember képes arra, hogy egyrészt milliókat öljön meg szögesdrótok között, másrészt pedig, ha fordul a kocka, az első gondolata az legyen, hogy kínzójának hogyan verheti szét a fejét, hogy fröcsögjön az agya veleje. Erre a sötét ösztönre bazírozik a mi drága Viktorunk a második világégés után hetven évvel, és úgy tűnik, aljadék terve működik is. Fölmentés ez ügyben nem létezik, hiszen még az oroszlán is van annyira emberséges, bármennyire fura is ez így, hogy előbb gondosan megfojtja az áldozatát, csak aztán kezdi zabálni.

A hiéna az, aki, miközben a gnú kerek szemmel gyönyörködik az afrikai naplementében, de már a fél combját meg a püspökfalatját behalózta a delikvensnek, azaz, elevenen falja fel. Ez gusztus és habitus dolga, viszont bánatosan fedezem fel, hogy fajunk, és különösen a pöttyös seggű magyar változata ilyen hiénás Ez a defekt nem a génekben rejlik, hanem sajátos történelmünkben, amelynek kereke most épp fordult egyet, és valahol a múlt század negyvenes éveinek elején jár. A szögesdróttal beszegett vad, tölgykerítés barakk még lebeg.

Sípolni, fütyölni minálunk mostanában nem egy életbiztosítás. 2016. október 23-án, a Kossuth téren sem volt az, ahol feldühödött, nyugdíjas hiénák találták meg a gyakni való gnúikat. Senki sem állította meg őket, mint ahogyan most Tusványoson sem, ahol tudjuk, mi történt. Pedig ott volt a TEK, és csak lesett, amit így indokolt: A rendezvényen kizárólag a miniszterelnök személyvédelmét érintően láttak el feladatot, a vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis a miniszterelnök védelme a külföldi utazásaira is kiterjed, melynek kizárólagos célja a védett személy közvetlen fizikai védelme, életének és testi épségének megóvása, vagyis a rendezvényen a TEK amúgy biztonsági feladatokat nem látott el.

Mindebből az következik, ha a drágalátos TEK orra előtt koncolják fel a nőt, akkor jámboran nézi a horrort, mert őt a nagyseggű bohóc védelmére szerződtették, és miden más le van szarva. Érdekes ez, főleg azóta, amióta Orbán Viktor tenyere viszket. Ez ilyen fordított haláltábori felállás, amelyben a rend őrzésére szakosodott polgártársak jóindulatúan elfordítják a fejüket, amikor a NER harcosai igazságot szolgáltatnak. A Harmadik Birodalomban is társadalmi munkában tett rendet az SA, a hatóságok pedig fütyörészve lesték a kék eget.

Itt, minálunk ez annyival delikátabb, hogy rendőrök vernek biztonsági embereket is, mint a Balaton Soundon. Egy civil ruhás rendőrkapitány, mert az őr nem engedte be, mellbevágta őt, a kollégája megszorongatta a nyakát, és bájosan kilátásba helyezte, hogy le fogja tartóztatni. Bunkó rendőrök mindig voltak, mindig is lesznek, Magyarhonban viszont az a klafa, hogy miközben a pogromot bambán lesik, mert nem arra szerződtek, hogy rend legyen, vélt sérelmek nyomán maguk is vadbarommá válnak. Úgyhogy teljes a káosz, szabad a tánc, meg a csók. Végül is, a zavarosban tényleg könnyű halászni, csakhogy a szép jóság meg a szelíd értelem hová költözött, na, azt én nem tudom.