Kategória: ügyészség

Ügyészet

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke, bizonyos Balogh János a tavaszi választások előtt okosba’ akart egy rendezvényt elintézni. Nem megtartani azt, számlát kapni róla mégis, ezért fizetni valamit, a maradékot pedig eltenni zsebre, sk. Mindennapos eset, mondhatni. Erről azonban hangfelvétel készült, ami nem szerencsés, így Balogh János ellen most vádat emelt az ügyészség, pedig épp a Fideszt támogatva nem tartotta meg azt a rendezvényt, és tán épp ez a baj. Farkas Flóriánt senki sem abajgatja, pedig sokkal nagyobb tételekben játszott és játszik.

Igaz, ő a tavaszi választások előtt nem győzött migránsozni, ilyképp megtartotta a kampányrendezvényét. Balogh János meg hiába fideszes a szívében, ha nem bizonyítja ezt szóval tettel és hallgatással is, máris jönnek érte a porkolábok. Meg kell szolgálni az ellopott pénzt, akkor nem lesz baj. Így működik ez a mi országunk, hogy az egész külvilág, OLAF, Microsot és a többi csak ámul rajta, mert ők nem ismerik az igazság relativitását, a törvények rugalmasságát, visszahatóságát, személyre szabását. Ezek mind olyan készségek, amelyektől az illiberális demokrácia és a keresztény szabadság olajozottan működik.

Hadházy Ákos tudna ezekről mesélni sokat, aki azt vette a fejébe, hogy feljelentésekkel, törvényes utakat bejárva jut valamire. Voltaképp irigylendő az optimizmusa, mert minden esetben úgy pattan vissza Polt Péterről, mint valami gumilabda, de mindig nekiveselkedik, hátha és újra. De sohasem. Einstein mondta, hogy az az őrült, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. A mi Hadházynk tán azért nem egészen az, mégis javíthatatlan idealista, akinek a kitartása tiszteletet érdemel, de egyedül elég kevesen van a monolit hatalom ellen.

Most is például a Microsoft-botrány kapcsán megkérdezte a legfőbb ügyészt, nem lenne-e ideje nyomozást indítani a skandalumban, mire Polt azt válaszolta, jé, eddig ez neki eszébe sem jutott. Hadházy kérdését pedig feljelentésként értelmezve továbbította azt a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy ők tegyenek vele, amit csak akarnak, belátásuk szerint. Polt tehát felülemelkedett az ügyön mintegy, rábízva másokra, döntsék el, ilyen Balogh Jánosok vagy Farkas Flóriánok érdekeltek-e benne, s annak megfelelően kezeljék. Emeljenek vádat vagy söpörjék a szőnyeg alá.

Léteznek olyan fogalmak, hogy igazság és törvény. Az igazság abszolút, a törvény relatív, de vannak olyanok, amelyek bár konszenzuson alapulnak, mégis isteninek nevezik őket, mert alapértékeket képviselnek. A Tízparancsolat ilyen, és az ősök azért adták Isten szájába és kezébe őket, hogy a vele való fenyegetés biztosítsa azok betartását, mert különben atomjaira hullott volna a társadalom. Isten haragja mindig borzalmasabb, mint az emberé, ezért is lett kitalálva mind az összes. Az isteni törvények tehát kívül esnek téren és időn.

És most látjuk, kies hazánk is ismeretlen vizeken lebeg, valami ősi, törvény előtti állapotba készül süllyedni, a kőbalták korába, bár valamelyes jó érzés akkor is működött, míg itt meg már az sem. Széll Bernadett is feljelentett, mert éheztetik a menekülteket a tranzitzónában, a rendőrség pedig az emberi törvényekre hivatkozva – az nincs leírva sehol, hogy az embereket etetni is kell -, lesöpörte az asztalról a könyörületesség isteni előírását, az éheztetést jogszerűnek tartja felelősök nélkül. Parancsra ölni lehet, parancs nélkül etetni nem.

A törvényre, igazságra a rendőrség, ügyészség, bíróság triumvirátus ügyel. Ha minden relatív, a bűn is, akkor nem töltik be a hivatásukat, alkalmatlanok a feladatukra, s túllépve a magyar nyelv csudálatos főnévképzési trükkjein, ez itt Polt vezénylete alatt nem ügyészség, hanem ennek komorságát elvetve ügyészet csupán (a ló, lovász, lovászat mintájára). Viszont az ország nem homokozó. Illetve egy dagadt kantárosé mégis, aki Polton keresztül élet és halál ura, bár ez olyan középkoriasan hangzik, és mégsem tévedünk sokat vele. Ez a keresztény szabadság.

És most fog eldőlni ennek igazi tartalma, ugyanis Bangóné Borbély Ildikó megkérdezte a kórházi állapotokra utalva, bűncselekmény-e huszonnégyezer ember halálát okozni. Mert Kásler miniszter eléggé meggondolatlanul kijelentette, hogy ha beletették volna a megfelelő pénzt az egészségügybe, akkor ez elkerülhető lett volna. Na most, ilyen vallomások után vagy Káslert rúgja valagba a dagadt kantáros, vagy Bangónét csinálja ki a csürhéjével, mást folyomány nem várható. De inkább az utóbbi mégis a’la Donáth família.

Ugyanis megint csak Polt Péter azt válaszolta erre az egészre, hogy mivel Bangóné beadványa gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatti feljelentésként értelmezhető, a Legfőbb Ügyészség a feljelentést elbírálásra a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak továbbította. Ők pedig, mint az éheztetésnél láttuk, rugalmasan kezelik az igazság és törvény fogalmait, és ennek mintájára kijelenthetik, nincs arra jogszabály, mennyi pénzt kell beletenni az egészségügybe, ha ennyiből, ami jut, elpusztulnak az emberek, akkor így jártak. Minden relatív, az élet és a halál is. Mind megdöglünk tehát.

Igények

A momentumos lázadók összepingálták a flasztert az Igazságügyi Palota előtt, felfestették, hogy az ügyészségnek mivel kellene foglalkozni, amivel nem foglalkozik. Tele is lett a placc, alig is fért ki a rengetegség, és ezeket az óhajokat aztán szorgalmasan elkezdték lesikálni sárga mellényes emberek, mint a vonatozó Orbán-festményeket is rendre, miközben az ügyészség politikai nyomásgyakorlásról sivalkodott. De kit érdekel a nyomoruk, ugye.

Engemet például sokkal jobban izgat, hogy mostanában csak így lehet kommunikálni a hatalommal. A földre írni a bűneit, kipingálni az aszfaltját, lesből támadva buszvárót építeni, tévészékházban földre feküdni, fölírni neki az égre, hogy O1G. Nincs ezzel nagy baj, az állatok is leleményesek ilyen téren, a méhek táncikálnak és a seggüket rázzák, vagy például egyes poloskák a fejükkel dobolnak, vagy az ugrópók egész testében vibrál, így beszélget.

Viszont egy emberi társadalomban, ha extrém formákat kell választani, ha el akarunk mondani valamit, ott baj szokott lenni. Az van minálunk is, de ezzel semmi újat nem mondtam a nagyérdeműnek. Ezt, hogy ki hallgat meg kit és hogyan, már nem is érdemes ragozni. Orbán miniszterügynök elvtárs például senkit, csak a saját hangjait, amelyek a fejében motoszkálnak, de már erre is van gyógyszer, kemikália vagy jóféle magánzárka.

De, hogy a földre írták a momentumos forradalmárok az igényeiket, mondhatni vágyaikat, ez már messzebbre ható képzeteket keltett bennem, és az idők mélyin eljutottam így Sziddhartha hercegig is, közismertebb nevén Buddha bácsihoz, aki okos volt, nagyon. Nem ért fel egy Németh Szilárdhoz, ó, nem, mégis tanít valamit az embernek, ha nem is a velős pacal receptjét, de már majdnem olyat bizonyos igényekről és vágyakról.

Azt mondja nekünk a herceg, hogy a földi élet szenvedés, mégpedig azért, mert tele van vágyakkal, amelyek, ha kielégülnek, máris fakad a következő, ami után lohol az ember, és így a végtelenségig. Másképp: a szenvedés a vágyakozásból, az élvhajhászásból, az alkotásvágyból és a hatalomvágyból fakad, meg kell szüntetni az olthatatlan szomjúságot és vágyakozást, le kell mondani a földi hiábavalóságról – ez az út vezet a szenvedés megszüntetéséhez.

Buddhának elég volt egy marék rizs, J. A. is beérte annyival, hogy ehessen, ihasson, ölelhessen, alhasson, nem mindenki szent azonban. Én sem, Józsi bácsi sem, a momentumosok sem, az ügyészség meg pláne. Tele van az ember Buddha által elvetendő, ámde a porbafingó egyed számára mégis nélkülözhetetlen vágyakkal, igényekkel, és egy ezek közül a szabadság, egészen tágan, bűnös liberális módján értelmezve.

Ebbe az is beletartozik, hogy elvárja, vágya és igénye van rá, hogy az állam, ha már muszáj működnie, akkor a sokaság érdekében és javára működjön, s ha ennek az ellenkezőjét tapasztalja, akkor fészkalódik, tüntet, föstöget, sztrájkol, végső esetben kitekeri az államot szimbolizáló ember nyakát. Mi ennek a hullámvasútnak az elején járunk, de lesz ez még rosszabb, ha nem vigyázunk, és főleg, ha a hatalom nem vigyáz.

Mert olyanokkal, amit a momentumosok pörformanszára válaszoltak, hogy aszongya: “az ügyészség érvényesíti az állam büntetőjogi igényeit”, az ilyenekkel nagy bajok lesznek. Mert ugyan értem én, hogy jogász-kacifántosul vagy alaptörvény-ganajul ez így korrektül hangzik, mégis az a sejtésem – elég erősen -, hogy kies hazánk jelenlegi elvetemült állapotában az államnak datált büntetőjogi igények kizárólag Orbán Viktor vágyait jelentik, lásd: Czeglédy.

És még lehetne sorolni, ki mindenkire uszulnak rá, míg most például a képviselőverő biztonsági őrökre meg nem. Ebből is kitetszik, hogy az állam igényei egyáltalán nem esnek egybe az állampolgárok igényeivel, és az álmoskönyvekben az ilyen együttállást diktatúrának szokták nevezni. Még számos más igényekről és vágyakról is lehetne elmélkedni, témánk szempontjából azonban ma legyen elég ennyi.

Annyit még, hogy aki így éli az életét, mint miniszterügynök elvtárs is, hogy csak a saját hedonista és kapzsi vágyait elégíti ki, nemcsak a kereszténység, hanem a buddhizmus szerint is elveszett ember. Az egyikben pokolra jut, a másikban soha nem éri el a megvilágosodást és a Nirvanát, gondolkodjunk akár a hínajána (kis út, vagy kis szekér), vagy pediglen a mahájána (nagy út, vagy nagy szekér) tanainak megfelelően. Ezekről majd máskor mesélek, tessenek is számon kérni.

Akadályozás

Ültek az ügyészek a kandalló mellett, pipáztak és vörösbort szopogattak, szotyit falatoztak szalonnával meg velős pacallal. Ropogott a tűz jóságosan, az ügyészek nézték a felvételeket, pörgött a film, néha beletekertek, mert unalmas volt, de azért egész jól szórakoztak. Szépen fogyott az étel, ital, és a hó is giccsesen hulldogált odakint. Egy volt a világ és gyönyörű. Az ügyészeknek mindemellett tele volt a töke a hiábavalósággal, hogy ilyen filmet kell nézni órákon át valami jó kis pornó helyett, de a bor, a meleg és a böfögések elviselhetővé tették mégis a dolgot, és ezt látták az ügyészek az ő filmjükön:

– Ez még felugrik, főnök. – kiáltotta a dagadt biztonsági őr szuszogva, ahogy a képviselő nyakán térdelt. Egy másik pedig a képviselő lábfejét csavargatta, mintha azt vizsgálta volna, beleillik-e a menetébe. Ilyen Laokoón-csoportos volt az egész, néha fölbukkant egy-egy fej szenvedve, vagy egy végtag, ahogyan összekavarodtak a küzdelemben, vonaglások és tekergőzések látszottak, nyögések és káromkodások hallatszottak.

Keményen küzdött a képviselő, már majdnem szabadult volna szorult helyzetéből, amikor egy harmadik mahomet a hátára térdelt, és ezzel már nem bírt el, úgy feküdt a három biztonsági őr alatt, mint valami béka, úgy passogott ki a hónuk alól, olyan reménytelenül.

A háttérben eközben másik három őr mint valami rongyot, úgy húzott egy másik képviselőt. A két lába ennek az áldozatnak élettelenül lógott maga alatt, vonszolódott utána, mint a kígyó kifolyt belei, öltönye a nyakába csúszott, kivillant a dereka, akár egy csintalan óvodásnak. Jól meglengették ezt a képviselőt a biztonsági őrök, hintáztatták előre-hátra, majd, amikor megvolt a kellő lendület és erő, kihajították az ajtón, hogy csak úgy placcsant odakint.

Szenvtelen történet volt ez, a túlerő, amint agyontapos mindent. Néha képviselőnők is bevillantak a felvételeken, ezek is harcos szemekkel néztek a kamerába, és ezeket is kitették az utcára a francba. Még csak vak komondoros törődést sem kaptak az izzadó és szuszogó biztonságiaktól, pedig megérdemelték volna. Megzavarták a sziesztát ugyanis, a meccsnézést a biztonsági őri kalickában, és az asszony sült szalonnás szendvicsének élvezetét, megbontották a nyugalmat, ilyenek.

– Nos, kollégák – állította le a felvételt távirányítójával az egyik ügyész, és hörbölt a borából -, nos, kollégák tehát ezek a képviselők feljelentést tettek a látottak miatt, hogy őket erőszak érte volna, ez a panaszuk.

– A kurva anyjukat. – jelentette ki rezignáltan egy másik ügyész, aki szivarozott és alá is támasztotta, meg is indokolta tömör összefoglalóját.

– Azt írják ezek a képviselők, hogy hivatalos ügyben és minőségben jártak ott. Kérdem én, látunk bármilyen hivatalos eseményt? Beszélnek hivatalos emberrel, tárgyalnak komolyan zöld asztal mellett? Látunk-e ilyet? – tette fel a költői kérdést a szivaros, és az egyik lelkes fiatal ügyész válaszolt is rá, holott senki sem kérte.

– Semmi zöld asztal, csak a járólapok. – ezt harsogta a nyeretlen kétéves, a többi ügyész pedig a hülye ez jól ismert nézésével pillantott rá, de a távirányítós föloldotta a feszültséget.

– Igyék, kolléga! – mondta neki – Igyék konyakot. – amire a lelkes fiatal egy slukkra behajított egy decit, hogy a tapasztaltabbak csak néztek, viszi ez még valamire pillantással.

– Mi a tényállás hát, kollégák? – érdeklődött a távirányítós komolyan.

– Egyértelmű. – válaszolt egy másik, akinek szotyolahéj ragadt a szája sarkára – Senki hozzájuk nem nyúlt jogtalanul, sőt, akadályozták a biztonsági őrök munkáját, tettlegesen ellenálltak a kihajításnak, holott önszántukból kellett volna kiugraniuk az ablakon.

– És még, és még – kotyogott közbe a fiatal, akinek hamarabb szállt a fejébe a konyak, mint illett volna – és még pisálni is kikérezkedtek, mint az állatok. – ezt tette hozzá és csuklott egyet, a többi ügyészek pedig furcsán néztek rá, de hagyták a fenébe.

– Utasítsuk el tehát, kollégák a képviselők feljelentését, mint alaptalan vádaskodást? – kérdezte a távirányítós.

– Csakis, csakis. – felelték kórusban, és a kandallóban a tűz helyeslőn ráropogott.

– Diktálom akkor a határozatot kollégák – mondta a távirányítós, és egy szuszra mondta.

“…Az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. A rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. Nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek…”

– Jó lesz így, kollégák? – kérdezte aztán.

– Jó, jó. – felelték kórusban, de a kis taknyos nem nyugodhatott, és rátett egy lapáttal.

– Tegyük még hozzá, hogy viszont ismeretlen tettes ellen pedig vizsgálódunk a biztonsági őrök akadályozása miatt. – ezt mondta, hogy csend is lett hirtelen, de nagyon.

– Ez kurva jó. – ordított fel a távirányítós – Magából még lesz valaki, kolléga. Egészen egyedi jogértelmezés. Persze, megszívatjuk ezeket a szemeteket. – foglalta össze a tudnivalókat a távirányítós, miközben a taknyos elhányta magát, fröcsögött belőle a konyak és a szotyoladarabkák, és valami ismeretlen ok miatt sárgarépa is volt az okádásban.

Tehetséges, tehetséges, göcögött a többi, és vitték a határozatot a főnöküknek, készítve a buksit a simire, pénztárcát a jutalomra, lelkeket pediglen a pöcegödörbe. Így történt és nem másként.

Akadályozás

Ültek az ügyészek a kandalló mellett, pipáztak és vörösbort szopogattak, szotyit falatoztak szalonnával meg velős pacallal. Ropogott a tűz jóságosan, az ügyészek nézték a felvételeket, pörgött a film, néha beletekertek, mert unalmas volt, de azért egész jól szórakoztak. Szépen fogyott az étel, ital, és a hó is giccsesen hulldogált odakint. Egy volt a világ és gyönyörű. Az ügyészeknek mindemellett tele volt a töke a hiábavalósággal, hogy ilyen filmet kell nézni órákon át valami jó kis pornó helyett, de a bor, a meleg és a böfögések elviselhetővé tették mégis a dolgot, és ezt látták az ügyészek az ő filmjükön:

– Ez még felugrik, főnök. – kiáltotta a dagadt biztonsági őr szuszogva, ahogy a képviselő nyakán térdelt. Egy másik pedig a képviselő lábfejét csavargatta, mintha azt vizsgálta volna, beleillik-e a menetébe. Ilyen Laokoón-csoportos volt az egész, néha fölbukkant egy-egy fej szenvedve, vagy egy végtag, ahogyan összekavarodtak a küzdelemben, vonaglások és tekergőzések látszottak, nyögések és káromkodások hallatszottak.

Keményen küzdött a képviselő, már majdnem szabadult volna szorult helyzetéből, amikor egy harmadik mahomet a hátára térdelt, és ezzel már nem bírt el, úgy feküdt a három biztonsági őr alatt, mint valami béka, úgy passogott ki a hónuk alól, olyan reménytelenül.

A háttérben eközben másik három őr mint valami rongyot, úgy húzott egy másik képviselőt. A két lába ennek az áldozatnak élettelenül lógott maga alatt, vonszolódott utána, mint a kígyó kifolyt belei, öltönye a nyakába csúszott, kivillant a dereka, akár egy csintalan óvodásnak. Jól meglengették ezt a képviselőt a biztonsági őrök, hintáztatták előre-hátra, majd, amikor megvolt a kellő lendület és erő, kihajították az ajtón, hogy csak úgy placcsant odakint.

Szenvtelen történet volt ez, a túlerő, amint agyontapos mindent. Néha képviselőnők is bevillantak a felvételeken, ezek is harcos szemekkel néztek a kamerába, és ezeket is kitették az utcára a francba. Még csak vak komondoros törődést sem kaptak az izzadó és szuszogó biztonságiaktól, pedig megérdemelték volna. Megzavarták a sziesztát ugyanis, a meccsnézést a biztonsági őri kalickában, és az asszony sült szalonnás szendvicsének élvezetét, megbontották a nyugalmat, ilyenek.

– Nos, kollégák – állította le a felvételt távirányítójával az egyik ügyész, és hörbölt a borából -, nos, kollégák tehát ezek a képviselők feljelentést tettek a látottak miatt, hogy őket erőszak érte volna, ez a panaszuk.

– A kurva anyjukat. – jelentette ki rezignáltan egy másik ügyész, aki szivarozott és alá is támasztotta, meg is indokolta tömör összefoglalóját.

– Azt írják ezek a képviselők, hogy hivatalos ügyben és minőségben jártak ott. Kérdem én, látunk bármilyen hivatalos eseményt? Beszélnek hivatalos emberrel, tárgyalnak komolyan zöld asztal mellett? Látunk-e ilyet? – tette fel a költői kérdést a szivaros, és az egyik lelkes fiatal ügyész válaszolt is rá, holott senki sem kérte.

– Semmi zöld asztal, csak a járólapok. – ezt harsogta a nyeretlen kétéves, a többi ügyész pedig a hülye ez jól ismert nézésével pillantott rá, de a távirányítós föloldotta a feszültséget.

– Igyék, kolléga! – mondta neki – Igyék konyakot. – amire a lelkes fiatal egy slukkra behajított egy decit, hogy a tapasztaltabbak csak néztek, viszi ez még valamire pillantással.

– Mi a tényállás hát, kollégák? – érdeklődött a távirányítós komolyan.

– Egyértelmű. – válaszolt egy másik, akinek szotyolahéj ragadt a szája sarkára – Senki hozzájuk nem nyúlt jogtalanul, sőt, akadályozták a biztonsági őrök munkáját, tettlegesen ellenálltak a kihajításnak, holott önszántukból kellett volna kiugraniuk az ablakon.

– És még, és még – kotyogott közbe a fiatal, akinek hamarabb szállt a fejébe a konyak, mint illett volna – és még pisálni is kikérezkedtek, mint az állatok. – ezt tette hozzá és csuklott egyet, a többi ügyészek pedig furcsán néztek rá, de hagyták a fenébe.

– Utasítsuk el tehát, kollégák a képviselők feljelentését, mint alaptalan vádaskodást? – kérdezte a távirányítós.

– Csakis, csakis. – felelték kórusban, és a kandallóban a tűz helyeslőn ráropogott.

– Diktálom akkor a határozatot kollégák – mondta a távirányítós, és egy szuszra mondta.

“…Az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. A rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. Nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek…”

– Jó lesz így, kollégák? – kérdezte aztán.

– Jó, jó. – felelték kórusban, de a kis taknyos nem nyugodhatott, és rátett egy lapáttal.

– Tegyük még hozzá, hogy viszont ismeretlen tettes ellen pedig vizsgálódunk a biztonsági őrök akadályozása miatt. – ezt mondta, hogy csend is lett hirtelen, de nagyon.

– Ez kurva jó. – ordított fel a távirányítós – Magából még lesz valaki, kolléga. Egészen egyedi jogértelmezés. Persze, megszívatjuk ezeket a szemeteket. – foglalta össze a tudnivalókat a távirányítós, miközben a taknyos elhányta magát, fröcsögött belőle a konyak és a szotyoladarabkák, és valami ismeretlen ok miatt sárgarépa is volt az okádásban.

Tehetséges, tehetséges, göcögött a többi, és vitték a határozatot a főnöküknek, készítve a buksit a simire, pénztárcát a jutalomra, lelkeket pediglen a pöcegödörbe. Így történt és nem másként.

Ügyészet

Nyakó Istvánnak egyszer majd beleér a kisujja a csillogó éjjelibe, és végre észreveszi hol a jó francban is van. Itt, minálunk. Mindemellett karakán manus ő, és bízik a lehetetlenben. Tett egy feljelentést, hogy hátha, bár azért már az elején látszott, tudja ő, hiába veri a tamtamot, kitörölheti a puha kis arschát a reményeivel, de mégis bizakodott, mert olvasott Madáchot.

A feljelentés megtételekor ugyanis azt mondta, Polt Péter legfőbb ügyész pártkatona, aki várhatóan eltussolja az ügyet, de a beadott dokumentum bizonyíték lesz arra, hogy elkövette a bűnpártolást. Gyönyörű idea, amely halálra van ítélve. Slágvortokban azért elmesélem, mi az ábra.

Az MSZP-s álmodozó júliusban csalás miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, miután kiderült, hogy a 2010-es választások idején a Simicska Lajoshoz köthető Mahir Cityposter rekord olcsó árakat biztosított a Fidesznek, sőt, ezerháromszáz plakátot számla nélkül helyeztek ki. Ilyenekért szokott a NAV piaci kofákat felnégyelni, elevenen megégetni, és elvenni a talicskájukat.

Nem találják ki, mi történt, vagy de. A Fővárosi Főügyészség elutasította Nyakó beadványát, mert nem vetődik fel bűncselekmény gyanúja. Hát hogyne. Ennek jól körülírható oka is van, hiszen Nyakó szerint a Fidesz 2010-es alapszabálya szerint a kampányköltésekről csak az Orbán Viktor által vezetett országos elnökség, az elszámolások jóváhagyásáról pedig a Kövér László által vezetett országos választmány dönthetett. Vagyis a csalások két fő szervezője a mostani miniszterelnök és a házelnök, az ország két közjogi méltósága.

Ők pedig, és még számos, jobban mondva számtalan NER katona érinthetetlen. Nem a hindu kasztrendszer értelmében, ahol ilyen titulussal a legelesettebbeket illetik, akik valahogy kívül állnak a világon, mint nálunk szabolcsi falvak lakói, és a hajléktalanok, vagy mondjuk, én, magam. A mi közjogasaink a Fidesz-jog szerint állnak mindenen felül és kívül.

Érdekes ez a jog, ami van itt nekünk. Az unalomig ismert csűréseket, csavarásokat, titkosításokat, meg az összes ganajodást fölösleges újra fölemlegetni, viszont a végkövetkeztetést azért levonhatjuk. Eszerint, ami Magyarországon van, az nem rendőrállam, hanem ügyészállam, aminek a rendőrök és bv-dolgozók is megszenvedői. Az ügyészség egy az egyben a Fidesz politikai érdekeinek a kiszolgálója, ami fölött nincs semmiféle társadalmi kontroll.

Van még kérdés? Itt nem ügyészség van, hanem ügyészet, függésben lévő cserkészcsapat, csak még nem tudni, hogyan működik. Hogy vannak-e csapatépítő tréningek, ahol kialakul a nagy, közös csordaszellem, és már a készség szintjére fejlődött a narancsbőr, feltételes reflex alakult-e ki, midőn a Fidesz szóra az ügyész-bábu nyála csorgadozni kezd, és elutasít, vagy ügyenként egyenként szólnak a „K” vonalon, ez nagy és súlyos titok.

De végül is, mindegy is. Nyakó mégis csak tökös kis üstökös, hogy ilyen viszonyok közepette beáll Sziszüphosznak, görgeti azt a rohadt követ, és arról ábrándol, hogy egyszer eljut a hegy csúcsára. Majd az unokájának a veje, talán és valamikor. Ő még bízik, nem úgy a szombathelyi szocik, akik egy helyi mutyi kapcsán kijelentették, hogy feljelentést sem tesznek, mert minek.

Ez bármennyire kiábrándító álláspont, mégis csak realista. Ha nem is tudnak róla, de eljutottak a Camus-i nihilbe, amit ez a drága ember így föst le nekünk a Sziszüphoszában: „…Ha egy világot jól-rosszul meg lehet magyarázni, akkor az a világ otthonos. De ha a világmindenséget hirtelen megfosztjuk minden illúziótól, minden fénytől, akkor az ember idegennek érzi magát benne. Száműzetése végérvényes: nincsen többé elveszett hazája, melyre emlékezhetne, nincs ígéret földje, melyben reménykedhetne…”

Be kell látnunk, hogy a második rezsim nyolcadik évében ide jutottunk. Nem az a baj, hogy szétloptak mindent, illetve hát ez is, persze, hanem, hogy elveszik lassan a változásban való remény. Ha egy ellenzéki párt komplett szervezete tárja szét tehetetlenül a karjait (a kép jámborul zavaros, de hatásos), akkor ott a megalázott és megnyomorított kalifaszijózsi miben bízhat? Semmiben, ugye, vagy a fröccsben, hogy csináljon ricsajt.

Az ügyészet múúkodik, a NER dübörög, és nincs menedék. Voltaképp tehát Nyakó kamaszlányos ábrándozása így még tiszteletre méltó is lehetne, ha nem kellene sírni tőle a falovacskára borulva. Jövőre lehet 2018, vagy 1984 is, és ez utóbbira rohadt nagy az esély. A bukik belőtték az oddsot, az utóbbi alig is fizet valamit, az előbbire meg minek tenni?