Bayer Zsolt érdemdús férfiú minden bizonnyal. Van neki – mint érdem – tagkönyve (ötös számú), plecsnije elalélós-lovagos, mocskos, nagy szája, meg mosdatlan, ótvaros nyelve. Mindeme érdemek miatt őt mindenképp megilleti a várban, a Várnegyedben, az Úri utcában (még a neve is, ugye) havi harminckétezerért egy bérlemény. Ha JózsiJenő lenne, tízszer ennyit fizetne, de nem fizet, mert ő ilyen érdemdús férfiú. Viszont a JózsiJenőknek ilyen bőséges érdemeik nincsenek, ők örüljenek, ha luk van a valagukon, sőt, annak is, ha és netán arra keverednek, akkor beleszagolhatnak a Várnegyed Úri utcájának levegőjébe, ilyenek. A JózsiJenőkkel csak a baj van mindig.
Sok és egyre több ilyen érdemdús férfiú van Neriában is, a Várnegyedben is, a réteken meg a mezőkön is. Ha Svejk lennénk, aki a bécsi Burgról megállapította, mint emlékezhetünk, hogy hercegnő annyi van ott, mint a szemét, erről a mi várunkról is meglenne a véleményünk, hogy mennyi szeméttel van telis-tele, ám ugyanúgy az egész, kerek ország is. Mert egyre több az ilyen érdemdús férfiú és honleány, szaporodnak, mint a gomba a rohadó lábköröm alatt. Ők úgy érzik, az a meggyőződésük, jár nekik az óccó bérlemény, a negyvenmilliós terepjáró, a repkedés, a helikopteres vadászat és a jachtos halászat. Így lakják be a NER-t, kezdik egészen otthon érezni magukat benne, s nagyon komfortosan. Övék az ország, nekik építik a JózsiJenők.
Van nekünk ez a kérlelhetetlen Máraink, aki peches egy alak. A kommunisták nem szerették, mert utálta őket. A fasiszták utálták, mert nem szerette őket, így soha nem is jutott el a kettő közti idilli polgári állapotba. S egyáltalán, mind a kettő állatfajtáról megvolt a lesújtó véleménye, s mivel az idő körbefordult, most újra kellemetlen a manus. Volt pár ihletett éve, amikor elkezdtek rá figyelni, de elmúlt ez is, jöttek a Wass Albertes fasiszta kommunisták, az érdemdús férfiúk és honleányok, és Márai megint felejtős, nemzetietlen, mert aktuálisan igaz. Felismerhetni benne ezeket a terepjárós bérleményeseket, s bár talán ismeri mindenki úgyis, mégsem árt felidézni, s nem az elszörnyülés okán, hanem tanulságképpen.
„…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, „mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő „ keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „kereszténymagyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában…S ez a fajta nem tanul…Ez a fajta soha nem változik. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet…”
Hát, igen. Az ilyesmi kellemetlen bír lenni még mai kivitelezésében is, a lényegen azonban nem változtat. Márai kérlelhetetlenségét annyival toldanánk meg csak, hogy ez a habitus és életvitel ott a mélyin azért lopás és gyilkosság is. Már, ha az ember szenvtelenül nézi a kifestőkönyvet. Ha belegondolunk és hivatali nyelven megfogalmazzuk, Bayer érdemdús meg az összes többi óccó kis életét mi magunk finanszírozzuk, és mi döglünk bele. Bayer érdemdús keveset fizet, az önkormányzatnak kevesebb a bevétele, emiatt nem ad segélyt valakinek, s az éhen hal. Ez, bár eléggé abszurd feltételezés, viszont életszerű, mert a dolgok fura kapcsolatban állnak egymással.
A Karmelitáknál a Gundel-menza ötszáz forintos babgulyását is más fizeti meg, szintén a JózsiJenő, midőn illetlenül sokat számláznak neki másutt. Semmi sincs ingyen, a pénz sem vész el, csak átalakul. A TAO-ból kórházi ágy helyett stadion lesz meg futballcsuka, az uniós pénzből világítás helyett terepjáró, és így tovább, mert senkit nem hagynak az út szélén, csak a JózsiJenőt. Viszont, hogy oldjuk kicsinyég a helyzet drámaiságát, s mivel azt eddig nem tudtuk, hogy Bayer érdemdús bérleménye pár száz méterre van a Gundel menzájától, képzeljük el, midőn az érdemdús délelőtt okádik egyet a lapjában, kora este folytatja ugyanezt a tévéjében, majd pihenni tér az óccó bérleménybe, ahol óccó gundelos babgulyást vacsorál, amit kis lábaskában vitt haza a kegyelmesétől, majd elégedetten böfög.
Nincs több kérdés, itt és így élünk most mi, JózsiJenők, valamint az érdemdúsak. Látszólag egy univerzumban, de azzal a tudattal, hogy a világ csak káprázat. Ócska csalás csupán.