Kategória: vona gábor

Hajrá, Agyarország!

Ott hullámoztak a népek a téren, amelyen minden szürke volt. A frissen faragott szobrok és a térkövek, meg az egy darab bokor is valami különös módon, nem tudni miért. Tömve volt a tér a lágy őszi napsütésben, lengtek a zászlók, ágaskodtak a transzparensek, amelyek azt mutatták, hogy a világ összes eldugott szegletéből érkeztek látni Őt. Ott állt a hit bizonyítéka, nagy betűkkel rajta, hogy Felcsút, Bugyi, Ondód, Kozármisleny, Varsó, sőt, Csolpot-Ata és Vlagyivosztok is.

Bömbölt a csasztuska a hangszórókból, a ceremóniamester pedig számolt mellette hangosan és egyesével, már egymillió kilencszázkilencvenkilencezer kilencszázkilencvenkilencnél tartott, és azt, hogy kétmillió, varázsütésre együtt üvöltötte a tömeg, talpaikat egymáshoz ütögették, néhányan szültek, és vak komondorok vonyítottak mindenfelé. A ceremóniamester ordított, hogy üdvözöljük lengyel, és türk testvéreinket, viva Azerbajdzsán, amikor égsiketítő dobpergés és füst közepette színpadra lépett Ő.

Foszöld inge feszült a hasán, fehér kalapja csillogott a naptól, nadrágja harmonikát vetett, minden egyes trottya más színben csillogott, és a tömeg sikoltozott. Számosan elájultak, s amikor a hangszóróból harangzúgás hallatszott, a kivetítőn pedig egy sötétben világító kereszt képe jelent meg, ingajáratban közlekedtek a mentők, mert hullottak a népek, akár a legyek. Ekkor fölemelte hurkás karjait Ő az ég felé, véreres szemeit a tömegre vetette, nyaldosta az ajkait, majd megszólalt, hogy minden térkövek és szobrok őt visszhangozzák.

Na, ugye! – ettől csönd lett, és zavartalanul folytathatta – Lyukas lufiba nem kell levegőt fújni, és, ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. – és a tömeg egyként felelt rá, hogy nem – A bizalom olyan, hogy gyalogosan érkezik és lóháton vágtat el, viszont, ha döglött lovon ülsz, szállj le róla. – a népek pedig visszhangzották, szállj le. – Ha két ló közül választhatsz, ne a baloldalit válaszd. – válaszd, sóhajtották vele szemben.

Ekkor a szónok papírjaiba nézett, rendezgette, ajkait nyalogatta, a zászlók csattogtak, a nők szültek, a komondorok vonyítottak, Ő pedig akadozva olvasott:

– Az etnikai homogenitást meg kell őrizni, mert az élet igazolta, hogy a túl nagy keveredés bajjal jár. Erős ország nincs stabil etnikai összetétel nélkül, viszont nőügyekkel nem foglalkozom, és a disznóvágás dolgai sem tartoznak a kormány hatáskörébe. Ellenben, ha bennünket megtámadnak Soros György toprongyos zsoldosai, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy megfelelő súllyal fogunk válaszolni. Ha valaki idesuhint, akkor arra számíthat, hogy olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten volt. Oszt jónapot. – jónapot, sóhajtotta a tömeg, és ő tovább mondta.

– Nyerhetnénk, de ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet, ám, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ha emiatt is még mindig az iszlamista Vona Gábor nem tud belenyugodni a vereségbe, a Sargentini-Gyurcsány tengely pedig tovább hazudozik, mit felelünk mi? Hát azt, hogy boldog karácsonyi ünnepeket kívánok, mert ez nem egy ilyen konyhaasztalon elmondott, családi terefere során kifejtett szalonálláspont, hanem egy gyomorból és szívből jövő magyar álláspont, mert valódi félelmeink vannak a gyomrunkban. – gyomrunkban, zümmögte a tömeg, és Ő még folytatta tovább.

– Tudta? – kérdezte – Tudtátok, hogy keresztény kultúránk ezer éve, és aki idejön erőszakolni asszonyainkat, sőt, lányainkat, gyermekeinket, lerombolja templomainkat, kiolvassa könyveinket és kiissza tavainkat, és szendvicsben terjeszti a kórt, az terrorista mind. És védjük Európát a perverz baloldaltól is, s hogy minden és mindenki kommunista, a nyugat elveszett, és keleten kel a Nap? Zsigerünkben érezzük a lódobogást, és a Turul szárnyán röpül Szent István a mennyekbe, ahol Mária óvja országunkat a liberális hordáktól és részeges bölcsészektől? Tudta? Tudtátok?

Ekkor egy üstdob eget szakasztó dobbanására körben keresztek kezdtek lángolni, és Ő folytatta tovább: – Ahogy a költő mondja, mint a lámpa, ha lecsavarom, ne égj, hogyha nem akarom. – Erre kihunytak a tüzek, a tömeg sikított, Ő égnek emelte a karjait, és úgy ordította megint: – Nem leszünk gyarmat, vesszen Brüsszel. Hajrá Agyarország, hajrá agyarok!

A színpad széleiből hatalmas elefántagyarak kúsztak fölfelé, kerítést alkottak szinte körülötte, püffögött az üstdob, szállt a füst, és a semmiből megjelent egy helikopter, kötélhágcsót alábocsátva, ezen húzva fel Őt, és ott, a helikopter ajtajában lehányta magáról mind az összes golyóálló mellényét, és egy megafonba ordította tovább, hogy hajrá agyarok, a hangszóróból pedig ütemesen, tapssal kísérve szólt, hogy vesszen Brüsszel, vesszen Brüsszel.

A helikopter eltűnt a felhők között, és zuhogni kezdett az önkívületben fetrengőkre az őszi eső, ömlött szakadatlan, és szarrá áztatta az agyarakat, a színpadot, a szobrokat és térköveket. Kitetszett, hogy papírmasé az összes, és, ahogy a tömeg magához ért a hipnózisból, ott találta magát mind a sárban fetrengve. Ekkor fordultak a széleken álló tankok tornyai feléjük, és az első lövések hangjai nyomták el a pattogó visszhangot, amely még mindig mondogatta, hogy hajrá, Agyarország, hajrá, agyarok.

Szép, új világ

Nem azért mondom, meg nem is a mellverés miatt, sőt inkább a ráismerés szomorúságával, hogy igazam volt. Nem tudom, emlékeznek-e rá a drága olvasók, de nem egyszer és nem is kétszer meséltem arról, ez az egész migráncs-soros őrület nyolcadika után így vagy úgy, de eltűnik. S lőn.

Vasárnap este hétig, amíg az urnák le nem zárultak, az összes Fidesz-médium, M-ek, Echo-k, Origók meg a maradék ezervalahány szinte nem is foglalkozott a választással-szavazással. Mindenhonnan a migráncsok ömlöttek a legváltozatosabb formában és elképesztő mennyiségben.

És hétkor megtörtént a csoda, amely tartott hétfőn, és máma még mindig. Úgy eltűntek a migráncsok mindenféle hírből, mintha soha nem is lettek volna. A megvédés megtörtént tehát. Ha én most elhülyített Fidesz-szavazó lennék, akkor meghasonlanék, mert kiesett az életemből a fix pont, és teljesen összeborulna minden.

Ilyen fölfordulástól azonban nem kell tartanunk, nem olyan bonyolult az a lélek, aki, mint például Pécsen, ahol gonosz mikrofonosok megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy bevezetik az arab számokat, zokogásban tört ki. A rómaiakkal nem tudom, milyen viszonyban lehet, de nem is ez a gond.

Az a baj, hogy mint a vasárnapi eredmények is mutatják, bőven van minálunk olyan elme, aki minden szart bevesz, ergo, úgy irányítható, mint Pavlov kutyájának a nyála. Az a kérdés most azonban, hogy ez a gépezet, kire fókuszálja a bamba tömegek tekintetét, hogy kitől kell félni, kit utálni, és azok mi leszünk, akik színesben akarták látni a világot.

Az új ellenség a rajtuk kívül álló tehát, akiket például nem egy troll, mert annak még elnézné az ember, hanem a nagyságos Fidesz váci elnöke így jellemzett győzelmi táncot lejtve: egyszerűen senkik vagytok. Mintha futball meccsen vagy pállott szagú kocsmában lenne,és lehet, ott is van.

Jelentem, keresztény kultúránk él, és immár teljes pompájában virágzik. E kultúrának pedig szerves része az inkvizíció és az autodafé, a fő inkvizítor most keresi és jelöli ki, kiket kell megégetni, hogy megtisztítsa eltévelyedett lelküket, és kipucolja országából a gonoszt. Nem véletlen, hogy egyre többen keresnek rá a gugliban a kivándorlás szóra.

Fasza, hogy tömören jellemezzem a fennforgást. Az összes pártvezér Vonától Hadházyig lemond és remetének áll, úgy is jellemezhetném, hogy odahagyják a népüket mindenféle vigasz nélkül, holott tán soha nem lenne nagyobb szükség rá, mit most. Maradnak tehát az úgynevezett civilek maguknak, akiket viszont a rezsim kicsinál.

Az a két barom nem véletlenül nótázott az eredmények ismeretében, voltaképp annak örültek, hogy lekerült a kötél a nyakukról. A sarokban nyüszítettek már, Kósa, Tiborcz menekült, amerre látott, szorult a hurok, ami most egycsapásra meglazult, sőt, el is tűnt. Tartok tőle, hogy itt a nagy búsongásban az összes ganyéság végleg elfelejtődik.

A teljes összeomlás helyett legalább ezeket az ügyeket kéne forszírozni, hogy legalább magában fönntartsa az ember az a képzetet, van még igazság, holott jelen felállás szerint tudja, hogy nincs. Magam is, felocsúdva az első pofon után épp most nézek teendők után, hogyan lehetne életben tartani a négy év múlva tán újra megcsillanó reményt.

Addig is azonban hallgassuk meg a zupás őrmester igazságát, aki midőn a kiskatona reménytelenül várta a leszerelés távoli jövőbe vesző eljövetelét, azt tanácsolta neki: nem a leszerelést kell várni. A takarodót kell várni, a reggelit kell várni. Így a maga módján arra utalt, hogy a napi kis teendők elfedik a kilátástalannak tűnő jövőt.

Ez az időszak jön most. Mert ha nem, akkor csakis Huxley kis kétsorosa lép életbe: „Szóma, ha mondom, segít a gondon, már egy-két köbcenti helyre biccenti.”

Kutyák, gyerekek, malacok

Orbán Viktor, minden zakkant magyarok örökös keresztapja és oltári szentsége tegnap birodalmának két fontos szegletében járt: óvodában és csüngő bajszú gazdáknál. Ép ésszel felfoghatatlan késztetések miatt, de azzal a folyománnyal, hogy belássuk, sikerült immár és megint olyan mélységekbe tornáznia magát, ahová nem kéne feltétlenül utána menni.

Innen, ahonnan a számunkra meghagyott falatnyi ép ész látni engedi még Nap testvér kajla fényét a szürke köd mögött, a két látogatás oka abban mutatkozik, hogy lengyel testvérein kívül e két rétegnek képes a Himnusz első pár sorát felolvasni, ha el nem fújja a szél a papírját. Illetve és persze a lábasjószággal ápol bensőséges viszonyt, közkeletűleg.

Mert azt soha nem feledjük, amint nem is oly rég Erzsi néni disznaját a régen látott elvtárs meghittségével köszöntötte: Hello, röfi! – Így szólt a barátjához. Már akkor is látszott, hogy Orbán Viktor elsüllyedt. Gyerekekbe, malacokba, szögesdrótokba merült bele, az örökös keresztapa ott rúgkapál saját démonjai mélyén, és nagyon fél a büntetéstől. A birnami erdő pedig toporog.

Az idillt, amely az óvodai látogatást körüllengte, el is kell adni a hülyéinek, hogy értelmet leljen a fáradozás, és ez az origóban így történt meg:

„…Egy közel egyperces videót töltött fel a miniszterelnök Facebook-oldalára, amelyen óvodás gyerekekkel találkozott. A fiatalok először bátortalanok voltak, de aztán jöttek a bemutatkozások, a kézfogások és pörögtek a fotók! Miniszterelnök bácsinak mutatkozzatok be! – szólt a szigorú óvónői kérés a gyerekekhez. Először picit meg voltak illetődve, hogy mégiscsak a miniszterelnök áll velük szemben, de aztán többen is kezet fogtak Orbán Viktorral…”

Szegény Patonáné tanárnő, aki engemet először randevúztatott az irodalommal még ötödikben, most minden bizonnyal hempereg a sírjában szegény, amikor ilyen fogalmazásokat lát az égi katedráról. Remélem, vele együtt érezzük a NER magvas színvonalát, amelyet a kollektív lobotómia után mutat. Én, a magam részéről annyival egészíteném ki, hogy azt a kurva életbe, midőn a szocialista brigádok naplója életre kel véreres szemeim előtt.

Aztán azon is elmorfondírozik anyám gyereke, hogy mi a bánatos retket keresett a kisdedek között ez a rosszember, hogy mivel riogatta őket. Mondjuk, hogyha a mamájuk a sorosistákra szavaz, akkor azok a migráncsoknak adják a kakaójukat, vagy ilyesmi? Kibogozhatatlan rejtély.

Mert például a bokodi csüngő bajszú gazdákat azzal boldogította szintén tegnap, „ha az ellenzék jelöltjei kapják meg a mandátumokat, akkor a pénzt el fogják venni a gazdáktól, és oda fogják adni a bevándorlóknak”. Erre varrjál gombot, proletár. Igaza volt, amikor januárban azt jövendölte – mármint ez az Orbán -, hogy az kutyafasza, amit akkor tapasztaltunk, na, majd a kampányban, ezzel riogatott, és kivételesen tartotta is a szavát.

Még előkerülhet a kuvasz is a vérzivatarban, mert mint tudjuk, a kutya is hozza a lájkokat cefetül. Például tudja ezt Vona is, aki nem véletlenül fotózkodott annak idején vizslakölkökkel, amivel azt óhajtotta demonstrálni, hogy ő nem fogyaszt reggelire sem cigányokat, sem pedig zsidókat. Közben meg növeszti körmét és fogát.

Tizenhét nap az élet, ennyi van még hátra a totális elmezavarból. Én például napra nap várom, hogy az ostoba aljasság mely újabb képtelenségei kerülnek még elő a ládafiából, hogy meddig lehet a tébolyt fokozni. Nem szoktam csalódni, és nem is fogok, de mindeközben abban reménykedek, annyira túltolják ezt az egészet, hogy még a jámbor népek is belátják, ezek nemcsak gonoszak, hanem teljesen el is ment az eszük. Így, e tapasztalattól megihletve pedig hajlandóak lesznek az urnákhoz járulni.

Viszont tegnap megjött a házba a Bözsi. Illetve sok Bözsi, amire hárman voltak jogosultak, és ahogyan borízű csatakiáltásokkal úgy rohanták le a postást, mint valami kiéhezett hiénafalka, és majdnem szét is tépték, bimbózó reményeim nekiláttak lohadozni.

Elhúzódó inkontinencia

Ezek mindig belehugyoznak a zongorába, ahogyan már tizenöt (15, XV) évvel ezelőtt Váncsa István volt szíves igen hatékony képes beszéddel lefösteni a Fidesz működését. Pedig akkor még NER sem volt, és mégsem változott semmi sem. Azóta sem.

(„…Leegyszerűsítve azt mondja a Washington Post, hogy befogadtuk ezeket, mert azt hittük, itt a klubban majd megtanulnak viselkedni. De nem tanultak meg, ezzel szemben belehugyoznak a zongorába. Rá kell nézni Prime Minister Victor Orbanra, és mindenki látja, hogy ez így nem működik….”)

Tizenöt (15, XV) évvel ezelőtt a NATO-val volt a baj, és most is azzal van. Tizenegy tagállam, közöttük Németország, hivatalosan is jelezte: rossz néven veszik, hogy Magyarország blokkolja a NATO–Ukrajna bizottság ülését. Ugyanis a magyar kormány már korábban azt mondta, „nem aktuális” számára a külügyminiszteri szintű NATO–Ukrajna-tanácsülés.

Má’ megin’ az a rohadt zongora, amelybe ezúttal épp azért veretnek, mert zokon veszik az ukrán nyelvtörvényt, amely fölhorgadást talán nem ilyen módon kellene elintézni. De mit tehet az ember, ha nem volt nekik gyerekszobájuk. Ez a kisebbik gond, nagyobbnak tűnik, hogy ez a szarakodás olyan nemzetbiztonsági szintű monyák, ha jól odafigyelünk.

Mást ért viszont nemzetbiztonságon a NER, és megint mást a világ józanabbik fele. Két nappal ezelőtt, a 2004-es kettős állampolgárságról szóló szavazásra emlékezett megsebzett szívvel a bagázs, és ennek kapcsán Gyurcsány minden volt, csak jólfésült ember nem. Sőt, nemzetbiztonsági kockázat lett, mert a Fidesz szerint gyűlöletkampányt folytat véreink ellen, és migráncsokkal ültetné tele a virágzó rózsakertet.

2004-ben nem történt más, mint Gyurcsány meghallotta Mikola elsuttogott szavait szavazati jogról és húsz évnyi bebetonozott hatalomról, amelyből nyolc lassan letelik. És most már azt sem tudni, mennyi lehet hátra, hiszen teljesen elfajultak a történések.

„Egymillióval többek vagyunk, egymillióval erősebbek vagyunk.” Ezt is tartalmazza a Gyurcsányt – és Vonát – ekéző dokumentum, amely azt jelenti, hogy a rezsim ennyi levélszavazatot hazudhat magának, és most tekintsenek el attól, hogy választási rendszerünket bővebben bemutassam. Úgyis mindenki tudja, mi a baj. Az.

Ezzel az Ukrajnával csak a gond van mostanság, az ellenzéknek azonban hazaáruló módon nem a nyelvtörvény, nem is a pofátlan végkielégítések – ha emlékszünk még -, hanem a pofátlan nyugdíjak miatt fáj a feje. És megint csak a DK veri a habot Vadai Ágnes képében, tök fölöslegesen, mert, akiknek szól, azok úgyis süketek rá.

Ezt a mesét is ismeri mindenki. Egy Kádár-kori megállapodás alapján ukrán véreinknek magyar nyugdíj jár, amihez csak magyar lakcím kell. A keleti végeken exponenciálisan növekszik is a virtuális lakosság száma, ami egyáltalán nem érdekli Nerországot, mert egyszer majd kérnek tőlük valamit, olyan április tájékán, azt hiszem.

Ott tartunk jelenleg, hogy a NER kerítésen belüli bázisát – azt az uszkve kétmilliót – biztonságban tudja egyetlenünk, a többi nyolcmillió vastagon le van szarva, helyettük pedig erősen ez egymillió friss húsra koncentrálnak. Egészen addig hatalmi tébolyukban, hogy szembe mennek mindennel, ami él és mozog, legyen az Unió, NATO, akárki. Permanensen vizelnek a zongorába, hogy már semmilyen tennalédi sem segít a bajon.

A pöcsüket kéne levágni orvoslásilag. Addig is azonban, míg ez valósággá válik, térjünk vissza Váncsához, mert a dolog annyira eszkalálódott, hogy naponta vethetné papírra a tizenöt éves diagnózist. Viszont akkor sem változna semmi, de azért vigadjunk:

„…Persze a baj nem az, hogy a Washington Post a NATO-ügyekkel összefüggésben gyöngédtelen szavakkal illeti Prime Minister Victor Orbant, hanem hogy Magyarország az utóbbi hónapokban úgy jelenik meg a világpolitika színpadán, mintha a Kretén magazin valamelyik képregényéből lépett volna elő, és mint látjuk, még erre is rá bír tenni néhány lapáttal…”

Bánatos kutyaszemek

Kedves és nem autentikus brit tudósok szerint direkt néznek olyan szomorúan a kutyák. Úgy találták, hogy a nagyra nyílt szemű, felhúzott szemöldökű bánatoskutya-nézést akkor kapják elő a tarsolyból, amikor rájuk irányul a figyelem. Azt nem tudták megállapítani, hogy mi céljuk lehet vele, abban viszont teljesen biztosak, hogy ezt a trükköt az evolúció során, az emberrel való együttélés alatt tanulták meg. Igazuk lehet, ábrándos szemű farkassal én még nem találkoztam, csak rajzfilmeken.

Lám, mire nem képes pár tízezer év, amióta a cimboránk minekünk. Megtanult alakoskodni ez a drága jószág, mint ahogyan az ocsmány és ok nélküli támadásokat is az emberfarkastól tanulta el. A vadonban az ételért öl a kutyaféle, környezetünkben önként és kéjjel is, de legfőképpen parancsra, ilyképp teljesen antropomorf a drága. Igaz, úgy szeretni, mint ő, senki sem tud Isten bárányai közül, és úgy szenvedni sem, amikor állat-emberek csak úgy időtöltésképp kínozgatják őket. Igaz, az ilyen szadista barmok embertársaikkal is hasonképp bánnak.

Sok kutya vonult be a történelembe is. A legnagyobb hős, a mára feledett felfedező Lajka volna, aki kutyatársai közül elsőként és máig egyetlenként a Szputnyik-2 fedélzetén Föld körüli pályára állt 1957. november 3-án. Ki emlékszik már az igaz és bátor kutyára, erre a keverékre, aki rövid kiképzés után indult el az ismeretlenbe abban a biztos tudatban, hogy nincs visszatérés, mivelhogy ilyen készsége ennek a műholdnak, tehát ilyen visszahozó cucca nem volt. Lajka mégis beszállt a koporsóba, és a Föld körüli pályára állás után néhány órával visszaadta lelkét a teremtőnek.

És mégis egész jól járt, mert nevét úgy-ahogy megőrizte az utókor. Nem úgy, mint a szovjet idők több ezer vagy tízezer névtelen hős kutyáját, akik a Nagy Honvédő Háború során kétféle módon vehettek részt a győzelemben. Vagy csizmát varrtak a bőrükből, ami elég méltatlan végnek tűnik, vagy pedig robbanószerrel a hátukon náci tankok alá szaladtak, ahol is az elvtársak távirányítással felrobbantották őket. Nem tudni, eközben bánatosan néztek-e, okuk az lett volna rá mindenképp. Az én generációm a „Négy páncélos és a kutya” című sorozatból tanulhatta a kutyák világháborús ténykedését, de abban ilyesmik nem szerepeltek.

S ha már a név. Ki ne ismerné Blondit, Hitler bácsi imádott német juhászát, aki az egyetlen élőlény volt a kerek világon, aki iránt emberi érzelmeket táplált a bajuszos. Magát azonban nála is jobban szerette, így, amikor nem volt biztos abban, hogy az SS-től kapott ciánkapszulák tényleg hatásosak-e, a négylábún tesztelte. A kísérlet sikeres volt, ennek ellenére mégis főbe lőtte magát. Hatalmának csúcsain a Führer szívügyének tartotta a kutyák hadicélokra való felhasználását is, így erősen támogatta az intelligens négylábúak kiképzésére szakosodott iskola, a Tier-Sprechschule ASRA felállítását.

A még nála is hülyébbek – mint a suli nevéből is kitetszik – állítólag arról álmodoztak, hogy megtanítják beszélni őket, így a négylábúak őrizhették volna a kedves lágereket, és aztán jelentettek volna embertársaiknak. Volna. Ilyen félresikerült dolgokkal érkezünk el a hazai vizekre. Itt van nekünk ez a Vona nevű ember, aki egy vizslát használ arra, hogy szavazatokat szerezzen. A vizslának már eredendően bús szemei vannak, s ahogy Vonát elnézzük, ő is a kutya pillantását vette magára, takargatni óhajtván a farkast. Mellényúlt csöppet viszont, és kihívta maga ellen az igaz jobbikosokat, akik harci kürtöket, lábdobogást akarnak, nem ilyen kislányos merengést. Tavasszal meglátjuk.

De Orbán et. sem maradhatott ki a kutyázásból, hogy is és pláne, mert ő meg egy kuvasszal fotózkodott valami titokzatos okból. Mint közismert, a kutyás és a kisgyerekes képek hozzák a tömténtelen lájkot. Ilyen még nem létező tetszésre törekedett Hitler, Sztálin és Rákosi et. is, aki jótét lelkek előszeretettel mutatkoztak kisdedek körében. Orbán erre a szintre még nem jutott el – egyelőre nyugdíjasokban utazik -, de, ha a szükség úgy kívánja, előkerül a varázsdobozból ez a nyúl is. Ami viszont számomra örök titok, hogy a fővadász Semjénnek egy kutyás képe sincs. Lóháton ücsörög rendszerint, miközben meg a szalonkákat imádja. Beteg lehet szegény.

Óénédesistenem

Orbán Viktornak sem mondja meg senki, hogy tök unalmas és idióta, következésképp hívei is szabadon lubickolhatnak az egyszerűségben. Így kerek a világ.

Nem is oly rég az egri minorita templomban egy kokárdával feldíszített babakocsit installáltak a fogamzásgátlás ellen, amelyben egy koporsó volt található, felette pedig olyan feliratok, mint hogy a fogamzásgátló széles körű használata házastársi hűtlenséghez és az erkölcsi nevelés általános fellazulásához vezet. Meg egyéb cukiságok.

Ebben a szellemben imádsággal és énekkel tiltakoztak „Vona Gábor szavai és a balliberális ellenzék módszerei” ellen szegedi nyugdíjasok. A tüntetésre egy idős nő bevásárlókocsit vitt magával, benne nemzeti színű koszorúval. A bevásárlókocsit az imádságok és az éneklés után elhelyezték a Szűzanya szobránál, mondván, „a szeretet koszorúja a rágalom és a gyűlölködés elleni szimbolikus fellépést szolgálja”.

Ez is olyan szép legalább, mint a koton kiátkozása a feszület alatt, viszont semmi sincsen véletlenül. Spontán módon nem ennyire hülye az ember Szegeden sem, kiderült ugyanis, hogy a Mária-napi zarándoklatot Dobák Lászlóné hirdette meg, aki 2014-ben a Fidesz-KDNP Csongrád megyei listáján szerepelt, de nem jutott be a közgyűlésbe. Ő a Szent Rókus templomkertben mondott beszédet, kifejtve: a megbocsájtás és az ítélkezés Isten dolga, de ők nem felejtenek.

Azt nem tudom, hogy a rossebbe kerül egymás mellé Vona és a balliberális ellenzék, ami ellen a magam részéről csendesen protestálok. De látszik, hogy míg a vámpírok ellen a feszület meg a fokhagyma a fegyver, a sárkány ellen pedig természetszerűleg sárkányfű használatos, addig Vonát, meg a sötétben bujkáló balliberálisokat az ének, az ima, meg a nemzeti színek riasztják el.

Lehet benne valami, én is, amióta Orbán elkurvította a kokárdát, ha ilyet látok, már csak legyintek, hogy megette a fene az egészet. Így van ezzel minden, amire a mocskos kezeit ráteszi, most épp a kereszténység van zuhanórepülésben, ami devalválódást fényesen mutatnak az ilyen pörformanszok, meg az imalánc is, hogy el ne feledjük azt se.

Érdekes lehet robotként élni, holott a szingularitást még föl sem fedezték. Mindenesetre az utasítások telefonon és levélben érkeznek, mint majd hamarosan a Sorosról, amitől én rohadtul izgulok, mert nekem soha nem küldenek semmit, talán majd most.

Arra kíváncsi volnék egyébiránt, ha ott, a Mária szobor előtt elhangozna Isten igazi és különleges neve: Y(od) – H(é) – V(au) – H(é), mi történne akkor? A nénik a levegőbe emelkednének tán, mint Lillith, de ezt soha nem tudjuk meg. Mert a XXI. században élünk ugyan, de akkora Orbán szellemi környezetszennyezése, hogy úgy nagyjából a Halotti beszéd idejében lehetünk, ami amúgy gyönyörű szöveg, mégis elég távol esik a nemzeti színű hívektől.

Dzselál Ed-Dun Rúmi például a XIII. században ilyeneket bírt énekelni könnyedén: „Míg a lélek napjának arca fenn ragyog/ A szúfi, mint minden porszem, táncolni fog/ Azt mondják, a sátán műve ez/ E sátán szép. S a léleknek ő a test.” Ezt azért hoztam csak ide, hogy dicsekedjek, meg azért is, hogy megmutassam, Orbánon kívül is van élet, de még milyen.

Csak ezt a nénik nem látják a bevásárlókocsi mélyiről.

Alacsonyan szálló nyugdíjasok

„Az egyik lakótelep liftjéből egy Jobbik-szimpatizáns kidobott egy idős embert.” Ilyenekkel szórakoztatja a nagyérdemű, bár meglehetősen megcsappant olvasótáborát a hajdan szebb napokat is megélő Origo névre hallgató gyűlöletipari szakportál.

Az alacsony érdeklődésre tekintettel pedig, hátha elvész a szellemi mondanivaló, meg, hogy mire is gondolhatott a költő, sorra veszi át tőle a Móka Miki műsorába való történeteket az összes többi kitartott is, hogy még Hakapeszi M. is megértse, a biztonság kedvéért és miheztartás végett.

Arról nem tudhatunk meg semmit, hogy miként történt az affér, állt-e az a lift vagy mozgott, elszállt-e a nyugdíjas a légben, vagy csattant a lépcsőház kövén, eddig nem terjedt a képzelet, csak odáig, hogy a forrást hitelesítse, így: „Hetek óta keringenek már erről történetek, buszon, fodrászatokban, vagy családon belül, hetek óta mesélnek felháborodott emberek.”

Már látom, szinte látom, amint az Origo munkatársa, aki tegnap még Fidelitas-csicska volt, félelmet nem ismerőn, álruhában buszozik reggeltől estig, járja a fodrászatokat és békés családi ebédeken vesz részt titokban, hogy hírét vihesse az elemi erejű félelemnek és reszketésnek, amit Vona szabadított a világra és benne a nyugdíjasokra.

“Rettegnek az idős emberek Vona Gábor nyugdíjas-gyalázása óta” Ez a fogalmazás címe, olyan 5. b. osztályos színvonalon és szellemi kapacitással, ami már egyáltalán nem érdekel engemet, mint ahogyan Vona sem. És a nyugdíjasokat sem igazán, ebből fakad aztán, hogy az írói képzelettel egyáltalán nem megáldott őrsi krónikás meglehetős vérszegény sztorikkal áll elő a búra alól, vagy a tyúkhúsleves mellől.

A teljesség igénye nélkül: “Budapesten és több vidéki városban közismert, hogy elvakult Jobbik-szimpatizánsok biztatásnak veszik Vona szavait, az idős emberekben a Jobbik ellenségeit látják, és hogy Vona facebookos sorait idézve trágárul szidják a nyugdíjasokat, rosszabb esetben veréssel fenyegetik őket.”

Képzeld el, nyájas olvasó, amint békésen lavázol az utcán, és véres szájú fiatalok idézeteket szavalva akarnak meggyakni. Vagy vegyük ezt: „A fiatalok meg középkorúak egy része néhány hete úgy néz rám, mintha az ellenségük lennék, egy hetvenkét éves, nyugdíjas pesti mérnök mondja ezt. Gyakran sétál a tömbök közti kis parkban, a padokon rendszeresen ülnek huszonévesek, nem is mind visel bakancsot, a tetoválás vagy kopaszra nyírt fej sem mindre jellemző, de tudja, hogy jobbikosok.”

Továbbá: „Egy másik idős ember egy bankban sorszámot akart húzni, kereste, hogy a hat-nyolc gomb közül melyiket kell megnyomnia, majd megszólalt a mögötte álló, ötven körüli férfi: mi az, nem találod a gombot? Nem értette először, hogy ki és miért tegezi, megfordult, de kérdést sem kellett feltennie: majd a Vona rendet rak az ilyen hullák között.”

Ilyen életszerű történetekkel sikerült előállni a pancseroknak, akik még azt sem tudják, hogyan kell hazudni. Füst M. mester tanításai szerint mindent, még a legképtelenebb dolgot is meg lehet írni úgy, hogy hihető legyen. Egy feltétele van, egy pillanatra sem szabad kiesni a kreált világból, mert akkor hiteltelen lesz a mese. Ezek még ezt sem tudják.

De nem írni akarom én megtanítani ezt a bagázst, arról már lekéstek, és nem is azon óhajtok újra böstörögni, hogy ilyen aljas módon nem komilfó szavazatokra vadászni, mert már ezen is túl vagyunk régen. Ennél sokkal rémisztőbb, hogy mire megy itt ki a játék.

„Az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntése kinyitotta a kaput azelőtt, hogy egy felső határ nélküli automatizmus szerint osszák el a migránsokat az uniós tagállamok között – mondta Bakondi György miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Bakondi György hangsúlyozta, a magyar kormány nem támogatja ezt a rendszert, amely szerinte kísértetiesen hasonlít Soros György tervére.”

Ez az okádás ugyanaznap jelent meg, mint a vonás sztori. Hihetetlen, de van összefüggés a kettő között. Őszre zavargásokat vizionáltak, sőt, egyenesen hirdettek nekünk, most alapoznak épp. Kiderül majd, hogy itt verik a nyugdíjasokat, akiket meg kell védeni, közben a migráncsok elözönlik a hazát, ami szintén tetteket kíván.

Így lesz majd, hogy az ilyen CÖF csöcsökön nevelkedett Einsteinek elindulnak megvédeni a védendőket, felzaklatott buzgalmukban pedig borulnak az autók, és ki tudja, mi nem történhetik még, ami egy klafa szükségállapothoz szükséges. 2006-ból vannak már tapasztalatok, csak újra fel kell mondani a leckét. Ennek a sunyi előkészítése folyik az orrunk előtt. Nem egyéb történik.

Ó, drága nagymami

Németh Szilárd latin-görög műveltsége azt is kiderítette, hogy a nagymama a család legfontosabb része, a legerősebb láncszem mintegy a CSOK háza táján, és ehhez egészen Csepelig kellett mennie. Nem volt épp dolga a rezsi táján, ezért szűkebb hazájában nyugdíjasokkal kvaterkázott, hogy közösen gyűlöljék a Vonát. A megjelenteknek a birkózó guru el is magyarázta, kiről lenne szó, mert még nem hallottak róla, nem voltak benne a telefonkönyvben ugyanis.

De mindjárt kiforrott vélemények is születtek a dedóban, legfőképpen is az – az MTI szerint -, hogy a csepeli nyugdíjasok tiszteletet és megbecsülést várnak el mindenkitől, leginkább a politikusoktól. Ezen a ponton mindjárt szar került a propellerbe, mert ha én nyugdíjas volnék, és pláne nagymama, akkor fognám a fakanalamat, és pofán verném Németh Szilárdot, hogy ne nézzen már tök hülyének, meg főként ne infantilis bohócnak.

Koncz Zsuzsa, amikor még kissrác volt és naiv, rövid szoknyácskájában megdanászta ’62-ben, hogy „…vállalja az otthon összes gondját, mert nagymaminak úgysincs semmi dolga, hisz a jó nagyanyó otthon ül, s ez neki semmibe úgyse kerül…”, és egészen biztosan nem ezért szeretjük máma. Túlhaladta a vészekkel terhes idő a konty alá ütő gőzökkel operáló, és ezüstkörmökkel öltögető Malvinkák – lásd a Kincskereső kisködmön című thrillert -, világát, aztán mégse, ha a szavazatszedés úgy kívánja.

A Németh-féle ideális társadalomban a nyugdíjasok ilyen rezgő, fehér fejű bábuk, akiknek úgysincs semmi dolga, mert a párt majdnem két százalékos emelést adott nekik, következésképp imába is foglalják a kedves vezető nevét, és az ő szobra előtt borulnak le. Viszont kiérlelt és alapos véleményük van a világról, benne Vonáról és a Jobbikról. A Csepelen megjelentek részt vehettek valami házmesterképző stúdiumon, mert a híradó.hu szerint meglátták az összefüggéseket, a világot fenyegető káoszt, ha nem Németh és csapata kormányol. Érdemes szó szerint is vizslatni.

„Volt, aki szerint a nyugdíjasokon keresztül a családokat támadták meg, mert a nagymamák a családok legfontosabb részét képezik, és hogy jön valaki ahhoz, hogy a nagymamát egy ilyen vérben forgó szemű, agresszív valakinek nevezze. Németh arról is beszélt, hogy másokban az a kérdés merült fel, hogy ha bármely kisebbségi csoportot ilyen típusú támadás érhet egy ellenzéki politikus részéről, akkor mi lesz, ha majd hatalomra kerülnek, meddig fognak elmenni, és mit fognak megengedni maguknak.”

Olyan nyugdíjas nincsen – Harrachon kívül -, aki így beszél, esetleg a székházat védő savas bácsi, de ő meg nem ilyen kifinomult lélek. Ezen túl, aki nyugdíjast én ismerek, keresztbe leszarja Vonát, és persze vele együtt Németh Szilárdot is. Leginkább az a gondjuk, hogy a csirkelábakat beosszák, naponta egy, mert hizlal, vagy – ilyet is tapasztaltam -, hogy egy tojásból hogyan lehet rántottát és galuskát csinálni egyszerre, és ez nem vicc. Megengedem, hogy nem mindenki éhezik, de nem is mindenki tökhülye. Tele hassal is lehet szidni a Fideszt.

Ami ebben a kuplerájban mégis felzaklat, azt hiszik ezek, hogy mindenki olyan imbecillis – ha megengedő vagyok -, mint a pártjuk krémje Kósástól. A magyar nép pedig rózsaszínű barbie-világban él, talpai egymásra lépnek, a nyugdíjasok pedig alélva hallgatják Konczot – akitől én kérek elnézést, senki nem születik tökéletesnek -, miszerint: „…Ó, ó, ó, nagymami, drága nagymami. Jajj, de jó, hogy köztünk élsz! Tenálad nem lehet senki kedvesebb, Mindig adsz csak és nem kérsz…”

Hát, lófaszt, mama, hogy Gyurcsány örökzöldjével cifrálkodjak ismét. Ha nyugdíjas volnék, pláne nagymami, azt javasolnám a rezsis embernek, hogy a saját farkával csapkorássza azt a nyüves csalánt, és ne az enyémmel. De hát, nem vagyok nyugdíjas, és, ahogy kinéz, nem is leszek soha már a NER legnagyobb megelégedésére.

Elpattant egy húr

Özv. K.-né, Manyi néni, nem volt egy partizán alkat, meg forradalmár sem soha. Ugyan nem vak komondoros, de azért magyaros idillben pörgetett le az urával olyan negyven évet, mígnem Abadonna le nem vette a szemüvegét neki, vagy a mája ment össze, ez is lehet, nem tudható bizonyosan, de mindenképpen elvitte az ördög. Ez ellen már nincs mit tenni. Kampec dolores, ahogyan az öreg paraszt mondja a bajszát pödörve.

Manyi néni addig sem túl érdekes élete a temetés után még lehangolóbb lett, és percre pontos. Úgy működött, mint egy kakukkos óra, reggel, dél, este, tavasz, nyár, tél. Az egyre gyorsuló időben apró megállókat jelentett Margit, a szomszéd özvegy, a valaha volt zenetanár, aki göcsörtös ujjaival már a cipőjét sem tudta megkötni, nemhogy zongorázni, a lelke finomsága ettől viszont még hatalmasabbra nőtt.

Manyi néni azért elviselte minden nap déli tizenkettő és délután három között, és csak azért, mert addigra minden elképzelhető munkát elvégeztek a lakásban, és mindkettőt az a veszély fenyegette, hogy a tompa délutánokban szeletenként őrülnek meg, és észre sem veszik, hogy rajtuk röhög az egész utca.

Így volt ez azon a napon is, amikor a zúgó hőségben egyszer csak megcsörrent a telefon, amitől porfelhő emelkedett ki belőle, mutatva a magány hatalmát. Azóta nem volt használatban, amióta az utolsó kondoleáló hamis hangja is el nem halt benne, tehát ide, s tova ezer éve talán, vagy még több. Megrezzentek az öregasszonyok a váratlanságtól.

– Mi a rosseb. – Cihelődött Manyi néni a jószághoz, felvette, kifújta belőle a halott legyeket és szúnyogokat, aztán kapcsolatot teremtett a falakon túli világgal. – Ki van ott? – Kérdezte, és Margit is érdeklődött, hogy hát ki is lehet az. – A Fidesz. – Mondta Manyi néni, és elkerekedett a szeme. – Hangosítsd ki, hangosítsd ki! – Kérlelte a széplelkű hajdani zenetanár, és Manyi néni megnyomta az a rohadt gombot. Ilyeneket hallottak:

„…Azért hívom, mert önnek is tudnia kell, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke megsértette a nyugdíjasokat. Azt mondta róluk, hogy szennyvíz folyik a szájukból, magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, és trágárul ordibálnak. Ez felháborító! A Jobbik szégyellheti magát! Nem először fordítanak hátat az időseknek, nem először sértegetik őket. Vona Gábor kijelentése csak a legutóbbi példa. Ne felejtsük el, emlékezzünk erre, amikor majd szavazunk! Köszönöm, hogy meghallgatott…”

Aztán csönd lett nagyon. Margit látta, hogy Manyi néni arca elfehérül, illetve fehérebb nem lehetett, inkább olyan opálos-viaszossá vált, a szemei pedig fennakadtak, hogy szinte ördögűzőt kellett hívni hozzá a ráereszkedő hártya miatt. Száját pedig hatalmasra tátotta, és Margit csodálkozott, hogy nem esik ki a protkója. De valami csoda folytán a helyén maradt, hogy olyan cifraságoknak engedjen utat, amilyeneket csak vajúdó cigányasszonyoktól lehet hallani.

– Telefon? Telefon, mi? Hogy szakannátok meg a telefonálásba’, rogyna rátok az ég, csapna belétek az istennyila, mocsadékok, szartúró bogarak! – Margit vetette a keresztet buzgón, és de… Manyi, hát…, sóhajokkal igyekezett megállítani az áradatot, és elkerülni egyben Isten haragját is, de nem volt menedék, Margit nénit tényleg megszállta a sátán, csak ő lehetett. – Az uram rokkantját elvenni? Leveleket irkálni? Nyugdíjat emmejé’ cseszd meg. A drága Tóth doktor is elment, elüldöztétek, itt döglök meg, nincs, aki gyógyszert írjon, de minek is, ki váltja azt ki, he? Stadion? Migráncs? Kenyérvégem van a spájzban, cseszd meg. A cipőm lerohad, éppen, hogy éhen nem döglök, ki szégyejje magát? Ki? – Karjait felemelte, mint valami másodosztályú próféta. – Szavazzon rátok a radai rosseb.

Amilyen hirtelen jött a vihar, azonmód tűnt el egyszerre. Manyi néni amazonból reszketeg öregasszonnyá vált újra. – Mit főzöl Margitom? Nekem van tegnapról egy kis paprikás krumplim. – Ezt mondta, Margit nézett rá bambán. – Tudod, hogy ezt nem hallotta senki? – Kérdezte az áradatra utalva, de Manyi néni már el is felejtette a lelke sötétjét. – Láttad tegnap a híradóban ezt a Németh Szilárdot? Milyen föss ember. – Ilyet delirált, Margit pedig csodálkozott, hányféle világ van a Földön. – Egy kis grenadírt csinálok. – Ezt motyogta Margit, és a rend végleg helyreállott. Csak a telefon sípolása hallatszott, mert Manyi néni elfelejtette visszatenni a kagylót.

Napi hülye

Van a fideszfiúkban valami sajátos kényszer, hogyha eljő a vasárnap, akkor összetrombitálják a sajtó segédmunkásait, hogy agyuk különös, bugyborékoló tartalmát megosszák a nagyvilággal. Mindezt tán azért, hogy a hívek ne maradjanak szellemi falat nélkül, az ellenoldal pedig höröghessen vagy röhöghessen, ki-ki gusztusa szerint.

Tegnap, amikor megdőlt a melegrekord megint, Németh Szilárd volt a soros – hehe -, hogy magas hőfokon tartsa a harci kedvet, és az ínyencek dörzsölték is a tenyerüket, mert az ő szeánszai mindig különleges szellemi kulináris élménynek ígérkeznek, és, magunk közt szólván nem is kellett csalódniuk. Új értelmet nyert a világ a csepeli fiatalember szavai által.

Mielőtt azonban belevágnánk mondandója ismertetésébe, némi malíciával vegyes csodálkozással tesszük fel a hangszórót érő kérdést, miszerint Németh Szilárd mért nem a templomok dohos, tömjénszagú mélyén hűsölt a megszentelt napon, hiszen valaha ezt annyira akarták, hogy még a boltokat is bezárták miatta. Mindenkinek sokkal jobb lett volna, ha a miatyánkot pofázza, és nem azt, ami alább következik.

Németh Szilárd, mint szülőanyja, Orbán Viktor, meg úgy általában az egész tolvajbanda szerte a világon összeesküvéseket föltételez, amely az ő Istentől eredeztetett hatalmukat akarná aláásni és aknázni, és így volt ez most is, midőn a rezsiharcos előállott a farbával, hogy aszondja: „Egy olyan furcsa koalíció alakult ki az ellenzéki oldalon, amelyben a baloldalt Soros György, a Jobbikot pedig Simicska Lajos rángatja, finanszírozza.”

A Sorost azt már megszoktuk, ez a simicskás közlés viszont teljesen új, és itt a lényege: „Simicska Lajos azt követően gondolta úgy, hogy kell keresnie magának egy parlamenti pártot, miután a Fidesz-kormány nem úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt, a parlamentben neki nem kedvező döntéseket is kezdeményezett. Vona Gábort meg is találta, meg is vette dekára, Simicska Lajos a Jobbiknak juttatott pénzért cserébe azt kérhet a párttól, amit akar.”

Érdekes dolgok ezek, el nem tudom képzelni, Simicska mi a szart kérhetne cserébe az amúgy nem létező támogatásért, de a Dunában megbúvó ellenséges békameberek óta tudjuk, hogy a veszedelem ott van minden kilométerkőnél, ott lapul minden bokorban, de legfőképpen Németh Szilárd likacsos agyában.

Viszont még ez sem volt elég, Vonát is meg kellett rónia a cuki kutyás pálfordulásáért, mondván: „A párt agyonhallgatta a kvótanépszavazást a részvételi arány csökkentéséért, majd nem szavazta meg a betelepítési kvóták ellen kezdeményezett alaptörvény-módosítást, továbbá végig összeállt azokkal az álomgyilkosokkal, akik az olimpia megbuktatásával akartak maguknak új politikai esélyt teremteni.”

Aztán, amikor ebbe a katyvaszba valahogyan még belekeverte Heller Ágnest is, akkor tényleg látszott, hogy egészen nagy a baj, amit bizonyított a szimfónia befejező tétele is, ami így szólt: „A Jobbikkal ellentétben a Fidesz-kormány nem engedett semmiféle üzleti, vagy politikai nyomásgyakorlásnak, és ezután sem fog.”

Nos, ekkor a magam részéről fölnyerítettem, és egyben meg is sajnáltam szegény ördögöt, mert nagyon szar lehet ilyen szellemi munícióval élni abban a világban, amelyről fingja sincs az embernek, mert eltakarják előle a fényt a rezsicsökkentett csekkek. Mindenki mögött áll valaki, ez tudvalévő, Németh Szilárd mögött is ott áll a főnöke, aki kiterelte őt a pihenőnapján ökörségeket előadni, és nem mehetett ezért misére, de még TESCO-ba sem. Hallatlan.

Viszont, mint aztán a nehéz nap délutánján kiderült, a simicskázás nem volt ok nélkül való. Állítólag a hajdani haver házát hetek óta megfigyelés alatt tartják a paparazzik, ami kezdi kiborítani Lajosunkat, és most a gecizésnél bővebben is kifejtette álláspontját, mondván: „Ez egy büdös bűnöző banda, amelynek el kell takarodnia.” Mindezt az egyik fia, Ádám egészítette ki ezzel a szösszenettel: „Azért a családdal csak ésszel! Viktor! Most az kell neked, hogy teljes coming outot toljunk a kis pereputtyodról??? Teljeset???? Ettől félsz te is! Ti vagytok a nagy keresztények???”

Mi pedig mindezek után szívrepesve várjuk már azt a coming outot, ami viszont soha nem fog bekövetkezni. Ugyanis, amikor Lajos még NAV elnök volt, és a „Hosszú bájtok éjszakáján” eltakarította a mocskot, akkor börtönt érő bűnrészessé vált maga is. Ergo, kölcsönösen tartják egymást sakkban a gecivé vált cimbivel, nagy reményeink tehát ne legyenek. Marad nekünk, hogy Németh Szilárdon röhögjünk, és ez se semmi.