Kovács Zoltán kormányzati levelező, hivatalosan nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, másképpen a The New York Times és a The Washington Post réme lesz a Nimród Vadászújság főszerkesztője július 27-től. Mér’ nem a Semjén, ugye – merül fel óhatatlanul -, aki amúgy is telefossa mostanában a könyvespolcokat ájtatossággal, ezen kívül pedig szarvasokkal szárnyal, bocskaiban csapatja lóháton, az Isten is vadászos főszerkesztőnek teremtette. Meg a Párt is.
De még Lázár is autentikus lenne vérbe áztatott tollforgatónak, mert ő és dzsentri haverjai meg százával gyilkolásszák a fácánokat, ez se rossz buli. Bár Lázár inkább filmrendező lesz, ha megnő, ahogyan ezt Bécs utcáin bizonyította. Mint kitetszik, tele van tehetségekkel a Fidesz, csak titkolóznak. De mindegy már, Kovács lesz a főszerkesztő, és sóhajt egyet az ember csak Török Monika szállóigévé vált mormogására emlékezve, miszerint valaha ez egy szakma volt. Mármint az újságírás.
Ma is az, csak alig van szakmunkás, de ez egy másik történet. Máma Kovács főszerkesztő fölött búsongunk vagy élcelődünk gusztus szerint, hogy akkor most mi van. Egyébként hazudnánk, ha teljesen új fiúnak állítanánk be Kovácsot, hiszen hamvas ifjú korában volt már lapalapító (Debreceni Disputa). Igaz, a főnöke is (Századvég), aztán látjuk, mire jutottak a lapok is, az emberek is, amivel csak arra hívnám fel a figyelmet, nem árt, ha végig járja az ember az utat.
Először tanulja az újságírást, aztán lesz slapaj, és így tovább, mígnem az ormokon ott várja a főszerkesztői fotel, amikor már az egész szakma oda-vissza a kisujjában van, rutinos és higgadt, de legfőképpen független. Ehhez képest a fideszcsürhe lapalapítással kezdi, azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszkot, és ez a mentalitás rajta is marad az egész elcseszett életében. De ez megint csak jellemrajz és nem történet, holott azt ígértem.
Az Országos Vadászati Védegylet, mint a Nimród kiadója – vagy mije – kérte fel a levelezőt főszerkesztőnek, illetve nevezte ki a nemes feladatra, mert vadászkiállítás lesz nálunk bazi nagy, és a levelező ennek a kormánybiztosa is egyben. Az árukapcsolást ez magyarázza, ámde nem indokolja mégsem, hiszen hogyan veszi ki magát, ha arról írok kritikus hangon, amit magam csinálok. Ez akkor nem újság, hanem brigádnapló vagy kislányok rózsaszín emlékkönyve behajtható titokfülekkel.
De képzeljük el csak úgy ábrándozásilag, mivé lehet a Nimród Kovács főszerkesztő kezei alatt, akinek az élete momentán abból áll, hogy leveleket irkál a már emlegetett imperialista orgánumoknak, amelyek bántják a kedves vezetőt és ocsmány rendszerét. Kovács leendő főszerkesztő pedig ezeket cáfolgatja, vagy küldi el a kurva anyjába a liberálbolseviki tollforgatókat. Most viszont egy egész újság állhat a szolgálatába, és ahogyan Pelikán is megalkotta a Szocialista Szellem Vasútját, Kovács is azt tesz az újsággal, amit csak akar.
Erős lesz a levelező rovat, teret kapnak a migráncs szarvasok és vaddisznók elleni küzdelmek, mert azok eleszik a magyar szarvasok és vaddisznók elől a kaját, megerőszakolják a disznólányokat és elveszik a keresztény kultúrájukat. Már láttak is a Pilisben, a szívcsakra közepén burnuszos kanokat, sötét bőrű vaddisznókat, akik arabul beszéltek, uram, irgalmazz. Nyilvánvaló, hogy szórakozok, mert azért ez a Kovács nem ennyire hülye, csak az Országos Vadászati Védegylet teljesen reménytelen.
Meg az ország, amelyik ilyen szervilizmusba kényszeríti az alattvalókat, illetve abba a tévhitbe kergeti, hogy a lapnak jó lesz, ha valamely muftit kérünk fel a gardírozására. Olyan ez – hogy stílszerűek legyünk -, mint amikor a kutya a hasát kínálja a támadónak, s egyben a velünk élő Kádár rendszer – amely már Orbán nevű – ékes bizonyítéka, amikor a pártbizottságból érkezett főszerkesztő a lap élére, aki ugyan hülye volt mindenhez, de politikailag kordában tartotta a dolgokat.
Voltaképp ez lett volna a mondandóm, hogy itt vagyunk újra sajnálatosan. Mert Kovács főszerkesztő nyomora engemet nem érdekel egyáltalán, se a Nimród sorsa, eggyel több vagy kevesebb már nem oszt és nem szoroz. Viszont Zoltán Attila meg érdekel nagyon. A kinevezésről szóló tudósítás ugyanis így végződik: “A védegylet megköszönte az eddigi főszerkesztő, Zoltán Attila munkáját, aki három évtizeden keresztül vezette a több mint százéves Nimród magazint.”
Nekem fáj Zoltán Attila sorsa, bár fogalmam sincs, ki is ő. Mert, ha nyugdíjba küldték három évtized után, ha pedig lapátolni, megtestesíti a rühes országot, amelyben ezek (Fidesz) minden szögletbe beülnek, mint a kosz. És még csak – bármilyen furcsa is – nem is Kovács főszerkesztő zavar engem, mert teszek rá, hanem a vadászok habitusa. A bizonytalan szolgalelkük, akik maguk kérték és rakták a gauleitert a fejük fölé. Az ilyenektől rohad szét az ország, és tanulságnak mára ennyi elég is.