Kacsa-e Szijjártó vajon?

Két idézet:

1 (egy): “Egy világjárvány idején, amikor naponta emberek halnak meg és vesztik el munkahelyüket, az európai polgárok befizetett adójából a jól fizetett európai bürokratáktól jó lenne, ha inkább az európai országoknak abban segítenének, hogy minél több életet és munkahelyet tudjanak megmenteni ahelyett, hogy politikai megrendelésre “boszorkányüldözést” folytassanak egyes tagállamokkal szemben ” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vera Jourova uniós biztosra utalva, egyben „szégyenteljesnek és gyalázatosnak” nevezte a viselkedését, mert kijelentette, ha kies hazánk nem tartja be a jogállami normákat, pénzelvonással fogják sújtani.

2 (kettő): „Lovag (Sir Bedevere): – Csendet! Aztán tudjátok-e, hogy több módja is van annak, hogy megtudjuk, boszorkány-e?
Tömeg: – Több is? Mondd el, halljuk, halljuk! Mondd el nekünk is, mi az?
Lovag: – Mondjátok meg: mit csinálnak egy boszorkánnyal?
Tömeg: – Elégetik… megégetik!
Lovag: – És mi egyebet szoktak még elégetni?
Tömeg: – Több boszorkányt! – Fát!
Lovag: – Helyes. Miért égnek a boszorkányok?
Bőrsapkás a tömegből: – Azért, mert fából vannak.
Lovag: – Úgy van! És hogyan győződhetünk meg róla, hogy ő fából van-e?
A kaszás a tömegből: – Ha hidat építünk belőle!
Lovag: – No-no fiam, kőből talán nem lehet hidat építeni?
A kaszás a tömegből: – Ööö… de igen…
Lovag: – Elmerül–e a fa a vízben?
Tömeg: – Nem. Nem, lebeg rajta… – Dobjuk a mocsárba! A mocsárba! Fogjátok meg!
Lovag: – Csendet! És mondjátok meg nekem, mi lebeg még a vízen?
Tömeg: – A kenyér! – Alma is! – Picike szikla! – Hulla! – Hasas bankó…
Lovag: – Na, na, nem… nem.
Tömeg: – Olaj! – A szöcske, a szöcske!
Lovag: – Nem, nem, nem!
Arthur: – A kacsa!
Lovag: – Ööö… Ez az! Ez az! Vonjuk le a logikus következtetést! No?
A kaszás a tömegből: – Ha ő… ugyanannyit nyom, mint egy kacsa…
Lovag: – Hmm. Na?
A kaszás a tömegből: – …akkor fából van…
Lovag: – Következésképpen?
Tömeg: – Boszorkány! Boszorkány! Mérjük meg!
Lovag: – A legszebb vasár- és ünnepnapi mérlegemen!” – hangzik le a Gyalog Galopp című filmben, és ennél többet nem is szeretnék mondani. Sokszor a hallgatás többet jelent ezer szónál.

Nyunyó néni nagy huncut

Nem Müller Cecíliáról lesz szó. Annak ellenére nem, hogy Hadházy Ákos, a nemzet – köztársasági értelemben és nem nyálas orbániasan vett – eleven lelkiismerete és egyszemélyes morálja őt jelentette fel költségvetési csalásért. Sőt, az OLAF-ig is elmegy, mintha érne ezzel valamit is Polt abszurdan aljas világában a Kárpátok alatt. Nem tétel egyébként az a háromszázhetven millió, amiben Nyunyó nénit hunyónak látja a volt állatorvos, aki Nyunyó néni ennyiért szervezteti meg csókosokkal a vastagbélszűrésen részt vevő háziorvosi szolgálatot a feljelentés szerint. Holott Hadházy szerint ilyesmire épp alkalmas a Pintér által dirigált egészségügy erre a célra tartott házi irodistája munkaidőben és a fizetéséért.

Erről szólt a tegnapi korrupcióinfó, és mi szájtátva konstatáltuk, hogy Nyunyó nénit a jelek szerint ím, fölfalta a rendszer, viszont, szintén a jelek szerint lehet, hogy nem is tud róla. Nyunyó néni, született Müller Cecília létezéséről a pandémiáig nem is hallottunk. Mert mi egy országos tisztifőorvos feladata békeidőben? Na, ugye. Köjálos emlékeink szerint neki kell leadni a székletmintát, ha pincérek akarunk lenni nyári munkán, a köznapi ember a múlt ködében egyáltalán nem volt ahhoz szokva, hogy ő jelenti be neki reggelente mit szabad és mit nem. Egy tisztifőorvos egyáltalán nem élet-halál ura, hanem kis, koszos fogaskerék a köznapokban, akivel – és intézményével – egy Kiss Jenő nevű közmunkás lehet, egy életen át nem is találkozik.

Netán nem is hall róla egyáltalán. Most pedig ő mondja meg neki, mehet-e a dolgozni, azt, hogy a gyereket az ablakban szellőztesse, ő ad engedélyt édesanyja meglátogatására, ad tanácsokat, hogy a hypóval tojásokat mosson és ne igya meg, megszabja, mikor mehet boltba, valamint oltakozásra buzdít. Nyunyó néni Kis János közmunkás óvó-, és tanító nénije lesz, a nagyanyjába ojtott anyukája, de egyben zupás őrmestere is. Nyunyó nénit a járvány teremtette meg, ebben a szánalmas, mókás formájában pedig Orbán, aki Hadházy feljelentéséből következtetve teljesen el is uralkodott rajta. Nyunyó nénit beszippantotta a NER, holott ennek nem kellett volna szükségszerűen megtörténnie, mint ahogyan annak sem, hogy aki Orbán vonzáskörébe kerül, mind gazember lesz.

Ezért nem Nyunyó néniről – született Müller Cecília – van szó most, hanem a NER, s ebből fakadólag Orbán Viktor személyiségtorzító hatásáról. Hogy törvényszerű-e a mellette való elzüllés, vagy aki a közelébe kerül, már eleve azért jut oda, mert megbújik benne a gonosz, ami aztán a vezénylő tábornok mint csillag körül keringve kivirágozhat. Van tapasztalat arra is, hogy megismerve a felcsúti igazi énjét közeli ismerősei vagy munkatársai hanyatt-homlok menekülnek tőle, másokat pedig épp a törvényen kívüliség vonz oda. Ők a leghangosabbak. A mai kínálatból Varga igazságügyis, Kovács levelező vagy Novák vak komondorügyi miniszter, akik a Marquez által oly szépen körülírt talpasok, akik azt is megteszik, amit a gazda még ki sem gondolt.

Sőt, a kívánalmaknál sokkal messzebb is elmennek. Például Németh Szilárd is önként és dalolva csinál hülyét magából, mert így véli hasznosnak és tartalmasnak a nyomorult életét, a rendszer nem véletlenül ennyire stabil. A hideg, számító, érdekből behódolók és rajongó ostobák masszája élteti, nekik közösen lépnek egymásra a talpaik. A racionálisak sérülés nélkül szállnak ki a téboly ringlispíljéből, amikor megszedték magukat vagy fordul a szél, a bávatagok viszont zokogva fognak összeroppanni a változó történelem súlya alatt. Nyunyó néni ebben a laborban azért érdekes, mert nem tudjuk hová tenni. Nyunyó néni nagy huncut, mert nagymamásan csillog a szemüvege, de a jelek szerint nincsenek emberi érzelmei.

Mindenkit átver, de lehet, nem szándékosan. Hogy nem szimpla székletvizsgáló szakember, az akkor derült ki, amikor a kerítésnél mutogatott a túloldalra, miszerint onnan fenyeget a vírus, tehát beállt a falkába vonyítani. Hogy önként és dalolva tette-e vagy parancsra, édes mindegy, de onnantól elveszítette azt a jogát, hogy elnézően hallgassuk az infantilis előadásait reggelente. Korpa közé keveredett, és hogy mennyire, azt Hadházy feljelentése is mutatja, amely arra utal, hogy a gépezet fontos alkatrésze immár, és nem csak hasznos hülyéje. Személyében mégis érdektelen, mert nem az organizmus a fontos, hanem a szerep. A gúnya, amiben föllép a NER színpadán, hozzá téve a magáét a szégyenteljes előadáshoz. És az ilyeneknek nincs bocsánat.

Kampec dolores CVIII. – Légy (m)a gyerek

Így január végére sem múlt el még szilveszter, a papírtrombiták hangja most is pattogott ide-oda a Szentháromság szobor, a templom tornya és a kocsma kéménye között, amely úgy pipált, akár bármely olajos hajú reménytelenül a sparhelt melegénél, és a csillagok is úgy ragyogtak épp, mint tavaly, amikor este lett. Tehát állni látszott az idő, bár a remény szaladt. Béla is még az év leteltének iszonyatában bolyongott ide-oda, csuklyás szemei előtt bukott le a nap és kelt fel a hold, hogy semmi sem változott, szava sem, volt és akadt azóta, és végleg Buddha lett. A magasztos, aki csak nézi a világ folyását szoborszemeivel, szoborfüle van és szobor a pötty a homlokán, a transzcendens bucsui vásárfia lett ő vetkőző nős toll, műanyag pisztoly és similabda fűrészporral töltve is egyképp.

Minden volt Béla, mint ahogyan örökké volt, lesz és van a székén a kocsma kövén a feneke jól ismert vonalaival, a fa tetején és a kukoricás szélén a temetőbe haladva, csak otthon nem járt már tán egy éve is, vagy soha talán. Aztán mégis valahogyan, mert emlékezett arra, amikor a legyét siratta valaha. Az ő légy cimboráját, akit magára hagyott a szoba pusztaságban pókok meg az éhség martalékául, és el sem tudta temetni, így nem volt miatta a végtelenben sehol vagy épp egészen ott. Így mélázott Béla fülében még a trombitákkal az ivó székén három parttalan hete már, és nem akaródzott jönnie, de nem is tudott. Körötte az olajos hajúak, a bánatos szeműek élték menetrend-életüket, szítták a keserű cigarettát és ágyba dőltek bizakodva kelve ki mindig újra belőle, és mindig ugyanúgy.

Egyszer csak rézsút sütött be a nap, és a redőny léceivel csíkokat rajzolt a fröccsök ura arcára, amitől olyan lett, mint önmaga börtöne. A rács, a foglár és a rab egyszerre, a kívül, belül leselkedő halál, Isten és szülötte, kezdet és vég, azaz a magány. Béla gyönyörködni kezdett volna a szív efféle szobrán épp, kibogarászni készülve az üzenetet, amit az idő küld neki, buddhaszeme kitágult volna, buddhafüle hallani készült rőzsedalokat, amikor birizgálás futott végig a karján. Fürge csiklandás mint a lehelet, sóhajtás csupán, de annyira épp, hogy rá kellett nézni-tekinteni, mint hatalmas istennek, akit a halandók zavarnak a halhatatlanságban, ami kettőnek összekeveredni nem szabad soha, mert ott ér véget a hit és kezdődik a vallás. Jönnek a papok, bádogbánosok sunyi szemekkel, és elkezdenek harangozni, aminek vége soha jó nem lehet.

Egy légy rohangált Béla karján a szőrerdőben, kelt át a dalmahodó ereken, fedezte fel a világot, ami annyira új volt, hogy nevet sem talált még neki. És olyan apró volt ez a lény, hogy áttetszett a napfényben, vagy fényből is volt talán a jelenés. Bélának eszébe jutott hajdanvolt legye, és úgy tört föl benne a fájás, mint valami gejzír. Ciklopi hatalmassággal beterítve a lelke terét. Hogyhát ő e az, a fia vagy a szelleme csak, miféle lélek és csoda birizgálja fenséges karjait, amiket másra használni már úgysem lehet, csak légyóvodának temetővel elegyest. Moccanni se mert, tartotta vissza a lélegzetet, hogy el ne sóhajtsa a csodát, és a bajszaiból fröccs csöppöt tett az ujjaira kínálva erősen a kölyöklegyet, aki ím, visszahozta a mába.

Odapöttyentette azt a fröccsöt karja egyik völgyébe, így hívta barátságra a legyet, koccintsanak arra, hogy megérkezett, itt van, mint a tavasz üzenete, pedig csak január van. Ízlett a fröccs a légynek, jófajta rizling volt, azért, hörbölte a légy erősen anyatej helyett, hogy elkezdtek a lábai rogyadozni, ahány volt, annyifelé állt, sőt. Cincogó hangon dajdajozott, mígnem elájult szegény, mert mit is tehetett volna mást. Húzta a lóbőrt Béla karján, aki pisszegte a fröccsök urát, és mind az olajos hajúakat kizavarta, és hazamentek a legények. És látta Béla a légy álmát tehenekről és pottyantásukról, disznóólak röffenéseiről, ezek mind szálltak fel a légy álmaiból, mint a vágyott mennyország, az élet célja maga, a beteljesülés orgazmusa vagy a lét gyönyöre. Egy nagy barátság vette kezdetét megint és újra.

Amit óvni kell, érette tenni és dolgozni, úgyhogy Béla fogta a cigarettát, meghámozta, és paplant hajtogatott a papírjából, duplán rétegelve, és gondosan betakarta a karján horkolva szétterülő legyet. A fröccsök ura pedig csak nézte, hogy mi folyik, mi történik, az olajos hajúak pedig dörömböltek az ajtón, mert csetlett a bélük erősen, és így lehetett, hogy fölverték a kölyöklegyet, föllármázták az álmaiból, aki papírtakaróját lehányva magáról, egyet nyújtózva fogta magát, és beleröpült a fénybe, de úgy, hogy vissza se nézett. Béla nézte a karján a barátság romjait, fröccsfoltot és papírtakarót, hallotta, hogy az olajos hajúak, a bánatos szeműek özönlenek be az ivóba még a mise előtt, a harang is zúgni kezdett, így azonmód múlt el a szilveszter és egyben a tavasz, és megint útra kelt a falu, és megint ment a télbe, vijjogva, sírva, kergetőzve.

Gyuszi szomorú

Rendőrségünk, aki szolgál és véd minket – úgy is, mint migráncsok rohamai és dudálós gonosztevők ellen –, tegnap beszámolt egy hőstettéről, mikor is erős munka után elkaptak egy felettébb veszélyes, társadalmunk keresztényi épülésére módfelett ártalmas alakot, aki fűrészport akart lopni. Elfogták őtet, kicsikarták a beismerést, és elhatározták, hogy őrizetbe veszik. Egyenesen két zsák fűrészport akart lopni a haramia, már bekészítette a zsákmányt a babakocsijába, amivel fuvarozta volna el, de a tulajdonos megzavarta, így elinalt. Ezután hajkurászták őtet a rend éber őrei, és ártalmatlanították.

A fűrészpor – mint a heroikus történetből kiderül – meglett, mert el sem tűnt, ahogyan a bűnös hanyatt-homlok menekülve odahagyta a babakocsival együtt. Nem tudjuk, mi lett a babakocsival, ki volt annak a sofőrje, milyen típus volt. Nyugati-turbós-alufelnis fűthető üléssel, dízel vagy elektromos, vagy olyan, amilyeneket lomtalanításokon láthatni kulló szerepben lehangoló emberi sorsokat mutatva. Minden bizonnyal bűnjelként szerepel a raktárban, mint a nagy fűrészpor-rablás bizonyítéka, egyben társadalmunk romlásának jele, amikor a lélek huss, elillant belőle, hogy vissza se nézett.

Nem tudom, mi most az árfolyama egy uncia fűrészpornak, mit mutat a tőzsde, ér-e egy zsák fűrészpor egy zsák krumplit, ami tán mindegy is, mert a bűnt üldözni kell erősen. Meg kell torolni a kakaóscsigát, dudálást, elhajló mesekönyveket és elképzelt dolgokat is. Budai Gyula fideszistának erre hivatala is volt, mint elszámoltatási kormánybiztos. Elég csak ránézni erre a Gyulára, s látszik mindjárt, hogy bűn előtte meg nem áll, hanem visítva menekül. Budai Gyula abban az időben kapta ezt a hivatalt, amikor Pokorni kollégája párttársait kézlevágással fenyegette, ha a közösbe nyúlnak.

Ezért Pokorni el is tűnt a Fidesz ormairól, s hogy ideája haszontalan volt, abból is látszik, hogy a Fideszt nem félkarúak pártjának hívják. De nem azért, mintha Pokorninak ne lett volna alkalma használni a macsétéjét, hanem, mert az erkölcsök föllazultak erősen. Most, hogy mindenki lop, mondhatni, ez a belépő a klubba, ez a Budai nosztalgikusan emlékszik vissza az időre, amikor elszámoltatási kormánybiztosként, élet és halál uraként grasszált, munkájának eredményessége pedig azon volt mérhető, hány szocit tudott vezetőszíjon mutogatni. Nem volt túl sikeres.

Olykor azonban elszámoltatási kormánybiztosok, hajóskapitányok bekattannak, és rögeszméjükké válik valami vagy valaki. Ahogyan Ahab kapitánynak Moby Dick, Budainak Gyurcsány a nemezise, hogy azóta sem tud lekattanni róla. Most is, hogy Biden nyert az usákoknál és nem Trump, Budainak erről az ugrott be: Gyurcsány. Sőt, hozzá tette, élete nagy kudarca, hogy Ferencet nem tudta börtönbe juttatni. Mi pedig azt tesszük hozzá, akkor elszámoltatási munkáját végezte rosszul, vagy a hivatal volt fölösleges. Az volt, de Budai generikusan is az.

Az amerikai demokrata győzelem azért idézte fel benne Gyurcsány lebegő képét, mert eszébe ötlött, hogy állítólag Eleni Tsakopoulos Kounalakis volt amerikai nagykövet még 2011-ben egy ebéden lényegében megfenyegette Gyurcsány Ferenc elszámoltatása miatt Sukoró-ügyben. Ezért nem sikerült a Gyuszi küldetése, és ezért máig szomorú nagyon. De hiába mondták a képébe Gyulánknak, hogy Gyurcsányt nem más, mint maga Polt mentette fel, ő csak az amerikai demokraták rémségeiről beszélt, ami ím, újra fenyeget. Ez a Biden itt fog terroristáskodni az erkélyen.

Utasítgatja Poltot, elveszi Varga igazságügyis labdáját vagy Handó szemüvegét, egyáltalán, ami van, az a világvége maga. Budai amúgy nem győzi hangsúlyozni, hogy ő a jog tántoríthatatlan embere, ám amikor figyelmeztetik, a bíróság arra kötelezte, hogy elszámoltatási tevékenysége miatt bocsánatot kell kérnie Gyurcsánytól és Bajnaitól, kijelenti, hogy a bíróság ezt a kötelezvényét földughatja magának. A jog emberének tehát különös a viszonya a joghoz, mondhatni, leszarja. Akkor a fűrészporos ember is mehet haza a tömlöcből vélekedésem szerint.

Ez a következtetés azonban csak az egyik folyománya az írásműnek, a másik volna Budai elvtárs állapotának szemrevételezése. Ő egy ilyen alak, akinek élete célja és egyetlen értelme, hogy valakit börtönbe zárasson, s ha ez nem sikerül, mert az illető bűntelennek találtatik, akkor még tíz év múltán is ezen rugózik. Hogy nem sikerült, ejj, nem. Nos hát, akkor kimondjuk, amit önmagáról sugall: az élete felesleges és értelmetlen. Ez színtiszta logika, érzelmek nincsenek benne. Megértjük, hogy Gyuszi szomorú, mi is azok lennénk, ha rádöbbennénk, mennyire semmik vagyunk.

Gedeon bácsi

Képzeljük el most a boldogtalan kormányhivatali csinovnyikot, akinek teljesítenie kell az elvárásokat. Az írott és íratlan, csak a levegőben reszkető parancsokat, hátán érezve a kartársak tekintetét, hogy vét-e valami apró hibát, ami kilóg a NER darutollas, ájtatos, tömjénszagú, sunyi világából, hogy kellően egymásra lépnek-e a talpai. Pokol lehet egy ilyen csinovnyik fejében, és így kerül eléje a besúgás a Meseország mindenkié című könyvről. Valamelyik házmester égető szükségét érezte a közérdekű bejelentésnek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal vádolva meg a kiadót mert „az nincs feltüntetve, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg”.

Továbbá: „A fogyasztók, tudtukon kívül a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek.” Így a csinovnyik kötelezte a kiadót, hogy tüntesse fel a borítón – vagy hol – „hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg”. A csinovnyik nem túlművelt irodalmár, ellenben egy szervilis féreg. A Grimm mesékre rá kellene írni ezek szerint, hogy horror, csak tizennyolc éven felülieknek, némely világszép magyar népmese elmenne pornónak, a János vitéz maga a pszichedelikus trip, szóval ne nézzük egymást hülyének, és nézzünk ki Orbán seggéből néha, bár nehéz belőle a kilátás.

Az ilyen csinovnyikok az életünk valós megkeserítői voltaképp, velük találkozunk a hivatalban, s mint kitetszik, ők hozzák meg a határozatokat a józan ész ellenében, de a hatalom szellemének megfelelőn. A csinovnyikok a NER motorja, de ez nem nóvum. De, hogy megint a homofóbiánál, genderezésnél tartunk, az nem tréfadolog. A nerkatonák alapvetése, hogy a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk, és ők ehhez társítják a szerepeket is fakanállal-szüléssel, katonásdival-focimeccsel, a közös elem a vak komondor. Hímsoviniszta, macsó világ az ideájuk homofóbiával fűszerezve, amiből képtelenek kikeveredni. Ungár képviselő tett fel egy egyszerű kérdést a hatalomnak egy tankönyvről, amitől megint kicsordult a takony.

A NER tankönyvei híresen primitívek, és egészen ostoba, mondhatni útszéli módon közvetítik a kisdedek számára a Fidesz feudális világképét a fentebbi nemi irányultságtól kezdve a nagymagyar nacionalizmusig és sovinizmusig klerikális habokkal fűszerezve. Az egyikben van egy kérdéssor, amely azt sulykolja, hogy a nők egymás közt kizárólag családról, érzelmekről, ételekről beszélgetnek, a férfiak ezzel szemben üzletről, sportról, autókról, politikáról. Nos, Ungár azt kérdezte a hatalomtól, ezt így megfelelőnek tartják-e, mire Rétvári elvtárs mint válaszadó kijelentette, hogy Ungár felült a gender-expressre, és már azt is tagadja, hogy az anya nő, az apa férfi. Figyelemre méltó asszociatív teljesítmény.

Sőt, a végére odáig jutott Rétvári elvtárs, hogy a Gyurcsány-kormány idején az óvodai nevelés programjában tiltották, hogy a fiúk autózzanak. Szerintem Rétvári elvtárs ezen a ponton már hörgött és habzott a szája. Nos, mint tudjuk, Gyurcsány a sátán szerepében örök, de ezzel szemben a Bajnai-kormány idején írták bele az alapprogramba, hogy az óvoda “elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását”, ebből lett mára az a fideszes emlékezetben, hogy akkor nem engedték matchboxozni a fiúkat, illetve babázni a lányokat. Ez is ilyen szemkilövetős városi legenda, viszont arra alkalmas, hogy Rétvári elvtárs és rajta keresztül az egész Fidesz-KDNP kétséges intellektuális és morális állapotát megmutassa.

Gendereznek, buziznak, anyanőznek a csatornán menekülés után Kaleta árnyékában, amihez azért pofa kell, de az van nekik, mint tudvalévő. De, hogy ezt a nagy feszültséget oldjuk azért valamelyest, idézzük fel Szécsi Pál Gedeon bácsi című neoprimitívjét, amelyben Gedeon bácsi – mint ismeretes – Meseország királya és a nők bálványa. Ez itt csak egy véletlen egybeesés mára, viszont arra is bizonyság, hogy a fiúknak volt kitől tanulniuk a macsóbunkóságot, ami probléma ezek szerint időtlen, és képtelenség meghaladni. Gogolákné elvtársnőnek is kurta volt a szoknyája, mert beszívta a hanyatló nyugat ópiumát, vagy később Coca-cola mámorban fetrengett az egész világ. Mint kitetszik, az idő körben forog. Ebben is igaza volt José Arcadio Buendinának.

Bjelil dom

Lehetne itt kajánkodni és kárörvendeni, hogy na, ugye, a kedves vezetőt nem hívták meg Biden bácsi beiktatására, de mást sem invitálnak, mert most ilyen helyzet van a Föld nevű bolygón. Más kérdés, ha másokat hívtak volna, ezt a mi elöljárónkat meg nem, akkor is az lenne, hogy direkt ő kérte így, mint a néppárti felfüggesztést is. Győzni ellene ugyanis nem lehet, mert fölborogatja a sakktáblán a bábukat, odaszarik, és kiadja a diadalmi jelentést. Orbán élete ugyanis a permanens sikerek sorozata, nem áll meg előtte vírus, migráncs, libernyák, mindent eltapod, legyűr, egyszóval a győzelem folyamatos és örök, az élet pedig véget nem érő boldogság.

Amúgy pedig miért is hívták volna, amikor szellemiségében és habitusában egyáltalán nem különbözik a Capitoliumot megszálló sámánoktól. Ő a dakota törzsfőnökbe ojtott falusi párttitkár, aki amúgy hiába álmodozott egy éve arról a híveivel együtt, hogy Európa mára a lábai előtt fog heverni, maximum egy koszos lábtörlőt talál annak helyében. De az ottani veszteségért bőven kárpótolja magát itthon. Most hinti be sóval az SZFE füstölgő romjait, és az általa kreált rektor, Mocsai épp a bolognai egyezmény felülvizsgálatáról ábrándozik, ami a felsőoktatás további szereplőinek lábhoz parancsolását segíti, és a mindenféle alapítványoknak juttatható súlyos milliárdokat.

A pénz nem érdekes, a fiúknak olyan államháztartási hiányt sikerült előállítani tavaly (5548,6 milliárd), amit már két nyugdíjkasszás rablással sem lehetne betömni, de baj nincs. Mindent rá lehet majd fogni a járványra, mint a pénzügyi luk okára, holott köze nincs hozzá. Úgy kell ez a járvány, mint egy falat kenyér, lehet miatta rendeletileg kormányozni, szórni a pénzt számolatlanul és ellenőrizetlenül, ezért nincs mód a Fideszt kivágni a Néppártból, ez az indok az ellenzéki önkormányzatok tönkretételére. Lehet fürkészni és portyázni, egyáltalán a pandémia a mutyi és a leszámolások alkalmas terepe. Nyunyó néni mögé bújva elég sok mocsok intézhető.

Amikor például Karácsony nyakán csomózzák meg a kötelet, még megintik, ne akadályozza Orbán munkáját a lakosság megmentésében, amibe eddig tizenegyezren haltak bele. Orbán nemzetmentő ténykedése most elsősorban arra irányul, hogy az orosz és kínai vakcinát ráerőszakolja a népére, amiben segít neki a nemzet bohóca, Eperjes művész úr, aki kizárólag és csakis orosz szurit akar. És nem ide tartozik, de ez a vonal, hogy Csótányferkó meg focizni óhajt, csak már hetvenöt éves. Igaz, eddig soha nem láblabdázott, de most kijelentette, ezt kívánja csakis, csupán ez a rohadt járvány akadályozza. Mondom, hogy úgy kell ezeknek ez a vírus, mint egy falat kenyér.

Visszatérve még azért erre Biden bulira, nekünk jelen állapotban, ahogyan Eperjes színművész elvtárs kijelentése is igazolja, nem a White House-ra kell figyelnünk, hanem a moszkvai Bjelil domra. Az egyikben az amerikai elnök lakik, a másikban az orosz parlament, amelyik ugyanolyan bábszínház, mint a miénk, s míg nálunk a Cinege utcában dőlnek el a dolgok, ott valami dácsában. Illetve a dácsában dőlnek el a Cinege utcai dolgok is, ilyképp, hogy a kedves vezető meghívást kap-e a beiktatásra vagy sem, totálisan érdektelen. Majd Kovács levelező lerendezi a dolgot egy olvasói irománnyal valamelyik tengerentúli lapban, már, ha hajlandóak közzé tenni, amit delirál.

Bár nem tudom, ezzel mi a bajom, hiszen tudjuk, hogy Brüsszel az új Moszkva, Peking pedig Washington, a keleti nyitás annyira tökéletes, hogy az ország végleg kiesett az idő szövetéből, és egy féreglyukon átbucskázott valami más, alternatív valóságba. Állítólag, mióta Trumpot kivágták a Twitterről, sokkal kevesebb ott az álhír és hazugság, ennek ellenére a hívei már fényesítik a coltjaikat, hogy cowboykodjanak 20-án, a beiktatáson, ami miatt teljes a készültség odaát. Ilyképp, hogy a kedves vezető ott van vagy nincs, totálisan érdektelen, nekünk az az érdekes, hogy itt viszont van teljes, hatalmas súlyával. Mindezzel pedig csak arra akartam utalni, hogy vigyázó tekintetünket nem arra kell vetni, hanem a karmeliták erkélyére kell rácsukni véreres, csuklyás szemeinket.

A katonaviseltség, mint erkölcsi princípium

Most képzeljük el, midőn Németh Szilárd a pacalos kanalával, kis köténykéjében nyargalászik, és lobog a haja. Sikerült? Köszönöm. Ilyen látványban lehetne részünk, ha a rezsibiztos honvédő elfogadta volna Fekete-Győr kihívását, amely egy futóversenyre szólt, hogy eldöntsék, ki a macsó. Fekete-Győrnek nem ment el az esze, csak megunta a beszólásokat, amiket azért kapott, mert kifogásolta, hogy a királyfi angol kadétiskoláját Mariska néninek kellett fizetni a milliárdos família helyett. Játszik még a buliban Budai Gyula is, aki önmagában egy erkölcsi orom, de nem tudni, hogyan került a történetbe Orbán Gáspár képzését védeni.

Feltehetőleg, ahogyan a falka csaholt, ösztönösen rákezdett ő is. Az egész ocsmány történet odáig fajult immár, hogy a katonaság, mint olyan játszik, a Fidesz arra a síkra terelte a mutyit, hogy a baloldal most hős katonáinkat bántja, pedig mind a nyolcmillió fel volt mentve tornából és csálén állnak a lábai. Ez a két zseni is – Németh, Budai – azzal ment neki Fekete-Győrnek morális kérdések kapcsán, hogy ők végigcsinálták a katonai kiképzést, amit a nyamvadt momentumos nem tudna, tehát fogja be a pofáját, ha lopnak. Akárha mondjuk én csennék a boltban csirkelábat, és a felhorkanó eladó néninek mondanám, kuss legyen, mert nekem nagyobb a fülem.

Fekete-Győr tehát futóversenyre hívta a két zsenit azt eldöntendő, ki a tökös gyerek. Budai sunyi módon fogathajtást javasolt versenyszámnak, a rezsibiztos viszont egészen egyszerűen elküldte az anyjába. És nehezen érthető módon a katonaélet – kiváltképp a magyari – dicséretét zengte idézve az eskü szövegét azt mondván, hogy azt a momentumos soha el sem mondhatná. És, ha nem is akarja? Ilyennel nem számolt a zsidó-görög kultúrájú pacalszakács, mert kognitív készségeiben ott tart, mindenkinek az a fontos, mint neki. Szerinte, ha valakit megfosztanak attól, hogy magyar baka lehessen, az rögvest elindul, és bánatában fölköti magát.

A rezsibiztos eszménye az a magyar férfiidea, ami amúgy általános ma is, hogy az nem is igazi férfi, aki fogkefével nem pucolt szaros vécét, mint az bevett kiképzési forma volt a hadseregben. És a férfiembereknek ilyenekre oly jó visszamerengeni. Erősen él ez a defekt, mert például, amikor annak idején megírtam, hogyan bújtam ki a kötelező katonaság alól úgy, hogy egy hónapra bevonultam a diliházba, nem dicsértek meg ötletességemért és merészségemért, hanem egészen egyszerűen parancsmegtagadó hazaárulónak neveztek. Ez a felfogás ma is erős, így tehát az ilyen némethszilárdoknak könnyű dolga van a honvédő handabandázásukkal.

Élnek és vissza is élnek vele, a Fidesz nemzeti lázálmaiban a militáns elem, s ennek hordozója, a macsó, hős katona most kezd dominánssá válni, és ebbe remekül passzol a királyfi angol elitkiképzése, mintha valami szuperkommandósként tért volna haza – nem –, és annak az óbégatása, hogy aki nem volt katona, annak megszólalni sincs joga. Jó, hogy nem buzi is egyszerre, de még odáig is el fogunk jutni. Ebben az alakuló kontextusban azonban nem a katonaság testi oldalának hangsúlyozása a riasztó, mert elég ránézni Németh Szilárdra ugye, hanem az abból eredeztetett morális fölény képzete. Ma már és most olybá tűnik, a katonaviseltség erkölcsi princípiummá válik.

Ez a riasztó filozófiai vetülete az angliai iskola ügyének, a morális azonban ennél is rosszabb. Mert ugyanis hiába világos, hogy az Orbán kölök ügye kapcsán kitört Fidesz-óbégatás színtiszta terelés csupán, a lopás elmaszatolása, mégis egyre inkább olybá tűnik, afelé halad, hogy ebből a kínos vergődésből megszületik szép lassan az a militáns állam, mint végső idea, ami egyébként és amúgy soha nem is volt idegen a kedves vezetőtől. Ahol parancsra történnek a dolgok, és a feljebbvalónak mindig igaza van. Ha nem tetszik, mehetsz fogkefével szaros vécét pucolni. Ebből pedig nagyon sokfelé és nagyon messze eljuthatunk gondolkozásukban, ám egyelőre csak tátott szájjal figyeljük, hogy hát, hülyék ezek? Azok, kérlek alássan Oszikám.

Vörös kód

„A fedél nélküli honfitársaink életének védelme érdekében arról rendelkeztem, hogy Fülöp Attila államtitkár úr hirdesse ki az intézmények kapuit megnyitó protokollt. A téli hidegben a pihenés és a melegedés lehetőségét kereső hajléktalan emberek számára a szociális intézmények korlátok nélkül biztosítják az életük és testi épségük megóvásához szükséges ellátást.” – Ilyet írt tegnap a Facebookjára Kásler miniszter, és én azóta azon tépelődöm, miért nem bírom azt mondani, no, ez derék. Hanem miért van ettől az egésztől keserű nyál a számban, amikor olvasom az ájtatos „”fedél nélküli honfitársaink” kitételt. És akkor rájövök.

Miért, vannak olyanok? Teszem fel a kérdést nem is csak magamnak, hanem őszinte érdeklődéssel, mivel eddig az M1-ből és más sikerharsonákból azt tudtam csak, nálunk szegénység nincs, és hajléktalanok sem mindebből fakadólag. És a keserű nyál a számban azért van, mert rájövök, mit műveltek ezek a hajléktalansággal, hogyan kriminalizálták törvényileg, és az egyházuk miként int arra, hogy ne adjanak nekik enni a templomok előtt. A városomban leszerelték a padokat a belváros egy részén, hogy oda leülve ne rontsák a városképet, s így összegezve voltaképp a NER kiűzné őket az erdőbe a legszívesebben. De ott is tiltja a rőzseszedést.

Rászoruló, szegénység, mélyszegénység, szegénység csökkentése, menhely, segély, hátrányos, halmozottan hátrányos, öreg, rokkant, munkanélküli, gyermekszegénység. Nem ment el az eszem, csak idéztem a „Szótár, Az ágazati kommunikáció ajánlott és nem használható elemei, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sajtó- és Kommunikációs Főosztály 2015” című kiadvány ”Nem használható szó, szószerkezet, kifejezés” rubrikájából, ami amúgy elég terjedelmes, és egészen érdekes dolgok vannak benne. Ez az, tudják, amelyik szerint a stadion nem egyéb, mint fedett sportlétesítmény. Hazugság az egész világuk, másképp fogalmazva: egy őszinte gondolatuk nincs.

Ezért döbbentem meg, amikor Kásler kihirdette ezt a vörös kódot, hogy nyissák meg a házakat a „a pihenés és a melegedés lehetőségét kereső hajléktalan emberek számára”. Egészen őszintén föl is tehetnénk a kérdést, hogyan van az, hogy egy NER-miniszter azt teszi, ami a dolga volna, és az ember elcsodálkozik az ilyen különleges eseten. Kásler „vörös kód” hirdetése kultúrállamokban bármennyire bevett és köznapi, nálunk azért az álságosság csimborasszója, mert a hatalom, amelyet Kásler képvisel a velejéig romlott és gonosz. Gondoljunk például a menekülők éheztetésére, a hajléktalanok nyektetésére, a más nemi identitásúak megbélyegzésére, és egyáltalán a mindent megülő gyűlöletre.

Iványi Gábor is ilyen elesettekkel foglalkozik, de nem lettek volna restek kikapcsolni nála a gázt, pedig ő nem csak „vörös kód” esetén nyitja meg a kapuit. Megtiltották a meleg étel osztását is, illetve ők oszthatnak, ha akarnak. De nem szokott kedvük támadni ilyenre. Kitetszik, hogy ez a hatalom a jónak levés gesztusát is magának akarja, viszont nem él vele. Így hát, amikor Kásler a fűtött irodájából hajléktalan honfitársai miatt aggódik, bármily fura is ez, nem hiszem el neki. Ide jutottunk, hogy egy miniszter intézkedik afelől, meg ne fagyjanak az emberek, és ettől az embernek kifordul a gyomra. Te tetted ezt király sok egyéb mellett.

Az én városom Szent Márton városa, öt évvel ezelőtt egy álló esztendőn át ünnepeltük álságos kormányzati segítséggel. Ami a legszebb, ez a Márton azért kezdett szentté válni, mert megfelezte a köpenyét egy fagyoskodó koldussal. Voltaképp igazi szentté válási dolgokat nem is tett, csak ember módján viselkedett egész életében. Humanista volt, mint bármely részeges bölcsész vagy takarítónő, és ennyi elég volt az egyháznak, hogy szentté avassa. Ez mindent elmond az egyház állapotáról, a belső, kényszer nélküli jóság unikális voltáról, és itt elérkeztünk megint a NER-hez és Káslerhez. Mert ilyesmi bennük nincs. Hazug színjáték lett az életünk, és ezt is a király tette.

Kirándulás

Marika néni megkapta az oltást. Nagy esemény volt ez neki és a falunak is, ebben az oltásban talált egymásra a kis közösség, amely kijárási tilalomtól és a kocsma bezárásától sújtva, olykor a miséket is nélkülözve úgy élt már jó ideje, mint valami birkanyáj vagy tehéncsapat csendesen kérődzve az idő folyásán és a létezés nagy dolgain, ami az élet volt. Meg a halál, a nyulak fialása és a cefre érése a csűrben. Marika néniben régóta élt az oltakozás óhaja. Úgy vágyott a vakcinára, mint szomjazó alkoholista egy fröccsre, drogos egy belövésre, hogy gondolatait csakis ez töltötte ki, olykor még imádkozni is elfelejtett a nagy epekedésben. Csak ült a stokin, nézett ki a tyúkszaros udvarra merengve, s várta az oltást.

Hogy ez így alakult, abban a tévé volt a ludas. Ceci nénnye és az operációs törzs, a hírek és híradók, az egyperces gyűlöletek, meg az újság, a megyei napilap, amit a halálozási rovat miatt járatott ezideig, de hónapok óta már az oltakozási hírek, vakcinák, fürkészek és portyázók kötötték le a halálon kívüli maradék figyelmét. És a levél, amit kapott. Ennek olyan szaga volt, mint a konzultációs leveleknek, s ahogyan azokat, ezt is kitöltötte, visszaküldte, jelentkezett. Bejelentette az igényét az oltásra, és most várt, mint meséltük is, révedett ki a tyúkszaros udvarra, és már nem is Krisztus, hanem az oltás eljövetelében reménykedett, amivel érkezik a mennyek országa, az orgona, és harsonaszó, virágillat, meg, hogy nem sajog többé a bütyke.

És valóban. Megérkezett, ha nem is fehér lovon királyfi, hanem más módon a hír, hogy lehet menni a városba be, várja Marika nénit a tű, mert koros volt, s mint ilyen, az oltakozási sor elején. Így hát, szüret, örömök. Kirándulás, szendvicsek és ropi csomagolva az útra, menni a városba bele. Csak hát, hogyan, ugye, se busz, se vonat, se géperejű jármű a család berkeiben, Ilonka lányánál, a böszme vejénél, unokáinál és dédunokáinál, semmi sehol. Károly viszont, a falu első embere, úgy is mint polgármester és mindenek hatalmas ura mondta neki, hogy egyet se búsuljon Marika néni drága, viszi majd a falu kisbusza be saját kezűleg, az, amelyik az ebédet is hordja, s olykor ganyés csizmás embereket a szántóra, rétre ki, s mindezért rántott hús és szarszag lengi be a géperejű járművet elegyesen.

Így hát vitte Marikát, s vele a lányát, az unokát a városba be, hogy így hozta a sors, hogy hívott az oltakozás. Károly vezetett, a kis család nézte a tájat, a kék plakátokat, amiket tépett a szél, és suhant a géperejű jármű sebesen, hogy egyszer csak úgy értek oda, hogy ott voltak egészen és visszavonhatatlanul. A kórházban Marika néni várakozott, vele lánya, unkája, a Károly pedig fényképelte a kis csapatot, hogy majd mutatja be mind a falunak a nagy kirándulást, az élményeket, ilyenek. Sőt, különlegesen, mert szépen kérte, megörökítette az oltakozást, Marika hófehér karját, a húsba hatoló, tűt, és a csillogó protkóját, ahogyan szisszent, midőn a szent anyag a testébe hatolt, de ez az egész alig is volt pár perc, és már suhantak is visszafele, plakátok és szélben hajoló fák között sebesen.

Hogy vissza is értek, de a falu a határban várta a kis csapatot, hogy meséljenek, milyen a világ odakint, de legfőképpen azt, milyen az oltás, ami majd mindenkire vár, nehéz-e nagyon, s hogy most mi van. Fáj-e valami, lüktet-e, szúr-e, hányat lát a Marika, ha kettőt mutatnak, most, hogy belépumpálták a vakcinát, amit tudós asszonyságok találtak ki, ilyenek. Károly estére élménybeszámolót hirdetett a kultúr elé, mert be nem lehetett, s mondta, addig hadd pihenjen a hős, szedje össze a gondolatait, de hozzanak székeket, pogácsát és fröccsöket, tán kisüstit is, hogy teljesek legyenek az örömök, és igazán élményszerű a beszámoló. Addig kész lesznek a képek is, kecsegtetett, és hát, így is lett, hogy este lett. Marika néni leült közéjük a kultúr elé a jeges szélben, halk zene szólt, és elkezdte a mesét szépen.

Hogy is volt, hogyan esett az a csoda, hogy már ő biztonságban van a világban a kórok elől, és minden ilyenek. Mesélte el az egészet a levéltől a válaszig, Károly jóságáig, az izgatott várakozásig, mondta a kórház csillogását, a szív és a hús titkait, mutatta a karján a sebet, illetve a kis, piros pöttyöt, ahol belé sprickolták szent nedveket. Mindenki derült, s nevetett, fogytak a pogácsák is, csak hát, hideg volt nagyon. Január van vagy mifene, mi lenne, trópus nem lehet, csak hát, és éppen ezért áthűlt a falu egészen, és nem segített a jegeken a kisüsti sem. Véget vetettek hát a zenének és hazatértek a legények, Marika is szívében a meleggel, karjában a szerekkel, és elkezdett köhögetni. Áthűlt a lelkem, átfagyott egészen. Éjszaka láza lett, a lánya priznicolta csökkenteni azt, és most senki sem tudja, mi baja. Mi ártott meg neki, a szer, vagy csak a szél. Várnak hát. Vár a falu. Vár nagyon.

A királyfi elment katonásat játszani

Negyvenmillió forint pitiáner összeg ahhoz képest, hogy becslések szerint a NER tíz éve alatt nagyjából az ország egy éves GDP-jének megfelelő pénzt tüntettek el a rendszer katonái, kisebb és nagyobb rangúak egyaránt. A folyamat jelenleg is kitartóan zajlik, szünet és megszakítás nélkül. Negyvenmillió forint ebben a játszmában körömpiszok vagy papucs orrán pamutbojt. Mégis most, hogy Orbán Gáspár, szeretett miniszterelnökünk kicsi fia ennyit kapott a közösből, hogy Angliában katonásat játsszon, mindenki ezen van fönnakadva, holott a probléma sokkal nagyobb, mondhatni ontológiai.

Orbán Gáspár alig két hónappal azután, hogy letette a katonai esküt, máris megkezdte tanulmányait a Sandhurst Royal Military Academy brit katonai elitiskolán, ami elismerő feladatra a Honvédelmi Minisztérium jelölte ki őt és másik két pajtását. Negyvennégy hétig tart a kurzus, közel százezer fontba, uszkve negyvenmillió forintba kerül, a hülyének is megéri, főleg, ha ingyen van mégis. Orbán Gáspár elvégezte a tanfolyamot, ami ezek szerint OKJ-s, viszont nem tudjuk, most, hogy nagy lett, mi vált belőle, mert katona sokféle van. Kicsi, nagy, utcán grasszálós, kocsmában ülős, etc.

Ezt az iskolát járták ki egyébként Vilmos és Harry hercegek is, így, ha innen nézzük, akkor ez egy kékvérű intézmény, a burzsoázia férfiképzője, amely belépőt biztosít a klubba. Másrészről viszont látjuk, például Harry ettől úgy megcsömörlött, hogy az egész családot odahagyva Kaliforniába menekült, és mostanában rasztafrizurája van. Szimpatikus gyerek ez a Harry, de dolgozatunk most nem róla, hanem a magyar királyfiról íródik, ezért lesz tele kétségekkel és felhorgadásokkal, valamint elharapott csúnya szavakkal. Csak komilfóan, ez a járható út.

Ellenzékünk tegnap megtudván a bájos történetet, kérdésekkel kezdte ostromolni a kormányzati szerveket, és a Fidesztől megszokott feleletet kapták, miszerint nem értik a problémájukat, mert ugyanis mindenki lehet katona. Ez olyan válasz, mint a Gáspár papájától, a miniszterelnöktől megszokott „boldog karácsonyt”, vagy, hogy nőügyekkel nem foglalkozik. Ilyesmi pökhendi-lesajnáló, ahogyan viszonyulnak általában az emberekhez, ha nincsen éppen választási időszak. Lezárva a pénzügyi vonalat, az biztos, hogy a kedves papának ilyen iskolára nem futja.

Tavaly már csak hétszázezer megtakarítása volt, minden pénzét fölemésztette a meccsekre röpködés, esetleg a Ráhel svájci kitaníttatása. Vagy nem. Mielőtt nekilátnánk azonban a Gáspár gyerek vesézésének, azon tűnődünk el, vajon miért nem a moszkvai Frunze Katonai Akadémiát választotta az ifjú. És itt párhuzamokat vélünk felfedezni, ugyanis a kedves papa ifjúkorában szintén pallérozódott Angliában, Oxfordban, mégpedig Soros pénzén, a Gáspár pedig a miénken. Csak úgy ne bánjon velünk ezért a jövőben, mint az örege Sorossal most. Reméljük, kegyes lesz hozzánk ez a Gáspár.

Orbán Gáspár a huszonkilencedik évében jár, és még mindig keresgeti az útját. A futballban nem lelte, ekkor fordult Istenhez, akit valami ismeretlen ok miatt odahagyott, most pedig a katonaságot próbálgatja. Ilyen víziója van a világról, és az még, hogy ténfereg benne elveszetten. Próbálkozásai a hittel és a sereggel ősi toposzok. A szegény legkisebb fiú egyházhoz fordítása mint kiugrási lehetőség (e fiúból pap lesz, akárki meglássa Aranynál, ugye), illetve a magyar nemesség dzsentri vonala, a bokacsattogtatós urambátyám világ. Ahová egyébként a papája is vágyik.

A katonai pálya az utód esetében a dinasztikus vonásokat erősíti, azt a gyereket szokták a seregbe adni, aki nem örökli a trónt. Arra, hogy Orbán Ráhel lesz az örökös, vannak utaló jelek. A papi-egyházi vonal pedig a szegénylegényes, népmesei. Orbán Gáspár láthatóan e kettő közt őrlődik, viszont, hogy valami értelmeset is lehetne csinálni, az még nem jutott az eszébe. Innen nézvést viszont a Vörös és fekete Julien Sorelje ő, tessenek csak elolvasni Stendhal bácsi regényét, és máris előttünk áll a törtető és kiégett alak, aki végül mindenben csalódik.

Az ellenzék egyébként szeretné összehívni az ügy miatt a honvédelmi bizottságot, de szokás szerint nem fog sikerülni. Sőt, az öregebbik Orbán sajtója már azt harsogja, hogy a baloldal a katonaságot támadja, illetve, hogy azzal van baja: hős katonáink külföldön tanulnak. Reménytelen az ügy, és miért is lenne más, amikor a dolgok csupán haladnak a maguk jól kitaposott útján. Gáspár közpénzen játszik katonásat, és vőmuram is épp tegnap kapott vissza nem térítendő kétszáztizenöt milliót. Ezek mindennapos dolgok, szót sem érdemelnek.

Az inkább, hogy ebből az egészből mennyire süt a kilátástalan reménytelenség és nívótlanság. Mint amikor a Svájcban pallérozódott Ráhel hajigálja a szaros pelenkát, apukája koviubival szaladgál a milliárdos erkélyén, módot nem ismerve csókolgatja a nők kezét, vagy feszít a trottyos gatyájában. Lehet itt kékvérű katonai iskola, lehetnek szőlők és kastélyok, akármi, az avas szag mindig megmarad. Viszont, hogy ennek ellenére a közösből rázzák a rongyot, ez az, amit majd alkalomadtán a bíróság előtt el kell magyarázni.